5: A nevek dala – Dovidl már gyerekként kimagasló hegedűjátékos. Az apja két okból is szeretné, ha a fiú Londonban tanulhatna: ott jobb a képzés, valamint nagyobb a biztonság. Otthon erősödik a náci befolyás, és a zsidó család érzi a közeledő bajt. Dovidl így családja egyedüli túlélője lesz, szép reményű zenész, míg nem szembesül azzal, mi történt a II. VH alatt a családjával. Évekkel később mostohabátyja nyomozza ki a történetét.
4: Apró mesék – Hankó háború veterán, aki véletlenül jön rá, mennyire hálásak a rokonok, ha valaki a meghalt rokonukról valami szépet mesél nekik. Így ugyanazt a történetet adja el újra és újra, csal. Amikor lebukik, menekülnie kell, egy erdőben a háborús özvegy Judit és fia mellett lel menedékre. Nekik is előadja a mesét, és lassan beleszeret az asszonyba. Nem sejtheti, hogy a férj és háborús bűnei visszatérnek.
3: Ryan közlegény megmentése – egy anyának ugyanazon a napon megy ki három értesítő a fiai halálról. A hadügy úgy gondolja, az egyetlen megmaradt fiát, Ryan közlegényt hazahozzák. John H. Miller és emberei kapják a küldetést, akik a háború poklán át tartanak a fiatalember felé. Sok veszteség, sok pokoli csata után a fiatalemberrel is szembe kell nézniük, aki nem hajlandó félbehagyni a megkezdett küldetését.
2: Dunkirk – a nácik elsöprik az angol sereget. A megmaradt
egységek Dunkirk felé vonulnak vissza, és mindenki tudja, hogy amint a németek beérik őket, vérfürdő lesz. Az angolok kénytelenek valamit kitalálni, és a civil lakosághoz fordulnak: akinek van
hajója és tud menni segíteni, menjen és mentse a katonákat! A film egy ilyen család, a parton rekedt pár katona és a légi támogatást nyújtó egy pilóta történetét meséli el.
1: 1917 – a Hindenburg-vonalnál nagy támadás készül. Azonban olyan hírek jönnek, melyek után biztos, hogy a kivezényelt ezred a halálba tartana. Két fiatalember kapja a feladatot, hogy vigyék ki az ezredesnek a visszavonulási parancsot és így megmentsék az embereket – köztük Blake őrvezető bátyját, aki abban az ezredben hadnagy. Az idő egyre fogy, ők pedig kénytelenek újra szembesülni a háború ezer rémségével: mind a fronton, mind a háttérországban.
az lenne, ha eladná az egyetlen nála levő igazán jó forgatókönyvet, a Paradicsomot. Üzlettársa, egyben unokaöccse sürgetésére már majdnem meg is teszi, amikor a másik producer sztárja forgatás közben, egy balesetben meghal. Max innen vesz ötletet: elkezd egy álfilmet forgatni, halálos balesetbe segíti a sztárját és a biztosításból megmenti magát. Az öngyilkosságra készülő, öregek otthonában senyvedő egykori western sztár, Duke Montana nyeregbe ül a kedvéért – Max pedig nagyon próbálja megölni a forgatáson, de nem számított arra, hogy Duke túlélő típus.
mesterséges megtermékenyítéssel a legkiválóbbak gyermekeit hozzák létre, akiket elzárva, az űrutazásra nevelve oktatnak. A gyerekekkel foglalkozó Richard nem is tud tőlük elszakadni, így vállalja, hogy velük tart. Ez 4 év nyereséget is jelent, annyival korábban indulhatnak. 10 évvel később a fiatalok rájönnek, hogy Richard mennyi mindent rejtett el előlük. Leállnak a gyógyszerekkel, és az érzelmek, érzékek lassan átveszik az uralmat. Richard halála után egyre jobban elvadulnak a dolgok, és a kevés józan fiatalnak, köztük Chrisnek és Selának kell leállítania Zacet, mielőtt az egész hajó elpusztulna a hatalomvágy és kitalált űrlény miatt.
mi legyen a születendő ikrek neve, kik legyenek a keresztszülők és megint téma lesz az Erika – Gyuri esküvő is. Jani küzd a templomért: legyen szó könnyező Máriáról vagy rekord hosszúságú miséről, mindenre kész a fennmaradásért. Érkezik látogatóba tévés séf, akit felkérnek lecsófőző verseny bírójának, le akarnak húzni autójavítással és aki felfigyel Tecára. Lesz gond pályázatokkal, vizsgákkal, felügyelő tisztekkel.
Lex a barátaitól egy nyaralást kap a születésnapjára. A lány egy szigetről írja az első könyvét, ahol kísértetesemények zajlanak egy hotel körül. A cél Hawaii, és a hotelt is megnéznék élőben.
szörnyet hal.
Martin (Michael Sheen) közel kerül a börtön orvosához (Catherine Zeta-Jones). Tőle szerzi be az utolsó kártyát, amivel meg lehet szökni. A helyzetet kihasználva a kis csapat meg is indul kifelé.
Közben Martin bizonyítani akarja, hogy már jobb ember. Egy helyi sorozatgyilkost kapnak el, és Malcolm ráveszi az apját, hogy a tettest kínozza meg a lány fogvatartási helyéért. A rendőrséget is hívta, az apját is le akarja csukatni. Martinnak más tervei vannak, most kész lenne Malcolm ellen fordulni. A fia megelőzi: ő késeli meg az apját, amit az érkező Dani (Aurora Perrineau) döbbenten vesz észre.
hozzá. Az egyetemen egy másik tanuló bántalmazza, és a hazatérő fiúról pletyka terjed el. A bántalmazója, hogy magát védje, felhívja azzal a szülőket, hogy Jared meleg. A fiú eleinte tagad, de aztán bevallja, hogy valóban vannak ilyen gondolatai. Ultimátumot kap: csak akkor nem tagadják ki, ha hajlandó megváltozni és rendes keresztény életet élni. Az apja beszervezi egy átnevelő táborba, ahol a homoszexuális hajlamokat igyekeznek kinevelni a fiatalokból. Jared mindenbe belemegy, de egyre tisztábban látja, hogy ez nem megoldás.
átalakulnak, hiszen sokan az igazijukkal akarnak lenni, ha ehhez szét is kell tépni a meglevő családjukat. Vannak, akik kitartanak a hagyományos módszerek mellett, vannak, akik csak az Igazit akarják és kételkednek azokban, akik nélküle is szerelmet ígérnek. Miközben az egyes emberek próbálnak boldogulni, Rebecca a múlt árnyaival kell küzdjön. Messze elment a cégért és a sikerért, a megtartásához azonban még többre van szükség.
Ahogy az egykori seriff apa, a felesége sem érti, miért nem harcolt jobban magáért. Balszerencséjére egy szökésben levő rabló, aki előszeretettel öl is, őt szúrja ki, mint az orvost, aki rendbe teheti a meglőtt bátyját. Éjjel beosonnak a házba, túszul ejtik a családot, Rich anyjával végeznek is. Ha nem műti meg a sérült férfit, kivégzik a családját. Rich és Frank is azon töri a fejét, hogyan mentsék ki innen a szeretteiket és magukat. Amint megvan az alkalom, visszatámadnak és indul a hajsza.