Minden napra egy film

Minden napra egy film

Love Wedding Repeat

2020. július 26. - BBerni86

Esküvős, ballépést helyrehozó, romantikus.

Jack éppen akkor nyaral Rómában, amikor húga amerikai barátnője, Dina is. A lány összehozza őket, és pár szép napot töltenek együtt. Amikor a búcsúnál elcsattanna az első csók, egy éppen megjelenő lökött barát miatt elúszik 7_26love_wedding_repeat.jpga pillanat. 3 évvel később, Hayley esküvőjén természetesen ott a bátyja is, és a barátnőjét is meghívta. Mindketten szinglik, nem régen szakítottak a párjukkal. Jack várja is, hátha lesz még egy esélye a nőnél. A helyzet azonban nem kedvez a románcnak: Hayley pár hete elkövetett egy ostobaságot, lefeküdt egy lökött ismerőssel, aki most azt hiszi, nekik együtt kell lenni, és tönkre akarja tenni az esküvőt. A lány a bátyját kéri meg, hogy állítsa le Marc-ot. Még altatót is ad neki. Az ültetési rendet azonban felborítják, így nem Marc issza meg az altatót, és megindulhat a hajsza, hogy a nőt is megszerezze, a húgát is megvédje.

Netflix romantikus komédia, de ebben még nem olyan rutinosak, mint a tini szerelmes filmekben. Meg lehet nézni, nem fáj, de nem is emlékezetes. Nézed, és elfelejted.

A történet nagyon egyszerű, tévedésekből és véletlenekből felépülő komédia, egyetlen csavarral. Van egy pont a filmen, amikor csavar egyet a véletlen. A gyerekek játékból cserélgetik el az ültetési kártyákat, és csak a véletlenen múlik, az asztaltársaságból ki issza meg az altatót. A film első körben a legrosszabb kimenetelt mutatja meg.

Az egyik mellékszereplő issza meg, aki sikeresen tönkreteszi a maga esélyeit. Elszúrja az életét az asztaltársaság minden tagja, és Marc is katasztrófát idéz elő. Fura, de ezt éreztem a viccesebbnek. Egy pontig hagyták a készítők elgurulni a gyógyszert, és rémes helyzetekbe sodorták bele a szereplőiket, amelyek között bőven akadtak viccesek is. Ahogy Bryan nagyon beállva megpróbált esküvői beszédet mondani, és nekiesett a tortának… Ugyanakkor van, amivel nagyon túlzásba estek. Nyomorult egyik mellékszereplő a skót szoknyájával, és az állandó panaszkodással, hogy a nemi szervét hogyan irritálja az anyag – kínos, nem vicces. Az meg, hogy nem is skót, minek vette fel, nem is derül ki.

A másik verzióban Jack torkán megy le a gyógyszer, és abból fakad a humor, ahogy most ő alszik be mindenen. Kezdve az ideálja történetén, aki az anyja haláláról mesél neki. Vagy, amikor a barátját kérte meg, hogy dugja le az ujját a torkán, hogy tudjon hányni. Itt is azt éreztem, hogy túl messze elmennek, ami már nem vicces.

De ez a boldog verzió, itt végül minden jól sül el, minden szereplőnek. Lehet, hogy jobban értékeltem volna, ha a két szélsőség helyett kapunk egy átmenetet, ami azért nem ennyire fekete-fehér. A vége főcím alatt mennek kis jelenetek, ha más issza meg a nyugtatót/altatót az asztalnál. Azokban viccesebb jelenet is akad, mint ami a filmbe jutott.

Vagyis, a történet maga nem az igazi, de az ötlet nekem bejött. Hányféleképp alakulhatnak az események, egyetlen véletlentől függve?

Kivitelezésre sima romantikus komédia. A nyitányt Rómában leszámítva egy helyszínen, az esküvőn. Nem kellett erre sokat költeni. Az esküvői éjjel és helyszín miatt a kosztümből is elég annyi, amiben a szereplők érkeznek. Szívesen nézegetem a filmekben a szereplők ruháit, és ebben volt egy igazán szép darab Hayley esküvői ruhájának a szoknyarésze nagyon tetszett. De pl. Dina zöldes ruhája nagyon nem jött be – nem is tűnik alkalmi ruhának, csak egy nyári szoknyának, és abban megy esküvőre?

A szereposztásban a Netflix a bevett módszerét alkalmazta. Eléggé ismertek a főbb szereplők, hogy bevonzza a nézőket. Sam Claflin, Olivia Munn, Eleanor Tomlinson a húzónevek. Nem olyan film, amiben nagyot lehet játszani, de nem is olyanok a karakterek. Ez csak komédia.

Egyszer elment, de ennyi elég is volt ebből a filmből. Különben a kritikusok nagyon lehúzták.

 

Love Wedding Repeat - 5/3 az alapötlet jópofa, de nem eléggé komédia. Jó színészekkel, némi ötlettel, kicsit unalmas.

https://www.youtube.com/watch?v=x6CyqhYsLqo

Mr. Whiskey

1. évad

Kémes, küldetést teljesítő, titkos szervezetes.

Will Chase nem egy tipikus FBI ügynök. Neki fontosak az érzelmek, és miközben maximálisan eleget tesz a feladatainak, kötődik a munkatársaihoz. Frankie Trowbridge kemény CIA ügynöknő, akinek csak a feladat számít. Könyörtelen, hidegvérű, senki iránt nem érez semmit. Az első találkozás nem sikerül jól: ugyanazon az ügyön dolgoznak, és felváltva ejtik csapdába egymást. A siker azonban meglesz, és feljebb úgy döntenek, csapatban kell 7_26mr_-whiskey.jpgegyütt dolgozniuk érzékeny ügyeken. Melléjük adnak még egy hacker csodagyereket, egy antiszociális fegyvertervezőt és egy minden lében kanál pszichológust. Összekötő pedig az az ügynök lesz, aki elárulta Will-t, és most a bocsánatát akarja elnyerni. Miközben technológiát szereznek vissza, életeket mentenek és lelepleznek egy összeesküvést, mindenki tanul a másiktól és szerelmek szövődnek, még csapaton belül is.

Tudom, nem ezzel kellene kezdenem, de ez volt a végén, és ez hagyta bennem a legmélyebb nyomot. Megvan az a trükk, amikor előszednek egy mellékszereplőt, kicsit együtt mozgatják a csapattal, adnak neki egy érzelmes részt is, csak azért, hogy a rész konfliktusaként elintézze őt a rosszfiú? A Mr. Whiskey is ilyen akcióval zár, és nagyon nem örültem neki. Sokat elmond egy sorozatról, hogy a fő karaktereit végig biztonságban tartja, és nem mer hozzájuk nyúlni, nemhogy megölni őket…

A Mr. Whiskey legnagyobb baja is az, hogy biztonsági játékos. Akciósorozat, amiben a csapat minden részben életveszélybe keveredik. Mégsem kellett értük izgulnom, egyszer sem! Az egész annyira feelgood és baráti hangulatú volt, hogy a karakterek végig biztonságban voltak. Pl. amikor az egyikük üvöltött a fájdalomtól, és nagy eséllyel meg fog halni, akkor is lehetett tudni, hogy még épp időben közbe tudnak lépni, és meg lesz mentve az élete. Will miatt se kellett izgulnia, akit egy szervkereskedő egyszer már éppen darabolni akart kezdeni…

A részenkénti ügyek, az akciók is szórakoztató kis epizódok, de hiteltelenek. Túl könnyen elintéznek mindent, és nem volt bennük realitás. Persze, humoros és egyszer-egyszer még jól is nézett ki, de mese habbal az egész. Így inkább lehetett komédiának nézni némi akció betéttel, mint valódi akció- vagy kémsorozatnak. Hát igen, ahhoz képest, hogy kémek, nem is kémkedtek semmit.

A karakterek tipikusak, egy-egy zsánert testesítettek meg. Nem is mentek mélyebbre, mindenki megmaradt annak, ami korábban is volt. A kocka, a kotnyeles, a cinikus…

Az is tipikus, hogy az évad folyamán a két főszereplőt elkezdték romantikus értelemben összehozni. Már a második résztől voltak erre törekvések, és a végére nagyon fel is erősödtek. Van egy olyan tippem, ha berendelik a második évadot, abban az ügyek mellett a párkapcsolati dinamikájuk is téma lett volna, mert… az évad vége nagyon erre mutat.

Fura volt nekem a casting egy része is. Lauren Cohen ok, róla még hihető, hogy aktív ügynök. Scott Foley azonban már az 50-hez van közel, és nekem nem hihető, hogy ennyi idősen aktív terepügynök legyen. (Különben is fura ebben a filmben, hogy mindenki belemegy akciókba is. Miért kellene az IT szakértőnek terepre mennie, vagy a kütyüsnek? Itt nagyon keverednek a szerepek. De ha már itt tartunk – CIA és FBI ügynök, egy csapatban? A két szervezetnek nem is egyezik a hatásköre.) Ana Ortiz viszont szimpatikus, lényegében ugyanazt a karaktert hozta most is, mint a Devious Maids idején. (A Love, Victor első évadban is állandó szereplő, előbb-utóbb abba is belekezdek.)

Ha az akciósorozatban lenne olyan leágazása, hogy szappan, oda szívesen benevezném ezt. Nincs komolyabb tartalma, nem vehető komolyan, de csak úgy elnézni ok.

Nem lett sikeres, egy évad után le is vették műsorról. Nem meglepő.

 

Mr. Whiskey - 5/3 könnyed akciósorozat, annak minden tipikus elemével. Elszórakoztat, de pluszt nem ad.

https://www.youtube.com/watch?v=nGtEp_t3uuY

SpoilerZóna

  • Az éden foglyai

f3_65.jpgTess nem képes ellenállni az egykori főnöke hívásának. Carter hiába kéri, hogy maradjon vele, a nő hazarepül. Ott hatalmas bocsánatkérés várja. Rájöttek, hogy milyen fontos munkája volt. Azonnal kinevezést kap, és kérik, jöjjön vissza. El is vállalja, de ahogy belekezd a munkába, rádöbben, neki már nem ez kell. Keres egy helyettest, és rohan vissza a férfihoz.

Carter éppen elutazik, Tess rohan utána. Még utol tudja érni, és egymásra találnak. Mindketten bevallják, hogy tanultak a másiktól és szerelmesek. Tess spontánabb lesz, míg Carter kész lenne újra otthont építeni.f1_62.jpg

  • Relic

A családnak volt egy vidéki háza is, ahol egy különös rokon lakott. Annak halála után a házat lebontották, de egyes részeit, pl. az egyik szép üvegablakot beépítették a családi házba.

Ednát abból fertőzte meg valami, és mire erre a lányáék rájönnek, már nincs mit tenni. Sam menekülne innen, és f2_67.jpghúzni akarja az anyját is. Ami ott van, az már nem a nagyi. Kay elküldi innen a lányát, de ő maga marad és felmegy az anyjához.

Elkezdi lehúzni róla a bőrét, míg nem marad belőle más, csak valami különös, fekete lény. Melléfekszik az ágyban és átöleli. Sam nem ment el, visszajön. Ő is az ágyba fekszik, ő a saját anyját öleli úgy át, ahogy Kay Edna lényéből maradt lényt. Ahogy Sam nézi, észreveszi az anyja nyakalján egy ugyanolyan foltot, amivel Edna kórja is indult.

A menedék 3.

Lovas, hazatérő, kamaszos.

Mika rémálmoktól szenved, melyekben egy jel ismétlődik. Milan mutatja meg neki, hogy az álmában visszatérő jel egy bélyegző, ami Szélviharon is rajta van. Ez mutatja meg, honnan származik a ló. Mika beleveti magát a 7_25a_menedek3.jpgkutatásba, hiszen mióta Milan lova az istállóban van, Szélvihar magányos. Egy Ora nevű birtokra vezetnek a nyomok, Spanyolországba. A lány búcsúleveleket ír, majd kiosonna éjjel. Milan észreveszi, és egy darabon elviszi, de vele nem tarthat végig. Ezt az utat a lánynak és lovának együtt kell megtennie. Mika Andalúziában egy 30 éve bezárt birtokra bukkan, és egy rejtélyre. Mi történt itt? Miközben álnéven beáll egy farm munkásai közé, egyre közelebb jut az igazsághoz, és nem csak Szélvihar sorsáról hoz fontos döntést, hanem a saját jövőjéről is.

A menedék első két részét nagyon szerettem. Helyes tinifilm volt lovakkal, kisebb kamasz témákkal. Ugyan nekem fura, hogy ha valaki annyira jó a lovakkal, miért annyira verseny ellenes, de a film keretein belül meg lehetett érteni. Hihető történet volt.

Most pedig itt a harmadik rész, amit nem véletlenül tartott ennyi ideig megnézni. Rá kellett szánnom magam, mert sejtettem, hogy ez már nem tud olyan lenni, mint a korábbi két rész. Már a film elején nagyon meresztettem a szemeim: mert azt még el tudom fogadni, hogy Mika az átlagnál sokkal jobban rá van hangolva a lovakra, és szinte megérti őket. Ám az, hogy a lova múltjáról álmodjon, majd arról legyenek vízió… Nem sok kellene, hogy boszorkánynak tűnjön, olyan képességekkel, mint a gondolatolvasás és a múlt látása.

A végére ez a vonal erősödik, és mondhatni természetfeletti képességeket mutatnak a suttogók, amilyen Mika is. Ez azért nekem kicsit sok volt.

A történeten érezni, hogy kierőszakolt folytatás. Már az, ahogy Mika Ora létezésével és a kalanddal szembesül. Azt sem tudtam díjazni, amit a lovak közösségéről beletettek. Ok, nem vagyok szakértő, de nekem nem áll össze az időrend. Vannak utalások Ora és Szélvihar múltjára, de utánaszámolva nem jönnek ki az évek.

Jó, tudom, nem kell számolni. Da ha már ilyen múltat hoznak nekik létre a semmiből, át lehetett volna ezt jobban is gondolni.

Aztán, ott a film vége. Ami Szélviharral történik, az benne van a cselekményben, az elejétől sejteni, hogy erre megy ki a játék. Az is érthető, ami a végén Orával lesz. Eléggé sikeres ez a film, hogy folytassák még, és Ora (a ló, nem a birtok) ehhez is egy új kezdet. Azt azonban nem veszi be a gyomrom, hogy Mika nem veszi észre, miért kellett a másik lónak istállónyugalom. Pláne, hogy itt ő a lovakkal suttogó.

Annyira akarok szeretni ezt a filmet, leginkább az előzmények miatt, de mindig fennakadok benne valamin. Jó, nézzük csak a spanyol családot! Mégis, hogyan élnek szabadon a lovak meg Tara? Mert a lovak még csak legelni, a forrásból isznak, de Tara kétlem, hogy fűszálakon él. Állása, minimális kapcsolata az emberekkel pedig nincs. Milan és Mika – a második részben jobban szerettem őket, akkor volt közös kalandjuk. Milan most csak a lány biztos háttérországa, aki mindig okosakat mond neki, meg támogatja. Sam és Fanny – bele vannak erőszakolva a filmbe, hogy az ő karakterük is visszatérhessen, de nem sokat tesznek hozzá az egészhez. Pláne Sam.

A kivitelezés nagyon tévés. Még csak abban sem vagyok biztos, hogy a spanyol részek nem a németeknél forogtak. A spanyol lány neve meg Samantha? Attól nem lesz valami autentikusan spanyol, hogy paellát esznek, meg spanyol népviselet jellegű ruhát vesznek fel. Arról már nem is beszélve, amikor Szélvihart kifestik…

Egyszer nézhető, de nem lett volna hiányérzetem, ha nem készül el ez a film.

 

A menedék 3. - 5/3 a lovak szépek, akad a történetben mondanivaló is, csak valamin mindig fennakadtam.

https://www.youtube.com/watch?v=3JE8t0HmJWU

The Politician

2. évad

Választási kampányos, ármánykodó, szerelmes.

Payton visszatért, és a teljes csapat melléáll, hogy New York következő szenátorát választassák meg a 7_25the_politician.jpgszemélyében. Az ellenfele a rutinos vén róka, Didi, aki zavartalanul kapta ezt a pozíciót évek óta. Könnyű győzelemnek hiszik, de Didi sem adja olcsón a bőrét. Gyűjtik egymás ellen a terhelő tényeket, hogy azzal zsaroljanak vagy a sajtónak szivárogtassanak. Kémet építenek be egymás stábjába. Közben a magánéletükben is meg kell hozni pár kényes döntést: Didi felvállalja, hogy két férfival él egy házasságban? Payton és Alice megint együtt vannak, és politikai célból ők is hármassá alakulnak Astriddal. Ez aztán a dinamikájuk rovására megy. A dolgokat bonyolítandó színre lép egy karizmatikus szenátor is, aki elnökké akar lenni, és habozik, ki legyen az alelnöke: Didi vagy Payton anyja, Georgina.

Az első évadért odavoltam, szinte egyszerre végignéztem az egészet. Politikai szatíra volt, de plusz élt adott neki, hogy középiskolai környezetben. Igazság szerint a 2. évadot is szórakoztatónak találtam, és elég gyorsan meg is néztem, de az az él már nincs benne.

Megnövekedett a játszótér, és már igazi tétek vannak. Az első évadban az plusz volt, hogy egy iskolai választást mennyire komolyan vesznek, és parodizálták vele a teljes rendszert. Most viszont maguk is részesei lesznek a rendszernek, és nincs meg a korábbi játékosság.

Amilyen plusz szálakat kapunk, az meg néha simán csak kiakasztó. Ok, értem, ha van egy Oscar-díjas Gwyneth Paltrow a stábban, adni kell neki saját történetszálat, és nem csak időnként megmutatni, ha Payton anyai tanácsra vágyik. De ez? Hirtelen Georgina lett minden nő és pasi nedves álma, akitől minden menő. Olyan politikai programmal áll elő, hogy az egy katasztrófa. Semmit nem vesz komolyan, és az egész nő… már túlzottan fura. De alapból ez a rocksztár beállítás, ami sok volt. Nincs olyan, hogy valaki bármit tesz vagy mond, az tőle menőnek számít. Vegyük csak a szexbotrányt – Georgina abból is jól jön ki, noha a házasságtörésben ugyanolyan bűnös, mint a másik fél.

Az is olyan kicsinyes, ahogy egymás magánéletével akarják megbuktatni egymást a fő vonalon. Pláne, hogy arra lyukadunk ki, hogy változott a kor, és már nem kell a konzervatív értékrendszerhez ragaszkodni.

Ez a sorozat nagyon drasztikusan áll ki minden mellett, ami formabontó. Ok, legyünk nyitottak és mindenki keresheti a maga módján a boldogságot, de ebben a sorozatban túlzás, hogy mindenki valami szélsőséges módon találja azt meg. Legyen, igen, a világban férjen el mindenki egymás mellett, de miért nem lehetett egy-két hagyományos szexuális és életmóddal bíró szereplőt betenni?

Mindezek mellett vannak fontos gondolatok a sorozatban, még akkor is, ha érdekes a becsomagolás. Infinity mozgalma, mellyel a bolygót szeretné élhetőbbé tenni. Bírtam, hogy erre felhívja a figyelmet a sorozat, és tippek is vannak benne, mi mit tehetünk a célért, hogy ez egy élhető bolygó legyen 50 év múlva is. El van túlozva ez a szál is, persze, Infinity nagyon szélsőséges, de akkor is lehet tőle ötletelni. Most vettem, innen is megihletve, újra használható zsákot – számoljunk le a műanyag zacskókkal! Ezzel fogok boltba járni.

A magánéleti szálak, ahogy fentebb már fejtegettem, szélsőségesek. Guilty pleasure szinten tudom nézni, és nagyobbrészt szórakoztatnak is, de akkor is túlzásnak éreztem.

Észre lehet venni azt is, hogy ismétlődnek motívumok az első évadból. Annyi sorozatot nézek, hogy ez engem különösebben nem zavar, de tudom, hogy van, akit igen.

Nekem inkább az a fontos, hogy visszatért az egész stáb, és mindenki története folytatódhatott. Ok, egy mégis van, amit kár volt ismételni: Ben Platt énekeltetése.

Mindennel együtt nekem továbbra is a nézős sorozataim között van a helye.

 

The Politician - 5/3,5 még szórakoztató, néha gondolkoztat is, de ismétli is magát, túlzottan szatíra is.

https://www.youtube.com/watch?v=e-wH7hD9Liw

Billionaire Boys Club

Vállalkozó, bukással szembenéző, gyilkossá váló.

Dean pontosan tudja, mit akar az életben és hogyan érje el azt. Már az egyetemen felfigyelt a szorgalmas és tehetséges Joe Huntra, akivel a diploma után véletlenül összefut. Társulást ajánl neki: alapítsanak együtt céget! Joe hozza az eszét és az ötleteit, ő pedig a pénzt és a befektetőket. Belevágnak, szerződtetnek több egykori 7_24billionaire_boys_club.jpgdiáktársat, és az ágazat vén rókája, Ron Levin is támogatni kezdi őket. Mire észbe kapnak, túl vannak az első bukáson és a hozzá kapcsolódó csaláson, hogy meg se álljanak az arany életig. Joe összejön az előkelő és szépséges Sydney-vel is, sínre kerül az élete minden téren. Csakhogy Levin nem azzal lett gazdag, hogy önzetlenül segít a fiataloknak. Kiszúr velük, és ezzel olyan események láncolatát indítja el, mely egyeseket a halálba, másokat a börtönbe vezet.

Van egy kis zsáner zavar is. A film eleje a vállalkozás úgy indul, mint egy nagyon gyenge Wall Street farkasai. Fiatalok, sikerre éhesek, buliznak és pénzt keresnek – csak éppen, hogyan? Nem világos. Ez nem egy olyan film, amiből bármi is kiderül a pénzügyi világról, a csalásokról benne, legfeljebb eszünkbe juttat olyan filmet, aminek ez jobban ment.

A végére krimi felé haladunk, gyilkossággal és egyre bonyolódó eltussolással. De hamar le is zavarják, értelme se sok volt. Inkább arra akarhattak rámenni, hogy Dean hogyan ültette fel Joe-t, aki mindenért el kellett, hogy vigye a balhét. Ez is irritált, mert ráutalnak mennyire korrupt az egész rendszer, aztán a végén azzal szembesülünk, hogy ez egy szemlélet. A tény: Joe börtönbe megy. Hangoztatja az ártatlanságát, máig küzd. Ez az ő verziója a történtekről. Hogy mi az igazság? Ki tudja.

Lehet megtörtént esetekről jó filmeket csinálni, simán úgy is, hogy egy nézetet emel ki a sokból, és ennek megfelelően mutatja be az eseményeket. Itt viszont nagyon tudott irritálni, hogy ezt védőbeszédnek éreztem. Tisztára mosásnak. Ok, elítéltek, de nézzétek csak, Dean miket művelt, és ki is itt az igazi áldozat! Ez elvileg szórakoztató film. Szórakoztatnia kellene, nem befolyásolni egy olyan ügyben, amiről eddig nem is hallottam.

Látványra is semmilyen. Ok, egy vállalatról szóló film nem éppen látványfilm, de már láttuk, hogy ennél sokkal pofásabban meg lehet csinálni. Steril az egész, és a szemem nem akadhatott meg semmin. Se egy látványos buli, se egy nagyon menő ruha, vagy legalább egy frizura… Attól tartok, Emma Roberts áttetsző felsője volt itt a nagy szám, pedig még az öltönyös srácok is jobbak lettek volna, mint az a ruha. Hol marad a milliomosok fényűző világa? Mert itt nem láttam.

Amiről általában szeretek írni, és amit mániásan nézek egy filmbe: a szereposztás. Nekem fontos, kik játsszák az egyes karaktereket. Egy gyengébb filmet is tudok szeretni, ha van értékelhető villanása egy színésznek, akit bírok. Ebben a filmben pedig volt bőven olyan színész, akit kedvelek. A főszereplőktől kezdve (Elgort, Edgerton) a mellékszereplőkig (pl. Cary Elwes). De olyan semmilyenek a karakterek, hogy hiába az játssza, aki. Egyetlen szimpatikus alak se volt, még Joe se, aki Dean mellett ártatlan figura, de összességében ő is korrumpálódik, és nem díjazom, ha valaki ennyire hagyja megvezetni magát, mint ő. Balek. Eddig azt hittem, Egerton leggyengébb választása a Robin Hood volt, de Robin karakterét legalább a filmtől függetlenül bírom, és abban van valamennyi menőség, ahogy nyilazik. Itt viszont csak a mosolyát tudtam értékelni, azt is inkább csak azért, mert lányból vagyok. Emma Roberts nem több biodíszletnél, fel se tűnik, ha nincs a filmben. Spacey – emberként nagyon leírva, de színészként bírtam. Nem ezért a szerepéért.

Csalódás a köbön. Ránézek a poszterére, és még irritál is. Ennyi jó színész, szimpatikusak, és megcsináltak egy ilyen… pocsék filmet. De kár érte…

 

Billionaire Boys Club - 5/1 ez meg mi volt? A szereposztás ellenére a film semmilyen, unalmas, érthetetlen. Pocsék!

https://www.youtube.com/watch?v=3fe9AJ4fL5k

Mit várunk?

Cím: Run

Készítők: Sarah Paulson az ismert név, de ennél ígéretesebb, hogy a Searching rendezője készíti.mit_61.jpg

Műfaj: thriller

Cselekmény: Diane annak szenteli az életét, hogy a lánya mellett legyen, gondoskodjon róla. Ahogy azonban Chloe egyre idősebb, egyre több a kérdése. Rá kell jönnie, hogy az anyjának bőven vannak titkai és rejtegetni valója...

Várható megjelenés: még nem tudni

Miért várós?

  • Még nagyon keveset tudni, az se teljesen tiszta, milyen zsáner. A thriller biztosnak tűnik, de kihajolhat a horror felé is.
  • Meggyőző volt a trailer.
  • Még tippem sincs, milyen jellegű lehet a titok és az őrület, de érdekel.
  • Jó lenne egy okos thriller...

Relic

Anya – lányos, betegséggel küzdő, fertőző.

Kay nem büszke rá, de az utóbbi időszakban nem volt elég ideje és energiája az anyjára. Edna állapota azonban annyit romlott, hogy muszáj komolyabban foglalkoznia vele. A lányával, Sammel leutaznak hozzá, és szembesülnek a helyzettel. Edna egyszer eltűnik, majd ugyanolyan titokzatosan újra felbukkan. Emlékei nincsenek. Néha magára emlékeztet, jól el tudnak beszélgetni vele, ajándékot is ad nekik. Majd megzavarodik, 7_23relic.jpgnem emlékszik a korábban történtekre, és erőszakos is. Közben fura töredékeket mesél nekik egy ablakról, amit nem volt jó ötlet elhozni. A fertőző magányról, ami egyre rosszabb. De nem csak Edna miatt gyűlik a feszültség a házban: Kay és Sam között sincsenek rendben a dolgok, és ebben a környezetben ez is veszélyes konfliktussá válhat.

Abszolút női film, ami miatt adná magát, hogy keressem, miről szól metaforaként a film. Vagy, akár feminista vonalat is belegondolhatnánk. A helyzet azonban az, hogy egészen lényegtelennek tűnik, hogy milyen neműek a szereplők. Ugyanezt a sztorit apákkal és fiúkkal is el tudom képzelni. Csak azért áll jobban nőknek, mert e nemhez könnyebben köthető az érzelmi függés és szükség, ami ebben a filmben megjelenik.

Az egyik gondom az volt, hogy a film nem akar dönteni horror és családi dráma között. Ednával történik valami, és nézőként hamar össze lehet rakni, hogy ennek valami természetfeletti vonatkozása van. Közben anyák és lányok között játszanak az érzelmekkel, gyakran nem is konkrét eseményhez kötve, csak mit jelent a feltételhez kötött szeret, hogyan éli meg mindkét fél, ha valami csalódott a másikban.

A végeredmény az lett, hogy a film egyik oldala sem markáns, mindkét oldalról maradtak hiányérzeteim. Igazából nem derült ki számomra, hogy miért alakultak ki a családi konfliktusok és hogyan kezdenek el gyógyulni az egymásnak okozott sebek. Szinte csak annyi észrevehető, hogy veszélyes helyzetben vannak, így félre tudnak tenni mindent, és újra felfedezik, hogy szeretik egymást és kellenek egymás életébe. (Meg talán túlélni is könnyebb, ha nem egyedül néznek szembe a sötétséggel.)

A horrorból pedig abszolút hiányoznak a válaszok vagy az ijesztés. Egyszer sem ijedtem meg, itt még jump scream elemekkel sem akartak frászt hozni az emberre. Annak kellene hatnia, hogy Edna hangulata és viselkedése hogyan változik, és a szövege arról, amit hazahoztak, ami bekebelezi. Csak éppen annyira sejtetve van az egész, hogy érteni nem lehet. Most akkor mi van a házban, mi történik a nővel és hogyan van ennek az ablakhoz köze? Biztosan semmit nem tudni.

Ezért is lennék vevő arra, hogy ez az egész csak metafora. A gond az, hogy annak feltétele lenne, hogy valamivel azonosíthassam a látottakat. Ez nincs meg. A gyász? Nem. A magány már jobb tipp lenne, de akkor nem stimmel a vége. Pont, hogy azzal kellene legyőzni, amivel itt majd terjedni fog.

Azt sem értettem, hogy Ednával mi történt a végén. Zavar is.

A három nőből egyedül Kay volt valamennyire szimpatikus, sem az anyja, sem a lánya nem került közel hozzám. Keveset is tudni meg róluk, idegesítőek is. Nem tudom, jobb színésznők mit tudtak volna beletenni, valószínűleg ennél többet. Mortimer minden tőle telhetőt megtesz, neki el is hittem több érzelmet, viszont Robyn Nevin túl semmilyen megszállottként. A mélypont azonban Bella Heathcote, akinek a jelenléte és a karaktere felesleges is a filmben.

Komolyan, visszasírom a jump scream jeleneteket!

Az alapötletet tudom díjazni, Emily Mortimer játékát és a filmbeli nyomasztó hangulatot. Nem egy emlékezetes horror/dráma.

 

Relic - 5/3 az alapötlet működhetne, ha ijesztőbb lenne a film, és jobban használnák a generációkat.

https://www.youtube.com/watch?v=_sHbiv7J1xg

süti beállítások módosítása
Mobil