A franciák filmjei közül inkább az aranyos vagy a humoros darabok szoktak tetszeni, de most meglepett egy thriller is. Noha előzetesen el nem tudtam képzelni, mi izgalmas lehet abban, hogy egy hangfelvételt hallgatnak.
A történet ugyanis arról szól, hogy lezuhan egy repülő. A feketedoboz alapján Matthieu kell, hogy kiderítse, mi történt a gépen. A nyomás nagy, az idő kevés – a film meg olyan fordulatokat kezd el hozni, hogy csak néztem. Ahogy egyetlen kis hangból a férfi rájön dolgokra, az brutális. Megvan, ahogy a House-ban vagy a The Good Doctorban a főszereplőknek valami bekattan, és rájönnek dolgokra? Itt ennek a párját látjuk, csak itt a hangok lesznek, amelyek nyomra vezetnek. Egy nagy kirakós, ahogy elhelyeznek mindent a hangsávok alapján.
A thrillert meg az adja, hogy nem csak ennyi a történet. Matthieu rájön, hogy valami nagyon nem stimmel és valaki át akarja verni. De erről többet nem is akarok írni, mert korrekten össze van rakva, ahogy mindenki azt hiszi, csak a paranoia jött ki rajta, és vannak is tévutak, de ez a szereplő nem szokta feladni addig, míg nincs meg a megoldás.
Ahhoz képest, hogy a történet nagyja egy laborban a hangok elemzése, még mozgalmasnak is sikerült lennie. Matthieu ténylegesen is nyomozni kezd, sokakkal beszél, és a repülőipar miatt is kapunk több helyszínt és történetszálat. A magánszféra és az állami cégek ellentéte. Politika, gazdaság és korrupció. Mellette Matthieu háza is, és a felesége is ebben az iparágban dolgozik, amely szintén hoz majd feszültséget és konfliktust a történetbe.
A végére egy fokkal talán akciódúsabb is lett, mint ami jól esett volna. A végéről nem is beszélve. Annyira vártam a plusz poént, hogy Matthieu kisétál valahonnan, de nem. Úgy tűnik, tényleg az lett a sorsa, amit nehezemre esett elhinni.
Van benne repülőgépes jelenet, a végére lesz támadás és menekülés is, de nem az maradt emlékezetes. Nekem az tetszett, ahogy a repülőn történteket rekonstruálták. Mindig egy kis részlettel több, más szemszögből néztük meg, és a végére áll csak teljesen össze, mikor, hol, mi és miért történt. A már emlegetett kirakós motívum, az ebben is nyomon követhető.
A színészekkel kétszeresen vagyok bajba – egyrészt, senki ismerőst nem fedeztem fel benne. Nagyobb gond, hogy Matthieu alakja, akinek a hátán kellene vinnie az egészet, valahogy fura lett. Niney gyakran csak néz maga elé, de olyan bután – pedig a karaktere egy kivételesen intelligens fiatalember, a szakmája legjobbja. Nem néz ki annak.
Összességében engem kellemesen meglepett – unalmas filmre számítottam, de ez lekötött és egy olyan szakmát is közelebb hozott, amiről eddig nagyon keveset tudtam.

Vagyis, meghívnak egy híres színészt – mivel karácsonyi rész volt, most ketten is voltak. Nekik nincs forgatókönyvük, rögtönözniük kell végig, mintha a sorozat nyomozójának, Terrynek lennének a segédjei. Van egy gyilkosság – most a Mikulást szúrták le egy kihegyezett cukorpálcával. Meghallgatnak 3 gyanúsítottat, közben Terry kínozza őket és a végére választaniuk kell, szerintük ki a gyilkos. Nem mesélem el, mivel tudták poénra venni, de megoldották.

megmaradjon.
hazaköltözött a szomszédságukba. Akkor már ki is borul, amikor rá kell jönnie, hogy viszonya van az apjával. Első dühében elmenekül otthonról, majd úgy dönt, az ünnepek az ideális alkalom arra, hogy elüldözze a nőt az apja mellől. Mert mit is akarna egy dögös huszonéves az ő ötvenes apjától? Jó barátnője igyekszik leállítani és figyelmeztetni, inkább a saját életét rendezze, de süket fülekre talál. Emma beszervezi többek között Brandy középiskolai barátját is, hogy rámutasson, mennyi mindenben különböznek és Brandy csak szívfájdalmat fog okozni.
Miket kever? Van benne egy adag családi dráma. Egy szétesett házasság, aminek eleve nem is kellett volna megköttetnie. Az idősebb nő, aki összejött egy papneveldés fiúval, és amikor teherbe esett, a fiú otthagyta a papokat és összeházasodtak. Szerelemről szerintem szó sem volt, jól szét is esett minden és lehetne sorolni, hogy vezettek az események a filmben ábrázolt pontig. A dühkitöréseket a fián levezető férfiig, meg az anyáig, aki nagyon meg akarja menteni a gyerekét, de a közelébe se szabadna mennie. Van mindezek mellett egy végletekig kritikus, a fiával kíméletlen asszony, aki elvette a menyétől a gyerekét, és nyomorgatja a magáét.