Minden napra egy film

Minden napra egy film

A vadász és a préda

2021. szeptember 18. - BBerni86

Menekülős, halálossá váló legénybúcsú, erdei.

Roman házasodni készül, de a legénybúcsú nem a szokásos nagy buli, vetkőző lányokkal. Helyette a barátokkal a hegyekbe mennek ki, egy túraútvonalat járnak végig. Közben Roman reméli, hogy elrendeződnek a nyitott a_vadasz_es_a_preda.jpgkérdések a bátyjával. A menyasszonya, Lisa már Albert cégében dolgozik. Roman is ide akar bekerülni, de a testvére még nem adott nyílt választ. Hamarosan komolyabb dolgok miatt kell aggódniuk: a semmiből valaki rájuk lő. Az egyik társuk megsérül a karján, de ekkor még azt hiszik, a vadászszezonban egy vadász lőtt rossz irányba. Hamarosan azonban szembesülnek vele, hogy az erdőt járó magányos asszonynak ők jelentik a prédát. Az életükért kell futniuk, legyűrve a sérüléseket és szembenézni olyan titkokkal, melyeket senki nem akart kimondani. Albert lábán vajon miért van nagyon hasonló sérülés ahhoz, mint Lisáén? Mire célzott Albert cégtársa?

A menekülős filmeknek is megvannak a maguk hagyományai. Happy end vagy éppen tragikus befejezés, az üldöző vagy az üldözött nézőpontja, jogos vagy sima bűntény. A vadász és a préda azzal próbál más lenni, hogy az elején csak a rejtély van.

A legénybúcsún levő fiatalemberek szemszögét kapjuk, akiknek fogalmuk sincs róla, miért történik ez velük. Nincs más opció, csak a menekülés és a reménykedés, hogy olyan emberekbe botlanak, akik tudnak segíteni nekik. Ennek meglehetett volna a maga hangulata, csak éppen az érkező válaszok szép lassan elrontanak mindent.

Amint kiderül, hogy ki az üldöző, egyszerűen nem értettem, miért nem másként cselekednek. 4-5 férfi, egyetlen vadász ellen. Nemtől függetlenül, túlerőben voltak. Meg sem próbáltak csapdát állítani vagy visszatámadni, csak menekültek ismeretlen terepen, amitől remek céltábla lettek. Nem is csodálom, hogy olyan könnyen le lehetett őket szedni.

Majd azt is megmutatták, hogy a vadász nagyjából miért csinálja, amit. Látjuk a traumáját, bár az nincs magyarázva, hogy miért pont most robban. Semmi következetesség nincs benne, nem is azon áll bosszút, aki a felelős az őt ért tragédia miatt. A végjáték, amikor majd a sziklán ott állnak egymással szemben: a vadász és Roman, akkor is abszolút értelmetlenül viselkedik. Bár valamit mutatnak belőle, annyit nem, hogy meg is lehessen érteni. Vagy az a cél, hogy őrültnek kellene tekinteni? Azért őrültnek nem tűnt nekem.

Nem járunk jobban a csapaton beüli titkokkal sem. Kívülről nagyon egyértelmű az egész történet. Roman és a többiek is pontosan tudják, hogy milyen ember Albert és mire lehet tőle számítani. Akkor miért is lepődnének meg a dolgain? Főleg Roman, aki vele nőtt fel, az öccse. Mégis, ő a leginkább elvakult és ki is borul, amikor mindenre rájön. Meg kellene vele lepődni? Pontosan az jött, amit első pillantásra gondoltam, nálam inkább az a meglepetés, hogy Roman miképpen tudott ennyire vak lenni.

Kinézetre is egyszerű a film. Pár férfi fut az erdőben és ennyi. Nem olyan film, amiben el tudok képzelni látványelemeket, de hasonló alkotásokat már láttam látványosabb és okosabb kivitelben. Ez olyan semmilyen, legfeljebb annyi jó dolgot találok benne, hogy maga az erdő szép. Azt meg lehet érteni, miért ide jöttek túrázni.

Német film, és most még azt is el lehet mondani, hogy felismertem színészeket. Maria Ehrich időutazásait egy trilógiába néztem végig – alig ismerni rá, mondjuk, elég semmilyen is a szerepe. Hanno Koffler kellően ellenszenves, míg David Kross jól ellensúlyoz neki.

Összességében egyszer meg lehetett nézni – de másként sokkal jobb is lehetett volna.

 

A vadász és a préda – 5/2,5 hangulatosan indul, de se a vége, se az ellenség, se a kiderülő titok nem tetszett. Kár.

https://www.youtube.com/watch?v=XeZmKxWqqbs

Into the Night

1. évad

Világvégés, menedéket kutató, repülős.

A brüsszeli repülőtérről gépek tucatja indul. Egy NATO egyenruhás katona tör előre és vált menetjegyet. Ahogy azonban telik az idő, már mindegy melyik gépre, csak indulás előtt álljon, fegyverrel jut fel. Kényszeríti a személyzetet a felszállásra és kiadja a parancsot, irány nyugatra! Az éjszakába kell lenniük, mielőtt felkelne a Nap. A kapitánynak mondja el, hogy a NATO-ban hallotta a hírt: a Nap halálossá vált, akit napsugár ér, belehal. Először nem akarnak hinni neki, és az egyik utas sikeresen a fegyverét is megszerzi. Leszállnának az első megfelelőinto_the_night.png reptéren, de döbbenetes, amit a gépből látnak: káosz, lezuhant gépek, élő emberek sehol. Csak nem igazat mondott, és a Nap kiírtja az emberiséget? Miközben egyre fogy az üzemanyag és az utasok titkai is gondokat okoznak, a néhány túlélőnek el kell döntenie, hogyan és merre tovább. Van menedék bármerre?

Egy igazán multikulturális történetet kaptunk, minden téren. Ez a sorozat az első belga sorozat a Netflixen. (Nem véletlenül Brüsszel a reptér, ahonnan a gép elindul.) A sorozatbéli személyek is soknemzetiségűek: belga, török, orosz és lengyel is akad többek között. A sztori ráadásul egy regény alapján készült, egy lengyel szerző (Jacek Dukaj) sci-fije volt az alap. Bár hozzáteszem, tudtommal Dukaj verziója már jóval később játszódik. A sorozatban éppen csak megkezdődik a katasztrófa, míg Dukaj már azt írta meg, mi lett utána.

A keret jó lehetőséget adott ahhoz, hogy egyszerre használhassanak látványelemeket és mégis visszaszorítsák a helyszínek számát. A gép kevés helyisége a mozgástér, ha leszállnak tankolni, akkor is csak pár percük van a reptéren, mert a Nap előtt kell maradniuk. Ugyanakkor a repülőgéppel történtek még kicsiben is nagyon nézetik magukat. Ki kell ereszteni a féket, vagy betörik egy ablak…

A hangulatot fokozza, hogy végig éjszaka van a cselekményben, minden megvilágítás mesterséges és este valahogy még ijesztőbb az a szituáció, amit túl kell valahogy élniük.

Kicsit a Lost módszerét vitték azzal tovább, ahogy a túlélők múltjába majd beleleshetünk, ahogy megy előre a történet. Az adott rész elején van egy-egy flashback jelenet, amikor látszik, ki mit csinált korábban és valami nagyon jellegzetes kerül napfényre a személyiségéből. Lesznek nagyobb fordulatok, de kevésbé meglepő ötletek is. (Rik esete: a férfin kívül kinek nem esett le, hogy a netes barátnője vajon miért kért annyira pénzt tőle repülőjegyre, és fagyott le, amikor a férfi bejelentette, hogy inkább ő repülne a nőhöz?) Ezek éppen csak színezik a különben sem hosszú részeket, de adnak hozzá, tetszett így.

Még az is, hogy a szereplők között nagyon kevés az, akit egyértelműen jónak vagy rossznak lehetne minősíteni. Ebben a szituációban különben is izgalmas kérdés az, hogy mennyire számít az, ha valaki pl. tolvaj volt korábban? A világ összeomlik – mennyire akarják megőrizni a korábbi törvényeket?

Ismert színészt nem tettek bele, itt nem is kellett. A legtöbb karakter esetében kifejezetten jól sikerült a casting, meg is lettek a magam kedvencei. (Már megnéztem, ők a második évadban is vissza fognak térni.)

Hamar foglaljuk össze: érdekes a történet, végig kellően feszültséget tart az üzemanyagért, a gép egyben tartásáért a küzdelem, amit a szereplők titkai tesznek még színesebbé. Pszichésen jól össze lett rakva, ki milyen. Korrekten néz is ki, a legtöbb színész is jól játszott.

Vagyis: a 2. évadot is hamar megnézem, a könyvet is be kellene szereznem.

 

Into the Night – 5/4 érdekes a helyzet, tele van a sztori feszültséggel és titkokkal, a karakterek is lekötöttek.

https://www.youtube.com/watch?v=ZGosoC7q_po

Hitetlen

Elraboltat kiszabadító, hit miatt vitába keveredő.

Doug újságíró, aki sikeres blogot is vezet. Ezen keresztény hitéről és meggyőződéséről oszt meg anyagokat. Egy alkalommal egy barátja házához kell kimenniük: a rendőrség szállt ki a közel-keleti férfi házába, akinek eltűnt a lánya. Doug egészen addig a férfi pártját fogja, míg meg nem látja, mi van a pincéjében. Egy elvakult, hitetlen.jpgszélsőségesen iszlám férfi relikviái, aki láthatóan a terrorista képzés alapjait is megkapta. Nem sokkal az eset után felkérés érkezik egy interjúra, a Közel-Keleten, ahol a vallásról és hitről lenne szó. Bár Doug CIA elemző felesége, Elizabeth nem támogatja az utazást, a férjét nem tudja megállítani. A házasságukban ez az egyetlen nehéz kérdés akad: egy balesetben elvesztették a gyermekük, és a nő többé nem hitt Istenben. Doug nem fogja vissza magát, téríteni kezdeni az arabokat az interjú alatt. Mire észbe kap, már fogolyként ül egy börtönben és a neje indul a szabadítására.

A vallási kampány filmeket nem szeretem – gyakran ez a bajom a keresztény romantikus vagy ifjúsági filmekkel, hogy kiérzem belőle, mennyire meg akarnak téríteni. Így meg tudom érteni, miért sértette annyira az embereket, amikor egy beszélgető műsorba hívják meg a férfit, de ő az egészet elviszi az egy igaz hit kérdése felé és szinte nulla kompromisszumképességgel kijelenti, hogy a kereszténység az egyetlen és az igazi.

Mennyi bátorság kell ehhez? Biztos, hogy kellett. Pontosan tudta, hogy az iszlám követői nagyon nem bírják, ha valaki téríteni próbálja őket. Ugyanakkor őrültség is volt. De különben is volt a szereplőben hajlam a mártíromságra. Még valami, amivel nem tudok azonosulni. Az elvakult hit, ami az első helyen áll az életében. Csodálom is, hogy a házassága egyben tudott maradni, mert amennyire a férfi hisz, a neje annyira nem.

A vallás tehát központi elem a filmben. Próbál nem ítélkezni, és megvan annak a negatív fénye is, ahogy Doug nyilatkozik a műsorban. Csak éppen minden részlet azt támasztja alá, amit Doug is sugall. Az iszlám követői kínozzák és zárják be ártatlanul. Az elvakult iszlám hívő, bár az Államokban élt, képes volt a saját lányát halálra ítélni, mert a születésnapi buliján táncolt egy fiatalemberrel, aki az apjának ellenszenves volt. Utána meg hamis tanúzott egykori barátja ellen.

Nem képes arra a film, hogy egymás mellé tegye a két hitet és objektíven ábrázoljon. Sok klisé visszaköszön. Azért a propaganda szintet nem éri el, de annyira egyoldalú az ábrázolás, hogy azért kiérezni belőle a rejtett mondanivalót könnyen.

Nem is akar vallási dráma lenni, nagyon hamar arra terelődik át a súly, hogyan igyekszik Doug életben maradni, míg a felesége a megmentésén dolgozik. Elviszik akció irányba, csak éppen annak sem lesz meggyőző. Még valahol furcsának is találtam, hogy egy ilyen film végére betettek egy hosszú, üldözős akció jelenetsort. Ahogy vallattak, ahogy Doug intelligensen infókat juttatott ki a fogvatartóiról, az sokkal inkább illett a film első feléhez.

Túl egyértelmű is, ki a filmben a jó és a rossz. Egyértelmű szembenállások vannak, amit a vallásbéli különbség is aláhúz. Doug jó ember, míg egykori barátja hazug és gyilkos is. Doug és Elizabeth sikeres szökéséért kell drukkolni, és súlyát veszti, hogy az ellenük dolgozó ügynök azért lett ilyen, mert gyerekként szembesült azzal, hogy a származása miatt hogyan különbözteti meg negatívan a keresztény társadalom.

Egyszerűen nem kötött le a film. Ha jogi úton mentik ki, nekem izgalmasabb lett volna: így csak egyszer nézem, aztán feledem.

 

Hitetlen – 5/2,5 némileg a megtörtént eset volta adja el, de maga a film vontatott is, felületes is.

https://www.youtube.com/watch?v=Oe0J4XAfJFY

Mit várunk?

Cím: Spencer

Készítők: Jackie után egy újabb ikonikus női alakról készített filmet Pablo Larrain. Steven Knight írta a forgatókönyvet, és Kristen Stewart lett lady D. Ugyan némileg tartok tőle, hogy pont ő kapta a szerepet, de állítólag mit_7.pngélete alakítása lett és Oscar-esélyes vele. Nem ő az egyetlen ismert név a stábban: Sally Hawkins, Timothy Spall is fontos szerepet kaptak, többek között.

Műfaj: dráma, életrajzi

Cselekmény: Diana Spencer, a szívek királynője. Egy szép asszony, akiért egy világ rajongott, míg a házassága a színfalak mögött lassan pokollá változott.

Ha minden igaz, a film arra fókuszál, hogy lett Diana egy ördögi kör rabja. Hogyan lettek étkezési zavarai, hogyan vált egyre lehetetlenebbé a házasság látszatának fenntartása. Egy családi esemény, egy kirobbanni készülő botrány.

Várható megjelenés: Velencében már bemutatták a fesztiválon, mozikba novemberbe kerül. Meglepően jók a kritikái, szerették ezt a filmet. Na, majd kiderül…

7 perc

Bankrablós, kiutat kereső, lerobbant környékes.

Sam egy jobb életről álmodott. A középiskolája sportsztárja volt, aki akkor sem adta fel a játszmát, ha már biztos volt, hogy nem tudnak nyerni. Főiskolára készült, ösztöndíjjal, majd középiskolai szerelmével, a hajrá lány Katie-vel akartak költözni és egy jobb életet élni. 3 évvel később Sam minimálbérért robotol, miközben a terhes Katie egy étkezdében pincérnő. Az álmaik még megvannak, de egyre kevesebb az esély, hogy kijussanak innen és a7_perc.jpg gyereküknek ennél több jusson. Amikor Sam az állását is elveszti, a félig bűnözői életmódot folytató bátyja, Mike bevonja az üzletébe. Drogot árulnak, és Sam egykori főiskolás barátai a vevőik. Egyre többen ecstasy-t vennének, és a testvérek kiegészülve Sam balhés barátjával bővítenék az üzletet. A börtönből szabadult Owen azonban halálra rémül egy rendőrautótól és a teljes készletet lehúzza a WC-n. Ha nem akarnak meghalni a keletkezett adósság miatt, be kell vállalniuk egy rablást – és nem egy várt bonyodalom is nehezíti a terveket.

Sikerült kifognom egy újabb filmet, ami fesztiválon kezdte a pályafutását. Utána gyorsan ki is adták DVD-n, érezték, hogy nem vár rá mozis karrier. Más platformon sem lett sikerfilm: már akkor elfelejtjük, amikor nézzük.

Az a címbéli 7 perc a rablás idejét jelöli. Eddig is tart a filmben. Stopperrel nem mértem le, és többnek is érződik, mert egyes részeit több résztvevő szemszögéből is lekövetjük, de ennyire rövid az egész. Káoszba fullad, zavaros és erőszakos. Hol van az a heist movie jelleg, amit egy rablós filmben keresek? Ebben még nyomokban sem található. A hétköznapokhoz el tudom képzelni, hogy ez áll közel, de ennyivel kevesebb az élvezeti értéke is.

A film úgy van szerkesztve, hogy mindig erre a 7 percre térjünk vissza. Csak közben kiugrál, és megmutatja, a rablásban résztvevők hogyan jutottak el abba a pontba. Sam története a kiemelt, de kis részletekből összeáll a többiek útja is. Ez viszont már pusztuló kisvárosok drámája. Lehetőség kitörni? Nincs. Egy jó állás? Nincs. Egyre nagyobb nyomor, és ha az ember mást akar, elmegy drogot árulni. Abból is csak a baj van és minden egyre rosszabb.

Több típust megmutatnak, mert az alap csapat minden tagja más. Az egyik kisstílű bűnöző, környékbeli szépfiú, aki nem is próbál több lenni. A másik bűnözőcsalád sarja, már börtönviselt, beleszületett és benne ragadt a mocsokban. Sam, aki kitörhetett volna, akinek ott volt az ösztöndíj, aki rendes és dolgos, aki szereti a menyasszonyát és várják a közös babát. Zavart is, hogy egy fontos adalék kimaradt a történetből. Mikor siklott ki Sam élete? A főiskolát elkezdte, hogy került pocsék állásba mégis haza? 3 év, vagyis valamiképpen kimaradt az iskolából. Miért, hogyan? Tudom, a cselekmény szempontjából nem fontos, de ezek a kis részletek akasztanak meg és fészkelik be magukat az agyamba, mint egy rögeszme.

A film végére csavart is igyekeztek nyújtani, de az sem tetszett. Kicsit több akció lesz miatta, de olyan proli kisvárosi szál, hogy rossz volt nézni.

A végső képsorok sem nyerték el a tetszésem. Ez most happy end akart lenni, mindenki megkapja, ami jár neki? Azért egy házasságcsaló szépfiúnak a csalfaságért nem járna golyó… Mindegy, nem is akarok jobban belegondolni.

A szereposztásra leginkább azt mondanám, hogy tévésorozatos. Luke Mitchell az Agents of SHIELD-ből ismerős, Jason Ritter a Parenthoodból, de más sorozataik is voltak. Nem a színészi vénájuk kellett itt sem, inkább csak az eye candy faktor dominál.

Lehetett volna jobb dráma, rablásos történet is, ez így nem eléggé nézhető.

 

7 perc – 5/2,5 zavart a sok üres és hiányos szál, a vége se tetszett, de a történet se fogott meg. Untam.

https://www.youtube.com/watch?v=tU3to9EmkeM

Legends of Tomorrow

6. évad

Űrlényekkel fogócskázó, elveszett kapitányt kereső, időutazós.

A csapat éppen egy punk bulival ünnepelte, hogy sikeresen megmentették a világot, amikor Sara nyom nélkül eltűnik. Ava elől igyekeznek eltitkolni az esetet, de persze sokáig nem lehet és megkezdik a kutatást. Kiderül, hogy a nő űrlények fogságába került és begyűjtötte egy fejvadász. Ahogy arra is fény derül, hogy Gary egy űrlény, de legends.jpgmég így is próbál Sara segítségére lenni, aki egy idegen bolygón, egy őrült zseni kísérletében kell, hogy résztvevő legyen. A világban és az időben elszabaduló lényeket természetesen el kell kapni, és ehhez a Legendák új tagot soroznak be: Spooner gyerekként lett idegenek által elrabolva, azóta érzi őket és a nyelvüket is képes fordítani. A csapat tagjaként tanulja meg mindezt kezelni. Közben egyesek szakítanak, mások házasodnak vagy éppen családot alapítanak.

A Legendák őrültek, akik dilis helyzetekbe keverednek. Itt jó értelemben szokott elgurulni a gyógyszer és tartanak meg a sorozat nézőjeként. Csak éppen lassan kezd több lenne az idióta elem, mint amit még viccesnek tartok.

Az idei kezdés kifejezetten zavaró volt számomra. Amennyire tudtam szeretni a fantasy lényeket, vagy a pokolból szabadul lelkek történelmi rosszaságait, annyira nem érdekelt, hogy egyes űrlények mit és hol kavarnak a történetben. Nem is néztek ki jól, de a történetek is… Az sem segített sokat, hogy kezdetektől Sara Lance az a szereplő, akivel nem szimpatizálok. Már azóta, hogy kihajózott szinte kamaszként Oliver Queen és apja társaságában. Most egy teljes és sok helyet kapó mellékszálat visz, a másik bolyón, Bishop fogságában. Rendben, azért egy jelenet volt, amin mosolyra gördült az ajkam: amikor Sara Lance meghalt és mutatták a holttestét. (Különben miért van az, hogy csak az a halál végleges és azok a tragédiák megkerülhetetlenek, amelyek zavarnak? Igen, én még mindig sajnálom Rip családját, bezzeg Rory lányát nem kellett javítani az idővonalon…)

De oda akartam kilyukadni, hogy a sorozat első fele nagyon nem tetszett. Az űrlényes befogások az időben, a Sara utáni nyomozás is untatott. Arról nem is beszélve, hogy nagyon irritáló, hogy mennyire a jelen körül kell maradniuk. Tudom, olcsóbb mondjuk egy 1960-as évek elejét leforgatni, mint lenne a nagy francia forradalmat, de így meg nem is igazi időutazók, inkább csak a huszadik századot járók.

A második felére kezdtek visszatérni, és már jobban szerettem a sztorit. Mivel a második fele a jobb, az utóérzetem is pozitívabb. Constantine körüli ügyek jobban lekötöttek – még akkor is, ha nagyon nem tetszett, amilyen véget írtak a szereplőnek. Persze, ezt is értem: valahogy ki kellett írni, és nem lehetett túl nagy tragédia. Hol van az már, amikor az egyik főszereplő végleges, hősi halált halt, hogy mentse a többieket? De nem ő az egyetlen, akinek a története itt most parkolópályára került. Lesz még egy távozó. Kezdem unni, mennyire hasonlóan köszönnek el az egyes szereplők. Házasodnak, a családra koncentrálnak – jellemző, hogy ki maradt már csak az eredeti felállásból?

A sorozat egyik mozgatója, hogy a Legendák személye változik. Ennél merészebbek is lehetnének az írók, mert nagyon úgy érzem, sokan lettek a Legendák. Nem is jut mindenkinek normális szál – nem véletlen, hogy az is elment, aki az évad végén távozott. (Ha minden igaz, Matt Ryan csak karaktert vált, a másik szereplő viszont leköszön.) Van még, akinek nem sok értelme van a hajón – pl. Nate, akinek fel sem tűnne a hiánya a történetből.

Elnézem, néha még jól szórakozom rajta, de most a kezdés nagyon nyögvenyelős volt.

 

Legends of Tomorrow – 5/4 az elején nagyon nem tetszett a koncepció, túl jól se nézett ki, de a végére magára talált.

https://www.youtube.com/watch?v=fbiBFR8I23g

Idézzünk!

(A kertész klub villámlátogatása – Alma nem is sejti, hogy a gazdag hölgyek nem éppen a kertészkedő fajták, de akad egy védelmezője.)

  • Ha már a körmökről beszélünk, hölgyeim, ti hogyan tartjátok ilyen puhán a kezeteket kertészkedés után? Az enyém iszonyatosan néz ki a sok gyomlálás és tövis miatt. Valami vicceset mondtam?
  • Ó. Csak szórakoznak, mert azt hiszed, hogy mi is kertészkedünk.
  • Ó. Értem. Én csak feltételeztem, mivel mind nagyon szeretitek a virágokat...
  • Én szeretem a sült csirkét is. De ez nem jelenti azt, hogy le akarom vágni a fejüket.
  • Miért ne? Olyan jó lennél benne. (Why woman kill)

 

(A király beteg és az udvari orvos új dolgokkal próbálkozna, a herceg nem éppen örömére.)

  • Kikevertem egy egészen új elixírt. Ez majd segít felséged apján.
  • Ah! (Beleszagol a herceg, bűzlik.) Mi van benne?
  • Kígyómáj, kecskenyál, kuvik karom.
  • És miből gondolod, hogy ez segíthet apámon?
  • Minden hozzávaló K-val kezdődik. K-val, mint király.
  • Ki innen! Vidd csak ezt is! (Az élet vize)

 

  • Én… sajnálom. (Robin sírni kezd a taxiban, amibe éppen csak beült.) Csak... Épp most hagytam el a férjemet.
  • Igen? Én már kettőt elhagytam. Gyakorlat teszi a mestert. (Lethal White)

 

A döntés teher, kölyök. Mégis meg kell hoznod. (Dreamland)

 

(Jake, a családapa és komoly rendőr fontossági sorrendje, amikor vidékre indulnak.)

  • Ugye tudod, hogy nem lesz térerő a tóparti házban?
  • Ne már! Hogy kapok így el Pokémonokat? De nem gond. Most hétvégén a szabadban is el lehet őket kapni. (Brooklyn Nine-Nine)

 

  • Hol Isten templomot emel, ott a gonosznak is lesz kápolnája.
  • Kissé váratlan, hogy egy katolikus pap Luther Mártontól idézzen.
  • Mr. Fenn, a jó és a gonosz örök harcának kereszttüzében állunk. Akárhová menjen is Isten, a gonosz követni fogja. (Gonosz csoda)

 

(A Legendák azon tagjai is megismerik Bishopot, akik eddig nem találkoztak vele.)

  • Ez Bishop?
  • Nem ilyennek képzeltem. Egy őrült szupergonoszhoz képest jól néz ki a fickó.
  • Ez jellemző rájuk. (Legends of Tomorrow)

 

(Jani kifejezetten örülne, ha a fia végre otthagyná az egyházat.)

  • Most pedig bökd ki, hogy mi a baj.
  • Nem tudom ezt tovább csinálni.
  • A fetrengést? Megértem. Lassan már 11 óra.
  • A lelkipásztorkodást.
  • Elhagyod az egyházat?
  • Nem tudom. Lehet.
  • Van Isten! (A mi kis falunk)

 

(Mert a vitákat félre lehet tenni, amikor veszteséget kell feldolgozni.)

  • Tényleg elment.
  • De én itt vagyok.
  • Köszönöm.
  • Még egy család vagyunk, ugye?
  • Igen.
  • Akkor viselkedjünk úgy! (Clickbait)

Dreamland

Vágyak földjén

Bankrablót segítő, kamasz válsággal szembenéző, gazdasági válságos.

Eugene még kisgyerek volt, amikor az apja elhagyta a családját. A férfi nem bírt beletörődni, hogy az álmok földjének gondolt táj lassan végez velük és az álmaikkal. Viharok, zord természet, tönkrement termés és a bank egyre nagyobb fenyegetése – elmenekült. Eugene anyja idővel újra férjhez ment, született még egy lánya és adreamland.jpg család a farmból próbált megélni, de ugyanolyan reménytelen maradt a helyzet. Mire Eugene kamaszodik, már bármikor elveszthetnek mindent és a fiúnak hiányzik az apja, aki mesés alakká nőtt a képzeletében. Olcsó füzetekből a törvénykívüli jófiúk lesznek a hősei. Ezt használja ki Allison Wells: a bankrabló és gyilkos nő sérülten a család pajtájában rejtőzik, és meggyőzi Eugene-t, hogy nem gyilkos és csak a körülmények áldozata ő is. A fiú egyre inkább beleszeret a nőbe és kést vele tartani Mexikóba is.

Miből látszik, hogy egy filmben nem nagyon bíznak a készítők sem? Elég jó jel, ha folyamatosan csúszik a bemutató és jócskán van eltérés a gyártás és a bemutatás között. A Dreamland esetében is megvan ez a jel. 2017-ben készült, 2019-ben egy filmfesztiválon debütált, 2020-ban limitált kópiával moziba került, aztán szinte azonnal ment is videóra. A film megtekintése után ott is a helye, vagy a nagyon késő esti műsorsávban.

A történetben még lehetne ötletet találni, csak éppen el van nyújtva az egész. Jelenetsorok hossza van benne, melyek kihúzás esetén sem hiányoznának. Nem is nagyon értem, miért kellett ilyen hosszúra forgatni.

Bár azt mondhatnám, a kor ábrázolása vagy valami keret miatt kellett. De a tény az, hogy nagyon hamar, már a nyitó jelenetekben is lejön, hogy a paraszti megélhetés szinte lehetetlen küldetés ezen a vidéken és mindenki nyomorog, vagy hamarosan nyomorogni fog. Az emberek, a táj, minden olyan nyomorult. Ezt még tovább ragozni, felesleges – hozzá már nem tesz semmit, láttuk az elején is ezt.

Majd nagyon hosszan azt nézhetjük, ahogy Allison behálózza a fiút. Nem mintha nehéz dolga lenne. Szép nő és el tudja játszani azt a bűnöző hőst, aki a fiú ideálja. Kamaszhormonok és gyermeki rajongás egy kis apakomplexussal, amit a mexikói út lenne hivatott kezelni – Eugene esélytelen, hogy ellenálljon. Újfent csak azt éreztem, hogy annyira egyértelmű volt az egész, hogy nem jelentett semmit az a sok beszélgetés.

Később sem támasztja alá, ahogy a nő viselkedik. Az még ok, hogy Eugene lesz az új bűntársa. De nem tudtam eldönteni, hogy valódi vonzalom is kialakul a részéről, vagy akkor is csak manipulálja, amikor már kettesben szelik az utakat és túlvannak egy közös rabláson is. Vagyis, ez számomra egyik fél részéről sem volt szerelmes film. Allison manipulál és egyszerűen nem illik az érett nő a kamasz fiú mellé. Eugene számára meg Allison egy olyan ideál, ami valójában nem a nő. Ha meg is sikerülne szökniük, akkor is bukásra lennének ítélve – nem is tudtam drukkolni nekik egy percig sem.

A vége egyedül, ahol felpörögnek az események és nem unatkoztam annyira. Kiderül pár titok, lesz némi akció és egy nagyobb összecsapás is. A sorsok végére kikerülnek a pontok és értelmet nyer a keret is, aminek tetszett a nyitottága. Noha idegesíteni szoktak az ilyen ködbe vesző jövőképek, de ennek a filmnek jól állt.

A hangulat is ok, benne volt látványban is a válság és a korszaka.

A történethez képest erős a casting, de ez nem mentette meg. Nekem nem tetszett a film.

 

Dreamland – 5/2 végig vártam a plusz poént, de az csak nem jött. Margot Robbie meg nem viheti a hátán.

https://www.youtube.com/watch?v=agn4t4SOB_0

süti beállítások módosítása