Kezdjük akkor egy évad- és egyben sorozatzárással. A Motherland: Fort Salem (s03e10) végére tehetjük ki a pontot.

Mindaz, amit a részek alatt írtam, most is igaz lesz. Sok minden történik, mozgalmas, de ezzel együtt összecsapott is. Mert mit sikerült nekik 40 percben elmondani? Az utolsó háborút, az első dal összeállítását és a nagy varázslatot, több lány halálos sérülését és csodás felépülését is. Hiába van ötlet, mert nekem az alternatív történelem a salemi boszorkányok leszármazottjainak hadseregbe állításával még mindig tetszik, de az egész sorozat nem működik. Egy regénysorozatként jobban el tudom képzelni, mint ebben a formában olcsón és gyorsan elbeszélve.

Olcsó, vagyis hiába szól boszorkányokról, háborúról és varázslatokról, a látvány szinte nulla. Most kapunk az arcokon vörös, az égen meg sárgás derengést, és ennyi. Bocs, nem. Van egy szereplő, aki fekete massza fertőzéssel számol majd le az egyik gonosszal. Vérszegény kínálat egy évadzáróra, de az egész sorozatot jellemzi ez.

Ahogy az is, hogy alig van helyszín. Szabályosan röhejes, ahogy pl. Afrikában nyomoz Alder, és egy ugyanolyan raktárépületben bolyong, mint amit akármelyik másik részben láttunk, csak éppen most afrikai jellegű holmikat árulnak körötte, kicsit piacosan. De megint csak Fort Salem a helyszín. Mégis, hol forgott ez a sorozat? Egy stúdióban és annyi? Nem lepne meg az sem.

Az alapötlet, és hogy kedveltem a karaktereit, ami eladta nekem. A három lány, a párjaik és nem egy felnőtt boszorkány, akik miatt ezt el lehetett nézni. Azt nem állítom, hogy színészként sokat bele kellett tenniük, de azért próbálkoztak nem csak egy YA fantasy boszorkányos sorozatnak lenni.

Azt hittem, a Five Days at Memorial (s01e05) zárlatáról is most írok, de rá kellett jönnöm, hogy még lesz egy rész. Most megvolt az ötödik nap, de még egy lesz, amikor meg is beszélik és nyomoznak, mi történt ezen az ötödik napon.

Mert bizony oda jutunk, hogy azon kezdenek el gondolkozni, hogy mi az, amit még meg tudnak tenni a betegekért. Nincs már semmi, se víz, se gyógyszer. Megjön a parancs is, hogy ki kell üríteni a kórházat 5 órán belül, senki nem maradhat. Addig jönnek hajók és helikopterek, de aztán vége.

A legdrámaibb rész talán ez volt, annak ellenére is, hogy virágnyelven beszélnek benne. Az állatokkal kezdték: sokan a kedvencükkel menekültek, és egy egész szoba tele volt a különféle háziállattal ketrecben: macska, kutya, biztosan más is, de amikor mutatták őket, nézni se akartam. Mert az állatokat nem tudják elvinni, és az kegyetlen lenne, ha itt hagynák őket szenvedni. Van egy kép, amikor a megtört doki a kezében az injekcióval szinte zokog az állatok tetemei között. Ragozzuk? Nem kell – szívszaggató. Majd ugyanezt az elvet – mentsük meg őket a szenvedéstől – a vezető elkezdi Annának a betegekre is mondani. Így nyer értelmet, miért ő volt az, akiről kérdezgették a dolgozókat az eddig bevágott vallomásokból. Mert Anna lett a Halál Angyala.

Az valami nagyon finom, ahogy az eutanázia bejött a történetbe. Nincs kimondva semmi, alig látunk valamit, Annát egyszer egy injekcióval és ennyi. De sejthető, mi történik. Különben is vannak drámai pillanatok: amikor a nőt elvonszolják az anyja mellől, mert kiürítés van, a haldokló öreget nem tudják vinni, de a lányának mennie kell. Vagy, amikor az erősen túlsúlyos férfitól elköszön a gondozója. Nincs kimondva, de ott van a sorok között, hogy ő itt fog maradni és egyedül fog meghalni, mert nem tudják elvinni.

Az is valami borzalmas, hogy a magánklinika, ahol komoly pénzeket is fizetnek azért, hogy gondozzák őket, semmit nem tesz a betegeiért. Szó szerint hagyják őket ott meghalni. Az ápolók majd megszakadnak, hogy segítséget szerezzenek, és annyi a reakció, hogy majd az állam intézi, ők nem tesznek semmit.

Megterhelő, nehéz rész, iszonyatos drámával. Eddig ez a sorozat csúcspontja, de nem könnyű megnézni. A színészek viszik a hátukon, amit erősít a kórház zárt tere és az állapotok, amiben van.

Nem tudom, mit tudnak még hozzátenni, ez súlyos volt több értelemben is.

Végül, amit a hét első felében ígértem. House of the Dragon (s01e01). Nem tudom nem azon törni a fejem, mennyire láttam volna másnak, ha nem olvasom újra az erről a korszakról szóló Martin-kötetet. Ugyanis a GoT alapsorozattal ellentétben, ez már meg van írva. Itt nem lesz az a rejtély, hogy mi lesz a végjáték.

Így elnéztem a szereplőket, a köztük levő viszonyokat, és nem tudtam nem arra gondolni, hogy mennyit fog változni a felállás a történet végére. Akik most legjobb barátok, egymás torkának esnek és egymás végét okozzák. Nem feltétlenül úgy, ahogy az örökösödés miatt gondolná az ember. Hiszen ez a Targaryen-ház, itt simán belefér a családon belül házasodni.

Különben mindennek szépen itt van az alapja, ha tudod, mit nézz. A pletykáké és viszonyoké, a későbbi háborúé, már alakulnak a frakciók.

Érezhetően lesz íve a történetnek, és bekötötték a folytatáshoz is. A Tűz és a Jég dala jóslat? Az nem feltétlenül kellett volna. De a nyitány, azzal, hogy a Targaryen-ház vesztét csak az hozhatja el, ha a családtagok esnek egymásnak? Ez az a fejezet, ahol ez megtörténik. Amikor Rhaenyra hercegnő arról beszél, hogy a családot az teszi különlegessé, hogy sárkányok urai? Utólag tudjuk, mennyire igaza van. Sárkányokkal az oldalukon nem lett volna trónfosztás…

A külcsínre költöttek, és itt ki van maxolva, amit a GoT évadokban sokáig vártunk. 10 felnőtt sárkány van, minden Targaryen sárkánylovas. A nyitány is ez volt, és visszatérő elemek a sárkányok. Tetszettek az olyan apróságok, mint pl. Daemon herceg sisakja a lovagi tornán. Mivel a már emlegetett újraolvasott könyvem illusztrált, így friss emlékként mesélhetem, hogy ilyen sisakokkal vannak ábrázolva a Targaryen hercegek. Bár még csak az alapozásnál járunk, már volt brutális lovagi viadal és Daemon is rendezhetett vérfürdőt a városi őrséggel – el is tűnődtem azon, már ebben az évadban elindul-e a kalózok ellen, akiket emlegetnek, és akikről tudom, hogy majd ez a herceg indul meg ellenük, igaz, nem most még. (Ahogy mondtam, sok minden fontos lesz később, és előismerettel rájuk is ismerni.)

A történet, a külcsín ok. Nem véletlenül a szereposztást hagytam a végére. Azt még nem döntöttem el. Itt más koncepciót választottak – nem egy húzónév és sok ismeretlen, akik a GoT-vel lettek sztárok. Minden fontos szereplő már ismert, és ha sztárnak nem is mondanám őket, nem kell már őket feltenni a sorozatos térképre. De hogy mindenkinek jól áll-e? Hát… Mondjuk úgy, a Targaryen hajszín nem éppen előnyös egy-egy színésznek. Matt Smith még csak hagyján, Milly Alcock jól mutat vele, Paddy Considine viszont rémesen nézett ki ezzel a színnel és hajhosszal. Mindenkit pedig még nem láttunk, hiszen ez a nyitány csak, fog még Viserys olyat lépni, amivel kirobbantja a Targaryen harcokat. Ehhez kell pár év és a most fiatal lányokat, a hercegnőt és a Kéz lányát ismertebb színésznőkre cserélik.

Egyelőre maradok érdeklődő, érdekel, mire jutnak majd a sorozattal.

Az Uncharted eredetileg számítógépes játék volt, ha igazam van, még nem is ért véget a játék karrierje Nate Drake-nek. Azt ugyan nem ismerem, de az egyik regényt olvastam, aminek szintén a játék volt az alapja. A filmnek ahhoz nem sok köze volt.

Egy eredettörténetet kapunk, a kezdetektől. Egyáltalán ki az a Nate Drake és mi köze van a kincskereséshez? Díjaztam, hogy ennyire elölről kezdtünk, így semmilyen előismeret nem kellett, és bárki le tud ülni a film elé.

A történet maga kalandos és szórakoztató. Azt nem is kell firtatni, hogy mennyire valós vagy sem. Fogalmam sincs, hogy pár száz évig el tudnak állni-e a fából készült hajók és ki lehet-e őket úgy emelni helikopterrel, ahogy itt megteszik. Nekem gyanús, hogy nem. Minimum elkorhadtak volna annyi idő alatt a vízen és megette volna őket a penész, de ahogy mondtam, nem aggódunk ilyesmin.

Helyette lehet élvezni, hogy egyik nyom vezet a másikhoz és a felek közötti hajszát. Nate a film jófiúja, aki senkinek sem ártva néha lop ugyan, de különben elvei vannak és jóhiszemű. Hozzá képest mindenki ármánykodik és még talán a végén sem lehet tudni, kiben és mennyire lehet bízni. Az is része a történet ötletének, hogy mindenki átver mindenkit, és menet közben derül ki, hogy ki kit és hogyan.

Látványos lett, nem sajnálták a külcsínre a befektetett pénz. Az akciók koreografálása vagy éppen a díszletek, hajók, kincs utáni hajszák is rendben vannak.

Szintén áll, hogy a szereposztáson sem spóroltak. Tom Holland az aranykorát éri, és szépen beleérik az ifjabb akcióhősök szerepkörbe. Az alkata megvan hozzá, és a színészről lehet is tudni, hogy a jelenetei nagyját maga forgatja. (Talán tornász múltja van, de azért erre nem esküdnék meg. Ami biztos, hogy a pandémia alatti leállás alatt lehetett olvasni, hogy folyamatosan edzett, mire tudják folytatni a forgatást, fizikailag fitt legyen.) Mark Wahlberg ebből a skatulyából tart kifelé, 50-es felül azért már nem vele kellene eladni az ilyen típusú filmeket, és így maradnak neki a hőst segítő, idősebb jóbarát – mentor szerepek. Bár, az övévél is akad nagyobb visszalépés: Antonio Banderas. Megkapta az egysíkú főgonosz szerepét, és nem tudtam nem azon merengeni, hogy volt egyszer ő Zorro is. Most meg egy semmilyen ellenlábas, aki kimerül annyiban, hogy neki kell az arany, mert neki az jár. Még Sophia Ali, Chloe Frazer megtestesítője, akit érdemes kiemelni. A játékokban is visszatérő szereplő, a Nate körüli nő, de antihős is. Őt inkább eye candy szereplőnek érzem, a színésznő különben ennél többre is képes, ahogy a The Wilds részekben láttam.

Akkor fogjuk össze: a történet rendben van. Van humora és látványa, a szereposztása simán sztárszereposztásnak mondható és Hollandnak jól is áll Nate Drake bőre. Korrekt játékfeldolgozás, aminek lesz folytatása is, szóval, nem örökre köszön el az sem Nate-től, aki nem fog Uncharted játékkal játszani.

Ez is része a Marvel univerzumnak, de innen, 2022-ből visszanézve azért zavarónak találom, hogyan nem illik bele a Marvel filmek kánonjába, noha egyértelműen abból nőtt ki.

Hogy értem ezt? Az első film után jött ki, és így megfeleltethetőek a szereplők az ottani énjüknek. Mondjuk, az eredeti hangok nem vállalták be a szinkront, de meg is lepődtem volna, ha Bradley Cooper és Chris Pratt egy egész animációs sorozatnak a hangjukat adták volna. De nem ez a lényeg.

Ez egy olyan sztori, amiben már összeálltak az Őrzők, és küldetésekre járnak. Alapvetően a mindennapjaikat követjük, amit majd egy átívelő történet fog össze. Hiszen van egy térkép, vannak nyomok, amelyek egy lehetetlenül nagy erőforráshoz vezetnek, amelyre a fogát feni többek között Thanos is, és amely miatt Asgard képes háborúba menni. Kisebb-nagyobb kalandok, sok humor és antihősök. Amiért ezeket a karaktereket szeretem.

Csak - még az előtt járunk, hogy a filmekből megtudtuk volna, kicsoda Ego és Peter miképpen egy bolygó fia. Itt viszont szintén foglalkoznak azzal, hogy kicsoda igazából Peter Quill, és itt is kapunk egy apát és hozzá kapcsolódó kalandokat. Mondanom se kell, ez nem Ego. J’Son a neve, és ennél többet nem árulok el róla. Nagyon más történet, mint a filmé. Utólag zavar, bár, ha a megjelenésekor nézem meg, akkor a második film után morognék, hogy passzol össze ez a két szál.

Viszont, azt szerettem, ahogy olyan történetekkel kötik össze a sorozatot, amellyel a filmek nem. Ha konkrét példát akarok hozni, az Emberteleneket nevezem meg. Ugyanazok a szereplők tűnnek fel, akiket a sorozatban láttunk, Medúza és a teleportáló kutya, vagy éppen Maximus és a bátyja. Mondjuk, azt még mindig nem értem, hogy miért az a király neve, ami, de mindegy. Az nem is fontos.

(De egyéb jó mellékszereplőket és ötleteket is hoz. A Tudástér kutyája, vagy a Gyűjtő és a Játékmester fivérek. Ezzel pl. a Thor filmet is ide sikerült kötni úgy, hogy egyáltalán nem azt a történetet nézzük.)

Jópofa, gyorsan nézhető és az a fajta akció komédia, ami a filmeket is eladta. Korrekten meg is lett rajzolva, és a szereplők jól idézik a színészeket, akik a filmen játszották őket. A ruháik, az arcvonásaik – rajzfilmfigurává alakultak.

Tetszett az is, hogy igyekeztek a szereplőket építeni és a múltjukkal is rendszeresen szembe kellett nézniük. Az egyik kedvencem volt, amikor azt néztük meg, Mordály honnan jött és milyen a családja.

Színes, sokszínű, szórakoztató. Csak el kell engedni, hogy ne a film történetét akarjuk ezzel kiegészíteni, mert egészen másképpen halad. Így érdekel is, a további évadok mit tesznek hozzá – már csak azért is, mert a 2. évad éppen a 2. film premierje előtt ment le.

Erősen töröm a fejem, hogy találjak valamit ebben a történetben, ami miatt legalább kicsit tudnám ajánlani. Azt valahogy kevésnek érzem, hogy van benne pár szép vágókép. De lehet, hogy többet nem fogok találni.

Először is, a történet ismerős is, nem is dolgozták fel jól. Két barátnő bulizni megy, reggelre az egyik eltűnik, a másiknak meg igencsak ködösek az emlékei némi alkohol és drog miatt. Amikor előkerül Kate holtteste, egyből Beth válik gyanússá, aki rá akar jönni mi történt. Csak ez annyira unalmasan, lassan van filmesítve, hogy hiába rövid maga a film is, így is szinte végtelenül hosszúnak éreztem.

A csavarokat is az adja, hogy Beth kénytelen rájönni, a barátnője mennyi mindenben hazudott neki, vagy megtévesztette. Amit meg nyomozni kell, arra túl könnyen rájönnek végig. Mennyi az esélye, hogy két eszkortot, akiknek a nevét sem tudja, megtalálnak egy viszonylag nagyvárosban? Itt egy nap sem kell hozzá. Mennyi esélye van, hogy a taxis, akivel vált két kedves szót, mindenben segít majd neki, és nem csak tolmácsolni fog, de szállítja, vallat és lefizet érte? Vagyis, akad benne bőven mesefaktor, bár egy jó nyomozás ezt elviselné, csak ez nem jóféle nyomozás.

Bajban voltam azzal is, hogy egy szereplőt sem szerettem meg. Eleve a házasságtörő szereplőket nem bírom, és itt bizony sokakról kiderül, mennyi vaj van a fülük mögött. Beth ilyen szempontból jólány, neki eszébe sem jut félrelépni vagy alakoskodni. Eredmény: mindenki jól át is vágja. Plusz, nem tudom szeretni az ennyire naiv és hiszékeny szereplőket. Régen talán erény volt ennyire hinni az emberekben, én ma nem tudom annak látni.

Az sem segített, hogy Leighton Meester nem szépen öregszik. Láttam több sorozatban is, de ennyire leharcoltnak még sosem tűnt. Rendben, a történet szerint kisgyerekes anya, de most, hogy van pár ilyen a környezetemben, azt kell mondanom, hogy egyikük sem lett saját maga ennyire lepusztult verziója, mint ahogy Meester kinéz a vásznon. Ok, Blair már régen volt, nem lehet mindig szexi huszonéves, de van egy olyan sanda gyanúm, hogy a karaktere nem annyi idős akar lenni, mint amennyinek a színésznő kinéz. Sokkal öregebbnek tűnik, mint különben a kora. Ez párosítva azzal, hogy mennyire ellenszenves a szerepe, kész is az ítélet. Jó színésznőnek meg sosem tartottam, de ez már egy harmadik történet.

Hagytam ki valamit? A történet nem tetszett, a thriller csavar még annyira sem. A szereplőket nem bírtam és a szereposztás sem tetszett. Tényleg marad annyi, hogy lehet korrekt vágóképeket találni a horvát tengerpartról. Nem az én filmem.

Mivel még újraolvasok pár fejezetet a Tűz és vérből, még nem néztem meg az új GoT sorozat nyitányát. A hétvégi sorozatrészes összefoglalóra azonban mesélek arról is.

Most a The Dropout (s01e05-08), aminek a végére értem. Véletlenül feleztem pont meg, de cselekményben is egy jó válaszvonalat sikerült így találnom.

Eddig Elizabeth felemelkedése volt a téma, most viszont azt mutatták be, hogy bukott le. Mondanom se kell, ez sokkal izgalmasabbra sikerült. Olyan bázis van a nő mögött, hogy hiába sorakoztattak fel ellene komoly bizonyítékokat, sokáig bírta még úgy is. Kik álltak össze ellene és miért? Erről szólt ez a 4 rész.

Még inkább áll, hogy Elizabeth karaktere teljesen átfordult a gonosz szereplővé. Láthattuk, a több éves kapcsolatát hogyan áldozza fel, tulajdonképpen a semmiért. Láthattuk, hogy a kezdeti meneküléses technikát hogyan váltotta fel a támadó. Kezdetben a kínos kérdéseket kihagyta, máshol lett dolga. Ahogy milliárdokat ért a cég, már elkezdte besározni és lejáratni, aki ellene mert szervezkedni. Megvannak a mélypontok, mint a kémikusa öngyilkossága, amibe egyértelműen Elizabeth és a cég kergette bele.

Jól megcsinálták azt is, hogy leöregítették a szereplőket. Sunny esetében látszott talán legjobban: az őszülés, a pocak. De Elizabeth vonásait is szikárabbra vették, lehetett érzékelni, hogyan megy az idő a történetben.

Mozgalmas volt, és amit látványba bele lehetett nyomni, bele is tették. Az orvosi gépek, céges összejövetelek, különféle rendezvények és Elizabeth ruhatára. Elsősorban dráma és volt thriller hangulat is benne, nem látványsorozat, de azt érzékeltették, milyen körökben mozognak a szereplők és ez milyen státuszszimbólumokkal jár együtt. Az igaz történet alapján részt pedig azzal támogatták meg, hogy bevágtak eredeti felvételeket, csak éppen Seyfried bekerült az eredeti Elizabeth Holmes helyére.

Áll továbbra is, hogy nem spóroltak a színészekkel. Ha egy nevet kiszedtek, mert pl. a karaktere öngyilkos lett, biztosan jött egy új szereplő, aki ismerős volt máshonnan. A legemlékezetesebb alakítás a sorozat 2. feléből nálam a főszereplő, Amanda Seyfried neve mellé kerül. Amikor még mentené a menthetőt, beül egy interjúra és egyszerűen nem tud jó válaszokat adni. Mondhatni, szétesik a felvétel alatt.

Így már biztosan írom, hogy megérte megnézni a sorozatot. A 2. fele határozottan erősebbre sikerült, mint az első.

Seyfried sorozata mellett a Resident Alien (s02e10) legutóbbi részét néztem még meg. Ezt az évadot általában szidni szoktam, de most volt benne valami, ami miatt elnéztem.

Talán az, hogy visszahoztak valamit abból, hogy nem csak szerencsétlenkedni lehet, meg fájdalmas poénokat elsütni, hanem lehetnek emberi pillanatok is és a szereplők fejlődhetnek. Ben és a neje hosszú ideje először beszélni tudtak, és megvillant valami abból, miért is van együtt ez a két ember és meg lehet még oldani a gondjaikat. D’Arcy tényleg ad egy esélyt az új kapcsolatának. Még az is illik a sorba, ahogy Asta megint tanít valamit Harrynek: hogy az érzelmeket el lehet fojtani, de ő sokkal jobban szereti megélni őket, még a rosszakat is.

Mellette természetesen a szokott humor is érkezett: a bébi űrlény emberi alakot vett fel, és Sahar elkezdte idomítani – Max vágott hozzá pofákat, nem mondom. Mike seriff egyre jobban kijön a szomszéd városka seriffjével, amire a helyettese igyekszik haverkodni vele. Nem is tudtam eldönteni, hogy Liv szerencsétlenkedései viccesek vagy csak simán szánalmasak.

A cselekmény most sem igazán ment előre, de nem bántam. Ez most egy kedves rész volt, nem is annyira vicces, de legalább kellemesen emberi.

Netflix receptre készült New Adult romantikus film – úgy tűnik, a tinik után a fiatalok szívébe is be akarnak férkőzni regényfeldolgozásokkal, hiszen ez is az. Mivel az eredetit nem olvastam, ahhoz nem tudom mérni, de a hasonló Netflix filmekhez igen. És áll, hogy amit a tinifilmeknél tanultak, ide is hozták át.

Egyrészt, a cselekmény nagyon a szerelem köré épül, de pozitív, hogy nem csak azzal töltik ki a játékidőt. Mindkét hősének megvan a maga baja, múltja és a legyőzendő helyzete. Luke az anyja halála után megvadult, drogozott, adósságot csinált, az apja eltaszította magától. A fiú katonának állt, letette a drogot és igyekszik rendezni az adósságát. Jobb ember lett, de bizonyítania kell, hogy rendezhesse az apjával a dolgokat. Nem könnyíti meg, hogy ahogy az öreg, ő sem nyit a férfi felé és tartják a távolságot. Cassie az álmáért küzd, be akar futni a bandájával. A súlyos cukorbetegsége azonban az anyagiak miatt egyre nehezebben kezelhető. Egy illegális bevándorló, alulfizetett egyedülálló anya lányaként nem sok lehetősége van.

Egy momentumot leszámítva tetszett, ahogy összerakták a kapcsolatukat. Ahogy kényszerből összeházasodnak, majd Luke kiküldetése alatt leveleken, skype-on keresztül egyre közelebb kerülnek egymáshoz, barátkoznak. Amikor Luke megsérül, elvesztik a közös barátjuk és a felgyógyulás alatt össze kell költözniük, minden el is mélyül. Így az még hihető is, hogy egymásba szeretnek. Ami kilógott, és nem is értettem, honnan jött, az a nászéjszakájuk. Kifejezetten idegenkedtek egymástól, bár fizikai vonzalom némileg akadt – de egyik sem tűnt olyan alkatnak, hogy belemenne egy egyéjszakás kalandba olyannal, aki nem különösebben szimpatikus neki.

Luke felépülése némileg összecsapott, Cassie zenei karrierjét sokkal inkább középpontba helyezik. Mondjuk, nem meglepő. A dalok visszatükrözik a kapcsolatukat, énekesnő játssza a szerepet és lehet buli/fellépés/klip hangulatokat hozni a dalokkal. Míg a sérült láb meg a terápia nem éppen szórakoztató filmtéma.

A végével is kicsit ezt érzem – és az nagyon romantikus filmes. Nagy balhé, szakítás és szenvedés, majd a nagy gesztus után az elkerülhetetlen kibékülés. De, az eredeti gondolatomra visszatérve, össze lett csapva, ahogy a díler egyetlen feljelentéssel mindent romba dönt. Meg különben is, valahogy fura a helyzet. Ír egy levelet, és máris meghurcolják a katonát? Egy bűnöző elem besúgására, aki éppen előtte betört Cassie anyjához?

A dalokat elhallgattam, a szerelmes pár is szimpatikus és szépen hozza a kötelezőket a film.

A szereposztás is korrekt, bár vannak érdekes döntések benne. Azt pl. nem tudtam levenni, hogy a latin-amerikai illegális bevándorló anyát miért egy fekete színésznő játssza? Annyira eltér egymástól anya és lánya bőrtónusa, hogy az kirívó. Az elején azon is merengtem, hogy Cassie örökbe fogadott gyerek?

A főszereplők tini filmes múlttal rendelkeznek – a legutóbbi, sokak biztosítékát kicsapó Hamupipőke hercege (Nicholas Galitzine) jön benne össze az Utódok Evie-jével (Sofia Carson), de PLL alsorozatban jutott neki osztott főszerep is. Vagyis, nem Netflix saját nevelés, de pont olyan tinifilmes múlt, amit a csatornánál szeretnek. Carson inkább énekesnőként villog benne, és mindkettejük esetében érzem azt is, hogy eye candy szerepkört töltenek be. Carson sminkje, a ruhái – mondjuk úgy, nem éppen azt tükrözi, hogy nélkülöző pincérnő. Galitzine meg vonul egyenruhában, trikókban vagy nélküle.

Tudnám bántani, ha akarnám, de pont olyan hangulatban kapcsoltam rá, amikor lekötött. Egy normálisabb romantikus film, amiben több minden tetszett, mint amin morgolódom.

Először is: nem ez az első Tekken találkozásom. Láttam a filmet is, bár elég gyorsan töröltem az agyamból, elmesélni se tudnám. Az egyik első x-box játékunk ez volt a Mortal Kombat mellett, szóval vertük egymást a baráti körrel éppen elégszer ezekkel a karakterekkel vagy éppen küszködtünk az Iron Fist tornán.

Rajongónak azonban nem tudom mondani magam, így nekem nem tetszik csak azért az animáció, mert felismerem a szereplők jellegzetes ruháit, haját vagy éppen a kombókat, amivel a másikat sorozza. Most még csak az sem kapott el, hogy önkéntelenül jár az ujjam, mintha magam is elindítanék egy látott támadást. Ezek mind benne vannak, de ettől még nem lesz jó a sorozat. Mi több, szerintem ettől a kiviteltől a rajongók sem fognak ujjongani.

Leírjam? Le. Ez egy ronda anime! Ok, igyekeztek a játék alakjait megjeleníteni, de túl drabálisak lettek. Még Xiaoyu is, aki elvileg egy törékeny és vékonyka lány, itt olyan… súlyos. Az meg egyenesen rémes, ahogy a férfiak kinéznek a 10 hasizmukkal meg a félháznyi izomzatukkal. A testépítők között se nagyon találni ilyen felpumpált alakokat. Egyszerűen rossz volt nézni.

Lassúnak is éreztem az animációt, a játékban sokkal gyorsabban vertük egymást. Bevallom, én ráeresztettem a gyorsított lejátszást, és még így is lassúnak éreztem a verekedéseket. Nagyon messze van ez akár a csatornán látható más verekedős anime minőségétől is.

A történet – attól eleve nem vártam sokat. Valamiért indulni kell a tornán, Heihachi szemétkedik valamit és rosszat forral, és mindenki megver mindenkit, hogy a végén az öreg is ringbe szálljon. Még az is olyan ismerős, hogy Devil Jin jön a végére. Nem lett így vége valamelyik Tekken játéknak?

Ezzel eljutunk oda, hogy mi bajom még a cselekménnyel. Az antihős faktor. Mégis, kivel kellene együttérezni? Jin és Jun remek kis páros voltak az elején, de Jun halála bosszúállóvá teszi a fiát. Azt nem is értettem, Jun miért a nagyapjához küldte a fiát az utolsó akaratával, noha Heihachi egy manipulatív, gonosz figura. Igaz, az se tiszta, hogy a jó Jun mégis hogyan jött össze Kazuyával, aki itt egyenesen démoni alaknak van megfestve.

Tele van lyukakkal az egész. Az pl. leesett valakinek, hogy mégis mit akar Ogrétól Heihachi? Mert nagyon nem hiszem, hogy Jin ördögi génjét akarta vele felébreszteni. Zavaros az egész.

Devil Jin szárnyalásával különben adná magát, hogy lehet folytatni, de kell az valakinek? Ilyen történettel és grafikával biztosan nem. Akkor már inkább leül az ember a játék elé – az sokkal jobban néz ki, mint ez az összedobottnak látszó sorozat.

Filmet nem nagyon volt kedvem nézni, így a szokottnál több sorozatrészt néztem. Vegyük is sorra, miket!

Belekezdtem a podcast után készült The Dropout (s01e01-04) címűbe. Egyike volt annak a három sorozatnak, amely tech-milliárdos csalókat mutatott be. Az Apple sorozata Jared Letóval jobban tetszett különben, de miről is szól a show?

Elizabeth Holmes kiskorától tudja, mi akar lenni. Fel akar találni egy orvosi eszközt, szabadalmaztatni és milliárdosnak lenni. Ezért tanult, ezért jut be jó egyetemre, és mindent ennek rendel alá. Az elején még csak egy céltudatos lány, de nagyon hamar negatív irányba viszik a szereplőt.

Bár a szólam az, hogy segíteni akar, és jót akar, már az első rész után világos, hogy a céljai között az a legfontosabb, hogy sikeres és milliárdos legyen. Nem véletlenül Jobs, Gates, Zuckerberg a példaképei, és őket idézgeti. Elég hamar arra jutottam, hogy teljesen mindegy neki, mit talál ki, amíg azt el tudja adni és eléri vele a vágyott célt. Seyfried azt jól is hozza, hogy Elizabeth egyre hidegebb, merevebb és minél több részt láttam, annál inkább ellenszenvesebb.

A találmánya egy házi eszköz, ami egy csepp vérből otthon lefuttatná a kért teszteket. Az ötlet tetszetős, és Elizabeth mindent feltesz egy lapra. Céget alapít, elkezdik a fejlesztést, de nem haladnak. És jönnek a gondok: a lány túl hamar otthagyta az iskolát: a projekt tudományos oldalához egyáltalán nem ért. Ahogy cégvezetőnek is tanulatlan. Elindul a lejtmenet: Elizabeth megtanul hazudni és manipulálni, csal az eredményekkel és így sikeres lesz. 4 rész alatt eljutunk odáig, hogy minden csak látszat és semmi eredmény nincs mögötte, de a jól hangzó szólamokat és a csalást eladják.

Közben a magánélete alakulását is látjuk, a kapcsolatát a diákként megismert, közel 20 évvel idősebb Sunny-val. Ő talán még ellenszenvesebb, mint Elizabeth. Egy sikere volt, amiből meggazdagodott, és azóta azt várja, hogy ezért mindenki boruljon le előtte. Az elején még tényleg barátok voltak, társak, de miután szeretők is lettek, és a cég elindult a lejtőn, ez a kapcsolat is meg lett mérgezve.

Hiányzik, hogy bárkinek drukkolni tudjak, mert a főszereplők egyértelműen negatív hősök, akik önös érdekből hazudnak, csalnak és másokat veszélyeztetnek.

A történet döcög, nem szeretem a tempóját. Az eladhatná, ahogy egy-egy trükköt végigvisznek, de azok sem igazán ütős ötletek. Csak a kellően kétségbeesett alanyt kell megtalálni hozzájuk, akit könnyű megvezetni. Már kezdettől ott vannak azok, akik figyelmeztetnek és látják a bajt, csak ekkor még nem hallgatnak rájuk.

Elsősorban dráma, így a külsőségek kimerülnek a szép irodákban, vagy a szereplők ruhatárában. Nem egy guilty pleasure darab, de ebben a zsánerben nem is ez lenne a lényeg.

A színészek – ahogy a már emlegetett hármasban, ebben is sztárszereposztás van. Amanda Seyfried lett Elizabeth, és az erkölcsi mélyrepülést nagyon hozza. Ugyan az kissé fura, hogy a tizenéves lányt és az üzletasszonyt is ő játssza, de érzelmileg legalább megvan a kiüresedés. Sunny Naveen Andrews lett, és ő kellően idegesítőre faragta a karakterét. A mellékszereplők között is bőven vannak nevek – a kedvencem Stephen Fry kémikusa, nagyon jól ment a színésznek a naiv, mackós, jólelkű tudós alakja.

Féltávig közepes élmény – Elizabeth erkölcsi mélyrepülése nagy pipa, néha az üzleti manipuláció is leköt, de összességében én kicsit unom.

A heti Motherland: Fort Salem (s03e09) rész nagyon röviden: kiakasztó. Annyira gagyi kezd attól lenni a sorozat, hogy hatalmas konfliktusokat oldanak meg gombnyomásra és egymásra pakolva.

Most: kiszabadul Alder, megdöntik a gonosz elnököt, és még esküvőt is tartanak. Összecsapott így, és nagyon elveszi mindennek az élét, hogy ilyen könnyen működik. Az elnök megbuktatása különösen olcsó módszer és nehezen is hiszem el, hogy egy titkos szervezet, akik évszázadok óta rejtőznek és pusztítanak, ilyen könnyen hagyna valami ilyesmit megtörténni.

Szappanfaktor és összecsapott izgalmak, továbbra is olcsó látvánnyal párosítva alig pár helyszínen. Nem is ragozom tovább, hetek óta azt elemzem, hogy ezen elemek hogyan rontanak el minden részt.

Ami viszont jól sikerült: Pretty Little Liars: Original Sin (s01e08-10) zárlat. Amit egy tini slasherbe kell, hozták. Volt csavar, látvány, jópofa utalások, románc, és megkaptuk a válaszokat. Amit akartam, hogy ne nyújtsák el, megtették. ’A’ és a lányok megerőszakolója is meglesz, rendezik a családi és a kapcsolati ügyeiket is. Azon is csak mosolyogni tudtam, hogy tipikus horror véget adtak neki.

Különben megvan, hogyan kötik a PLL-hez. Senkit nem hoznak be, de közvetve ketten megjelentek benne. A hotelbe korábban jártak, amit Hannah vezet. Imogen pedig örökbe adja a kislányát a végére, és Aria & Ezra lesz, akik adoptálják. Mondjuk, így is vérszegény PLL sorozatként eladni, de még mindig több, mint ahogy egyik részben bedobták Riverdale nevét. Mondjuk, semmit nem kezdtek vele, de nekem nem esett jól.

A gyilkos mészárol, felpörgetik az eseményeket és megvan a gonosz mindent felfedő pillanata is, amikor mindenki egy helyre megy a végére. Izgalmas, és ha gyorsan ki is derül minden, inkább ez, mint egy túlnyújtott újabb évad.

A lányok szimpatikusak, és tetszett a koncepció, ahogy körbeérnek a bűnök. Azt ugyan még mindig nem értem, miért most indítanak bosszúhadjáratot az eredeti bűnösök ellen, de ez legyen a legnagyobb bajom.

Az is az értékei között van, hogy tini sorozatnak is működött. A zaklatás, a tini terhesség, a rasszizmus, a családon belüli erőszak, az önbántalmazás, előkerül sok minden és nagyon sok esetben értelmesen használták az anyagot.

Folytatása szerintem nem lesz, hiába a ’gyilkos újra szabadon’ zárlat. Már nem maradt, akit elintézhetne és mit is kezdene magával? Nincs hova mennie, nincs miből élnie, nem maradt senkije. De zárásnak ez így pont ok is volt.

Végül, továbbra is megoszt a Five Days at Memorial (s02e04), most a negyedik nappal.

Elértünk arra a pontra, hogy elkezd nőni a halálesetek száma, és már el tudom képzelni, hogy tellett meg az a szoba halottakkal. Egy nap, 24 óra, de annyi nyomorúság volt benne, hogy sokkal többnek éreztem.

Azt nagyon át tudják adni, hogy mi minden szakadt a kórházban dolgozókra és miképpen dőlt be az egész rendszer. A hőség, a kevés készlet, a betegek szenvedése, ahogy a személyzet túlhajtja magát és ők is sodródnak az összeomlás felé. Amikor segíteni akarnak, de nem tudnak, csak a nyögéseket és a szenvedést nézhetik. Vera Farmiga karakterén látványosan mutatják, ahogy a nőt ez egyre jobban felőrli. (Bár arra még mindig nem jöttem rá, a vallatók miért róla kérdeztek kiemelten.)

Látványos, tragikus, megindító és a dráma nagyon átjön. Ahogy az is, hogy mennyire szervezetlen és rossz volt ott minden. Az, hogy a sok probléma mennyire a rendszer és a szervezetlen segítségnyújtás hibája a kormány részéről, teljesen megvolt.

Azzal viszont bajom volt, ahogy a rasszizmust is beleemelték a történetbe. Az egyik fekete doktor kezdi el sérelmezni, hogy nem engedik be a kórházba a kintről menekülő embereket, és természetesen ő személyesen egy fekete család elzavarását nézte végig, ami különösen fájt neki. Nem fér a fejembe, mit hisz, mit tudnának tenni? Amikor folyamatosan azt látjuk, hogy bent se készlet, se hely, se semmi. Csak sok szenvedő ember. Hiába engednék be őket, mit változtatna? Ok, fedél lenne a fejük felett. De az biztos annyira jó, ha szenvedő és haldokló emberekkel együtt? Passz.

Érdekel, mit hoznak ki belőle, mert egyelőre annyit látok, hogy az emberek szenvednek és nincs, aki segítsen rajtuk.

A Disney úgy tűnik, még a Bűbáj folytatása előtt fog egy tündérmesét, és a modern korra szabja. Pontosabban, elküldi a mai világba a jótündéreket.

Valamire nagyon emlékeztet a történet, de még nem jöttem rá, mire. A jótündérek mára kihalóban vannak, hamarosan fogtündérekké lesznek. Eleanor ebbe nem akar beletörődni, és az utolsó nekik írt kéréssel átszökik a valóságba. Csak éppen Mackenzie már felnőtt, egyedülálló anya két gyerekkel és egy undok főnökkel, és már régen nem hisz az örökké tartó boldogságban. A tündérek szabályait követve Eleanor nagyon segíteni akar neki, hogy ezzel mentse a tündéreket is, de neki is kell tanulnia pár dolgot a kaland során.

Ha azt nézem, a ’család minden előtt’ már megszokott Disney üzenet. Mackenzie és a lányai nagyon összetartanak, és nem is az jelenti a nő számára a boldogságot, hogy színre lép egy kapcsolatra alkalmas férfi és esetleg újra szerelmes lehet, hanem hogy a gyerekeivel minden rendben van és ők sikeresek, boldogok. Vagyis, az új nézőpont, hogy a lányok megmentik magukat és nem kell a herceg, itt is megvan. Régi és új fúziója?

Az lesz a humor forrása, hogy a régi szabályok, amelyekkel pl. Hamupipőke boldogsága biztosítható volt, mára nem érvényesek. Eleanor azt tanulta, azzal akar segíteni, de mindig csak a baj lesz belőle. Egy példa: Mackenzie végre kimozdul, elmegy egy céges összejövetelre. Szép ruha, megcsináltatta a haját is és jól el tud beszélgetni Hugh-val. Eleanor meg mindenáron követni akarja a szabálykönyvet, és amikor a nő kimegy mosdóba, elvarázsolja a külsejét, és máris Marie Antoinette külcsínnel szörnyülködik magán Mackenzie. Nem köszöni meg, mondanom se kell.

Ezekkel még jobban ki is voltam békülve, mint az egyéb kis poénokkal. Pl. Eleanor egy órán keresztül beszélget az otthon maradt tündértársával és elszórakoznak a készítők azon, hogy miképpen látszik az arca az órán. Bár, az olcsó poénok között is akad aranyos: ki segít tündéréknél a házimunkában? A kis állatok. Eleanor elvarázsol egy mosómedvét, hogy takarítson meg segítsen ebben-abban. Az pl. nagyon aranyos, ahogy a medve felmos, Mackenzie nővére meg leesett állal nézi: Egy mosómedve mos fel a konyhában?

Talán ez a kettősség, amivel a film lényegét meg tudnám fogni. Néha vicces és nagyon aranyos, a tipikus Disney üzenetekkel sincs bajom. Máskor meg gyerekes és olcsó irányba leng ki, amit kevésbé tudtam értékelni.

Még emésztem kicsit, mennyire tetszik ez nekem, lehet, majd a Bűbáj után meg átértékelem. Attól tartok, és nem csak azért, mert minden szereplő látványosan öregedett az eltelt időszakban.

Előzetesen voltak fenntartásaim. Amennyit mutattak Boba alakjából a Mandalorian évadban, nehezen képzeltem el, hogyan fognak ráépíteni egy teljes évadot.

De megoldották, ha pár trükkel is. Az egyik, hogy eleve egy rövid sorozatról beszélünk, alig pár részes, gyorsan végig is lehet nézni.

A másik, hogy hozzák vissza a korábban megismert szereplőket. Din Djarin egy teljes részt kapott, de feltűnt többek között Luke, Ahsoka, Cobb Vanth is. Így nem csak Boba Fett történetét kaptuk meg, de azt is láthattuk, hogy mindenki más története miképpen folytatódik.

Harmadszor, Boba történetét is két részre szedték. A jelenben a Tatooine daimyo-jaként tevékenykedik, ez valami kormányzó féle, aki irányítja a helyi életet, kicsit, mint egy bandavezér. Kezeli a helyi problémákat, a megmentettekkel folyamatosan bővíti az emberi körét. Kell is a támogatás, mert a helyi fűszer- és drogkereskedelem miatt egy külsős csoport át akarja venni a bolygó irányítását és egyre erőszakosabb eszközökhöz nyúlnak.

A múltban azt látjuk, ahogy a sérült Boba a sivatagi népek közé kerül, ők befogadják, tanítják és meggyógyítják, Boba új otthonra lel. Új céljai lesznek, békésebb életre vágyik, de az élet közbeszól, és látjuk, hogyan jut el oda, hogy a Tatooine daimyo-ja legyen. Nem tudott nem eszembe jutni, mennyi hasonlóság van a történetben a Dűnével. A sivatagi népek, a fűszerkereskedelem, ahogy a jövevény vezetővé növi ki magát. Bár tudjuk, hogy nagyjából mi lesz a vége, hiszen Boba a jelenben teljesen más helyen van, nem velük, azért izgalmas lett ez a rész is.

Fel van építve a sorozat, ahogy minden kis részlet a helyére kerül, és kikerekedik Boba története, miközben nem tudom nem azt érezni fontosnak, ami Din és Grogu kapcsán történik. (Bár így utólag felmerül a kérdés, hogy az új trilógia ideje alatt ők mégis merre jártak? Ha Din esetleg arra ki is öregedett, Grogu nagyon nem. Nagy ereje is van, kétlem, hogy mindenki figyelmen kívül hagyta volna. De ok, tudom, ez a karakter és történet született meg később, nem kereshetem korábbi filmekben utólag…)

Vizuálisan is odapakolták, amit lehetett. Látványos az idegen lények, a csaták. Egyes visszatérő elemek ugyan idegesítettek, mint Boba ébredése a gyógyító kapszulában, de bőven több az olyan, amit jó volt nézni.

Nem annyira nagy történet, nem olyan epikus, de profin összerakták, tele van jó színészekkel és itt látni is, hogy mire költötték a gyártási összegeket. Meglepett, de szerettem ezt a sorozatot is. (Úgy tűnik, a Star Wars sorozatok sokkal jobban tetszenek, mint a filmek.)