Bankrablót segítő, kamasz válsággal szembenéző, gazdasági válságos.
Eugene még kisgyerek volt, amikor az apja elhagyta a családját. A férfi nem bírt beletörődni, hogy az álmok földjének gondolt táj lassan végez velük és az álmaikkal. Viharok, zord természet, tönkrement termés és a bank egyre nagyobb fenyegetése – elmenekült. Eugene anyja idővel újra férjhez ment, született még egy lánya és a
család a farmból próbált megélni, de ugyanolyan reménytelen maradt a helyzet. Mire Eugene kamaszodik, már bármikor elveszthetnek mindent és a fiúnak hiányzik az apja, aki mesés alakká nőtt a képzeletében. Olcsó füzetekből a törvénykívüli jófiúk lesznek a hősei. Ezt használja ki Allison Wells: a bankrabló és gyilkos nő sérülten a család pajtájában rejtőzik, és meggyőzi Eugene-t, hogy nem gyilkos és csak a körülmények áldozata ő is. A fiú egyre inkább beleszeret a nőbe és kést vele tartani Mexikóba is.
Miből látszik, hogy egy filmben nem nagyon bíznak a készítők sem? Elég jó jel, ha folyamatosan csúszik a bemutató és jócskán van eltérés a gyártás és a bemutatás között. A Dreamland esetében is megvan ez a jel. 2017-ben készült, 2019-ben egy filmfesztiválon debütált, 2020-ban limitált kópiával moziba került, aztán szinte azonnal ment is videóra. A film megtekintése után ott is a helye, vagy a nagyon késő esti műsorsávban.
A történetben még lehetne ötletet találni, csak éppen el van nyújtva az egész. Jelenetsorok hossza van benne, melyek kihúzás esetén sem hiányoznának. Nem is nagyon értem, miért kellett ilyen hosszúra forgatni.
Bár azt mondhatnám, a kor ábrázolása vagy valami keret miatt kellett. De a tény az, hogy nagyon hamar, már a nyitó jelenetekben is lejön, hogy a paraszti megélhetés szinte lehetetlen küldetés ezen a vidéken és mindenki nyomorog, vagy hamarosan nyomorogni fog. Az emberek, a táj, minden olyan nyomorult. Ezt még tovább ragozni, felesleges – hozzá már nem tesz semmit, láttuk az elején is ezt.
Majd nagyon hosszan azt nézhetjük, ahogy Allison behálózza a fiút. Nem mintha nehéz dolga lenne. Szép nő és el tudja játszani azt a bűnöző hőst, aki a fiú ideálja. Kamaszhormonok és gyermeki rajongás egy kis apakomplexussal, amit a mexikói út lenne hivatott kezelni – Eugene esélytelen, hogy ellenálljon. Újfent csak azt éreztem, hogy annyira egyértelmű volt az egész, hogy nem jelentett semmit az a sok beszélgetés.
Később sem támasztja alá, ahogy a nő viselkedik. Az még ok, hogy Eugene lesz az új bűntársa. De nem tudtam eldönteni, hogy valódi vonzalom is kialakul a részéről, vagy akkor is csak manipulálja, amikor már kettesben szelik az utakat és túlvannak egy közös rabláson is. Vagyis, ez számomra egyik fél részéről sem volt szerelmes film. Allison manipulál és egyszerűen nem illik az érett nő a kamasz fiú mellé. Eugene számára meg Allison egy olyan ideál, ami valójában nem a nő. Ha meg is sikerülne szökniük, akkor is bukásra lennének ítélve – nem is tudtam drukkolni nekik egy percig sem.
A vége egyedül, ahol felpörögnek az események és nem unatkoztam annyira. Kiderül pár titok, lesz némi akció és egy nagyobb összecsapás is. A sorsok végére kikerülnek a pontok és értelmet nyer a keret is, aminek tetszett a nyitottága. Noha idegesíteni szoktak az ilyen ködbe vesző jövőképek, de ennek a filmnek jól állt.
A hangulat is ok, benne volt látványban is a válság és a korszaka.
A történethez képest erős a casting, de ez nem mentette meg. Nekem nem tetszett a film.
Dreamland – 5/2 végig vártam a plusz poént, de az csak nem jött. Margot Robbie meg nem viheti a hátán.
https://www.youtube.com/watch?v=agn4t4SOB_0
A legfrissebb még Oscar-díjat is vitt haza, mint a legjobb idegen nyelvű film, 2021-ben. Még egy kört mindenkinek – az angol címét jobban szeretem, de nekünk ez van. A cím nem adja vissza, mennyire kemény drámát kapunk az italozásról. A film hőse egy születésnapi bulin hall egy elméletről. E szerint fent kellene tartani 0,5 ezrelékes alkoholszintet a vérben, és sikeresebbek, boldogabbak lennénk. A tanárok tesznek egy próbát, de elszalad majd az a bizonyos ló…
nekem ez tetszik jobban. A bűnös. A történet szerint egy rendőrnek kisiklott az élete, vizsgálat folyik ellene. Amíg eldől, maradhat-e a cégnél vagy meghurcolják, a segélyhívásokat kell felvennie. Egyszer azonban egy bajba jutott nő hívja, akit szerinte elraboltak. Az irodába zárva, a telefonjával igyekszik megmenteni a brutális végkifejletig. Jön az amerikai remake is, már tényleg. De magasan van az a léc.
Tudom, az ilyen listákba gyakran előveszem Adler-Olsen krimijeiből készült filmeket is. Nem véletlenül, a Q ügyosztály az egyik kedvenc skandináv krimi sorozatom. A filmek is jönnek szépen sorban, 4 résznél tartunk. Mivel az első a kedvencem, most inkább a harmadik részt teszem ide. Palackposta: amit egy elrabolt fiú vetett a vízbe, utolsó segélykérésként. Ahogy pedig nyomozni kezdenek, kiderül, hogy milyen tragédia zajlik évek óta: vallásos családból lopnak el egy testvérpárt, de csak az egyik térhet haza.
öreg, aki már csak arra vágyik, hogy felakaszthassa magát és meghalhasson. Valami azonban mindig közbe jön: segítenie kell tolatni az új szomszédnak, el kell érnie, hogy a szomszédot ne csukják intézetbe, hasonlók. Mogorva, de a szíve arany. Még inkább így látjuk majd, amikor a múlt is megelevenedik, és látjuk, hogy minden csapás ellenére hogyan tartott ki és élete az életét Az ember, akit Ovénak hívnak.
Végül, de nem utolsó sorban a skandinávoknál vettem először észre, hogy más szemlélettel készülnek háborús filmek. Az egyik királyról szóló nem kötött le különösebben, A homok alatt annál jobban. Fiatal, még szinte német fiúkat látunk, akik most hadifoglyok. A háború véget ért, de ők csak akkor mehetnek haza, ha egy norvég partszakaszon felszedik az aknákat. Még a kirendelt tiszt is másként kezd nézni rájuk, ahogy felismeri: ezek csak gyerekek. Ez persze a tragédiákat nem teszi könnyebben feldolgozhatóvá.
a férfival. A rendőrség ki nem mondottan a nőre is gyanakszik, aki elvesztette a harmadik babát is. A testvére igyekszik tartani benne a lelket, miközben Madisont látomások kezdik kísérteni. Ezekben ugyanaz az alak, aki Derekkel is végzett, más embereket öl meg. Hamarosan azt is kikövetkezteti, hogy a gyilkos neve Gabriel és egy régi sérelemért áll bosszút. Ahogy Madison az anyját is megkérdezi Gabrielről, kiderül, hogy a lánynak volt egy képzeletbeli barátja gyerekként, aki szintén erre a névre hallgatott. Ráadásul Madison örökbe fogadott gyerek volt, aki nem emlékszik a korábban történtekre. A rendőrség most utánanéz, és döbbenetes dolgokra jönnek rá a múltjával kapcsolatban.
kapcsolatot, de nem lehet tagadni, hogy inkább a másik kell nekik, nem az aktuális párjuk. Egy új megbízás töri meg a kínos csendet. Egy fiatal, zavart férfi keresi fel őket azzal, hogy még gyerekként látott egy gyilkosságot, ami most sem hagyja nyugodni. A véletlen úgy hozza, hogy éppen az a politikus akarja velük megfigyeltetni a zsarolóját, aki szintén érintett az ügyben. Miközben Robin titkárnőként épül be, igyekeznek azt a régi ügyet is felderíteni. Ahogy egyre mélyebbre ásnak, úgy lesz egyre nehezebb nem felhozni a saját életük problémáit is.
bukáshoz segíti csak: nem tér haza. Lénárd is útra kel, és bizonyítja, hogy a bátyjával ellentétben neki a szíve is jó. Némi tündéri segítséggel a kastélyba talál, ahol felébreszti a királylányt és belevág a három próba teljesítésébe. Miközben a fiatalok között gyengéd érzelmek is szárba szöknek, a gonosz erő is megtalálja a maga lovagját, hogy megakadályozza a mese boldog befejezését.
kisfiúnak a járás képességét, mindössze a hit által. Fenn ezzel visszakerül oda, ahonnan saját hibájából letaszíttatott: saját rovat, egy jó lapnál.
neki szentelt lelkeket a pokolba rántja.
háromgyerekes apaként is így él. A fiait a kosarazásra edzi: a kisebb, Dominic azonban más iránt érez szenvedélyt. Játékokat tervezne. Mielőtt apa és fia kapcsolata végleg megromlik, LeBron egy WB megbeszélésre magával viszi a fiát. A cég egy algoritmusa kitalálta, hogy digitalizálják a sportolót és egy csomó mindenbe szerepeltessék. LeBron gagyinak találja az ötletet, amin Al-G Rhythm megsértődik. Csapdába csalja a párost és digitalizálja. Kosár meccsen kell győzniük a virtuális világban, ha haza akarnak jutni. Dom Al-G hatása alá kerül, míg LeBron Tapsi Hapsi segítségével vág bele a fia tervezte kosármeccs megnyerésébe.
halnia. Pia döbbenten ismeri fel a férfiban a testvérét, Nicket. Reménykedik, hogy ez csak egy ostoba poén, de Nick nem érhető el, nem ment be dolgozni sem. A rendőrséget értesítik a sógornőjével, de a rendőröket láthatóan jobban izgatja, hogy Nick valóban bántalmazó-e és felelős-e egy nő haláláért. A nézettség nő, a média rájuk száll és túl sok kérdés merül fel.