Aichner regénye volt eredetileg. Lett annyira sikeres is, hogy nem is csak egy kötet, trilógia lett belőle. Most pedig itt van a sorozat is. Az első könyvet dolgozták fel, vagyis, akár még folytatása is lehet.

A történet egy része hagyományos krimi. Adott egy rendőr, akit reggel munkába menet, a felesége előtt halálra gázolnak. Blum eleinte még csak elfogadná a tragikus baleset tényét, de aztán egyre több gyanús jelet talál. Hamarosan már biztosan tudja, hogy Mark gyilkosság áldozata lett, és nem véletlenül nem találja a rendőrség a cserbenhagyó sofőrt. Maga veszi kézbe a nyomozást és igazságszolgáltatást.

Ami a plusz benne, hogy Aichner egy alapvetően megosztó személyiségű nőt tett a középpontba. Blum ravatalozót vezet, és mindennapos tevékenység számára a holtakkal való munka. Mi több, egyfajta látomásokban még el is beszélget a gondjaira bízott tetemekkel, míg élő barátai nincsenek. Ahogy megy előre a történet, látjuk, a nevelőszülei hogyan nevelték fel, mitől lett ilyen ember, és hogyan szerezte meg a szabadságát. Simán el lehet merengeni azon, hogy milyen pszichés problémája is van. Egy szempontból pszichopata, mert neki nem okoz álmatlan éjszakát akár egy brutálisabb gyilkosság sem. Blum az a nő, aki az igazság hajszolása közben olyan dolgokat is megtesz, mint SPOILER JÖN: a helyi pap elevenen megégetése vagy egy kétes fotós megölése, majd a holttest darabolása és más hulla melletti elrejtése. VÉGE Ugyanakkor nem teljesen érzéketlen: a férjét nagyon szerette, és a gyerekei is fontosak a számára. Bár, hogy empátia akad-e benne… Nem nagyon. Ok, maradjunk annyiban, hogy egy társadalomba beilleszkedett, normálisnak tűnő pszichopata.

Mivel a gyásza átérezhető, mivel tulajdonképpen igazságot szolgáltat – és nem csak a férjének, de egy jó tucat szerencsétlen lánynak is – lehet vele együttérezni akkor is, ha nem esik bele a normákba.

Nem rossz a krimi oldal sem, ahogy összerakják, miből mire jön rá, és ahogy egyik elkövetőt vadássza le a másik után. Mivel egy kisvárosban játszódik a történet, ahol megvan a helyi gazdag elit, akik természetesen érintettek a történetben, még egy plusz vetület is érkezik. Mit tehet meg egy gazdag ember büntetlenül? A történet szerint szinte mindent. Még azt is megengedi magának a sorozat, hogy nem lesz teljes elszámoltatás. Vagyis, van benne olyan szereplő, aki megérdemelné a bukást, éri is veszteség, de más szempontból sok mindent meg is nyer.

Látványra túl sok minden nincs benne. Ahogy a holtak Blum képzeletében megelevenednek, felülnek. Némi üldözés, a tettesekkel való összecsapás. Nem akciófilm szinten, de legalább kinéz valahogy. A kiderülő titkok, a bűnügy az, aminek el kell adnia és az meg is van.

Ha valamibe külcsín szinten bele akarok kötni, az a Blumot életre keltő színésznő kapcsán merült fel bennem. Anna Maria Mühe jól hozza Blum hidegségét, viszont messze nem egy szép nő. Még rá is van játszva az élesebb vonásaira. Így meg nem értettem, hogy miért van annyi pasi oda érte a sorozatban. A természete nem vonzó, és a külseje sem. Akkor mi?

De nem ez a lényeg, hanem a krimi. Az meg jó volt. Kellően sötét ügy bontakozott ki, és kirakós szerűen szépen össze is rakták a bűnösök történetét is. Figyelni kell a kis részletekre is, mert az egész képbe minden illeszkedik majd.

Olvasni is ennyit olvastam, de most kedvet kaptam a regények 2. részéhez is. Az meg még kiderül, sorozatként is visszatér-e Blum.

Halloween – el tudom képzelni, hogy a Démonok közt univerzum kitermelt már pár olyan lényt, amelyek most jelmezként is szóba jöhetnek. Az apáca nagyon is ilyen, mert sok mindent be se kell hozzá szerezni. A ruhája adott, csak jó arcfestés vagy maszk kell még, hiszen az arca volt, amellyel a frászt hozta a nézőkre.

Már másodszor. Csak sajnos már ijesztő filmként nem tudom nézni. Az első rész sem lett igazán para, ez még annyira sem. Pedig próbálkoztak, és nem csak jump scream elemmel. Persze, akad benne az is, és rendszeresen kiszúrtam, ahogy az apáca démon settenkedik. Nem mindig nyúlt előre és ijesztettek volna így, de azért előfordul.

A történet meg – hol kellene megijedni? Eleve a démon küldetését röhejesnek találtam. Begyűjteni egy szent szemét, hogy így megszerezze az erejét. Első hallásra csóváltam is a fejem, hogy mi eszükbe nem jut. Éppen csak nem nyomta be a szemeket démonunk a saját fejébe. Meg az is, hogy a bukott angyalok erejét adta isten a szenteknek. Hú. Nem katolikus vagyok, de a nagyanyám az volt, és nekem kimaradt az, hogy a szentek egyfajta szuperhősök lennének különleges erőkkel. Sokkal inkább szerencsétlen mártíromságot szenvedett hívők, akiket jól meg is kínoztak, mielőtt kilehelték a lelkük. És, ha már nagyhatalmú démon a szereplőnk, miért nem olyan célpontot választ, ami elérhetőbb? Simán mehetett volna Páduába Antal nyelvéért, de Rómában is majd minden templomban van egy ereklye. Nekem hiányzott, miért pont ezeket a szemeket akarja. Ha meg jól értettem az utalásrendszerét, Irene is Szent Lúcia leszármazottja, ezért vannak a látomásai. Nem könnyebb lett volna démonunknak egy leszármazottból kinyerni az erőt?

De tudom sorolgatni az ilyen és hasonló elemeket, amelyek zavartak. Nem tér vissza egy színész? A karakterét kiírják – stílusosan, kolerás lett. De ott van a démoni kecske is, amely a templom mozaikjáról lépett életre. Azzal mi lett? Minek szállt le egyáltalán az ablakból? De egyáltalán, minek készítettek egy templomra olyan ablakot, ami a Sátáné?

Ahogy Irene vissza lett rángatva ebbe az életbe, az is paródiába illik. Kifejezetten butaság, ahogy megkapja a feladatot és szélnek eresztik egymagában. Azért a katolikus egyház nem az a szervezet, ahol munkaerőhiány van, miért nem kapott testőrt, kísérőt, valamit? Mert Debra csak utána szökött, és az ő alakja még felesleges is. Értem én, Storm Reid hozza a más rasszt a történetbe, és egy újabb idióta ötletet. Azért akar Irene társa lenne, hogy végre lásson egy csodát.

Komolyan kellene venni, és látványra be is vetnek mindent, amit ez a franchise tud. Visszahozták a színészeket, az apáca még mindig ijesztően néz ki. De valahogy butaság is.

Különben, mekkora sztereotípia már, hogy a démon ronda? Amikor még ki is hangsúlyozták, hogy egykor angyal volt. Az angyalok meg szépek. Persze, értem én, miért így van kitalálva, régi általános előítélet. A szép jó és a ronda rossz is.

A kritikái különben jobb esetben is csak közepesek, a bevétele viszont jó. Vagyis, nem lepne meg, ha Valek visszatérne még apácaként kísérteni.

Még nem találtam jelzőt, amivel meg tudnám fogni, milyen volt ez a Batman. Sok mindent még most is emésztek benne, mert ez… kiveszett belőle a menő faktor. Mert igen, Bruce Wayne múltja tragikus, ő messze nem az a napfényes figura, mint Superman. De akkor is.

Megérkezett emo Batman? Depressziós, sötét, nyomorult, szomorú, céltalan és még sorolhatnám. Ennyire maga alatt levő Bruce Wayne-t még nem láttam. Pláne, amikor maszk sincs, csak Patterson arca, akkor aztán tényleg csak azt csodálom, hogy ez a szerencsétlen nem lett még öngyilkos. Batman az Igazság Ligájának az agya, és a vagyona, az azokon megszerezhető eszközökkel ő kicsit olyan, mint a Marvel Vasembere. Itt viszont nagyon nem így éreztem: inkább nézett ki ez a Batman és Bruce olyannak, akinek kellene egy kis kezelés az Arkham falai között, nem pedig annak, aki oda juttatja a bűnözőket.

Nincs meg benne Batman keménysége sem. Ok, nem öl, de ellátja a rosszfiúk baját. Erkölcsben, ökölben is szikla. itt viszont nem láttam benne azt a harcost, aki a korábbi filmekben megjelent. Nem érződött ki belőle, hogy miért lesz ő Gotham első számú igazságosztója, miért félnek már most tőle annyian. Ráadásul az eszközparkja is szegényes a korábban látottakhoz képest. Láttam már béna Batmobilt, de itt alig több a jármű egy sportkocsinál. A motor is teljesen szimpla, normális motornak tűnt. Egyedül a denevérruha repülős funkciója nézett ki valahogy, bár jellemző, hogy annak az akciónak is becsapódás lett a vége.

Az egész film is sötét és depresszív. Annyira le van nyomva mindenki hangulata, hogy rossz volt nézni is. Ez egy olyan Gotham, ahol mindenki, még a mesterbűnözők is nyomorultak. Ha Batman emo, akkor a városa is az. Vigasztalan, korrupt és elkeserítő. Amit szintén lehet menőn, izgalmasan tálalni, de ez a Gotham Sin City világától is kilométerekre van.

A gonoszok is meg lettek fosztva a misztikumoktól, és igyekeztek a képregény világ helyett egy ma is elképzelhető formába, hihetőbb alakba önteni őket. Ennek eredménye, hogy minden idők legbénább jelmezeit kapták. Pingvin simán ronda – fel sem ismertem Colin Farrellt, vissza kellett keresnem a stáblistán, kit is játszik. Pedig nem alakították madárszerűvé, semmi ilyesmi, csak ronda az arca. De a mélypont Rébusz és az a… nem is tudom mi, a fején. A fejébe húzott egy kukát? Rémes.

A szereposztás is egy az egyben a film stílusát hozza. Mert nevekkel van tele, még csak azt se mondhatom, hogy gyenge színészek. Van sztárfaktor. Csak éppen egyikük sem az a színész, akiért beülnék a moziba vagy poszterre tenném a falamon. Még Zoe Kravitz az, aki némi szexepilt bele tudott tenni Selina alakjába, de különben beszürkült alakok sorát kapjuk.

Annyira hiányzik ebből a filmből, hogy valaki legyen dögös vagy menő, vagy valami. Ne csak kukát húzzon a fejébe, vagy nézzen ki úgy, mint aki három nap után ébredt az elvonón. Mondjuk, legalább egy sokktól megkíméltek minket. Barry Keoghan Jokere csak felnevet és talán 1-2 mondatot mond, még csak nem is látjuk. Nem is akarom látni.

Egy jó történet nálam többet ér, mint az akció. De itt egyik sem teljesül. Rébusz terve nem üt elég nagyot, és közben nincsenek olyan összecsapások, amelyek feledtetnék velem, ami a történetből hiányzott.

A kritika különben szerette emo Batmant, annyira, hogy már a folytatás is tervben. 2025-re elvileg jön a 2. felvonás. Sőt, sorozatok nőnek majd ki belőle. Pingvin is kap saját sorozatot, meg Arkham is.

Nekem ez most túl komor volt. Sötét, több értelemben is. Ez a jobb film, de szívesebben néztem Black Adamet, ha már DC-ben gondolkodom.

Eljött ez is, 7 évad után itt a Billions (s07e12) vége. Bár azt írhatnám, hogy volt egy nagy finálé és egy nagy visszatérés. De inkább úgy döntöttek, kifordított részt csinálnak: azt néztük meg, hogy amit eddig elhitettek velünk, valójában miképpen történt másképpen. Mert mindig volt az eseményeknek egy folytatása, amit addig nem láthattunk. Így gyakran olyan emberek voltak a Wendy csapatban, akikről ezt gondosan rejtették, hogy a végére üljön a fordulat. Mégsem érzem annyira sikerültnek így ezt a leszámolást. Nagyon kényelmes – pláne, hogy Axe azt is kitalálta, a járulékos veszteségek helyett hogyan nyerjenek mindenkinek. Túl szép, hogy igaz legyen? De elvarrnak mindent, odateszik a szereplőket, ahol lenni akarnak. Talán csak Mike nem, de legalább jó vesztes volt. Az első kirohanását leszámítva. Azt nem állítom, hogy értem, mit is tettek vele pontosan, de nem is lényeg. Soha nem a pénzügyi tranzakciók megértése volt itt a lényeg, hanem a játszma. És hiába a sok ismerős színész, valahogy az nem volt igazi. Nem volt ez olyan epikus leszámolás, hogy a sorozat ne tudott volna korábban nagyobbat.

Ha már leszámolás. A The Morning Show (s03e08) világában is készül egy. Haladunk tovább a Cory elleni leszámolás pályáján, mi több, Paul még emeli is a tétet. Egyre élesebb, hogy két oldalra szakítják a sorozat szereplőit: Cory és Paul támogatói között egyre mélyül a szakadék. A nagy ugrás itt még nem történt meg, előkészítenek. Stílusosan, és Paul cége kapcsán is lehet bőven még meglepetés. Kicsit olyan kivárás, ami van. Vihar előtti csend. Ami különben Bradley térfelén is akad: Laura kezd rájönni, mi történt a szakításuk idején a nővel. Vagyis, elkezdtem érezni, hogy készülnek az évadzárásra. Jó színészek, stílus, egyre inkább kihegyezett dráma. Ugyan komolyabb témát egyedül Chris szála hozott a jelen részben – az abortusz törvény miatt -, de még nézette magát.

Az viszont nem jó jel, hogy az American Horror Story (s12e05) még az évad felénél se jár, de már kezd fárasztani. Most kezdem azt érezni, hogy lassan értem, miről szól az évad, és nem tetszik. Gyerekeladás a karrierért cserébe. Nem mintha Tudor Máriának bejött volna, visszautalva a korábbi bejátszásra. Nagy birodalmat kért, de neki nem jött össze – a húgának igen, de Mária arra örökös nélkül rég a föld alatt volt. Itt is azt érzem, hogy nagyon átverés szaga van az egésznek. És most komolyan, Annát tényleg azzal akarják rávenni a gyerekéről való lemondásra, hogy Oscart nyerjen? Az egyetlen, ami érdekes jelen pillanatban, hogy mennyien vannak benne az összeesküvésben körülötte. Már lehet tippelgetni, és nagy a létszám. Én most kifejezetten azt nézem, ki árulja el magát. Már lelepleződött a nézők előtt az ügynöke és a házvezetőnő is, de meglepne, ha ennyi lenne a lista. Az jó, hogy Anna víziói már nem uralják a részeket, de a történet maga még nem erős. Még alakulhat, a horror látvány megvan, és a színészeket sem aprózták el. És még sok is van vissza belőle.

A Libabőr (s01e07) pedig váltott – megint megvolt ugyan a heti horror. Ezúttal a srácok rádöbbentek arra, hogy be vannak zárva a könyvbe. Próbálnak kitörni, lett egy szövetségesük is, de a heti rész jelleg még jobban csökkent. Már szinte mindenki tisztában van azzal, mi zajlik és megy a nagyobb játszma. Tudjuk azt is, mit akar a szellem. Van benne jó látványelem – a semmiben lógó ház kifejezetten jó nézett ki. De még mindig áll, hogy kamaszsorozat. Nem igazán ijesztő, ahogy Stine kötetei is a kamaszoknak, kisebbeknek szóltak, és nem a felnőttekre akarta a frászt hozni. Pozitív ezzel a résszel kapcsolatban, hogy visszavettek a szerelmi szálak kapcsolgatásával. Jó is, hogy az életveszélyben nem azon verekedtek össze a srácok, hogy ki-kivel járjon. Bár valószínűsítem, a végére kialakítanak párokat is.

Végül, a Valami Amerika (s01e03) jelen része elhozta a választ, ami múltkor nem volt tiszta. Amivel még le is sikerült törniük. A kedvenc fivérem András volt, bírtam Vivivel a párosát, és most simán betették, hogy 2 éve halott. Vagyis, Bala tényleg agyonlőtte. Nem is értem, hogy lehet még szabadlábon. Ok, hogy pénze bőven van, de az emberölés volt. És látszólag megúszta annyival, hogy Vivi nem akar szóba állni vele. Ez már kezdte is elvenni a kedvem. Az meg fokozta, hogy Vivi kezd úgy nézni Marcira, hogy ők akár a végére össze is jöhetnének. Ahogy Marci néha bohóckodik, azzal hasonlít Andrásra, de mégis, mennyivel idősebb a nő? Ok, ebbe addig nem lovalom be magam, amíg nem alakul úgy a cselekmény. Mart azért volt jó poén is benne. Az tetszett, ahogy a rendező ugráltatja a srácot. Az is, ahogy Bazsi igyekszik zöldebbé tenni a produkciót. Zita és Zenó története meg hozza, amit előzetesen vártam. Vagyis, minden testvérnek be van lengetve a szerelmi szál. A tehetségkutató meg forog közben, és onnan jönnek is a poénok. A heti kedvencem, ahogy most Soltész Rezsőnek szóltak be. Az önreklámozás, meg Korda miatt is. Úgy tűnik, hetente találnak egy-egy egykori celebet/ismert embert, akinek beszólnak valamit. Megvan a zenei blokk is, bár a heti gyenge volt. A Fagyi dal rémes, és az sem nyerte el a tetszésem, ahogy Brasch Bence énekórán volt. Nem érzem az ő dalának – de majd jövő héten mennek a showba, hátha.

Mikori is ez a film? 2014-es, ok, ez valamit szépít. Nem mintha olyan sok lenne az a 9 év, de akkor azért nem úgy nézem, hogy ma mit akarok egy ilyen filmtől.

Hiszen arról már letettem, hogy egy táncos filmnek értelmes történetet is írjanak. A látvány a lényeg. Azzal meg lehet játszani, hogy milyen táncművészeti ágakat vegyítenek össze. A hip-hop és a balett keverése egy időben nagyon ment, de elkalandoztam. Legyen látványos, legyen verseny a végén és a táncospár a végére találjon egymásra. Kb. ennyi, amit egy táncos filmtől, pláne, ha tinik a főszereplők, vár az ember. Kötelező táncokból csak egy volt, a Step up és utódjai meg ezt betonozták be.

Amit mindebből ki akarok hozni, hogy ez a film is szépen pipálja a kötelezőket. Az új helyre költözött lány, aki titokban újra táncolni kezd. Jön a verseny, van ellenlábas és az elsőre nagyon nem szimpatikus fiúról derül ki, hogy nem csak jó szíve van, de táncos lába is. A cselekményben az a kevés, ami lenni szokott, megvan.

Még talán annyi pluszt rá is tesznek, hogy Gabby még mindig gyötrődik a szülei válása miatt. A táncot is azért hagyta abba első körben, mert az apjával közös dolgaik közé tartozott. Nem mintha lélektanban mélyre mennénk, és Brad egy-egy konzerv bölcsessége ne tudna segíteni neki. Ez éppen csak annyi, hogy valami keret is legyen azon túl, hogy mindenki ösztöndíjat akar nyerni a versenyen. Azon már csak kínomban mosolygok, hogy Gabby alternatívája az orvosi egyetem. Mintha nem lenne elég, hogy ő a csinos új lány a menő környékről, még annyi esze is van, hogy simán átáll az addigi sport központú életmódról az orvosi felé vezető lépcsőkre.

Ok, elkalandoztam. Nagy mese habbal. Ahogy tényleg hosszan fejtegettem, az ilyen filmekben nem keressük a tartalmat. Van felszínes viszály és szerelembe esés, meg családi konfliktus. Természetesen minden gyorsan és nagyon könnyen megoldható ilyen keretek között.

Akkor, a tánc. Ami a lényeg. Itt jazz-balettosok a főszereplők. A versenyre ugyan mindennel lehet nevezni, és lesz step is, meg klasszikus balett és egy tangó, természetesen a két modern balett előadásnak kell döntőt táncolni az ösztöndíjért. Nem is lenne ezekkel baj, ha ezen az oldalon is ki lennének pipálva a kötelezők. Először is, edzeni kell, betanulni a táncot, aminek a koreográfiáját is a történetben rakják össze. Ebből alig kaptunk valamit, a táncok kitalálása meg csak szóban jelenik meg. Vagyis, Gabby egyik új barátja bejelenti, hogy már csinálja és ezzel le is van tudva. Ennél nagyobb baj, hogy a kész produkciók nem olyan látványosak. Még akkor sem, ha számolom nekik, amit már emlegettem, hogy régebbi. Ennél egyszerűen jobb műsorokat raknak össze, és raktak össze már akkor is, amikor ezt a filmet készítették.

Az nem mentség, hogy látványosan tévéfilmes az egész. A történet, a nevenincs színészek, az egésznek a világa. Egy táncos filmben legalább a táncban legyen meg az a plusz, amiért nézi az ember.

És ebből a filmből ennyi elég is volt. Biztos nem nézem meg újfent, egyszer is sok volt.

Kezdjük talán azzal, ami az ilyen sorozatok rákfenéje, és ami miatt ez a végső évad is, többek között. A főszereplők a történetben kamaszok, 16-17 évesek. És ezzel meg is van a gond.

Mert a való világban, az évadok legyártása közben több idő telik el, mint amit a sorozatban ábrázolnak. Ha csak a 2. és a 3. évad közti időt nézem, a sorozatban mindössze 2 hónap telt el. Szerintem nem kell ecsetelnem, hogy nem készült el az évad 2 hónap alatt és került ki a platformra sem. Vagyis, a színészek sokkal gyorsabban öregednek, mint a szerepeik. Ha ehhez hozzávesszük, hogy eleve idősebbek is voltak… Ha csak a két főszereplőt nézem, Asa Butterfield és Emma Mackey is 26-27 évesek, nem 17-18, mint Otis és Maeve. És igen, ezen túl lehetne lendülni, és a történetet nézni, de én hajlamos vagyok az ilyesmin fennakadni. Nem véletlenül írtam le annyiszor azt is, hogy a Young Sheldon is üvölt azért, hogy ugorjanak előre a történetben pár évet, ha folytatni akarják.

De milyen maga a történet? Van benne nem is kevés erőltetettség. Maeve ösztöndíjjal külföldön van, Otisszal próbálgatják a távkapcsolatot. Otis meg iskolát váltott, és az új helyet jól jellemzi, hogy az iskola zászlai között egy szivárványszínű is lobog a szélben. Egy teljesen más világ és felfogás, mint a korábbi. Ebben a sorozatban eddig is küzdöttem azzal, hogy abszolút kisebbségben vannak a sima heteroszexuálisok, szinte minden szereplőnek van valami szexuális plusz jellemzője. Ez most halmozottan áll. Olyannyira, hogy van olyan szereplő, akinél el sem tudtam dönteni, hogy ő micsoda. Fiú, lány, nemsemleges, átműtött, micsoda? A menők a mások, és pl. Ruby, aki egy hagyományos történetben a méhkirálynő lenne, itt küzd is azzal, hogy nem szeretik, nem népszerű és itt ő a más. Valahogy nem tudom elhinni, hogy Angliában ilyen létezhet, de legyen.

A történet két konfliktusa, ami lejjebb viszi a szintet. Egyrészt Otis és Maeve szenvedése egymás felé, amit túl régen húznak, és most is elég gyatra alapanyagot szolgáltat. A két színész között nincs kémia, és nehezen hiszem el, hogy szerelmes pár lennének. Nem minta korábban Ruby hitelesebb lett volna Otis mellett, de őt nem is a szerelmének, hanem a szexpartnerének adták el.

A másik, hogy az iskolában már van egy terapeuta, és a két fiatal egymásnak megy, hogy ki legyen az iskola diák szextanácsadója. Igen, annyira béna, amilyennek hangzik. Pláne, hogy az iskola meg hagyja is, és teret kínál a versengésüknek.

A mellékszálakon sokkal értelmesebb kihívásokkal néztek szembe a szereplők. Jean a húgával igyekezett kijönni, miközben a szülés utáni depresszió is a nyakán volt még, és a munkáját is akarta folytatni. Adam az apjával való kapcsolatán és a jövője építésén dolgozott. Neki még jót is tett, hogy kitették a csapatkörből, és önálló történetet kapott. Jackson az apja személyét akarta felfedni, és olyan családi titokba botlott, amire nem volt felkészülve. De vannak még, és ezek nézették ezt az évadot. Otis most volt leginkább a háttérben, és mondhatni, mellékszereplőt csináltak belőle. Neki már nem volt érdekes története, az a többieknek jutott.

Külcsínre nem látványfilm, hacsak nem számoljuk azt, hogy kinézetben milyen extrémeket engedtek meg maguknak. Az a szereplő, akit nem tudok hova tenni? Lányos arc, de olyan tetoválások és mellkas, hogy az inkább fiús. De alapból a rózsaszín, lányosabb öltözetek nem tudom, hogy férnek össze a nagy tetoválásokkal.

A színészei jöttek mind vissza, és elköszöntek a sorozattól. Úgyhogy akár azért is lehet nézni, hogy ki milyen útra lép rá, és miképpen engedik el a készítők. Mert most zárnak, és ideje is volt.

Megvan a szórakoztató faktor benne, és talán nem is annyira tabudöntő, mint korábban. De azért ez még mindig nem az a sorozat, ami elé bármelyik kamaszt leültetném.

Egy ideig merengtem, mire emlékeztet annyira ez a mese. A szereplők mérete miatt egy ideig az Agymanókban gondolkoztam, de aztán beugrott. Zootropolis – csak ebben a történetben nem mindenféle állatok élnek együtt, és jön össze egy nyúl – róka barátság, hanem elemi jelenségek városába megyünk tüzet és vizet összeelegyíteni.

Tudnám sorolgatni, hogy az elemi város mennyi mindenben emlékeztet arra az állatos mesére. Még a lajhárnak is megvan a maga megfelelője, amikor Parázs és Örvény egy bírságit akarnak visszakérni a hivatalban. De ugyanúgy vannak a különféle lényeknek kialakított kerületek benne, és tömegközlekedés, rendezvények. Más lények, más ötletek, de az alap mégiscsak ugyanaz.

Ha már annyira ahhoz hasonlítom, egy lényeges különbség mégis van. A Zootropolis alapja krimi, nyomoznak benne és nem szerelmes történet. Az Elemi viszont egy románc, két lény között, akiknek természetüknél fogva veszélyes keveredni. Tűz és víz. Szépen hozza is a kliséket, ami a romantikus történetek sajátjai: az egymással ellenségeskedő felek barátsága, majd szerelme. A tiltott szerelem. A nagy gesztus, ami majd nem csak nekik adja meg a közös élet lehetőségét, hanem a családokat is kibékíti. Bár, inkább a tűz oldalnak kell engednie, mert örvény családja kezdetektől befogadóan és kedvesen bánt a lánnyal.

Itt jön be, hogy a rasszizmusról és az előítéletekről is mesél a Disney. Parázs apja bevándorló a városban, és nagyon rühelli a víz elementálokat. Saját magának megvan a piedesztálja, ahogy felépítette az életét és a semmiből kezdte. Ahogy a város olyan, hogy veszélyesnek tartja a fajtáját, ezért előtte kevesebb út áll nyitva. Mindenért lehet a víz eleméhez tartozókat okolni, és meg is lehet figyelni, hogy ezt gyakran meg is teszi. Örvénynek sem ad eleinte semmi esélyt, és ezt tőle tanulta Parázs is. A szoros együttműködés, a fiú és családjának megismerése kell hozzá, hogy hajlandó legyen felülvizsgálni az előítéleteit. De már az is, amit hallunk a történetben, hogy az elemeket nem jó ötlet keverni – csak cseréljük ki az elemeket rasszokra, és kész is a mélyebb téma. Csak kevésbé éles tűzzel és vízzel mesélni.

De mindezek mellett megmarad mesének, egy hangulatos és szépen felépített mesének. Lehet gyerekként is nézni, és a mélyebb tartalmak keresése nélkül is élvezni a történetet. Vannak kalandjaik, járjuk a szereplőkkel a várost, és van benne humor is. Azért azt nem állítom, hogy végig nevettem volna, de határozottan mosolygós.

A külcsín pedig csodaszép lett, ahogy a stúdió szokta. Maga a város, de az elemi lények is jól ki vannak találva és magas szinten ábrázolva. A kedvencem nem is tudom, mi lenne benne. Az üveg és a virág listán lenne, de tetszett, amikor mindkét főszereplő megmutatta, mire képes az elemével és a város végig látványos, szép mögöttük.

A világot talán nem váltja meg, annyira nem forradalmi és új mese, mint egy-egy korábbi, de vannak nagyon jó ötletek benne, értelmes az üzenete és szép is. Nekem jól esett most.

Az első részeknél fejtegettem, hogyan adták le az első évadot, így nem ismételném magam.

Annyit jegyeznék meg, hogy bár kényszerű a vágás, így is egy kerek történetet kaptunk. Egy nagy trükkre van ráhúzva ez az 5 rész. De a pláne az benne, hogy a végére lesz minden érthető. Nem is nagyon akarom magyarázni, mert akkor lehet az utolsó résznél meglepődni, hogy mi és miért történt korábban. Egyes szálakat átláthatóbbra hagytak menet közben is, mások viszont tényleg meglepetést tudnak okozni a felfedésükkor. A kedvencem különben az volt, hogy Assane és Benjamin miképpen kerestek bűntársat maguknak, és miben kellett nekik a segítség. De ennél jobban nem árulom el, mert az egyike azoknak, amin meg lehet lepődni.

Megtartották az eredeti Lupin történetekre az utalásokat. Viszont, sokkal szélesebb körben kellene őket ismerni, mint az Úri betörő nyitókötetet. Én azt olvastam, és itt már nagyon sok mindent emlegetnek, ami későbbi részekben szerepelt. Egyedül a Sholmes utalás volt onnan ismerős. Mivel Leblanc annál sokkal többet írt – 17 regényt és 39 novellát, amelyek összesen 24 kötetben jelentek meg -, aki mindent érteni akar és az eredetihez kötni, van mit olvasni. Sok címet is bedobnak, úgyhogy akár célirányosan is lehet velük haladni.

Ebben a sorozatban pedig Assane történetét építették még jobban fel. A múltra való visszaemlékezés lefedi a Claire-rel való kapcsolatát. Hogyan lett több barátságnál, illetve vannak utalások arra is, hogy Juliette Pellegrini miképpen volt a plusz egy fő mellette sokáig. Azt túlzás lenne állítani, hogy teljesen kerek így, vannak nagy ugrások, de a lényeg átjött. Mutat egy utat is, hogy Assane miképpen lett az, aki. Bár, az még homályban marad, hogy a készségeit miképpen szerezte meg, de mivel van még évad, kiderül, azzal akarnak-e foglalkozni.

Mivel a 2. etap az első évad vége, így nem meglepő, hogy minden korábbi szereplő ebben is jelen van. Több szerepet kapnak a Pellegrini család tagjai, de pl. Benjamin is, aminek kifejezetten örültem. Assane jelenéről mond el többet, hogy a barátjával milyen üzletük van, hogyan élnek. Bár Benjamin alapból szimpatikus figura, és azon kifejezetten jót mosolyogtam, amikor kezdett megkattanni a kutyától, aki már akkor is ugatott, ha Pellegrinire gondolt, nem is kellett kimondani a nevét.

A tempó gyors, az események kifejezetten hamar zajlanak. Bár összefüggenek a részek, mégis olyan megoldásai vannak, hogy egy-egy rész is tekinthető egy-egy egésznek. Legyen az egy Lupin történetet megidéző menekülés vagy egy összecsapás okán.

Látványra tudja ugyanazt, amit az első részek. Változatos álruhák, sokféle helyszín mindenféle gazdasági háttérrel. Mentünk le a katakombákba, de járták Párizst és színházi esemény is volt. Nem kell robbantani, nem kell túl látványos üldözés, az átverés az álcákkal a sokféle helyszínen éppen eléggé le tudta kötni a szemem is.

Továbbra is tartom, hogy Omar Sy kevesebbet játszik, de a maszkok és jelmezek változatosabbá teszik. A gyerek énje (Mamadou Haidara) több érzelmet fejezett ki, mint a felnőtt. De Sy a név, és ebben a szerepben tudja is hozni azt a csibészséget, amit bele szokott tenni a szerepeibe.

Ez a történet, a bosszú az apáért, megkapja a zárást. A 3. etap a folytatás, bár azt kicsit sajnálom, hogy ahhoz nem tudok úgy Leblanc-kötetet fűzni, hogy olvashassak mellé.

Tegnap azt hittem, elértem a mélypontot. Nos, ennek az amerikai filmnek sikerült bebizonyítania, hogy idős szülők és család témában az amerikaiak még lejjebb tudnak menni, mint a franciák. Azt is írhatnám, hogy mindenki kerülje ezt a filmet, aki nem akar másfél órát szenvedni béna poénokon és szatírába hajló, nem is tudom, milyennek nevezzem; világépítésen.

Akkor minek néztem meg? A helyzet az, hogy egy-egy szimpatikus színésznek megnézem a filmjét akkor is, ha annyira nem is tetszik a cselekmény rövid kivonata. Itt konkrétan Bobby Cannavale neve, ami bevonzott. És kicsit katasztrófaturistának is készültem. Olvastam már, hogy mennyire rosszul sikerült a film. Hát, ennyire rosszra nem számítottam. Azt hittem, majd arról írok, hogy mennyire utálták sokan, pedig vannak érdemei.

Hát, nincsenek.

Kezdjük talán azzal, hogy mi akar az egésznek az alapja lenni. Három, 50 környéki (inkább felette, mint alatta) apa szenved a megváltozott világgal. Nem elég, hogy kirúgják őket az egykori cégükből tulajdonképpen a koruk miatt, Jack komolyan összeveszik a kisfia óvodájának igazgatónőjével is. A történet kb. úgy néz ki, mintha a világ valóban teljesen PC lenni, és ezzel a régimódi férfiak nem tudnak mit kezdeni. Megvan a South Park azon része, amikor az igazgató meg a párja csak titokban lehettek család, mert a hagyományos értékek már nem PC? Ez még messzebb el tudott menni. Olyan téren túl van tolva minden, hogy csak kapkodtam a fejem. Itt van, aki komolyan bedobja, hogy a gyerekek óvodai rendezvényének a témája legyen a gender. Az egésznek az elfogadásról kellene szólnia, és az egyenlőségről. De ez már pozitív diszkrimináció, és most azokat közösítik ki, akik nem tolják ugyanígy túl ezeket a dolgokat. A ló másik felére átesés – kb. mint a femináci filmekben a férfiak ördögökkel és rosszal való azonosítása.

Nem tudnak értelmes poénokat és konfliktusokat kitalálni. Még Cannavale szereplője működik a legjobban, aki kényszeresen küzd azért, hogy ne látszódjon rakta a kora. De pl. Jack esetében nem is értettem, mi az a harag benne és miért nem tudja kezelni. A fekete barátjuk családalapítási félelme? Mintha valóban elhitte volna, hogy van egy 30 évvel fiatalabb barátnője, aki nem akar családot, csak kötetlen kapcsolatot vele? Kétlem, hogy szexkalandot egy 50 feletti, közel nyugdíjas pasassal kezdene.

Zavaros az egész, és nincs rendes története. Azt sem mondhatnám, hogy eljutunk valahonnan valahová. Pedig hagyományos történetmesélése van, nem a szerkezettel és más ábrázolási móddal játszottak, még csak posztmodern kezdeményezések sincsenek benne. Egyszerűen cselekménye nincs olyan, hogy arról érdemben lehessen írni.

Még nagyobb baj, hogy egy szimpatikus szereplőt sem sikerült írni bele. Mindenki sarkított, inkább paródiába illő figura, egy hasonlóképpen eltúlzott világban. Ezért is emlegetettem az elején a szatírákat, ha igazából ez nem is az. Csak emlékeztet rá, és nekem azokon sem sikerült még derülnöm. Ezen sem.

Nem is szenvedek ezzel tovább, ez a film közel szörnyű volt. Erre tényleg kár az időt pazarolni.

A helyzet az, hogy nem találtam egy magyar filmet se, amit most kedvem lett volna megnézni. Történelmit meg pláne nem. A Tündérkert ugyan listán van, de azt előbb el akarom olvasni. Le is döbbentem, hogy milyen terjedelmű az Erdély-trilógia, de ez egy másik történet. Visszanyúltam egy francia filmhez, amit eddig szerettem.

Az első rész kb. bármikor nézhető. Abban még úgy volt humor, hogy a rasszista előítéleteken nevetni lehetett és pozitív volt a film üzenete is. A második rész már vérzett több sebből is, de még abban is volt egy olyan ötlet, párhuzam a lányok és családjaik életében, ami miatt akár többször is meg tudom nézni.

Most viszont itt ez a harmadik epizód, és mindaz, amit szerettem, annyira ki van belőle kopva, hogy arról tudok beszámolni, hogy kaptunk egy teljesen felesleges folytatást. Egyszerűen nincs benne ötlet, ami eladná. A szülők 40 éves házassági évfordulója közeleg, és a lányok erre egy egész családos nagy ünnepséget szerveznek. A kultúrák még jobban ütközhetnek, és több házasságban is felüti a fejét némi viszály. Csak éppen egyik sem eredeti, vagy a klisékre rájátszó.

Mert mi is van benne? Marie valami újra vágyik, a férje meg látszólag nem veszi észre. A német műgyűjtő viszont igen, csak éppen Claude azt hiszi, a férfi a festő lányának csapná a szelet. Amit nem is bánna, inkább szeretne egy német, mint egy kínai vőt. David és Rachid egy a kertjeik határán álló almafa miatt vitatkoznak. Chao szülei között azért van feszültség, mert a nő szeretne iszogatni, borozgatni, az apja meg minden alkoholtól tiltja a nejét. David szülei között meg azon megy a vita, hogy hol vegyenek kenyeret. Hát igen, egyik sem éppen az a szint, ami miatt emlékezni kellene a filmre. Banális, komolyan sem vehető. De, ami feszültebb lenne, mint hogy egy néger színész játszhatja-e Jézust, azzal nem tudnak mit kezdeni. Mondjuk, a Bridgerton utáni világban nincs már olyan, hogy milyen rassz milyen embert játszhat. Bárki lehet bármi.

Komédia, de nem tudtam nevetni ezen a filmen. Inkább negédes irányba megy el, és sok szereplővel már nem is tudnak mit kezdeni. Nem véletlen, hogy a szülők generációjában annyira erőltetett konfliktusok vannak. Valamit bele kellett tenni, valamin vitatkozni kellett, csak már rendes ötlet nem jutott az írók eszébe, így maradt ez.

Mivel komédia, a látvány sem tudja eladni. Szép környezetben játszódik, még egy kastélytúrára is elmennek, de ez a legtöbb, amit ki lehet ebből hozni. A történetnek, a poénoknak és a színészeknek kellene eladni, de egyik esetben sem érzem azt, hogy elégedetten hátra lehetne dőlni.

Pedig minden korábbi színész aláírt erre a filmre is, és szokás szerint az újabb családtagokkal bővítették is a stáblistát. Továbbra is Christian Clavier a legnagyobb név, de most abban merül ki a szerepe, hogy sikertelen könyvét reklámozza meg titokban vegye a saját könyveit. Erről jut eszembe – a stáblistán ott volt Omar Sy is, bár nem szúrtam ki a színészt. Valaki felfedezte? És, ha már színészek. A lányok és férjeik azok, akiken nagyon látni, mennyi idő telt el az első film óta. Sokkal inkább öregedtek a vejek, mint ami pl. a gyerekeiken látszik.

Zárásul annyit, reméljük, negyedik részt már nem jut eszükbe forgatni. Már ebben sem volt ötlet.