Egy ideig merengtem, mire emlékeztet annyira ez a mese. A szereplők mérete miatt egy ideig az Agymanókban gondolkoztam, de aztán beugrott. Zootropolis – csak ebben a történetben nem mindenféle állatok élnek együtt, és jön össze egy nyúl – róka barátság, hanem elemi jelenségek városába megyünk tüzet és vizet összeelegyíteni.

Tudnám sorolgatni, hogy az elemi város mennyi mindenben emlékeztet arra az állatos mesére. Még a lajhárnak is megvan a maga megfelelője, amikor Parázs és Örvény egy bírságit akarnak visszakérni a hivatalban. De ugyanúgy vannak a különféle lényeknek kialakított kerületek benne, és tömegközlekedés, rendezvények. Más lények, más ötletek, de az alap mégiscsak ugyanaz.

Ha már annyira ahhoz hasonlítom, egy lényeges különbség mégis van. A Zootropolis alapja krimi, nyomoznak benne és nem szerelmes történet. Az Elemi viszont egy románc, két lény között, akiknek természetüknél fogva veszélyes keveredni. Tűz és víz. Szépen hozza is a kliséket, ami a romantikus történetek sajátjai: az egymással ellenségeskedő felek barátsága, majd szerelme. A tiltott szerelem. A nagy gesztus, ami majd nem csak nekik adja meg a közös élet lehetőségét, hanem a családokat is kibékíti. Bár, inkább a tűz oldalnak kell engednie, mert örvény családja kezdetektől befogadóan és kedvesen bánt a lánnyal.

Itt jön be, hogy a rasszizmusról és az előítéletekről is mesél a Disney. Parázs apja bevándorló a városban, és nagyon rühelli a víz elementálokat. Saját magának megvan a piedesztálja, ahogy felépítette az életét és a semmiből kezdte. Ahogy a város olyan, hogy veszélyesnek tartja a fajtáját, ezért előtte kevesebb út áll nyitva. Mindenért lehet a víz eleméhez tartozókat okolni, és meg is lehet figyelni, hogy ezt gyakran meg is teszi. Örvénynek sem ad eleinte semmi esélyt, és ezt tőle tanulta Parázs is. A szoros együttműködés, a fiú és családjának megismerése kell hozzá, hogy hajlandó legyen felülvizsgálni az előítéleteit. De már az is, amit hallunk a történetben, hogy az elemeket nem jó ötlet keverni – csak cseréljük ki az elemeket rasszokra, és kész is a mélyebb téma. Csak kevésbé éles tűzzel és vízzel mesélni.

De mindezek mellett megmarad mesének, egy hangulatos és szépen felépített mesének. Lehet gyerekként is nézni, és a mélyebb tartalmak keresése nélkül is élvezni a történetet. Vannak kalandjaik, járjuk a szereplőkkel a várost, és van benne humor is. Azért azt nem állítom, hogy végig nevettem volna, de határozottan mosolygós.

A külcsín pedig csodaszép lett, ahogy a stúdió szokta. Maga a város, de az elemi lények is jól ki vannak találva és magas szinten ábrázolva. A kedvencem nem is tudom, mi lenne benne. Az üveg és a virág listán lenne, de tetszett, amikor mindkét főszereplő megmutatta, mire képes az elemével és a város végig látványos, szép mögöttük.

A világot talán nem váltja meg, annyira nem forradalmi és új mese, mint egy-egy korábbi, de vannak nagyon jó ötletek benne, értelmes az üzenete és szép is. Nekem jól esett most.

Az első részeknél fejtegettem, hogyan adták le az első évadot, így nem ismételném magam.

Annyit jegyeznék meg, hogy bár kényszerű a vágás, így is egy kerek történetet kaptunk. Egy nagy trükkre van ráhúzva ez az 5 rész. De a pláne az benne, hogy a végére lesz minden érthető. Nem is nagyon akarom magyarázni, mert akkor lehet az utolsó résznél meglepődni, hogy mi és miért történt korábban. Egyes szálakat átláthatóbbra hagytak menet közben is, mások viszont tényleg meglepetést tudnak okozni a felfedésükkor. A kedvencem különben az volt, hogy Assane és Benjamin miképpen kerestek bűntársat maguknak, és miben kellett nekik a segítség. De ennél jobban nem árulom el, mert az egyike azoknak, amin meg lehet lepődni.

Megtartották az eredeti Lupin történetekre az utalásokat. Viszont, sokkal szélesebb körben kellene őket ismerni, mint az Úri betörő nyitókötetet. Én azt olvastam, és itt már nagyon sok mindent emlegetnek, ami későbbi részekben szerepelt. Egyedül a Sholmes utalás volt onnan ismerős. Mivel Leblanc annál sokkal többet írt – 17 regényt és 39 novellát, amelyek összesen 24 kötetben jelentek meg -, aki mindent érteni akar és az eredetihez kötni, van mit olvasni. Sok címet is bedobnak, úgyhogy akár célirányosan is lehet velük haladni.

Ebben a sorozatban pedig Assane történetét építették még jobban fel. A múltra való visszaemlékezés lefedi a Claire-rel való kapcsolatát. Hogyan lett több barátságnál, illetve vannak utalások arra is, hogy Juliette Pellegrini miképpen volt a plusz egy fő mellette sokáig. Azt túlzás lenne állítani, hogy teljesen kerek így, vannak nagy ugrások, de a lényeg átjött. Mutat egy utat is, hogy Assane miképpen lett az, aki. Bár, az még homályban marad, hogy a készségeit miképpen szerezte meg, de mivel van még évad, kiderül, azzal akarnak-e foglalkozni.

Mivel a 2. etap az első évad vége, így nem meglepő, hogy minden korábbi szereplő ebben is jelen van. Több szerepet kapnak a Pellegrini család tagjai, de pl. Benjamin is, aminek kifejezetten örültem. Assane jelenéről mond el többet, hogy a barátjával milyen üzletük van, hogyan élnek. Bár Benjamin alapból szimpatikus figura, és azon kifejezetten jót mosolyogtam, amikor kezdett megkattanni a kutyától, aki már akkor is ugatott, ha Pellegrinire gondolt, nem is kellett kimondani a nevét.

A tempó gyors, az események kifejezetten hamar zajlanak. Bár összefüggenek a részek, mégis olyan megoldásai vannak, hogy egy-egy rész is tekinthető egy-egy egésznek. Legyen az egy Lupin történetet megidéző menekülés vagy egy összecsapás okán.

Látványra tudja ugyanazt, amit az első részek. Változatos álruhák, sokféle helyszín mindenféle gazdasági háttérrel. Mentünk le a katakombákba, de járták Párizst és színházi esemény is volt. Nem kell robbantani, nem kell túl látványos üldözés, az átverés az álcákkal a sokféle helyszínen éppen eléggé le tudta kötni a szemem is.

Továbbra is tartom, hogy Omar Sy kevesebbet játszik, de a maszkok és jelmezek változatosabbá teszik. A gyerek énje (Mamadou Haidara) több érzelmet fejezett ki, mint a felnőtt. De Sy a név, és ebben a szerepben tudja is hozni azt a csibészséget, amit bele szokott tenni a szerepeibe.

Ez a történet, a bosszú az apáért, megkapja a zárást. A 3. etap a folytatás, bár azt kicsit sajnálom, hogy ahhoz nem tudok úgy Leblanc-kötetet fűzni, hogy olvashassak mellé.

Tegnap azt hittem, elértem a mélypontot. Nos, ennek az amerikai filmnek sikerült bebizonyítania, hogy idős szülők és család témában az amerikaiak még lejjebb tudnak menni, mint a franciák. Azt is írhatnám, hogy mindenki kerülje ezt a filmet, aki nem akar másfél órát szenvedni béna poénokon és szatírába hajló, nem is tudom, milyennek nevezzem; világépítésen.

Akkor minek néztem meg? A helyzet az, hogy egy-egy szimpatikus színésznek megnézem a filmjét akkor is, ha annyira nem is tetszik a cselekmény rövid kivonata. Itt konkrétan Bobby Cannavale neve, ami bevonzott. És kicsit katasztrófaturistának is készültem. Olvastam már, hogy mennyire rosszul sikerült a film. Hát, ennyire rosszra nem számítottam. Azt hittem, majd arról írok, hogy mennyire utálták sokan, pedig vannak érdemei.

Hát, nincsenek.

Kezdjük talán azzal, hogy mi akar az egésznek az alapja lenni. Három, 50 környéki (inkább felette, mint alatta) apa szenved a megváltozott világgal. Nem elég, hogy kirúgják őket az egykori cégükből tulajdonképpen a koruk miatt, Jack komolyan összeveszik a kisfia óvodájának igazgatónőjével is. A történet kb. úgy néz ki, mintha a világ valóban teljesen PC lenni, és ezzel a régimódi férfiak nem tudnak mit kezdeni. Megvan a South Park azon része, amikor az igazgató meg a párja csak titokban lehettek család, mert a hagyományos értékek már nem PC? Ez még messzebb el tudott menni. Olyan téren túl van tolva minden, hogy csak kapkodtam a fejem. Itt van, aki komolyan bedobja, hogy a gyerekek óvodai rendezvényének a témája legyen a gender. Az egésznek az elfogadásról kellene szólnia, és az egyenlőségről. De ez már pozitív diszkrimináció, és most azokat közösítik ki, akik nem tolják ugyanígy túl ezeket a dolgokat. A ló másik felére átesés – kb. mint a femináci filmekben a férfiak ördögökkel és rosszal való azonosítása.

Nem tudnak értelmes poénokat és konfliktusokat kitalálni. Még Cannavale szereplője működik a legjobban, aki kényszeresen küzd azért, hogy ne látszódjon rakta a kora. De pl. Jack esetében nem is értettem, mi az a harag benne és miért nem tudja kezelni. A fekete barátjuk családalapítási félelme? Mintha valóban elhitte volna, hogy van egy 30 évvel fiatalabb barátnője, aki nem akar családot, csak kötetlen kapcsolatot vele? Kétlem, hogy szexkalandot egy 50 feletti, közel nyugdíjas pasassal kezdene.

Zavaros az egész, és nincs rendes története. Azt sem mondhatnám, hogy eljutunk valahonnan valahová. Pedig hagyományos történetmesélése van, nem a szerkezettel és más ábrázolási móddal játszottak, még csak posztmodern kezdeményezések sincsenek benne. Egyszerűen cselekménye nincs olyan, hogy arról érdemben lehessen írni.

Még nagyobb baj, hogy egy szimpatikus szereplőt sem sikerült írni bele. Mindenki sarkított, inkább paródiába illő figura, egy hasonlóképpen eltúlzott világban. Ezért is emlegetettem az elején a szatírákat, ha igazából ez nem is az. Csak emlékeztet rá, és nekem azokon sem sikerült még derülnöm. Ezen sem.

Nem is szenvedek ezzel tovább, ez a film közel szörnyű volt. Erre tényleg kár az időt pazarolni.

A helyzet az, hogy nem találtam egy magyar filmet se, amit most kedvem lett volna megnézni. Történelmit meg pláne nem. A Tündérkert ugyan listán van, de azt előbb el akarom olvasni. Le is döbbentem, hogy milyen terjedelmű az Erdély-trilógia, de ez egy másik történet. Visszanyúltam egy francia filmhez, amit eddig szerettem.

Az első rész kb. bármikor nézhető. Abban még úgy volt humor, hogy a rasszista előítéleteken nevetni lehetett és pozitív volt a film üzenete is. A második rész már vérzett több sebből is, de még abban is volt egy olyan ötlet, párhuzam a lányok és családjaik életében, ami miatt akár többször is meg tudom nézni.

Most viszont itt ez a harmadik epizód, és mindaz, amit szerettem, annyira ki van belőle kopva, hogy arról tudok beszámolni, hogy kaptunk egy teljesen felesleges folytatást. Egyszerűen nincs benne ötlet, ami eladná. A szülők 40 éves házassági évfordulója közeleg, és a lányok erre egy egész családos nagy ünnepséget szerveznek. A kultúrák még jobban ütközhetnek, és több házasságban is felüti a fejét némi viszály. Csak éppen egyik sem eredeti, vagy a klisékre rájátszó.

Mert mi is van benne? Marie valami újra vágyik, a férje meg látszólag nem veszi észre. A német műgyűjtő viszont igen, csak éppen Claude azt hiszi, a férfi a festő lányának csapná a szelet. Amit nem is bánna, inkább szeretne egy német, mint egy kínai vőt. David és Rachid egy a kertjeik határán álló almafa miatt vitatkoznak. Chao szülei között azért van feszültség, mert a nő szeretne iszogatni, borozgatni, az apja meg minden alkoholtól tiltja a nejét. David szülei között meg azon megy a vita, hogy hol vegyenek kenyeret. Hát igen, egyik sem éppen az a szint, ami miatt emlékezni kellene a filmre. Banális, komolyan sem vehető. De, ami feszültebb lenne, mint hogy egy néger színész játszhatja-e Jézust, azzal nem tudnak mit kezdeni. Mondjuk, a Bridgerton utáni világban nincs már olyan, hogy milyen rassz milyen embert játszhat. Bárki lehet bármi.

Komédia, de nem tudtam nevetni ezen a filmen. Inkább negédes irányba megy el, és sok szereplővel már nem is tudnak mit kezdeni. Nem véletlen, hogy a szülők generációjában annyira erőltetett konfliktusok vannak. Valamit bele kellett tenni, valamin vitatkozni kellett, csak már rendes ötlet nem jutott az írók eszébe, így maradt ez.

Mivel komédia, a látvány sem tudja eladni. Szép környezetben játszódik, még egy kastélytúrára is elmennek, de ez a legtöbb, amit ki lehet ebből hozni. A történetnek, a poénoknak és a színészeknek kellene eladni, de egyik esetben sem érzem azt, hogy elégedetten hátra lehetne dőlni.

Pedig minden korábbi színész aláírt erre a filmre is, és szokás szerint az újabb családtagokkal bővítették is a stáblistát. Továbbra is Christian Clavier a legnagyobb név, de most abban merül ki a szerepe, hogy sikertelen könyvét reklámozza meg titokban vegye a saját könyveit. Erről jut eszembe – a stáblistán ott volt Omar Sy is, bár nem szúrtam ki a színészt. Valaki felfedezte? És, ha már színészek. A lányok és férjeik azok, akiken nagyon látni, mennyi idő telt el az első film óta. Sokkal inkább öregedtek a vejek, mint ami pl. a gyerekeiken látszik.

Zárásul annyit, reméljük, negyedik részt már nem jut eszükbe forgatni. Már ebben sem volt ötlet.

Hamar behoztam magam a sorozattal. Kb. azt kaptuk, amit az eleje előre vetített. Megvannak a heti esetek, miközben a háttértörténetet is kezdi bővíteni. Mert a jelenben a kamaszok kerülnek kapcsolatba a varázstárgyakkal, és küzdenek az életükért, de a bosszú a Libabőr (s01e03-05) felnőttjeinek szól. Az ő kamaszkorukban vannak a válaszok, és az 5. rész végére jutunk oda, hogy sejtetni engedik, mi is történhetett kb. 20 éve. Ha valaki kicsit ismerős Stine világában, az már a poszterről sejtheti, visszatérő szellemünk mit (kit?) akar visszaszerezni. Mert nekem lenne egy tippem, milyen szem tűnt fel az egyik részben, és mit cipeltek ki a házból a kamaszok, amit aztán fel is osztottak egymás közt. Stílusában maradt a szórakoztató horror. Nem gusztustalan, igazán nem félelmetes, de gyerekeknek éppen elég para. Ha valamibe bele fogok kötni ezen 3 rész alapján, az a szülők és a gyerekeik körében is erőltetett romantikus téma. Hogy engem mennyire nem érdekel, ki kivel csókolózik, meg jön rá, hogy rég szereti…

Hamar megnéztem a heti részt is (s01e06). Hát, kicsit változtattak a tematikán. Ez volt a visszanézős rész, amikor a szellem elmondta a maga történetét, miért történnek most a dolgok. Kiugrik azzal, hogy más és megadja a kellő keretet az eddigieknek. Az egyetlen gondom talán az, hogy nem volt meglepetés. Pont az lesz az évad gonosza, akire fentebb már célozgattam. Hiába, úgy tűnik, az élő hasbeszélő bábu Stine legismertebb kreálmánya. Még olyan sztorit is tudok, amiben Pendergast ügynök küzd meg vele. Most a tiniknek kell…

A Billions (s07e10) ezen része után nem is tudom, mit mondjak. Most kb. olyan érzésem van, mintha visszaléptünk volna a 2. rész végére, csak Axe másként döntött volna. Ettől most olyan feleslegesnek érzem a közben lement 8 részt. Az túl sok ahhoz, hogy most levonjuk a tanulságot, hogy a Wendy csapat, hiába vannak már benne komoly emberek is, kevés Prince ellen. Mike olyan könnyedén csinálja ki a teljes lázadó osztagot, hogy Darth Vader is megirigyelte volna. És akkor jön Axe, vele a második és az igazi esély. Annyira… ok, én bírtam azt a karaktert. Damian Lewis meg jól játssza. És mégis, ez most annyira eltúlzott. Még Chuck is képes azt mondani, hogy örül a visszatértének. Csak évadokig gyilkolták egymást, csak rájönnek a végére, mitől lesznek barátok. Kell egy közös ellenség. A részt különben azért volt érdemes megnézni, ahogy az első fegyverváltás megvolt a zárásban. Még zenében is – Prince U2 nótára érkezett, Axe meg póló – bőr – rock vonallal odacsapott. Stílusuk van, és mégis. Miért kellett 8 részt szenvedni, hogy ide jussunk?

 Update: a 11. részt délelőtt hamar még megnézem. Röviden: csalódás. Ha ez volt a nagy terv a megbuktatásra, és ezért kellett Axe-t visszahozni, az komolyan sajnálatos. Melina újabb szereplése a legjobb benne, különben ebben a részben csak beszéltek. Hiába adott neki az egy kis hangulatot, hogy azon töprengtek, vajon mit tud a másik és milyen lépésre számít tőle, akkor is, ennél valami látványosabb összecsapást vártam. Ez így… kevés!

Töröm az agyam, de továbbra sem tudok újat mondani. Mi több, most konkrétan olyan érzésem volt, hogy ilyet már láttam ebben a sorozatban. A mi kis falunk (s08e05) biztonsági köröket fut, és ezek túlzottan ismerős poénok. Összecserélt ajándék és szexuális kiéhezettség a papnak meggyónva? Az külön rontja a kedvem, hogy az ajándékok szálát le se zárták. De minek is töröm a fejem. Olcsó humor, jó színészek és önismétlő sorozat ebéd mellé.

Ami mellett viszont nem ennék: American Horror Story (s12e04). Kezdem érteni a posztereket, és nem vagyok boldog tőle. Bár, legalább már nem attól félek, hogy boszorkányos évad lesz, meg Rosemary gyermeke. Nem, most már arra tippelek, hogy Lovecraft irányába megyünk el, és valami pókdémon/szörnyeteg készül világra jönni. De majd meglátjuk. A nyitány volt különben a legjobb – ahogy átértelmezték Tudor Mária és Erzsébet gyermektelenségét, brutális. És igen, a gyerek kezét (?) kell nézni. Azért is hajlok Lovecraft felé. A jelen eseményei már kevésbé érdekeltek. Annyi őrület van Anna körül, hogy az kezdettől elmebaj. Már nem tudják hova fokozni. Mert az, ahogy a mosómedve tetemével babázott meg a rész vége, az nem ijesztő, az csak undorító. Kinek mi a horror, de a hányinger keltés nálam alsóbb szint és kevesebbet ér. Akkor már értékelhetőbb a sztáripar és az oda tett üzenetek. Az simán feminista és szerintem is jó húzás, amit forgattak Annával. Nem lenne a kedvenc reklámom, de az üzenet simán átjön. Plusz, megérkezett Billie Lourd és Leslie Grossman. Az AHS egyik erőssége a szereplők ismételt szerepeltetése, és simán jó régi arcokat új szerepben felfedezni. Még egy megjegyzés – Anna anyósa ugye nem csak szerintem idegesítő?

Nem tudok újat írni a The Morning Show (s03e07) heti részéről. Vitték tovább, hogy puccs készül Cory ellen. Még igazi lépést nem tettek, de már ragozzák. Billy Crudup különben, aki vitte a részt, és nem csak amiatt, hogy megint szembenézhet majd egy válsággal. Mivel mentek az anyjához, kicsit jobban beleláthattunk abba, honnan jön Cory és miért olyan ember, amilyen. Kellően beteg vonásokkal bíró az a kapcsolat. Látszott egy sebezhetőbb oldala, és Crudup jól játssza is, nem csak a vállalatvezető szemétláda megy neki. A hét poénja meg az volt, amikor Chip újfent szembesült vele, hogy olyan világ sose lesz, hogy ő és Alex együtt lesznek. Az arckifejezése... Sajnálom nyomorultat, már annyi mindent feladott a nőért, és egyszerűen nem érti meg, hogy Alex soha nem fog férfiként nézni rá.

Ha már Alex. Kezdtem egy másik sorozatot, amiben egy másik Alex családját ismerhetjük meg. Valami Amerika (s01e01-02), sorozatként.Hát, nehezen találom a szavakat. Az első itthon kultikus, a második a musicallel és Tompos Kátyával a kedvencem a trilógiából, a harmadikat igyekszem feledni. Ez meg pár évvel később veszi fel a fonalat, és kiderül belőle, hogy Alex volt nős is, és lett három gyereke, akiket jól elhagyott. Ők most a főszereplők. Egy pszichológus, aki megszállott környezetvédő lett. (Balázs = Király Dániel.) Zita (Trill Beatrix), aki egy gyerekkori ciki dal miatt képtelen nyilvánosan zenélni, noha a szíve mélyén énekesnő és egyik állásból kering a másikba. Végül Marci (Ember Márk), aki béna youtubereket menedzsel, sokat csajozik és milliókkal lóg Balának. Nem túlragozva, Balának megtetszik Marci egyik pártfogoltja, és a kis lükéknek a nőt be- és tovább kell juttatni egy tehetségkutatóba, hogy Bala ne kezdjen pusztítani. Csak éppen Angi nagyon béna énekes. A történet hoz tipikus és kiszámítható elemeket, de van benne akár arra is potenciál, hogy görbe tükröt mutasson a tehetségkutatóknak. Majd kiderül, Herendi elmegy-e abba az irányba. Ami ismerős, és megvan: a klipszerű bevágások. Angi béna dala - bár az tényleg mosolygós, hogy Marci belevideózta, ahogy Bala összeveri Schubert Norbit. De láttuk Zénó klipforgatását is - fogadunk, hogy ő lesz benne Zita szerelmi szála? Ahogy mondtam, van, ami nagyon tipikus. A gazdag srác, aki nincs annyira oda apa támogatásáért, és aki felfigyel a pincérnő szép hangjára... Némileg erőltetett egyelőre a sorozat, meg a poénok is. Érzem benne azt is, hogy A mi kis falunk nyomdokain akarják léptetni, Herendi stílusjegyeivel megtámogatva. Nem véletlenül annyi a közös szereplő a kettőben. Csuja Imre, vagyis Bala és az ő verőemberei különben messze a legjobbak benne. Nekik volt meg legjobban az a hangulat és humor, amit a 2. részben megszerettem. (Bár az piszkálja az agyam, hogy Bala agyon is, vagy csak meglőtte Andrást. Azért azt lehetne tisztázni.) Az eredeti filmekből azokat tudták különben áthozni, akik benne vannak a falusi sorozatban is. Így lehet, hogy éppen a legkevésbé bírt Várnai, Ákos került be ide (Szabó Győző). Vele jött Oroszlán Szonja is, aki a legrosszabb pillanatot hozta nekem a 2 részben - komolyan nem ismertem meg. Kb. úgy nézett ki, mintha szét lenne botoxolva a feje. De ennél fájdalmasabb az, hogy Tompos Kátyát lecserélték egy olyan színésznőre, aki még csak nem is hasonlít rá. Földes Eszter ugrott be Vivinek, bár azt megértem, Tompos Kátya miért nem adta ehhez a nevét. Ahogy sokan mások se. Egyelőre nagyon kérdőjeles nekem az egész. A mi kis falunknál már csak azért jobban elnézem, mert újabb, de hogy jó lesz-e? Majd jövő héten visszatérünk rá.

Alapvetően kitartó vagyok a sorozatokkal. Egy olyan szabályom is van, hogy egy sorozat minimum 3 részt érdemel, hogy eldöntsem, akarom-e nézni vagy sem. És ha már 3 részt megnéztem, általában akkor sem hagyom félbe az évadot, ha nem különösebben tetszik a műsor.

Ezért kiugró, hogy a Bodies, a Netflix egy újabb angol sorozata tulajdonképpen 1,5 rész után elidegenített annyira, hogy nem akarom tovább nézni. Sőt, amit láttam, azt is törlöm a memóriámból, amint ezt a posztot befejeztem.

A helyzet az, hogy a koncepció még mindig tetszik. Van 4 idősík: a közeli jövő, a jelenünk, a II. világháború és az 1890-es évekből. Mindegyik szálon előkerül egy meztelen férfi holtteste, a kezén egy különös jellel. Mindegyik esetben nyomozni kezdenek, de a nyomozót le akarják állítani. Az ajánlókból tudom, hogy majd így együtt, a négy idősík együtt ki fogja adni egy 150-200 éves összeesküvés történetét.

Csak éppen 1,5 rész alatt szinte semmi nem történt. A holttestek meglettek, az egyik korszakban boncoltak, de haladás aztán semmi. Mi több, nem is értem, ez hogyan krimi. A nyomozók sok mindennel foglalkoznak, de inkább a magánéleti kínjaik vannak az előtérben, nem a munka a legfőbb gondjuk. Pedig állítólag megszállottak lesznek... Jelen pillanatban ezt egyedül a jövőbeli nőről tudnám elhinni, akinek már a körmére is koppintottak, hogy az esetet lezárják, ne akarjon igazán nyomozni.

Valahogy fura, hogy minden kiemelt szereplő, a 3 rendőr és a világháborús korszakból egy másabb típusú figura, valamiképpen peremen áll és ha nem is küzd magával, akkor sincs társadalmilag jó helyen. A jelenben kisebbségi nő nyomozó van, a 19. században meg egy olyan nyomozót kaptunk, aki ugyan családos, de ennyi jelenet után is fogadnék, hogy igazából inkább a férfiakhoz vonzódik, csak éppen abban a korban Angliában azért börtön járt és társadalmi kitaszítottság. Simán rossz nézni a gyötrődésüket, mindegy melyik idősíkot is emelném ki.

Ahhoz képest, hogy lenne látványban lehetőség az idősíkok miatt, még ez az élményem se volt meg. Leginkább a ruhák árulkodnak arról, mikor is járunk. Ok, a jövőből kapunk egy ablakon kinézős városképet, ami azért más, de ennyi a jövő is. Ha már a történet nem fog meg, legalább nézni lenne mit, de az sincs.

Untam, ez is gond. Az első részen, aminek fel kellene kelteni a figyelmet, kétszer elaludtam, és rá se bírtam venni magam, hogy azt a 10 percet, ami kimaradt, megnézzem.

Szóval, hiába az ötletes alapkoncepció, a sorozatban azt ennyi után nem láttam megvalósulni és jónak lenni. És elköszönök e testektől, mert igazság szerint ezen altató nélkül is jól alszom. Köszi nátha és gyógyszer, amit szedek rá, remekül kiütsz! :)

A Disney a kezünkbe adja a papírzsebkendőt. Még csak bele sem nyomja, elő lehet venni magunktól is. Annyit tudok mondani, nem csak a filmben merül fel a szereplőkben, hogy miért jutott ez nekik. Ahogy néztem, itt kintről sem volt válasz.

Egy időben nagyon mentek az olyan filmek, amelyben halálosan beteg kamaszok szerepeltek, szerelmesek lettek és meghaltak. A Felhők ezeknek a lábnyomában jár, igaz történet alapján. Nagyon nehéz arra bármit is mondani, amikor egy 17 éves, kedves srác a halállal néz farkasszemet, mert rákos. A filmről könnyebb is beszélni.

Egyrészt, nekem tetszett, hogy bár megmarad egy pozitív, irigylésre méltó körben a fiú családja és baráti köre, azért beengedi az egyéb hangokat és a más drámát is a halálon túl. Itt felteszik a kérdést, hogy nem csak azért népszerű-e Zach dala, mert rákos. Ott vannak az irigykedők és a negatív emberek, ha csak felvillanva is. Ahogy a családban is érzékeltetik, hogy azért nem olyan erősek és pozitívak, mint aminek a nagy részben látjuk őket. Amikor a kisebbik húg nem bír bemenni a haldokló testvéréhez. De még inkább az, amikor Laura számon kéri a férjén, hogy miért nem látja rajta, hogy megviselik a történtek – miért nem mutatja ki az érzelmeit? És egyetlen pillanatra leesik a maszk, és látjuk Robon, hogy amint megengedi magának, hogy kimutassa mi tombol benne, menthetetlenül össze fog omlani és nem tud az lenni a családnak, a fiának, amire most szüksége lenne. Ezek azok, amiért őszintébb a film, és nem csak sajnáljuk, hogy reményteli életnek ilyen korán véget kell érnie.

Mellette pedig attól fájdalmas kamaszfilm, hogy az elejétől pontosan tudjuk, hogy Zach számára nincs jövő. Utoljára tesz meg dolgokat, és szembesül folyton azzal, hogy mennyire más az ő helyzete, mint a kortársaié. Amikor felvételi esszét kellene írni az egyetemre? Csodálom, hogy nem ment ki a teremből. Neki még az is nagy kérdőjel volt, az érettségit egyáltalán megéri-e. A válasz különben nem.

Pedig megvannak az elemek, amelyek más szituációban, konkrétan a rák nélkül egy sikertörténet kezdetei lennének. Van egy támogató, nagyon szimpatikus családja. Van egy lelkes, utat mutató tanára. Van zenei tehetsége és egy legjobb barátja, akivel közös a szenvedélyük. Álmai lánya viszonozza a szerelmét, és kitart mellette, bármi is jön. Igaz, neki nem a szokásos tini problémákkal kell szembenéznie. Mert azok a bizonyos zsebkendős jelenetek el vannak szórva a filmben – Zach igyekszik humorral venni, ami jut neki és sok mindent átélni. Nem keseredik neki. De amikor jönnek a rossz gondolatok, a kérdés, hogy miért. Akkor bizony nagyon át lehet érezni, hogy mennyire fiatal, mennyi minden lenne még előtte, és mennyire igazságtalan tud lenni az élet.

Disney, úgyhogy nem meglepő, hogy elég erős lett a szereposztás. A főszereplő egy olyan modellkedő fiatalember, aki eljátszotta azt is, hogy haldokolva kérdezi, miért neki kell ezt megélni. Sabrina Carpenter a legjobb barát, Madison Iseman az álomlány. A kedvenceim azonban a szülők voltak – Neve Campbell nem is emlékszem, mikor tetszett nekem filmen ennyire. Kedves, szerethető, hiteles és annyira átjött az, hogy mennyire szenved a felszín alatt. Talán az egyik legjobban sikerült jelenet, amikor elmennek Lourdes gyógyító vizéhez, és igazából az anya alakján látszik, hogy mennyire kell neki a remény, az érzelmi plusz, valami támasz.

Szomorú, de nem csak. A halálon túl arról szól, hogy mindenkinek meg kellene élnie azt az egy életet, ami jutott neki. Hogy Zach szavaival zárjak: meg kellene tanulnunk, hogy akkor is élni kezdjünk, ha nem haldoklunk.

A Netflix rájött arra, hogy neki az kellene, hogy az emberek tovább nézzenek egy-egy sorozatot, hosszabban beszéljenek róla és legyen köztudatban. Csak éppen, mivel egyszerre kapjuk az évadokat, ledaráljuk és megyünk tovább. Így, próbálkoznak mással. Most már egészen sok sorozatot több részre szednek, és darabonként adják ki.

A Lupin esetében erre a COVID és a forgatás állása is okot adott, de különben ez volt az egyik első, aminek az évadát két részletben tették fel. Megy is a sorszámozási gond, hogy miképpen számoljuk a kijött részeket. Az általános szerint az első évad 10 részes, amiben van 5-5 résszel két part. A következő hét rész tehát a 2. évad. De számolják úgy is, hogy 3 megjelenés, 3 évad.

Én az első 5 részt, a part1 szekciót néztem meg, és mindenkire ráhagyom, hogyan szeretné az évadokat számolni.

Már látatlanban az volt bennem a kérdés, hogy miképpen nyúlnak hozzá Leblanc klasszikus történeteihez. Az egy dolog, hogy napjainkba helyezték, de jócskán változott a főszereplő is. A szőke, csinos francia fiú helyett Omar Sy érkezett. Hogy jön ez össze? Gondolom, aki nem ismeri az eredetit, neki akár fel se tűnik. Én direkt elolvastam Az úri betörőt, mielőtt megnéztem az évadot.

Volt rá ötlet. Assane szenegáli bevándorló fia, aki tőrbe csalt apjától utolsó ajándékként kapta a már emlegetett Leblanc-kötetet. Arsene egyfajta példakép lesz a szemében, akinek utánozza a viselkedését, az elveit és akinek eltanulja a trükkjeit. Így lehet ő más figura, miközben Arsene Lupin lelki örököse is.

Hozzáteszem hamar, hogy azért akad némi hasonlóság közöttük. A királyné nyakéke történetből nem csak a nyakláncot vették át – Assane apja is gazdagok szolgája volt, Lupin anyja volt ilyen. Mindkettőt lopással vádolták, mindkettőben a fiú tesz igazságot, ha a szülők sorsa más is a két történetben. Hiszen Assane hajtóerője ebben a sorozatban, hogy megbosszulja az apját, és nyilvánosságra hozza, mi történt vele igazából.

A részek logikája is erre épül: Assane elindul a régi nyomok után, és minden részben kicsit többet megtud, ki mit tett korábban és miért. Megtalálja, ki a felelős az apja sorsáért, és módszeresen tönkre akarja tenni. 5 rész csak, de ebbe is sikerült beletenni, hogy miképpen nyomoz, talál társakat és a sorozat gonosza milyen lépéseket tesz ellene. Kicsit olyan, mint egy gonosz sakkjátszma. Hiszen Assane Lupin elveit követve úriember bűnöző, neki erkölcsei és határai vannak, míg Pellegrini semmilyen elvet nem ismer. Ő gyilkoltat, korrupt és nincs olyan, amit a céljáért ne tenne meg.

Gyorsan zajlanak az események, minden részben van egy nagy trükk. Így izgalmas is tud lenni, mert nem hagy pihenni a sorozat. Ötletes álcák és átverések vannak benne, kellően látványos is lett. A maszkok és álcák is eladnák, de mellette vannak jó párizsi vágóképek, és nagyon sokféle rétegből mutatnak helyszíneket. Ugyanúgy megfordulunk a Louvre-ban, mint a külvárosban, a tetőkön vagy éppen gazdagok és nemesek villáiban.

Van benne humor is – az egyik kedvenc szálam volt a rendőrségi szerencsétlenkedés. Egy nyomozó jön rá, mi alapján és hogyan dolgozik Assane, és őt a többiek szekálják. Pedig ő jött rá egyedül…

A húzónév, elég a plakátra nézni, egyértelműen Omar Sy. Pont az a figura, amit ő jól tud hozni és jól is áll neki. Pozitív, humoros figura, némi huncutsággal benne. Nagy színésznek különben nem tartom, de itt a maszkok és az ügyek trükkjei beleteszik azt a pluszt, amit Sy szerintem nem tudna hozni. Tettek köré olyan komolyabb színészeket, akik kiegészítik ilyen téren.

Eddig szórakoztató, érdekes is, valószínűleg a lement részeket gyorsan lepörgetem majd. Különben Lupin történeteiből sokat használ, nem csak az első kötetet. Azt is kedvem lett olvasni még.

Romantikus limonádé, amiben igazság szerint a kutyák nem kapnak olyan fontos szerepet. Nem úgy kutyás film, mint egy Úton hazafelé vagy a Katonadolog volt. Igen, van benne két kutya, a gazdik kötődnek is hozzájuk, de azon túl, hogy az alapkonfliktust megadják, nem annyira fontosak.

De mi is az alap? Van két problémás, nagyon más ember. Nicole extrovertált, bulizó fiatal nő, aki nem tud kötődni másokhoz, és ezért a kapcsolatai kisiklanak. Ő egy kutya mellől fogad be egy kóbor ebet. Max antiszociális introvertált, aki a Covid óta kilépni se nagyon mer a házából. Neki a terapeutája találja ki, hogy legyen gazdi. Így kerül egy menhelyről hozzá Chloe, és szintén a terapeuta utasítására próbál megint randizni is. A kutyás képek miatt jelölik egymást Nicole-lal, de hamar tönkremegy az estéjük a kezdeti szimpátia ellenére. A kutyáik viszont egymásra kattannak, és a születendő kölykök miatt kénytelenek összedolgozni az embereik.

Ahogy meg lenni szokott, egyre inkább megy el a történet a romantika felé. Mindkét fél elkezd megnyílni, és majd elmesélik, mi okozza náluk a különcséget. A másik lesz a támasz, akibe kapaszkodva kezdenek továbblépni, jobban lenni. De romantikus komédia – kell egy veszekedés, kell egy nagy gesztus, hogy a szokott módon érkezhessen a happy end is. A film szállítja is ezeket. Vagyis, sok újat nem kapunk, hozza a kötelezőket. Azt valahogy annyira nem érzem újítónak, hogy a Covid volt az, ami Max életét először a feje tetejére állította. Bár, nem éppen kellemes módja megtudni a megcsalatást úgy, hogy a barátnőd megfertőz a kórral, amit a szeretőjétől kapott el, tény.

Mi a műsorban a plusz? A cuki faktor. Aminek egy részét természetesen az ebek adják. Ha sokat nem is szerepelnek, de gyakran ülnek, és néznek nagy szemekkel a gazdikra. A másik a szereplőkből és a kényszerű együttélésükből jön majd. A korábbi szerepeikből, de ebben a filmben is Lucy Hale és Grant Gustin egyszerűen aranyosak – külön is, együtt is. Ők hangulatban tettek bele valami kedves, szerethető vonást a történetbe, ami igazából a cselekményben nem lenne benne, de a játékuk hozza. Még akkor is, ha Gustin kapott egy kis arcszőrzetet. Amiről simán készültem írni, hogy vajon minek? Gustin kölyökképű, és az arcszőrzet nem öregített rajta. Szexi? Hát, szerintem nem. Annyira megszoktam már borotválva, hogy nekem leginkább fura volt. De nem kezdem el ezt elemezni, mert közben láttam róla egy civil, és nem filmes fotót. Ahhoz képest ebben a filmben még nagyon szerényen és gondozottan néz ki. Kb. mint egy dzsungellakó, az a nagy haj és arcszőrzet… hát, milliószor inkább az, ahogy ebben a filmben kinéz.

A humora nem az enyém. Számomra az nem poén, hogy Nicole kutyájának annyira magasan vannak a golyói, hogy az állatorvos simán azt hitte, ki van herélve. Meg hasonlók. A mélypont különben az volt, amikor kutya ellést segítő oktatásra mennek, és az embereknek kell eljátszani a kutyákat. Arra nem is mondok semmit, gáz, ahogy volt.

Külcsínre egy tipikus romantikus komédia. A szereplők lakása, esetleg munkahelye, kevés külső helyszín akad benne. A kinézetük viszont nagyon tervezett – ki van számolva, mikor milyen ruhát adnak Hale-re, vagy mikor lesz az a pont, amikor a beköltöző lány rányit a félmeztelen Maxre a fürdőben.

Nekem az aranyos volta igazából eladta, és nagyon igyekszem kizárni azokat a kötelezően belenyomott elemeket, amik nem is értem, minek kellettek. De, tudom. Ezektől romantikus komédia, és a zsáner kedvelői ezeket a részeket várják. Hogy egyet emeljek ki: végig lebegtetve van, hogy Max szeret zenélni, de mire fellépése lett volna, beütött a Covid. Nem halljuk énekelni, legfeljebb a szintetizátoron pötyög kicsit, míg a film végére csak énekel egyet a lánynak, akibe közbe beleszeretett. A történet végig sejteti, hogy ennek lennie kell, és aki Gustin filmes hátterét ismeri, az is sejtheti, hogy nem engedik el a készítők éneklés nélkül. Ha már a Glee szereplője volt, és a Flash is megénekeltette, pont itt maradna el?

De ok, gonosz hangokat lehalkítom. Nem egy eredeti film, de nagyon helyes és cuki. Ilyesmi után azért könnyebben alszom el, mint az AHS legutóbbi része után…