Ünnepekre hazatérős, apa új kapcsolatát megfúrós.

Emma két éve vesztette el az édesanyját, és azóta annak szenteli az életét, hogy gondoskodjon az özvegyen maradt apjáról. Az ünnepekre is készül hazautazni, és már alig várja, hogy a szokott éves programot kövessék a maguk kis hagyományaival. Így nem kicsit döbben meg, amikor kiderül, középiskolai örök vetélytársa, Brandy hazaköltözött a szomszédságukba. Akkor már ki is borul, amikor rá kell jönnie, hogy viszonya van az apjával. Első dühében elmenekül otthonról, majd úgy dönt, az ünnepek az ideális alkalom arra, hogy elüldözze a nőt az apja mellől. Mert mit is akarna egy dögös huszonéves az ő ötvenes apjától? Jó barátnője igyekszik leállítani és figyelmeztetni, inkább a saját életét rendezze, de süket fülekre talál. Emma beszervezi többek között Brandy középiskolai barátját is, hogy rámutasson, mennyi mindenben különböznek és Brandy csak szívfájdalmat fog okozni.

Nem ez a film fog ünnepi hangulatba hozni, az is biztos. Az, hogy éppen karácsonykor játszódik, nem ad neki semmi pluszt. Ugyanezt meg lehetett volna csinálni bármelyik ünnep körül, működött volna a hálaadással, de akár csak egy születésnapi buli vagy egy nyaralás kapcsán is. De karácsonykor játszódik, így ünnepi film, ha nincs is benne semmi ünnepi.

Komédia, így humorral kellene eladnia magát. Ám ez annyira szerencsétlen film, hogy gyakran arra sem jöttem rá, egyáltalán mit szántak poénnak. Ahol meg érezni, hogy nevetni kellene, inkább csak fogja az ember fejét, hogy egyszerűen kínos, amit lát. Mint, amikor Jack bizonyítani akarja, hogy ő is van olyan férfi, mint Brandy exe és beleveti magát a sörívó versenybe, szkanderezésbe, meg hasonlók – a végén meg letépi magáról az inget.

Családi film? Hát… Az üzenete az akar lenni. Az elfogadás, nyitottság és az új esély. Mert az elejétől nyilvánvaló, hogy nem Emma az, akinek igaza van. Brandy semmit nem tesz, amivel ellenszenvet ébresztene, vagy megvetendő lenne – mindössze szép és fiatal. Még csak a kesztyűt sem veszi fel, csak tűri Emma kicsinyes húzásait. Ahhoz képest, hogy Emma szerint ő a gonosz sárkány a mesében, sokkal szimpatikusabb, mint a másik főszereplő.

Mert ez is a film baja. Emma alakja egyre ellenszenvesebb, ahogy megy előre a sztori. Azt még meg lehet érteni, hogy nincs túl az anyja elvesztésén, és sokkolja, hogy az apja folytatja az életét. Az csak rátesz egy lapáttal, hogy kivel. Csak éppen Emma itt felveszi a szemellenzőt, és egyre önzőbb, egyre gyerekesebb. Amikor az is kiderül, mi az ellenszenve alapja, az egyenesen óvodás. (Elmesélte a barátnőjének, hogy tetszik neki egy fiú. Amikor Brandy ennek ellenére járni kezdett vele, Emma egy életre leírta őt.) Vagyis, egy kamaszkori sérelem minden ellenszenve oka, szó sincs arról, hogy tényleg féltené az apját vagy igazi oka lenne, hogy szörnyetegnek lássa Brandy-t. Ehhez képest Emma az, aki azonnal elmenekül, amikor végre összejön a sráccal, akit mindig is akart. Emma az, aki képes ultimátumot dobni az apjának: a szerelme vagy a lánya. Emma az, aki a legvégét leszámítva sorra hozza az önző döntéseket és nem lát túl a saját sérelmein. Arról nem is beszélve, hogy intrikusnak is pocsék. Az ötletei, amivel Brandy-t akarja elüldözni – egy nagy nulla. Még akkor is jobban kedveltem volna, ha jobb ármánykodó lett volna. De nem az.

Meg különben is, ma már nem azt a korszakot éljük, amikor a nagy korkülönbségű párokon meg szokás lepődni. Itt meg Emma úgy reagál, mintha az apja elsőként a világon jött volna össze lánya korabeli nővel.

Mivel komédia, látványelem nincs benne. Nem adja el az sem – szerintem a színészei sem. Orrantia ellenszenves, Janel Parrish rég ármánykodott a hazug csajokkal, Mulroney meg talán soha nem volt olyan név, ami eladott volna egy filmet.

Se humor, se ünnepi hangulat, béna románcok. Annyit értékeltem, hogy olcsó poénokra nem mentek rá, de nem tetszett ez a film.

Karácsony törölve – 5/2 komédiának készült, de nevetni nincs min. Emma meg egyenesen idegesítő és Hayley Orrantia sem szimpatikus a szerepben.

Nem ez lesz az a film, amit ajánlani fogok egy unalmas estére. A helyzet az, hogy a film sem tudja, mi akar lenni és én még unatkoztam is rajta.

Miket kever? Van benne egy adag családi dráma. Egy szétesett házasság, aminek eleve nem is kellett volna megköttetnie. Az idősebb nő, aki összejött egy papneveldés fiúval, és amikor teherbe esett, a fiú otthagyta a papokat és összeházasodtak. Szerelemről szerintem szó sem volt, jól szét is esett minden és lehetne sorolni, hogy vezettek az események a filmben ábrázolt pontig. A dühkitöréseket a fián levezető férfiig, meg az anyáig, aki nagyon meg akarja menteni a gyerekét, de a közelébe se szabadna mennie. Van mindezek mellett egy végletekig kritikus, a fiával kíméletlen asszony, aki elvette a menyétől a gyerekét, és nyomorgatja a magáét.

Van benne némi sport, mert Kailey billiárdból tartja fenn magát. Bár arra nem esküdnék meg, hogy hivatásosnak számít. Nem bajnokságokra nevez, hanem kocsmákban vív játszmákat fogadásból. Nem egy könnyű élet – verik össze és át, meg kétlem, hogy ezt el lehetne számoltatni bevételként.

Van benne heist movie jelleg is, mert Kailey szöktetni akarja a fiát, ehhez pénz kell, és az egyetlen megmaradt mentora/barátja szervez egy nagy pénzes átverős játszmát, amiből a nő ki tudná magukat innen menteni.

Csak valahogy nem áll össze. A filmben rengeteg az elhallgatás. Sok mindent nem is lehet biztosan tudni – még a film végét sem. Elejtett mondatokból kell kihámozni, kivel mi történt korábban és hogyan jutott a jelenlegi pontra. Azt is homályban hagyják, hogy David mennyire és miért veri a fiát. Ha a nő a végén nem kényszeríti erőszakkal pár dolog bevallására, teljesen azt lehetett volna hinni, hogy Gulley tényleg csak esik-kel, ahogy mindenkinek mondja is.

A szereplők nagyja sérült, és ettől nyomott is a történet hangulata. Szenvednek, és próbálnak jobb körülményeket teremteni, de nem mondanám, hogy összejön nekik. A dráma a leghangsúlyosabb, és nem látszik, hogy bárkinek is sikerülne a kiugrás. Ártatlan talán egyedül Gulley – ő nem bánt senkit, szelíd, és még az apját is szereti annak ellenére, ahogy az viselkedik vele. Kicsit talán áldozat is. Rajta kívül mindenki árt annak, akit elvileg szeretnie kellene. Ok, még egy kivétel eszembe jutott. David új párja, Gulley mostohaanyja. Neki annyit lehet felróni, hogy ő is naiv, és nem veszi észre, mi zajlik a szeme előtt. A végén komolyan megdöbben, amikor szerintem leesik neki, hogy a gyerek nem az iskolába menet botlott el és törte el a kezét. De persze kimondva ez sincs, csak döbbenten néz.

A billiárd sem lett izgalmas, és az átverés is nagyon semmilyen. Még azzal is jobban jártunk volna, ha Kailey egy versenyre nevezett volna be, de persze abból nem lett volna elég pénze – meg a látottak alapján nem is jó annyira, hogy lenne nyerési esélye.

Lassan történnek az események, az egésznek a hangulata depresszív és nem kötött le a történet. Most még csak a színészek sem kötöttek le – Famke Janssen az egyetlen ismertebb név, de nem ez élete alakítása és filmje, de még csak a középmezőnyben sincs.

Nem ragozom tovább. Untam, és még ennyi is sok volt belőle.

El tudom képzelni, mi – pontosabban ki – a film bevonzó mágnese. Jason Momoa – az ő nevével van eladva, ő van a plakáton és kvázi főszereplő, miközben inkább a címbeli édes kislány a film hősnője. Nem is tudom, hogy kötöttem ki a film előtt.

Akciófilm, és annak működik is. Vadásznak egymásra, verekednek és késelnek, van üldözés, beépülés, meg minden hasonló. Azért nagy robbantásokra meg látványmozira nem kell számítani, ez ’a kis ember nekimegy a nagy korrupt vállalatnak’ típus, és nekik értelemszerűen nincsenek olyan eszközeik, mint a profiknak.

Van dráma, van érintett társadalmi probléma, de mindent levezetnek egy olcsó akció és egy zavaros thriller világára. Ok, értem, hogy nem akartak komoly drámát készíteni, és az akciófilmre meg a csavarra tették a hangsúlyt, de ha megpróbáljuk logikailag is összerakni a filmet, akkor nem áll össze. Vagyis, sajnos az a fajta film, amihez ki kell kapcsolni a nézőnek az agyát. Csak úgy nézni lehet, de vele gondolkodni nem érdemes.

Nem ezt akarom végigvenni, de azért említem: a lefizetések sorrendje. Ki is az igazi főgonosz a történetben? Az valami borzalmas, ahogy 3 embert variálnak, és nincs értelme köztük a kapcsolatoknak. Ha valakit lefizetsz, akkor nem te vagy a jobb pozícióba? Itt meg olyan volt, mintha a lefizetett lenne a mindenki felett álló. Annak sincs sok értelme, hogy Santos, a bérgyilkos kinek dolgozik és mikortól. De ismétlem, az agyunk ki kell kapcsolni, és nem foglalkozni ezekkel.

Igaz, akkor maradnak az egyéb gondok. Azt elhiszi az ember, hogy Momoa még a falon is átmegy, és kiterül, akinek egy nagyot behúz. De a lányát játszó Isabela Merced picike. Momoa mellett még kisebbnek tűnik, és le is döbbentem, amikor elhangzott, hogy a történetben 18 éves. Sokkal fiatalabbnak tűnik – alapból is, Momoa mellett pláne. Amikor meg el kellene hinni, hogy úgy megveri az embereket… Talán fogékonyabb lennék erre, ha nem az állt volna legtöbbször mellette, aki.

Sok karakter nem sikerült jól és furcsa. Az FBI ügynöknő szimpatikus segítő kellene legyen, de folyamatosan zavart, ahogy okoskodik meg olyan nagyon segíteni akar sajnálatból.

Egyszerűek a konfliktusok, a megoldásuk és a történet is. Nyoma sem lesz annak, hogy olyan témákat kezdtek el feszegetni, mint a megfizethetetlen gyógyszerek és a gyógyszervállalatok kapzsisága.

Sajnos, egy ponton az kezdett el lekötni, hogy merengtem, melyik színész honnan ismerős. Mert ebben-abban azért feltűntek, ha Momoa is az egyetlen, aki mozisztár is. Kiemelkedő alakítást nem tudnék említeni – leginkább azon voltam elhűlve, hogy a Lincoln-ügyvéd miképpen teljesített bérgyilkosként. Maradjunk annyiban, a saját sorozatában jobban szerettem.

Netflix, egyszernézős akciófilm. Most elég fáradt voltam, hogy félálomba elnézzem, de minél jobban belegondolok, annál több gondot látok benne.

A BBC 3 részes dokumentum sorozatként mutatta be angol biológusok egy macskás kísérletét. Vagyis, két nézőt vonzhat be a műsor: azokat, akik minél többet akarnak tudni a macskákról, illetve, biztosan akad olyan is, akit érdekel, miképpen zajlik egy ilyen vizsgálat.

Talán ezt érdemes először összefoglalni, mert ez nem egy hagyományos ismeretterjesztő a macskákról. Látjuk a tudósokat, akik 100 macskát figyelnek meg 1 hónapon keresztül. Kamerás, mikrofonos és helymeghatározós nyakörvet adtak a macskákra, interjúztak a gazdákkal és végeztek direkt kísérleteket is. Gyakran egy-egy helyszínt be is kameráztak, és eredeti környezetben figyelték meg az őket érdeklő társas vagy egyéni viselkedésformákat. Ezeknek a tanulságait osztják meg, miközben az is szóba kerül, miből indultak ki, mit tudtak eddig a macskákról.

Az érdekesség része volt, hogy 3 csoportba tartoztak az alanyok: városi, falusi és tanyai macskák. Hamar hozzá teszem, hogy a tanyai macska nem egészen azt jelenti, mint nálunk. Szabad tartású macskának mondanám ezeket – számon tartották őket, oltást kaptak, de egyáltalán nem kedvencként voltak jelen. Szabadon, a birtokon éltek és vadásztak. Félvadaknak mondanám őket.

Érdekes, rengeteg tényanyag és viselkedésforma ismertetése volt benne. Lenne is késztetésem, hogy meséljek, mit láttam. De senkitől nem veszem el a felfedezés élményét, mert saját magamon is tapasztaltam, mennyire felvillanyozó érzés volt, amikor megvilágítottak itt valamit, amit anyám macskáin már megfigyeltem, csak eddig nem értettem. (Különben kutyás vagyok, úgyhogy nekem azok voltak a kedvenc részeim, amikor kutya – macska kísérlet volt a műsorban.)

Minden résznek volt egy központi témája – vizsgálták a macskák ragadozó felszerelését, vagyis, a fizikai képességeket és az ehhez tartozó viselkedésmintákat. Vizsgálták az emberekkel és más macskákkal való kapcsolatokat. Téma volt a macskák kommunikációja és kiemelték, milyen változásokat hoz létre a háziasítás és a városi környezet.

Személyessé azzal tudták tenni, hogy konkrét eseteket és macskákat is mutattak. Volt abban egy kis krimi hangulat, ahogy pl. felfigyelnek egy macska átlagostól eltérő viselkedésére, és nyomozásba kezdenek, hogy mi okozza. Így sok történetet kapunk az anyagok mellett, cicákról.

Nagyon korrekten néz ki a sorozat. Magyarázó videók, animációk színesítik, miközben eleve változatossá teszi, ahogy a 100 macska, a vizsgálati központ és egyéb helyszínek között mozgunk. Az sem egy utolsó tényező, hogy nagyon sok macska szerepel, és aki kicsit is fogékony rájuk, majd nézhet, milyen aranyos példányok is vannak benne. Kiscicák is akadnak, természetesen.

Végig figyelnek arra, hogy magyarázzanak, tanítsanak. Érthető és követhető is lett.

Talán csak egy technikai jegyzet, ami nélkül számomra konfortosabb lett volna: amikor macskákat követnek, egy narrátor mindig megjegyzi, hogy pl. Bundás, városi macska. Mivel ki is volt írva, nem sok értelme volt, és zavaró is volt, amikor rámondták arra a szövegre, amit éppen figyelni kellett volna. Bár, ivós játéknak nem rossz: amikor kimondják, hogy tanyasi macska…

Kutyákról nem készül hasonló? Ez is érdekes volt, lekötött és az utóbbi 2 napban mindenkit macskás történetekkel idegesítettem, de azért mégiscsak az ember legjobb barátja, akiről szívesen tudnék ennyit.

Akkor megint ötletelés, hogyan nyúljunk a hetente nézős sorozathoz. Új elemek és ami ugyanaz.

Elsőnek Miss Scarlet és Duke (s02e05).

Ami változatlan: humor forrásként használ mindkét főszereplő mellett egy új figurát. Duke segédje megint jobb alak volt, mint az Eliza barátságát kereső vénlány. Az kifejezetten irritált is, ahogy most folyton a nagynénjét emlegette. A kosztümök és a külcsín. A két főszereplő közötti évődés – egy megható pillanatot csempészve az évődésbe.

Ami új: irodalmi gyilkosság. Láttunk már ilyet, a Castle is így indult. Egy regény alapján öl a gyilkos. Ki lehetett számítani a fordulatot is – megy a sorozat feminista vonalába. Viszont, az aranyat ért, ahogy ennek kapcsán Duke szekálva volt. Pl. Eliza irodalmi utalásai amit el kellett magyaráztatnia magának, ahogy ment a könyvesboltba és az eladónő egy rakat könyvet rásózott, ahogy az ivóban olvasni próbált meg sorolhatnám.

Tényleg rákapok erre a sorozatra.

A mi kis falunk (s07e04) pedig tipikus részt produkált. Akadt egy-egy konfliktus, amit a részen átszerencsétlenkedtek. Károly, aki attól tartott, hogy a doktornő a székére tör. Laci, aki egy szerelmes levél eredetét nyomozta. Nelli, aki íróasztalt próbált rendelni otthonra. Bevontak több szereplőt, sokan feltűntek és záporoztak az olcsóbb, néhol erőltetett poénok.

Stáb, külcsín, minden a szokott.

A The Patient az évad második felére (s01e06-10) viszont irányt tudott váltani. Már nem azt éreztem a fajsúlyosnak, hogy a gyilkos mikor kattan és tesz valami borzalmat, hanem a doki nézett magába és a saját dolgait rendezte el.

Az apa – fiú kapcsolatok duplán kerültek elő. A gyilkos az apja viselkedésével magyarázza, hogy ilyen lett. A doki meg a saját fiával való kapcsolatát gondolja át, és ismer fel dolgokat. Kifejezetten jó dinamikája volt, amikor egyszer fordított a nézőponton: a fiút csak az apa szemszögéből ismertük. Hogy bántotta meg, miképpen volt rossz gyerekük és a vallási elvakultság, amin át láttuk. De ahogy magában elkezd átértékelni dolgokat, meg is mutatta a kamera, Ezra mit csinált. Ahogy kereste az apját, ahogy messze nem olyan volt, aminek addig gondolhattuk.

Egy egész más szinten tudott dráma lenni a sorozat.

A hangulatába is bekerült valami kifacsart humor – kegyetlen, ahogy taktikázott a doki, és amilyen helyzetekbe belesodorta magukat, és ahogy az a szerencsétlen pszichopata igyekezett jobban lenni.

Különben továbbra is ki kell emelni a színészeket, főleg Gleeson fogott meg azzal, ahogy egyszerre tudott szánalomra méltó és végtelenül ijesztő lenni.

Súlya volt a zárásnak, volt meglepő elem, és le is lett zárva. Azt nem tudom írni, hogy szeretnivaló sorozat, de jó értelemben érdekes volt.

Lengyel családi film, némi misztikummal. Amíg ez csak némi, nézhető is volt a film. De aztán jött űrlény, repkedés meg szuper képességek és lehetett mindent húzni a WC-n. Így kell valamit a végére elrontani, de alaposan.

Pedig van benne potenciál és egy érzékeny témát is feldolgozhatóan veséz ki. A főszereplő fiú, Iwo kishúga fogyatékos. Látjuk, hogy az anya mennyire a lánnyal törődik, amit a fia sérelemként él meg. Látjuk, mennyire más neki, mint a barátainak, akiknek nincs a családjában fogyatékos. Látjuk, a környezetük is hogyan reagál a kislányra, aki nem akar rosszat, de akaratlanul is kellemetlen helyzetbe hozza a családját. Van is egy kirohanás benne, amikor Iwo ki is mondja, hogy inkább kutyája lenne, mint ilyen húga – az állat legalább értené, mit akar tőle. Ebből pedig fel tudják építeni azt, hogy mégis mennyi szeretetet tud adni az a kislány és milyen kapocs lehet közte és a családja között. Ilyen fantasy – sci-fi furcsaságban nem is számítottam ilyen tartalomra.

Az sem volt rossza, ahogy a környéken fura dolgok kezdenek el történni, és a gyerekek igyekeznek rájönni, mi történik. Ahogy jönnek a válaszok, onnantól van a baj. Már az röhejes volt, ahogy a hajszárító önállósította magát és kiugrott az ablakon, de ennél messzebb is elmennek.

Ha már belevettek egy ilyen buta szálat, legalább lett volna látványos. De inkább pocsékul nézett ki a film, mint jól. Az űrlény, ahogy majd Mela röpköd és láva vagy energiagömböket lő ki – rossz volt nézni is.

Plusz, logikailag sem jön össze. Olyan felvezetés van, mintha a malom rég átkozott helyként lenne a köztudatban és mindenki elkerülné. De egy pár évvel korábbi tüzet leszámítva nem történt ott semmi, azóta pedig elhagyatott. Valahogy fura, hogy olyan városi legenda van körötte, mintha a középkor óta minden rossz arra a helyre tapadt volna rá.

Akad más is, amit nem lehetett érteni. Nem értettem, mégis mivel vonzza be az elektronikus eszközöket az űrlény, ami egy meteor? Ja, az is zavaros.

A karakterek felépítését sem vitték túlzásba, de az családi filmbe pont elég is volt. Iwo fejlődik is, mert elkezd felelősséget vállalni és át tudja érezni az anyja, a testvére helyzetét is. Addig se volt rossz gyerek, csak hordozta magával, hogy neki mennyivel nehezebb és rosszabb, mint a többieknek. De aztán megtanulja azt, hogy abból hozza ki a legtöbbet, ami jutott neki. A kis gyerektársai között akad gazdagabb, állatbarát, titokban szerelmes – senkit nem ismerünk meg túlzottan, csak kapnak egy vonást, ami némileg egyedivé teszi őket. A legnehezebb dolga a fogyatékos lányt játszó kislánynak lehetett – nem mindig ugyanolyannak tűnt a fogyatéka, az elején sokkal ijesztőbb volt, mint a végére, de akkor is kemény lehet ezt megjeleníteni.

Annak ellenére, hogy a vége és a fantasztikus elem borzalmas, volt benne értékelhető is.

Ahogy visszagondolok a The Good Doctor (s06e08-09) utóbbi két részére, a magánéleti és szerelmi drámák jutnak eszembe, nem az esetek. Vagy a magánéletüket kezelik a betegeken keresztül, mert persze mindenkinek rárímel a gondjára, amin dolgozik, vagy eleve a magánéletükön szenvednek.

Eddig tartott Audrey tolókocsiba kényszerítése – és az orvosi rész az érdekes? Nem. Sokkal inkább az, hogy most boldog a szintén mozgássérült párjával, és attól tart, mi lesz, ha megint járni kezd. Elveszti a férfit? Shaun és Lea terelést keresnek, mert várniuk kell a családalapítással. Danny és Jordan még mindig kerülgetik egymást, és nem tudják eldönteni, ez barátzóna vagy több annál. Alex és Morgan közös esetében sem az a lényeg, hogy mi a nő baja, hanem hogy egy randin esett össze.

A 6. évad, de annyira érzem az ismétlődő köröket…

Vagyis, szappan és magánéleti dráma jutott a héten is. Annyi orvosi körítés volt, hogy lekössön és megnézzem, de sorozatban megjegyeztem, most is, hogy ez orvosi szappan már csak.

A nagy fehér főnök (s01e05) is jól hozza azt, amit eddig: provokál, de azért piszkál komolyabb témákat is. Ebben is van szerelmi dráma, meg jó sok humor. Nyomorult kocsmáros, akinek a kárára lassan már megszakadok. Ahogy most a részeges ex-atya elküldte kálvária túrára… Annál már csak azt bírtam jobban, ahogy vallomást tett Nándinak, aki meg úgy reagált, ahogy.

Ezeken nevettem, de mellette érdekel, mi lesz Boti sorsa. Ez volt az a vonal, ami különben most nem tetszett. Ahogy az anyja visszakozott, és most Nándi sem állt ki vele szemben, hamar feladta. Most akkor mi lesz az iskolákkal? Választ se adtak rá, én meg nagyon nem akarom hetekig azt nézni, hogy ide-oda rángatják.

Szeretem a sorozat gyors tempóját, de azt egyik téren sem akarom, hogy döntsenek, visszakozzanak és megint másfelé lépjenek, majd vissza és így tovább. Pedig félő, ha mindent így építenek, kimerül az ötlettár, de majd kiderül.

A helyzet az, hogy én képes voltam az oroszlánnal együttérezni. Pont az kellene az embereknek, hogy az állatok tényleg kezdjenek el visszavágni. Nyomorultak nem csinálnak semmit, csak próbálják élni a mindennapi életüket, amit aztán az orvvadászok elvesznek tőlük. Itt gépfegyverrel kegyetlenül nekimennek egy oroszlánfalkának és nincs kegyelem egy állatnak sem. Egy hím nem volt éppen a csapatnál, ő megy át embervadászba.

Ha oroszlánunk különbséget tudna tenni az orvvadászok és az állatvédők között, nem is lenne semmi baj. Lehetett volna a rezervátum őrmacskája. Ha kicsit másképpen nézzük: ha ember lenne, akinek a családját mészárolták le, és bosszúhadjáratot kezdene, szintén ő lenne a film pozitív hőse. Itt viszont egy állatról beszélünk, aki ösztönösen nekitámad majd minden embernek. Köztük a főszereplő nyaraló családnak és a barátjuknak, aki az egész életét a vadak mentésének szentelte. Így az oroszlán válik a címbéli fenevaddá, bár nem győzöm hangsúlyozni, hogy nekem az orvvadászok sokkal inkább azok voltak, mint a szerencsétlen állat.

Nehezemre is esett váltani, és próbálni a menekülő családdal együttérezni. Drámához méltóan kaptak lelki sebeket, miért is lenne elég egy megvadult oroszlán ellenfélnek? Az apa és két lánya gyászolnak, a családanya vesztett a rákkal szemben. Mivel ő itt született, egyfajta terápia, hogy ellátogatnak a szülőhelyére. Csak éppen a nagyobb lány és az apa között nézeteltérés van, a lány haragszik az apjára, akinek ez plusz teher a saját lelkiismeretfurdalása mellett. Mondanom se kell, hogy egy megvadult oroszlán majd gyorsan közös nevezőre hozza őket…

Gyors film, szerencsére nem húzták túl, bár egyes fordulatokon azért elég erősen forgattam a szemem. Az oroszlán módszeresen vadászott, és onnantól, hogy kiszúrta a főszereplőket, a nyomukban volt. Ők elbújtak, bezárták magukat, menekültek és a végére visszavágtak. Közben volt, aki feláldozta magát, és belefutottak az orvvadászokba is, akik így saját bőrükön tapasztalhatták a természet visszavágását a tetteikért. Nem unalmas, leköt, csak az agyam nem tudtam hozzá eléggé kikapcsolni. Olyanok vannak benne, hogy a terepjáró a rajta levő oroszlánnal lezuhan, fordul is párat lefelé menet az állattal. Kocsi törik, kis emberi segítséggel robban is, oroszlánunk viszont megrázza magát, kicsit sántítva felkel és megy tovább vadászni. Aztán persze még a sántítása is elmúlik pillanatok alatt.

Van rosszabb is – Idris Elba vs. az oroszlán párharc a film végén. Azt nem is mesélem el, de az volt a hihetetlen történet egyik csúcsa.

A színészek különben próbálkoznak, és Elbára rá is van írva a szerep. A gyászoló, saját fájdalmával küzdő orvos kombinálva a harcossal, aki puszta kézzel megy neki az oroszlánnak. Kapott drámai oldalt, meg az akciósztár fellépését is építhette. Sharlto Copley végszavazott hozzá, aki különben sokkal egyszerűbb figurát kapott. Jó barát, aki szenvedélyesen imádja a vadont.

A szavanna működne helyszínnek – mindig izgalmas, amikor van egy végtelennek tűnő vidék, mint itt a mező, ahova a szereplők mégis be lesznek zárva. Konkrétan, itt az autóba, ami körül ólálkodik a fenevad. Kitörnek majd, de a helyzet feszültsége megvolt.

Csak – az oroszlán. Meg tudom érteni, miért nem igazi állatot tanítottak be, de nem sikerült túl jól a CGI. Nagyon látszik az oroszlánon, hogy csak digitális. Néha van egy-egy olyan jelenet, ahol el kellett gondolkodnom, hogy igazi állatokat látok, vagy valaki szerencsésebb kézzel digitalizált.

Nálam összességében közepes: Elbát bírom, a történetben van feszültség, ha az oroszlánt sajnáltam is, és nem csak azért, mert nem sikerült szépen megjeleníteni.

Egy újabb módszer, ami már többször visszaköszönt a Netflix életében. Vegyél egy sikeres játékot, és készíts animált sorozatot a világában. Castlevania, Arcane, azokat szerettem. A Dragon Age kevésbé tetszett, de mivel csak 6 részes volt az évad, és kb. 25 perc egy rész, könnyen megnéztem, filmként.

A történet kerek és a megértéséhez nem kell játék ismeret sem. Adott egy csapat, akiket felbérelnek egy mágikus tárgy ellopására. Mindenkinek megvan a maga szakterülete, meg ott van köztük az a lány, akinek így szembe kell néznie a múltjával, ami elől folyamatosan menekült eddig. Persze, lesz probléma és rengeteg átverés. Sokaknak vannak titkos terveik, és közben azon is gondolkodni kell, hogy ebben a történetben ki is a rossz és a jó. (Ebben különben most sem vagyok egészen biztos.)

Azért, mert a világa viszont olyan, hogy már kidolgozott univerzumot használ, és a történetből nehezebben rakható össze, hogy milyen hatalmak vannak, miért harcolnak egymással, egyáltalán milyen elvek mellett léteznek. Az egyes emberek történetei érthetők, a rendszer és országok, amiben élnek, már nem annyira.

Alapvetően fantasy alapú akció, amiben mindig akad valaki/valami, amit igyekeznek leküzdeni. Mágikus csapda, élőholtak serege, sárkány, megvaduló mágus és hasonlók. Közben bomlik ki Miriam története, és részről részre többet tudunk meg arról, ki volt korábban és miért menekült el a szülővárosából, ki volt ott ő. A tetőpont is az lesz, amikor szemtől szemben áll a múltját megtestesítő alakkal és összecsapnak. Vagyis, Miriam a sorozat fő alakja, és a nemezise, Rezaren kap még kiemelt helyet mellette. Ő az különben, akit egészen addig nem is számítottam a gonoszak közé, amíg nem uralkodott el rajta a vérmágia. Majd azért az is kiderült, hogy milyen zsarnokkezdemény.

A lány csapatának tagjai hozzák a humort – a harcosok vívódása, ahogy a tünde mágusa szerencsétlenkedik, meg hasonlók. Akad pár beszólás, mosolygós helyzet, de a fókuszt nem kapják meg, csak könnyítenek a Miriam szálán levő drámán.

Látványra olyasmi, mint a The Dragon Prince, lehet is, hogy annak az új évadát kellett volna megnéznem. Az kellemesen mese, és nincs megtolva olyan Netflix elemekkel, amit úgy betesznek már mindenbe, hogy az nekem sok.

Mire gondolok? Az csak egy, hogy Miriam leszbikus, aki egy varázslónőbe van beleszerelmesedve. De az 5 társa közül 3 szintén saját neméhez vonzódik – a negyediket megölik, az ötödik meg annyira lüke, hogy nem is kerül szóba, hogy milyen neműekhez vonzódik. Természetesen a bőrszínek is vegyesek a csapatban, nem csak a fajok. Lehet LMBTQ szereplő, lehetnek különféle rasszok, de miért kell eltúlozni ezeket az elemeket? Lassan már a kedvelt sorozataim folytatásának is félek nekiállni, így belenyomnak hasonló tartalmakat lassan mindenbe.

Azért az érdekel, folytatása lesz-e. Akár lehetne is, a nagy kérdés és a nagy összecsapás nyitva maradt, ezt akár nyitánynak is lehetett nézni.