Ha már szigetes tematika, elkezdtem a Fantasy Island első évadát is. Két részig jutottam, és nem is értettem, hogy lett ez a rózsaszín, pozitív, embereken segítő történet a horrorból, amit láttam. Bár igazság szerint az eredeti sorozat is ilyen embersegítő és a film volt új a horror megközelítéssel, de én azt láttam először…

Az egyik történetben volt egy sikeres tévés, aki folyton elégedetlen, boldogtalan volt. Ide jött – enni. Az volt a fantáziája, hogy bármit megehet, és semmit nem hízik. A másikban meg egy házaspár tagjai keresték az egykori tüzet és kalandot, mire egymás testében találták magukat. Mellette mindig van egy mellékszál is, azzal kevesebbet foglalkoznak, mint a gyászoló férfi, aki 5 évet átalszik, csak 2 napot van ébren, hogy eldöntse tud-e már élni a fájdalmával.

Segíteni akarnak, minden az emberekért megy és olyan… túl pozitív az egész? A horror után nagyon. Mindig elmennek lelki irányba, és feltárják, kinek mi baja. Mondanom se kell, a sziget segítőinek is megvan a maga története. Abból átívelés lesz, már kezdetk szerelmi szálat is, de annyira hidegen hagy, hogy foglalkozni sem akarok vele.

Amit meg lehet benne dicsérni: ez egy szép környezet és bár elvileg egy szigeten vagyunk, zárt térben, a mágia révén nyílik a világ. Pl. a tévés csaj újra átélhette a gyerekkorát egy másik helyszínen. Van bár, van strand, vannak különféle lakóhelyek – ki van ez találva.

A másik, hogy 2 rész alapján ismert tévésekkel dolgoznak. Eddig minden részben a fő szálat olyan színész kapta, aki filmből/sorozatból ismerős. Bellamy Young itt tévés, az Annable házaspár meg eljátszotta a testet cserélő házasokat. A sziget feje meg az a Roselyn Sanchez, akit a Devious Maids évadaiban nem kedveltem meg.

2 rész után már látom a sablont. De a szép környezet, a jól használt komikus elemek még eladják. Az első évadot valószínűleg végignézem, a másodikról még nem döntöttem.

Más sorozat, amibe belekezdtem: Clark.

Annak a bankrablónak a története, akibe beleszeretett az általa túszul ejtett nő – és így megszületett a Stockholm-szindróma. Nos, már indulásnak azt kapjuk, hogy volt sok más érdekes és izgalmas dolog az életében, nézzük is, mi.

Egy rész után is megcsapott, milyen humora van ennek a sorozatnak. Majdnem fekete – álnok, ez jobban kifejezi. Egy akkora antihőst kapunk, hogy nem fér el a képernyőn. Komolyan gyötör, hogy egyszerre bírom is, meg nagyon ellenszenves is. Olyan dolgai vannak, eszméletlen.

Tabutéma sincs, sőt – néha olyan érzésem volt, mintha Háry János kései skandináv ükunokájának hallgatnám a történetét. Mert az idős én narrálja az életét. Látványra nem mennek el messze, de amikről szó van… Az még nagyon alap, hogy hősünk a szűzlány után egyből annak kikapós anyját döngeti, meg hasonlók. Bankrabló hajlamú, beképzelt és nagyszájú Casanova kalandjai?

Mindez vizuális humorral is meg van támogatva. A nyitány, a születés, az animált Clark babával – már ott azon járt az agyam, hogy vagy nagyon rákattanok vagy nagyon fogom rühellni ezt az egészet.

Jól néz ki a sorozat, miközben erősen retró hangulata is van. Érezni, hogy ez egy más korszak története, de még ez is jól áll neki. Nem annyira más, hogy zavarjon, de azért más. Azt még nem is említettem, a színekkel mit csinálnak. Fel-le tekergetik az erejét, hatásos.

Bár állítom, hogy hiába idősebb majdnem 15 évvel, a színész bátyja, Alexander sokkal jobb pasi, mint Bill, azért durva, amit Bill Skarsgard itt összehozott. Alapvetően a sötét karakterei ugranak be, nagyon elment Stephen King irányba, itt meg ő a szerethető, helyeske fiúcska. Nagyon zavarni szokott, amikor harmincas játszik tizenévest, vagy fiatal huszonévest, de itt el lehetett hinni. Nem csak, amit külcsínbe beletettek, az egész vidori hangulata. Tényleg meg kellene néznem, mit alkotott Omar Sy, mint Arsene Lupin, mert itt azt az életérzést érzem.

Most már csak az van vissza, hogy eldöntsem, tetszik nekem ez a sorozat? Pár rész és megmondom.

Egy újabb spanyol sorozat, de ez nem lesz kedvenc. Mi több, a nyári és szigetes, disztópia téma ellenére is inkább az őrületbe kerget. Hogy lehet úgy összehozni egy évadot, hogy a végére több a kérdés, mint az elején? Megtudtunk egyáltalán valamit?

De akkor, miről is van szó. Eden, egy sziget, ahova 100 fiatalt hívnak meg bulizni. 5-en azonban nem távozhatnak – majd jön a hajó. Jobb idő lesz. Vagyis, kifogás mindig van, miért kell még egy napot maradniuk. Közben meg elkezdik mosni az agyukat, hogy az Édenen akarjanak maradni. Nagyon szekta hangulata van az egésznek.

A történet ezt az 5 embert követi nyomon, akik mind másképpen reagálnak a manipulációra. Lesz, aki elvakultan ide akar tartozni és semmit nem lát meg maga körül. Lesz, aki szintén talál itt magának célt, de attól még nyitott marad a szeme. Lesz menekülni akaró is, többféle módszerrel. Ez így rendben is lenne, 8 részt ki lehet bírni, ki mire jön rá és hogyan akar szökni.

Csak éppen mi ez az Éden? Mire készülnek? Miért és kiket válogatnak ide lakónak? Akiket ide hoztak, azok közül senkiben nem fedeztem fel olyasmit, amiért egy jövőbeli társadalomban hasznosnak tartanám. Pl. Ibón szimpatikus nekem, ő a művészlélek. Nagyon szépen zongorázik és ért a festményekhez, érzékeny és intelligens. De ha jön a világvége, akkor nem éppen vele akarnék egy lakatlan szigeten ragadni. Annak ellenére, hogy simán őt kedveltem meg legjobban a sorozatban.

A végére már komolyan irritált, hogy egyre csak megy a ködösítés, és ha valami felé nyitnak, mondjuk látunk egy más helyszínt a szigeten, arról se mondanak semmit és nem tudunk meg többet. Most nagyon ez van bennem – miért nem lehetett valami morzsát szórni, hogy mit akarnak? Egy ideig azt hittem, terroristákat képeznek, de nem. Akkor mi ez?

Látványra semmi különös. Egy szigeten, kis térben vannak minimalista környezetben. Egyenruhát is kapnak. Maga a sziget paradicsomi, van pár eszközük, de különben nincs úgy mit nézni. Azon meg inkább nem akarok merengeni, hogy pl. pisztoly helyett miért marha ösztökével végzik ki azokat, akik valamiért nem tetszenek nekik. Egy ponton már röhejesnek is éreztem, ahogy azzal a gumibotnak tűnő eszközzel rohangásznak.

Az sem tetszett, hogy amit a történetből hiányolok, eye candy faktorral és szerelmi szálakkal igyekeznek ellensúlyozni. Eleve nem szeretem a szerelem első látásra történeteket, itt meg el kellene hinnem, hogy többen is 2-3 nap alatt annyira beleszeretnek egy idegenbe, hogy a teljes korábbi életükről lemondanak? Zoa, akit leginkább a főszereplőnek mondanék, még párt is cserél. Hogy még nagyobb legyen a hatás, fiúról vált lányra. De a sziget informatikusa, Maika sem egyszerű eset: nincs kimondva, de egyes utalások alapján ő férfiból lett nő? Passz, nem tudom, de beleférne.

Mindenki szép, szexi – még ha az egyenruha nem is az. Hatalmas a különbség a korábbi kinézetük, és amit a szigeten várnak tőlük. Africa egyenesen sztár volt korábban milliós követőtáborral és modell szerződésekkel. Vagyis, megint kilyukadok oda, hogy el nem tudom képzelni, mit akarhatnak tőlük és mire kell ezt a közösséget nevelni.

Vannak természetvédelmi előadások, nem véletlenül hittem először, hogy mint a Kelet, majd ők is átmennek terroristába. De nem.

Ok, leállok. Mindenből oda lyukadok ki, hogy semmit nem árultak el, és ez nagyon-nagyon idegesít.

Ha a perzsák és a háború szót egymás mellé teszem, nekem elsősorban a spártaiak és Nagy Sándor fognak eszembe jutni. Őket láthattuk is tucatnyi filmen, pedig vannak más, még kevésbé elmesélt történetek is.

Az ebben a sztoriban is egyezik, hogy a Perzsa Birodalom lesz a rossz, akit meg kell állítani. De most nem 300 hős spártai megy ki eléjük, és nem is Nagy Sándor tiporja porba a birodalmat, hanem a sztyeppék harcos királynője mondja azt, hogy a szabadság a halál árán is megéri, mint egy kényelmes, de szolga élet. Igen, ha akarom jó kis párhuzamokat tudok vonni Tomiris és Leonidász közé, de ezt most hagyjuk.

A film egy nagy eposz, Tomiris élettörténete a kezdetektől addig, hogy nemet mond a perzsa nagykirálynak és háborúba vonulnak. Van benne klisé - a legyilkolt királyi család utolsó sarja visszatér a trónért és bosszúért, majd népe bajnoka lesz. Van benne romantikus filmes klisé, mert kinek a szeme akad meg az akkor még a rangját titkoló lányon? Az egyik legnagyobb törzs harcos hercegének.

Kalandos történelmi film is lesz belőle ilyen formán, amiben megvannak a nagy csúcspontok és a nagy tragédiák. Azt ugyan fel tudom róni neki, hogy túl egyszerűek a megoldások. Amikor Tomiris hazamegy és végez apja gyilkosaival? Két, legfeljebb négy kardcsapás meg egy beszéd. Összefogni a törzseket a perzsák ellen, ami addig senkinek nem sikerült? Egy másik beszéd. A háború is egyetlen csatában le van tudva. Ha részekre szedem, akadnak is problémák, de összességében működött. Pláne, hogy egy-egy fordulat nem a kényelmesebb megoldás volt. Argun, a királynő bátor férjének végzete is ilyen. Egyben példa is arra, hogy miért nem jó a tanácsadókra hallgatni előzetes tudakozás nélkül. A nő, aki arra tette fel az életét, hogy megbosszulja az apja gyilkosait, könnyebb tárgyalópartner lenne özvegyként? Miközben megölték a férjét és a fiát? Ki gondolhatta azt komolyan? Meg is fizetik az árát.

A történet tehát elmegy, ha gyakran választanak is kényelmes, gyors megoldásokat. Így is 2 és fél óra a film, nem sorozat lett - a cselekmény bőven kifejtve különben az is lehetne.

A kivitelezés - felemás élmény. A törzsek életéből mutat újdonságokat, egy egészen más vidéket és társadalmakat, kultúrát ábrázolnak, mint amit filmen látni szoktam. A pusztai törzsekkel nincs is gond, mert sátraik voltak meg sokat lovagoltak. Viszont, van babiloni jelenet is. Hát, nem mondhatnám, hogy sikerült megragadni egy nyüzsgő, ókori világváros hangulatát. Az Istar kapu is... mondjuk úgy, a berlini Múzeum szigeten megnézni nagyobb élmény, mint az elvileg fénykorában levőt a filmen. De nekem pl. az is fura volt, ahogy lovaglás közben íjaztak, de az a kisebbik bajom.

Amit még hiányoltam, azok a színek. Nem fekete-fehér a film, de olyan szinten rajta van a szürke szűrő, hogy néha annak tűnt.

Bár piszkálom, azért nem volt ez egy rossz élmény. A sztori eladta és nem fájt nézni. Persze, lehetett volna jobb kivitelben is, de nem is mentek el a teljesen ötlettelen olcsóság felé sem.

A hétvégén végig sikerült néznem a The Wilds 2. évadát. Sok újat nem tett hozzá az utolsó 4 rész az elsőkhöz, de azért nézzük, merre haladtunk.

Ugyanúgy a lányoknál lelki élet zajlott. Volt, aki totál kiborult, más erőre kapott. Maradtak a szerelmi szálak, a baráti egymást támogatások a múlt visszahozása nélkül. Továbbra is ezt tartom az unalmasabb résznek, ha az érdekes is lehetett volna, ahogy Fatin is elkezdi érezni, hogy valami nagyon nem stimmel itt. Ha több idejük lett volna - akár a sorozatnak, akár a lányoknak itt - azzal lehetett volna mit kezdeni, hogy Leah-val együtt mit raknak össze.

A fiúk története érdekesebb, hiszen ők az újak a szigeten. Csakhogy: ezt annyira elvitték a szexuális zaklatás felé, hogy az ölte az egészet. Nem kalandokat kaptak, hanem mindig azt ragozták, ki kinek hisz, átfordulnak-e erőszakba meg hasonlók. A lakatlan szigetes kaland helyett szinte #metoo történet lett, hiába csak fiúk voltak ebben a történetrészben. Egy ponton a flashback elemek, a fiúk múltja is ezt a témát kezdte el szolgálni. Ha értem is a koncepciót, nagyon nem szerettem.

Mindezen túl meg a jelenben Leah vitt végig egy játszmát, de szintén az évad rövidsége miatt elég összecsapott lett a végeredmény. Az sem tetszett, ahogy megint kreáltak egy nyitott véget, hogy lehessen még folytatni. Erőltetett lett, és most sem világosabb, hogy mi is Éva hajnala igazán.

A látvány és színészek terén nem tudok mit hozzátenni. Nem egy nagy költségvetésű látványprodukció, és nem is nevekkel pakolták tele.

Ami viszont feltűnt: az egyik háttérdal a Kóristákból volt ismerős, és nagyon jól működött itt is. A másik, amikor visszajátsszák, hogy Leah mit alkotott a laborban. Nem a Fűrész zenéje ment alatta, de lehetett volna. Annyira azt a tematikát vették le, egy jelenetben összevágva, mi történt igazán és hogy áll össze a jelen csavarja. Csak az a szomorú, hogy a horror filmek meglepetés faktorát nem tudták hozni. Azt láttuk végig, hiába most a nagy külcsín, ha kicsit sem éreztem azt, hogy meglepődök.

Mindezzel együtt egyszer meg lehetett nézni ezt az évadot, jó ötlet volt a fiuk csoportját betenni. De az nem feltétlenül tetszik, amerre halad a sorozat.

A mi kis falunk (s06e18) kapcsán az a gond, hogy nem tudok mit hozzátenni. Annyira ugyanazt kapjuk hétről hétre, hogy csak ismételhetem magam.

Megint jön egy komédia sablon: az egymással ellenségeskedők közé becsöppen az egyik húga, aki a másik félnek megtetszik, és már azon is agybajt lehet kapni, nehogy az ellenfél összejöjjön a húggal. Vagyis, érkezett Sváb húga, aki megtetszett Bazsónak és viszont. Sváb meg idegbajt kapott. Komikus elem volt ez is, a lány külleme és viselkedése is, meg Bazsó udvarlása is. Jól össze volt rakva, korrekt történet a részen belül is, és mégis. Láttunk már ilyet, csak most vidéki paraszt kivitelben kaptuk.

A másik vonalon megint Károly ügyködött és fogta a pénzt. Már kezd elegem lenni belőle, hogy Károly mit ügyködik. Már sokadszor az a poén, hogy másnak a pénzét elteszi. Egyre jobban dühít, és ez már nem vicces. A doktornő albérletet fizet neki, amikor azt Janó nem is kér? Most meg Laci fizetéséből magának adja az emelést, noha az a szerencsétlen a saját unokaöccse? Egyre ellenszenvesebb így - a saját családját is meglopja.

Hiába találok esetleg valamit, amit értékelek a sorozatban, mindig jut mellé valami is, ami engem kerget idegbajba.

Sajnos, most Balthazar (s04e07) sem dobott fel. Pedig az elején azt hittem, szépen haladunk a sorozatzáró és kerülgetett téma felé, miközben jön a csavar is a végére. Jött, csak nem úgy, ahogy vártam.

Balthazar kénytelen hazatérni a szülőfalujába, ahol teheneket gyilkolnak. Majd élesebb lesz a helyzet, amikor az ügyön dolgozó rendőr is holtan végzi. Közben Balthazar elfojtott emlékeket próbál felfedni, meg küszködik az apjával, akivel kifejezetten rossz a kapcsolata.

Nagyon azt akartam belelátni, hogy ez mit tesz hozzá a saját apává váláshoz, és mi lesz a babával. Plusz, Camille is elmesélte, amit sejtettem - már biztos, hogy az a kamaszfiú az, akinek sejtettem. A nő fia, akit örökbe adott. Minden annyira erre a szülő - gyerek tematikára ment ki, hogy nem tűnt fel, mit építenek még.

Hiszen részek óta látjuk, hogy mit tesznek a tabletták a dokival. Az emlékezetkiesésesek is egyre nőttek. Mégsem hittem volna, hogy Oidipusz-nyomozás lesz a vége. Bár, ahogy a pszichiátere adta neki a tablettát, sejtek én ott még némi összeesküvést, de majd kiderül.

Mélyebbre mentünk lelkileg, tett hozzá Balthazar alakjához, hogy milyen az apja és a kapcsolatuk. Az ügyben os volt csavar és szépen építgették a krimit. Vagyis, bizonyos tekintetben hozta a sorozat, amit szokott. Lehet, hogy csak azért éltem meg ennyire csalódásnak, mert mást hoztak ki belőle a krimiben, mint amit szerettem volna?

Még az évadzáró visszavan, hát érdeklődve várom.

Tudom, nem ennek a szuperhős filmnek kellene nekiállnom, ha el akarok jutni a Moon Knight elé, de nagyon nincs kedvem átrágni magam az Immortals jó 2 óráján… Nem mintha ezzel a filmmel annyira jobban jártam volna.

Dr. Michael Morbius egy zseni, aki képes volt a Nobel-díjat is visszautasítani. Van egy súlyos betegsége, és az idővel fut versenyt. Vámpírokat tanulmányoz, DNS-t keresztez és mire észbe kap, már valami más lett belőle. Saját magát sem egyszerű megfékezni, de a legjobb barátja, ugyanazzal a betegséggel és sokkal nagyobb egóval, vagyonnal még keményebb dió.

Az megvan, hogy a Marvel filmeknek felróják, hogy a főszereplők ellenfelei általában saját maguk gonosz verziója? Ez áll itt is. Csak éppen Milo/Lucien üres figura lett. Miért olyan, amilyen? Pl. ő Morbius legnagyobb támogatója, de mégis miből? Fogalmunk sincs, honnan ered a vagyona. Annyi derül csak ki, hogy nem fejezte be a jogi egyetemet. Mivel nagyon könnyen besétál a börtönbe ügyvédnek kiadva magát, nem is egy második Bruce Wayne nagy örökölt vagyonnal. Tudom, nem ezek a lényeges pontok, de már ezeken is megakadt nálam a lemez.

Jönnek hozzá rosszabbak is – azt pl. fel nem fogom, Milo hogyan szerzett magának egy adag szérumot. Eleve a hajón, nyílt vizeken kísérleteztek, és a rendőrség mindent lezárt, hogy lecsapott a baj. Semmit nem is mutat erről a film – Milo már beszedte a szérumot és pont. Hogyan, kitől? Az csak engem érdekel, úgy tűnik, a készítőknek nem lényeg.

De ugyanígy bajom volt a szerelmi szállal is. Olyan felesleges beleerőltetni, amikor Michael és Martine felveszik a közös programok mellé a csókolózást is. Semmi előzmény, addig kifejezetten kollegiális, legfeljebb baráti volt a kapcsolat, aztán már egymásra tapadnak?

Van egy tucat szereplő, akik lógnak a semmibe. Stroud ügynök – ismert színész játssza, láthatóan akarnak kezdeni vele valamit, aztán fel se tűnt volna, ha nincs is benne a filmben. De dr. Emil karakterét is megölik, őt szó szerint is.

A történet se nem eredeti, se nem ötletes. El lehet nézni, de agymunka aztán nem kell hozzá és a fentieken túl van még valami, ami miatt szórakoztatónak sem tudom nevezni.

Hogy néz ki ez a film? Ok, nem Disney Marvel produkció. De rá van kapcsolva a Marvel univerzumra, a végén jön Michael Keaton a Pókember-filmből. Olvasni terveket, hogy Morbius felbukkanhat ugyanebben a formában, színésszel igazi DCU univerzumban is. Plusz, Venom is emlegetve van – ok, Venom mellé bekerülni az esetleges 3. részbe nem jelent annyit, mint egy Pókember (esetleg Penge) szerepet megcsípni, de akkor is. Ha ilyen tervek vannak, miért nem tud normálisan kinézni? Amikor Morbius vagy éppen Milo vámpír alakba kerül, az egy paródiafilmben is ronda lenne. Benne van az ’idén látott maszkok, amik nagyon nem sikerültek jól’ listámon, fix helyen. Ok, a mozgás nem egy fokkal jobb lett, de az arcok akkor is kiábrándítók.

Plusz, ez egy vámpírfilm. Ha nem isznak vért, belehalnak. Ha isznak, egy belső démon, egy vadász átveszi az uralmat és ölni, enni akar. Ez annyira véres, látványos film lehetett volna. De nem. Egy ponton túl már azt figyeltem, egyáltalán van-e vér. Van jelenet, ahol 6-7 embert széttépnek, sterilen. Egy csepp vér sincs. A karmokon sem, amivel az emberi testeket szaggatták. Egyszer, Morbius szája sarkában látszódik valami elmosódott maszat, de az se néz ki vérnek. Ha elharapod a szád szélét, az nagyobb látvány. Vámpírfilm, vér nélkül… Mégis, miért?

El lett rontva a koncepció. Sem olyan látványos, sem olyan izgalmas nem tud lenni, mint egy MCU-film. Akkor miben tud más lenni? Deadpool útján. De nem. Morbius Venom mögé állt be, nem is vagyok elégedett az eredménnyel.

Haladtam tovább a The Wilds részekkel (s02e03-04).

Továbbra is vegyíti a 3 oldalt: a fiúk kezdik a túlélő kiképzést és egymás megismerését, a lányok nem nagyon haladnak semerre, csak érzelegnek – míg a jelenben Leah akcióba lendül és szervezkedik a vezetőség ellen.

A lányok múltbeli része egyre érdektelenebb. Szépen elvannak, és szülinapi bulit rendeznek, meg érzelmileg erősödnek. A szerelmi szál már nyomasztóan sok is – pláne, hogy milyen döntéseket hoznak egyesek miatta.

A fiúknál hozzák azt, amit az első évadban láttunk a lányoknál. Raf után más is megkapja a maga részét, és jönnek a visszaemlékezős részek, amit hiányoltam már korábban. Fel is tudnak dobni nehéz témákat, hiszen most pl. bántalmazó családfőt és elszegényedett fekte családot kaptunk. Nem is csoda, hogy úgy robbant ki az agresszió, ahogy itt a fiúkból. A 4. rész végével azonban nem nagyon tudtam mit kezdeni – az mi? Ahogy kezdetkor beharangozták, hogy szexuális zaklatás jön, valami durvábbat vártam. Ráadásul azt sem értem, mi hozta ki azt a támadást ebben a formában?

A jelenben meg húzzák a határvonalakat, játszmák indulnak – itt érdekesebb, hova jutunk, annyira alapoznak. De ez már az évad fele, szóval, gyorsítani kell a tempón.

Külcsín, helyszín, színészek, semmi új. Talán annyi, hogy a jaguáron lehetett látni, hogy nem éppen olyan sorozat, amire volt pénz bőven. Talán csak egyszer tűnik fel, éjszaka, gyorsan el is kapják a képet. Különben csak halljuk.

A kezdeti lelkesedésem már kopik, de még leköt. De jobb lenne, ha a lányok története is érdekesebb lenne, kevesebb lelki nyavalyával.

A Chicago Med (s07e20) érezhetően készül a zárásra, és elkezdett olyan konfliktusokat behozni, amelyeket lehet vinni tovább – a hosszan húzott szálak némelyikét pedig zárják.

Dean ármánykodása, hogy vezető maradhasson – kifejezetten szánalmas volt, díjaztam, hogy végre zárják. Azzal még küzdök is, hogy ez a férfi pozitív vagy negatív szereplő. Most próbálják vinni a jobb oldal felé, de korábban nem egy megosztó döntése volt, vagy előítélete és az sem volt túl szimpatikus, amit a barátjával tett.

Maggie és a lánya kapcsolata az évad során egyre stabilabb lett, és most jön az a pont, amivel drámázhatnak majd a jövő évadban. A lányban felmerült, hogy szeretné azt is tudni, ki az apja. Pont olyasmi, amit lehet nyújtani. Meg nagyon szappanfaktor is.

Crockett és Pamela kapcsolatát is elvitték egy nyugvópontra, hogy a végére adjanak nekik egy drámát. Remeg a nő keze – keveredhetnek az érzelmek, mert a nő barátjaként Crockett nem feltétlenül úgy dönthet, mint orvosként.

De alapvetően ez van a legtöbb kapcsolattal: eljutottak egy nyugvópontra, és most keresnek valamit, amivel fel lehet dobni. Ezek némelyike érdekes is lehet, más kevésbé, de sok benne a szappan. Az a szerencse, hogy pár kivételtől eltekintve szimpatikus és jó emberek sorsát követi, 7 évad után már érdekel, mi lesz velük. (Egy orvos meg nem úgy öregszik ki a szakmából, mint egy tűzoltó, ami nagyon tud zavarni a Fire-ben.)

Amit sajnálok: kiemelt szál lett Dylan románca a beépített rendőrrel. Értem, hogy akarnak ezzel izgalmat hozni a sorozatba, de egyre inkább azt érzem, engem nem tud érdekelni, hogy a férfi mikor gondolkodik orvosként, mikor rendőrként. Ha van új szereplő, akiket nem bírok, az ő és a barátnője. Van esély, hogy a maffia kilövi őket? Reménykedem. Biztosan valami ilyesmi lesz a vége, meghal-e XY a maffia miatt.

Még két rész van vissza, de a PD-re kellene rászánnom magam, azzal vagyok nagyon lemaradva…

Alapvetően szeretem az olyan filmeket, amelyek bevisznek a kulisszák mögé, és láthatjuk, mennyire csak műsor, amit eladnak nekünk a tévében – vagy bármi másban. Ebben a filmben a tévében.

Adott 4 híresség, akiknek mind jól jön valamiért egy népszerű műsorban szerepelni. Julien kiöregedő tévés, aki már csak a teleshopban tűnik fel. Kevin sztárfocista, de elég egyszerű lélek. Sam humorista, akinek meg kellene töltenie a stadionokat a körútján, és ehhez hírverés kell. Nathalie meg a sorozata után filmezni szeretne, ráadásul a vőlegényét rajtakapta mással. Ők indulnak el egy olyan valóságshowba, ahol elröpítik őket valami egzotikus és különleges helyre.

A malawák földjén kötnek ki, mindentől távol Afrikában. A film meg arra épül, hogy mit mutatnak magukból, és mi a valóság mögötte. Ahogy kedvesek, szélesen mosolyognak – közben meg tele vannak allűrökkel, nyavalyognak, és messze nem azok a kedves, rendes emberek, akiknek eladják magukat. Ráadásul idióták is, ami majd a komédia alapja lesz. Egy félreértés szökéshez vezet, jönnek a sivatagi kalandok, ahogy a törzsben is érték őket a nézőknek humoros meglepetések.

Mindenféle poénhoz nyúlnak, nem is tetszett a túl széles merítés. Azon nem tudok nevetni, hogy a majom, aki kapott kóstolóba valami gyümölcsöt, utána a férfi golyóit nézi olyan gyümölcsnek, és alaposan beleharap. De azzal se tudok mit kezdeni, hogy a törzsnek van egy olyan fejfedője, ami kb. úgy néz ki, mintha valami porcelán vázafélét a fejükre húztak volna.

Némileg érzem benne a szatírát, és azoknak a hangneme nekem nem szokott tetszeni. Itt azért okozott gondot, mert egyszerűen nem volt olyan szereplő, akit meg lehetett volna kedvelni. Mindenki hazudik, megjátssza magát és olyan álságos minden. Még a műsorvezetőről is kiderül, hogy valójában fogalma sincs semmiről, csak eladja magát világlátott kalandornak, akinek az a legnagyobb prioritása, nehogy bárki rájöjjön, hogy parókát kell hordania. A színészek különben láthatóan jól megvannak a szerepeikben, de ettől maga a figura még nem lesz szerethető. Itt mondjuk nem is kedvelhető emberek akarnak lenni. Nem szánalmasak, nem rosszak, csak… hiú, beképzelt, egoista emberek, akiknek a látszat minden. Álszentek. Ha van is egy-egy emberi pillanatuk, utána biztosan lesz valami, ami megint lehúzza őket.

Így az sem meglepő, hogy a műsor is pont ilyen lesz: a végén láthatjuk, mit adtak le, és köze nincs ahhoz, hogy megélték a dolgokat. A vágás és a szerkesztés a pokoli utat valami humanitárius, jó emberekkel teli felismeréssé változtatta.

Külcsínre elment, néha akadt egy-egy olyan elem, amin fennakadt a szemem. Mint a malawák fejfedője, amit már emlegettem feljebb. De kb. hihető, hogy Afrikában bolyonganak és nem modern környezetben mozognak.

Ha már látvány. A színészekre nagyon nem lehet azt mondani, hogy eye candy lenne bármelyikük is. Pl. a focista, az még ok, hogy nem jóképű. Sportoló, nem az arca adja el. De nem néz ki sportolónak sem! Se egy izom, se kiállás, se semmi.

Meg lehetett nézni, helyenként még nevetni is lehet rajta, de nem tetszett igazán. Ahhoz legalább egy szereplő kellett volna, aki nem kétszínű és ellenszenves.

Egy újabb sorozat, amit el is olvashattunk – eredetileg regény –, de filmen is láthattuk már a figurát. Nem is rossz filmen, sztárszereposztással. The Lincoln Lawyer – mit tud a fentiek után a sorozat?

A történet az említettek ismerőinek ismerős lesz. Mickey Haller elszánt és jó védőügyvéd, aki nagy ügyet kap. A milliomos technikai zseni, Trevor Elliot állítólag megölte a hűtlen feleségét a szeretőjével együtt. Mickey egyedi alakja a jogi világnak – pl. nincs irodája, azért is Lincoln Lawyer, mert az autójából intézi az ügyeket.

Az ad egy pluszt színt, hogy itt Mickey egy gyógyult függő, aki másfél év után tér vissza egy megörökölt praxisba. Összeszedi az embereit, akadnak újak is – mint a sofőrje. Az elején még több kisebb ügy után is rohan, aztán teljesen középpontba kerül az Elliot-eset. Nyomoznak, készülnek a tárgyalásra és látjuk a bíróságon történteket is. Mindkét irány érdekes: ahogy pillanatok alatt kitalál valamit a bíróságon, alkut köt, gyorsan átlát mindent. Az Elliot-esetben meg stratégiát készít, módszeresen halad és jut el a célhoz.

Elég sűrűn van jogi sorozat hiányom, ez kicsit most segített ezen. Van ugyan magánéleti szál, és kiemelt mellékszereplő Cisco, Haller nyomozója, akinek szintén követjük a ténykedését, de alapvetően a bíróságokon járunk, vagy az ügyön dolgoznak irodában/autóban. Krimi is, de jogi krimi és kifejezetten jól sikerültek a tárgyalótermi jelenetek is.

Ha már emlegettem a magánéleti szálakat: szerencsére nem volt sok. Jelzés értékűen, árnyalja vele a szereplőket, de nem a szerelmi drámára teszi a súlyt. Talán csak azért van kis hiányérzetem, mert a regények miatt tudom, hogy Harry Bosch és Mickey Haller féltestvérek. Amikor ezt tisztázzák, ők igyekeznek családdá alakulni, dolgoznak is együtt és a lányaik össze is barátkoznak. A két sorozat – a Bosch és a Lincoln Lawyer azonban teljesen más világban mozog. Van egy jelenet, amikor Mickey kimondja, hogy négy ember van, akiért bármire képes lenne. A két volt neje, a lánya és nem derül ki, a negyedik ki. Ez mozgatja az agyam. Az emlékeim szerint itt még nem tud a testvéréről, de azért motoszkál a fejemben…

A szereplők működtek, a szereposztás is jól sikerült. Manuel Garcia-Rulfo karakteres Haller lett, és a két volt nej is telitalálat. Talán Lorna (Becki Newton) pörgése, életvidám figurája tetszett jobban, egészen más színeket tudott ő hozni, mint a munkamániás, hivatásában mélyen hívő, komolyabb Maggie (Neve Campbell). A gyenge szál Hayley, Mickey és Maggie lánya, de szerencsére nagyon kevés jelenetben tűnik fel. Simán ő a leggyengébb a stábban – a színésznő is, a karakter is. Előzetesen és látatlanban Christopher Gorham szerződtetése nem tetszett, de jól hozta a figuráját. Nem idézte fel bennem azt a kémes sorozatot, ahol szintén technikai embert játszott – Kettős ügynök, talán…

Látványra is rendben volt a film. Megvannak a fő helyszínek, de sok a váltás és mozgásban vannak a szereplők. Mivel Maggie is dolgozik egy eseten, és azt is követhetjük, egy sokkal ijesztőbb Los Angeles is feltűnik, mint a milliomosok világa, ahol Mickey ténykedett.

Elég izgalmas, volt meglepetés – hangulatos kis sorozat lett. Könnyedebb, mint a Bosch, de azért érezni, hogy egy univerzumba tartoznak. Mivel más csatorna készíti őket, a kettő összekötése csak vágyálom egyelőre, és még második évados berendelés sincs, de talán lesz. Addig meg ránézek, a Perry Mason mikor jön a második évaddal, ha már ügyvédek…

Az Amazon folytatta a The Wilds történetét, vagyis, már nézhető a 2. évad elejétől végéig. Az elsőt szerettem, így kicsit csúszva, de nekiálltam ennek is.

Mit lehet elmondani két rész után?

Ami biztos, hogy nőtt a helyszínek száma, bár elég erős a gyanúm, hogy abból kettő igazából egy. A lányok már a létesítményben vannak, folynak a meghallgatások. Mesélik tovább a történetet, mi történt velük a lakatlan szigeten. A fiúk is itt vannak, ők is mesélik a maguk történetét. Csak ők kevesebbet voltak kint, azért lehet, hogy nekik a kezdet az, ami a lányoknak már féltáv. A két lakatlan sziget, az tűnik azonosnak. Pl. Leah elég megszállottan keres egy csapóajtót, ahol Norah-t látta az első évad végén. A fiúk simán megtalálják az övéket. Ugyanaz? Tehát: zajlanak az események a kihallgatóban és a 2 vagy 1 lakatlan szigeten a visszaemlékezésekből.

Jó dinamikát ad neki, hogy három fázisban zajlanak az események. A lányok, a rutinos szigetlakók és a fiúk, akik még csak barátkoznak a helyzettel. Nagyon másként zajlanak az események, még a korábbi kezdetekhez képest is. Ami jó, nem ugyanazt nézem fiúkkal, így érdekesebb. Leah leleplező hadjárata a jelenben, az talán kevésbé érdekes egyelőre, de majd meglátjuk, mi lesz belőle.

Ami hiányzott: a korábbi életre visszanézés. A lányok valamiképpen sérültek voltak, és korábban minden részben visszanéztünk a zuhanás előtti életükre. A fiúk kapcsán ki van emelve Raf, az ő múltjába bele lehetett nézni, de a többiek még nagyon üresek. Ami elsőre látszik és eddig csak klisé: van a sikeres sportoló, az emós, a nagyszájú. De sokat mond, hogy még a neveiket sem tudom.

Látványra tudja azt, amit az első évad. Kevés helyszín, de azt kihasználják. A dráma is inkább érzelmi, mint akció a szigeten. Sokat beszélgetnek, külsőből levenni, mikor vannak a jelenhez képest.

Minden fontos szereplő visszajött, plusz itt vannak a fiúk is. Ahogy az első évadnál, itt sem ismert színészek tűnnek fel, de legalább nem jut eszembe róluk, hogy huszonévesen játszanak kamaszokat.

Egyelőre érdekel, hova lyukadnak ki – az már most működik, hogy vannak előre utalások, amelyek húzzák a sztorit, hogy mi is lesz.

Nagyon hamar beugrott róla egy másik film: Hogyan veszítsünk el egy pasit 10 nap alatt. A Szerelmi taktikák sok mindent hoz onnan, bár szerencsére nem egyezik a kettő története. Az ismerős panelek ellenére élvezhető maradt ez a film is.

Itt van egy divattervező blogger és egy reklámszakember, akik nem hisznek a szerelemben. A nő, Asli egy barátnője rossz élménye után köt fogadást, hogy magába bolondít egy férfit a taktikákkal, amiket a blogon is megoszt. A férfi, Kerem nagyon könnyen hódít, az egyéjszakás kalandok királya. Ő arra köt fogadást, hogy nem csak ez megy neki, rá tud venni egy nőt, hogy beleszeressen és nem csak egy éjjelre. Egy rendezvényen Kerem számára kiválasztják alanynak Aslit, és megindul a játszma.

Az valahol poén, hogy a film minden romantikus klisét eléjük pakol, hogy egymásba szeressenek. A véletlen találkozások sorozata, amit mindkettő a másik mesterkedésének hisz, pedig tényleg ennyire adott nekik minden. Az, ahogy adnák magukat a dolgok, nagyon könnyen átcsúszhatna az egész egy romantikus csöpögésbe, de a taktikákkal mindig manipulálnak, módosítanak a helyzeteken. Sikeresen el is veszik az érzelgős romantikus hangulatot.

Jó a dinamikája, szerettem a humorát. Egyszerre tud tipikus romantikus komédia lenni, de fekete tükre is azoknak. Talán jobban is élveztem, amikor befolyásolni akarják a másikat és játszmáznak, mint amikor már kezdenek rájönni, hogy ez már nem játék és az érzelmek egyre igazabbak. Itt pontosan megvan az a pont, mindkét fél esetében, amikor feladja a taktikákat, és elkezdenek igazán megnyílni. Ezzel együtt is gyorsnak érzem, ahogy váltanak és szerelembe esnek, de romantikus film. Határidőkkel. Nem lehetett elnyújtani.

Bár, nem az a leginkább meredek benne. Amikor minden kiderül és sebeket okoznak egymásnak. Vártam a nagy gesztust, valamit, ami indokolja, hogy meg tudnak bocsátani. De úgy tűnik, itt elég a szerelem, hogy ne számítson semmi más. Mit számít pár rossz nap és érzés, amit a másik okozott, ha együtt is lehetnének és boldogan? Lecsapottnak érzem a végét az előzményekhez képest.

Török film, ez a helyszíneken vehető észre, amúgy simán hozza a romkom világszintet. Az meg, hogy pl. szép vágóképeket látunk ismert turistalátványosságokról, egyáltalán nem zavart. Még szépnek is találtam, én szeretem az ilyen szempontból képeslap filmeket. Akkor pláne, ha élőben is láttam már, de így sem rossz, hogy csak képen és most filmen láttam őket.

Ki kell még emelni, hogy az eye candy faktor mellett a ruhák, amire még odafigyeltek. Asli nem véletlenül divattervező, odafigyeltek, milyen ruhákat adnak a színésznőre. Sokféle ruhát visel, szinte minden jelenetben másik van rajta. Akad egy-egy kifejezetten csinos és látványos, akad furább összeállítás is. Kerem esetében meg a kiegészítőkkel játszott – pl. milyen napszemüveg van rajta az adott jelenetben. (Ennek tekintetében különösen lehangoló az unalmas, ronda reklámkép.)

Egy estére kellemes kikapcsolódás volt – pláne, hogy a török volta miatt előítéletem is volt, hála a soha véget nem érő, és messziről került török szappanoperáknak.