Az első kérdés, hogy mit vár az ember a filmtől. Ha történelemből akar okosodni, és pár dolgot megtudni arról, hogy ki is volt Jozef Pilsudski, akkor ez egy korrekt film. Veszi élete legjelentősebb és érdekesebb szakaszát, és köré felépít egy filmet.

Viszont, ha filmet akarunk nézni, szórakoztató és izgalmas cselekménnyel, akkor rossz helyen járunk. Felmondja a kötelezőket, tesz bele egy kis hazafias pátoszt és magánéleti kavarást, de ennél többet nem tud nyújtani. Nem szeretem ezt a jelzőt, de itt igaznak éreztem: unalmas.

Általánosságban igaz, hogy egy adott esemény jól hangzik, de a kivitelezése vérszegény és el lehet aludni rajta. Vegyük csak Pilsudski szökését a börtönből! Az oroszok nagyon őrzik, sejtik, hogy csak szimulál. Vizsgálatok, állandó ellenőrzés, szigor. De egy szövetséges, egy terv és vár a szabadság. Addig hangzik jól, amíg ki nem derül, hogy a nagy szökés egy egyszerű sétában kimerül. Értem én, hogy két pont között a legrövidebb út az egyenes, de egy filmen várnék valami cifrázást, vagy egy kis meglepetést.

A film egyszerre igyekszik megfogni a lengyel államférfi politikai szerepét és a magánélete konfliktusait. Látjuk, ahogy lobbista hazafiból politikussá válik, nagyhatalmak politikájában helyezkedik és mellette katonai vezetővé is kinövi magát. Az tisztán benne van, hogy mi a szívügye és mennyi mindenre kész azért, hogy a szabad Lengyelország megszülethessen. Nem politikai film, nem is magyaráz dolgokat, kiemel pár eseményt és ennyi. A hatás van meg, nem részleteiben a politikai és katonai tevékenysége.

Szerelmi történetként pedig egy szerelmi háromszög rajza, ami mondhatni minden résztvevőnek fájdalmat okozott, mégsem tettek ellene. Van egy feleség, az első házasságából származó gyerekkel, és a makacssággal, hogy nem lesz kétszeresen elvált nő belőle. Van a fiatalabb, lelkes hazafi leány, aki fokozatosan lép a feleség helyére. Pilsudski ott ragadt kettejük között, és valahol szánalmasnak is találtam, hogy miközben nagyhatalmakkal száll szembe, beszól mindenkinek, és katonai akciókat vezet, az meghaladja a képességeit, hogy egy válást elérjen a feleségénél. Különösen zavaró ez akkor, amikor Aleksandra már gyermeket is szült neki, de Maria makacssága miatt a férfi még csak nem is lakik a szeretőjével és a közös gyerekükkel. A két nőt meg tudtam érteni, de azzal nem nagyon tudtam mit kezdeni, ahogy Jozef beledermed ebbe a helyzetbe.

Látványra szegényes film lett. Nem véletlen, hogy a háború is el van intézve annyival, hogy a kitörés körül a fiúk gyakorlatoznak egyet, utána meg már ünneplik a győzelmüket és Lengyelország megszületését. Se egy jó akció, se valami szemrevaló látvány nincs benne.

Amit azonban jól sikerült megoldani: a szereplőket a sminkeset sikeresen öregítettek. Borys Szyc remekül működött a fiatalabb és az idősebb Pilsudski bőrében is, mert érzéssel alakítottak a vonásain, ráncokon és a hajszínén. Talán ezt sikerült legjobban megfogni a mozgóképen.

Vagyis, történelmi filmként elment, de szórakoztató alkotásnak, amire figyelhettem volna, nem. A végére már az érdekelt legjobban, mikor jön a vége felirat.

Az egyik szemem sír, a másik nevet. Mert van ebben a komédiában humoros jelenet is, de helyenként annyira erőltetett, hogy nem szerettem nézni sem.

A történet mese habbal, de komédia alapnak megfelel: a lelkes közalkalmazott rosszul viseli, hogy ki akarják rúgni. Közalkalmazott, vagyis nem tehetik utcára, de áthelyezhetik, hogy írja már alá a felmondását. Vincent viszont szereti a juttatásokat, a 13. havi fizetést, és hogy tulajdonképpen lógatja a lábát egész nap jó pénzért. Nem mond fel. Így indul az úton, amely elképesztő munkákat hoz neki sorban.

Itt már szólt a vészcsengő a fejemben – ha megnézem, milyen feladatokat kapott meg, a legtöbbhöz szakképzettség kell, és nagyon kétlem, hogy egy irodai alkalmazottat csak úgy oda lehetne tenni pl. egy menekülttáborba biztonsági őrnek. Börtönőrnek még annyira sem lehetne, de azért értem, mi akar ebben a poén lenni. Melyik a legdurvább? Passz. Volt ötletük bőven. Azért azon elkerekedett a szemem, amikor a sarki kutatóállomáson közölték vele, hogy neki kell a jegesmedvéket távol tartani a tudósoktól. Ha nem mutatnak hozzá egy árnyvideót arról, ahogy az elődját megrágcsálja a medve, az kifejezetten vicces is lett volna. Csak túltolták.

Ez a legjellemzőbb a filmre. Mindent annyira megnyomnak, hogy attól már nem vicces, hanem paródia. Elég csak a nő családjára nézni, akibe majd hősünk beleszeret. Az vicces lehetett volna, hogy a korábbi munkahelyén és összejött egy kollégával, és van onnan egy afroamerikai fia. De itt ezt négyszer eljátsszák – félig afrikai, ázsiai, skandináv meg francia gyereke is van a film végére.

Nehezemre esett együttérezni a főszereplővel.  Ha annyira a munkáját szeretné, és hasznos ember lenne, akkor rendben. De Vincent a juttatások és a lekenyerezés miatt szereti a munkáját. Vagyis, az ügyintézését mindenki hozott neki valamit: kis ital, falnivaló, miegymás. Pont annak a közalkalmazottnak tűnik, akit az életben ki nem állhatunk. Aki alig csinál valamit, azért is tartja a markát. Az egész rendszer ilyen korrupt a filmben, még egy negatív vonás. Igaz, a különféle feladatokban meglepően jól elboldogul és sokkal kedvelhetőbb, mint a természetes közegében.

Nem aranyos, nem barátságos, hanem harsány és paródia jellegű a történet. Közben akad egy-egy jobb odaszúrás, de annyira normának veszik a rossz gyakorlatot, hogy az is csak zavart. Emberek lefizetése, zsarolása – ahogy a vezető az alkalmazotton ver le mindent. Isabelle főnöke különösen visszataszító – különben vezető politikus.

A helyszínek sokszínűsége adott neki egy kis pluszt, és néha valóban ültek a poénok. Nem éreztem végig egyformán jónak, de megvoltak a pillanatai és látszik, hogy ez mennyire a főszerepet játszó Jerome Commandeur projektje. Lelkesen játssza végig, és szinte szerethetővé tud tenni egy olyan figurát, akinek a hozzáállása és az életvitele zavar.

Mellékszereplőként, vagy cameo jelenetben ismertebb arcok is felbukkannak. De nem annyi és olyan manőségben, hogy ez tudna javítani a filmen.

Egyszer elment, de annyi elég is volt belőle.

Befejeztem. Jobban tetszett a végére? Nem. De akkor bővebben: American Horror Story (s11e06-10) második fele.

Két részre lenne érdemes osztani még ezt az etapot is. Az első részek zárták a tényleges sorozatgyilkos szálát. Megismertük, ki ő és mi az indítéka. Elég beteg különben, de AHS sorozat, ott ez nem meglepő. Eredetinek nem mondanám, bestseller volt a Rongybaba, sorozat is készült belőle – sőt, Frankenstein is összevarrta a maga szörnyét. A nyomozás most sem volt nagyívű, csak szépen összeértek a szálak. Ahogy mindenki elmondta, amit tudott, pillanatok alatt a megoldás is ott volt. Az jobban tetszett, hogy a szereplők miképpen ismerték egymást korábbról és milyen tettet rejtettek. Az meg is lepett, hogy nyomozónk és Sam is milyen viszonyban voltak anno.

A végére pedig a maszkos gyilkos, a sorozatos eltűnések esete maradt. Lelőjem a poént? Ez már a misztikus részre megy át, és az a gyilkos nem olyan, mint a másik. Szürreálisabb az egész, egy nagy metafora. Bár, azzal bajban vagyok, hogy az AIDS vagy a halál akar lenni. Az egyikre ez, a másikra az illene jobban. Ahogy öli, üldözi, fertőzi őket, az inkább az AIDS. Viszont, ahogy pl. Sam majd megbékél vele, és egy szép fiatalembernek látja, már inkább a halál. Passz.

De a lényeg, hogy kaptunk egy hivalkodó, polgárpukkasztó sorozatot – amely túl szélsőséges ahhoz, hogy érzékenyítsen. Talán csak a vége, amikor a sírba zuhantak a tömegek, ahogy láttuk a tüntetéseket, az volt drámai. A többi az a fajta szürreális horror és kirakat melegek, amely inkább indulatokat korbácsol, nem pedig elsimít.

A bennem levő prűd kifogásolja azt is, hogy nagyon szabados életet éltek a szereplők. Sam, akinél elment, mert ő gyűjtötte a férfiakat, a szenvedést és ő így más szinten mozgott – anyagiakban, stílusban is más volt, mint a többiek. De rajta túl, mindenkinek volt egy olyan korszaka, amikor csak hajtotta az éjszakás kalandokat, és nem egy olyan viszonyt mutattak is, amikor az összes kommunikáció annyi volt a szexrandin, hogy ki az aktív/passzív fél.

Nálam célt tévesztett az egész évad. Horrornak túl szürreális és nagyon propaganda. Érzékenyítésnek meg túl harsány és polgárpukkasztó. Minden évadot még nem láttam, így nem írom, hogy mélypontja az antológiának, de bizonyos szempontból annak érzem.

Néztem egy Chicago Fire (s11e07) epizódot is. Az AHS után jól is esett, hogy milyen barátok, összetartás, családi értékek és gyászfeldolgozás van ebben a sorozatban.

Visszazökkentünk oda, hogy megvannak a baráti körök, akik általában egy-egy jelenetben együtt szerepelnek. Egy-egy ilyen csapat kap egy-egy esetet és így áll össze a rész. Mouch egy baleset után megvett egy motort, és azt szerelte az egész részben, próbálva Severide szakértelmét is bevonni. Cruz az örökbefogadási kérelem elbírálását várta. Egy zaklató is felbukkant a laktanya körül, aki követte őket, és akinek tehette, szidta a munkájukat. Stella pedig a Tüzes lányok miatt bizonytalanodott el: egy anya esett neki, ha a lányával történik valami tűzoltóként, Stella lesz érte a felelős.

Vagyis, mentés most se nagyon volt. Látványos még annyira sem. Lelki ügyek, kis humor – munkahelyi dráma, de most ez is jól tudott esni.

Végül, a Miss Scarlet és Duke (s02e02) része is jobban tetszett, mint a múlt heti epizód.

Egyrészt, azonnal igazolta a sorozat, miért nem kezelik párként a két főszereplőt. Így civakodnak, humor van benne, miközben az is nyilvánvaló, hogy mit leplez a marakodásuk. Még az a fiatal nyomozó is, aki éppen csak megkezdte a betanulást Duke mellett, azonnal feltette a kérdést, hogy párt alkotnak-e a nővel.

Az ügy nem túl okos, de a sok szállal és a nyomok követésével eladta magát. Persze, a magánnyomozó és a rendőrség a végére egyesítette erejét, de abban is megvolt a szórakoztatás, ahogy más úton találták ugyanazon a ponton és felismerésnél magukat.

Úgy tűnik, új fix szereplő lesz Eliza új barátnője, akivel most egy levélpapírt nyomozott le. Humoros karakternek szánták? A nagynénje inkább volt az, engem irritál a nő esetlensége. Túl lelkes is, meg tapad a főszereplőre, mint egy kullancs. Érthető, miért lett ilyen, de szimpatikus nem lett. Akkor már Duke új betanítandó nyomozója – ő is szerencsétlen, bár más szinten és formában, mint az Eliza mellé betett vénkisasszony.

A történelem leginkább a külcsínben jelent meg. Jobb napom volt, mert most nem az kötött le, hogy a szereplők átöltöztek-e egyáltalán a cselekmény alatt. Ami ugye több nap, és ha egy más korszak is, akkor sem ugyanabban kellene dolgozni egy hétig…

Igaz, így is találtam olyasmit, amin bosszankodhatom. Nem akarom, hogy feminista sorozat legyen ebből. Pedig, ahogy most ragozták, hogy Eliza nő, ezért sokan nem veszik komolyan – meg, hogy a férfi nyomozók nemüknél fogva jobbak, ebbe az irányba mutat. Mert természetesen Eliza harcol az ilyen nézetek ellen.

Majd meglátom, milyen napom lesz, de könnyen lehet, hogy Wednesday, akiről sorozat okán legközelebb mesélni fogok.

Vártam a feliratot, hogy a Cluedo alapján. Elég csak megnézni a plakátot – nem úgy néznek ki, mintha egy társas borítóján állnának? Ehhez jön hozzá a cselekmény milyensége.

Vagyis, van egy rejtélyes és hirtelen halál, majd szobák közt vándorolnak, játszanak a nyomokért és a szünetekben vallatják egymást. Nem pont a Cluedo, de emlékeztet rá eléggé, hogy beugorjon. Hogy kerek legyen, miért is kell játszaniuk a családtagoknak és az éppen rosszkor jött építésznőnek, a család játékfüggő, ilyen gyáruk van és a gyilkos is azzal szórakozik, hogy játszanak vagy meghalnak.

Egyik játék betegebb, mint a másik. Van, ahol egymásra kell nyíllal lőniük. Az nem is kicsit agyament. A szabadulószoba játék már sokkal hagyományosabb, de a filmben abból van a kevesebb.

Az egész cselekményben van valami beteg, túlzás – meg olyan logikai lyukak, hogy attól paródiába csúszik az egész. Nem is tetszett, ahogy mindent feloldanak majd a végére. Arról egy másik film ugrott be, de nem nagyon akarom megnevezni, mert akkor lelövöm, ennek az egésznek mi volt az igazi értelme. Abban egy születésnapi ajándék volt egészen más, mint amit a szereplő megélt. De erről eszembe jutott, hogy már horrorban is láttam ilyet. Abban olyan jól sikerült a megajándékozott átejtése, hogy gyilkos lett belőle a végére. Le is döbbent mindenki…

Ok, nem a végén merengek. Idegesített, buta, paródiába illik. Erről ennyit.

Inkább arról, hogy mennyire harsány, jellegzetes és mégis, irritáló a képi világ. Minden szereplő kapott egy jellegzetes színt és karikatúra jellemet. Jeanne a fagyos, túl komoly építész kékben. Theo pirosban az örök gyerek, nőcsábász örökös. Zöldben Lena, a sértett lány, akinek sötét titkai vannak és féltékeny a mostohájára. De lehetne sorolni. Ezek a színek visszaköszönnek minden velük kapcsolatos dologban, és játékhoz illően a környezetük is rájuk van szabva. Az valami egészen röhejes, amikor egyre több hálószobát megmutatnak, és egyeseknek milyen extrém helyen kellene laknia – Jo néni szobája a csúcs, az félig nagyon spártai, félig nagy bemutatás a vénlány rokonnak. Jeanne kapcsán még egy – annyira lekötött (ha-ha) a film, hogy gyakran merengtem azon, vajon parókája, műhaja van-e, mert az a konty nagyon nem illett a fejére. Ott konkrétan más árnyalatú barna volt a haja, mint amit egyébként láttunk belőle.

Krimi, paródia és komédia határain lépkednek, és gyakran elcsúsztak az arányok. Amikor pár szereplő gödröt kezd ásni a kerítés mellett? Ahogy a végén Theo és Jeanne összefognak, és elsütik ugyanazt a trükköt párszor? Ha értem is, miért szánták ezt poénnak, engem csak eltaszítottak vele.

Lehetne azt is feldobni, hogy mennyire idéznek meg krimi klasszikusokat. Ők maguk is emlegetik, hogy olyan a helyzetük, mint Agatha Christie hőseinek a Tíz kicsi négerben. De ez a nyomában sincs annak. A Tőrbe ejtve is eszünkbe juthat – a Cluedo mellett az passzol hozzá legjobban, csak éppen annak gagyi változataként.

Ismertebb nevek, ha nem is igazán nagy sztárok akadnak benne. Ahhoz nem elég, hogy megnézze valaki. Legalábbis kétlem, hogy Miou-Miou vagy Alice Pol rajongók országa lennénk. De a karakterek különben is annyira paródia jellegűek, hogy eltúlzottnak kell lennie a játéknak is, nem is volt szimpatikus.

A francia filmeket ennél jobban szoktam szeretni, de ebben nem találom a szerethetőséget. De lehet, mostanában ilyen passzban vagyok, mert ahogy belegondolok, az utóbbi időben nagyon sok olyasmit láttam, aminek kapcsán arról tudok regélni, hogy mi és miért nem tetszett benne. Ez is olyan.

Szívesen rajzolnák ide egy kérdőjelet. Jó pár zsánert ötvöznek ebben a filmben, de igazán egyikre se éreztem, hogy jól sikerült volna. De nem is fájt igazán a film, láttam ennél sokkal rosszabbakat mostanában is.

Talán az ugrott ki elsőnek, amit már az elején ellőnek. Történhetett volna így is. Erről, pláne, ha a második világháború a történet ideje, Tarantino brigádja szokott beugrani. Mondanom se kell, ez közel sincs azon a szinten. A történet elég gagyi, és alig nyúlnak hozzá a történelemhez. Miért is kellett ez a világháború? Pont olyan ez a történet, hogy bármelyik bukó rendszer zsarnokának a kirablásáról szólhatna. Ha nem emlegetik Mussolinit, még csak ki sem derülne, kit akarnak kirabolni, és merre járunk az időben. Az ábrázolt olasz város még csak háborúban állónak sem tűnik.

Kettes, mint a heist movie. Nem lehet azt mondani, hogy valami ötletes tervük lenne. Simán bemennek hamis iratokkal és pakolják is a felhalmozott kincseket, míg a csapat másik fele eltereli a figyelmet egy hamis bombariadóval. Annyira szerettem volna egy kis ötletet, de az nem nagyon van benne. Pedig próbálkoznak: van egy többféle specialistákból álló csapat, de kihasználatlannak éreztem a képességeiket. Ugyan egy kis csavar van azzal, hogy még a szélhámosokat is át lehet verni, de az nem olyan látványos vagy okos, hogy fel tudja javítani lényegesen a filmet.

Harmadik, ez egy szerelmes film is. Sziget, tisztes nevén Pietro nagy szerelme az énekesnő Gianna. Balszerencséjére a lány megtetszik egy fejesnek is, és nem áll módjában nemet mondani arra, hogy az idősebb nős férfi szeretője legyen. Pedig látszik, hogy a szíve melyikhez húzza – még a férfi is tudja, nem véletlenül fenyegette meg halálosan a szélhámost, hogy a lánynak a közelébe se menjen. Már eleve szerencsétlen jelenetek sorát hozza, ahogy Pietro próbál találkozni a szerelmével, míg a katona mindig a legrosszabbkor jelenik meg. De még sikerül tenni rá egy lapáttal. Gianna terhes – Pietro rá is kérdez, melyiküktől. Gianna állítja, Pietro az apa, de fejfájdító az a jelenet is. Azt sem tudja, mikortól terhes, de az öregtől nem lehet – ugyan, miért nem? Még szinte meg is sértődik, amikor Pietro egyszer az arcába vágja, hogy miért higgye el, hogy övé a gyerek? Minek kellett ez bele? Bőven elég lett volna a lányért küzdeni.

Bár igyekszik humoros is lenni, engem inkább bosszantani sikerült. Mű drámák és erőltetett jelenetek váltják egymást, közben egy-egy olcsó akciójelenettel. De most komolyan, jobb nem jutott eszükbe? Tolvaj specialista pl. azért kellett, mert fel kell másznia egy toronyba és ott lenyomni a sziréna gombját. De, a humornál tartottam. A csapat tagjai nagyon színes egyéniségek, eleve humorosra vannak írva többen is. Mint a sofőr, aki máig egy régi autóversenyes győzelme miatt várja, hogy nemzeti kincsként kezeljék, miközben papok között bujkált a besorozás elkerüléséért. Leírva sem vicces, filmen sem volt az.

Látvány – már feszegettem, hogy nem nagyon akad benne. Olcsó kivitelben van, ami bekerült. Mi lehetett a csúcspont? A riadó? Vagy esetleg az utós üldözés? Bármelyik is, egyik sem lett emlékezetes.

Legalább olasz színészekkel pakolták tele, ez viszont azzal jár, hogy nincs ismerős arc, akinek a kedvéért nézném a filmet. Emlékezetes alakítás sincs benne – a főszereplők némelyike inkább idegesített, mint kedveltette magát. Matilda de Angelis – Gianna – simán 2 arckifejezéssel játssza az egész filmet végig.

Nézve annyira nem fájt, mint utólag, ha belegondolok, mit láttam. Sokkal többet ki lehetett volna ebből hozni. Csalódtam.

Nem mostanában lepődtem meg filmen ennyire. A cím, a plakát, de még a kezdetei után is simán azt hittem, hogy egy természetfeletti horrort nézek. Komolyan azt vártam végig, hogy amint a kislány átlép a krétavonalon, majd jön a másik dimenzióból a szörny.

De ez a film más. Thriller, amiben a gonosz nagyon is emberi és semmi köze más világokhoz. A poént nem akarom lelőni, de megmaradnak a realitásoknál, és valamilyen szinten így még ijesztőbb is. Mert ez olyan eset, ami megtörténhetne a szomszédban is. Hiszen nem tudni, az ismerősöd mit alkot a háza zárt ajtói mögött…

De ennél többet nem írok a csavarról. Meglepett – ahogy írtam, főleg azért, mert én minimum a mumust vártam, nem egy jól rejtőző pedofilt.

A történet eleje különben nagyon lassú – Clara megtalálása, ahogy Paula befogadja és igyekszik fejleszteni, kommunikálni vele. Inkább Maugli film, ahogy a gyereket szocializálni kell, mert láthatóan egész más normák szerint élt eddig, mint mindenki más. A feszültségek is olyasmiből fakadnak, hogy Paula férje sérelmezi, hogy a nő mindent hanyagol az idegen gyerek miatt meg hasonlók.

Paula a kiemelt szereplő, még jobban, mint a kis Clara. Róla annyit tudunk, hogy ijedt, sok mindent megért, de nem beszél. A krétavonalak között hajlandó csak közlekedni. Paula kapcsán viszont kapunk egy középkorú asszonyt, aki nem képes lemondani egy saját gyerek álmáról, bár évek óta hiába próbálkoznak a férjével. Akinek van egy lyuk az életében, és féltékenyen néz a terhes szomszédjára. Látjuk, mennyire gondoskodó és jó anya lenne, és látjuk, miért lesz lassan mánia nála Clara jóléte.

Akkor lép be a thriller, amikor Clara eltűnik a házból. Paula nyomozni kezd, és valahol röhejes is, hogy ő rájön arra napok alatt, amire a rendőrök hetekig nem tudtak. Gyors a megoldás, láthatóan nem igazán krimit akartak készíteni.

Maradtak lyukak is, amelyek tudtak zavarni. Az pl. most sem tiszta, miért tette ki az elkövető a kislányt az útra. Vagy: miért lopja vissza? Bár, arra lenne egy tippem. Ha elkezd beszélni, könnyen elvezethette volna hozzá a rendőrséget. De az ő indokai nagyon homályban maradnak – már alapból, minek tartotta életben a kislányt? Mióta tart? Mi volt a saját gyerekeivel – mert kétlem, hogy véletlen lenne, hogy az egyetemre ment gyerekei nem hajlandóak hazajönni látogatóba.

Kis költségvetésű különben, nem kellett hozzá több mint két lakás – Paula háza, meg a gyerekrablóé. Talán 2-3 külső helyszín került be ezeken túl, pár pillanatos jelenetekre.

Szereplőt sem mozgat sokat, csak a szűk környéket Paula tömbjében. Ők sem nagyon tűnnek fel, még a férje is minimális szerepet kap. Clara és Paula van a középpontban, ami a végére kiegészül a tettessel, mert egy mini verzióban az ő szemszögéből is végignézhetjük, mi történt eddig. Kár, hogy a válaszok abban nincsenek benne, mert nekem az hiányzott. Nem jön össze, egyes dolgokat miért tett meg.

Nem látványfilm, a színészeknek kell eladni. Elena Anaya viszi a hátán, és szépen hozza is a nő sok arcát. Talán az ragadt meg legjobban, amikor a szavaival gratulál a hamarosan érkező picihez, de az arcára van írva a vegytiszta irigység és fájdalom.

Ha tudom előre, hogy nem misztikus horrort nézek, rosszabb véleményem lenne. Untam volna. Így viszont nekem feldobta a meglepetés.

Mivel a Stories 2. évadán végig értem, és horrorra támadt kedvem, elkezdtem az American Horror Story (s11e01-05) legutóbbi évadát. Hogy is fejezzem ki magam? Nem kicsit éreztem csalódásnak.

A történet, ha jól veszem ki, három ügyet variál. A legkisebb hangsúlyt azt kapja, hogy egy laborban kikísérletezett, de aztán elzárt vírus újra feltűnik. Egy tudónő jár a nyomában, de ezzel alig foglalkoznak, szépen megvan a háttérben. A történethez is csak annyiban kapcsolódik, hogy Hannah barátja az egyik meleg fiatalembernek, Adamnek.

Aki az egyik kiemelt szereplő és egy másik szál egyik vezető alakja. A New York-i meleg közösség tagja, aki felfigyelt arra, hogy elkezdték egyesével meggyilkolni őket. Miközben egyre jobban belekeveredik egy szerelmi sokszögbe (Sam és a fotós Theo nyitott kapcsolatába), csatlakozva egy LMBTQ újsághoz, nyomoz és igyekszik minél többeket figyelmeztetni.

Ezzel jutunk a másik 2 kiemelt szereplőhöz. Gino a lap fő írója, talán a tulaja is, abban azért nem vagyok biztos, de biztosan ő a szerkesztő is. Ő is nyomoz a gyilkos után, és ebben egyre többet segít a rendőr barátja, Patrick is. Nekik megvan a maguk párkapcsolati pokoljárása is: Patrick nem vállalja fel magukat, rendőr, nős volt, és ugyan válik, de azt nem akarja, hogy kiderüljön, miért is. Azt még Gino elől is titkolja, hogy milyen szexuális vágyai vannak.

A gyilkos utáni hajsza, ami kettéválik. Egyrészt, van egy egészen emberi sorozatgyilkos, meg van egy nagydarab, szinte nem is emberi maszkos, aki több szereplőt is üldözőbe vett már. Eddig még nem sok értelme volt ennek a másodiknak – a másik, amihez kapunk tettest indítékokkal és aki biztosan ember. Mivel ez AHS, a másik szál némileg misztikus. Kerül elő jóskártya, baljós jóslat, meg ahogy az a nagydarab el- és feltűnik, az nem emberi. A végére csak kikerekedik…

Látványra hozza a szokásos polgárpukkasztó színeket. Van erőszak, nyílt a szexualitás ábrázolása is. Azért pornóba nem csúszik át, de egyaránt krimis és szerelmi történet is. Mivel a cselekmény a nyolcvanas évekbe van helyezve, némi retró hatás is felfedezhető benne. De ez még csak elmenne – az zavart, ahogy klisésre vannak faragva a meleg karakterek még megjelenésükben is. Quinto nyitott ingjeitől kezdve Powell gyakori félmeztelen vonulásán át Tovey és Carver feszülő nadrágjain, ingein és trikóin át. Túl van tolva.

Ha már emlegetem a színészeket – vannak visszatérő AHS színészek, de újoncok is. Változó, ki mennyi szerepet kapott. Színészileg nem rossz, de a karakterek szokás szerint megosztóra sikerültek. Igaz, legalább nem egydimenziósak, de mindenkiben találtam valamit, ami tud idegesíteni.

Eddig nem szórakoztat, csak húzza az idegeim. Az egyetlen előrehúzó, hogy még érdekel, hogyan jön össze egy történeten belül a két gyilkos – a vírusra van tippem. Szerintem az AIDS robban be a végére így.

Pótoltam az All American (s5e04-5) kimaradt részét. De a helyzet az, hogy semmi újról nem tudok beszámolni. Ugyanazokat a témákat viszik tovább a sportbotrányban és a magánéletben is. Spencer és Liv lassan elköszönnek egymástól, míg Jordan és Layla egyre komolyabban együtt van. A mellékszereplők meg hozzák a formájukat, pl. JJ egyre jobban leépíti magát, és Asher már feladja, hogy próbálja szinten tartani. Amúgy megvolt az esküvő (Spencer anyja házasodott újra). Ott, a lánybúcsú kapcsán sikerült pár poént betenni, nagyobb szerepet kaptak a szülők is. A ruhákkal is ott tűntek ki – azért durva, hogy az elvileg szegényebb szereplők is milyen ruhakölteményekben pompáznak. Már végleg elköszöntek a sorozat szegény – gazdag vonalától. Már átcsúsztunk guilty pleasure, gazdagok és szépek világképbe.

Az All American Homecoming (s02e04-5) pótlás is megvolt. Egyrészt, a szerelmi és baráti kör témákat vitték tovább – egy kicsit haladnak valamiben, másban meg visszalépnek. Simone az új sráccal kerül egyre közelebb, a többiek a meglevő kapcsolataikban oldanak meg helyzeteket.

De, ami a részben kiugrott: bombafenyegetést kap az iskola. Ezzel húzták meg az 5.részt is, mert a szereplők igyekeztek feldolgozni, hogy mi történt és mennyire megijedtek. Vagyis, ebbe bele tudták nyomni a széria ’fekete kiválóság’ üzenetét. Egyrészt, a rendőrök képesek voltak a hívást fogadó fiút elővenni, nem-e egy csíny az egész. Másrészt, megint érezhették úgy, hogy a feketéket támadják, és mennyire nehéz az életük a bőrszínük miatt. A sorozatba ennyire nem volt direkt, de már nem tudom sajnálni őket, amikor látom mellette, hogy milyen körülmények között vannak. Ez messze nem az a környezet, ahol bandaháborúba csöppennek, véletlenül lelövik őket vagy kinézik őket bárhonnan is.

Kicsit filler ez a két rész, nem a fő történetet viszi előre, bár itt az annyira nincs is, mint az alapsorozatban.

A Shantaram (s01e08) a kolera utóhatásaival foglalkozott. Lin megint helyezkedik, és egyre jobban ráérez, hogyan tud a közösségnek segíteni. Nem akar már mindent maga megtenni és megbeszélni, és közvetítő lesz a felek között. Így a helyzet, a szereplők is fejlődnek.

Továbbra is áll, hogy ez a sorozat több szereplőt épít részletesen, és nem Lin a középpont, ha ő is köti össze a különféle szálakat. Mindenki egyre mélyebbre kerül a maga gödrében, és lassan összeér minden. Kicsit bűnfilm, kicsit romantikus, és van egy társadalmi fele is. (A szegénynegyed lakói legfeljebb gyalogok a nagyobbak játszmájában.)

Építkező rész, ami már előre vetíti, mi felé haladunk. A látványvilága a szokott elemekből épült, bár nekem inkább a szereplők adják el. A személyes drámák, életutak nézetik velem.

A The Good Doctor (s06e06) is a szokott formáját hozta.

Itt az a koncepció, hogy az orvosi esetek kapcsán a dokik visszatükröződve láthatják a magánéletük kérdéseit. Mindenki esetében ez volt, és némelyik már komolyan fárasztó is tud lenni. Danny és Jordan között meghagyták a feszültséget, hiába mondta el múltkor a fiatalember, miért nem fog most kapcsolatba kezdeni. Persze, hogy egy olyan beteget kaptak, aki gyászolja az elvesztett a férjét, és azt sajnálta, hogy nem mentek el együtt a közös álomútjukra, amíg még megtehették volna. Nem is az orvosi része volt a hangsúly, hanem a nő gyászának enyhítése, meg egy kis vigasz találása neki.

Sean a másik Dannie kapcsán szenvedett azzal, hogy nem tudott mit kezdeni azzal, hogy a nő mindig ellentmond neki. Naná, hogy a betegük meg külön élvezte, hogy együtt kell dolgozniuk. Neki az volt az elmélete, hogy javítja a munkát, ha van ott valaki, aki az ördög ügyvédjét játssza. Sean így megint kérte a tippeket, mit csináljon és próbálkozott a tippek szerint. Ebben legalább volt emberi üzenet, és mosolygós jelenet is akadt. Azt pl. kifejezetten bírtam, milyen közös pontot találtak végül.

Morgan pedig egy elveszett beteget keresett, és közben azt kellett átgondolnia, neki mi hiányzik az életéből. Vagyis, orvosi eset ebben sem igazán volt.

De különben a jobb részek közé sorolom, több szereplőt építettek, jelöltek ki elinduló utakat. Ha a Jordan – Danny szál nem lenne erőltetve, egészen tetszett is volna. Azt már annyira felesleges ragozni… De sajnos sejtem, hogy nem szabadulunk olyan könnyen tőle.

Ha nagyon röviden össze akarnám foglalni, annyi elég lenne, hogy a Space Jam, csak nem kosaraznak, hanem fociznak benne. De azért hozzátenném, hogy ez minden szinten egy butább és betegebb verzió – valamint végig rajzolt, nem élőszereplős, de nem ettől lett rosszabb.

A történet ismerős lehet: adott egy őrült tudós, aki a valaha volt legjobb sportoló akar lenni. Jön egy All Star meccs, azt akarja megnyerni és így mindenkinek bizonyítani. Csak éppen focizni nem tud – feltalál egy anyagot, amely képes a tehetséget kiszívni a sportolókból. Balszerencséjére Zlatan Ibrahimovic éppen egy csapat rágcsálóirtással pénzt kereső gyerekkel van, amikor a kis csigája lecsap. Lesz aztán tehetséglopás, edzés, nagy meccs és váratlan új gonosz is. Nehéz eldönteni, hogy a buta vagy a rossz a találóbb jelző rá. Bár, mindkettőt rajta lehet hagyni.

Olyan elemek vannak benne, amelyek egy paródiába is soknak tűnnének. Csak egyet mesélek el: Zlatan copfja életre fog kelni, és beszélget a focistával. A South Parkban van egy szereplő, akit nem neveznék meg, mert a helyesírás ellenőrző pirossal aláhúzná, de ő az a hosszúkás, barna WC-lakó. Azért emlegetem, mert ez a copf nagyon úgy néz ki, mint az a lény, csak a számítógépes animálás miatt még inkább idéz egy darab… az.

De minden téren túloztak meg idegesítő ötleteket vetettek be. Már az is fura, hogy így vegyes csapatot állítanak fel, az All Star csapatba nő is bekerült. Ami szép és jó, éljen az egyenjogúság, de reális? Kétlem. Jó, tehetséglopó őrült tudósos mesébe focizó csigákkal ne keressem a valóságot, ez is igaz. Ennél még nagyobb blődség, hogy a csapatba beveszik majd a gyerekeket is. Szép is lenne, ha a random focirajongó gyerekek az utcáról mind olyan tehetségesek lennének, hogy simán megállják a helyüket a sportág felnőtt legjobbjaival egy pályán. De ok, mese. Itt ők töltik be azt a szerepet, amit a Space Jam esetében a rajzfilmfigurák. Bár, Tapsi Hapsi meg Lola nyuszi kosártehetsége jobban lement a torkomon, mint a városi gyerekeké…

Még valami, ami nagyon irritáló: Zlatan alakja úgy van megcsinálva, hogy egy önimádó szuperember legyen. Tudja, hogy ő a legjobb, nagyképűen hirdeti is, meg olyan jelenetei vannak, ahol pl. a tehetsége elvesztése után az egyetlen vigasza, hogy a szépsége még megmaradt. Klisé is, meg ellenszenves is. Mondhatnánk azt is, hogy legalább tényleg van mögötte tehetsége, de ez a fajta önreklám és önimádat nem ment le a torkomon. Megnézte egyáltalán a sportoló, hogy milyennek mutatja a mese? Az öntömjénezésen és a tehetségén túl nem éppen olyan képet festettek, amit szerintem ki akarna rakni a falra.

Nincs szépen megrajzolva sem. Gyenge közepes – azért rondának sem mondanám, a tini nindzsa mese sokkal rosszabbul nézett ki, de ez sem egy szép mese. Visszatérünk oda, hogy a Netflix mesék kapcsán mindig felemlegetem, hogy rondák? És igen, megint leírom. Ha a Klaus Disney mese lett volna, vagy legalább a Disney/Pixar valamelyike rajzolja, klasszikus és Oscar-díjas mese lenne. De a Netflix rajzolta, és akármennyire is imádom azt a mesét, nem szép. A focis filmnek meg a története is rossz, a külcsín se tetszett.

Vagyis: mindenki jobban jár, ha Jordan és Tapsi kosarazását keresi elő, ezt meg gyorsan elfelejtjük. (Tudom, van abból is újabb verzió - de az meg a róka és a bőrnyúzás esete...)

A viking téma felkapott lett, nem lepett meg, hogy a sorozatok után film is jött ádáz északiakkal. Az sem, hogy rányúltak egy újabb sagára. Mondjuk, Amleth bosszúja az apjáért semmit nem mondott elsőre – ha hozzáteszem, hogy ez az alapja a Hamletnek, már más a helyzet. Viking Hamlet, azért szerencsére nem ezzel reklámozták.

A történet azonban stimmel: a királlyal végez a testvére, felül a trónjára és a nejét is elveszi. Az életben maradt örökös meg érkezik bosszút állni. Ám mivel ez viking saga és nem skandináv borongás, itt nincs gyötrődés a bosszú végrehajtásában, hanem kemény odavágás és vérengzés. Természetesen vannak új elemek is, amelyek már nem a Hamletet idézik: Amleth mellé kerül egy szláv boszorkány, Olga, aki lelkesen segíti a férfi bosszúját. Ophelia nagyon más alkat volt, mondjuk, Hamlet is…

De, amit a film kapcsán tudatosítani kell, a viking kultúra egyfajta halálkultuszra épült. Nekik az kívánt cél, hogy erejük birtokában, nagy harcban essenek el. A halál pozitív tartalmú, és minden területen körbevették magukat vele. Az isteneknek embereket áldoztak – sokan önként jelentkeztek ilyen végzetre, és a csatákban is keresték a végzetüket. Már a gyerekeket halálra nevelik és ölnek – itt pl. Fjölnir legkisebb fia, Amleth féltestvére öli meg és vágja le a ló fejét, noha még kisgyerek. Ilyen szemmel kell nézni, mert különben nem fogja fel az ember, Amleth miért nem választ más utat. Ha elmegy Olgával, hazatérhettek volna, még talán a trónt is meg lehetett volna szerezni és nevelhették volna a gyerekeiket. De Amleth viking, neki az a happy end, hogy megöli a nagybátyját és az epikus csatában a nagybátyja után ő is belehal a sérüléseibe. Már előtte is különben. Még csak a logikát sem látom abban, hogy miért kellene nekik félni Fjölnir miatt, ha elmennek. Egyrészt, Izlandon kétlem, hogy sok hírt kapnának arról, mi történik a Skandináv-félszigeten. Másrészt, Fjölnir minek hagyta volna ott a megmaradt fiát, a feleségét és az épülő királyságát, hogy az unokaöccse gyerekeit üldözze? Még úgy is nehezemre esik ez a gondolkodás, hogy másból már bőven értem a vikingek más halál felfogását.

Sajnos a film nem ad semmit, ami ezeket a rossz érzéseimet kiváltaná. Sőt. Cselekménye nagyon kevés van, az is összecsapottnak hat. De az is simán lehet, hogy az időkezelése ennyire pocsék. Onnan, hogy Amleth rabszolgának álcázza magát és beépül a nagybátyja udvarába a végső összecsapásig olyan, mintha csak pár nap telne el. De közben megnősül, összehozzák az ikreket, elterjeszt egy szellemtörténetet és végez az unokatestvérével. Mintha hetek története lenne, vagy inkább hónapoké, de itt napoknak néz ki. Ez irritált. Még csak nem is rendes bosszúterve van, simán legyilkol mindenkit – jó, a gombákkal más volt a nyitány, de hamar átváltottak nyers erőre.

Fura az is, ahogy Olga boszorkány létét kezelik. Néha csak olyan, mintha imádkozna és ennyi. Máskor viszont ér el változást, mint a széllel a film vége felé. Nagyon nyitva van, hogy van-e mágia, nincs, vagy mi van. De ez zavart volna kevésbé.

De a film látványvilága is megosztó. Véres is, nem is. Folyik a vér, Amleth nem egyszer látható nyakig véresen, de mintha már csak a végeredmény lenne. Hogy is írjam… Nem naturális, hogy kaszabolás közben nem az emberekből látjuk a vérzést, hanem már a támadók ruháin, fegyverén, stb. Mintha brutálisak is akarnának lenni, meg nem is. De nem ez akasztott meg. A látomások. A legalja az életfa, amelyen lóg a sok halott ős. Az nem kifejezés, hogy morbid. Rondán is néz ki. A valkűrök ugyanennyire nem tetszettek, de sorolhatnám tovább is. Akciónak még csak elmegy, ahogy pl. a vikingek bevadulva verik és ölik egymást, de minden más… Furcsa.

A szereplők túl egyszerűek, és nem tudok felsorakozni a főszereplők mögé sem. Bár, azt meg tudom érteni, hogy Olga nem akar rabszolga lenni, és szívesen besegít a gazdái lemészárlásába. Viszont, Gudrún királynét is meg tudom érteni, akinek hozzá kellett mennie a megerőszakolójához, aztán játszania a szerető feleséget. Miközben minden, ami fájt neki és megalázta, attól a férfitól eredt. Amleth bosszúszomja addig a pontig érthető, hogy az árulók ellen fordul, ha azok a saját rokonai is. De itt nem simán őket veszi sorra, a teljes vérvonalat el kell törölni. Sokkal összetettebb és fájdalmasabb ez a történet, mint amit kihoztak belőle. Dráma helyett véres viking kaszabolás.

Színészeket nem is akarok kiemelni belőle, minek? Annyira egysíkú a szereplők ábrázolása, hogy elsikkad minden, amitől többek lehetnének. Amleth messze nem a legélesebb kés a fiókban, és sokak idegesítettek. Pedig maga a névsor jól néz ki. Skarsgard külcsínre könnyen elmegy viking harcosnak, Kidman, Hawke, Dafoe, Taylor-Joy – nem egy rossz stáblista. Bár, az is felmerült bennem, hogy korosztályban mennyire hiteltelen. Egyszerűen öregnek néznek ki a játszott alakokhoz képest – Hawke viking királyként még fájni is tudott. Egyszerűen nem az a színész, akit el tudok képzelni egy ilyen karakter bőrében.

Végül, a nyelv. Angolul, vagy szinkronnal, de fájdalmas. Mű archaizálás, fület bántó mondatszerkezetek – nagyon nem esett jól.

Valami jobbat vártam, ezen leginkább csak átszenvedtem magam.

Ahogy ígértem, befejeztem. És az Uncoupled (s01e05-08) második fele másabb is, mint az eleje volt. Ha egy mondattal akarom megragadni, az első fele volt a gyász, a második a visszatérés a szingli lét és párkeresés útvesztőjébe. Vagyis, 4 részben kaptunk 3 viszonyt meg a végső (?) búcsút Colintól.

Mintha a reklámban is benne lett volna, hogy a Szex és New York készítőjétől, és a második fele meg is idézte bennem azt a világot. Megint New York, megint egy baráti kör, akik rendszeresen összejárnak, és akik viszonyokba bonyolódnak. Ha nagyon akarom, még a szereplők között is találok hasonlóságokat. Csak egyet mondok: Billy a melegek Samanthája. Mert ez a fő különbség, miközben mégsem: itt a baráti kör egyetlen tagja, Suzanne hetero, a többiek melegek. (Claire hiába az egyik kedvenc szereplőm, azért még a kör tagjának nem nevezném.)

Továbbra is könnyed, de lehet benne tartalmat is találni. A humorát különben is bírom, és minden perc arany, amit Marcia Gay Harden a képernyőn töltött. A lakásvásárlása, vagy amit a volt férje miatt művel a buliban, kész az a nő. A színésznő meg jól játssza.

A mutatott világ meg az, ami itt már guilty pleasure. Pár szereplőt, mint Claire és Billy, leszámítva ők nem a gazdagok és fényűző életet élők. Ennek ellenére gazdag környezet, csodás ruhák, szép környezet veszi őket körbe. Itteni szemmel van mit nézni.

Ha már Gay Harden annyira kiemelt nálam, hadd jegyezzem meg azt is, hogy látszik, hogy Neil Patrick Harris is mennyire benne van ebben a sorozatban. Átéléssel, finoman játssza, és nagyon bírtam, ahogy teljesen más tud lenni, mint Barney volt, miközben a színész karizmája nem változott.

Lesz 2. évad is, a nyitott kérdéseket is bedobták a végére. Vagyis, folytatása következik.

Haladok a Shantaram (s01e07) vége felé is. Továbbra is megvan az érzésem, hogy Lin nem is sejti, milyen nagy hálóba keveredett bele.

Ez a rész is két szintet hozott. Lin aktuális küzdelme, hogy megállítsa a negyedben a kolera terjedését és minél több embert mentsen meg. Egy orvosi hajsza, majd annak a beismerése, hogy nem tud csodát tenni és segítség kell. Volt abban valami egyszerre tragikus és felemelő, ahogy a büszke közösség együtt szenvedett és akár halt is. Prabhu kis színészkedése aranyos volt, és azért abban is látok igazságot, hogy tartanak attól, a segítségért mit kérnek majd tőlük később.

Közben meg folytatódik a játszma az alvilágban. Karla újabb mélységet ér el, érdekel is, meddig megy el a célja érdekében, vagy megtörik. Nő a feszültség a drog miatt, ott is robbanásra kész a helyzet. Lisa esetében meg el tudom képzelni, hogy vezetővé növi ki magát. A társai egyike sem éppen rátermett bűnöző, a nőben több az akarat és a kurázsi is.

Bírom is ebben a sorozatban, hogy nem egy emberre fókuszál. Lin egy a többiek között, és bár megvan a maga terhe, vannak színesebb és érdekesebb alakok mellette. Khader Khan még mindig listás nálam, nála mi a végjáték.

Most már csak azt kellene kitalálnom, hogy kezdjem el a regényt, vagy majd csak a sorozat után.

Elkezdtem az új évadot a Miss Scarlet és Duke (s02e01) krimiből is. Tudom, nálunk Scarlet kisasszony és a herceg címmel adják, de nem tetszik a fordítás. Használjuk mi is a Miss előtagot és a Duke becenév, még a szinkronba e fordítják le, és hívják hercegnek a nyomozót. Miért is kellett akkor a címbe így beletenni?

De inkább nézzük, milyen volt a nyitány. Egyrészt, hamar ellökték egymás mellől a szereplőket. Eliza és William már éppen kezdtek volna közelebb kerülni egymáshoz, és mindkettőben felmerült, hogy ez szerelem lehetne. De jött az ügy, az új főnök és a férfi állandó félelme, hogy egy ilyen feleség/ara nem tenne jót a karrierjének. Vagyis, nagyon erőlködtek, hogy magyarázatot adjanak, miért nem hozzák össze a főszereplőket. Írói szempontból érthető: azzal akkor megint tudnak egy évadon át játszani, hogy vonzódnak egymáshoz, mondhatni, fontosak egymásnak, de mondvacsinált ürügyekkel meghagyják ezt a feszültséget, és csak kerülgetik egymást. Ha legalább értelmesebb okot adnak erre, de nagyon erőltetett, amivel elő tudtak állni az írók.

A krimi: az ügy még érdekes is lehetett volna, de a nyomozás semmilyen. Tulajdonképpen Eliza feltesz pár kérdést, talán 2 emberrel beszél és egy gyilkosság miatt már össze is rakták a képet. Itt érezni leginkább, hogy kosztümös sorozat: semmilyen törvényszéki eszköz nincs, Eliza csak beszélget és ennyi az egész. Mondjuk, nem is éppen a jó krimi miatt nézte az ember ezt a sorozatot.

Ami talán jó lesz az évadban: William megkapja pátyolgatni a főkapitány szerencsétlen fiát. Abból jöhetnek még humoros helyzetek.

Végül, a külcsín. Nincs fejlesztés. Több helyszín van, korabeli ruhákat hordanak és ennyi. Pár lakás, talán egy utcakép és Eliza ruhát varrat. Azt viszont már látom, azzal bajom lesz, hogy a nő kb. mindig ugyanabban a ruhában fog nyomozni. Az annyira nem valós, hogy szinte soha nem öltözik át…

Majd meglátjuk, esti félálomban nézett sorozatnak elmegy, de egyelőre szintet lépni az első évadhoz képest nem sikerült nekik.