Minden napra egy film

Minden napra egy film

Death to 2020

2021. március 16. - BBerni86

Visszanéző, szatirikus, dokumentáló.

Milyen volt 2020? Már a kezdeteknél látszott, hogy nem lesz egy jó év. Ausztrália szó szerint lángolt, és hiába a világcsúcs, hogy a környezetet jobban védjük, nem történt semmi. Angliában újabb botrány a királyi családban: az ifjabb Windsor herceg családdal együtt költözött, és nem kíván többé angol herceg lenni. Az Államokban meg egy már szinte abszurd játszma indul az elnökségért. Trump versenybe száll, de a világ olyan kihívást dob neki, amiveldeath_to_2020.jpg nem tud mit kezdeni. Kínából elindul a Covid, és tarol. Trump pedig képtelen kezelni a helyzetet: még saját védelmében sem tesz kellő lépéseket, ahogy az egészségügy sem bírja. De az Államokban más válság is kibontakozik: egy fiatal feketét agyonvertek a rendőrök, és az emberek indulatai elmérgesednek. Anglia meg a brexit miatt hadakozik. Mit fog fel ebből az átlagpolgár? Kevesebbet, mint kellene.

A Black Mirror azok közé a sorozatok közé tartozik, amelyek a jövőt mutatják, disztópiákat, de mellette nagyon sokat mond arról is, mi a baj a jelen világával. A tudomány fejlődése, az emberek embertelenedése, és még sorolhatnám, mennyi témát dobnak fel. Amiért emlegetem, mert a Death to 2020 is az ő műhelyükből került ki.

Mintha azt mondta volna Charlie Brooker és a stáb, hogy nem kell ahhoz a jövőbe nézni, hogy lássuk, milyen abnormális az élet és milyen lehetetlen világ jöhet el. Éppen elég, ha visszanézünk a tavalyi évre, az is szinte egy disztópia.

Így kiválasztottak egy érdekes formátumot. A film két részből tevődik össze: egyrészt, igazi felvételeket és híradásokat látunk 2020-ból. Ezeket nem kell szerkeszteni, manipulálni, pont az a lényeg, hogy ezekre kell visszanézni és feldolgozni őket. Tavaly a vírushelyzeten túl is bőven volt olyasmi, ami anyaga lehet egy ilyen műsornak.

A másik fele viszont a színészekre hárul, és elkészítették ezeknek a filmeknek a keretét, mint egy riportműsort. Hogy reagál egy tudós, az utca embere, egy szociológus, különféle beállítottságú emberek ugyanerre? Itt tudtak nem kevés szatírát és humort csepegtetni a műsorba. De azt a fajta humort, ami beléd mar és nem hagy békén. Tálalják itt úgy, hogy nevetni tudunk a dolgokon, olyan szövegek vannak benne, hogy nem lepne meg, ha egyes mondatok szállóigékké válnának benne, de igazság szerint ezeken a dolgokon sírni kellene.

Hogy egy világhatalom vezetője lehet egy olyan ember, mint Trump. A kihívója sem éppen az a karakter, akinek olyan nagy bizalmat szavazna az ember. Nekem mégis az átlagnak mutatott emberek voltak a legijesztőbbek – mert ez azt mutatja, hogy a nép általánosságban véve és többféleképpen idióta és könnyen radikalizálható.

Az amerikai focista anyuka, aki nem is kicsit rasszista, de persze ezt nem ismeri be. Az angol, akinél egy lepke is összetettebb gondolatokra képes. De maga az, ahogy a liberális rasszizmust elénk hozzák más karakterekben.

Az egész műsor azt sugallja, hogy haladunk valami nagy katasztrófa felé. Már csak azt csodáltam, hogy megértük 2021-et. Igaz, megjegyzik, hogy lehet majd ilyen show 2021-ben is. Attól tartok, tényleg, lehet majd. Bár, azért meg merem kérdezni: nem mentek messze néha? A poénokban biztos, a mondanivalóban még merengek a kérdésen.

Bőven lehet ismerős arcot találni benne – ha némelyeket egészen el is tüntetnek a sminkesek. Magam se hittem, de Hugh Grant lesz, akit kiemelek. Jó poénokat is kapott, meg el is adta. Csak ismerje fel az ember…

A Black Mirror ütött már nagyobbat, de ennek a műsornak is volt ereje.

 

Death to 2020 – 5/4 helyenként azért túlzásba mennek a poénokért, de frissítően megcsap, milyen a világunk.

Death to 2020 | Official Trailer | Netflix - YouTube

5 film, amit látnod kell

Sport

f5_84.jpg5: Vissza a csúcsra – Caroline volt a kisvárosi röplabda csapat lelke. Bajnokok lettek, és meg is akarták védeni a címüket. A lány azonban közúti balesetben életét veszti, és mindenki megzuhan. Az edző nem akarja feladni, és ráveszi a csapatot, ne adják fel a bajnokságot, nyerjék meg af4_96.jpg kapitányuk és barátnőjük emlékére.

4: The White Crow – Rudolf Nurejev kivételes tehetség volt, az orosz balett egyik csillaga. Azonban sok mindennel kellett szembenéznie, ő sokkal szabadabb lélek volt, mint amit a kommunista rendszer tolerált. Amikor a szabados viselkedése miatt, és attól félve, hogy disszidál, a fellépéseit is szabotálják, valóban a tettek mezejére lép.

f3_107.jpg3: Cheer – Texasban a foci mellett nagy népszerűségnek örvend a hajrázás is. A Navarro arra szakosodott, hogy a lányokból bajnokokat faragjon. A Netflix végigkövette a szezonjukat, a bajnokságra készülést. Közben megmutatta a lányok egyéni küzdelmeit, és az áldozatokat, amiket a sportért hoznak, valamint, amit kapnak érte.

2: The English Game – a foci az angol előkelők szórakozásaf2_113.jpg volt, akik ügyeltek is arra, hogy a bajnokságban mindig elit csapat nyerjen. Egy gyáros azonban a munkásoknak akarja a győzelmet, és kész fizetni is a játékosainak. A f11_1.jpgprofi football alapjait kezdik lerakni, de a nemesi klubok összefognak ellenük – míg nem jön ott is valaki, akinek a játék az első.

1: Spinning Out – Kat minden nehézség ellenére bajnokká vált, a jégkorcsolya egyik leendő csillaga. Egy esés azonban megtöri a karrierjét, és a lány nem mer többé ugrani. A korcsolyáról azonban képtelen lemondani, így amikor a tehetséges, gazdag és nagyképű Justin partnert keres, jelentkezik. A páros korcsolyában van esélyük, a lány lassan leküzdi a traumákat, és Justinban egyre inkább társat is talál. Ám az eltitkolt betegsége, a családi nyomás megint a szakadék szélére löki, éppen a bajnokság kezdete előtt.f1_111.jpg

Balthazar

1. évad

Nyomozós, sorozatgyilkos nyomába eredős, összebarátkozó.

Dr. Raphael Balthazar megkerülhetetlen, ha gyilkossági ügyekről van szó. Szaktekintély, vezető patológus, és nem mellesleg mániásan beleavatkozik azon esetekbe, melyeknél ő boncolta az áldozatot. Mindezek mellett megnyerő férfi is, aki nagy kanállal falja az életet. Ínyenc, akinek a főztjért odavannak a kollégák. Kipróbál extrém sportokat, balthazar.jpgszebbnél szebb nők zsonganak körötte. Mindez azonban rejti a mély fájdalmat, amit a férfi magával cipel: élete nagy szerelmét, a feleségét meggyilkolták, és Balthazar a mai napig nem tudja elengedni az ügyet, hiába ítéltek el és csukták le érte zavart szomszédjukat. A szabadidejében máig ezen a rejtélyen töri a fejét. Most azonban új kollégát kap: Helene Bach kapitány annyira megszállott rendőrként, mint Balthazar orvosként. A kemény nőnek is megvannak a maga titkai, és ahogy egymás mellett dolgoznak, nyitni kezdenek egymás felé.

A franciák sikeres krimije lett a Balthazar. Azt hiszem, a szinkronos címben egy Dr. is a név elé került, de nekem jobban tetszik az eredeti cím, a szakmai megkülönböztetés nélkül. Annyira bejött, hogy már a negyedik évad is lement, és úgy tudom, lesz ötödik is. Majd meglátjuk, magyarul mennyit vesznek meg. (Kettőt már biztosan.)

Az első évad 6 részt tartalmaz, amely éppen elég ahhoz, hogy az ember eldöntse, bejön neki a sorozat vagy sem. Megalapozza a két fő karaktert és fellebbenti a fátylat, milyen titkokat cipelnek magukkal.

A címszereplő az emlékezetesebb. Sokat agyaltam, kire emlékeztet. Mivel mégiscsak orvos, és ahogy szinkronnal néztem – franciául nem tudok, így ebből nem választásom – pörgettem magamban House vagy más tévés kollégák nevét, de nem az igazi egyik sem. Aztán beugrott: Lucifer. A színész küllemben is hasonlít az amerikai sorozat Los Angelesbe költözött Sátánjára, és éppen olyan hedonista mindkettő.

Ahogy a holtakkal beszélget, azt egyelőre nem tudtam hova tenni. Nem misztikus szál még, hiszen inkább tűnik képzelgésnek, mint valós természetfeletti eseménynek. Arra jó, hogy egy kis humort csempésszen a sorozatba, és aktív szereplőként mozgassa a halott feleséget.

A lényeg azonban az, hogy egy nagyon élő, impulzív pasit kapunk, aki a kelleténél többször látható póló nélkül is. Értem én, hogy építik a szexi pasi imázst is, de egy komoly orvoshoz képest én sokalltam, amikor így akarták eladni.

Bach kapitány viszont szigorú és merev. Neki is megvan a maga baja, amit ezzel is leplez, de mélyebb különbség is ez. Követi a szabályokat, lelkiismeretes és profi, de elengedni soha nem tudja magát.

Amíg csak partnerek, működnek együtt. Nagyon drukkolok is, nehogy közös romantikus szálat kapjanak. De majd meglátjuk. (Nekem a Lucifert is elrontja, amikor Lucifer már komolyabban számol Chloeval, mint nővel. Még egy közös pont.)

Az ügyek jól vannak felépítve. Balthazar a koncepciótól kicsit eltérően nem zavaróan, értelmesen kontárkodik bele a nyomozásokba. Változatos, értelmes ügyek ezek, amelyeket jó érzékkel csavargatnak. Mindig van meglepetés és olyan fordulat, amire nem számít a néző. Egy részen belül simán 3-4 alkalommal fordul, hogy ki az elkövető és miért. Kemény történetek is bőven akadnak benne, jobban össze vannak rakva és alapozva, mint egy átlagos krimi. Igaz, nem is 20-24 rész egy évad, csak 6.

A látottak alapján én nézem tovább is.

 

Balthazar – 5/4 egy karizmatikus főhős, jól tálalt bűnügyek – csak az átívelés nem kötött le eléggé…

Acorn TV Exclusive | Balthazar Season 1 | Official Trailer - YouTube

Négy gyerek és az izé

Családegyesítő, problémákat feldolgozó, mitikus lényes.

David és Alice egyedülálló szülők, akik most szeretnének megint családdá válni. Davidet azért hagyta el a felesége, hogy felfedezhesse magát, bulizhasson és ledobhassa az anya és feleség kötelességeit. Alice férje pedig egy fiatalabb nőért hagyta el a családját. Ők ketten együtt viszont boldogok, és szeretnék, ha a gyerekeik is negy_gyerek_es_az_ize.jpgösszebarátkoznának, hogy össze tudjanak költözni. Egy közös nyaralást szerveznek meg. A két nagylány azonban kezdettől egymásnak esik, és egyik gyerek sem rajong az új család gondolatáért. A közös harc közben egy elrejtett parkszakaszra bukkannak, ahol egy különös lény él. Ha hagynak neki ott ajándékát, varázslattal teljesíti egy-egy kívánságukat. Míg a gyerekek játék közben egyre inkább összebarátkoznak, egy helyi felnőtt kémkedni kezd, gonosz céllal.

Gyerekek, cukinak ábrázolt mitikus lény, kis mágia. Annyi tipikus eleme van ennek a családi komédiának, hogy végig megvolt az érzésem, hogy én ezt már láttam. Pedig nem, csak nagyon sok ilyesmi került már az utamba.

Nem is tetszett ebből kifolyólag.

Maga a történet nem lett érdekes. Megtalálják a lényt, rájönnek, hogyan működnek a kívánságok és le se akarom írni, mennyire balga módon kezdenek el kívánni. Ha belegondolunk, a két nagyobb lánynak az a nagy tragédia, hogy az egyik szülőjük elhagyta őket. Mást se akarnak, csak visszakapni a régi életüket és az elment szülőt. Erre miket kívánnak? Például az egyik imádott popsztár akar lenni, aki hatalmas koncertet ad. Mert attól aztán megoldódik az a családi vészhelyzet, amibe majd bele akar halni.

Nem az én ízlésemnek való a mese humora sem. Egyrészt, a gyerekek kívánságai tartalmaznak humor elemet, de ezek gyerekeknek való poénok és helyzetek. Egyes karakterek is úgy vannak megírva. hogy villog a fejük felett a mesebeli humoros és gonosz karakter felirat. Ott van a különc helyi birtokos, Tristan. Tisztára olyan, mint egy szerencsétlen Olaf gróf. Csak éppen az őt játszó színész messze nem rendelkezik azzal a komikusi vénával és talentummal, mint Jim Carrey. Ehhez hozzájönnek a gusztustalan elemek – mint a lény, ami a varázslást tulajdonképpen egy nagy szellentéssel produkálja. Mágikus gázok… komolyan?

Nem lett szimpatikus egyik gyerek sem. A két kisebb – egy fiú és egy lány – szinte csak pótkocsik a nővéreik mögött. Akik meg nagyon gyerekesek, nyafkák és idegesítőek. Rendben, a gyerekkarakterek hitelesen lehetnek ilyenek, de meg akkor sem szerettem őket. Nem éreztem azt sem, hogy bármit fejlődtek volna a cselekmény alatt. Mindössze egymással békültek ki, és ezzel elfogadták, hogy ez van.

Nem mintha a szüleik jobbak lettek volna. Ahhoz képest, hogy családegyesítő kirándulásra indultak, nagyon jól elvoltak a gyerekek nélkül is. Egy ponton már irritált is, hogy annyi szerepük volt, hogy mosolyogjanak meg édelegjenek egymással, aztán közben meg remélik, hogy a srácok összebarátkoznak. Mintha azzal, hogy elhozták ide a gyerekeket, minden el is lenne intézve, aztán a gyerekek meg verjék le egymás között, ahogy tudják.

Fel nem tudom fogni, minek írt alá egy ilyen filmbe Matthew Goode. Azért egy ideje már nem azon a szinten mozog, hogy kellene neki egy pár mondattal bíró, unalmas karakter, aki alig tűnik fel pár percre a filmen.

Ott van még a lény is. Engem leginkább egy lajhárra emlékeztetett. Nagy szemei vannak, amikkel nagyokat tud nézni. Van benne aranyos vonás is, de ennyi. Nem fogott meg.

 

Négy gyerek és az izé – 5/2 kisebbeknek talán elmegy. Számomra buta is volt, meg unalmas is. Viccesnek meg nem.

Négy gyerek és az izé - Teljes film ! - YouTube

High-Rise Invasion

1. évad

Kiutat kereső, harcos, küldetést teljesítő.highrise_invasion.png

Yuri átlagos középiskolás, akinek szoros a kapcsolata a bátyjával, aki szerinte minden helyzetet meg tud oldani. A lány egyszer csak egy különös helyen találja magát. Egy toronyház tetején van, amit hidak kötnek össze más épületekkel. Látja, ahogy egy maszkos üldöz egy embert, akit rá akar venni, hogy ugorjon le az épületről. A bátyját éri el telefonon, aki szintén ide került. Ő ad tippeket, hogyan élje itt túl, amíg össze tudnak találkozni az egyik épület tetején. Yuri hamar az egyik legveszélyesebb maszkossal néz farkasszemet: a Mesterlövésszel. A lány megmenekül, a férfi maszkja megreped, és elkezdi visszakapni a tudatát, ha az emlékei ködösek is. De tudja, Yuri bátyja adhat neki válaszokat. Miközben megkötik a maguk szövetségeit, a testvérek egymást keresik és egyre többet megtudnak a különös világról és a maszkokról is.

Már tavaly is lehetett hallani, hogy most olyan világot élünk, ami kedvez a meséknek és az animációknak. Nem kell sok ember, akik dolgoznak rajtuk, meg szépen elkülönítve, géppel összekötve ügyködhetnek. Már látszik is, hogy több animáció sorozat érkezik, mint amit az utóbbi években kaptunk. A Jurassic World, a Blood of Zeus, a Tűzgyűrű sorozat és még lehetne sorolni.

A High-Rise Invasion azzal tűnik ki, hogy ennek egy manga az alapja, és sok mindent meg is tartottak a japán anime jellemzőkből. Mivel egyetemistaként ezeket néztem orrvérzésig, nekem szinte otthonos érzés volt visszacsöppenni ebbe a világba. Igaz, most sokkal inkább zavarnak az olyan kis részletek, amiken akkor tovább lendültem.

Nézzük először ezeket! A lányos hősnőknek van egy fejhangja, amin visítoznak vagy pozitív érzelmeiket fejezik ki. Nem tudom egy szóval kifejezni, de üvegrepesztő és irritáló maga a hang is, meg ahogy a karakter ilyenkor viháncol. Ebben a sorozatban Yuri kapott ilyen betéteket. Egyrészt, ő az eltökélt harcos, aki már kapásból úgy lő, mint egy mesterlövész és pisztollyal halálos, hamar meg is szokja, hogy itt az életért ölni kell. Máskor meg kirobban belőle ez a hang és az a kamaszos ugrabugra, amit nehéz elviselni.

A másik, ahogy a szexualitást igyekeznek belenyomni. Amit bromance-nek mondanék, itt tolják bele a lányok kapcsolataiba. Nem látszik nyíltan, hogy ezek szerelmi szálak lennének, lehet nagy barátság is, de azért a Yuri – Mayu szál többnek tűnik. Ami viszont abszolút kiakasztók: a bugyik. Mintha sportot űznének abból, hogy a lányoknak kilátszik a bugyija, és ezen elpirulnak, elfordulnak, stb. Angolul néztem, és azt hittem, leszúrom magam, ha még egyszer meghallom a panties felkiáltást. (Megjegyezném, Yuri szoknyája csípőig fel van vágva. Az lenne csoda, ha semmi nem látszana.)

De ezek mellett van sokkal több más, amit szerettem ebben a sorozatban. Egyrészt, a világa. Részről részre többet tudunk meg, és rendszer van a dolgokban. A maszkok arcvonásai sok mindent jelentenek, és már a célt is ismerjük. Csapatok alakulnak, szövetkeznek és háborúznak egymással. Van mitológiája, miközben nagyon izgalmas is.

Akció sorozat ez, amiben nem fogták magukat vissza a készítők. Battle Royale stílusban megy az irtás. Kalapáccsal, puskával, karddal, pisztollyal, késsel, kinek mi jutott. Kifejezetten véres egy sorozat ez, sok halállal.

Meg menő karakterekkel. Team Sniper Mask!

Az alap mangának még bőven van része, reméljük az anime is kap folytatást!

 

High-Rise Invasion - 5/4 a világa érdekes, sok az akció és csavarok is akadnak. De a testiség és a hisztérika gáz.

High-Rise Invasion | Official Trailer | Netflix - YouTube

SpoilerZóna

Nincs több esély

A rendőrség rájön, hogy a doktornő húga is vastagon benne volt az eseményekben. A nő nem akarja elhinni, hogy a húga képes lett volna ezekre, de a tényekkel nem tud vitatkozni. Eszébe jut a kamaszkori búvóhely, oda vezeti a f3_106.jpgrendőrséget. Vannak nyomai, hogy volt ott egy baba. És ott van a húg is, drogtúladagolásban meghalt. Benne volt a zsarolásban és már nem tud elmondani semmit.

2 évvel később Alice már visszament dolgozni, sok időt tölt ügyvéd barátjával és annak családjával, de még nem tett le róla, hogy visszakaphatja a kislányát. Amikor megint keresik, ás újra 1 milliót kérnek, most nem a rendőrséghez, hanem egy régi szerelméhez fordul segítségért. A férfi titkos ügynök volt, és pénzt is ő szerez, hogy fizetni tudjanak. Valójában azonban lenyomozni akarják a szervezetet.

Egy babákkal kereskedő hálózatra bukkannak. Lányokat hoznak be Kelet-Európából, teherbe kell esniük, és af2_112.jpg babákat eladják. Alice csak zsarolva volt, a kislánya nem náluk van.

Közben látjuk, hogy Alice apósa betör a nőhöz, és ellopja a fia régi naplóját, amibe rajzolt. Egy megfélemlített, bajban levő gyerek félelmei vannak azokon a lapokon. Elégeti az egészet.

Alice nem adja fel, és megkeresi a nőt, aki azt a rajzos naplót a figyelmébe ajánlotta. Laurent egyik tanítványa volt és sorstársa. Alice tőle tudja meg, hogy Laurent abban a könyvben nem a lányuk miatt aggódott. A sötét titka volt benne: hogy az apja éveken át molesztálta. Ezért nem is engedte, hogy a kislányukat átvigyék a szüleihez, és tartotta a távolságot.

Alice számon kéri a szülőket. Az anya semmit nem tudott, nem is akarja elhinni. Rohan a férjéhez, akire a pincében bukkan rá egy puskával Beismeri, megtette. A nő otthagyja, a fia sírjánál zokog és esedezik bocsánatért, míg az öreg öngyilkos lesz.

Az ügyvéd barát pedig elviszi Amerikába Alice-t. (Az útlevelekért az exe visszamegy egy újabb kiküldetésre f1_110.jpgdolgozni.) Elmondja, ami hiányzott a történetből. Az ex részegen hagyott egy üzenetet, amitől Laurent bepörgött. Azt hitte, Alice el akarja hagyni. Ő lőtte hátba a nőt, és el akarta vinni a babát. Az ügyvéd pont akkor ment át, dulakodni kezdtek, és az elsülő fegyver végzett a férfival. Az ügyvéd tudta, mit művelt Laurent apja, és ő adta örökbe a kislányt, hogy ne a nagyszülei neveljék.

Alice megnézi a kislányt, látja, hogy mennyire szeretik és jó helye van. Szó nélkül menne haza, de az exe beszél a párral, akik engedik, hogy Alice is része legyen az életüknek. Hármasban nevelik a kislányt, majd a küldetése letelte után az ex is visszatér, de akkor már nem exként, hanem Alice párjaként.

Árny a felhők között

Háborús, menekülő, anyai erőt demonstráló.

Maude Garrett egy dobozzal és egy titkos küldetéssel kéri fel magát egy gépre, ami Ausztráliából Szamoa felé tart. Nem szívesen, de a legénység felengedi. A csomagot megőrzésre átveszik, a nőnek helyet kell foglalnia a gép hasán levő lövésztoronyban. Pár üveg választja csak el a nagy semmitől. Maude egy másik gép árnyát látja, majd arny_a_felhok_kozott.jpgvalami különöst. Egy állatot, ami rá is támad a nőre. Fegyverrel védi meg magát, amit meghallanak a gépen, és bizalmukat vesztik a nőben. Noha a bajok tömegével jönnek: a japán gépek beérik őket, és harcolniuk kell. Közben az a fura szárnya lény rájuk támad, és a gépet is elkezdi kibelezni. Amikor az is kiderül, mit rejt Maude táskája, újabb nehézséggel néznek szembe. Hiszen a nőnek is megvan a maga titka, amiért az életét is kockára tenné.

Egy újabb film, amivel azt kívánják elmesélni, hogy a nők mindenre képesek, mint a férfiak, még jobban is. Mondjuk, ez elsőre nem nyilvánvaló. Nagyon másnak indul a történet, mint ami lesz belőle a végére. Bánom is, hogy nem olvastam kicsit előbb utána, mi lesz ez, mert amikor szembesültem vele, nem voltam boldog. Mintha elrontották volna azt, ami ez a film lehetett volna.

Reálisan indul, és a zárt hely is kellő feszültséget hordoz. Tériszonyos vagyok, és nekem már alapból elég félelmetes az, hogy Maude ott van a gép hasán egy kis üvegkalitkában. Ahogy mutatják, hogy csak egy vékony üveg van közte és a semmi között… Én még a repülőgép utasterébe se nagyon bírok az ablak mellett ülni, mert azon filozofálok, hogy milyen vékony és mennyire apró alattam minden… Majd feltűnik az ellenséges gép.

Eddig tetszett: hangulatos és hihető. Csak aztán jön az a szárnyas. Mint egy félig szörny denevér. De még ezt is lenyeltem volna, ha marad a zárt térben a sztori, és a férfiak maximum a rádión keresztül vannak jelen. De amikor Maude lazán lelövi az ellenséges gépet, és átmegy Sarah Connorba, már felhúztam a szemöldököm.

Egyre vadabb jelenetek jönnek, és nagyon durván nulláz le mindenkit Maude mellett. Ok, éltesse a film a nőket és hogy mennyi mindenre képesek, de miért kell átesni a ló másik oldalára? Itt a pasik, pedig kipróbált háborús katonákról beszélünk, egyedül semmire nem képesek. Maude lövi ki az ellenséges gépeket, teszi le a sajátjukat, nyírja ki a denevért, menti meg a gyereket. A vége még rátesz egy lapáttal: a férfi esik térdre és kezd el családi otthonról álmodni, míg Maude szétveri a szárnyas dögöt.

Fel is merült bennem, mennyire idióta így a háttértörténet is. Maude a férje elől menekült már a seregbe is, aki rendszeresen verte a nőt. Ahogy Maude itt lerendezte – ököllel – azt az izét, el nem tudom képzelni, milyen banga állat lehetett a férje, ha ellene nem tudott fellépni.

Mese lesz az egész, és az a denevérfajzat meg Maude átalakulása amazonná mindent hihetetlenné tesz, amit addig felépítettek. Csalódás így volt, hiába értem a célt. De eltúlozták, és a nők ereje előtti tiszteletadás helyett paródia lesz.

Hogy néz ki a film? Arra azért nem panaszkodom. A lőtoronynak megvan a maga hangulata, és a szárnyas dög is korrekten nézett ki.

A casting erőssége Moretz, de feltűnő, hogy erőtlen szépfiuk kerültek mellé.

Különben a végére betettek egy kis megemlékezést az asszonyokról, akik a háború alatt beálltak, tették a dolguk és segítettek a nyerésben. Nem tudom, ki hogy van vele, de nekem ez a cél is jobban átjött volna, ha megmaradnak a realitások talaján.

 

Árny a felhők között – 5/2,5 érdekes alapötlet hamar fulladt kínos néznivalóba. Minél inkább mese, annál rosszabb.

Shadow in the Cloud Trailer #1 (2021) | Movieclips Trailers - YouTube

Two Sentence Horror Stories

2. évad

Misztikus, gyilkosos, csavaros.

Iskola utáni elzárás – a diákok nagyon különbözőek, de ők egy csíny lehetséges elkövetői. Addig nem engedik el őket, amíg valaki nem vall. Egy táska bekerül a terembe, és mire észbe kapnak, már sokkal nagyobb bajuk van, mint a kicsapás lehetősége. (Bag Man) A fiút folyamatosan zaklatják a középiskolában. Képtelenek elfogadni, hogy ő már nem lány, fiú akar lenni és lesz is. A takarító sajnálja meg, és ad neki egy hangszert, mellyeltwo_sentence.png átéreztetheti másokkal a fájdalmát. Ám a dolgok durvulni kezdenek. (Elliott) Az álma a regényírás, folyton krimiken agyal. Ám megélni ebből nem lehet, így festést vállal magánházaknál. A mostani ügyfél sikeres, bizalomgerjesztő fehér férfi, aki még kedves is vele. A nő azonban nem bír szabadulni egy gondolattól: valami nem stimmel és egy gyilkos otthonába sétált be. (Instinct)

A sorozat pont ott folytatódik, ahol az előző évad abbamaradt. Megtartották a koncepciót, a külsőségeket és a hangulatot is. Még a külsőségekben sem látok különbséget: nem tömtek bele több pénzt, hogy a szörnyek jobban nézzenek ki vagy vizuálisan többet nyújtsanak.

Akinek nem lenne ismerős a sorozat ötlete: minden rész egy mondattal indul. Ezek egy horror történet bevezető sorai, gyakran valamilyen klisére utalva. Majd megnézzük a részt, amiben ezt bontják ki. A végére általában csavar is, ahogy valami másképpen alakul, mint ami az előzetes elvárásunk lenne. Ezt egy zárómondat követi, ami magában hordozza ezt a csavart. A legjobb esetekben még egy kis sötét humor is megcsillan benne.

Példával talán egyszerűbb: Mondjuk, a nyitó mondat arról szól, hogy lépteket hall a hullaház folyosóján. A zárómondatból meg kiderül, hogy végre eljött hozzá a halott lánya. A plusz poén az, hogy a részt a kislány szemszögéből követjük végig, aki nem tudja magáról, hogy halott. A végén döbben rá, ahogy elméletben a nézők is.

Ebben a részben látszik az is, hogy mi az, amiért nem az igazi a sorozat. Ahogy elindult a rész, ott volt a mondat, és a kislány, nagyon lehetett sejteni, hogy mi lesz a végjáték. Szerintem a Hatodik érzék óta erre a poénra ki van hegyezve, hogy az a szellem, aki nem tudja magáról, hogy halott – és ugyanazt a technikát használják a párbeszédekre is, mint amit a Hatodik érzékben megcsináltak.

A maga módján korrekt, szabályszerűen kivitelezik, csak éppen itt a fordulata, a csavar a fontos, ami eladja az egész koncepciót. Ha ez elveszik, akkor már nincs olyan hatása a résznek.

Alapvetően az évad első fele jobban tetszett. Ott vannak meglepetések, és eredetibb történeteket mutattak be. Ahogy ment előre a sorozat, már soknak kitaláltam előre a poénját, ami a fentiek miatt nem esett jól.

Ugyanakkor, bevallom, azzal is rosszabbnak éreztem, hogy már nem mentek el a szomorú végek felé. Az elején nem lehetett tudni, hogy a hősnek sikerül-e a helyzetet és magát megmentenie, vagy nagy vérfürdő lesz és nyer a gonosz. A végére már rózsaszínűbb befejezéseket kapunk, kiszámíthatóbb, aminek szintén nem örültem.

Abban is folytatja az első évad hagyományait, hogy nem pakolják tele ismert színészekkel. Talán 2 alkalommal merengtem el azon, hogy valamelyik szereplő ismerős. Teret kapnak még ismeretlenek, és ez megy is a koncepcióhoz.

A harmadik évad már be van rendelve, meg is fogom nézni, ha kijött. A koncepció, egy-egy története még mindig ötletes, ha az egészre ez már nem is igaz.

 

Two Sentence Horror Stories – 5/4 erősebb kezdés után gyengébb részek jöttek. A csavar lenne a lényeg, de a végére nincs.

Two Sentence Horror Stories | S2 | New Horror Trailer - YouTube

süti beállítások módosítása
Mobil