Hát, nem tudok mit hozzátenni az eddigiekhez. Kb. minden azt a szintet hozza, amit megszoktam tőle.
Látványos jelmezek és díszletek, jó színészek. Az HBO biztos kézzel vezeti a House of the Dragon (s02e06)
részeket, és most is igyekeztek úgy fenntartani a figyelmet, hogy nem küldték a szereplőket csatába. Miközben a zöldeknél hatalmi viharok dúlnak - az új régens nagyon menne a maga feje után -, be van harangozva, hogy Alicent legkisebb fia is hamarosan színre lép. Itt már nehéz szimpatikus szereplőt találni, ők mélyebbre merültek, mint a másik oldal. Daemon továbbra is a szellemeivel birkózik. Lassan nem lesz olyan halott, akivel már ne fecsegetett volna. Rhaenyra próbálkozik és meg is lesz az eredmény, ha nem is úgy, ahogy számított rá. Avagy, új ág érkezik a családba. De tényleges összecsapás még mindig nincs, a jelenlegi három csoport helyezkedik. Kissé már úgy érzem, itt mindig ez a kivárás van. Mély levegő, majd egymásnak esnek.
Záró rész, esküvő, vagyis: All American (s06e15). Ki volt hegyezve arra, hogy mindenki besegít, hogy Spencer és Olivia nagy napja meglehessen, minden katasztrófa ellenére is. Így voltak megható beszédek és lezárások. Jordan szálán kezdték el húzni, később mi lesz. Szappanoperásan új családtag, és Jordan veszi majd át a családi házat is. De alapvetően ez egy szimpla, nagyon happy end lezárás és újfent meg tudom jegyezni, hogy a főszereplő a leggyengébb színész az egész csapatban. Nem fogom visszasírni, ha csak beugró lesz nagy ritkán.
De nem tetszett az All American Homecoming (s03e02) indított vonala sem. Mindenki keresi még a helyét a
megváltozott rendszerben. Az írók már szórakoznak azzal is, hogy melyik lány mellé kit keverjenek, mert Simone mellől lelépett a barátja. Az annyira olcsó húzás, hogy már dörgölőzik az exéhez is, amikor annak végre sikerülne továbblépni. Itt még kivárok - továbbra is ez a divatosabb sorozat, amely jobban viszi a fekete témát is, csak az irányt most még nem látom.
A Suicide Squad Isekai (s01e07) kapcsán sincs mit mondani. Megint le kellett verni egy ellent és megint nem jutottunk közelebb a megoldáshoz. A maga véres módján szórakoztató, szeretem a mangás rajzolását is, de annyira kellene már egy főellenség és pár válasz. Így marad szórakozásnak annyi, amikor Harley Joker után nosztalgiázik.
Ha már ez a gárda, még egy rész a Kite Man Hell Yeah (s01e03) sorozatból. Nem fog nekem tetszeni, ha minden
rész a bárra lesz kihegyezve. Pontosabban, most azt a tendenciát látom, hogy Lex el akarja őket lehetetleníteni, hogy a rejtekhelye biztos maradjon. Csak éppen a baráti kör mindig bemutat neki. Most éppen a szemközt nyíló szuperéttermet alázzák le. A vér nagyban folyik és a szereplők gátlástalanok. Ez nekem sok mindent el tud adni a fekete humorral, de van, amit már túlzónak érzek. Vérrel kitakarva az intim részek, amikor Glinder pucéran verekszik? Persze, pont úgy fröccsen rá a vér, mintha melltartó és bugyi lenne... könyörgöm.
Végül, csak igazolódik, hogy a Gold Star nem tud jó ellenfél lenni a Criminal Minds (s17e09) évadában. Elias maradt a szórakoztató faktor, komolyan azt élvezem legjobban, amikor beszól valamit elsősorban Rossinak. Neki működnek a tervei, összeszedett, mindenki más meg kullog. A Gold Star program meg annál rosszabb, minél többet tudunk meg a gyökereiről. És ez a nyitott vég is... Most komolyan megint azon kellene izgulni, a BAU csapatból valaki felrobbant-e? Tényleg lejutottunk oda, hogy már nem sajnálnám őket. Tudom, sokat írom, de annyira belassultnak és öregnek tűnnek a korábbi évadokhoz képest. Itt kellett volna a vérfrissítés, de helyette csak Emily felvállalja, hogy őszül és hasonló téma volt. Szóval, robbanjanak csak.


Durva, de ami legjobban tetszett a filmben, az a visszapörgetett idő. Visszatértünk a II. világháborúba, abba az időszakba, amikor a frigyláda nyomában jártak. Elképesztő, mire nem képes a technika. Egészen olyan volt, mintha a fiatal Ford játszana a vásznon. Messze jobban sikerült, mint amikor pl. Hanks lett fiatalítva Langdon professzorként.
fiatalabb, mint Ford, így azért az nem akkora színészi teljesítmény, hogy Voller sokkal szebben öregedett, mint Indy. 2 évtizedet nem lehet lesminkelni, hiába egyidősek elvben a szereplők. De a hatás így is megvan, hogy Indy öregnek tűnik mellette. A története talán helyenként lyukacsos és furcsa, de Mikkelsen elegánsan és hidegen játszotta.
sem eszmél, amikor egy idegen már zargatja és sok pénzt kínál, hogy lemehessen a pincébe. Iris el sem akarja hinni neki, hogy ott van egy lény, akinek a segítségével lehet a holtakkal beszélni. Mivel Iris fő prioritása jelenleg, hogy anyagilag talpra álljon, bele is egyezik a túrába. Lesz is döbbenet, amikor a falon levő lyukból előjön egy ijesztő lény és valóban alakot vált, Neil anyját fogja közvetíteni.
ijesztő is, amikor jó szándéktól vezérelve a zaklatott asszisztensnek akar segíteni, de azért az a másik véglet, ahogy nyomorult nő kb. félholtra verheti a főnökét. Azt nagyon megérezte Homelander, hogyan nevelje arra a gyereket, hogy neki mindent szabad, az egyszerű emberek felett áll. (Még jobban menne neki, ha nem lenne a saját függősége. Ha tényleg engedne teret a gyereknek, és nem szabotálná saját magát azzal, hogy még az is fáj neki, ha Ryan van a középpontban helyette.) Közben meg Becca nevelése is benne van, és Butcher irányába is tud még nyitni. Az sem tetszik neki, ahogy isteníteni akarják és tartanak tőle, közben meg abszurd elvárásaik vannak a fellépéseivel kapcsolatban. Butcher a normalitás alternatívája neki, csak ott is vannak háttérelemek. És még nincs eldöntve, mi lesz ebből a fiúból.
Butcher mellé CIA fenegyereknek. Az 5. évadban vajon ki jön még a Supernaturalből? De a Hetek új tagjai talán a fontosabbak most, ha Morgan azért meg is kapta a maga jeleneteit és egy csavart is az évad végére. Sage és Petárda. Az egyik a világ legokosabb embere és Homelander felemelkedésén dolgozik, miközben elszórakozik a Hetekkel. Petárda meg alig több egy white trash hősnél, aki a legrosszabb emberi tulajdonságokra alapozva gyűlöli és igyekszik ártani Annie-nek. Azt ő is felismerte, hogy Homelander-hez kell dörgölőzni, különben. Sage a veszélyesebb, Petárda sokkal kisebb volumenű szereplő.
hanem kb. egy ócska komédia szintjén azt láttuk, hogy minden tönkre megy, ami csak elromolhat egy esküvő kapcsán. Összevesző szülőkön keresztül elmenő hangú szónokon át a reptéren ragadón tanún át a véletlenül meglátott menyasszonyi ruháig volt itt minden. Pedig nem is olyan gyorsan szervezett lagzi volt, mint Jordané. Mondjuk, a kedvencem az volt, amikor az összevont leány- és legénybúcsúra megérkezett Magic Mike és segédje, akik nem sztriptízesek voltak, hanem egy Mike nevű bűvész és segédje. Ahogy Leila ránézett Jordanre és közölte, hogy megöli, az kb. a legmosolygósabb volt az egész részben. Szóval, feleslegesen kettéhúzott búcsú, néha egy-egy jobb pillanattal. De továbbra is a minden szép és jó, mindenkinek el van rendezve az élete vonalon haladt. Meglepetés, valami kiemelkedő – nincs.
Mivel az alapsorozat zárul, kezdődik a testvér évad. Vagyis: All American Homecoming (s03e01) is elindult. Mivel most először nem párhuzamosan futnak, az első rész egyfajta gyorstalpaló volt, hogy mi történt itt abban az évben, amit az All American egy tollvonással megugrott. Vagyis, röviden összefoglalták, hogy mi történt és indokolták, hova lettek egyes szereplők. A legfontosabb, hogy az egyik alapszínész kiesik – mivel az iskola sport helyett a tudományokra koncentrálna, így megszűnik a baseball csapat. Hiába lettek bajnokok. Damon ezzel nagy bajba kerül, és a rész fő konfliktusa, hogy vele mi lesz így. Profinak még nem mehet el, de itt nem tud játszani. Lesz megoldás – egy magáncsapat – csak ahhoz nagyon messze kell költöznie, és Simone tisztában van vele, hogy egy távkapcsolat mennyire szét tud esni. Ő megélte Jordannel és ha ezt nem is emlegetik fel, most felnőttebb döntést hoz, mint egyetem előtt. De csökkenni fog a nagynéni jelenléte is, aki meg washingtoni állásba is került. Biztos lesznek majd új szereplők is, de egyelőre a csökkentés megmagyarázása volt a lényeg. Az is volt a meghatározó ebben a részben – mi történt eddig. 1 év 40 percben elbeszélve.
most víziókban az anyjával beszélt és kavart? Hát, fura ötleteik vannak a készítőknek vele kapcsolatban, pláne, hogy már azt kellene előkészíteni, ami történni fog vele. A királynő azonban igyekszik erősíteni a vonalait, tervei vannak, hogy erősítse magukat. Egyértelműen ő a jobb uralkodó alapanyag, de sajnos ez már egyáltalán nem erről szól. Királyvárban a zöldeknél úgy tudnám röviden összeszedni a lényeget, hogy Alicent párszor pofára esik. A kisebb fia kifúrja a hatalomból és érezhetően háborús régens lesz. A szeretője átment depressziós szerencsétlenségbe, aki csak bánatosan les maga elé és nem lehet rá számítani. Az elsőszülöttje meg haldoklik, de ha meg is marad, nem sok mindenre lesz már alkalmas. De, ami mindezeken túl erős volt a részben, az a királyvári felvonulás. Mélyen elhibázott lépés – a család a sárkányokra alapozta az uralmát, akiket kvázi halhatatlan istenként imádtak az emberek. Most pedig megmutatták nekik, hogy mennyire nem azok. Hát, ha valamit sajnálni fogok ebben a világban, az a sárkányok veszte. Egy kihalóban levő faj, és a gazdáik háborúi miatt ők fizetnek nagyobb árat. Még egy generáció és kihalnak, köszi királyi család!
kellett csatázni, akiket elmekontrollal irányítottak. Mindenki mártózhatott mellette a maga félelmében is. A grafika a szokott, a vér nagyon folyt most is. Az, ami kiemelkedik és nem csak egy újabb csata, hogy a királyi várban a hercegnő már kezd gyanakodni, hogy nagyobb szinten nem stimmel náluk valami. Abból még lehet továbblépni – jó is lenne, mert elnézem a csatákat is, de az is jobb, ha értjük, mi a nagyobb cél. Az meg külön dühítő, hogy még mindig elég csendben van Flag, kikkel is állnak szemben. Még csak azt sem mesélte el, kik voltak az első, önállósodott és harcba kezdett Öngyilkos Osztagban. Miért jó nekik ez az információvisszatartás? Hogy a nézők meglepődjenek, amikor jön egy-egy új szereplő. De a történeten belül nincs sok értelme így intézni ezt a dolgot.
hogy se Kite Man, se Golden Glider nem fővonalas gonosztevők. Olyannyira nem, hogy Glider simán mondja azt, hogy Kite Man szuperereje a jó szíve. Egy gonosz, akinek a jósága a képessége? Ők különben vettek egy bárt, megnyitották és kb. itt tartunk most. Amiben Lex eldugta az Életellenes Egyenletet, de ezt persze nem tudja senki. Elég álnok humora van a sorozatnak – mert a baráti körbe bizony gonosztevők vannak, és senkinek szeme se rebben némi gyilkosság után. Az új PR-os, aki csaposnak nem vált be – Malice, pl. egy cica tulajdonosa, aki könnyen átmegy démoni nagymacskába, és akkor felfal mindenkit, aki útjába kerül. Mérete a Godzilláé, minimum. Különben meg Malice kistáskájában utazik. Ahogy belegondolok, ezek az elborult dolgok adják a sorozat humorát és egyediségét. Mi történik, ha a hipoallergén hörcsög helyett a lefejezett Királynő fejét viszik el az óvodába? Semmi jó, lehet sejteni. Grafikailag a Harley szintjét hozza, a humora is hasonlóan agyament. Érdekes, itt nem zavar, mennyire keverik a rasszokat. Glider ázsiai, Lex Luthor és a Királynő afroamerikaiak lettek, bár ahogy a képregényben néztem, fehér volt eredetileg mind. Azt ne láttam volna, hogy Glider Captain Cold húga, mert eszembe jutott a sorozatból az a figura, és Lisát nagyon nem tudom elképzelni a húgaként. De ok, az élőszereplős, Flash és egyebek, ez meg animált. Majd meglátjuk, milyen történeteket tud hozni.
Végül, még egy lépcsőfok, hogy a Golden Star nem lesz nagy ellenfél a Criminal Minds (s17e08) évadban. A múlt részben jött Huffmann karaktere, és már le is vadászta a fő embert. Alig profiloztak, állított egy csapdát és ennyi. Maradt az egyetlen nyomorult Jade, aki Damien nélkül legfeljebb labilis és ámokfutásba tud kezdeni. Még az is érdekesebb lenne, ha azok után mennének, akik gyakorlatban megcsinálták a pszichopata képzőt. De ok, lenyelem. Most, hogy van Felicity Huffman, rá lett kihegyezve a történet. Ősrégi, szerelmi történeteken merengenek, és mellette a gyilkos is meglesz. Hiányzik az okos gonosz, mert ez így túl egyszerű.
mutatósabb az amerikai változatban, ebben van valami túlzottan mű. De csak magában a külsejében - a viselkedése, ahogy ki vannak találva és meg vannak mutatva olyan részek, mint a sugár bevetése, nagyon működnek. Vagy a gyógyulási képessége. Itt sokkal jobban érezni, hogy hagyományai, mitológiája van, sokkal többet foglalkoztak vele.