Minden napra egy film

Minden napra egy film

Mit várunk?

2021. október 15. - BBerni86

Cím: Birds of Paradise

Készítők: az Amazon filmje, a csatornára szánva. Ennek megfelelően nevekkel nincs is tele, ahogy a rendezőnő semmit_113.jpg sok mindent tud felmutatni. (Room 104 epizódokat.) Mondjuk, ha a tánc rendben lesz, az jobb is, mintha színészt ismerem fel.

Műfaj: táncos, dráma

Cselekmény: Kate új diák egy elit tánciskolában. A táncosok azért küzdenek itt, hogy szerződést kapjanak a párizsi társulathoz. Kate Marine mellé sodródik, aki szintén nyerni akar és szövetséget ajánl, közös táncot. A legjobb fiú táncos, a drogok és a kiélezett verseny azonban a barátságnak nem építő kövei…

Táncos filmeket szívesen nézek, ez sem kivétel. Talán a két lány közti kapcsolat nem fog tetszeni a trailer alapján, de majd kiderül.

Várható megjelenés: angolul mostanában kezdett, nálunk nem tudom, elérhető lesz-e

Kristine Froseth, Diana Silvers, Jacqueline Bisset, Daniel Camargo

Sounds like Love

Barátnős, szerelmet és karriert építő, csajos.

Maca pár évvel korábban reménykedő és boldog fiatal nő volt. Már nem sok kellett, hogy megkapja a jogi diplomáját. A jóképű Leóval egymásba botlottak, nagy szerelem lett és már a közös jövőt terveztek, az első közös otthont választották ki. Így nem kicsit csalódott a nő, amikor Leo egy szó nélkül az Államokba költözött egy ösztöndíjjal. Ma Maca egy influenszer kihasznált és alulfizetett asszisztense, aki minden kapcsolatából kizárja azsounds_like_love.jpg érzelmeket. A jelenlegi barátját nem is lehet barátnak nevezni: rendszeresen egy parkban futnak össze, az autóban lezavarnak egy menetet és más dolguk nincs is egymással. Hinni akarja, hogy ez így jó neki és vannak kilátásai. Amikor azonban Leo visszatér, Maca kénytelen mindent átgondolni az életében. A két legjobb barátnője is sorsfordító döntések előtt áll: a házas, de szexuális életében unatkozó Adriana egy édes hármas után döbben rá, kihez vonzódik igazán. Jimena pedig, aki halott szerelmének reinkarnációjával akar csak járni, megismerkedik valakivel, akit igazán lehetne szeretni.

Mi is a bajom ezzel a filmmel? Mert van vele. Könnyed szórakoztatásra vágytam, de nem egyszer azon kaptam magam, hogy morgok. Nem nevettem, inkább ideges lettem a film fordulatait látva.

Nézzük csak sorban a lányokat! Adriana esetében a megcsalás tényét nem szerettem. Azt el tudom fogadni, hogy rádöbben magáról valamire, szerelmes lesz és más irányba indulna el. Csak éppen itt a nő nem lépi ezt meg – a cselekmény nagyjában sunnyog, és ezt utálom nézni. A romantikus történetekben a szerelmi háromszögek és megcsalások, amelyek az agyamra mennek. Ehhez hozzá jön az is, hogy nagyon úgy éreztem, ez a szál hozza a lassan kötelezővé váló LMBTQ szálat. Mintha már nem is lehetne romantikus komédia anélkül, hogy legyen benne egy meleg barát.

Jimena még jobban irritált. Egyrészt, szerintem sokkal jobb pasi jön össze neki, mint amit illetne. A hebrencs, szórakozott lány nem is volt szimpatikus. Meg az is, ahogy ugrál a férfiak között és ezt még el is nézik neki. Az nekem mindig visszás, amikor az egyik jelenetben még az egyik férfival van ágyban, a következőben meg már mással csókolózik. Így nem tudom elhinni, hogy bármelyikhez mélyebb érzelem kötné, hiába akarják eladni, hogy szerelmes. Ő az a fajta bohém lélek, akit nem bírok elviselni, így nem szerettem, hogy az a szimpatikus srác mindent megbocsát neki. Ő szerette a lányt, én rühelltem.

Maca nem véletlenül maradt a végére. Az utóbbi pár hónapban figyeltem fel arra, hogy már romantikus filmen sem tudok abban hinni, amikor egykori nagy szerelmesek pár év múlva újra találkoznak és még mindig szeretik egymást. Itt is ez van, itt sem tudom elhinni. Annyi minden történt, annyit változtak, mással vannak – akkor mégis hogyan lennének egymásba szerelmesek? Már teljesen más emberek. Másrészt, annyira erős nőnek akarja eladni magát, aztán azt látjuk, hogy hagyja magát kihasználni és akaratgyenge. A végére fejlődik kicsit, de addig csak irritált ő is.

Simán tudok mindben feminista vonalat és tanulságot találni, de nem szerettem, ahogy a girl power és a romantikus komédia között ingadozott a film.

Kinézetre is csak olyan átlagos. Tévéfilmnek elment, vidám és színes. Értem, miért lehetne szeretni és mi korrekt benne, csak a karakterek útja jobban zavart.

Nem az én filmem volt, már el is felejtettem.

 

Sounds like Love – 5/2,5 komédiának egyszer elment, de mind a három lány viselkedésében találtam irritálót.

Sounds Like Love | Official Trailer | Netflix - YouTube

The Morning Show

1. évad

Botrányos, hírműsoros, kulisszák mögötti, ármányos.

A reggeli műsorok legnépszerűbb és legsikeresebb tagja a TMS, amely 15 éve egy nagyon népszerű páros vezetésével működik. Alex Levy, az örök szomszéd lány típus és a humoros, nem túl jóképű, se azért karakteres és figyelmes Mitch Kessler. Mindketten mással házasok, de legjobb barátok és időnként több is szikrázik közöttük. the_morning_show.jpgÁm most minden rohan a szakadék felé: Mitch ellen szexuális visszaélés a vád és meghurcolja érte a média. Kirúgják, és a stábnak fel kell dolgoznia az elvesztését és ahogy szembesítik őket azzal, hogy Mitch mit művelt a gyakornokokkal és a női kollégákkal. A vezetőség meg hárítani minden felelősséget. Mitch helyére Alex dührohamában egy olyan tévést nevez meg, aki nem is szimpatikus neki különösebben, botrányt kavart egyetlen interjúval is. De Bradley bekerül a műsorba és az igazság megszállottjaként ered majd annak a nyomába, mi is történt a színfalak mögött igazán. A hírekért felelős igazgató, Cory Ellison nem minden hátsó szándék nélkül segíti.

Elég nagy dobás ez a sorozat. Szinte nincs is olyan részlete, amibe bele tudnék vagy akarnék kötni. Minőség, amire érdemes rászánni az időt.

Több olyan téma is benne van, amelyek különösen előtérbe kerültek napjainkban. Az egyik a #metoo és a nők elleni visszaélések a munkahelyen. A tévé különben is pellengéren volt a témában, ha talán annyira nem, mint a mozik. A kiváltságos férfiak mit tehetnek meg? Itt elég komolyan boncolják a jelenséget. Hogy lehet, hogy egy egész közösség szemet huny? Hogy lehet, hogy van, aki észre sem veszi mit művel a többiekkel? Ki támogatja, ki hallgat, ki tűr és melyikük miért.

Még azzal is el tudtak játszani, hogy nézőként mi mit gondoljunk. Nem egyértelmű eleinte, hogy ki mennyire bűnös és miben. Még akár az is benne lenne, hogy egyesek így akarnak előre jutni egykori szeretőjük, Mitch tetemén. De a sorozat folyamatosan mélyíti a sztorit, és a végére egy egész eltorzult vállalati kultúrát és működtetőit feltérkézi.

Másodszor, igencsak éles és sebző képet fest a tévé színfalak mögötti világáról. Ahogy áskálódnak, régi barátokat szúrnak hátba, ahogy majdnem mindenki törtet a maga sikere felé. Rengeteg emberi játszma van, és nem lehet ártatlannak maradni. Bradley, aki kívülállóként és igazmondóként kerül ide, szintén kénytelen játszmákba bocsátkozni, vagy elevenen felfalják. Pedig ő igyekszik egyenes lenni, és mi a hála? Puccs, hogy hátba szórják. Nem egy szép világot látunk.

Harmadrészt, azt is mutatja, hogy mennyire torz a szűrű, amin keresztül a híreket tálalják. Ez egy népszerűségi verseny, mindenki a nézettségre és vele a pénzre hajt. Egy ponton ki is mondják, hogy az embereknek nem kell az igazság. A show kell, a szórakoztatás. A napi megszokott arcok, akiket a barátaiknak érezhetnek. Ezért is akkora robbanás, hogy Bradley kerül Alex mellé. Ő a friss szellő, aki egy egészen más szemléletet közvetít és lehet drukkolni, hogy sikerüljön elérnie valamit.

Nem kis összegből készült a sorozat, ez is egyértelmű. Az csak egy dolog, hogy intelligensen van megírva és helyén vannak benne a párbeszédek is. Hozzá ott egy pazar külcsín, bármely helyszínt nézzük is. A stúdió, a lakások, az utcaképek… Pénz szaga van, hiszen egy olyan világot is akar bemutatni, amiben kemény dollárok vannak.

Ott a stáblista is, ami szintén figyelemre méltónál több. Nem csak maguk a nevek, hanem ami munkát bele is tettek a műsorba. Nagyon bírom Billy Crudup karakterét és ahogy játssza Corey-t. Nem egyszer járt az agyam, hogy mekkora játékos. Witherspoon simán sziporkázó.

Mivel éppen megy a második évad, nézhetem is tovább. Fogom is!

 

The Morning Show – 5/4,5 intelligens sorozat, aktuális témákkal és olyan szereposztással, ami sorozatban ritka.

The Morning Show Season 1 Trailer | Rotten Tomatoes TV - YouTube

 

Idézzünk!

  • Fura, hogy egy teljes iparág zuhan a mélybe pár év leforgása alatt. Bumm! Csatt! Szevasz, tévé! Hacsak meg nem újítjuk. Valamit tennünk kell, mert a techcégek felzabálnak mindent.
  • Nem is tudom. Tech ide vagy oda, megbízható, minőségi újságírásra mindig lesz igény.
  • Az emberek napi 24 órában kapják a rémes híreket a telefonjukra, úgy, ahogy azt akarják, olyan tálalásban, amire igényük van. A híripar borzasztó, de az emberiség függővé vált tőle, a világ meg depresszióssá. Ezért nem kell a tévébe most rendes hírműsor vagy kibaszott újságírók. Szórakozás. Az kell. Mint a '29-es világválság alatt, amikor az emberek Fred Astaire és Ginger Rogers táncára vágytak, drága jelmezekre és díszletre, meg az álomvilágra. Az álomvilág a legfontosabb. A depressziós embernek menekülőút kell. (The Morning Show)

 

  • Minden nap hálát adok az Úrnak, hogy mi szegények voltunk. Akiknek Tiffany csörgője volt, folyton háborúznak a családjukkal.
  • Semmit sem tud a gyerekkoromról. Igen, volt pénzünk. De minden áldott nap bizonyítanom kellett, hogy rászolgáltam, akárcsak magának, csak egy kicsit másképp. Nem azért választjuk a törvényt, mert igazságos, hanem mert azzá akarjuk tenni. (Billions)

 

(Egy kis flört látványára biztatnák a magányos színészt a randizásra, és bizony van, aki szarkasztikus.)

  • Sok volt a fagottos poén, de aranyos nő.
  • Aha. El kéne hívnod randizni.
  • Ó. Nem, már megvannak a szokásaim. Ráadásul egy olyan személlyel, aki itt lakik, ha nem jön össze... Most nem alkalmas, szóval...
  • Persze. Várnod kéne. Sok időd van még. Tudod, a 70 év az új 40.
  • Szeretném, ha kevésbé lennél gonosz.
  • Tudom. (Only Murders in the Building)

 

(Amikor a gyerek kiképzést túlélésből nem csak menekülés, élettapasztalat is sorra kerül.)

  • A fegyver a kezemben van.
  • Azt hittem megvan. Bocsi, Apa. Legközelebb megcsinálom.
  • Sose vegyél semmit garantáltnak. Isten elveszi tőled.
  • Isten rossz?
  • Isten igazságos. (Don’t breath 2.)

 

Tudod, mi a közös egy nincstelenben és abban, akinek túl sok a pénze? Egyikük sem élvezi az életet. Akinek túl sok pénze van, Megvehet, ehet vagy ihat bármit, de végül mindenre ráun. (Squid Game)

 

(A polgármester nem boldog az ötlettől, hogy sportolnia kell a túlsúlya miatt.)

  • Otthon is van konditerem!
  • Tényleg? Jobb szeretnéd, hogyha Dóri meg Marcsi néznének, amikor atlétában izzadsz? Azért jöttünk ide. Mégis csak jobb, hogyha vadidegenek röhögnek ki, mintha ismerősök. (A mi kis falunk)

 

(Hogyan jutunk el oda, hogy elássunk egy hullát?)

  • Hogyan szabaduljak meg egy holttesttől... Lássuk! "Akkor kezdték el keresni, amikor a rendőrség megtalálta a keresési előzményeit." Egyes... A test feldarabolása.
  • Nem akarom feldarabolni.
  • Én sem. Nehéznek tűnik.
  • Ja, nem teszem meg.
  • Oké. Kettes... Sav.
  • Az hogy működne?
  • Nem tudom, de emlékszel, hogy a Breaking Badben is az volt?
  • Nem. Nem, az undi volt.
  • Emberleves.
  • Szerintem túlbonyolítjuk. (Happily)

 

(Amikor Marvel kapitány beszól Ultronnak.)

Figyelj SkyNet, láttam a gyilkos robotos filmet és azt kell mondanom, hogy szerintem nem kell folytatás. (What if)

 

(Amikor a randi a nem ivás miatt majdnem elúszik, egy kis filmes ismeret menti a helyzetet.)

  • Nem, tényleg nem iszom. De egy cigi, az oké. Nem?
  • Oké. Ahogy parancsolod.
  • Ez A herceg menyasszonya utalás volt?
  • Igen. Oké. Te jó ég. Megint kedvellek. (Mr. Corman)

 

  • Még mindig nem érti, mit loptak el tőlünk.
  • Loptak?
  • Azt, hogy saját jogon bukjunk vagy győzzünk, mert erre van szükségünk. Egyedül kell boldogulnunk. De mi mindig...
  • Mike Prince lányai lesztek. Ez mindig elő fog jönni, nem kell törődni vele.
  • Nem könnyű, ha belülről hallod. Nem arról van szó, hogy a pénz nem boldogít. Hanem arról, hogy letegyünk valamit az asztalra.
  • És ezt lopták el tőletek?
  • Igen! Mi csak puhára eshetünk, történjék bármi. (Billions)

Pieces of a Woman

Gyászoló, házasság belső dinamikáját feltáró, továbblépős.

Martha és Sean boldog házaspár, akik annak ellenére szerettek egymásba és tartottak ki a másik mellett, hogy főleg Martha családja nem nézte jó szemmel a kapcsolatot. Martha értelmiségi, jó állással, míg Sean egy építésen dolgozik, vidékies férfi. Ők azonban boldogok együtt, és nagy szeretettel várják az első gyermeküket, egy kislányt. pieces_of_a_woman.jpgMartha otthon akar szülni, így bábájuk van. A szülés megindulásának estéjén azonban az asszony nem elérhető, egy másik szülést vezet le éppen. Így egy megbízható kolléganőjét küldi maga helyett. Eva mindent megtesz, de felfigyel arra, hogy a baba szíve egyre gyengül. Már a mentőket is kihívja, amikor a kicsi megérkezik. Látszólag minden rendben, de a baba egyszer csak kékülni kezd. A mentő kiér, de már nem tudtak segíteni. A gyász többféleképpen teszi próbára a családot: Martha anyja, aki mindenbe bele akar szólni. A per, amit Eva ellen indítottak. Martha és Sean kapcsolata, egyre távolodnak.

A címen azért még jár egy kicsit az agyam. Rendben, az anyaság nagyon női téma, de én úgy éreztem, hogy ennél több részlet, szelet a női létből nem került a filmbe. Hiszen mit látunk folyamatosan? Hogy Martha gyászol és próbál valamiben megkapaszkodni. Hogy a házaspár kapcsolata gyengül, hogy veszekszik az anyjával. Mind valahogy a baba elvesztéséhez kapcsolódik, és az anyasághoz. Hát… nem is tudom.

Drámának különben erős lett. Már felütés is emlékezetes, ahogy látjuk a boldog párt, a várakozást, majd nagy pofonnal érkezik a szülés és a baba elvesztése. Nem is nagyon tudom, egy férfi képes-e a film első felét lazán végigülni. Egészen realista a szülés mutatása, és ha nem is mennek bele a véres részletekbe és nem látunk totál képeket a hősnő lába közéről és méhéről, azért a szenvedés, az egésznek a fájdalmas volta zsigeri szinten ábrázolva van.

Utána pedig Martha drámája következik. Rengeteg fájdalom, ahogy tartja is magát, szenved is és szétcsúsznak a kapcsolatok. Nem egyszerű nézni, nagyon nem esik jól és hosszú is a film, hiszen a szenvedések hosszú sora miatt még hosszabbnak is éreztem, mint amilyen valójában. Jól csinálja ezt, a nyomasztást, csak éppen így jön létre az, hogy miközben drámaként remeknek láttam, eszem ágában sincs még egyszer megnézni és nem szerettem nézni.

Lélektanilag mély ez a film, elsősorban Martha világával, de egész kibontja a többieket is. Több módon gyászolnak: Martha tovább akar lépni, kipakolja a gyerekszobát, visszamegy dolgozni. Sean magába fojtja, némán szenved. Martha anyja bűnbakot keres és elsősorban ő az, aki Evát legszívesebben keresztre feszítené a bíróságon. Martha anyját különben nem nagyon szívleltem, pláne, ahogy a vejével bánt.

Az a szál, ami még pluszban emésztek. Tudom, hogy egy gyerek halála hány kapcsolatnak jelenti a végét. De itt különösen rossz volt látni, hogy mennyi küzdelem után milyen véget értek. Ahogy Martha anyja belelépett, meg még rosszabb lett. Arra még keresem a szavakat, amit az a nő művelt. De Sean is kaphat kritikát, több okból is.

Nem egy látványfilm, de egy ilyen filmnek nem is kell annak lennie. A színészeknek kell elvinnie a hátán, és itt erre sem lehet panasz. Vanessa Kirby nagyon sokat tett bele Martha alakjába, és nem véletlen, hogy Oscarra is jelölték ezért. LeBeouf is bizonyítja, hogy nem véletlenül futott be és megfelelő szerepben játszani is tud.

Így, első benyomások alapján ez mélyen női film az anyaságról és a veszteségről. Nem jó nézni, nyomasztó – de pont ilyennek is kell lennie.

 

Pieces of a Woman – 5/4 erős dráma, benne erős alakításokkal. Nem egy könnyű darab, de emberileg izgalmas.

Pieces of a Woman | Hivatalos előzetes | Netflix - YouTube

5 film, amit látnod kell

Látványos kúriák

Nem egy film van, amelyben szerepet kap egy olyan ház, ami már önmagában szinte szereplővé lép elő. 2downton.jpgHorrorok, történelmi filmek, de más zsánerek is előrukkolhatnak egy-egy ilyen épülettel.

Hatalmas sorozatsiker volt az angol Downton Abbey, ami címében is az épületet őrzi. Kívülről, belülről, a hozzá tartozó birtokkal együtt lenyűgöző épület és öröm minden alkalom, amikor ellátogatunk oda a Crowley családdal. Nem véletlenül volt olyan évad, ahol kiemelten foglalkoztak azzal, hogy fenntartható-e a ház és a birtok így.4manderley.jpg

Szintén angol és nevezetes filmes birtok Manderley. Több Rebecca feldolgozásban is láthattuk már, és nem véletlenül tettem Dowton Abbey mellé. Hasonlítanak, de más a környezet. A tenger és a kinti épületek, más a hangulata, de szintén megragadó. Nem véletlen, hogy a Manderley-ház asszonya nem csak a történettel hódít.

1pemberley.jpgTörténelmi romantikus helyszín Pemberley is, szintén angol és szépséges birtok. Különben a Büszkeség és balítéletben a Darcy család otthona. Hatalmas birtok, park, külsőre és belsőre is lenyűgöző épület. Hangsúlyos is a filmben, az első feltűnésének kiugrónak kell lennie. Indokolni kell vizuálisan, hogy Pemberley látványa után Darcy is másnak tűnik Elizabeth szemében…

Csak találtam még egy angol birtokot jellegzetes és emlékezetes3biborhegy.jpg házzal: Bíborhegy.Kissé talán megviseltebb a fentieknél, a család is rosszabbul áll anyagilag, és a közeli bánya vöröse is megjelenik színeiben. Ugyanakkor nagyon hangulatos is, és kiváló háttere annak a borzongatásnak, amit a fiatal amerikai feleség itt át fog élni.

5blymanor.jpgVégül, ha már fordulunk az ijesztés és horror felé. A Netflix kísértetházas szériája közül a Bly Manor tetszett a ház külcsínében jobban. Ez is egy angol birtok, milyen meglepő. Látványos kúria, szép nagy kerttel és tóval. Azért gondolom kísérteni nem olyan nagy élmény benne, márpedig ez a ház tele van szellemekkel. A tó asszonya bárki végzetét hozza is el, az itt ragad. Nevelőnő - főszereplőnk pedig ezzel szembesül is.

Majd agyalok még, hátha összejön egy olyan lista is, ami nem angol lakokkal lesz tele...

Don’t Breathe 2.

Gyerekrablós, harcos, bűnszervezettel szembeszálló.

Norman a házban történtek után másként folytatta. Lányával kiköltözött egy elhagyatott házba és túlélőnek kezdte el nevelni Phoenixet. Nem engedi emberek közé, legfeljebb egy veterán ismerősével engedi el közbe sétálni egyet. Maga tanítja, és nem csak az iskolai anyagra, de harcolni is. Phoenix ennél többre vágyik, de az apja azt dont_breathe2.jpgsem engedi neki, hogy rendes iskolába járjon. Egy éjjel arra ébred, hogy a házban idegenek járnak, míg Norman kiment az erdőbe, hogy a kutyájukat keresse. Phoenix igyekszik kijutni a házból, osonva, míg Norman a megölt kutyájára rátalálva rádöbben, mi történik. Visszarohan, és igyekszik kiszabadítani a gyereket, míg sorra likvidálja a betörőket. Ám ő csak egyedül van, míg a banda tagjai többen. És egy olyan titok birtokában is vannak ellene, ami hathatósabban választja el tőle a gyermeket, mint tenné az erőszak.

Pár éve meglepő sikert aratott a Don’t Breathe első része. Volt benne borzongás, rejtély, erőszak és csavar. Látszólag olyan vége volt, hogy nehezen lehessen folytatni, kerek sztori volt. De Hollywoodban nincs lehetetlen, így itt a folytatás.

Merész húzás, hogy teljesen más szemszögből közelítenek most Norman Nordstrom, a vak ember figurájához. Korábban ő volt a film gonosza, ha egy beteg logikával érthetővé is tették, hogy miért tette, amit. Attól még súlyosan bűnözött és ártott másoknak, nem lehetett az ő céljaiért és neki drukkolni.

Most viszont gondos apaként látjuk, aki túl is félti a lányát. Bár úgy indultunk a történetnek, hogy 8 évvel az első rész után vagyunk, nekem az is beugrott, hogy előzményfilmnek is simán elmenne, annyira nem bűnös alak Norman. Kedvelhetővé tették, és itt tulajdonképpen neki kell szorítani végig. Még azt is megjátszották, hogy ő a kutyával sem végez, amelyet ráküldtek, hogy kapja el. Nem véletlenül van ez így aláhúzva: a banda azzal kezd, hogy kiiktatják Norman kutyáját. Ők nem kegyelmeznek, lelövik szegény állatot. (A film leginkább sajnálható halála, Shadow jó és szép kutya volt.) Így már ellentétes oldalra is kerülnek, és erkölcsileg is teljesen mások.

Valahol vezeklés is, hogy Norman ilyen lett. Kapott egy jelenetet, amiben ki is mondja, hogy tudja, mennyire bűnös ember volt és mennyire rossz dolgokat tett. De Phoenix megváltotta, és ezzel el is magyarázzák, hogy lehet a korábbi film gonosza most a jó.

A banda meg kellően sötét lett és nagyon beteg dolgaik vannak. Amikor kiderül, hogy miért kellett nekik annyira a kislány… Voltak sötét elképzeléseim, de ez azért lesokkolt. Ráadásul még csak el se kábították a lányt, magánál lett volna, amikor… nem mesélem el azért sem, mit készültek tenni vele!

Egy visszatérő van a stábban, a vak ember szerepében Stephen Lang hozza a formáját. Egy percre sem esett nehezemre elhinni, hogy simán padlóra küld nála lényegesen fiatalabb férfiakat és ilyen félelmetes harcos. Most egy kicsit érzelmesebb arcát is megmutathatta mellette, eddig nem éppen a jó oldalon álló szerepek jutottak neki. A többiek ismeretlen színészek, de kettőt leszámítva ez nem is baj. Csak élő célpontok Norman számára. Brendan Sexton III bandavezérként kellően karizmatikus lett, Madelyn Grace pedig a gyermeki ártatlanságot tudta szépen hozni Phoenix alakjában.

Nem ijesztő most, inkább akcióban korrekt a film. Menekülés, támadás libikókája a sztori.

A kritikusok eléggé megosztottak voltak a filmmel, én bírtam.

 

Don’t Breathe 2. – 5/4 érdekes ötlet fordítani a szereplők megítélésén és akcióban szépen összerakták a filmet.

DON’T BREATHE 2 - Official Trailer (HD) | Exclusively In Movie Theaters August 13 - YouTube

süti beállítások módosítása