Van olyan dala, ami nálunk is ismert, de olyan tippem is lenne, hogy nem sokan tudnák megmondani, ki volt Dalida. A film miatt hallottam a nevét először, pedig az Azok a szép napok dallama nekem is megvan – mert az eredeti, az bizony Dalida dala volt.

Arra mindenképpen alkalmas a film, hogy aki eddig nem ismerte, képet kapjon a díva életéről és a munkásságáról. Az még tetszett is benne, hogy életrajzi dráma, de van benne a musical szellemiségből is. Dalida dalait nem csak előadásokon halljuk, de a film zenéjét is azok adják, és szépen hozzá vannak passzítva a cselekményhez. Bár a nő nem dalszerző volt, de sikerült úgy összerakni a filmet, hogy a látott események nagyon passzoljanak a dalok szövegéhez. Így kontextusba is helyezi őket, és jobb volt, mintha csak a műsorokon, lemezfelvételeknél hallgatnánk bele egy-egy slágerbe.

Hamar hozzá is teszem, hogy nem mai zene. Dalida spanyolos tánczenékkel kezdett, volt egy sanzon korszaka – nekem különben ezek a dalai tetszettek – és diszkó dalai is akadtak. Nem biztos, hogy filmen kívül, magában elhallgatnám őket, de a cselekmény mellett működött.

Mint az életrajzi filmeknek általában, ennek is megvan az a problémája, hogy kicsit olyan, mintha ki lennének ragadva pillanatok és sérül a lineáris történetmesélés. Azért igyekeznek egymás mellé rendezni a dolgokat, és nem nagyokat ugrani, de vannak olyan pontok, ahol ez nagyon nem jött össze. Pl. a válása és a Sobieski-viszony – ott nem is értettem, mi történt. Hogyan dobta a lengyel származású fiút, hiszen az egyik jelenetben még vele van, a másikban meg öngyilkos akar lenni az énekes szerelme öngyilkossága miatt, és Sobieski meg a volt férj magyaráznak a pszichológusnak, hogy kicsoda Dalida. Mi van???

Különben a bulvár felől van közelítve a történet. Mindig úgy értelmezi a dolgokat, hogy éppen milyen férfi van mellette és ő hogyan hat a nőre. Az öngyilkosságát is majd ebből vezeti le, miközben a magányról megy egy dal a háttérben. Mégsem szerelmes film, mert valahogy mindig tragédiába és fájdalomba fordulnak az események.

A látvány egész jól eladja. Sok helyszínen járunk, vannak nagy műsorok és Dalida ruhatára önmagában eladná. Szép nő volt, egy ikon, és meg lehet nézni, hogy öltözködött. Igaz, ennek kapcsán kényes kérdéseket csak említenek – pl. a nő étkezési zavarai egy jelenetben feltűnnek, aztán mintha a szél fújta volna el. Nem tudjuk meg, végig küzdött ezzel, kapott segítséget, vagy mi történt. De, amire ki akartam lyukadni, hogy szép nő volt, tudott is öltözködni és simán elnéztem azt is, milyen ruhákat kapott a filmen.

Ismert színészekkel nem pakolták tele, de nem is kellett. Sveva Alviti szépen hozza a díva ragyogását, és megvoltak neki a fájdalmas pillanatok is. Riccardo Scamarcio egy másik szerepe miatt az én fejemben pszichopatának alkalmas, így itt kellemesen csalódtam, hogy egy nőies, ragaszkodó testvért hogyan össze tudott rakni.

Érdekes volt, le is kötött, mondjuk azt nem tudom, újranézni lenne-e kedvem.

Bár valamit pluszba hozzá tudnék tenni, de nem sokat adott az évad második fele az elsőhöz. Ami jó volt benne, most is az. Ami nem tetszett az elején, a végére sem lett jobb. A Maid maradt nálam egyszer nézhető dráma, ami nem pont olyan, amit vártam.

Merre halad a cselekmény? Alex az anyja miatt bekerül egy visszaesés hullámba: Paula mindent elveszít, a józan eszét is, és a lány erre Sean mellett talál vigaszt. Kicsiben láthatjuk, hogyan ismétli magát a történelem. Milyen, amikor jól megvannak, majd Sean inni kezd és egyre mérgezőbb a házi környezet anyának és lányának. Alex nagyon mélyre kerül, megint fel kell állnia és újrakezdeni. Talán annyival könnyebb, hogy most nem az ismeretlenbe ugrik bele. Tudja, kikhez fordulhat – hol és milyen segítséget kaphat.

Látszik is, hogy ez messze nem takarítónős történet. Az kimerül annyiban, hogy Alex felfedezi kliensként a gyűjtögetőket és készül a könyv, amit Regina el is olvas és megbeszélnek. Ismételten volt egy olyan érzésem, hogy az igazi kötet tényleg olyan lehet. Van benne anekdota is, de a látottak alapján a szerző elmélkedik és levonja a maga következtetéseit. Vagyis, továbbra sincs rajta az olvasólistámon.

Továbbra is bajban vagyok azzal, hogy nem találtam igazán szimpatikus szereplőt. Mi több, akit eddig érteni véltem, azokkal is meggyűlt a bajom. Eddig úgy véltem, Alex túl kemény az apjával. Nagyon is el tudom képzelni, hogy egy olyan nő mellett, mint Paula, nem lehetett kibírni. A mániás depresszió mindkét szélsőséges fázisa élhetetlen mellette. Azt is el tudtam hinni, hogy később Paula tartotta távol a lányát az exétől, aki letette az italt, új családot és józan életet kezdett. Ez a most látott Hank igyekezett, és Alex élből elutasította. Azért a végére kezdtem megérteni, miért. Hank elvakultan néz dolgokat – annyira a saját hibáiért akar vezekelni, hogy meg sem próbál a lányán segíteni. Sean az, akiben a régi magát látja és amikor választani kell, nem a lányát választja. Paula sem volt jó anya, de nála abban biztos lehetett Alex, hogy Paula szereti és őt választja. (Pedig Paula is jóban volt a fiúval és ő is sugallta a lányának, hogy túl korán írta le.)

Továbbra is az emberi kapcsolatok adják a sorozat velejét. Meg az, ahogy Alex elkezdi kiverekedni innen magát. Bár a múltjában vannak olyan döntések, amelyeket továbbra sem értek, a jövőjét már építi és küzd. Az áldozat szerep, ahogy a saját anyjának kellett a gondviselőjének lenni, az anyaság – eljut addig, hogy magáért is kell tennie valamit és küzd.

Az eleje után Andie MacDowell és Margaret Qualley emelkedett is – azt tartom, hogy továbbra is MacDowell kapta a leghálásabb szerepet. Paula szétesésével igazi palettát játszhatott a színésznő. De Nick Robinson előtérbe kerülésével neki is több szín jutott – a jóravaló, igyekvő fiút már sok mindenben láttunk tőle, de az évad második felére jut neki is a mélyrepülés, és ott lehetett igazán játszani is. Billy Burke és vele Hank vesztett el teljesen a végére: olyan egyforma végig, passzív szenvedő.

Humor, társadalomra szatíra, amit eredetileg szerettem volna, most sem volt. De akinek egy modern női drámához van hangulata szegénységgel és sérült kapcsolatokkal, ebben minőséget talál.

Regényből készült film, amit még nem olvastam. Lenne egy olyan tippem, hogy magyarul meg sem jelent, de most nem is ez az érdekes. Milyen film A múlt pengéi?

Elsőre rá lehetne vágni, hogy kémfilm. Volt egy terrortámadás, csúnya vége lett. Az emberek továbbléptek, ki, hogy tudott. Volt, aki megszállott terepügynök vagy irodista maradt, más kilépett és volt, aki öngyilkos lett. Évekkel később egy vallomás szerint tégla volt közöttük: egyikük mindent elmondott a gépeltérítők vezetőjének. Megindul a nyomozás.

Igen, eddig kémfilm. Csakhogy, nem a terrorista szál benne a lényeg. Nagyon minimális az a nyomozás, amit Henry végez. Teljesen az volt a benyomásom, hogy már a legelején eldőlt, hogy Bill a felelős, csak addig feltesz pár kérdést. Igazából azt kutatja, hogy Celia, aki akkor nem csak a kollégája, hanem a szeretője is volt, miért szakított vele és hagyta maga mögött az egész ügynökséget. A keret is az, hogy ők ketten leülnek vacsorázni, és közben megelevenedik a múlt.

Lassú és nagyon a románc köré van szőve. A múltban pláne Celia és Henry kettőse körül forog minden – nem véletlen, hogy a gépet eltérítik, egy nap gondolkodnak, hogyan tovább, másnapra meg mindennek vége is van. Az emberek drámái közben a lényeg. Egyáltalán nincs akció, pár emberrel beszélgetnek – a múltban is csak annyit tesznek. Viszont, azt körbejárják, hogy a páros mennyire bolondul egymásért, hogy titkolják, nem is, hogy viszonyuk van.

Vontatott, túlírt – pedig nem is hosszú a film. Nehezen lenne az, cselekménye nem sok van. Egyedül a végén van valami élet, amikor kiderül, ki mit és miért csinált a múltban. Az felteszi az i-re a pontot, mennyi titkot őriznek és ezek hogyan lettek a saját boldogságuk megrontói. Ez nem a hősök filmje, nem olyan ügynököké, akik megmentik az embereket. Ez szenvedő, nyomorult emberek filmje, akik most látják majd át, hogy miért és mennyire is kell szenvedniük és fizetni.

Talán ebből látszik is, hogy látványfilmre ne számítson senki. Ez nem olyan kémfilm. Még csak azt sem mutatják, mi történt az eltérített gépen, ahol esetleg lehetett valami akció. Vagy nem, végül gázzal lesznek merénylők, a fulladás nem éppen látványelem…

Ha viszont romantikus dráma, akkor a színészek kapnak kiemelt figyelmet. Valamit el kell játszani, ha már akciót nem látunk a filmen. A casting nekem fura. Thandiwe Newton a Nő, míg Chris Pine a terepügynök, akinek most Lawrence Fishburne, korábban Jonathan Price volt a főnöke. Jó nevek, csak éppen Celia és Henry a múltban fiatal ügynökök. Ehhez képest egyik színész sem éppen az a korosztály, akinek fiatal harmincast kellene játszani. Igaz, Pine esetében akkor néztem nagyot, amikor a jelen idősíkon öregítettek rajta. Pedig a két rész között 8 év telt el. Nem fiatalabb színészeket kellett volna beválogatni? Vannak jó pillanataik, van kémia, de komolyan ennyire kifogyott a fiatalokból Hollywood?

Összességében lehetőség volt benne, de nekem lassú ez a film. Amihez hozzájön, hogy inkább néztem volna krimit vagy kémfilmet, de ez szerintem leginkább romantikus dráma.

Clark, végignéztem. A második három rész pont olyan is volt, mint az eddigiek. Foglaljuk is röviden össze:

1: minden részben jön egy új nő. Clark a női nem bolondja, bár igazából csak megszerezni akarja őket és ennyi. Mélyebb érzelmeket nem táplál, könnyen dobja el a nőket és szerez meg másokat.

2: mindig visszakanyarodunk a rablásokhoz, és a sorozat egyszerre csinál úgy, mintha Clark bűnözőzseni volna, meg nagyon idióta bűnöző is egyben. Most arra mit mondjak, amikor a rablás után beül kajálni a rendőrörs mellett étterembe? A stockholmi esetet leszámítva, ami után nevet kapott a Stockholm-szindróma, minden rész egy eset. A híres, aminek jutott 2 az évad közepén.

3: a korhangulat erősen benne van. Kicsit visszatekeri az időt, és megnézhetjük, milyen volt korábban Svédország, meg a 70-80-as évek divatja ruhában és hajzatban.

4: Bill Skarsgard nagyon beleélve, ezerrel pörögve adja el magát. Abszolút benne van, amit a narrátor, Clark elmond magáról. Közben meg külcsínben is lekövetik az eltelő éveket, sok-sok frizurával, arcszőrzettel, szemüveggel stb. találkozhatunk rajta.

Az utolsó rész, ami dönti a status quo-t, és ad egy új színt a sorozatnak. Clark alkut köt egy riporterrel, és készül az életrajzi könyv. Meg is ágyazza, hogy amiket elmond magáról, az a sorozata cselekménye. A riporter viszont a végére megszűri és szembesíti vele, hogy ez egy nagy mese. Amit már az elején is írtam: önfényezés, a legendájának az építése.

Ki van mondva a végén, hogy Clark milyen méreg, hogyan tette tönkre az életét, és miképpen bánik az emberekkel. Az egy súlyos vég, ahogy verbálisan rádöntik az asztalt, és szembefordítanak vele, hogy ez nem több egy várnál hazugságokból.

A Tokyo Vice visszamaradt részeit is megnéztem.

A fő benyomásom, hogy én nagyon lassan építkezőnek találtam. A legvégére felpörög és helyére kerülnek, amiket addig láttunk és építgettek, de bizony egy-egy rész szinte unalmas és vontatott volt. Gyakran csak vártam, hogy történjen már valami, ne csak beszéljenek, meg várjanak és szenvedjenek.

Akkor jobb a sorozat, ha a végére érünk. Az kicsit át tudja formálni, hogy miért kellett így. Ahogy minden összetalálkozik, ahogy egymásra épülnek a részek, ahhoz kellett a korábban látott alaposság és részletesség. Minden kis dolognak meg lesz a maga jelentősége: pl. miért kell végignéznünk, hogy a jakuza hogyan torolja meg, amikor egy nekik tartozó férfi az

új üzletében nem akart nekik részesedést adni? Mert a végére Samantha egy pont olyan alkuba készül belemenni.

Végig megtartják a több nézőpontot, és egy-egy szereplőt közel is tudnak hozni. Watanabe rendíthetetlen és megfontolt nyomozója a könnyen megszerethető. Ansel Elgort a lelkes újságírót vagy a kiégést nagyon tudja hozni, bár ez pont az a sorozat, ahol a kisfiús külcsíne inkább hátrány. Rachel Keller nekem a Legió óta nagyon ellenszenves, így esélyt sem adtam neki. Egyszerűen rühelltem Samantha karakterét, pedig a végére róla is kiderült, hogy nem csak egy számító dög, nagyon is van szíve is. Nem rossz a casting, Elgort és Watanabe neve meg reklámnak se rossz.

Hangulatosra is sikerült, egy véres Japán bontakozik ki a sorozatban. Sok az éjszakai jelenet, sok a sötétség, de ez megy a sorozat témájához és alaphangulatához is.

Különben hatalmas nyitott vége van, és be is rendelték a 2. évadot. Az elsőt biztosan nem nézem vissza, de a 2. évadra majd visszajövök. Még az is lehet, a könyvet is elolvasom, ami az alapja volt. Hiszen, a Maid-hez hasonlóan, ez is egy memoárt vett alapul.

Végül, pár sor A mi kis falunkról (s06e19). Nehezemre esik leírni, de volt egy rész, amin kifejezetten jól szórakoztam.

Stoki félti az állását, ezért a másik megbízottal bűnügyeket csinál vagy hazudik, hogy a statisztika szerint is megmaradhasson az állása. Csak éppen egyik rendőr szerencsétlenebb, mint a másik. Vannak helyzetek, és ez most jópofa lett.

Igen, még mindig lenti szint, és el nem tudom képzelni, mi vitte rá Nagy Sándort, hogy ő legyen a másik szerencsétlen körzeti megbízott, de elbolondoztak Szabó Győzővel. Talán az is az egyik kulcs, hogy látszik, hogy ők is jól szórakoznak.

Képes leszek leírni: ez a kedvenc részem az évadban – képes voltam. Leírtam.

Már egy ideje szemeztem a Maid című sorozattal, de eddig azt hittem, először elolvasom a könyvet, csak utána nézem meg a sorozatot. Ám a memoárhoz nem férek hozzá, maradt a Netflix. (A kötettől meg el is ment a kedvem.)

A történet kezdete volt csak az, amit az ajánló alapján vártam. Megismertük Alexet, aki kiszakadhatott volna a szegénységből, lehetett volna egy más élete, de helyette teherbe esett, és amikor a párja kezdett erőszakos lenni, fogta a kislányukat és elment. Csak éppen se végzettsége, se családja, aki segíteni tudna, így kénytelen takarítónőnek állni.

Mivel az eredeti könyv a címe alapján erre van kihegyezve, a takarító munkára, én vártam onnan a sztorikat. Milyen embereket ismer meg, milyen mocskot lát, néhol nagy drámát, esetleg humort és döbbenetet. De a sorozat nem ezt hozza. Felületesen foglalkozik Alex munkájával, ez sokkal inkább magánéleti és családi dráma.

Arról szól a sorozat, hogy a nő ellen hogyan esküszik össze minden, és hogyan próbál kitartani. Az anyja pszichés beteg – skizofrén tippre, akit a fiatal és szerencsejáték-függő szeretője kisemmiz. Az apja elhagyta, hogy új családot alapítson megtért keresztényként. Az exe megbízhatatlan. A múltból visszatérő jó barát több akar lenni barátnál, és vékony a vonal, mit lehet még tőle elfogadni viszonzás nélkül. Lesz beteg a kislánya, sokat nyüglődik, hogy az államtól segítséget kapjon a megélhetésért. Alexre egyre csak kerülnek a súlyok és ez mély egyéni drámába fordul.

Itt jön képbe az, amiért nem tudom sajnálni és igazán együttérezni vele. Nem kellett volna így alakulnia, maga is tehet róla. Igen, igazságtalan, hogy ennyi teher kerül rá, de egy része a saját döntésének következménye. Elmehetett volna ösztöndíjjal főiskolára, már nem is számolom, hányszor láttam az 5 részben, hogy arra gondol vissza merengve, hogy az volt élete legjobb napja, amikor egy próbanapot eltöltött a kampuszon. De nem ment el. Sean-t is maga választotta, és talán durván hangzik, de Maddy is Alex választása volt. Nem tervezett gyerek, Sean el is akarta vetetni. Nem fogom megérteni, miért vállalnak gyereket, akik nem akarnak és el sem tudják tartani. Vagyis, miközben sajnáltam is a nőt, bennem ott mocorgott az is, hogy részben magának építette azt a kupacot, amiből nem bírja kiásni magát.

Ezen túl profin össze van rakva ez a sorozat. Azt a szegénységet, amiben ezek a szereplők élnek, alaposan megmutatja. Lehangoló, milyen helyeken élnek és hogyan kell ügyeskedni mindennel. Igaz, azért tudott idegesíteni, ahogy Alex kisebbségi érzéseinek hangot adnak. Rendszeresen képzeleg, és azt halljuk mi, amit Alex vél hallani a fejében. Pl. ahogy lenézik és leszegényezik, amikor segélyből kapott élelmiszerjeggyel megy bevásárolni. Ami elsőre egy jó audiovizuális ötlet, folyamatosan ismételve fárasztó.

Több helyszín, változatos környezet, amit megmutatnak.

A színészek is gondos casting után kerültek be. Eleve Alex és Paula anya-lánya párosát egy anya-lánya színésznőpáros kapta: Andie MacDowell és Margaret Qualley. MacDowell kapta a hálásabb szerepet a hippi, csapongó Paula karakterével, és ad a sorozatnak a kettős közti dinamika. Nick Robinson a csapos, alkoholista elhagyott élettársként elsőre fura volt, de aztán könnyen el lehet felejteni, hogy milyen tinifilmeket halmozott eddig. Itt többet meg tud magából mutatni, és ha szerencséje lesz, nem kell harmincasként is kamaszokat játszania. Tudna többet is.

De, említettem, hogy a könyvtől elment a kedvem. Az évad felére eljutunk oda, hogy Alex elkezd írni – még a cím is az, ahogy a könyv kijött. Vannak belőle monológok, felolvassák, és nem a takarító történeteket írja, amiket a sorozattól is vártam, hanem életbölcsességek és filozofálás azok kapcsán, amit lát. Pl. a gazdag nő, akit egészen addig irigyelt, egyszer kifakad és mesél magáról. Kiderül, hogy hiába olyan gazdag, roppant boldogtalan. Mire Alex arról ír oldalakat, hogy a vagyon nem minden. A pénz nem boldogít. Ha tényleg ilyen a könyv, akkor jobb is, hogy nem tudtam kikölcsönözni.

A sorozatot különben még befejezem majd, a fele alapján nekem egyszer nézős dráma.

Láttam már elvetemült időhurkos filmet, de ez a film egy új szintet ért el. Mi történik, ha egy emberből a nap ismétlődése a rosszat hozza ki? Valami ilyesmi.

Van is abban valami emberi, ahogy felmerül: ha minden kitörlődik, minden jó és minden rossz, amit tettél, ha nincsenek tétek, számít egyáltalán, hogy miként cselekszel? Mivel azokban a filmekben, ahol jön a világvége, rendszeresen mutatják, hogy omlik össze a civilizáció és az emberek miképpen fordulnak ki magukból, nem tartom elképzelhetetlennek, hogy valaki egy időhurokban kipróbálná a rosszfiú szerepet is.

De, hogy jön ez itt össze? Van három elvonón levő volt drogos, akik eljutnak arra a szintre, hogy meg kell békülniük azokkal, akiknek fájdalmat okoztak. Vagyis, a családdal kell szembenézni, így kapnak egy nap kimenőt. Kyle-t látni sem akarja a húga. Sonia képtelen bemenni a kórházba és elköszönni a haldokló apjától. Michael bemegy a börtönbe az apjához, aki leköpi a fiút és közli, hogy látni sem akarja. Este ráadásul vihar van és mindenkit megráz az áram. Másnap meg ismétlődik a nap. Majd újra. És újra.

Egy pontig úgy is alakul a cselekmény, ahogy az ilyen filmekben lenni szokott. Elsőre mindenki élvezi, hogy azt tehetnek, amit csak akarnak. Lehet úgy drogozni, hogy másnap megint tiszták lesznek. Beszólhatnak a felügyelőnek, mert másnap az már nem létezik. Az is tipikus, hogy valakiben felmerül, hogy jót is tehetnének: megmenthetnek egy öngyilkos jelöltet, és ki tudja, mikor szakad meg a kör, mi lesz, ha a másnap tényleg a másnap lesz? Az a plusz, hogy Michael egyre inkább ráérez arra, hogy bármit szabad. Ő aztán beleveti magát a mindennapokba: a nemi erőszak és gyilkosság, a barátai különféle kínzása is felkerül a listára. Lett is annak valami beteg humora, amikor azzal kezdték a napokat, hogy Kyle és Michael kölcsönösen egymásra vadásztak…

Valahol még tudnám is értékelni az ötletet, ha nem olyan szerencsétlenül dolgozzák ki. Nem akció és feszültség lett, hanem, röhejes hajsza. A Kyle és Sonia közé írt szerelmi szál ugyanilyen – semmilyen. Inkább fárasztó és kiszámítható, mintsem élvezetes a film.

Nem néz ki jól sem. Az csak egy dolog, hogy minden nagyon szürke lett benne. De se egy szebb helyszín, se valami emlékezetes nem jutott bele. A korhatár odafigyelésről nem is beszélve – még amikor torkot vágnak át, akkor is nagyon oda van figyelve, hogy mi látszik a képernyőn. Bár, itt legalább volt vér – a semminél az is több…

Valahogy az egész túl nyersnek is tűnik, karcos. Nem teljesen az a szint, ami úgy néz ki, mintha valaki megfogta volna a kézikamerát, aztán hajrá, de majdnem.

A karakterek kevés vonást kaptak, a színészek is inkább eye candy látványelemek. Már aki, hozzáteszem. Kyle és Sonia (Dustin Milligan és Amanda Crew) úgy ahogy elmennek – de nyomorult Michael (Richard de Klerk) után nem fordulnak meg az utcán. Azon különben meglepődtem, hogy mindegyiküknek volt legalább 1-1 sikeres sorozata korábban. Azért nem mostanában. Talán Crew volt kicsit ismerős, de nem tudtam volna megmondani, honnan. Jut eszembe: ahhoz képest hogy gyógyulóban levő drogosok voltak, egyedül Michael, akiről el lehetett hinni, hogy függő volt. Kyle azzal a kockás hassal? Roppantul hiteles drogosnak…

Összességében lehetett volna ez jobb film, vannak érdekes ötletei és az alaphelyzet sem szokványos. De valahogy az összkép nem tetszett.

Újabb heti nézősök köszöntek el.

Kezdjük azzal, amely olyan nyitott véget kapott, hogy az zavarja is az agyam. Balthazar (s04) történetét pont ott folytatták, ahol a 7. részben abbahagyták.

Nagyon hamar eljutottunk oda, hogy a doki rájött, felültették. Ettől kezdve jött a szökés, álcázás, szólóban nyomozás és a múltbéli titkok feltárása. Azt különben jól sejtettem, hogy a családi múlt és a pszichológus körül is van valami, de nem pont az, amire tippeltem volna. De ez az, amit szeretek ebben a sorozatban. Meg tud lepni – igaz, a családi szál kissé szappanoperás volt most, de le tudom nyelni.

Azt már jobban sajnáltam, hogy a baba téma megint lekerült a színről. Igaz, egy menekülő férfinak nem éppen az a prioritás, hogy a sorozatgyilkos felesége éppen szül a börtönben, de akkor is. Ez is tolódik a következő évadra…

Szinte mindent nyitva hagytak, ami azért fájt egy kicsit. Legalább pár választ adhattak volna, ha már kissé erőltetett is ez az új nagy szál, új főellenség felépítése. Jobban szeretem ezt a sorozatot, amikor napi ügyeket oldanak meg.

Különben a készítők nem bírták ki, csak adtak elköszönésül a színésznek egy jelenetet, ami arról szól, hogy mennyire jó pasi. Vagyis, jött a klasszikus: zuhanyzós jelenet, amit az évad egyik új szereplője, Viseny doktornő lesett ki, meg volt nagy szemezés is korábban. (Azt meg inkább hagyjuk, hogyan áll a dokinak a szőke haj. Nem előnyös.)

Azt leszámítva, hogy ez az új történet és átívelés gyengébb krimi, mint amit különben tud a sorozat, hozták, ami jellemző a Balthazar részeire.

Pepe is búcsút mondott, és itt aztán tényleg úgy összerántottak mindent, egy óriás krokettet is, hogy azzal a teljes sorozatot is, nem csak ezt az évadot le lehessen zárni. Ugyan Gábor kapott egy olyan mondatot, hogy most kezdődik csak minden, de igazság szerint itt meg nagyon sok minden záródott.

Egy szerelmi szálat leszámítva minden kerek és mindenki boldog – ha nem bukkan fel Laura volt férje, valószínűleg a maradék is elindult volna valamerre. De így is, nincs hiányérzet senki részéről sem. Majdnem mindenki mellett van ott valaki, aki szereti és akinek nincs, annak meg ott van a családja vagy a karrierje.

Az étterem is sínen van, és megint hozták a közös megoldást. Egyedül se Gábor, se Pepe nem az igazi, de összedolgozva megy nekik a dolog. Most éppen a rekorddöntés, amiről még nem döntöttem el, hogy aranyos volt, vagy csak egyszerűen kínos. Az biztos, hogy azt jól példázta, hogy Gábor mennyit változott a kezdetek óta. Most nem leüvöltötte Pepe és a többiek fejét, hanem odament segíteni szinte szó nélkül.

Továbbra is megvan a helyszín hangulata, amit a történetbe is igyekeznek belecsempészni. Nagyobbrészt sikerül is, és a poénok sem annyira olcsók legtöbbször, mint a kis faluban.

Korrekt zárás volt, akár a sorozatnak is. Amilyen volt az évad, azt visszatükrözte a befejező epizód is, és nem maradtak nyitott kérdések sem.

Mikori is ez a film? 2021-ben jött ki. Vagyis, nem lehet azt mondani, hogy megelőzte volna a Money Heist premierjét. Pedig nem is kicsit jutott eszembe az a sorozat – nem találtak volna másik célpontot, pont a Spanyol Nemzeti Bankot kell nekik is kirabolni? Sokkal jobban értékeltem volna ezt a filmet, ha nem jut róla eszembe folyamatosan a sorozat, ami látványosabb és izgalmasabb rablást hozott, mint ez a film. Ugyanitt. Még ismerős termek is voltak benne.

Az alap kicsit olyan tipikus. Az összeszokott csapatba érkezik az újonc, és együtt elmennek bankot rabolni. (A csapat női tagjával meg összejönnek, persze.) Pontosabban, a kincskeresőktől elvett kincsesládákból akarnak három érmét, semmi többet. Az vezet majd el az igazi kincshez, csak meg kellene szerezni őket. Új srác, Thom gondolkozik, egyre több mindenbe beszáll, míg a foci VB alatt megkezdik a rablást.

A látvány még csak elment, és az ellenfél, a bank biztonsági főnöke is kellően megnehezítette a dolgukat. Ő kellően paranoiás volt mindenki helyett, akinek a bankra vigyáznia kellett volna. Madrid meg szép háttér, vannak ismert terek és a Money Heist miatt magát a bankot is ismerősként lehet köszönteni.

A gond inkább az, hogy amit megfogalmaznak: az egyszerűbb megoldás néha jobb, egy rablós filmhez képest túlságosan igaznak bizonyul. Nincs egy látványosabb megoldásuk sem, és a trükk is, amivel átverik a feltörhetetlen páncéltermet… Lehet, azért nem sikerült eddig másnak, mert nem gondolták, hogy ilyen egyszerűen is lehet? Annyira vártam valami okosságot, nagy átverést, valamit. De nem. Azon már meg sem lepődtem, hogy a tömegben is simán felszívódnak egy focis mezben, és ezzel le is van tudva a menekülés. Vagy: az egyetlen csavar, amikor jött a víz, kit lepett meg? Valahogy lehetett sejteni, hogy valami ilyesmi lesz, különben túl egysíkú maradt volna a film és akkor minek is kellett volna olyan kihangsúlyozottan aranypénzeket venni és vésetni rájuk?

A szereplők a tipikus alakok az ilyen filmekből: van egy harcos, egy tervező, egy beszerző ember, egy szélhámos, egy főnök. A legtöbbjükről legfeljebb egy-egy mondatnyi történetet tudunk meg, így elég üresek maradnak. De ők a film hősei, jók a szakmájukban, ennyi alapján kellene megszeretni őket. Így duplán fontos a casting, amit a szkript nem, hátha a színész bele tudja tenni.

Nem egy sztár szereposztás, inkább kellemesen ismerős színészekkel pakolták tele. A főnök korábban a Trónok harcában hajózott, a tervező jó doktorként sebésznek készült, a harcos meg Angelina Jolie varázs hollójaként szárnyalt. Maximum Freddie Highmore esetében merült fel bennem, hogy annyira megszoktam, ahogy Shaun autista karakterét hozza, hogy most a sima beszédét is furcsának találtam elsőre, annyira hiányzott az a merev fejtartás a sorozatból.

Az a plusz, amitől menő lehetne a film, nincs benne. Egyetlen jelenet van, amin az a fenegyerek viselkedés megvillan. Amikor James benyögi, hogy alig tucatnyi ember van a világon, aki képes lenne kiúszni ebből a teremből. Ti nem tartoztok közéjük – mondja. Majd ő elindul úszva kifelé.

Egynek elment, de ebben a témában, pont ezzel a bankkal már el lettünk kapatva. Miért nem inkább Párizsban vagy Londonban, vagy bárhol máshol raboltak bankot? Pont a Bank of Spain…

Egyre jobban látom a mintát, minél több részt látok. Clark (s01e03) újfent kapott egy új nőt és egy új frizurát. Hát, nem éppen előnyös a hosszabb haj, szakáll kombináció, de tény, hogy jól elkülönül az előző kinézetektől és gondolom, ez a cél.

A történet megint, ahogy a főcím találóan mondja, igazságok és hazugságok keveréke. Megint bűnözik Clark, megint ráfázik és közben újfent nőket bánt meg. Egyre biztosabb vagyok benne, hogy igazából a keret mindegy is. Az életművészet, ahogy eladja magát a szereplő, az a sorozat érdekessége és a veleje.

Azért is annyira Bill Skarsgard show az egész. Azt már írtam, hogy a hangjával mennyire jól dolgozott a színész. Ehhez kapcsolódik, hogy mennyire egyedi nevetést dolgozott ki a figurának, ami már sokadszorra üti meg a fülemet. Az is jól példázza, milyen egy alak Clark. Nem is igaz nevetés, csak olyan mű, és a közönségnek szól.

Ami különben fontos, hogy most érkeztünk el ahhoz a bizonyos bankrabláshoz. Pontosabban, hősünk megint börtönbe kerül, megint félresikerült valami, de megismerkedett valakivel, aki majd vele akar bankot rabolni valamiképpen. Vagyis, a rész végén a rendőrök viszik szereplőnket arra a helyszínre – vagyis, a következő rész szól majd arról, hogy mi a Stockholm-szindróma elnevezésének a története.

Különben sikerült beállnom egy érdekel is, irritál is középszintre. Nézem a sorozatot, megvagyunk egymással, de Clark személye túl ellenszenves, hogy az első rész utáni tetszésem ki tudjon tartani.