Láttam már pár agyatlanságot, így azt feltételeztem, van hozzájuk gyomrom. De ez… még mindig nem térek magamhoz, kinek jutott ez eszébe. Nem segít a gondon, hogy Priscilla Presley a róla mintázott Priscillának a hangját adta, és ott van a producerek között is. Tényleg ez lenne a módja, hogy a mai fiatalokhoz is eljusson Elvis Presley? Hát…
Bele tudom magyarázni, hogy egy menő és legjobb formáját hozó Elvist ismerhetnek meg belőle. Ott van a rocksztár, sokak bálványa és nagyon hasonlít az énekesre a figura. A ruhái, a jellegzetes beállásai, a tánc és sorolhatnám. Ezen felül benne vannak az életrajzi elemek is – a sereg, az Ezredes, a karácsonyi műsor, Vegas és
a show-k, az a bizonyos koncert élőben a tévén át. Mi több, még Elvis zenéje is szerves része a műsornak. Rendszeresen használják háttérzenének, és nem csak a legnagyobb slágereket, bár azok is felcsendülnek.
Ugyanakkor van egy teljesen kitalált elem rajta – hogy egy titkos ügynökség beszervezte volna ügynöknek több nagyágyúval együtt. Mit ne mondjak, ott van az elődök között James Dean, vagy a csoport titkos tudós zsenije Howard Hughes egyenesen. Minden koncert vagy utazás mellett megfért egy-egy akció. Amit persze Elvis a drogos, fegyverfüggő majmával és lökött barátjával abszolvált. Fel kell lépni Vietnámban? De jó. Énekel a katonáknak, előtte meg kiszaladhatnak egy elvesztett szuperfegyvert begyűjteni a dzsungelbe.
Sokat mond a minőségről és a humorról, ha hozzáteszem, hogy az Archer készítőit üdvözölhetjük a stábban Priscilla mellett. Ebben is vannak éppen annyira paródia és elszállt elemek, mint abban a sorozatban.
Mennyire szórakoztató mindezzel együtt? Gyorsan végignéztem az egészet. Amint el tudtam vonatkoztatni, hogy a karakter Elvis Presley, akkor működött. Még friss, újak a szereplők, így az Archernél jobban csúszott. Ötlet is van benne bőven, ha azért eredetiséggel nem vádolnám. A fegyver, ami hanggal megvadítja az embereket? Itt egészen zombikat csinál belőlük, de az a harci vágy és egymás gyilkolása, Kingsman. De több figurában is felfedezni az Archer hatását. A rejtélyeket gyorsan felfedik, és nem szólnak elég nagyot, de legalább nem lesz hiányérzetem, ha nem lesz folytatás. Amit különben nem tudok, úgy van vége, hogy visszatérhessenek, de az sem gond, ha nem.
Viszont, a humora nekem elég gyakran sok. Az Archer hatása ebben is. Szélsőségesek a szereplők, határok nélkül mennek a végsőkig. Legyen az gyilkosság, szexualitás vagy éppen szenvedélybetegség. Stíluselemként is lehet tekinteni rá, de néha túlzottan polgárpukkasztó, hogy nevetni tudjak rajta.
Színes, korrektül meg van rajzolva, és semmilyen elemmel nem spóroltak. Akciók vagy a sztárélet, itt megjelenik gond nélkül.
Rossznak nem is mondanám, de magát az ötletet szokni kellett. Hamis Elvis képet fest? Biztosan. De valahol tisztelgés is előtte, nem paródia akar lenni, csak egy más Elvis megközelítés Archer stílusban. Az is sokat tesz hozzá, micsoda színészek adják a hangot hozzá. Johnny Knoxville a lüke tanyasi haver, Elvis meg egyenesen Matthew McConaughey hangján szól. (Ez már magában szinte eladja.)
Mindenki eldöntheti, az Elvis-film vagy ez a szimpatikusabb.
Scott és Chris látomásoktól szenvednek, mintha Allison segítséget kérne tőlük. Össze is hívják a falkát, hazatérnek és végrehajtanak egy szertartást, míg a seriffnek egy gyújtogatóval gyűlik meg a baja. Persze minden mindennel összefügg, és nem csak egy szerettük, de egy ellenségük is feltámad, hogy megtegye a maga isteni lépését.
igyekeznek segíteni neki. Így mindenkivel tölt egy kis időt, beszélgetnek az apjáról, gyászról és feldolgozásról.
házaspár egymásba kapaszkodik, újrakezdik és el tudnak már köszönni a halott gyermeküktől is.
de a színészek eladják.
az agyam, hogy a rendőr minek meséli ezt a történetet. Vártam, hogy valami poént adjanak hozzá. Lett, csak egészen más, még csak nem is a bűnügyhöz kötődik. Csalódtam is, kissé. Most töröm is a fejem, hogy Ekberg is ennyit írt, vagy ott más is volt. Viszont, maga a bűnügy és a házaspár kapcsolata meghozza azt a pluszt. Mindig van egy plusz rejtély, egy meglepő fordulat, ami nézeti tovább. Már Leonora múltja, de amit Christian megcsinál, és ahogy reagál rá a felesége, az eléggé egyedi ötlet ahhoz, hogy a történetben tartson. Mivel olvastam a könyvet, igaz, nem mostanában, egy-egy fordulat nem ért annyira váratlanul, de még így is lekötött és érdekelt a film. Akinek új a cselekmény, még jobban ülhetnek a szokatlan fordulatok.
igazából nem ütik meg egymást, és beállított az egész verekedés. Pedig Garcia letarolta, aki az útjába került, csak éppen ez nem nézett ki jól.
tiszta. Még azt is meg tudom érteni, hogy egy vezetőt zsaroljanak, és ő a békéjéért sok mindent megtesz nekik. De csak egy pontig. Azért nem arra volt bizonyítékuk, hogy gyilkos vagy sátánista lenne, mindössze házasságtörésre. Azért ennyivel évekig sakkban tartani, röhej. Ha annyira jó rendőr, amilyennek elmondták, miért nem kezdett valamit korábban a helyzettel? De említhetném azt is, hogy a csapat rajtaütése a drogcsempészeten mi célt szolgált. Sok halott volt, és miért így kellett intézni?
gyűjtenek, és használják, amit megtudtak. Már feszegettem múltkor, hogy Eileen mennyire az igazság bajnoka. Most is azt éreztem, hogy neki nem a cikk a lényeg, hanem az igazság és a bűnösök számonkérése. Ha máshogy intézik a dolgokat, minden robbanhatott volna a lapban is, de nem az volt a lényeg.
nem is ügyészek, de védőügyvédek jönnek.
életükkel. Csak most nem a telefonokba néznek bele, hanem swinger klubot alakítanak házilag.
autentikus megoldás marad.)