MOZI:
DVD:
Kamaszos, felnőtté válós, első szerelmes.
Taylor 18 éves, és mindentől félve, magányosan él egy kissé őrült családban. A bátyja bohém festő, aki mindenbe beleveti magát. Az apja egyetemi professzor, aki írt a vallásokról egy elég sikeres könyvet. Taylor pedig egy betegséggel küszködik: akármin felizgatja magát, a szíve túlpörög, és majdnem meghal. A tengerparton 
megszólítja egy nő: a fiú életében először, első látásra szerelmes lesz – a szíve majdnem meg is öli. Mikor a városban újra látja a nőt, a nyomába ered. Krystal egy AA gyűlésre megy, ahol Taylor szembesül azzal, hogy szerelme egykori sztriptíztáncosnő és prostituált, aki a droggal akar leállni. Nem érdekli, ő így is gyönyörűnek látja, és szereti. A bátyja tanácsára rosszfiúsabb is igyekszik lenni, hogy tetsszen a nőnek. Segít neki a 16 éves fiával is. Az első szerelem mellett felfedezi, milyen élni, felnőni.
Az alaphelyzet ismeretlenül is sok volt az idegeimnek: egy kamasz, alig 18 éves beleszeret egy nőbe, aki simán az anyja lehetne? Ki nem állhatom az olyan szerelmi történeteket, ahol a szereplők között túl nagy a korkülönbség, attól függetlenül, a nő vagy a férfi az idősebb. Egyszerűen nem hiszem el, hogy annyira más életszakaszban járó emberek őszintén egymásba tudnak szeretni, szerelemmel.
A szerelem kérdésben a film nem változtatta meg a véleményem. Taylor meglátásom szerint nem is igazán szerelmes lett, inkább kamaszos rajongással nézett a nőre. Hogy lehetne tényleg szerelem, amikor semmit nem tud róla sokáig? Jó darabig a Maléna jutott eszembe a cselekményről: a kamasz szerelme az idősebb nő felé, nem is a nő személye, hanem a szépsége miatt. (Itt különben annyival rosszabb a helyzet, hogy Krystal egy ponton bele is menne egy kapcsolatba a fiánál mindössze 2 évvel idősebb sráccal. Ami szerintem beteg.)
De aztán a film már nem a szerelemről kezdett szólni, hanem Taylor kísérleteiről, hogy érettebb ember legyen. Ne egy srác, hanem férfi. Aki szembenéz a félelmeivel és le is tudja őket győzni. Aki kiáll a gyengék mellett, akiknek segítség kell, akkor is, ha nincs esélye a győzelemre. Akire lehet számítani. Aki többre képes, mint amit magáról el tud képzelni. Számomra nem az volt a film lényege, hogy egy románcra megszerzi magának a nőt – hanem amikor a saját szívét, minden félelmét le tudja győzni.
Azzal, hogy nem romantikus film lett, sok más cselekményszálat beengedett a cselekménybe. Bírtam, amikor bandáztak Krystal fiával. A menekülés a tolókocsival, vagy a kórházas részek, kész. Annyira… abszurd, hogy az már vicces.
A szereplőkre különben is igaz, hogy nem spóroltak a humoros vonásokkal. William H. Macy nem csak rendezte, játssza az egyik mellékszerepet, de mintha a sikersorozatából elleste volna azt is, hogy kell olyan figurákat rendezni, akiken lehet mosolyogni, de van bennük dráma is.
Jó szereposztása is volt hozzá. Nick Robinson pont az a kamaszkarakter, akitől hiteles a naiv tini fiú, aki kezd felnőni. Grant Gustin sokkal megnyerőbb itt a bohém báty szerepében, mint Flash jelmezében. Rosario Dawson szerintem nem olyan szép, mint Belucci Maléna szerepében, de érthető, miért lesz ő a srác vágya tárgya.
Megfogott a film hangulata, ami hol édes, hol vicces, hol abszurd. Mesés életszerűség?
Nem tudom kategóriába erőszakolni, de nem is kell. Jobb lett, mint vártam.
Krystal - 5/3,5 jó casting, egyszerre humoros és drámai is. Kissé agyament felnőtté válás történet.
Összeesküvős, gyilkosságot eltussolós, ügyvédes.
Annalise életében rendeződni látszanak a dolgok. Egy jó nevű cégnél lett állása, ahol sztárként bánnak vele és remek fizetést kap. Visszamehetett az egyetemre tanítani, a diákok özönlenek az óráira. Az, hogy a Legfelső Bíróságon nyert, minden kaput megnyitott előtte. A múlt elől azonban nem lehet elfutni: hiába fogadja meg minden egykori mentoráltja, hogy normális életet élnek, és vége a balhéknak és titkoknak, nem tudnak megszökni. Az egyetemre egy új diák kezd járni, aki gyanúsan viselkedik, és talán le akarja őket leplezni. A kormányzó titkon sokat tesz azért, hogy Annalise börtönökkel kapcsolatos győzelme a realitásokon ne változtasson. Közben a szerelemben is ügyetlenkednek: ha végre valakiben meglelni vélik az igazit, jó eséllyel kiderül, hogy igazán nem is ismerték.
Nem olvastam vissza, mit írtam a 4. évadról, de biztos vagyok benne, hogy csak rosszabbodott a véleményem az új részekkel kapcsolatban. Minek kell ezt még nyújtani? Már annyira ötlettelen és önismétlő az egész, hogy csak az önsanyargató késztetéseim miatt tartottam ki mellette. Fájt nézni!
A cselekmény látszólag új vizekre evez, de csak látszólag. Van új ügy, de aztán minden vissza fog kanyarodni a korábbiakhoz. Annyi bűn van már a szereplők lelkén, annyi mindent eltussoltak és meghamisítottak már, hogy akárki akármi kapcsán kutakodni kezd a múltban, biztosan rábukkan pár csontvázra a szekrényben.
A legrosszabb szappanoperákat idézi a sorozat szerelmi szálainak alakulása és gabalyodása is. Lassan már mindenki kavart mindenkivel, és ugyanazokat a hibákat követik el újra és újra. Nézzük csak, mit művel Laurel! Megszülte Wes gyerekét, aki halott, és így rá lehetett kenni minden gyilkosságot, amit nem tudtak eltussolni. De folyamatosan álltatja Franket, aki még a gyereket is bevállalná vele, de a nőnek csak a szex kell. Hol együtt vannak, hol éppen próbálnak szakítani, és ez ciklikusan ismétlődik. Annyira fárasztó már…
Az évad vesztese különben Bonnie. Végre lenne egy rendes férfi az életében, egy jó jövő és erre a csapat visszarántja a mocsokba, és… ennél jobban nem mesélem el. Röviden: a legtöbb szereplő további tragédiákat és nyomort kap a nyakába.
Nagyon szappanoperás az is, ahogy a semmiből soha nem látott rokonok bukkannak elő. Eltitkolt gyerekek, korrupt szülők és testvérek – fájdalmas.
Az új szereplők súlytalanok lettek. Soknak még a nevét se jegyeztem meg. Jellemző módon, aki szimpatikus lett volna és jobb a filmben mutatott korrupt rendszernél, nem éli meg a cselekmény végét.
Irritál már az is, ahogy Viola Davis karakterét építik. Davis tud játszani, így erőszakosan a cselekménybe nyomott összeomlásai vannak. Így lehet kemény Annaliese, akinek senki nem mer ellent mondani, de szinte minden részben látjuk kisírt szemekkel és az összeomlás szélén. Már ezt is annyira unom…
Bírósági ügy, tárgyalás? Az már rég nincs ebben a sorozatban. Agyatlan kavarások és ármányok, mindenféle bűnök elrejtése. Gagyi kezd lenni.
Gyászos, de még vége sincs. Meddig akarják még ezt húzni?
How to get away with murder - 5/2 ismétli magát, értelmetlen és túlbonyolított. Már szenvedés nézni, ideje lenne kaszálni.
Will Foster és a robot projekt újabb tesztet bukott el. Behoztak egy frissen meghalt katonát, sikeresen levették a memóriatérképét, személyiségét. Ezt sikeresen bele is írták a robotba. A magához térő férfi azonban nem ismert 
magára, és elkezdte elpusztítani a robot testet, kénytelenek voltak leállítani. A főnöke már jelezte is, hogy lassan elfogy a befektetők türelme. Ha nem jár sikerrel záros határidőn belül a projekt, leállítják az egészet.
Will agya otthon is a problémán jár. Az állatokkal működik, az emberi elme miért nem képes meglenni a robot testében? Orvos felesége, Mona célozgat rá neki, hogy az ember több az emlékei összességénél. Van lelke is. Ezzel a neurológus férfi nem tud mit kezdeni.
A család viszont kirándulni indul a hétvégére. Will vezet, a neje mellette, a három gyerek hátul. Iszonyatosan 
szakad az eső, kisodródnak. A férfi kezei között hal meg az összes szerette. Képtelen ezt elfogadni.
Egy helyre hordja a testeket, majd hívja a laborbeli asszisztensét. Kihozatja az elmét mentő felszerelést, letölti a családtagjai emlékezetét. A terv készen áll: egy fájdalmas pontja van. A laborban csak 3 klón keltető van, neki meg 4 halottja. Valakiről le kell mondania. Kisorsolja: a kislánya, Zoe nem térhet vissza.
Majd a laborból elhozzák a milliódolláros felszerelést, ráveszi Edet, hogy klónozza a családját, míg az eredeti testeket megsemmisítenék. 14 nap, amíg a klónok kifejlődnek. Az agyuk 
azonban teljesen tiszta – a férfinak kell kitalálnia, hogyan adja vissza nekik az emlékeik és a tudatuk anélkül, hogy végezni akarnának magukkal. Nem jut eredményre, minden teszten bukás jön ki. Már éppen beadná a halálos injekciót a testeknek, amikor észrevesz valamit. Az agyuk reagál a testükre. Rádöbben, a test volt a baj. Az emberi elme a robottestet nem ismerte fel, így működnie kell a dolognak.
Az emlékeikből blokkolja Zoe emlékeit, a kislány minden nyomát eltűnteti a házból, majd felébreszti őket. Mintha mi sem történt volna, siker. Will ezzel a munkája problémáját is megoldotta: csak írnia kell egy programot, ami elhiteti az aggyal, hogy a test az övé. Mona ugyan sejteni kezd valamit, kezd felrémleni neki a lánya, de Will képes kezelni a helyzetet.
A főnöke azonban rájön, mit csinált. Megzsarolja. A program nem embermentésre kell, vagyonokat lehet vele keresni. Will eredményeit akarja, ő azonban kijátssza. A feleségét mindenbe beavatja, és szökni kezdenek. Ed árulja el, és sikerül a nőt két gyerekkel bevinni a laborba. Will bármire kész értük, utánuk megy.
Azonban egy trükkje még maradt. A tudása kimentése helyett áttölti magát a robotba is, akit a katonák nem 
tudnak leszerelni. Ő menti ki őket. Will a családdal elmenekül, míg a robot Will marad.
Hónapokkal később: Mona és a két gyerek egy idilli tengerparton napozik. Will közeledik, kézen fogva vezetve az életbe visszahozott Zoét.
Robot Will az egykori főnökével vezeti a céget: haldokló, öreg milliárdosoknak árulnak egy új esélyt az életre.
Kalandos, varázsolós, jóság – gonoszság szembenállós.
Egy német hegységben él egy kis boszorkány. Hű társa a hollója, Abraxas. Jól megvannak, ám a lánynak van egy nagy bánata: még csak 127 éves, túl fiatal ahhoz, hogy a boszorkák meghívják a Walpurgis éjjeli táncra, noha ez 
minden vágya. Abraxas figyelmeztetése ellenére belopakodik a táncba, amiért büntetést kap: egy éve van a teljes varázskönyv megtanulására, hogy bizonyítsa, jó boszorkány. Ha a vizsgán egy év múlva elbukik, elveszik az erejét. Ő neki is feszül a tanulásnak, de nem akar sikerülni neki. Míg rájön arra, az embereknek segítve gyakorolhat. Nagyon meg is szereti a környékbelieket, és a másokon való segítését. Nem is sejti, hogy ezzel az egész boszorkánysereg haragját kivívja, akik elvárnák, hogy gonosz boszorkány legyen belőle.
A német filmek egyik jellegzetes ága a mesefilmeké. A Grimm meséket is nagyüzemben filmesítik, de mellette más mesés történeteket is folyamatosan kihoznak. Egy kedves családi darab ez a film is, ami főleg a kislányok tetszését nyerheti el.
A történet kedves. A szimpatikus, helyes és fiatal hősnő jobbá teszi a környezete életét, miközben humoros kis kalandjai is vannak. Barátokat szerez, egyre jobban varázsol és van egy beszélő, néha humoros jelenetekre is befogott, de alapvetően atyai, bölcs tanácsokat osztó hollója is. Abból is látszik, hogy a kislányokat célozták meg, hogy még szerelmi szál sincsen a mesében. Ha csak 2-3 évvel idősebbek lennének a célközönség tagjai, tuti lenne a közeli faluban/kisvárosban egy fiatalember, aki meglátná a szépséget is a boszorkánylányban. De ez gyerekmese, így ilyesmiről szó sincsen.
A mese alapvető konfliktusa a jó és a rossz ellentéte. A boszorkányok gonoszak, de ezt a hősnőnek senki nem mondta, így belőle jó boszorkány lett. Majd szembesülhet ennek következményeivel, ha csak túl nem jár a rosszak eszén. Minden nagyon fekete-fehér, végtelenül egyszerű a film. A falusi emberek nagyja és a lány jók, míg a boszik természetüknél fogva rosszak.
Abba bele se megyek, mennyire ostobán hangzik, hogy 127 év alatt nem esett le a hősnőnek, hogy csúnya, folyton feketében járó és gonoszan nevető társnői nem éppen az emberek életének jobbá tételére tették fel az életüket. Mese, nagyon nem szabad keresni benne a logikát, mert az nincs benne.
Helyette van bőven szín és hangulat a mesében. Minden kellemetlen elem mellett biztosan lesz egy humoros is, hogy oldja a feszültséget. Ijesztő, ahogy a gonosz és ronda banyák körbeveszik a hősnőt és bántani akarják? Máris varangy lesz az egyikből, hogy a többiek mókásan megriadjanak. De nem is jellemző a sötétebb tónus a mesére: színek vannak, kellemes hangulat, már szinte át is esve a ló másik oldalára.
A jelmezek és a filmes trükkök azonban messze nem néznek ki jól. A gonosz boszorkányok vizuálisan rondán lettek ocsmányak. A beszélő holló bábja pocsékul néz ki, pláne, ha mozgatják. De a repülés sem lett olyan látvány, amit szívesen néztem. A tartalma többet ér, mint a külcsíne.
Kisebbeknek nagyon kellemes szórakozás – nekem sok tekintetben már nagyon gyerekes volt.
A kis boszorkány - 5/3,5 gyerekmesének egész jó. Színes, humoros, jó üzenettel. De a jelmezek szembántóak.
Tündéres, sorozatgyilkosos, nyomozós, szerelmes, családi titkos.
Vignette a végsőkig kitartott a szülőföldjén, de már ő is menekülni kényszerül. A tündérekre ott már csak halál és rabszolgaság vár. Burgue városában kell ledolgoznia az út árát, egyedüli túlélőként az elsüllyedt hajóról. Ismerőse azonban akad már itt, akitől szörnyű igazságot tud meg: szerelme, Philo nem veszett oda a csatákban, itt él ő is, nyomozó lett belőle a sereg után. Vignette jól be is olvas a férfinak, akinek most sok teher nyomja a vállát. Szinte az egyedüli rendőr, aki a tündéreknek is igazságot akar szolgáltatni és keresi a gyilkost, aki brutálisan végez. Titkolnia kell a származását, amivel maga sincs teljesen tisztában. Vignette is régi fájdalom a lelkén. Közben a magas politika világában is változások közelednek, melyek közelebbről érintik őket, mint valaha is el tudnák képzelni.
Próbáljam visszafogni a rajongó énem? Most nem nagyon akarom. Annyira élveztem ezt a sorozatot, hogy bár látok benne hibákat is, nem akarom észrevenni őket. Csak örülni, hogy tetszett, szórakoztatott és lesz folytatása is.
Ennek a történetnek volt egy okosan felépített íve. Azonnal az események közepébe csöppentünk, már az első részben felvázolták a legtöbb konfliktus alapjait. Akciósan indult, menekülés és máris ott voltunk a gyilkosságok közepén, miközben a politikai játszmákból is kaptunk kóstolót. Folyamatosan megismertük a múltat, miközben a jelen eseményei már átvezetnek az új konfliktusokba, a második évadba. Nekem nagyon bejött, ahogy éreztem, hogy itt minden ki van találva. A történéseknek, szereplőknek megvannak a gyökereik, és érezni, merre felé haladnak az események.
(Nem véletlen, hogy egyszerre vált nézhetővé az egész évad. Egészen filmszerű a cselekmény, komolyan összefügg minden, simán lehet darálni az egész évadot.)
A cselekmény sok zsánert ötvöz. Ha minden szálat nem is szerettem benne, a legtöbbet igen. Lekötött Philo és Vignette kapcsolata, amelyet nem szabtak túl romantikusra, így nekem pont elég volt. Lekötött a krimi, a gyilkos utáni hajsza, ami remek kis fantasy szállá és hatalmi játszmává fejlődött ki. Tetszett a társadalmi vonal: ahogy a máslények elnyomottak, de próbálnak boldogulni, már lázadó csoport is kialakult. Tetszett a fantasy jóslattal és e miatti komoly ármányokkal. Jól összeállt, változatos. Ugyan egyes dolgokra jól rá lehet érezni, nem olyan meglepő egy-egy fordulat, de ezt most nem éltem meg hiányként.
Ha volt, ami kevésbé tetszett, Imogen története. Ezzel a társadalmat akarta megmutatni a sorozat, hogyan viselkednek az előkelő körök egymással is, a másféle lényekkel is. Imogen eleinte az ő tipikus képviselőjük, de aztán egy szerelem megváltoztatja. Ezt nagyon mesének éreztem, de még ez a szál is nyitva van.
A szereposztást szerettem. Jót mosolyogtam azon, hogy Orlando Bloom, aki egy tündér szerepével lett sztár annak idején, most visszatért a fantasy világba. Jól állt neki ez a nyomozó – évek óta nem láttam semmiben, amiben legalább fele ennyire tetszett volna. Delevingne kevésbé játszik jól, de az eltalált mellékszereplők, izgalmas karakterek körötte tudták ellenpontozni, amit hiányolok az egykori modell játékából.
Talán a maszkok nem tetszettek végig, de a sorozat folytatását már most nagyon várom.
Carnival Row - 5/4,5 jól kitalált világban, izgalmas cselekmény, jó karakterekkel és gondos castinggal.
Már hallani tippeket arra, hogy Joaquin Phoenix komoly Oscar-esélyekkel néz a jövő év felé. Hogy vezetett idáig az útja? Idézzük fel az ikonikus szerepeit! A képek súgnak - melyik filmjéből ismerős?
Megoldás: Tovább!
Világmentős, belső hősre lelős, talpra állós, barátos.
Miles felvételt nyert egy új iskolába, de utálja. Elszakadt a barátaitól, újakat nem talált, úgy érzi, mindent elront. A nagybátyjával egy titkos helyen festenek, amikor megcsípi egy pók. Különös tünetek jelentkeznek rajta, és rá kell döbbennie, a történelem megismételte magát: úgy járt, mint Pókember! Csak éppen ő nem tud mit kezdeni a képességeivel. Mire kapcsolatba tud lépni az igazi Pókemberrel, a Vezér bekapcsolta a dimenziókat megnyitó gépét és Pókembert is elintézte. Milesnak kellene befejeznie a munkát, de képtelen rá. Szerencsére a másik dimenziókból megjelenő Pókemberek, köztük az öregebb és elhízott Peter Parker, a nácivadász Pókember és a menő Gwen Stacy készek a segítségére sietni. Már csak Milesnak kell elhinnie, hogy benne is ott van a hős.
Voltak félelmeim ezzel a mesével kapcsolatban. Annyira szerették sokan, jók a kritikái és ez nyerte az Oscart is a kategóriájában. De valahogy előzetesen elképzelni nem tudtam, hogy fog ez kinézni: 6 Pókember egyszerre, egy dimenzióban?
A mese azonban minden félelmemre rá tudott cáfolni. Régen láttam ennyire jól kitalált történetű, szórakoztató mesét, aminek remek üzenete volt. Talán a Kubo volt a legutóbbi, amiben ennyire helyén volt minden.
A története egyszerre élvezhető gyerekeknek és felnőtteknek is. Egyszerre volt követhető és egyszerű – meg kell állítani Vezért, ki kell kapcsolni a gépét – miközben összetett is a cselekménye. Minden karakter megkapta a maga külön történetét a cselekményen belül. Nem csak a világ megmentését kell összehoznia a szereplőknek, hanem a családi gondjaikat és az énképüket is rendbe kell tenniük. Változatos, pörgős a cselekménye, amiben jól megfér egymással a gonoszok elleni harc, a képességek használatának tanulása egy kifejezetten alkalmatlan tanárral és az első udvarlási kísérletek is.
A karakterek okosan felépítettek és humorosak. Nem is tudom, melyik Pókember volt a kedvencem. Jókat mosolyogtam noir Pókemberen, Gwen nagyon menő, lúzer Peter Parker milliószor szórakoztatóbb, mint a fiatalabb, menő énje. De Miles is nagyon szerethető, pozitív karakter lett. Egy átlag fiú, jó képességekkel, aki most tanulja meg a nagy leckéket és válik hősé. Aminek nem a képességei a kulcsa: hanem az önbizalom és a kitartás. Ez a mese azt mondja, feladni nem szabad, és mindig fel kell állni.
Tetszett, hogy a gonosz karakterek is kaptak dimenziót. Vezér a családját akarja visszakapni, még valahol szomorú is az előtörténete. Vadász is több egyszerű bérgyilkosnál. Vannak kis csavarok az eredeti alakokhoz képest, amelyeket szintén nagyon szerettem.
Jól komponáltak az akciójelenetek, izgalmasak és látványosak. De az egész mese látványvilága kifejezetten élvezetesre sikerült. Bőven merít a képregényekből, több stílust is ötvöz. Még én is nagyon élveztem, pedig Pókembert csak moziban követem, nem olvasom képregényként. (Az eredeti szinkronhangok listája is imponáló.)
Hangulatos az egész mese, egyszerűen jó nézni. Feelgood, miközben tragédiák is vannak benne. Jó a humora. Csak malac Pókember sok kicsit a jóból, de ő a kisebbeknek pont jó…
Azt hiszem, ez az új kedvenc Pókember mozim – bocs, Tom Holland!
Irány a Pókverzum! – 5/5 ötletes, mind történetében, mind grafikájában. Izgalmas, szerethető, tartalmas. Imádtam!
Cím: Demóna – A sötétség úrnője
Készítők: a Disney egyszer már sikerre vitte a Csipkerózsika gonosz tündéres verzióját, most próbálkoznak a 
folytatással. Minden fontos színész visszatér, így Jolie és Elle Fanning is. Az új nagyobb igazolás Michelle Pfeiffer, aki királynőként szítja majd a háborút. A herceget játszó színészt lecserélték, ez az egyetlen váltás. Mondjuk, csöbörből vödör: Harris Dickinson kb. ugyanaz a kategória, mint korábban Thwaites. A rendezős is Disney kompatibilis: Karib-tengerből igazolták.
Műfaj: családi, fantasy, kaland
Cselekmény: 5 év telt el Auróra trónra kerülése óta. A lány kezét most megkérte Philip herceg, Aurora igent is mondott. A herceg nagyhatalmú anyja azonban arra akarja használni az esküvőt, hogy tündérek és emberek kapcsolatának örökre véget vessen. Aurora és a tündéreket vezető Demóna egy háború ellentétes oldalán találják magukat.
Várható megjelenés: az Államokban már jövő héten, szerintem nálunk is mindjárt startol.
Miért várós?
Forradalmi technikai újításos, felfedezős, családot mentős.
William Foster a saját területén a legjobb. A tudós azon dolgozik, hogy az emberi tudatot életképessé tegye egy robot testében. Állatokkal már sikeresek a tesztek, de valamiért az emberi tudat nem képes elfogadni a robottestet. Foster közben szerető családapa is, nejével és három gyerekükkel tart egy hajózásra. Odafelé 
azonban súlyos balesetet szenvednek, William kénytelen végignézni a családja halálát. Elengedni azonban nem tudja őket, amikor a kezében a technika, amivel megmentheti őket. Lementi a tudatukat, majd a munkatársával titokban klónokat készítenek. Már az első döntés nehéz: 4 halott, de csak 3 klónt készíthet. 14 napja van megoldást találni, amíg kifejlődnek a klónok, és fel kell tölteni az emlékeket az agyukba. Hogy érje el, hogy ne akarjanak meghalni, mint a robotok korábban?
Az első, ami beugrott, a Johnny Mnemonic, a jövő szökevénye. Ott láttam legutóbb, ahogy Reeves lelkesen gépel a levegőben, a fején egy érdekes headseat. Csak ott a memória titkaival és egy lassan teljesen gép bérgyilkossal birkózott, itt meg az emberi tudattal és pár, de nem gépi bérgyilkossal. De már elmondhatom, hogy van két sci-fi is, amiben bírom a színészt. A Mátrix nálam inkább akciófilm, de ha azt is ide vesszük, akkor 3 a szerencsés szám.
A történet úgy tud érdekes lenni, hogy nem okoz nagy meglepetéseket. Pontosan az történik végig, amire lehet számítani. Még az sem lepett meg, mi lesz a tudatáthelyezés megoldása. Annyira egyszerű, hogy az már nagyszerű. A családi helyzetek, ahogy a neje tudatába elkezd visszaszivárogni Zoe, a kislánya, akinek az emlékeit blokkolta a férje, hogy ne szenvedjen az elvesztésétől. Még az is, hogy a cég igazából egészen más profillal üzemel, mint amit Foster hisz róla. Kiszámítható, de mégis elég érdekes a tálalás, hogy ne zavarjon a már sokszor látott megoldások ismétlése.
Látványelem nincs benne sok. Amin elgondolkodtam, hogy időben mikor játszódhat. Napjainkban, vagy a nagyon közeli jövőben? Nincs olyan technika, vagy városi tárgy, a lakásukban bármi, ami szerint előrébb vannak nálunk. Valahol el is tudnám hinni, hogy ma is tarthat már itt a tudomány. Így kínzóbb is a kérdés: megéri kifejleszteni olyan technikát, ami a rossz kezekben szörnyeteggé változik? Amit Foster tesz, az érthető és sok tragédiát megoldana. Ám amit a kedves főnöke felvázol…
Visszatérve a látványra. Nem látványfilm. Az egyetlen néznivaló embere a robot, akit a végén beüzemelnek. Röviden: furán néz ki. Nem ronda, csak furcsa. A végén öltönyben, emberi életszerűségben kifejezetten zavaró látványnak találtam.
A szereposztás korrekt. Minden fontosabb szerepben ismert vagy ismerős színész van. Reeves a John Wick miatt megint népszerű, Alice Eve is feltűnik ebben-abban, ha nagy sztár nem is lett belőle. (Azt azért nehéz elhinni róla, hogy 3 gyerekes családanya, mint amit itt játszik.) A mellékszerepekben meg sorozatok sztárjai tűnnek fel, még a nagyobb lányt játszó színésznő is ismerős lehet gyerek sorozatszínész múltja miatt (Revenge).
Nagy tanulságok nincsenek benne, de ügyesen lavíroz szórakoztatás és némi elgondolkoztatás mentén. Kellemes esti néznivaló. Még azt is élveztem, hogy gyűjtögettem hasonló elemeket másból. Pl. itt is az orvos apa oldja meg gyermeke halálát. Itt azért jobb eredménnyel.
Klónok - 5/4 láttam már hasonlót, de az alapötlet tetszett. Nézhető. Reevesnek is jól állt a szerep.