Minden napra egy film

Minden napra egy film

SpoilerZóna

Amikor lehunyod a szemed

2019. május 12. - BBerni86

A törvényszéki pszichiátert, Kate-et egy esethez hívják. Helena megölte a férjét a rendőrség gyanúja szerint, de mindent egy démonra akar fogni. Kate vizsgálja meg, és írja alá, hogy szállítsák pszichiátriai intézetbe. Beszélget a kislánnyal is, aki szintén egy szellemi lényre utal. De ekkor Kate még nem hisz nekik. A lány fájdalmát látva, akinek hiányzik az anyja, azonban bűntudata lesz. Tudja, milyen elveszteni a szülőket, és gyűlöli, hogy ezt az anya - lánya párt ő választotta el.3_34.jpg

Kate aznap éjjel különöset álmodik. Nem tud mozogni, és mintha valami settenkedne felé. Felriad, de semmit nem talál. Csak egy rémálom.

Mivel az ügy nem hagyja nyugodni, próbál tanúkat találni. De csak egy halottba botlik, aki ugyanannak az álmatlansági csoportnak volt a tagja, ahova Helena férje is járt. Kate is elmegy, és a tagok ugyanarról a rémségről számolnak be. Mintha ébren lennének, de nem tudnak mozogni. És a démon egyre közeledik feléjük. Dougie mondja el, Mara vadászik rájuk. Ha közel jött, ha már hozzád ért és fojtogatott, ébren sem vagy tőle biztonságban. És amint elalszol, megöl.

1_21.jpgKate meglátogatja Helenát, aki csak a lányát akarja látni. Már közel van hozzá Mara, biztos benne, hogy nem éri meg a reggelt. Megmutatja a szemében a vörös pöttyöt is, amivel a démon megjelölte.

Kate egy alvásközpontot is felkeres, ahol megnyugtatják, nincs semmiféle démon. Mégis, az álmatlanságos csoport egy másik tagja inkább öngyilkos lesz, minthogy Mara elkapja. Egy templomban gyújtja fel magát. Kate már ettől is kikészül, és akkor még azt is megtudja, az éjjel Helena meghalt. Visszanézi a videófelvételeket, és ahogy belassítja, meglátja ugyanazt az alakot a nő mellkasán, aki az álmaiban hozzá is egyre közelebb kerül.

Dougie lesz az, aki elmondja a nőnek Mara legendáját, amely régebbi Krisztusénál. Aki mindig csoportosan öl, és 5_28.jpgnem válogat se kultúrában, se nemekben. Rengeteg mindent összegyűjtött már róla, de nem bír rájönni, mi a közös az áldozatokban. Ő már hetek óta nem alszik egyszerre 20 percnél többet, ki is van készülve, de tudja, ha elalszik, neki annyi. Mara egyre közelebb jut mindkettejükhöz. Dougie annyira kikészül, hogy levágja a saját szemhéját, csak ne tudjon aludni.

4_28.jpgKate elviszi az intézetbe, de amíg elalszanak, az őrök és a doktor másra figyelnek, Mara eljön. Megöli a férfit, majd kis híján Kate-et is megfújtja. Ő már halálra van rémülve, és a nagyapa beszámolójából azt is megtudja, hogy a kis Sophie is ettől a rémségtől szenved. Meghagyja az öregnek, ne hagyja a kislányt elaludni, majd Dougie kutatásaiból töri a fejét, mi a közös pont az áldozatokban. Rájön: a bűntudat.

Rohan Sophie-hoz, akit már majdnem megöl Mara. Kate el tudja neki 2_32.jpgmondani, hogy nem ő a felelős a szülei halálért. A kislány elhiszi, a démon elmegy. Sophie mondja a nőnek, hogy ő sem hibás a halálokért. Úgy tűnik, vége a körnek, megmenekültek.

De akkor a halott Helena víziója a nőre üvölt: talán Sophie megbocsát, de ő nem. Mara jön, és látjuk, ahogy Mara nekitámad a nőnek.

Végállomás: Esküvő

Összejövős, beszélgetős, esküvőre meghívottas.

Se Lindsay, se Frank nem akar elmenni az esküvőre. De nincs választásuk: az egyik az exének akarja megmutatni, hogy már túl van rajta. A másikat meg az anyja nyüstölte, hogy ne hagyja ki az apja nagy napját. Ők ketten összetűzésbe keverednek a váróban, majd a gépen egymás mellé kell ülniük. Ott döbbennek rá, hogy vegallomas_eskuvo.jpgugyanoda mennek. Mi több, a hotelben egymás melletti szobájuk van, az esküvőn egy asztalnál ülnek. Mivel mást nem ismernek, nem is akarnak, egymással kezdenek el beszélgetni. A másiknak elmondhatnak mindent büntetlenül, és még egy életveszélyes kalandba is bonyolódnak egy pumának hála. Az extrém helyzetben összejönnek – de van ennek bármilyen jövője, vagy ez csak egy nagyon alkalmi kapcsolat, ami az esküvő 3 napja alatt tarthat?

Vannak romantikus komédiák, amelyek egyetlen trükkre épülnek: újra össze akarnak hozni két színészt, akiknek egy romantikus komédiája korábban nagy siker volt. Így lehetséges, hogy Julia Robert és Richard Gere nemcsak üzletember és éjszakai pillangó románcában, de egy olyan nő sztorijában is szerepet kaptak, aki mindig elszalad az oltár előtt. Kate Winslet és Leonardo DiCaprio se véletlenül forgatta együtt A szabadság útjait jó pár évvel a Titanic után.

Keanu Reeves és Winona Ryder sem először alakítanak párt. A Draculában ők voltak a jegyespár, akik közé befurakodott minden vérszívók ura. Bele se akarok gondolni, hány év telt el, hogy megint összehozták őket egy filmre.

Ami elvileg romantikus komédia, de nekem eszembe nem jutott róla egy romantikus komédia sem. Mert tulajdonképpen ez a film arról szól, hogy ez a két ember végigbeszélget három napot, aztán el kell dönteniük, akarják-e hogy legyen folytatás. A cselekmény nem sok, de érzelmi téren se éreztem úgy, hogy el lettünk volna kényeztetve.

Mert romantika nincs a filmben. Egyszer nem éreztem azt, hogy ez a két ember vonzalomból, nem pedig kényszerből van együtt. Talán egyetlen kedves dolgot mondanak egymásnak az egész film alatt. A szex jelenet is inkább illene egy paródiába, valami borzalmas.

De ha nem romantikus komédia, akkor mi ez? Mert nem is dráma. Egyik félnek sincs olyan konfliktusa, vagy fájdalma, ami a filmet drámává tenni. Minél jobban belegondolok, annál zsánertelenebbnek érzem a filmet, amit nem tudok hova besorolni. Nem dráma, nem romantikus komédia, de nem is dramedy. Ha lenne valami normális konfliktus, akkor kamaradrámának nevezném szívem szerint.

Nem tetszett, ahogy a kamera rá van tapadva a szereplőkre. Azért nem vagyunk annyira közel, mint a Saulban, de néha kinéztem volna a szereplők környezetére is. De nem, mindig őket látjuk. Alig akad más vágókép a filmen. Zavart.

Közben az is eszembe jutott, hogy volt idő, amikor nagyon szerettem a Keanu Reeves filmeket. A Féktelenül, a Mátrix is a kedvenceim között voltak. A mostaniak közül egyedül a John Wick, amit kedvelek. Mert ez a film se megy azok közé, amit lenne kedvem újranézni. Itt még csak szimpatikus se volt a karaktere. Az a hörgős, a nő esetében leheletfújós hepp meg különösen idegesített.

Nem vártam valami jó filmet, de ez még a kevés várakozásom is alulmúlta. Nem tetszett.

 

Végállomás: Esküvő - 5/2 nem vicces, nem romantikus, leginkább egy kamaradrámára emlékeztetett, dráma nélkül.

https://www.youtube.com/watch?v=jL3ZkgVUGHg

Future Man

2. évad

Jövőbeli, kalandos, világmentős, különcös.

Josh azzal a tudattal vigasztalja magát a börtönben, hogy megérte mindezen keresztülmennie. Megmentette a jövőt. Majd arra eszmél, hogy Tiger és Wolf visszajöttek érte, hiszen a jövő nem olyan fényes, van még mit megjavítani. De gyanút fog: mikor magához tér, egy különös szekta karmai között találja magát, akik a tudatával játszanak. Klónozzák, kínozzák, az emlékeit akarják. Szöknie kell, vagy itt ér véget az élete. Tiger és Wolf egyfuture_man.jpg megváltozott jövőbe érkeznek, ahol két törzse él az embereknek a romos világban: az egyik rész primitív, minden tudományt elvesztett 6-7 fős csoportházasságban élők, a másik a tudomány világa, akik a Föld reménytelen helyzetét felismerve a Marsra készülnek. Mindenki más részét tapasztalja meg eme világnak, majd mikor összetalálkoznak, el kell dönteni, hogyan tovább.

Az első évadot szerettem. Kicsit lökött volt, szerethetően flúgos, és jól táplálkozott az időutazós, világmentős, geek filmekből is. A karakterek, a casting, a történet és a humor is a helyén volt benne. Most még inkább így érzem, mert a folytatás, ez a 2. évad nem a szájízem szerint való.

Most a jövőbeli, disztópikus filmeknek tartanak görbe tükröt, és nem voltak oda érte, amit láttam benne. Hol is kezdjem?

A cselekmény egyszerre lett zavaros és érdektelen. A 3 szereplő külön utakon jár, teljesen más életkörülmények és szokások között. Idővel összehozzák őket, de abban sincs sok köszönet. Egyszerűen túlzottan torz jövőbe lettek helyezve – érezni, mikor akarnak paródia lenni, de erre nagyon nem volt humorom. Egy kis Kőkorszaki szaki, egy kis virtuális valóság, gyilkos és ciki szekta – káosz, zavar, furcsa, csupa ilyen jelző jut róla eszembe.

Már nem izgultam a szereplőkért. Mindenkinek azokat a tulajdonságait erősítették fel, amelyek irritáltak korábban is. Josh egyszerűen béna lett, aki arra jó csak, hogy az allergiától eltorzult arccal átjusson az arcfelismerő rendszeresen. Wolf beilleszkedik egy primitív társadalomba, amelytől különben is a frász kerülget. Egy férfi, aki tartson el 6 házastársat, vegyesen férfiakat és nőket. Még társadalmilag szervezett szex estéjük is van! Kárhozat.

Egy rész volt, ahol minőségi lett a paródia. Mert sajnos már annak érzem a sorozatot. Amikor Tiger megcsodálhatja a MARS programot belülről, és mintha kicsiben a Kaliforniai álom lenne, zenével és tánccal, vibráló színekkel.

Nem a színészeket okolom a bajaimért, nekem a szkript nem tetszik. Se a világ, se a bajai, se a mutatott társadalmi rendszerek. Néztem, de azt hittem, már sose lesz vége. Visszasírom az első évadot, ez nagyon… fárasztó.

Minden színész visszajött, különben. Papíron Josh Hutcherson a legnagyobb név benne, de a többiek simán jobb szerepet és vele játéklehetőséget kaptak nála. Derek Wilson, Eliza Coupe is kibolondozhatják magukat. Egyedül Haley Joel Osment karaktere és kinézete fáj – hol van már az a cuki gyerek, aki szellemeket látott és a jövő kezdetét találta ki…

Látványvilágában sem alkottak nagyot. Abban is erőteljesen éreztem a paródia vonalat, nagyon harsány és eltúlzott. Már nem vicces módon, rosszabb annál.

Egyszer elnéztem, de leginkább csak morogtam, hogy ez az évad gyengébb, mint az előző.

 

Future Man - 5/3 kevésbé vicces, kinézetre különös, az egész történetben van egy zavaróan torz él.

https://www.youtube.com/watch?v=meAKAcYGLog

Amikor lehunyod a szemed

Álmot kísértő démonos, nyomozós, bűntudatos.

Kate törvényszéki pszichiáter, akit egy gyilkossági esethez hívnak ki. Egy asszony a rendőrség gyanúja szerint megölte a férjét, és most állítja, egy démon volt az igazi elkövető. Kate beszél vele is, a kislányával is, és bár vannak kételyei, aláírja, hogy a nő kerüljön intézetbe és vegyék el tőle a lányát. De az eset felkelti a figyelmét, ráadásul neki is kezdenek furcsa álmai lenni, amelyekben nem tud mozogni, és mintha valami lesne rá. Lehet, amikor_lehunyod_a_szemed.jpghogy az a démon valós? A meggyilkolt férfi se tudott aludni, eljárt egy segítő csoportba is. Kate is elmegy, és egyre biztosabb benne, hogy Mara most rá is vadászik. A csoportban kap pár támpontot és ötletet, de neki kell rájönnie, mi köti össze az áldozatokat és hogyan lehetne megtörni a kört, mielőtt ő sem ébred fel többé.

Már nagyon várom Az érkezését a nyáron, mert annyira szeretnék egy jó horrort nézni már! Keresgélek, de leginkább csak a középszerbe, vagy az annál gyengébb filmekbe botlok bele. A Mara, vagy az Amikor lehunyod a szemed című film is ilyen. Nem simán csalódást keltő, de néha már egészen röhejes is.

Pedig a történetben volt potenciál! Egy démon, aki lecsap rád pár napon belül, hacsak nem fejted meg, miért jön, és mit lehet ellene tenni. Vagyis, van horror elem és nyomozás is, nekem ez a kombináció bejön. Nem véletlen, hogy a Kört tartom az egyik kedvenc horror filmemnek a mai napig.

Sajnos ez a film olyan, mintha annak lenne a nagyon olcsó és ötletszegény változata. A nyomozás nehezen indul be, és nem is nagy szám. Tulajdonképpen kimerül annyiban, hogy Kate átnézi Dougie által összeállított anyagot, és neki percek alatt leesik az, amit a férfi hónapok alatt sem tudott megfejteni. Ilyen könnyedén… persze…

A horror pedig két dolgot variál: vagy olcsó scream jump poénokat, amelyeken már a szemöldököm sem húzom fel, vagy szemtelenül lopkod a Körből. Mara mozgása, részben a módszere, valljuk be, még a kinézete is eszébe juttatja a nézőnek Samarát. Csak éppen az a kiscsaj nem is kicsivel volt ijesztőbb, mint Mara.

Olyan szinten nem sikerült rémálombeli alakká faragni, hogy szinte minden megjelenésekor elfogott a nevetőgörcs. A film végére, amikor már többet és közeli felvételeket is láttunk róla, meg inkább az undor érzetem erősödött fel. A poén, nem Mara karaktere miatt. Hanem elképzeltem a színészt civilben, aki játszotta. Inkább borzaszt, amire a testére képes, mint pozitív dolognak látnám.

Gondban vagyok a karakterekkel is. 90 perc nem elég, hogy annyira bemutassák őket, hogy a démon vadászati indokait alátámasztottnak lássuk. Különben is elég béna az indok, de az lett volna a kisebb bajom, ha különben izgalmas a film. De nem az.

Az sem segített sokat, hogy Olga Kurylenko a főszereplő. Akinek röviden egy színészi kvalitása van: szép nő. Itt próbál játszani is, de legtöbbször annyira zavaró, amit csinál, hogy visszasírom a Johnny English orosz kémjét.

Nagyon töröm a fejem, hogy valami pozitívabbal zárhassak, de a jó alapötleten  kívül más nem jut eszembe. Ez meg nem elég sok mindenre.

 

Amikor lehunyod a szemed - 5/2,5 a thriller még tetszett is volna, ha a horror ijesztő, a történet eredeti. De szinte paródia.

https://www.youtube.com/watch?v=yDSZUs5s778

Mit várunk?

Cím: Downton Abbey – a filmmit_14.jpg

Készítők: megint Fellowes írja, ami jó jel. A sorozat szereplői közül is szinte mindenki visszatér. Az egyetlen fájó hiány Lily James, akinek a mozifilmes sikerek óta mintha nem lenne kedve visszatérni ebbe a sorozatba. Sajnálom, azért remélem, majd említik, mi van az ő karakterével és a családjával.

Műfaj: kosztümös, romantikus, dráma

Cselekmény: még semmit nem tudni belőle. Ami biztos, visszatérünk pár évvel később Downton Abbey falai közé, és megnézzük, mi van a Crowley családdal.

Várható megjelenés: 2019 szeptemberében

Miért várós?

  • Az egyik kedvenc sorozatom volt, még mindig érdekel, hogyan göngyölítik tovább az eseményeket.
  • Akad benne nem egy színész, akinek szívesen nézem a filmjeit. Durva, de jelenleg az egyik mellékszereplő, Matthew Goode, aki legjobban érdekel. Igaz, a másik sorozata folytatását jobban várom. Mikor jön már a Boszorkányok elveszett könyvének folytatása?
  • Kosztümös, stílusos, ez valami olyasmi, amiből keveset csinálnak már. Minőségi karakterdráma, kevés szappan, szerethető szereplők.

Silvio és a többiek

Politikai, botrányos, mozgatórugós.

Mindenki körötte forog és akar tőle valamit. Minden összpontosul a kezében: nem egyszerűen az ország leggazdagabb embere, de a politikai hatalom is a kezében van. Amit abszolút ki is használ, mindent és mindenkit megszerez, amit csak akar. De egy ponton szembe kell néznie magával is, a botrányokkal. Hogy néz mindez kívülről, mit gondolnak róla? Érdekelje ez egyáltalán? Gyönyörű, fiatal szépségek veszik körbe, a környezete szósilvio.jpg szerint nyal neki – ki gátlástalanabbul, ki finomabban. De érik támadások is. Ledöbben, amikor felesége – egyben három gyermeke anyja – közli, hogy válni akar. Azt is meg kell élnie, hogy egy lány nemet mond neki, mert a nagyapjára emlékezteti a kinézete és a szaga is.

Először is, a politika nem az én világom. Nem is szoktam politizálni, nektek sem. Maximum olyan rendszerekről, mint a náci vagy a szovjet, ami ma már nem olyan ideológia, mint volt 50 éve. Van távlat.

Ehhez képest itt van ez a Berlusconi életéről szóló film, amivel valamit kezdeni kellene. Csak éppen mit? Ahogy említettem, nem a politika van az érdeklődésem fókuszában, de könnyeden felismertem én is a karaktert. Ami valahol jó – egy életrajzi filmnek nem áll jól, ha nem emlékeztet az emberre, akiről készült. De úgy vettem ki, itt azért nem az volt a cél, hogy a politikusi karriert lekövessük.

Az embert kellene meglátni minden címke mögött. De milyen ez a Silvio? Szimpatikus, ellenszenves? Nekem leginkább közömbös volt. Számomra komoly gond is, hogy se szimpátiát, se ellenszenvet nem éreztem a karakter felé. Voltak rossz húzásai, néha látszott belőle valami emberibb is. De összességében nem tudott érdekelni, mi lesz vele.

A holdudvara hatalmas, gyakran nem is tudtam követni, ki kicsoda és mit akar. Van olyan karakter, akiről az elején azt hittem, fontos szereplő lesz, aztán a film nagyjában nem is szerepelt. Ehhez kellett volna a több aktuálpolitikai, gazdasági tudás, ami nekem nincs, így gyakran el is vesztettem a fonalat.

A cselekményt se tudom normálisan elmesélni – két okból. Egyrészt, nagyon untam a filmet, és rendszeresen azon kaptam magam, hogy teljesen máshol jár az agyam. Másrészt, nem is nagyon van neki. Életképeket ragad ki, nem fedeztem fel semmilyen alapszálat, mi a konfliktus, vagy miről szól a film. Ez egy karakterrajz és ennyi.

Amit viszont tudtam értékelni, az a filmes tudás ebben az alkotásban. A filmzene jól esett a fülemnek – nem a vad buliké, de voltak benne nagyon szép szimfonikus betétek, amik aláfestették a látványt. Mert csodaszép tájakból, szép emberekből nem volt hiány. Mintha a szépség filmezése már automatikusan menne a rendezőnek.

Sorrentino filmjeinél mindig elmondom, vizuálisan mennyire tetszettek. A Silvio és a többiek is – legyen az egy női test, egy lakás vagy a művészet szépsége, itt teljes pompában ragyoghat. A képeknek sikerült az, ami a történetnek nem. Azok között több megragadta a figyelmem, és elnéztem a beállításokat és a megjelenítéseket.

Casting – tele olasz színésszel. Durva, de egy volt csak, akit már láttam másban.

Nem sok mindenre jutottam vele. Vizuálisan van benne szépség, de ennyi jött át nekem.

 

Silvio és a többiek - 5/2 a külsőségei, a zenéi és a beállítások, ahogy a szépséget mutatja, remek. De a történet…

https://www.youtube.com/watch?v=rhI8rMUcuTw

süti beállítások módosítása
Mobil