Újabb dokumentumfilmre bukkantam a Netflixen. Mivel divat a téma, valami könnyed műsorra számítottam, bár a bukása azért sejtette, hogy merre fognak haladni az események.

Ahogy a cím, a műsor is két nagy részre osztható. Röviden bemutatja a cég gyökereit – úri vadászoknak kínáltak ruhákat, pl. Hemingway is náluk vásárolt -, majd a márka megújulását és felemelkedését, hogy eljussunk a botrányig.

Az első fele tudott jobban lekötni. Az keményen PR és brandépítés, ami érdekes volt. Hogyan és milyen koncepciót követtek, hogyan találták meg a márka rajongóit. Sikertörténet, és több szempontból megfogja a munkát, ami a siker mögött volt. Képet ad erről az iparnak arról, aki nem ezen a területen dolgozik. Sokkal inkább a reklám és a bázis kiépítése a hangsúlyos, a divat másodlagos. Így nem kell attól félni, hogy bemutatókat, ruha stílusokat zúdítanak a nyakunkba. Azt veszik csak ki ebből, amivel a célközönséget megfogták.

Frappánsan tudnak fogalmazni, és nekem megmaradtak olyan mondatok, mint a Ralph Lauren és a Tom Taylor ötvözése – vagyis szexi, előkelő stílus megfizethető áron. Ez volt anno az Abercrombie. Eleve a részt vevő szakemberek egy része nyilatkozik, de arra odafigyeltek, hogy végig érthetők maradjanak egy teljesen laikus részére is.

Majd jött a bukás és a műsor egyre jobban elvesztett. Kicsit azt éreztem benne, ami most divat: azokon a pontokon menni neki a cégnek, ami miatt napjainkban torokra mennek. Valahol jogos, de pont ettől olyan kirakat esetnek tűnik. Az egyik, a rasszizmus. Az Abercrombie kialakított magáról egy képet, és ehhez ragaszkodtak. Eladónak se szívesen alkalmaznak színesbőrűt, ha mégis, akkor eldugják, pl. éjszakai műszakokba. Azt valahol értem, hogy van egy stílus, amit megjelenítenek, ahhoz ragaszkodnak. Hogy az rasszista? Igaz, de sikeresek lettek vele. Addig senkit nem zavart? Rossz ponton kezdtek el nekik menni, már korábban kellett volna. A céget ott érzem hibásnak, amikor kirúgni kezdtek el. Az tényleg durva, ha nem is vallják be, hogy az a baj a munkással, hogy fekete, ázsiai, stb. De ezekért miért csak ekkor nyomták rájuk a rasszista bélyeget, korábban nem voltak azok? Dehogynem.

A másik már sértőbb panasz szerintem. A fotós, az egyik fejes is homoszexuális volt, és a fiatal modellektől elvártak extrákat a szerződésért. Vannak példák, aki nemet mondott, búcsúzhatott az Abercrombie plakátoktól.

Mindent a sértettek mesélnek el, és sűrűn ki van írva, hogy a vádlottakat felkeresték, de nem nyilatkoztak. Így átmegy minden vádiratba, és ahogy már írtam, pellengérre állítás hangulata lesz az egésznek. Már nem dokumentumfilmet néztem, hanem vádiratot.

Az is olyan rossz érzés, hogy annyira egysíkú, otromba az egész, hogy hiába az Abercrombie a bűnös, és simán el lehet ítélni az ott folyó dolgokért, mint a rasszizmus, mint a szexizmus terén, mégis ellenérzést keltettek bennem a sértettek.

Milyen a kivitel? Szépen összerakták, ha csak a képeket nézem és nem a tartalmat. Elég látványos, változatos is – itt jól jön, hogy divatcég. Bőven van, mit mutatni.

Tetszett az is, ahogy a popkultúrán keresztül megmutatták, hogy éppen milyen volt a cég megítélése. Amikor ment nekik és szerették őket, popdalban szólt, hogy menők az Abercrombie-t hordó lányok. Amikor már jöttek a bajok, Peter Parkert tetőtől talpig náluk felöltöztetett srác zaklatta.

Lehetett volna ez jobb – így nagyon megosztónak érzem. Azért ahhoz tehetség kell, hogy az áldozatok ellen hangoljanak, amikor jogosak a panaszaik…

Inkább sorozatot kellene néznem, úgy tűnik, a filmekkel nincs szerencsém. Mit tudok elmondani erről a romantikus komédiáról?

Első blikkre azt hittem, valaki Woody Allen-filmet igyekszik készíteni, csak sokkal könnyedebben. Nagy New York imádat és tipikus városi pillanatok, olyan hosszú beszélgetések, hogy egy színházban is sok lenne, meg az a hangulat. Végül nem lesz olyan intellektuális, úszik egy másik irányba, de az elején még szinte megvolt.

Másodikra már ott tartottam, hogy megcsinálták a Barátság extrákkal unalmas és szánalmas verzióját. Az alap túl ismerős, és az a művészfilmes, nagyon beszélgetős közeg, amibe helyezték, nem dobta fel.

Milo és Wendy egy appon ismerkednek össze, egyéjszakás kalandba bonyolódnak, majd hetekkel később kitalálják, hogy lehetnének barátok extrákkal. Nagy beszélgetések, jól megvannak, és már kész is a szerelmi recept, aminek nem igazán örülnek elsőre. Főleg Wendy nem, aki úgy akar kapcsolatot, hogy az nem kapcsolat igazán.

De itt nem dráma van, valami cselekmény – még csak egy randi sem. Beszélgetnek vagy monológba merülnek vagy mással beszélgetnek. Ha nem ismerjük meg az elején a szabályokat, még csak az sem derülne ki, hogy ez a pár rendszeresen együtt alszik. Mert mi mit látunk mindig? Csak beszélnek és beszélnek és beszélnek…

Ha legalább lenne tartama. De magukat, a másikat és a kapcsolatokat elemzik. Még szerencse, hogy nem este néztem, mert akkor valószínűleg elalszom rajta. Így sem sok kellett volna hozzá.

A szereplőket sem szerettem meg. Sőt. Nagyon hamar mindenki zavarni kezdett – Wendy, Milo és a barátaik (2 van, nem haltam bele, amíg megjegyeztem őket. Pláne, hogy ők még járnak is.). Még a narrátor volt a legelviselhetőbb, amíg nem lépett be a történetbe. Amikor bemutatkozik, hogy eddig ő mesélte nekünk a történetet – miért? Nem ad semmit és csak plusz egy felesleges kör, amit nagy kedélyesen akarnak előadni, de értelme a nagy semmi.

Szerelmes filmnek nagy nulla, nem szimpatikus szereplők között. Az már mellékes, hogy a figurák annyira zavartak, hogy a színészeket is elkezdtem utálni miattuk. Komoly baj van, ha már kínomban azt nézegettem, hogy a színésznő szemfestéke elölről még csak elmegy, de oldalról roppant előnytelen. Akkora tőle az orra, hogy az egész feje aránytalannak látszik. (Jessie, a barátnő.) Itt eljutottam erre a szintre, annyira nem kötött le a film.

Ha legalább New York eladta volna, de nem. Hisz, említettem. Ők beszélgetnek. Leginkább otthon, egy bárban – minek is mennének ki a Central Parkba vagy járnának egyet?

És ezzel be is fejeztem. Ha azt hittem, a Belső útvesztő fájt, még nem láttam ezt a filmet. Ez jobban fájt.

Clark (s01e02) is visszatért, és nagyon sok mindent el tudok mondani most is, amit az első részben megfigyeltem.

Ugyanúgy megvan a narrátor nagy szája, ahogy a saját életét kalandossá és csodássá teszi. Abszolút ő a sztár, és semmi negatív nincs ahhoz tapasztva, ahogy él, és ahogy a többiekkel bánik. Miközben még szórakoztat is, azért már elkezdett birizgálni, hogy egyre kevésbé szeretem ezt a figurát. Az még csak hagyján, hogy anya-lánya páros hogyan végzi nála, hogy milyen könnyen jön új nő és vele is miképpen bánik. De a barátokat is csak kihasználja, és már elkezdtem sajnálni azokat, akik a közelébe kerülnek. Kaj-Robert még menekülni is próbál előle, de nem tud. (Avagy, hogyan rabolj gépfegyverrel bankot, amikor te csak stoppolni akartál és nem beszállni Clark mellé.)

Még mindig a bűn és szerelmi kalandok anekdotája ez, ugyanúgy tabuk nélkül.

Bill Skarsgard eladja, és segít neki a sminkes is. Hősünk kicsit idősebb, más a haja. Ez a frizura különben már az a retró, amit rossz nézni. De ok, akkor ilyen volt sokak haja. De, ami igazán zseniális, amit a hangjával csinál. Mert az, hogy más frizurát kapott, látvány és neki nem sok munkája kell benne legyen. De hogy lehessen hallani a beszédén és a hangján, hogy egy idősebb Clark nyomában járunk már…

Az ilyesmik jobban lekötöttek, mint az a komédia, ahogy itt bankot rabolnak. Vagy, ahogy Clark befűzi a börtönbe látogató színtársulat egyik női tagját, együtt szöknek Bejrút felé – és a nő szeme előtt Clark visszatér a bűn útjára, amiből Maria semmit nem vesz észre. Persze. Új kocsi, táska pénz – miközben szökött bűnöző? Kinek lenne gyanús?

A kezdeti lelkesedésem már nincs meg, de most le is nyomta a Belső útvesztő. Még 4 rész van javításra.

Az alapkoncepció tetszett. Ahogy azt sugallta a történet – és az egyik szereplő-, hogy minden olyan itt, mint egy kirakóban. Szépen össze lehet rakni mi történt és hogyan tovább.

A végére azonban teljesen elvesztett a film. Mégis, milyen csavar volt ez? Most komolyan ilyen vége lett? Rémesen kiábrándító és az egésznek így semmi értelme. Nem csak a végével volt bajom, de az húzta végleg alá, hogy ez csak egy elvesztegetett pár perc volt az életemből, amit sokkal értelmesebben is el tudtam volna tölteni.

Mi is a sztori? Adott egy gazdag srác, aki a kórházban tér magához. Ott derül ki számára, hogy az életéből elveszett 2 év. Lett egy felesége, van egy szeretője és a bátyja 2 éve meghalt egy balesetben. A doki azzal igyekszik összekötni az életét, az a baleset felidézné, most mi történt vele. De: Simon hirtelen 2 évvel korábban találja magát, az autóbaleset után, amiben meghalt a testvére. Ott ismeri meg a későbbi nejét, és jön rá, ki a későbbi szeretője. A múltból ért meg dolgokat, és próbál változtatni a jelenen.

Hogy a készítők megfejeljék egy olyan befejezéssel, amit a Lost kapcsán is rühelltem. Sok sebből vérzik a történet, de a vége a legrosszabb.

A rejtély az egyetlen, ami úgy, ahogy működött. Ahogy a két sík között ugrál, és Simon egyre több mindent megért. Csak sajnos aztán jobb egy harmadik sík is, megpróbál manipulálni dolgokat – a nyomozást tett követi, és szétesik a film. Rohanás az egész a totális értelemvesztés felé, ami csak azért nem történik meg, mert olyan megoldást írtak neki, ami ezt igényli. De ettől még ugyanolyan borzalmas nézni – nem is tudom, egy más véggel mennyivel tetszett volna jobban. Mert a logikai gondok akkor is benne maradtak volna. (Pl. a szerelmi szál, meg hogy az előzmények is mennyire kiestek Simon fejéből. Ha az első autóbaleset a kritikus pont, attól még emlékeznie kellene, hogy ki volt a szeretője és miért tiltott az a szerelem – az mind a baleset előtt indult.)

Zárt térben mozgunk, a családi ház és a kórház a két helyszín. Ez még jó kis bezártság érzetet is kelthetett volna, de nem jött össze. Ha ijeszteni próbálak is, mint pl. Simon begőzölése és a szobatársára támadása egy ollóval, az valamiképpen röhejessé válik. Nem csak azért, mert nem tűnik a vér vérnek. Az egésznek a hangulata nem passzol össze.

Bajban voltam azzal is, hogy nem szerettette meg a film a szereplőit. Piper Perabo akkor se tud a veszélyes nőnek tűnni, ha nagyon próbálja. Az eredeti énje, a szürke egér hihetőbb tőle, mint amikor bárkin átgázolt. Vagyis, ő eleve nem szerethető. A szerető semmilyen, annyit mondogat, hogy szereti Simont, de különben semmit nem tudunk meg róla. Üres. Ha belegondolok, Simonnal is ez a legnagyobb baj. Most itt ez a helyzet, de milyen ez a fiatalember? Róla se derül ki semmi.

Pedig, mai szemmel még csak rossz se volt a szereposztás. Ryan Phillippe és Piper Perabo akkoriban jó nevek voltak, Robert Sean Leonard meg valamivel az ilyen filmek után talált rá House doki legjobb barátjának a szerepére. Igaz, nincs is olyan szerep, amit olyan nagyon el lehetne itt játszani.

Akkor – történet borzalmas, a film vége kifejezetten rémes, látvány és hangulat alig, a színészek valamit adnak hozzá, de nem sokat.

Ha már szigetes tematika, elkezdtem a Fantasy Island első évadát is. Két részig jutottam, és nem is értettem, hogy lett ez a rózsaszín, pozitív, embereken segítő történet a horrorból, amit láttam. Bár igazság szerint az eredeti sorozat is ilyen embersegítő és a film volt új a horror megközelítéssel, de én azt láttam először…

Az egyik történetben volt egy sikeres tévés, aki folyton elégedetlen, boldogtalan volt. Ide jött – enni. Az volt a fantáziája, hogy bármit megehet, és semmit nem hízik. A másikban meg egy házaspár tagjai keresték az egykori tüzet és kalandot, mire egymás testében találták magukat. Mellette mindig van egy mellékszál is, azzal kevesebbet foglalkoznak, mint a gyászoló férfi, aki 5 évet átalszik, csak 2 napot van ébren, hogy eldöntse tud-e már élni a fájdalmával.

Segíteni akarnak, minden az emberekért megy és olyan… túl pozitív az egész? A horror után nagyon. Mindig elmennek lelki irányba, és feltárják, kinek mi baja. Mondanom se kell, a sziget segítőinek is megvan a maga története. Abból átívelés lesz, már kezdetk szerelmi szálat is, de annyira hidegen hagy, hogy foglalkozni sem akarok vele.

Amit meg lehet benne dicsérni: ez egy szép környezet és bár elvileg egy szigeten vagyunk, zárt térben, a mágia révén nyílik a világ. Pl. a tévés csaj újra átélhette a gyerekkorát egy másik helyszínen. Van bár, van strand, vannak különféle lakóhelyek – ki van ez találva.

A másik, hogy 2 rész alapján ismert tévésekkel dolgoznak. Eddig minden részben a fő szálat olyan színész kapta, aki filmből/sorozatból ismerős. Bellamy Young itt tévés, az Annable házaspár meg eljátszotta a testet cserélő házasokat. A sziget feje meg az a Roselyn Sanchez, akit a Devious Maids évadaiban nem kedveltem meg.

2 rész után már látom a sablont. De a szép környezet, a jól használt komikus elemek még eladják. Az első évadot valószínűleg végignézem, a másodikról még nem döntöttem.

Más sorozat, amibe belekezdtem: Clark.

Annak a bankrablónak a története, akibe beleszeretett az általa túszul ejtett nő – és így megszületett a Stockholm-szindróma. Nos, már indulásnak azt kapjuk, hogy volt sok más érdekes és izgalmas dolog az életében, nézzük is, mi.

Egy rész után is megcsapott, milyen humora van ennek a sorozatnak. Majdnem fekete – álnok, ez jobban kifejezi. Egy akkora antihőst kapunk, hogy nem fér el a képernyőn. Komolyan gyötör, hogy egyszerre bírom is, meg nagyon ellenszenves is. Olyan dolgai vannak, eszméletlen.

Tabutéma sincs, sőt – néha olyan érzésem volt, mintha Háry János kései skandináv ükunokájának hallgatnám a történetét. Mert az idős én narrálja az életét. Látványra nem mennek el messze, de amikről szó van… Az még nagyon alap, hogy hősünk a szűzlány után egyből annak kikapós anyját döngeti, meg hasonlók. Bankrabló hajlamú, beképzelt és nagyszájú Casanova kalandjai?

Mindez vizuális humorral is meg van támogatva. A nyitány, a születés, az animált Clark babával – már ott azon járt az agyam, hogy vagy nagyon rákattanok vagy nagyon fogom rühellni ezt az egészet.

Jól néz ki a sorozat, miközben erősen retró hangulata is van. Érezni, hogy ez egy más korszak története, de még ez is jól áll neki. Nem annyira más, hogy zavarjon, de azért más. Azt még nem is említettem, a színekkel mit csinálnak. Fel-le tekergetik az erejét, hatásos.

Bár állítom, hogy hiába idősebb majdnem 15 évvel, a színész bátyja, Alexander sokkal jobb pasi, mint Bill, azért durva, amit Bill Skarsgard itt összehozott. Alapvetően a sötét karakterei ugranak be, nagyon elment Stephen King irányba, itt meg ő a szerethető, helyeske fiúcska. Nagyon zavarni szokott, amikor harmincas játszik tizenévest, vagy fiatal huszonévest, de itt el lehetett hinni. Nem csak, amit külcsínbe beletettek, az egész vidori hangulata. Tényleg meg kellene néznem, mit alkotott Omar Sy, mint Arsene Lupin, mert itt azt az életérzést érzem.

Most már csak az van vissza, hogy eldöntsem, tetszik nekem ez a sorozat? Pár rész és megmondom.

Egy újabb spanyol sorozat, de ez nem lesz kedvenc. Mi több, a nyári és szigetes, disztópia téma ellenére is inkább az őrületbe kerget. Hogy lehet úgy összehozni egy évadot, hogy a végére több a kérdés, mint az elején? Megtudtunk egyáltalán valamit?

De akkor, miről is van szó. Eden, egy sziget, ahova 100 fiatalt hívnak meg bulizni. 5-en azonban nem távozhatnak – majd jön a hajó. Jobb idő lesz. Vagyis, kifogás mindig van, miért kell még egy napot maradniuk. Közben meg elkezdik mosni az agyukat, hogy az Édenen akarjanak maradni. Nagyon szekta hangulata van az egésznek.

A történet ezt az 5 embert követi nyomon, akik mind másképpen reagálnak a manipulációra. Lesz, aki elvakultan ide akar tartozni és semmit nem lát meg maga körül. Lesz, aki szintén talál itt magának célt, de attól még nyitott marad a szeme. Lesz menekülni akaró is, többféle módszerrel. Ez így rendben is lenne, 8 részt ki lehet bírni, ki mire jön rá és hogyan akar szökni.

Csak éppen mi ez az Éden? Mire készülnek? Miért és kiket válogatnak ide lakónak? Akiket ide hoztak, azok közül senkiben nem fedeztem fel olyasmit, amiért egy jövőbeli társadalomban hasznosnak tartanám. Pl. Ibón szimpatikus nekem, ő a művészlélek. Nagyon szépen zongorázik és ért a festményekhez, érzékeny és intelligens. De ha jön a világvége, akkor nem éppen vele akarnék egy lakatlan szigeten ragadni. Annak ellenére, hogy simán őt kedveltem meg legjobban a sorozatban.

A végére már komolyan irritált, hogy egyre csak megy a ködösítés, és ha valami felé nyitnak, mondjuk látunk egy más helyszínt a szigeten, arról se mondanak semmit és nem tudunk meg többet. Most nagyon ez van bennem – miért nem lehetett valami morzsát szórni, hogy mit akarnak? Egy ideig azt hittem, terroristákat képeznek, de nem. Akkor mi ez?

Látványra semmi különös. Egy szigeten, kis térben vannak minimalista környezetben. Egyenruhát is kapnak. Maga a sziget paradicsomi, van pár eszközük, de különben nincs úgy mit nézni. Azon meg inkább nem akarok merengeni, hogy pl. pisztoly helyett miért marha ösztökével végzik ki azokat, akik valamiért nem tetszenek nekik. Egy ponton már röhejesnek is éreztem, ahogy azzal a gumibotnak tűnő eszközzel rohangásznak.

Az sem tetszett, hogy amit a történetből hiányolok, eye candy faktorral és szerelmi szálakkal igyekeznek ellensúlyozni. Eleve nem szeretem a szerelem első látásra történeteket, itt meg el kellene hinnem, hogy többen is 2-3 nap alatt annyira beleszeretnek egy idegenbe, hogy a teljes korábbi életükről lemondanak? Zoa, akit leginkább a főszereplőnek mondanék, még párt is cserél. Hogy még nagyobb legyen a hatás, fiúról vált lányra. De a sziget informatikusa, Maika sem egyszerű eset: nincs kimondva, de egyes utalások alapján ő férfiból lett nő? Passz, nem tudom, de beleférne.

Mindenki szép, szexi – még ha az egyenruha nem is az. Hatalmas a különbség a korábbi kinézetük, és amit a szigeten várnak tőlük. Africa egyenesen sztár volt korábban milliós követőtáborral és modell szerződésekkel. Vagyis, megint kilyukadok oda, hogy el nem tudom képzelni, mit akarhatnak tőlük és mire kell ezt a közösséget nevelni.

Vannak természetvédelmi előadások, nem véletlenül hittem először, hogy mint a Kelet, majd ők is átmennek terroristába. De nem.

Ok, leállok. Mindenből oda lyukadok ki, hogy semmit nem árultak el, és ez nagyon-nagyon idegesít.

Ha a perzsák és a háború szót egymás mellé teszem, nekem elsősorban a spártaiak és Nagy Sándor fognak eszembe jutni. Őket láthattuk is tucatnyi filmen, pedig vannak más, még kevésbé elmesélt történetek is.

Az ebben a sztoriban is egyezik, hogy a Perzsa Birodalom lesz a rossz, akit meg kell állítani. De most nem 300 hős spártai megy ki eléjük, és nem is Nagy Sándor tiporja porba a birodalmat, hanem a sztyeppék harcos királynője mondja azt, hogy a szabadság a halál árán is megéri, mint egy kényelmes, de szolga élet. Igen, ha akarom jó kis párhuzamokat tudok vonni Tomiris és Leonidász közé, de ezt most hagyjuk.

A film egy nagy eposz, Tomiris élettörténete a kezdetektől addig, hogy nemet mond a perzsa nagykirálynak és háborúba vonulnak. Van benne klisé - a legyilkolt királyi család utolsó sarja visszatér a trónért és bosszúért, majd népe bajnoka lesz. Van benne romantikus filmes klisé, mert kinek a szeme akad meg az akkor még a rangját titkoló lányon? Az egyik legnagyobb törzs harcos hercegének.

Kalandos történelmi film is lesz belőle ilyen formán, amiben megvannak a nagy csúcspontok és a nagy tragédiák. Azt ugyan fel tudom róni neki, hogy túl egyszerűek a megoldások. Amikor Tomiris hazamegy és végez apja gyilkosaival? Két, legfeljebb négy kardcsapás meg egy beszéd. Összefogni a törzseket a perzsák ellen, ami addig senkinek nem sikerült? Egy másik beszéd. A háború is egyetlen csatában le van tudva. Ha részekre szedem, akadnak is problémák, de összességében működött. Pláne, hogy egy-egy fordulat nem a kényelmesebb megoldás volt. Argun, a királynő bátor férjének végzete is ilyen. Egyben példa is arra, hogy miért nem jó a tanácsadókra hallgatni előzetes tudakozás nélkül. A nő, aki arra tette fel az életét, hogy megbosszulja az apja gyilkosait, könnyebb tárgyalópartner lenne özvegyként? Miközben megölték a férjét és a fiát? Ki gondolhatta azt komolyan? Meg is fizetik az árát.

A történet tehát elmegy, ha gyakran választanak is kényelmes, gyors megoldásokat. Így is 2 és fél óra a film, nem sorozat lett - a cselekmény bőven kifejtve különben az is lehetne.

A kivitelezés - felemás élmény. A törzsek életéből mutat újdonságokat, egy egészen más vidéket és társadalmakat, kultúrát ábrázolnak, mint amit filmen látni szoktam. A pusztai törzsekkel nincs is gond, mert sátraik voltak meg sokat lovagoltak. Viszont, van babiloni jelenet is. Hát, nem mondhatnám, hogy sikerült megragadni egy nyüzsgő, ókori világváros hangulatát. Az Istar kapu is... mondjuk úgy, a berlini Múzeum szigeten megnézni nagyobb élmény, mint az elvileg fénykorában levőt a filmen. De nekem pl. az is fura volt, ahogy lovaglás közben íjaztak, de az a kisebbik bajom.

Amit még hiányoltam, azok a színek. Nem fekete-fehér a film, de olyan szinten rajta van a szürke szűrő, hogy néha annak tűnt.

Bár piszkálom, azért nem volt ez egy rossz élmény. A sztori eladta és nem fájt nézni. Persze, lehetett volna jobb kivitelben is, de nem is mentek el a teljesen ötlettelen olcsóság felé sem.

A hétvégén végig sikerült néznem a The Wilds 2. évadát. Sok újat nem tett hozzá az utolsó 4 rész az elsőkhöz, de azért nézzük, merre haladtunk.

Ugyanúgy a lányoknál lelki élet zajlott. Volt, aki totál kiborult, más erőre kapott. Maradtak a szerelmi szálak, a baráti egymást támogatások a múlt visszahozása nélkül. Továbbra is ezt tartom az unalmasabb résznek, ha az érdekes is lehetett volna, ahogy Fatin is elkezdi érezni, hogy valami nagyon nem stimmel itt. Ha több idejük lett volna - akár a sorozatnak, akár a lányoknak itt - azzal lehetett volna mit kezdeni, hogy Leah-val együtt mit raknak össze.

A fiúk története érdekesebb, hiszen ők az újak a szigeten. Csakhogy: ezt annyira elvitték a szexuális zaklatás felé, hogy az ölte az egészet. Nem kalandokat kaptak, hanem mindig azt ragozták, ki kinek hisz, átfordulnak-e erőszakba meg hasonlók. A lakatlan szigetes kaland helyett szinte #metoo történet lett, hiába csak fiúk voltak ebben a történetrészben. Egy ponton a flashback elemek, a fiúk múltja is ezt a témát kezdte el szolgálni. Ha értem is a koncepciót, nagyon nem szerettem.

Mindezen túl meg a jelenben Leah vitt végig egy játszmát, de szintén az évad rövidsége miatt elég összecsapott lett a végeredmény. Az sem tetszett, ahogy megint kreáltak egy nyitott véget, hogy lehessen még folytatni. Erőltetett lett, és most sem világosabb, hogy mi is Éva hajnala igazán.

A látvány és színészek terén nem tudok mit hozzátenni. Nem egy nagy költségvetésű látványprodukció, és nem is nevekkel pakolták tele.

Ami viszont feltűnt: az egyik háttérdal a Kóristákból volt ismerős, és nagyon jól működött itt is. A másik, amikor visszajátsszák, hogy Leah mit alkotott a laborban. Nem a Fűrész zenéje ment alatta, de lehetett volna. Annyira azt a tematikát vették le, egy jelenetben összevágva, mi történt igazán és hogy áll össze a jelen csavarja. Csak az a szomorú, hogy a horror filmek meglepetés faktorát nem tudták hozni. Azt láttuk végig, hiába most a nagy külcsín, ha kicsit sem éreztem azt, hogy meglepődök.

Mindezzel együtt egyszer meg lehetett nézni ezt az évadot, jó ötlet volt a fiuk csoportját betenni. De az nem feltétlenül tetszik, amerre halad a sorozat.

A mi kis falunk (s06e18) kapcsán az a gond, hogy nem tudok mit hozzátenni. Annyira ugyanazt kapjuk hétről hétre, hogy csak ismételhetem magam.

Megint jön egy komédia sablon: az egymással ellenségeskedők közé becsöppen az egyik húga, aki a másik félnek megtetszik, és már azon is agybajt lehet kapni, nehogy az ellenfél összejöjjön a húggal. Vagyis, érkezett Sváb húga, aki megtetszett Bazsónak és viszont. Sváb meg idegbajt kapott. Komikus elem volt ez is, a lány külleme és viselkedése is, meg Bazsó udvarlása is. Jól össze volt rakva, korrekt történet a részen belül is, és mégis. Láttunk már ilyet, csak most vidéki paraszt kivitelben kaptuk.

A másik vonalon megint Károly ügyködött és fogta a pénzt. Már kezd elegem lenni belőle, hogy Károly mit ügyködik. Már sokadszor az a poén, hogy másnak a pénzét elteszi. Egyre jobban dühít, és ez már nem vicces. A doktornő albérletet fizet neki, amikor azt Janó nem is kér? Most meg Laci fizetéséből magának adja az emelést, noha az a szerencsétlen a saját unokaöccse? Egyre ellenszenvesebb így - a saját családját is meglopja.

Hiába találok esetleg valamit, amit értékelek a sorozatban, mindig jut mellé valami is, ami engem kerget idegbajba.

Sajnos, most Balthazar (s04e07) sem dobott fel. Pedig az elején azt hittem, szépen haladunk a sorozatzáró és kerülgetett téma felé, miközben jön a csavar is a végére. Jött, csak nem úgy, ahogy vártam.

Balthazar kénytelen hazatérni a szülőfalujába, ahol teheneket gyilkolnak. Majd élesebb lesz a helyzet, amikor az ügyön dolgozó rendőr is holtan végzi. Közben Balthazar elfojtott emlékeket próbál felfedni, meg küszködik az apjával, akivel kifejezetten rossz a kapcsolata.

Nagyon azt akartam belelátni, hogy ez mit tesz hozzá a saját apává váláshoz, és mi lesz a babával. Plusz, Camille is elmesélte, amit sejtettem - már biztos, hogy az a kamaszfiú az, akinek sejtettem. A nő fia, akit örökbe adott. Minden annyira erre a szülő - gyerek tematikára ment ki, hogy nem tűnt fel, mit építenek még.

Hiszen részek óta látjuk, hogy mit tesznek a tabletták a dokival. Az emlékezetkiesésesek is egyre nőttek. Mégsem hittem volna, hogy Oidipusz-nyomozás lesz a vége. Bár, ahogy a pszichiátere adta neki a tablettát, sejtek én ott még némi összeesküvést, de majd kiderül.

Mélyebbre mentünk lelkileg, tett hozzá Balthazar alakjához, hogy milyen az apja és a kapcsolatuk. Az ügyben os volt csavar és szépen építgették a krimit. Vagyis, bizonyos tekintetben hozta a sorozat, amit szokott. Lehet, hogy csak azért éltem meg ennyire csalódásnak, mert mást hoztak ki belőle a krimiben, mint amit szerettem volna?

Még az évadzáró visszavan, hát érdeklődve várom.

Tudom, nem ennek a szuperhős filmnek kellene nekiállnom, ha el akarok jutni a Moon Knight elé, de nagyon nincs kedvem átrágni magam az Immortals jó 2 óráján… Nem mintha ezzel a filmmel annyira jobban jártam volna.

Dr. Michael Morbius egy zseni, aki képes volt a Nobel-díjat is visszautasítani. Van egy súlyos betegsége, és az idővel fut versenyt. Vámpírokat tanulmányoz, DNS-t keresztez és mire észbe kap, már valami más lett belőle. Saját magát sem egyszerű megfékezni, de a legjobb barátja, ugyanazzal a betegséggel és sokkal nagyobb egóval, vagyonnal még keményebb dió.

Az megvan, hogy a Marvel filmeknek felróják, hogy a főszereplők ellenfelei általában saját maguk gonosz verziója? Ez áll itt is. Csak éppen Milo/Lucien üres figura lett. Miért olyan, amilyen? Pl. ő Morbius legnagyobb támogatója, de mégis miből? Fogalmunk sincs, honnan ered a vagyona. Annyi derül csak ki, hogy nem fejezte be a jogi egyetemet. Mivel nagyon könnyen besétál a börtönbe ügyvédnek kiadva magát, nem is egy második Bruce Wayne nagy örökölt vagyonnal. Tudom, nem ezek a lényeges pontok, de már ezeken is megakadt nálam a lemez.

Jönnek hozzá rosszabbak is – azt pl. fel nem fogom, Milo hogyan szerzett magának egy adag szérumot. Eleve a hajón, nyílt vizeken kísérleteztek, és a rendőrség mindent lezárt, hogy lecsapott a baj. Semmit nem is mutat erről a film – Milo már beszedte a szérumot és pont. Hogyan, kitől? Az csak engem érdekel, úgy tűnik, a készítőknek nem lényeg.

De ugyanígy bajom volt a szerelmi szállal is. Olyan felesleges beleerőltetni, amikor Michael és Martine felveszik a közös programok mellé a csókolózást is. Semmi előzmény, addig kifejezetten kollegiális, legfeljebb baráti volt a kapcsolat, aztán már egymásra tapadnak?

Van egy tucat szereplő, akik lógnak a semmibe. Stroud ügynök – ismert színész játssza, láthatóan akarnak kezdeni vele valamit, aztán fel se tűnt volna, ha nincs is benne a filmben. De dr. Emil karakterét is megölik, őt szó szerint is.

A történet se nem eredeti, se nem ötletes. El lehet nézni, de agymunka aztán nem kell hozzá és a fentieken túl van még valami, ami miatt szórakoztatónak sem tudom nevezni.

Hogy néz ki ez a film? Ok, nem Disney Marvel produkció. De rá van kapcsolva a Marvel univerzumra, a végén jön Michael Keaton a Pókember-filmből. Olvasni terveket, hogy Morbius felbukkanhat ugyanebben a formában, színésszel igazi DCU univerzumban is. Plusz, Venom is emlegetve van – ok, Venom mellé bekerülni az esetleges 3. részbe nem jelent annyit, mint egy Pókember (esetleg Penge) szerepet megcsípni, de akkor is. Ha ilyen tervek vannak, miért nem tud normálisan kinézni? Amikor Morbius vagy éppen Milo vámpír alakba kerül, az egy paródiafilmben is ronda lenne. Benne van az ’idén látott maszkok, amik nagyon nem sikerültek jól’ listámon, fix helyen. Ok, a mozgás nem egy fokkal jobb lett, de az arcok akkor is kiábrándítók.

Plusz, ez egy vámpírfilm. Ha nem isznak vért, belehalnak. Ha isznak, egy belső démon, egy vadász átveszi az uralmat és ölni, enni akar. Ez annyira véres, látványos film lehetett volna. De nem. Egy ponton túl már azt figyeltem, egyáltalán van-e vér. Van jelenet, ahol 6-7 embert széttépnek, sterilen. Egy csepp vér sincs. A karmokon sem, amivel az emberi testeket szaggatták. Egyszer, Morbius szája sarkában látszódik valami elmosódott maszat, de az se néz ki vérnek. Ha elharapod a szád szélét, az nagyobb látvány. Vámpírfilm, vér nélkül… Mégis, miért?

El lett rontva a koncepció. Sem olyan látványos, sem olyan izgalmas nem tud lenni, mint egy MCU-film. Akkor miben tud más lenni? Deadpool útján. De nem. Morbius Venom mögé állt be, nem is vagyok elégedett az eredménnyel.

Alapvetően szeretem az olyan filmeket, amelyek bevisznek a kulisszák mögé, és láthatjuk, mennyire csak műsor, amit eladnak nekünk a tévében – vagy bármi másban. Ebben a filmben a tévében.

Adott 4 híresség, akiknek mind jól jön valamiért egy népszerű műsorban szerepelni. Julien kiöregedő tévés, aki már csak a teleshopban tűnik fel. Kevin sztárfocista, de elég egyszerű lélek. Sam humorista, akinek meg kellene töltenie a stadionokat a körútján, és ehhez hírverés kell. Nathalie meg a sorozata után filmezni szeretne, ráadásul a vőlegényét rajtakapta mással. Ők indulnak el egy olyan valóságshowba, ahol elröpítik őket valami egzotikus és különleges helyre.

A malawák földjén kötnek ki, mindentől távol Afrikában. A film meg arra épül, hogy mit mutatnak magukból, és mi a valóság mögötte. Ahogy kedvesek, szélesen mosolyognak – közben meg tele vannak allűrökkel, nyavalyognak, és messze nem azok a kedves, rendes emberek, akiknek eladják magukat. Ráadásul idióták is, ami majd a komédia alapja lesz. Egy félreértés szökéshez vezet, jönnek a sivatagi kalandok, ahogy a törzsben is érték őket a nézőknek humoros meglepetések.

Mindenféle poénhoz nyúlnak, nem is tetszett a túl széles merítés. Azon nem tudok nevetni, hogy a majom, aki kapott kóstolóba valami gyümölcsöt, utána a férfi golyóit nézi olyan gyümölcsnek, és alaposan beleharap. De azzal se tudok mit kezdeni, hogy a törzsnek van egy olyan fejfedője, ami kb. úgy néz ki, mintha valami porcelán vázafélét a fejükre húztak volna.

Némileg érzem benne a szatírát, és azoknak a hangneme nekem nem szokott tetszeni. Itt azért okozott gondot, mert egyszerűen nem volt olyan szereplő, akit meg lehetett volna kedvelni. Mindenki hazudik, megjátssza magát és olyan álságos minden. Még a műsorvezetőről is kiderül, hogy valójában fogalma sincs semmiről, csak eladja magát világlátott kalandornak, akinek az a legnagyobb prioritása, nehogy bárki rájöjjön, hogy parókát kell hordania. A színészek különben láthatóan jól megvannak a szerepeikben, de ettől maga a figura még nem lesz szerethető. Itt mondjuk nem is kedvelhető emberek akarnak lenni. Nem szánalmasak, nem rosszak, csak… hiú, beképzelt, egoista emberek, akiknek a látszat minden. Álszentek. Ha van is egy-egy emberi pillanatuk, utána biztosan lesz valami, ami megint lehúzza őket.

Így az sem meglepő, hogy a műsor is pont ilyen lesz: a végén láthatjuk, mit adtak le, és köze nincs ahhoz, hogy megélték a dolgokat. A vágás és a szerkesztés a pokoli utat valami humanitárius, jó emberekkel teli felismeréssé változtatta.

Külcsínre elment, néha akadt egy-egy olyan elem, amin fennakadt a szemem. Mint a malawák fejfedője, amit már emlegettem feljebb. De kb. hihető, hogy Afrikában bolyonganak és nem modern környezetben mozognak.

Ha már látvány. A színészekre nagyon nem lehet azt mondani, hogy eye candy lenne bármelyikük is. Pl. a focista, az még ok, hogy nem jóképű. Sportoló, nem az arca adja el. De nem néz ki sportolónak sem! Se egy izom, se kiállás, se semmi.

Meg lehetett nézni, helyenként még nevetni is lehet rajta, de nem tetszett igazán. Ahhoz legalább egy szereplő kellett volna, aki nem kétszínű és ellenszenves.