Céget építő, divatipart uraló, bulizós.

Roy Halston mélyről jött – vidéki szegénységből, egy olyan apa mellől, akit legjobb lett volna elfelejteni. Annak idején az édesanyjának készített kalapokat, hogy elvidítsa, és ez lett a megélhetése is. Még Jackie Kennedy is Halston-kalapot hordott. Ám a kalap kimegy a divatból, és Halston kezd mindent elveszteni. Nem csügged, saját divatmárkába kezd és ruhákat kezd el tervezni. Ő tervezi meg az anyja árnyékából kitörni akaró Liza Minnelli új, nőies külsejét és lesznek életre szóló barátok. Egyre feljebb tör, de az üzlethez kevésbé ért. Így társul egy nagyvállalkozóval, és a márka egyre bővül. Hatalmas siker lesz a parfüm, de bőröndök, szőnyeg és sok más is kikerül a keze közül. Ám a zsenialitás egy olyan személyiséggel párosul, aki két végén égeti a gyertyát. A bulik, a drog és a rosszul megválasztott szerelmek vezetnek a bukás felé.

Haragszom a Netflixre – ritkán esik meg, hogy valaminek ennyire félremenjen náluk a reklámozása. A Halston plakátok azonban annyira semmit mondóak, ha McGregor nem kap Emmy-t, simán észre sem veszem a kínálatban.

De most komolyan? Roy Halston ezerrel pörgött, Liza Minnelli jó barátja volt, divatversenyen vett részt olyan nevekkel, mint YSL. A film tele van csodás ruhákkal, látvánnyal és műsorral, minden értelemben, mert bizony a Club54 is megelevenedik. Erre meg lehet nézni, milyen a plakát… Kiábrándító.

Igaz, a film szépen hozza azt, ami a gyengém, így elfogult is vagyok. A kreatív folyamatokat imádom nézni, és itt akadt belőle bőven. Csodás ruhák születnek meg a szemünk előtt, de ki lehet emelni azt is, amikor ékszer készül vagy a Halston-parfüm. Alkotás, kreativitás, és a divat pont az a terület, amiket nagyon látványosan meg is lehet mutatni filmen. Itt meg is tették. Imádtam a divatbemutatókat, a reklámokat – igen, a filmben a Halston-reklámok milliószor jobbak, mint ami a sorozatnak jutott.

A szereposztásra sem lehet panasz. McGregor intenzíven, nagy átéléssel hozza a karaktert. A kedvenceim azok voltak, amikor éppen csak egy árnyalatnyi rezdüléssel kifejezi, hogy a mosoly mögött micsoda kínok és traumák vannak. Nem véletlenül a parfümkészítős rész az egyik kedvencem – amikor beugrik neki az apja emléke. Mosolyog, magabiztosnak tűnik, de látni, hogy ez csak az álca. Ahogy Adele rákérdez, mi jut eszébe az illatról, simán hazudik – és a felszín alatt érezni, hogy amit pozitív emléknek ad el, az valójában trauma. A parfümőr, Adele alakítója Vera Farmiga is jó választás volt. Miért nem sikeresebb ez a színésznő? De tetszett Krysta Rodriguez Liza alakítása, vagy Rebecca Dayan Elsája is.

Jó attól a sorozat, hogy egyensúlyoz két világ között. Karriertörténet is, azokkal a kreatív folyamatokkal, amiket már éltettem feljebb. Ugyanakkor egy emberi dráma is, ami mutatja, hogy a siker és a pénz miképpen tette tönkre Halston életét. Mutatja, hogy a családi háttere hogyan befolyásolta, ki és mi legyen belőle. Az apjával kapcsolatos trauma, ami soha nem lett feldolgozva és ami végig kínozta. A karrierjére is rányomta a bélyegét, de még jobban a személyes kapcsolatokra. Ahogy valaki a páncélja alá kezdett férkőzni, Halston ellökte. Valahol szomorú, hogy pont Victort nem lökte el, aki aztán kihasználta.

A kritikusoknak kevésbé tetszett a sorozat, de itt jött jól, hogy kevés volt az előismeretem. Nekem nem okozott így gondot, ha valami másképpen van itt, mint ahogy a valóságban történt.

Látványos, szenvedélyes, sodró sorozat – már csak a ruhák miatt megérte megnézni.

Halston – 5/4,5 nagy erővel bemutat egy embert és egy korszakot, ahogy ő megélte. Jó színészek, csodás ruhák.

Gondolatokat olvasó, saját hibát kijavító, jobbá váló.

Lulli ambiciózus fiatal nő, akit anyja egyedül nevelt és a mai napig túlfélt. A lány orvosnak tanul, és kitűzött célja, hogy a lehető legjobb sebész legyen belőle. A kórházi gyakorlattal azonban meggyűlik a baja: nehezen tudja megfogadni a tanáruk intelmét, hogy figyeljenek a betegekre. Lulli leginkább magára figyel. Ezt egyre jobban sérelmezi a barátja, egyben szintén orvosnak tanuló Diego. Annyira, hogy egy nagyobb veszekedést követően szakít is a lánnyal. Még aznap egy beteget közösen vizsgálnak, amikor egy gép meghibásodik és mindketten áramütést kapnak. A magukhoz térő páros egyike sem ugyanaz már: Diego amnéziás, nem emlékszik erre a napra, így a szakítás is kiesett neki és boldogan készül az évfordulójukra. Lulli pedig hallja azok gondolatát, akiket megérint. Eleinte átoknak érzi, de ez az esélye, hogy a kapcsolatát és a karrierjét is megmentse.

Már a film címén elmerengtem. Milyen név az, hogy Lulli? Első tippem a francia volt, de ahogy nézni kezdtem, a többiek nevei és az egész film hangulata miatt hamar módosítottam spanyolra. Bár azt furcsának találtam, hogy semmilyen ismerős épületet nem látok a külső jelentekben. Barcelona, Madrid azért megismerhető…

A film adatlapján aztán szembesültem vele, hogy ez egy brazil romantikus komédia – a komédia a domináns zsáner különben. Járattam is az agyam, hogy volt-e már szerencsém brazil műsorhoz. Valami, amit szeretek a Netflixen – olyasmiket is megnézek, amikre különben esély sem lenne. A 3%-ot szerettem, végig is néztem, az szintén brazil volt.

De, a történet igazság szerint nem hoz semmi újdonságot. Van egy csomó film és sorozat, amiben az egyik szereplő valamely okból hallani kezdi mások gondolatait. Az sem meglepő, hogy a főszereplő az élmény hatására megjavul: nem csak a munkájában hasznosítja a pluszt, de a személyisége is fejlődni kezd.

Némileg érzetem azt is, hogy nem használták ki eléggé, mire nem jó a képesség. A betegek kapcsán 1-2 eset, amikor hazudtak, de Lulli most tudta ezt. A párkapcsolatokban egy kis nyomozás: ki kinek tetszik, meg hasonlók. Elég ártalmatlan maradt az egész gondolatolvasás téma. Az meg, hogy miképpen győzi meg, akit beavat, annyira ismétlődő, hogy az már fájt is. Legalább valami változatosság lett volna, nem csak visszamondani azt, amit a másik fejében hallott, aztán nézni a döbbent tekinteteket…

A romantika terén is egyszerű a film. Egy-egy ponton túlzottan is. Diego egyetlen napot felejtett el, és bár az elfelejtett veszekedés volt a jéghegy csúcsa, azért nem hirtelen döntés volt. Mégis, egy nap, egy veszekedés és a szakítás ténye esik ki, és a srác úgy viselkedik, mintha a kapcsolat a nászutas szakaszban tartani. Minden rózsaszín, nagyon szerelmes és boldog. Akkor viszont felmerül a kérdés, hogy tudott egyetlen nap alatt minden ennyire elromlani?

Túl könnyen oldódnak meg a konfliktusok, és bántóan idilli, ahogy sokak álmai teljesülnek. Pl. Diego az egyik jelenetben arról beszél, hogy reméli, ha az apja keményen is bánik vele, azért szereti. Erre milyen jelenetet kapnak a végére? Az apja szinte szó szerint visszamondja ugyanazt, amit a fia hallani akart tőle.

Nem az a nevetős komédia, inkább az a kellemes limonádé, ami mellett elvan a néző. Mivel az empátia fontosságát kellően játékosan hozza és most jól esett ez a könnyedség, én megvoltam vele.

(Különben a főszereplő, Larissa Manoela brazil énekes- és színész sztár, de más képeken rá se ismernék.)

Lulli – 5/4 bár a történetbe bőven bele lehet kötni, megvan a maga bája és az a pozitív üzenete, amit szívesen nézek.

Nyomozós, improvizáló, humoros.

Terry Seattle nyomozó a gyilkossági osztály ásza, csak most éppen minden összejött neki. A felesége, aki egyben a kapitánya, válni akar és a férfinak titokban be kellett költöznie az irodájába, mert nincs hova mennie. Nem hagyja nyugodni a korábbi társa halála sem, minden úgy van évek óta, ahogy a nő hagyta. Ha mindez nem lenne elég, új társat is kell találnia. Gyakornokok érkeznek sorra, akiket be kell vezetnie a szakma rejtelmeibe és meg kell oldaniuk egy-egy ügyet. Van itt bűvész, aki a műsor alatt valóban kettéfűrészelte az asszisztensét. Van babagyáros anya, akinek ikerfiai egyike a babával verte agyon anyut. Közben a lassan volt neje randizni kezd, el kell szenvednie az osztálytalálkozóját és új nyom kerül elő a társa halálának ügyében.

Nem egy szokványos sorozat a Murderville, én még nem láttam hasonlót. Egyszerre krimi, kicsit vetélkedő és improvizációs show. Ha valamihez nagyon hasonlítanom kellene, a Beugróban volt olyan játék, hogy egy-egy szituációt improvizáltak a színészek – itt ez megy nagyban és krimiben.

De akkor nézzük részleteiben! A sorozat nyújtja a keretet. Terry a gyakornokokkal megold egy-egy esetet. Ezek a gyakornokok a sztárvendégek, minden részben más teheti próbára magát. Van itt ismert sportoló, több humorista (pl. Ken Jeong és Kumail Nanjiani) és a számomra legismertebb név, Sharon Stone. (Különben nekem ő volt a 6 meghívott közül a legszimpatikusabb.) Mindenki magát adja, mintha karrierváltása lenne, saját történeteket mesélnek, a nevük sem változik. Kapnak egy ügyet, nyomoznak és a végén a gyakornoknak meg kell neveznie, ki a gyilkos és miért. A pláne az, hogy a gyakornok/sztárvendég nem tud semmit, nincs forgatókönyve, neki az ügy, a helyzet, az egész improvizáció és tényleg maguknak kell rájönni, ki a gyilkos.

Ötletes, tele van lehetőséggel, maga az alap tetszett. Csak az a gond, hogy 2 rész után már átláttam az egészet és úgy már szinte unalmas volt. Még úgy is, hogy mi sem ismerjük előre a sztorit és mi is találgathatunk a meghívottal, ki a gyilkos.

A részek felépítése mindig ugyanolyan: Terry a magánélete miatt szerencsétlenkedik, majd megkapja a gyakornokot. Ad neki valami viccesnek gondolt feladatot és igyekszik kínos helyzetbe hozni a színészt. Sharon Stone-nal pl. élete cikis pillanatait meséltette, hogy ha ismerik egymás rossz pillanatait, nem fognak egymásba szeretni. Majd jön az ügy, kimennek a helyszínre, ahol a halottkém ad általában 3 nyomot. Pl. a gyilkos balkezes, itt hagyta a kávéját és klasszikus zenét hallgatott a gyilkosság közben. Ezt követi a 3 gyanúsított kihallgatása sorban. Terry közben mindig ad egy kínos feladatot a gyakornoknak – egy hülye álnevet, fel kell vennie egy idióta testhelyzetet, vagy valami hasonló. Majd jön a szembesítés, ahol a gyakornok megjelöli és indokolja, szerinte ki tette. A kapitány helyesel vagy kirúgja a gyakornokot, és minden esetben elmondja, mi volt az alap 3 nyom és melyik gyanúsítottnál hogyan lehetett ezeket észrevenni. Pl. amikor a gyilkos üzenetet hagyott az áldozatnál, nyomtatott betűkkel írt és minden kihallgatáson volt valami, ami miatt láthattuk a gyanúsított kézírását. Mondanom se kell, hogy csak 1 volt, aki nem folyóírással írt.

6 részes a sorozat, az elsőnél még nem találgattam, de a másik 5-ből 4-et eltaláltam. (A 2. ment még mellé, de ott vettem észre, hogy mire kell a későbbiekben figyelni. Onnantól már egyszerű volt.) Játékos, jópofa, de annyira egy sémára épült mind, hogy azért kár.

Remekül kivitelezték, jól is nézett ki a sorozat. Will Arnett Terry szerepében működik, jól vezeti a gyakornokot végig. Bár tudott irritálni, hogy mennyire szerencsétlen figurát faragtak belőle. Ha valamibe belefog, abból baj lesz. Az egyik részben fogyasztóport igyekszik árulni munka mellett, siker: nulla. Egy másikban végre szerezni akar egy lakást, de nem ő, hanem a volt neje és az új pasija költöznek majd be helyette, meg hasonlók. Olyan szinten veszít mindig, hogy az már nem vicces, szánalmas. Ugyanezt éreztem azzal kapcsolatban is, hogy milyen feladatokat talál ki a gyakornokoknak. Az a visszatérő elem, hogy be kell épülnie pl. egy mama klubba, és ad neki hozzá egy kimondhatatlan vagy ciki nevet. Hiányzott a változatosság.

Pedig vannak jópofa kis részletek, jól kidolgozott ötletek, amelyek viccesek is. Mint Jennifer Aniston fotója a falon – Terry sűrűn nézegeti, ő a volt társa.

Egyszer érdekes volt, kb. 4 rész erejéig nagyon élveztem is. Tényleg az öli meg, ha kiismerted a sémát, már nagyon egyszerű és kitalálható. A vendégek kínos helyzetekbe hozása meg nem vicces annyira, hogy önmagában eladja.

Murderville – 5/3,5 az ötlet jópofa, de 2 rész után ki lehetett ismerni a sémát és túl egyszerű lett. De a sztárvendégekért jár a pont.

Szülőföldre visszatérő, hátrahagyottakkal szembenéző.

Bálint megcsinálta, ami csak nagyon keveseknek sikerült. Orvos fia volt, maga is orvosnak készült, és olyan tehetséges volt, hogy Romániából kapott ösztöndíjat Angliába. Haza sem jött, később Budapesten csinált karriert, nősült meg és várják a feleségével első gyermekük születését. Ám az apja halála miatt kénytelen visszatérni a régi életébe. A legnagyobb gondja, hogy mit kezdjen balkézről született fiával. Simon egy nyári románc eredménye volt, akit ő nem is akart, az abortuszt is fizette volna, de a nő meg akarta tartani a kicsit. A halála után Bálint apja vette gondjaiba a fiút, de már ő sincs és senki nem akarja vállalni a gyámságot. A 17 éves fiú tehetséges dobos, de rossz társaságba keveredett. Egy olyan férfi rángatja madzagon, aki meg akarja szerezni Bálint földjeit és ezért bármire kész.

Egy okos cím sokat dob számomra egy történeten. Ennek ez megvolt. A Hasadék ugyanis több szinten megvan a történetben. Egyrészt, ott van fizikailag. A hegyen, amin majd át is kell kelnie a szereplőknek, ha életben akarnak maradni. De hasadék van Bálint régi és mostani élete között is. Hasadék van közte és a fia között. Hasadék van két életmód között.

Mi a gond? Itt minden a dráma felé hajlik. Olyan nyomasztó nézni, hogy mivel alapból nem voltam valami fényes hangulatban, a végére szinte halálvágyam lett. Az egyéni történetek, az egésznek a színvilága is lök a depresszió karjaiba.

Bár Bálint budapesti életéről nem sokat tudunk meg, az erdélyi körülmények rémesek minden téren. Van egy fiú, aki tudja is, hogy az apja nem akarta és ellenséges is vele. Milyen más lenne: nem is ismeri. Bálint elvágta a szálakat és most is az lenne az első reakciója. Az ittenieknek nincsenek kilátásai, szinte nyomorognak és bűnöznek. Rossz nézni, ahogy az emberek és az épületeik is kinéznek. Erdélyben nagyon szép tájak vannak – nos, ez a film nem fogja ezeket bemutatni.

A magánéletükben is csak a nyomor dől rájuk. Ha Simont nézem, most ő van hasonló helyzetben, mint egykor az apja, csak még kevesebb kilátással – ő nem egy olyan tehetség, akinek bárki is adna kiutat innen. Plusz 17 évesen ejtette teherbe a barátnőjét, itt a lány is elvetetné, csak pénz kellene rá. Még valami, amin fogtam a fejem. Ugyan nem tudom az árakat, de túlzásnak érzem, hogy elkérnek érte 2000 eurót. A nagyapa halála sem baleset. A rosszarcúak nem riadnak vissza az erőszaktól. A jó barát halálos beteg. Soroljam még?

Lassan is építkezik a film. Időnként bedobnak valami meglepő fordulatot, pl. hogyan halt meg igazából a nagyapa, vagy Simon barátnőjének terhessége – de még azokkal együtt is el lehet rajta aludni.

A balladai homályát akár szeretni is lehetne, de most nem volt hozzá semmi hangulatom. Olyasmiket meg nem is értettem, hogy mi az alapja a birtok körüli vitának. Az tiszta, hogy most Bálint tulajdona. Miért akarják elvenni tőle? Milyen múltbeli történet van itt? De különben is igaz a filmre, hogy egyes témákat sokáig lebegtet, aztán a végére vagy kiderül még valami, vagy nem.

Ha több kedvem lesz drámát nézni, lehet, kap még egy esélyt, mert most leginkább azt vártam, mikor lesz már vége. Mert még hosszú is, bár sok minden nem történt benne.

Hasadék – 5/2 más hangulatban talán jobban értékelem, de most hosszúnak is, fárasztónak is érzem.

Kémkedő, béketárgyalásos, igazságot felfedni próbáló.

Hugh és Paul régi barátok, akik az oxfordi évek alatt lettek elválaszthatatlanok. Még akkor is, ha a politikában nem egyeztek a nézeteik. A nácik felemelkedése volt az időszak, amikor a barátság meg is szakadt. Paul büszke németként várta, hogy Hitler visszaadja az ország régi dicsőségét. Hugh nem értett egyet vele, ahogy a barátnője, Lena sem. Paul mindkettőtől elszakadt. 1938-ban mindketten a magas politika köreiben mozognak. Paul szeméről már lehullt a hályog, és amikor Chamberlain Münchenbe érkezik béketárgyalásra Hitlerrel és Mussolinivel, eléri, hogy Hugh is a miniszter kíséretében lehessen. Fontos iratokat akar átadni neki. Bizonyítja, hogy Hitler mindenkit csak hiteget a békével, háborús tervei vannak és meg kell állítani. Ha az angolok segítenek, még a hadsereget is megpróbálnák lázadásra bírni. Hugh szembesül azzal, mért és mennyit változott a barátja, és igyekszik segíteni neki.

Két dolog is van, ami miatt kevésbé tudott lekötni a film. Az egyik, hogy pontosan tudom, mi lett a béketárgyalások eredménye. Ezt pontosan tanítják történelemből: a Birodalom miként harapott egyre nagyobbat a környező országokból, hogyan szegett meg korábbi egyezményeket, és a nagyhatalmak milyen messze elmentek, hogy megmaradjon a béke.

Mondjuk, ezt is álszentnek érzem. Ok, nekik megmarad a béke. Anglia messze van Németországtól. De mi van azokkal, akiket így magukra hagynak? Utólag már csak azért is okosabbak vagyunk, mert tudjuk, hiába adták a karjuk is a kisujj után, az sem volt elég.

Ezért is van egy nézet a filmben, amivel nem tudok azonosulni. Úgy van szövegezve, mintha azzal, hogy Chamberlain aláírta a békét, kért egy szándéknyilatkozatot, azzal hozzájárult volna, hogy később hadba lépjenek az amerikaiak, és időt nyert a felkészülésre. Csak éppen azt is tanultam történelemből, hogy a villámháború annyira felkészületlenül érte Európát, hogy mire feleszméltek, már német terület volt fél Európa. Az amerikaiak meg nem akartak háborúzni, ha nincs Pearl Harbour, nem lépnek be. Mit számított nekik egy szándéknyilatkozat a békéről… Így nem is kicsit érzem hamisnak a film üzenetét.

Azt fogja meg, hogy Chamberlain mennyire jó szándékkal volt tele és magyarázza, miért volt annyira a béke mellett. Igen, utólag könnyű okosnak lenni. Ausztria mellől más a nézőpontunk is, mintha angolok lennénk, a csatornán túl. Ezt is tudom, de akkor is megvan az érzetem, hogy ez a film kimosdatná az angol politikust, aki még időben léphetett volna. Mert szerintem is, abban az évben nem a Nyugat készült fel, hanem a nácik a hódításra.

Mellette kicsit kémfilm is próbál lenni, de olyan vérszegény módon, hogy rossz volt nézni. Egy-két papírlapot adogatnak egymásnak, meg dugdosnak a WC mögött vagy a ruhájukba. Ha van nagyobb terv, már hamvában holt. Annál már az is izgalmasabb, hogy a két fiatalember barátsága hogyan alakul, és mi volt az a pont, amiért Paul kiábrándul Hitler birodalmából. Személyes drámának jobban működött, mint kémfilmnek. (Bár valószínűsítem, hogy ez inkább visszaadja a kémkedést, mint bármelyik James Bond.)

Amit lehetett, azt külcsínbe és a színészekkel megpróbálták beletenni. Egész jó kritikái is vannak a filmnek. Jeremy Irons végtelenül szerethető alaknak mutatja a miniszterelnököt, miközben csillant valamit abból is, amit a Borgiák pápájaként játszott egy-egy pillanatra. George MacKay már rutinosan hozza az átlag katonát, aki olyan helyzetbe keveredik, amikor helyt kell állnia. Niewöhner meg nagyon küzd, hogy ne a tinifilmes szerepei miatt emlékezzünk rá. Most pl. bevállalt egy brutális szemüveget érte.

A helyszínek, a belső terek, a müncheni hangulatok is mind megvannak.

Végül, amit már emlegettem. A másik ok, amiért nem tudott megfogni a film. Olvastam a Harris-regényt, amiből készült. Már azzal is ugyanaz volt a bajom, mint a filmmel. Nagyon nem tudok azonosulni azzal, hogy bármi jót lássak a béke aláírásában.

München – 5/3 a kivitel rendben, a történetnek is igyekeztek ívet adni, de a végső üzenet nekem nem jött át.

Zombis, túlélésért küzdő, középiskolás, vírust megfékezni próbáló.

A Hyosan középiskolában már szinte mindennapos a zaklatás és egy banda többeket terrorizál, zsarol és kiközösít. Az iskola biológia tanára korábban gyógyszerészeti cégnél volt kutató, és családapaként azzal szembesül, hogy a fia már öngyilkos akar lenni, annyira kikészítik az iskolában. Segíteni akar, így azzal a vegyülettel kezd el dolgozni, amit abban a halálfélelmet leküzdő egérben találni meg, amelyik visszatámad a macskára. A szer azonban nem várt hatást produkál: a fia gyilkos szörnnyé válik, zombivá, aki harapással terjeszti a vírust. Hiába próbálja meg megfékezni a vírust a kitörése előtt, elég pár diáknak megsérülnie és egy mentőnek elindulnia az egyik sérülttel, hogy a város pillanatok alatt halálos harcmezővé változzon. Miközben a katonaság igyekszik ellenszert találni, néhány diák az iskolában rejtőzve próbál túlélni.

Újabb koreai sorozat – úgy tűnik, jól állnak nekik a sötétebb tónusok. Horror, gyilkosságok, vérengzés. A téma és a vírus különben nagyon emlékeztet egy korábbi sikerre, a Vonat Buszánban koncepciójára. Annyira, hogy még a sorozatba is az egyik gyerek szájába adták, hogy úgy érzi magát, mintha abban a filmben lenne.

A film gyorsan eljut abba a pontba, hogy mindenütt ott vannak a zombik és túlélni lehetetlenségnek tűnik. Erre a cím is réerősített: én azt is vártam miatta, hogy a sorozat végén győznek a zombik és a hagyományos emberi lét ideje lejárt.

Mozgalmas és tele van akció jelenetekkel. Mivel több fontos szereplő van, akik külön utakon járnak, az is hozzájárul a pörgős cselekményvezetéshez, hogy folyamatosan váltják a nézőpontokat és a helyszíneket, és mindenki halálos veszélyekkel néz szembe. Van itt fontos információval menekülő, de minden bajba jutottnak segíteni próbáló nyomozó. Van tűzoltó apa, aki a lányát mentené – jellemző különben, hogy korábban valamilyen spéci katona lehetett, mert a katonai egységeket úgy veri szét, mintha ő lenne a koreai Ethan Hunt. Vannak bujdosó diákok, vannak terrorizáltak és bandatagok, vannak versenyről visszaérkező íjászok és még lehetne sorolni.

Azzal is több a sorozat, hogy nem csak olyasmi miatt kell aggódni, hogy jön a horda és megeszik őket. Ahogy telik az idő, egyre fenyegetőbb az is, hogy nincs mit enni és inni. Itt még olyan jelenetet is látunk, amikor azt kell megtárgyalni, hogy egy terembe zárva hogyan oldják meg a WC kérdését.

A sorozat egy fele nagyon tini téma mellett is halad. 17-18 éves diákok vannak a középpontban, és még egy zombi járvány közepén is képesek azon drámázni, hogy kinek ki tetszik és viszont, ki kire féltékeny.

Szerencsére hangsúlyosabb, hogy a jó és a rossz kérdését feszegessék. Egy ilyen helyzetben mennyit kell megtenni a másikért? Mit lehet még megbocsátani? Az egyik legdurvább rész az volt, amikor a gazdag lány megvádolja a szociálisan hátrányos helyzetűt, hogy fertőzött. Amit utána művel, hogy neki legyen igaza… De az is, hogy a sérült társad meddig kell vinned, mikor menekülhetsz egyedül tovább? A sorozat különben az erkölcsök mellé teszi le a voksát, mert kiemeli az önfeláldozókat, és ha valaki önzőn magát kezdi menteni, a többieket hátrahagyva vagy akár ártva nekik, ők mindig rusnya véget érnek.

A zombik ábrázolása modern, mint a már emlegetett filmben. Gyorsak, halálosak és félelmetes, ahogy tömegben vonulnak és gyilkolnak. Nagyon véres is, vannak undorító kinézetek, de nem az a kaszabolós horror, amitől hányingerem lenne. Nem kell emberek megevését megnézni, és az is ritka, amikor beleket szaggatnak. Akad, de láttam sokkal undorítóbb zombikat meg gyilkosságokat is hasonló filmben már.

Tele van szimpatikus vagy éppen ellenszenves alakok halálával. Tipp: nem érdemes senkit sem megkedvelni, mert itt minden részben hullanak a szereplők. Nem csak a mellékszereplők, a kiemelt szereplők sincsenek biztonságban.

Nem egy mély darab, de nem kell annak lennie. Egy horror, ami mozgalmas is, van benne dráma is és a maga módján szórakoztat.

All of us are dead – 5/4 nem egy agyas sorozat, de a horror igényem kielégítette és a függő végek áthúztak egyik részből a másikba.

Sportos, értékekre találó, csapatépítő.

Sean Payton a munkájának él, és el is ér vele a csúcsra. Edzőként a csapatét elvezeti az NFL döntőig és meg is nyerik azt. A férfi többször is az év edzője lesz és megkerülhetetlen név a szakmában. Ám a csapat körül robban a botrány: kiderül, hogy a játékosok fejpénzt kaptak az ellenfél kiütése után. Vezető edzőként Payton vállalja a felelősséget és kap egy év felfüggesztést. Ugyan fellebezik, de addig is ki kell töltenie valamivel a felszabaduló idejét. A családját látogatja meg, akiket elhanyagolt a foci miatt. A volt neje már egy új férjet koptat, aki tele van keleti bölcsességgel és különc szokásokkal. A kiskamasz fiát már nem is ismeri igazán. Connor az iskolai csapatban focizik, de nagyon rosszul megy nekik a játék. Már akkor is ünnepelnek, ha egy pontot sikerül szerezniük. Egy jó tipp után az edző felkéri a férfit, hogy segítsen be a támadásokkal, a támadósor edzését vegye át. Belemegy, és a végére nem csak a gyerekek tanulnak tőle, de neki is jut egy fontos lecke. Nem a győzelem a legfontosabb.

A sportfilmek egy külön csoportja, amikor a felnőtt sikeres edző vagy sportoló gyerekek mellé kerül és a reménytelen csapat szárnyalni kezd, miközben a felnőtt is elkezdi rendezni az életét. Igazság szerint még csak sikeresnek se kell lennie, pl. az Aranytartalékban Keanu Reeves az edzés előtt fogadni jobban tudott, mint tényleg a sporttal foglalkozni… De a lényeg, hogy ez a zsáner nagyon megy, folyamatosan készülnek ilyen filmek több sportággal.

A hazai csapat azzal akar több lenni, hogy megtörtént esetet dolgoz fel. Sean Payton valóban edző, aki NFL-döntőt nyert és az eltiltása alatt a fia csapatát edzette. Egy egész történetet meg írtak köré, ami egészen Disney családi filmes.

Megvannak az edzések, a meccsek és az a folyamat, ahogy apa és fia elkezdenek hangot találni egymással. A sport lesz a közös nyelv, de legalább elindul valami és érezni, hogy újra kezdenek épülni az elveszett szálak.

Igaz, hiányérzeteim is voltak. A csapatban sok gyerek van, és legfeljebb egy-egy jellemzőt adtak nekik, hogy valami megkülönböztesse őket. Pl. van a jó rúgó, aki lámpalázas a lány előtt, aki tetszik neki. Van az irányító, aki képtelen a taktikák rendes nevét megjegyezni, így mindig kajás neveket mondanak neki. Még Connor, az edző fia sem ugrik ki a t9bbiek közül – neki az a plusz ilyen jellemzője, hogy ő az edző fia.

A humora és a története azonban nagyrészt szerethető és kedves még akkor is, amikor az edző annyira nyerni akar, hogy azzal mindenkit ellök magától és a legrosszabb arcát mutatja. Akkor is ott van a csapat mögötte, akik kiállnak egymásért és összetartanak és hozzák az érzelmi pluszt. Itt többek is példát mutatnak, hogy kell önzetlenül szeretni – még akkor is, ha különben botrányos alakok. Pl. Connor mostohaapja, akire nem elég kifejező szó, hogy fura. Szappant főz, buddhistának képzeli magát, meg olyan… más. Rob Schneider karaktertől azonban ez kifejezetten visszafogott karakter, teszem gyorsan hozzá. Vagy, a segédedző, aki semmire nem jó, folyton részeg, de amikor kell, odaáll a csapat mellé és Payton védelmére is kikel, ha nem is ért egyet a férfi döntésével.

Sajnos, a humorába beszivárgott az a humor is, ami engem taszít. Ez a csapat a döntőbe szó szerint behányja magát. Nem is értem, hogy nem fújták le a meccset azok után, ami ott zajlott. Nem is akarok arra a jelentre gondolni, nagyon nem vicces – több, mint undorító.

Adam Sandler cége készítette, és ez látszik is. A színészek nagyja Sandler cimborája és a történetben is megvannak a tipikus Sandler-elemek. De szerencsére nem játszik benne.

Mivel a zsánert szeretem, és voltak jó részek benne, én elvoltam vele.

A hazai csapat – 5/3,5 akad benne pár poén, ami minősíthetetlen, de különben tipikus, kedvelhető családi film.

Sorozatgyilkosos, más életébe férkőző, beteg módon családegyesítő.

Jaye összekötötte a megélhetését a hobbijával. Kiváltotta a telekocsi engedélyt, és rendszeresen is vesz fel utasokat. Ami azonban valójában izgatja, az életük és a döntéseik. Hogy mennyire hiszékenyek és sebezhetőek. Valakinek van egy szép háza, ami megtetszik? Valaki beszól a hátsó ülésről, mert valami nem tetszett neki? Vagy éppen ellenkezőleg, még a fülét is bedugja, hogy köszönnie se kelljen a sofőrnek? Jaye őket nem engedi elmenni. Levadássza és elveszi tőlük, ami kell neki. A kamerájával meg mindent felvesz, így később is visszanézheti a kedvenc jeleneteit. Sorozatgyilkosok történetei izgatják, és az egyik különösen megragadja. Abban egy házaspár szerepel, akiknek az ölés volt a közös hobbijuk. Ő nem férfira, egy barátra vágyik. A kiszemelt a divattal foglalkozó Tess lesz, akinek a közelébe férkőzik és igyekszik elérni, hogy az ő útját válassza.

Olcsó thriller olcsó kivitelben – tipikusan az a film, ami mellett kell valamit csinálni, különben csak értetlenkedünk, hogy minek is nézzük mi ez? Kiváló háttér pl. takarításhoz – az sem gond, ha közben porszívózunk és nem halljuk, mi történik.

A film alapvetően két nézőpontot variál. Jaye és Tess nézőpontja váltja egymást, de egyik sem tudott lekötni. Tess az, aki még idegesíteni is tudott, noha ő a jó a filmben, míg Jaye a sorozatgyilkos. Mondok egy példát: van egy beszélgetés benne, amikor Jaye azt a témát feszegeti, hogy az embernek el kell vennie, amit akar. Tess meg szörnyülködik, mert ő a jó, aki törődik másokkal. Ahogy Jaye azonban felteszi a keresztkérdéseket, eléggé látszik, hogy Tess emberbarátsága is kimerül a szólamban, igazából nem tesz semmit és ez csak egy olyan elv nála, amit mondogat, de csak ennyi. A bor, amit isznak, másnak egy egész évi fizetésébe kerül. Zavarja? Nem, megissza és élvezi. A telefonja kínai gyártmány, azért olyan olcsó, mert gyerekekkel dolgoztatnak, szinte rabszolgamunkában. Zavarja, nem veszi meg? Nem, veszi és használja. Tess nem tud mondani semmit, hogy tenne is valamit, csak zavarja mások szenvedése és nyomora. Tényleg? Hát éppen az derül ki, hogy ezt csak mondja, lehet, hogy elvben tényleg zavarja is, mert ő olyan kedves, de ebben ki is merül a dolog.

De kiemelhetném azt is, amikor Jaye elkezdi eltenni láb alól Tess barátait. Többek között a barátját is megöli, akit akkor vett fel a telekocsival, amikor az a lánytól távozott egy közös éjszaka után. Hősnőnknek még csak fel se tűnik Danny hiánya, az egész film meg is feledkezik róla. Mintha nem is lett volna. Pont azt példázza ez is, Tess mennyire törődik vele is, nem igaz?

De végig zavart, hogy Jaye nyílt utcán öl meg embereket, semmi védelmi eleme nincs, mégis mindent megúszik. Komolyan ennyire észrevétlen tud lenni egy nem is rejtőzködő sorozatgyilkos?

Néha azt sem tudtam eldönteni, hogy a film komolyan veszi magát, vagy paródia akar lenni. Pl. Jaye rendszeresen gyakorolja tükör előtt, hogyan kell mosolyogni. Még lelkesítő beszédeket is tart magának.

Nem néz ki jól a film és olyan bénának is tűnik, amit sorozatgyilkosként Jaye tesz. Ahogy az autóval hirtelen fékez, és azzal üti ki az utasát… Szánalmas. Bár, az egyetlen késelős jelenet rosszabb volt. Egy kihegyezett fogkefe volt a gyilkos eszköz.

A végére betett csavart meg hagyjuk is. Miért pont Tess van kiszemelve barátnak? Még az is jobban tetszett volna, ha véletlenszerű lett volna, nem ez.

Takarítás mellé ok. Különben – felejtsük el hamar!

Kockázatos telekocsi – 5/1 a koncepcióban látok ötletet, de a kivitelezés, a csavarok és a színészek is mind tévések.

• Ammonita - brit/ausztrál/amerikai történelmi dráma
• Moonfall - amerikai/kanadai/kínai/brit sci-fi kaland
• Rémálmok sikátora - amerikai/mexikói/kanadai thriller

Az Ammonitát már láttam, így marad Bradley Cooper és Cate Blanchett thrillere - mivel Guillermo Del Toro rendezte, biztos nem lesz egy könnyen felejthető darab. Mondjuk, az eredeti címe, a Nightmare Alley jobban tetszik, mint magyarul a sikátoros...

Börtönös, családért áldozatot hozó, jobb útra térő.

Mark Cobden tanár volt, férj és fiának szerető apja. Ám volt egy végzetes gyengesége: az alkohol. Már volt belőle baja, de nem tudott lemondani az italról. Egy alkalommal is vodkázott a kedvenc bárjában, majd hazavezetett. Egy biciklist gázolt, otthont mindent elmesélt és a feleségével bementek a rendőrségre. A férfi meghalt, és Mark nem keresett mentségeket, nem kért enyhítést sem. Börtönbüntetést kapott, amit tudomásul vett és jogosnak is érzett. A börtön viszonyai azonban újabb és újabb arcul csapást jelentenek: a cellatársa erősen öngyilkos hajlamú, nem egyszer ébred arra, hogy próbált végezni magával. Egy másik elítélt kiszemeli magának, és ellopja az életét, nem hagyja telefonálni és rendszeresen megalázza. Közben Eric McNally fegyőr élete legnehezebb kérdésével szembesül: a saját fia is börtönbüntetést tölt, és az egyik helyi elítélt megfenyegeti: ha nem teszi, amit kérnek tőle, akkor a barátai a másik börtönben a fiának fognak ártani.

BBC sorozatot, akár drámát is szívesen nézek. Általában jellemzi őket egy olyan igényesség, amiért megéri rászánni az időt a sorozataikra. A Time is elmondhatja ezt magáról, csak éppen gondban vagyok az egész sorozat üzenetével.

A koncepció különben világos: váltott nézőpontból nézhetjük meg Mark és Eric történetét. Mark jobb ember igyekszik lenni és vezekelni. Közben a börtönt is túl kell élnie, és folyamatosan van egy libikóka, hogy mennyit tehet még úgy megy, hogy ne váljon valami szörnyűvé? Meg kell védenie magát. De itt mindennek ára van, a védelemnek is. Mark pedig egyre inkább azt az utat választja, hogy elvisel verést és bántalmazást, de nem tér le az útról, amit helyesnek érez. Neki valóban ébresztő volt, amit elkövetett – tudja, hogy jóvá nem teheti, de próbálhat maga jobb lenni és tanulni az esetből.

Eric pedig egy jellemes férfi, egy jó fegyőr. Nem megy bele azonnal az alkuba, a törvényes úton akarja biztonságban tartani a családját. A rendszer azonban elbukik, a fiát majdnem megölik. Így neki azt a döntést kell meghoznia, hogy az elvei vagy a fia. Különben biztosra veszem, ha neki is az elvei és a saját testi épsége lenne a választás, mint Mark esetében, ő is az elvei mellett maradnak. De a gyereke fontosabb. (Az különben irritált, hogy nem derül ki, a fiú miért került börtönbe.)

Mindketten haladnak a végzetük felé, és mivel Eric Mark fegyőre, így egymás mellett zajlik a tragédiájuk. Végig megvannak a párhuzamok: amikor Mark elmegy, Eric bemegy és hasonlók.

Csak éppen egy lassú, melankolikus dráma ez, amiben tulajdonképpen nem sok minden történik. Nem mozgalmas, nem igazán izgalmas, ez karakterdráma. Mennyit teszel meg a családért, magadért?

De, ahonnan elindultam, mi ennek a célja? Nem tudok rájönni. Egyedül a börtönök életképtelenségét, a rendszer hibáit látom benne. Ahol simán öngyilkosnak lehet lenni a rácsok mögött. Ahol meg lehet ölni egy fegyencet, ha az nem akar drogot csempészni vagy még jobban bűnözővé válni. Ahol a tisztességes ember, lehet az őr is, hiába kér segítséget és akar helyes úton maradni, a rendszer képtelen megvédeni és magára marad. A börtön nem az a hely, ahol a rosszak megfizetnének vagy megjavulnának: inkább a kevésbé rosszak válnak ördögivé, hogy túléljék.

Szépen filmezett, jól eljátszott szerepekkel teli, de nagyon nem egy szívderítő darab.

Time – 5/3 a dráma vonal szépen megvan, a párhuzamos életút is, de mi lenne a lényeg? Jó emberek is tesznek rossz dolgokat?