Azt még én is tudom, hogy ez a sorozat sokak idegeit borzolta. Mivel nekem ez az egész Jimmy történet kimaradt, előítéleteim nem voltak. Azt tudtam, hogy pl. anyám is szerette a zenéjét, halványan arra is emlékszem, anyu is döbbenten hallotta, amikor meghalt, de ennyi. A zenéjét nem szerettem, most sem, de nem voltam se rajongó, se utáló. Akármelyikhez kicsi voltam.

Azt viszont hamar levontam következtetésnek, hogy a sorozat készítői a szereplőket nem kicsit szépítették. Az X-Faktorban Krisztiánt láttam, Jimmy arca meg közismert. Lényegesen csúnyább emberek, mint amilyen színészek játsszák őket. Csak az a hajkorona, azt megtartották a sorozatban is.

Lehetne is merengeni azon, hogy mennyire jelennek meg a külsőségek. Szórakoztató sorozat, érthető is, hogy ismert és/vagy szép emberekkel játszatták a szerepeket. Kétlem, hogy én is leültem volna elé, ha Olasz Renátó vagy Nagy Ervin helyett egy olyan színész benne a főszereplő, akire annyira rossz ránézni, mint Jimmyre volt. Abban meg visszafogottnak érzem, hogy éltek. Amilyen pletykákat emlegetnek a sorozatban is, micsoda pénzszórással rendezték be a házukat, nem is lett olyan giccs gyűjtemény a Zámbó-ház a sorozatban. Viszont, az a különbség megvolt, hogy milyen panelből indultak, és milyen házban éltek a végére.

Arról anyámat kellene megkérdezni, hogy a show része mennyire fedi az eredetit. Egy klipet se láttam tőle, ahogy koncerten se jártam. Fogalmam sincs, mennyire vették le a koreográfiát, a mozgását, akármi ilyesmit. Annyit tudok mondani, amit én ismertem, a haját, az megvolt.

Milyen a zene? Az már egy jó ötlet volt, hogy Peter Sramek énekel. Bevallottan Jimmy tisztelője, a saját dalait is a zenész stílusában énekeli. Plusz, kellemes a hangja attól függetlenül, hogy ez a zene valakinek bejön vagy sem.

A színészek – sztárszereposztással forgattak, és nem viccelték el a színészek. Még kisebb szerepekben is országosan ismert arcok vannak, és ez bevonzza a nézőt. Én is megnézek egy filmet azért, mert olyasvalaki játszik benne, akit bírok. Az olyasmit meg mindig is bírtam, amikor más sorozatban együtt játszók kerülnek más környezetbe, más sorozatban. Még, ha közös jelenetük nincs is, mint ahogy itt is történt. Aranyélet – Olasz Renátó és Döbrösi Laura ott testvérek voltak, itt más idősíkon szerepelnek. De itt van az apjukat játszó Thuróczy, vagy a maffiás keresztapa Anger Zsolt. De a durva az, hogy olyan neveket is megnyertek, mint az újságírót játszó Alföldi Róbert. Egy vagyon mehetett el a színészek fizetésére is.

Írjak valamit a sorozat történetéről is? Nem véletlenül kerülgetem. Szórakoztató, olyan, mint egy bulvármagazint lapozgatni. Minden mögött mocskos ügy van. Szex, kétes üzletek, megcsalás és még sorolhatnám. Mennyire igaz? Azt vajon ki tudja? Nem dokumentumfilm, nem is kell szentírásnak venni, amit mutatnak benne.

Ami biztos, hogy Jimmy iszonyatos nagy – inkább nem írom ki, mi – benne. Egoista, erőszakos, hazudozó, szélsőségekre hajlamos. Fel nem tudtam fogni, hogy mivel váltott ki olyan elvakult rajongást maga körül. Mindenkinek körötte kellett forognia, és senki más nem érdekelte, csak maga. Még antihősnek se tudom mondani, csak egy tehetséges, de tönkrement és emberileg nulla embernek. Azt számolgattam, kinek mikor kellett volna otthagynia. A feleségei, a szeretője, de még a testőre is. Mi tartotta ezeket az embereket mellette? Fel nem tudom fogni. Amikor Alföldi karaktere arról beszél, hogy a ’jó asszony mindent megbocsájt’ mennyire rossz példát közvetít? Komolyan bólogattam. És hiába mondja el a feleség, hogy miért jelent ez mégis sokat, csak azt szűrtem le belőle, hogy egyesek mennyire képtelenek egy bántalmazó kapcsolatból kilépni. Egy ponton már csak az érdekelt, mennyivel van még lejjebb. Jimmy egy rémes embernek van bemutatva.

De, amiért az egészet végignéztem, azok az egyéb dolgok benne. Pl. a magas és a populáris kultúra ellentéte. Brutális, ahogy megfogták, hogy Jimmy mennyire kitaszított volt a zenés körökben is. Nem mintha én egy lapra tenném Presserrel vagy a többiekkel, akikkel itt barátkozni próbált, de magát a jelenséget művészettel kapcsolatban mindenhol fel lehet hozni. Mi az, ami értékesnek számít, mi az, ami csak a tömegek ópiuma? Mi marad fenn, mi jelent majd valamit 100 vagy még több évvel később?

Az, amit a társadalomról és a szocializmusról meg a rendszerváltásról beletettek a háttérben. Ugyan A besúgó akart inkább erről szólni, de helyenként ennek a sorozatnak jobban ment annak a korszaknak a bemutatása. Amit a Hanglemezgyártó vezetéséről megmutatnak? Olyan könnyű mára is átértelmezni. De szó van arról is, hogy a rendszerváltás milyen ügyeskedésekhez volt jó. Annyi minden akadt benne, ami túlmutatott azon, hogy Imi, akiből Jimmy lett, milyen ember és sztár volt.

Azt se gondoltam volna, hogy ezt fogom leírni, de nem volt ez rossz sorozat. Igaz, nekem a fejlövést leszámítva új volt az egész, és nem voltak előzetes érzelmi kötődéseim. Azt aláírom, hogy nem Jimmy elvakult rajongói lehettek a célközönség.

A leselkedésnek megvan a maga piszkos izgalma. Építenek is rá regényeket, filmeket. Klasszikus a Hátsó ablak, amelyet már annyiféleképp meséltek újra. A Valaki figyel biztosan nem lesz klasszikus, de ez is egy leselkedős thriller. Nem vészesen rossz, de azért nem is egy igazán jó film.

A történet egyszerű: Julia a férjével költözik Bukarestbe, ahol az anyai ágon román Francis állást kapott. Ő sokat dolgozik, Julia nyelvet tanul és unatkozik. Hatalmas ablaka van, melyről a szomszéd épület hasonló ablakaira látni. Észreveszi, hogy az egyikből figyelik. Majd az utcán is követik – a rossz érzések fokozódnak, amikor kiderül, hogy sorozatgyilkos is garázdálkodik a környéken. A kérdés már csak az, hogy Julia képzelődik, vagy valódi veszélyben van?

Akkor működne, ha Julia karaktere eladná a filmet. Ha átéreznénk, hogy retteg. A film második felére némi akció is érkezik, de addig annak kell lekötnie, hogy a nő egyedül van, és folyton hátranéz, hogy ki van a nyomában. Maika Monroe azonban inkább eye candy szerepet tölt be, mint valóban eladja nekünk Julia alakját. Az a legjellemzőbb vonása, hogy kellemes a kinézete.

Nem segített neki a forgatókönyv sem, mert eléggé keveset tudunk meg róla. Kb. annyit, hogy a férjével jött ide. Mivel foglalkozott korábban? Ki ő? Csupa megválaszolatlan kérdés. Azért kétlem, hogy pont Romániában kapott volna Francis annyira jó állást, hogy könnyeden megengedhessék maguknak, hogy amíg a férfi dolgozik, a nő várost néz.

Kevés szereplő mozog körötte. Mondjuk, ennek az egyik oka, hogy nyelvileg is idegen környezetbe került. Szinte semmit nem ért meg, Francis fordít neki. Hogy is barátkozna, ha nyelvi korlátok vannak? Jellemző különben, hogy akivel kapcsolatba kerül, pont tud angolul. A szomszédban lakó nő is, meg a férfi is, akit a leskelődőnek gondol.

Vannak benne fura dolgok, és a vége is túl kényelmes. Arról már nem is beszélve, hogy egy kivérzett, átvágott torkú nő úgy fel tud állni a végén. Így lesz meg az igazságtétel a végére, de mennyire hihető, hogy képes volt talpra állni és nem összecsuklani?

Nem igazán volt mit nézni. Julia nincs bezárva a lakásba, de az egyetlen alkalom, amikor turista próbálna lenni, azzal zárul, hogy tiltott épületbe megy be, szerintem kormányhivatal vagy hasonló lehetett, és nem engedték fotózni vagy nézelődni. Különben annyira unalmas a környezete, hogy nem jelentett sokat, ha éppen utcai jelenet is volt.

A zsánerben ennél sokkal jobbak vannak, tipikusan az a film, ami a nagyon késő esti műsorsávban még elmegy, amikor az ember már félig alszik.

A heti mérleg eddig: két folytatás, egy zárás és egy évad nyitány. Kezdjük is!

A mi kis falunk (s07e10), ami kapcsán mindig csak ismételni tudom magam. Könnyed, van humora és jó színészei, de butább annál, hogy igazán tudjam szeretni.

A héten megint többek kis, helyenként mókás kalandjait közvetítették. Volt itt házassági tanácsadás is, meg a szeretett férfi figyelmének megtartására irányuló kísérlet is. Egyik sem éppen az emlékezetes poénok sorát növelte. Viszont, a harmadik – és meglepő, ebben voltak a falu suttyói – egész viccesre sikerült. Az esküvőre hivatalos Piroska haját kellett gyorsan rendbe tenni, és az egyik falusiról kiderült, hogy korábban mesterfodrász mellett volt gyakornok. Indult is a biznisz, és még szerettem is a végeredményt. Az egyetlen gond a vége volt: avagy a polgármester lecsapott. Mondhatnám, hogy tipikus – de akkor is! Az iparűzési adót nem zsebre kell fizetni…

Kár is a végéért, addig ez volt az egyik kedvenc ötletem az évadban. Rá is férne a helyiekre, hogy legyen egy jó kezű fodrászuk.

Sajnos, a The Good Doctor (s06e20) heti részében Shaun folytatta a nyomozást, hogy mi baja Glassman nek. Nem hiszem, hogy bárki örülni fog az eredménynek, de azzal majd a jövő héten szembesülünk. Most csak figyelte a doktort, és végig követte az aktuális esetét.

Mellette az egyes csapatoknak megvoltak a heti esetei: a fiatalember, akinek olyan bőrelváltozása volt, hogy a családja többi tagja a cirkuszban dolgozott, mint szörny. Ő más utat választott, és meg is osztotta a gyakornokokat, hogy jól vagy rosszul teszi ezt. Nem véletlen, hogy pont Jordan és Asher lett ráírva az esetre. Jordan mélyen egyet tud érteni a férfi hitével, Asher meg minden erejével támadta. Így az orvosi eseten túl valláson is vitatkozhattak. Kihozták belőle, hogy a magánéletüket miképpen kellene megbecsülni és belevágni valamibe, ez már kevésbé hiányzott. Olyan kényelmes, amikor pont olyan ügyet kapnak, ami rárímel a magánéletükre…

Ha ezt felhoztam, ott van Morgan gyerekvállalási ügye is. Annyira kiszámítható volt az is, hogy az lesz, ami ebben a részben történt. Már, amikor a hajléktalan anya meghalt. Volt pár meghatónak szánt jelenet menet közben, meg nagyjelenet a végére, ami a maga módján működött is, csak éppen nekem elvette az élét, hogy ez pont az, amit végig lehetett sejteni. Túl kiszámítható volt az egész.

Az évadzáró: The Nevers (s01e11-12). Fogom is miatta a fejem, attól tartok.

Mivel lehetett tudni, hogy nem lesz 2. évad, most sincs semmi hír róla, azt vártam, hogy kerek lezárást fogunk kapni. Ehhez képest ez annyira nyitott, hogy a fejem verem tőle a falba. Olyan, mint egy nagy történet első fejezete, ami csak felvezeti a továbbiakat.

Megtudtuk, mi volt az űrlény terve, az végbement, de az csak a kezdete annak, ami most az emberiségre és elsősorban a londoniakra vár. Vagyis, fogalmunk sincs róla, hogy az Érintettek hogyan készülnek fel, miképpen reagál most rájuk a társadalom, hogy többen is lesznek. Az még távolabbi, hogy a jövőben az űrlények ellen ez elég lesz, vagy így is elbukik az emberiség.

A személyes történetek ugyanerre kritikus ponton vannak félbehagyva: Penance és Amalia mondhatni összeveszve válnak el, a menedék romokban. Hugo Swann végre kezdett rájönni, hol a helye és hogyan lehet belőle jobb ember, erre megölik. Augie kapcsán el sem tudom dönteni, hogy most mi van. Ki ő és mi lesz vele? Tényleg csak megjátszotta magát, és van egy veszélyes oldala? Vagy nem, csak a nővére tudja ezt belőle kihozni? Passz.

Látványos, az űrlény is egész aranyos lett. Továbbra is áll, hogy nekem tetszik, ahogy a kosztümös külcsínt keverték modern eszközökkel. Szinte steampunk, ami nekem bejön.

A szereposztás is jó volt, sok karaktert, és színészt bírtam benne. James Nortonnak kifejezetten jól állt ez az aranyifjú, hedonista karakter, míg a többiek elsősorban a drámát szállították, az ő dolgain mosolyogni is lehetett. Komolyan fájlalom is, ha lesz 2. évad, amit nem hiszek, pont az ő karakterétől kellett most búcsút venni.

Sajnálom, ha tényleg ez a vége. Legalább egy film lehetne, hogy valami zárást kapjon.

És ami folytatódik: Pepe (s02e01).

Elnézem, de annyira erőltetettnek érzem. Már a keret, hogy miért ragad itt Gábor és miért a Pepe az egyetlen étterme. Erre rátéve évad témának, hogy Michelin csillagot akarnak szerezni. Ahol most állnak, egészen elképzelhetetlennek találom az ötletet. Pláne, ha Pepe megy ki felszolgálni a franciáknak… de az majd egy későbbi történet lesz.

Jelenleg ott tartunk, hogy az amerikai kudarc miatt Gábor maga alatt van, a többiek meg pénzes vendégeket igyekeznek szerezni, hogy jobb kedvre derítsék. Eredmény: naná, hogy egy maffiózó akad horogra, és máris egy rendőrségi akció közben kell helyt állniuk.

Még csak rosszul sincs megírva, működhetne ez, és a színészek nagyját is bírom. Nem is nagyon tudom, mi zavar ennyire. Tényleg csak az, hogy annyira nem természetesek az alaphelyzetek. Mű. A legjobb példa erre a cukrász megérkező volt férje. Az a nyakmerevítő trükk – és Laura be is dől neki. Annyira átlátszó, pláne, amikor szinte az édeshármast is bedobta…

Pedig most még a vágóképeket is cserélték, és jobbak a városképek. Mondjuk, ha most ezek lesznek az állandók, akkor egy ponton meg fogom unni, de most még újak.

Majd meglátjuk, lehetne ez jó sorozat, remélem, sikerül hihetőbbre írni.

Ilyesmivel se sűrűn találkozom. Kezeket fel, ki emlékszik az Adidas vagy Puma című filmre? Én jelentkezem. Legjobban az maradt meg bennem, ahogy a végén az Aranycsapat kikap a németektől, és Adi örül, mert a srácok Adidas cipőben fociztak.

Így nem kicsit lepett meg, amikor találkoztam ezzel a sorozattal. (Bár elmenne egy nagyon hosszú filmnek is, nálunk két részben adták le.) Még a szereplőkre is ismerősek voltak, de valahogy mégsem stimmelt. Mindkét rész végét megnéztem, egyik sem az a nekünk hírhedt VB-döntő. Akkor mi ez? Az a film ennek a hosszabb változatnak a vágott verziója? Meg is néztem, hogy kiderítsem.

Ez hosszabb, dupla játékidővel nem mondtam sokat ennyivel. Ki van kerekítve minden történet, ami az emlegetett rövidebb verzióban éppen csak elhangzott és homályos is maradt. Itt van egy plusz keret is: a már nagyon öreg, egymással kb. 30 éve nem beszélő testvérek még mindig háborúznak egymással. Rudi azonban a rákkal viaskodik, nem kér kezelést, és tudni, hogy az év végét már nem éri meg. Adi meg gyötrődik, hogy felvegye-e a telefont. Közben meg visszapörög az idő, és megnézhetjük, a Dassler cipőgyár hogyan vált ketté és kezdődött a testvérháború.

Tragikus is, ahogy egy annyira összetartó páros a hatalom miatt ugrott egymás torkának. Pedig még a szakterületük se egyezett: Adi volt a cipész, aki kitalálta, hogy speciális sportcipőket kezdjenek el gyártani és megtervezte a cipőket. Rudi volt a marketinges és üzletember. Kiegészítették egymást, és keresett márkát csináltak a semmiből. Csak aztán… a film elmeséli, mi minden állt közéjük.

Családregényként is működik ez a hosszabb verzió, mert nem csak a szüleikből kapunk többet, de bekerültek a történetbe az elsőszülött fiaik is, akik vitték tovább az üzletet. Ugyan mindkét nagy öreg nehezen engedte el a gyeplőt, és nem feltétlenül örültek, hogy milyenné tették a fiaiakat, de mindkét ifjabb Dassler is cipőgyáros lett.

Közben meg jöttek a jelenetek is, amelyekre emlékeztem. Az a bizonyos VB döntő is benne volt, csak a sportháború is nagyobb szerepet tudott így kapni. Abban csak az volt benne, hogy harcoltak, a német csapat kinek a cipőjében focizzon a VB-n. Itt láttuk, ahogy az olimpián kezdték, még 33-ban, és ezért kellett a náci pártba is belépni. Majd léptek tovább, mert az egyéni sportolók eljutottak oda, hogy jutalékot akartak, hogy egy bizonyos cipőt hordjanak. A nagy nevekért vagyonokat fizettek, és hogyan fajultak el a dolgok, mire Pele csillaga kezdett nagyon magasra emelkedni. Ott újabb szintet léptek – jó példája annak, hogy mennyire tették tönkre a gyerekeiket.

A két fivér – Adi és Rudi nagyon különböző személyiségek, és ezt a színészek is vissza tudták adni. Friedel valósággal eltűnik Koffler árnyékában: az egyik a bulik lelke, nagy nőcsábász, a másik jobban érzi magát egyedül dolgozgatva. De igazából az volt legjobban megfogva, ahogy a testvéri közelség versengésbe és gyanakvásba csapott át. Ahogy a gesztusaik is változni kezdtek ezzel. A két színész viszi is a prímet, a mellékszereplők éppen csak villanni tudnak mellettük.

A külcsín is működött. A XX. század első fele ruhákban, autókban, életterekben. Nem dolgoztak sok helyszínen, a legtöbbször a családi otthonokban és a gyárban vagyunk, de tudtak nyitni másfelé, ahogy a cég is egyre jobban befutott.

Karriertörténetnek, családtörténetnek is működött. Amúgy is rá vagyok kattanva az olyan történetekre amelyekben valamit létrehoznak, és itt teljesen megvolt az élmény, ahogy sportcipőt készítettek és folyamatosan fejlesztették.

Most már csak annyi van vissza, hogy azt a bizonyos filmet visszakeressem. Legalább annyit, hogy ugyanez rövidítve, vagy azért ott más a szereposztás. Fent van Youtube-on, majd írom, mire jutottam.

Kezdjek el kérdőjeleket rajzolni? Végignéztem az évadot, és legszívesebben csak fognám a fejem, hogy mi is volt ez. Már azzal bajban vagyok, ha a zsánert be akarom lőni.

Érzek benne fekete humort, thriller elemet, de még drámát is. Kicsit olyan érzés, mint az Élősködőket nézni. Ok, de valahogy fura. Benne vannak a fentiek elemei, de valahogy mégsem kerek. Pedig még nézette is magát, mert gond nélkül indítottam egyik részt a másik után és érdekelt, mit találnak még ki. Nem is a beteg a jó jelző… Passz, nekem maradni fog a fura.

A helyzet egy mondhatni hétköznapi konfliktusból indul ki: van két ember, mindketten nem kicsit feszült idegállapotban. A férfi keményen dolgozik, de csak küszködik. A vállalkozása halódik, a testvére csak döglik a számítógép előtt, a szüleinek meg úgy érzi, csalódást okoz. A nő is keményen dolgozik, de ő azért, hogy többé sose kelljen dolgoznia. A felvirágoztatott cégét szeretné egy milliárdosnak eladni, és most a hízelgés fázisában van, miközben semmi mást nem akar, mint a kislányával időt tölteni. Van egy egymásra dudálás, egy hajsza az úton, és elszabaduló indulatok. Itt még csak kergetőznek, de egyik sem engedi el az esetet. Lenyomozzák egymást, ártanak a másiknak, és a csínyek egyre inkább elmérgesednek.

Számomra gond volt, hogy nem tudtam egy szereplőt sem megkedvelni. Ha valakit már sajnálni kezdtem volna, kiderült róla valami olyasmi, hogy minden szimpátiám elfújta a szél. Nyomorult Danny volt szinte végig az, akit jobbnak tartottam. Ő tényleg a létért küzdött, míg Amy egyre több szociopata vonást fedett fel magából, és elárulta azt a családot, amiért elviekben mindent kész volt megtenni. Plusz, mit lehet arra mondani, amikor a férjét bünteti, mert az bevallotta neki, hogy flörtölt egy másik nővel, míg Amy le is feküdt mással, és most mélyen hallgat és ül a magas lovon? De aztán kiderült, hogy Danny hogyan csapta be és húzta le az öccsét évek óta. Hogy milyen könnyeden küldi a rokonát börtönbe is – mondjuk, ezért nem tudtam kárhoztatni. Az a bűnöző rokonok kifejezetten veszélyes alak volt, akit jobbnak tűnt eltűntetni az életükből.

Több szinten szánalmasak, és ezt nem esett jól nézni. Dühösek, ingerültek, és nem tudnak mit kezdeni a felgyülemlett érzelmeikkel. A mellékszereplők meg balekok vagy kullancsok. Hát, ott is volt pár olyan alak, hogy csodáltam, nem nekik mennek neki a főszereplők. Igaz, Danny elintézte végül az unokatestvért, akiben megvolt a kullancs ösztön. Ahogy Danny cuccait, az autóját és a végét is magára íratta. Ahogy Danny dolgozott, ő meg csak eltette a pénzt. Ocsmány. De Amy anyósát se kellett félteni, és Amy egészen másképpen reagált. Én simán azt hittem, szétveri a nő fejét valamelyik drága székével, de mást írtak nekik.

Vannak benne nem várt húzások, és nagyon sok szemétség. Gonoszan szórakoztat. Nem is emlékszem, mikor láttam utoljára olyasmit, ami ennyire undorított, mert tényleg borzalmas emberek ocsmány húzásait gyűjti össze, és mégis van benne valami vonzó. A ’mi lesz még?’ húzóerő. Olyan szinten mennek át mérgezőbe, hogy kellett tudni, hova futnak majd ki az események.

Igazából abba sem lehet belekötni, amit mutatnak. Korrekten össze van ez rakva, jellegzetes és a szereplőkre jellemző helyszínekkel, jól megfogott csínyekkel és agymenésekkel. Mondjuk, akció filmbe azért nem mennek át, de az nem is illene a figurákhoz.

A szereposztás utólag lepett meg, amikor elkezdtem nézegetni, valakit láttam-e már valamiben. A Danny-t játszó Steven Yeun ebben a tekintetben a nyertes. Jó sokáig volt The Walking Dead állandó szereplő, amíg Negan szét nem verte a figurája fejét. Addig még láttam is azt a sorozatot, bár már komolyan szenvedtem vele. Most sem lett szimpatikusabb Yeun, de most legalább ez abból fakad, hogy magát Danny-t nem bírom, és nem a színésszel van bajom. Meglepően jól hozta ezt a keserű kis mérges embert – jobban, mint Ali Wong a sikeres és gazdag nővé átvedlő, csábító Amy-t.

Elég zárt vége van különben, és mégis hagy egy nyitott kérdést. A hogyan tovább? Az nem derül ki. Gondban is vagyok, hogy érdekelne-e hogyan tovább. Nem tudom eldönteni. És miért lett sikeres? Mert más. Mert szerintem túl könnyen azonosulunk most azzal a dühvel, amivel a szereplők nem nagyon tudnak mit kezdeni.

Ok, a cím átvágott. Két dolgot juttatott eszembe: A család kicsi kincsét és a Kincs, ami nincs Hill – Spencer mondhatni klasszikust. Nem olvastam el ez miről szól, a címből azt hittem, valami olyasmi, mint ez a két film. Aztán elkezdtem ezt nézni, és újfent elátkoztam a filmeknek magyarul címet adó szak(?)embereket.

Már gyanús lehetett volna, hogy ez eredetileg csak Barry Munday. De a történet is hamar ráébresztett, hogy ez valami fájdalmas és inkább kínos, mint vicces film lesz. Barry ugyanis egy nőcsábász, aki előszeretettel hazudja magát másnak és egyéjszakás kalandokat hajszol. Egészen addig, míg az egyik kiszemeltjéről ki nem derül, hogy foglalt, és a feldühödött másik fél egy hangszerrel ágyékon vágja Barry-t a moziban. Eredmény: mindkét golyóját le kellett vágni, csak a péniszét sikerült megmenteni. Eléggé depresszióba zuhan, és bár eddig soha nem akart gyereket, most belé hasít, hogy már nem is lehetne, ha akarna sem. Ekkor bukkan fel egy ügyvéd, akit egy egyéjszakás kalandja küldött rá. Terhes, és el akarja ismertetni az apaságot. Barry persze kap a lehetőségen, ha nem is emlékszik a nőre. Ha gyanús is, hogy nem az a csinos nő, akiket egyébként fel szokott szedni.

Innentől szerintem lehet sejteni, mi történik a filmben. Ahogy Barry részt vesz a terhességben, egyre közelebb kerül Gingerhez is, akinek szintén megvannak a maga bajai. Kezdenek családdá válni, és csak a romantikus vígjátékok rossz kifogásai állnak az útjába a nagy happy endjüknek. (Vagyis, lesz, aki gyanút ültet Barry fejébe, hogy a kisbaba nem is tőle van. Plusz, Ginger szexi húga látványosabban nem is tudna rámászni. Ő viszont az a típus, akikkel korábban kezdett.)

Már ezek a konfliktusok és poénok se tetszettek – most komolyan, Ginger képes volt azt hazudni a szüleinek, hogy Barry megerőszakolta, amikor kiütve hevert? Utána meg hazaviszi bemutatni, aztán csodálkoznak, hogy a szülők nem lelkesednek jobban az unoka apjáért? És ezen kellene nevetnem? Kösz, de nem. Pláne, hogy az ugyanezt gondoló húg a családi asztal alatt már a lábával mászna is Barry szaporítószervei felé.

De még erre is rá tudtak tenni egy lapáttal. Ok, Barry a hazugságaival korábban sem volt éppen egy álompasi, de magabiztos volt és azért lehetett érteni, miért megy olyan könnyen neki a csajozás. Aztán megvan a baleset, és jön a teljes személyiségváltás. Most írjam azt, hogy olyan lett, mint akit kiheréltek? Totálisan papucsba fordul, és annyira vesztesnek tűnik onnantól kezdve. Pedig személyiségfejlődést akarnak mutatni, mert Barry tényleg szereti a gyerekét, ott van neki és az anyjának, és Gingerben is társat talál, nem csak egy viszonyt. Ő döbbenti rá a rossz dolgaira Jennifert – a szexi húgot. A munkáját is elkezdi komolyan venni, és nem csak lóg a munkahelyén. Biztosítási ügynök különben. Jobb ember lesz, de miért kellett ehhez a személyiségét ilyen balekká tenni? Alig maradt benne férfias vonás, és olyan tutyi-mutyi lett.

Vagyis, csak a történettel és a humorral volt bajom. De azokkal nagyon.

Nem is értem, honnan lett ilyen szereposztása. Ok, Sevigny talán az egyetlen, aki A-listás, de azért Patrick Wilsonnak ez egy jó időszak volt. Kijött a Watchmen, és az Insidious is ebben az évben jött, ami feltette a keresett horror színészek listájára is a színészt. És akkor megcsinálta ezt a filmet? Mondjuk, annyira hitelesen adta a szerencsétlen Barry-t, hogy nézni is rossz volt. Judy Greer akkoriban sikeres komika, az ő neve volt anno a húzónév is. De nem tudom elhinni, hogy a forgatókönyv annyival jobbnak tűnt, mint amilyen a film lett.

Fárasztó – talán több jelzőt nem is keresek neki. Ez egy fárasztó, és nem vicces komédia, amit nem lepne meg, ha minden benne levő szeretne elfelejteni is.

Na, nézzük, volt-e a többinél emlékezetesebb a héten!

A Chicago Fire (s11e17) és a Chicago Med (s08e17) annyira a szokott szinten mozog, hogy külön nem is nagyon akarok róluk mesélni. A Fire továbbra is munkahelyi dramedyként nézhető. A heti mosolygást az adta, hogy egy haldokló egykori tűzoltónak készítettek egy modellt a régi tűzoltó kocsijáról, és kerestek hozzá egy eredeti tömlőt. Jött is a nagy pofára esés, amikor kiderült, hogy mire is kell igazán a kocsi. Ennél kicsit értelmesebb, ahogy a mentősök próbáltak rájönni, hogy miért vannak a környéken hasonló megbetegedések. Ebben még az üzenet is benne volt, hogy mit kellene megnézni, mielőtt egy gyógyszert beszedünk. Nekem új volt, ilyet még nem hallottam és ebből a részből ez maradt meg – ha már látványelem nincs. A Med pedig két dolgon ment: Archer rávette magát, hogy beszéljen a fiának az állapotáról. Persze, hogy olyan ügyet kapott, ami erre vezette. Így a magánéleti dráma adta magát. A másik, egy különleges műtét a Jack-féle okosműtőben. Volt megint Sam – a kedvenc mellékszereplőm a szarkasztikus idegsebész, most is övé volt az igazság szava. Kész is volt, ahogy a végén az idealista Marcelt szembesíthette azzal, hogy ő megmondta előre. Vagyis, eldőlni látszik, Jack milyen szereplő lesz.

Nem kevésbé látványos esetet mutattak a The Good Doctor (s06e19) részében is. Ebben egy férfit kettévágott egy fűrészlapra emlékeztető fémlemez. Mentették a szerveiből, amit lehetett és a rezidenseknek kellett terveket készíteni. Vagyis, magánéleti szálon belefért egy kis csapatépítés a gyakornokok között, miközben Danny és Jordan is tisztázhatták, hogy mi van és mi nincs köztük, célozgatva arra, hogy Jordan megcélozhatná Kalut. Vagyis, megtörténni látszik, amit a múlt héten már sejteni véltem. Sajnos, Shaun oldalán maradt Glassman állapotának felmérése. Ebben a formában inkább idegesítő, mint érdekes az a rész. Valamit kizárnak, Shaun akkor máson aggasztja magát. Erőltetett, és már most nem tud lekötni. Így a rész emlékezetes részei mind a másik szálon voltak. A kettészelt ember esete látványra is hozott annyit, hogy valamit nyújtson.

Sajnos, a Rabbit Hole (s01e04) is maradt a múltkor megismert vonalon. Az újdonság annyi, hogy kiderült Hailey titka, de az nem a fő ügyet érinti. Vagyis, a nő maradhat John és a csapat mellett, harcolva Crowley ellen.

Mert ez a rész annyi volt, hogy csapdát állítottak a férfinak. Hailey is segített, bajba keveredett, és együtt Johnnal és az apjával megoldották a dolgot. Lényegesen nem jutottak előre, csak kaptak egy nevet, amin majd haladhatnak tovább. Viszont, valamit Crowley is megtudott róluk.

Akció műsornak elment most is, kellő rejtély is van benne, de akkor sem olyan okos sorozat, amilyennek az elején gondoltam. John és Crowley fognak egymás ellen lépkedni, ahogy most is tették. Nem is tudom, hány rész van ebben a koncepcióban.

Viszont, a színészek eladják. Meta Golding eddig különösebben nem tetszett a sorozatban, most kicsit közelebb került a karaktere. A sötét folttal a múltjában, ahogy kezelte a helyzetet.

Plusz, a részben volt egy kis humor is, amin elszórakoztam. A foglyul ejtett ügynök végre belátta, hogy melyik oldalnak kell segítenie, de annyit kért, hogy a kamerájukon át hadd nézze meg, hogy van a felesége. Már azon szakadtam, ahogy azon morgott, hogy a nő nem gyászolja eléggé, majd amikor elég kiszámítható módon jött a szomszéd… Pláne, ahogy a két doktor (John és Ben is pszichológiát végeztek) még narrálta is – nekik, ahogy a nézőknek is, már korábban egyértelmű volt, hogy az asszonyka miért nem gyászolja a férjét.

A Schmigadoon (s02e03) is a kellemesebb élményeim közé tartozott a héten.

Azt már írtam, hogy a Chicago volt az eddigi alap. Most ezt a vonalat befejezték, megvolt a tárgyalás és az ítélet. Viszont, belépett a történetbe a Sweeney Todd átirata is, meghatározva az eddigieket és a folytatást is. Ebből a szálból jön a gyilkosság igazi elkövetője, és mivel még szabadon van, a főszereplő páros is veszélyben van miatta.

A zene és a tánc kifejezetten jól működött most is. Ok, a Sweeney Todd a Depp-film óta nekem a kedvenceim között van, így kifejezetten élveztem, hogy annak a dalainak a helyi átiratai jöttek. Alan Cumming brillírozott a hentes jelenetben, de már a külcsín is kész volt ott. De lehetne említeni Bobby tárgyalótermi nagyjelenetét is, az kész showműsor volt önmagában.

Kicsit most is paródiája az eredetieknek, de annyira szerethető formában, a való világból ide csöppent kissé szerencsétlen figurákkal, hogy simán csak jól esett. Jó a zene, jól néz ki a sorozat, és a minimális paródia még humoros is tud lenni.

A Poker Face (s01e03) is egyre jobban nézeti magát velem.

Egyrészt, már biztosnak tűnik, hogy a hegyi ügyes tematika lesz. Charlie halad majd egyik helyről a másikra, és mindenhol megold majd egy bűnügyet. Most éppen egy grillt vezető testvérpár történetét sikerült lezárnia.

Másrészt, az adott rész Columbót idéző tematikája is rögzülni látszik. Mi látjuk, mi és miért történt. Majd kicsit visszapörgetünk, hogy Charlie miképpen keveredett ide, és miért érzi szükségét, hogy igazságot tegyen. Még a nyomozási stílusa is egyezik: van egyetlen egy történetdarabka, ami nem illik a többi közé, és annak kapcsán kérdezget, és összerakja a sztorit. Nem az agyaló, olyan szinten fordulatos nyomozás ez, mint amit az Elementary tudott jobb részeiben, de hangulatos és valahogy old school az egész, amit most szívesen nézek.

A heti humor sem maradt ki, hiszen Charlie egy kóbor kutyát szedett fel út közben, akinek elég egyedi személyisége volt. Különben, a krimi vonalon is bőven volt jelentősége.

Natasha Lyonne nagyon eltalált Charlie, de most is volt mondhatni sztár mellékszereplő. Bár, kicsit furának találtam Danielle Macdonald ilyen szerepkörét, eljátszotta.

Végül, a Galaxis Őrzői (s03e11-18) jön, amiben szintén látni kezdtem az évad tematikáját. Most valahogy mindig olyan helyzetbe keverednek az őrzők, hogy szökniük kell. Most azon a vonalon haladtunk, hogy a kreek ellopott technológiáját igyekeztek visszaszerezni, de a túlélésüket az jelentette, hogy a Vortex börtönvalóságába mentek át és onnan kellett kitörniük.

Ahogy már az évad elején egyszer, most is szétszedték a csapatot, és mindenkinek a saját, személyre szabott poklából kellett elindulnia, hogy a többieket megtalálja és kimenjenek a Vortex világból. Most is mindenki külön stílust kapott, egy-egy képregény és mesetípust megidézve. Voltak egészen ötletesek is benne, a humor és a kreativitás most a kéz a kézben haladt előre. A kedvencem Gamora börtönvilága volt, ami egy Disney hercegnő, konkrétan Hófehérke meséjéből volt ismerős. Az kész volt, ahogy a cuki nyulak meg kisállatok magyarázták Gamorának, hogy miért illene is ő a mesehercegnők sorába, de a bedurvulás se volt semmi sok csillámmal. Grafikában erős volt Peter történetében a gyurma mesék megidézése – ennek ellenpontja Rocket 3D meséje, amiben kifejezetten undorítóan néztek ki az alakok. Drax meg Pókemberként próbálhatta ki magát, már amennyit fel tudott fogni a vele történtekből. Neki aztán gonosz poénok jutottak – mint amikor rá kellett jönnie, hogy nem tud repülni.

A valóságba visszatérve pedig új harc vár rájuk, egy hatalmat átvevő robotúr jóvoltából, de az már a következő etap lesz. De nem is ez most a lényeg. Annyira jól el voltak találva a Vortex világai és más műsorok kiforgatott elemei, hogy az önmagában eladta volna. A Bolondos dallamok világ, a Disney… Az ilyen ötletekért akár újra is lehet nézni ezeket a részeket.

Ez az a mese, ami ilyen szereposztásban élőben el nem készülhetett volna. Múmiákról szól, akik egy titkos királyságában, az emberek elől rejtőzve örökké élnek. Ami miatt a színészeket emelem ki, hogy egyiptomi, vagyis afrikai karakterek mind. És olyan színészek adták nekik a hangjukat, mint Eleanor Tomlinson, Joe Thomas vagy Sean Bean. Egy volt, aki passzolt volna a szerephez: az angol nemesi sorba született régészt Hugh Bonneville szinkronizálta. Ő filmben is eljátszhatta volna, a többiek nem.

De mese, így ezzel nem kell többet foglalkozni. Legfeljebb megjegyezzük, hogy törekvés sem volt arra, hogy a színészek és a szerepeik összepasszoljanak.

De, ez mellékes. Amivel igazán gondban voltam, azok a történet alapjai. Legutóbb talán a Verdák okozott nekem ilyen törést. Egyszerűen elképzelhetetlennek és butának találom, amire minden épül. Induljunk ki abból: egy titkos város van, abban egy fáraó, annak meg egy lánya. Örökké élnek. Csak éppen az ókori Egyiptomban a mumifikálás nagy divat volt, nem létezik, hogy csak ennyi lakója van annak a városnak. Még, ha bele is magyarázom, hogy az emberek sok múmiát megtaláltak, kiállítottak, már nem ilyen élők, akkor se tudom elhinni, hogy pont egy fáraó menekült volna meg ettől a sorstól, pont a lányával.

Aztán: a hercegnőnek férjhez kell mennie. Mégis, minek? A múmiák szaporodni is tudnak? Ok, ezt inkább nem akarom se tudni, se elképzelni.

Még egy: a múmiák az emberi, és nem a mumifikált arcuk viselik, egy el nem magyarázott varázslattal. Az erős fény azonban megtöri, akkor látszik, hogy valóban múmiák. Ha múmiák maguk között élnek, akkor minek ez az álca? Nem mindegy már nekik az arcuk? Amikor meg a történetben erős fény éri őket, látszik az arcuk, az egy nagyon egyszerűsített, semmilyen arc. Bennem abszolút nem idézett meg egy múmiát sem. Közelebb van ahhoz, ahogy a mexikói helyszínű mesékben, mint a Coco, ábrázolták a holtakat a túlvilágon. Ok, ezt is értem, mese. Melyik gyereknek vetítenéd le, ha hasonlítanának az eredeti múmiákra?

Így viszont annyira zavartak az alapok, hogy a jelen történettől függetlenül az egésznek az alapját marhaságnak találtam. Én fura gyerek voltam, nekem már 7-8 évesen túl gagyi lett volna – a történelmi rejtélyek és mítoszok voltak a gyengéim, és a Mi micsodából pontosan tudtam volna, hogy nem ilyen egy múmia. Nem tudom, ma hogy nézi ezt egy gyerek.

A történet kerete – az ellopott gyűrűért a frissen eljegyzett, és egymással frigyre lépni nem akaró Nefer és Thut, a férfi kisöccsével kiegészülve Londonba mennek, ahol kalandokba keverednek. Közben lehet sejteni, hogy a fiatalok – pár ezer évesek, de mi az a halhatatlanoknak? – is egyre jobban kijönnek egymással.

A maga módján szórakoztató, és lehetett nézni. Ha nem gondolkodtam, csak néztem, remekül elvoltam vele. Lord Carnaby kellően szerencsétlen a béna embereivel és az erőszakos anyjával. A kutyaként közlekedő kis krokodil aranyos. Az Aida meg a legjobb jelenet volt az egészben. Azt valami nagyon jól elkapták, ahogy a karmester szinte idegösszeroppanást kap, ahogy Nefer beleénekel Aida és Radames szerelmi jelenetébe, majd a végére szinte oda se nézve vezényel, hogy legyenek már túl az egészen. Ahogyan az Aidát játszó nő felveszi a kesztyűt, ahogy hozzáírják a sztorit a gyűrűért jött Neferhez. Jók az alakok, dinamikus a jelenet, és a színházi személyzetet nagyon eltalálták. (Azt különben érdekes döntésnek tartom, hogy a szinkronos verzióban ezt a dalt leszinkronizálták, míg különben Nefer éneklését meghagyták angolul.)

A külcsín helyes. Nem vetekszik egy Disney szépségével, annál lényegesen egyszerűbb, de nem annyira, hogy olcsónak hasson. Nagyon színes, nagyon vidám, könnyed a látványa is.

Egynek elment, de azért nem lesz olyan mese, amit időnként visszanézek. Legfeljebb az Aida jelenetet, az benne a kedvencem.

Ha már arról készül sorozat, hogy egy korábbi sikeres családi komédia kb. 15 évvel az eredeti után folytatást kap az eredeti szereplőkkel, vártam volna több filmes hátteret. Vagyis, hogy lássuk is, hogyan készül egy sitcom.

Viszont a Reboot inkább munkahelyi komédiaként működik, aminek történetesen egy forgatás a helyszíne. Így látunk felvételt, utószinkronizálást, de leginkább az írószoba, ahova bevisznek minket. Ugyanis a jelenlegi vezető az egykori főnök lánya, és nekik is van családi konfliktusuk, amivel rendszeresen itt csapnak össze. Mindenki hozza a maga embereit, és a régi szövegírók próbálnak közös nevezőt találni az újakkal.

Működött így is, de azt a kulisszák mögé tekintés élményt nem kaptam. Magánéleti drámát annál többet. Nem csak az írók/producerek között van a rokonság, de a főszereplők közül kettő volt szerelmespár, akik történetesen házasokat alakítanak a sorozatban. Reed jelenlegi barátnője mondhatni nem rajong az ötletért, hogy megint egy légtérbe kerüljön az a kettős. De Clay laza viszonyba kezd a filmbéli fiát játszó fiatalember anyjával, míg a srác – Zack – a stúdió küldte főnökkel, Elaine-nel bonyolódik flörtbe.

A legjobban tetsző részek filmesek voltak – amikor az utószinkront csinálták, vagy az új színésznőt segítették/akadályozták éppen. De, amint írtam, ezek vannak kisebbségben. Itt fontosabb az, hogy a szereplők között milyen kapcsolat van, kiemelten az apa – lánya és a szerelmi szálakat. Még az jöhet hozzá, hogy az újrakezdés nem csak a sorozatnak szól. Zack gyerekszínészként okosan fektetett be, és ezzel ő áll a szereplők közül legjobban. A másik három, a sorozatbéli szüleit és mostohaapját játszó színész azóta sem tudott semmi érdemlegeset felmutatni. Illetve, Bree férjhez ment egy herceghez, de éppen most esik szét a házassága, így ezzel sem lehet éppen nagyra.

A helyszín elsősorban a stúdió és annak helyiségei, mint az írószoba, a színpad a közösséggel felvett jeletekhez, akad több kinti jelenet a stúdió környékéről. Mivel eleve rövid egy rész, ha már egyszer-kétszer váltanak, változatosnak tudott tűnni. Még külső helyszínt is be tudtak venni, hiszen a színészek forgatni jöttek ide, nem itt laknak, így a hotel és annak helyiségei is bekerülhettek a filmbe. Nagy költségvetésűnek nem tűnt, de hiányérzetem sem volt.

A stáblista pedig elég erős – a legtöbb főszereplőnek már komoly filmes és komikus múltja van. Judy Greer meglepően cuki és fiatalos Bree lett – sokáig rá se jöttem, hogy őt látom. Keegan-Michael Key kb. ugyanazt játssza, mint a Schmigadoon évadokban. A meglepetés, Johnny Knoxville, aki egyrészt nagyon megöregedett, másrészt egész visszafogott figurát kapott. Ő az egykori vadóc, aki öregkorára próbál lenyugodni és hétköznapi életet élni, így felhagyna az ivással, házvásárláson gondolkodik és az alkalmi kapcsolatait is igyekszik visszafogni. A kedvencem azonban Paul Reiser lett, aki az eredeti sorozat írója, producere és most is benne van ezekben a szerepkörökben, csak a lányával pluszban. Valahogy ennek a karakternek sikerült a legjobb utat megírni: ahogy kap egy esélyt a lányával, akit évekkel korábban elhagyott.

A humora változó. Nem mindig tetszett, de könnyed és fogyasztható, egy-egy komolyabb helyzetet is beleemelve. Azt mindenképpen tudtam értékelni, hogy intelligensen igyekeztek szórakoztatni, és nem altesti meg hasonló poénokkal igyekeztek eladni magukat.

Egész jó kritikákat is kaptak, de a sorozat így is törölve lett 8 rész után. Befejezetlen is, és érezni, hogy ez pont az a hely volt a történetben, ahonnan az új évadot, vagy az évad második felének berendelését várták volna. Téli szünet után tavasszal simulékonyan jöhetett volna az újabb 8, de ezek már nem készültek el.

Még ezzel együtt is érdemes volt egyszer megnézni. Nem fergeteges komédia, de kellemes és most jól is esett.