Minden napra egy film

Minden napra egy film

Creed 2.

2019. január 22. - BBerni86

Világbajnoki címért küzdős, sportos, családos.creed_2.jpg

Adonis Creed menetel előre az apja nyomdokain haladva – sorra nyeri a meccseit, Rocky irányítása mellett a nehézsúlyú világbajnoki címet is megszerzi. Erre várt Ukrajnában egy régi ismerős: Ivan Drago, az egykori szovjet sztár, aki egy meccsen végzett Apollóval, majd hatalmas vereséget szenvedett Rockytól. A fiából brutális bokszolót nevelt, akit Rocky tanítványa ellen akar küldeni. Rocky hiába figyelmezteti Donnyt, ő képtelen nemet mondani. Ez becsületbeli ügy is: átírni a történelmet, most egy Creed győzze le a Dragót! Rocky nélkül is készül, kiáll, és a történelem majdnem megismétli magát: Drago kórházba juttatja Donnyt. Miközben rendezi a kapcsolatát Rockyval, szülő lesz Bianca párjaként, megkezdi a komoly edzést, hogy a visszavágón megfizessen mindenért.

A Creed új életet lehelt a Rocky szériába, és az a bravúr is összejött neki, hogy Oscarra jelölték érte Stallonét. Ami már önmagában is fegyvertény. Nem meglepő, hogy a folytatás is elkészült – most nem pumpál új vért a szériába, de a szinten tartás megvan, és egy korrekt sportos film lett a végeredmény.

Mert úgy érdemes ezt a filmet nézni, hogy a bokszra koncentrálunk. A meccsekre, amiből három van a filmen. Amikor Donny világbajnok lesz, és a két mérkőzése Victor Dragóval. Tudjátok, mi a szendvics módszer? A film készítői igen, mert e szerint alakítják hősük sorsát. Történik vele valami jó, aztán kap egy nagy pofont. De a végére azért helyreáll a rend, és újra a győztes oldalon találjuk. A meccsek a megszokott magas minőségen mennek, főleg az utolsóban kifejezetten nagy súlya van a találatoknak. Valósággal érezni, ahogy egy brutális ütés betalál és a sportoló agya ütközik a koponyával. (Azért azt meg kell jegyeznem, hogy még így sem lesznek annyira leharcoltak a meccs végére, mint anno Rocky szokott. Hiába, ez már egy más kor…)

Az edzések is szórakoztatóak, nekem mindig is a kedvenceim voltak, ahogy a bokszolók készülnek a meccsre. Rocky megint előreránt egy új helyszínt: Donny a sivatagban készül az orosz meccsre. Azért bevallom, nekem emlékezetesebb volt, amikor Rocky az orosz télben edzett Drago ellen… de a poént értem. Rocky hóban és fagyban, Donny most a pokoli melegben. Extrém mindkettő, de messze ne ugyanaz, sőt!

Ami viszont gyengébb: a film drámája. A nosztalgia visszajön a Drago párossal, de az a pszichés nyomás nem, ami volt az első részben. Sőt, én valahol röhejesnek érzem, hogy veretlenül világbajnok Donny, erre még mindig azt hallja mindenkitől, magától is, hogy át kell lépnie az apja árnyékát és saját jogon bajnoknak lenni? Könyörgöm, világbajnok lesz! Mégis, mit kellene még bizonyítania? A Rocky – Donny műbalhé, de a kisbaba körüli dráma is súlytalan. Időtöltésnek belenyomják, de annyira nem veszik komolyan, hogy például a baba szálát le sem zárják, megyünk inkább a ringbe.

Ami viszont nekem is durva élmény: én a végén sajnáltam – Victort. Brutális gyerekkora volt, az anyja megint jól cserbenhagyja – látni rajta, amikor a nő megtöri. És a végén az apjával nyomják tovább, küzdenek. Most komolyan megnéznék egy Drago filmet is? Durva, de meg.

Jó bunyó, gyengébb dráma, sztárparádé. Már nyereséges is. Készülhetünk egy újabb menetre?

 

Creed 2. - 5/4 a boksz erős, a történetet is korrekten folytatja, de a dráma gyengébben muzsikál. Korrekt.

https://www.youtube.com/watch?v=91QWN3azcoA

5 film, amit látnod kell

Folytatások

Nem sűrűn, de megesik, hogy egy film folytatása jobban sikerül, mint az eredeti film. Persze, ez nagyon szubjektív is, de igyekeztem olyanokat összeválogatni, amivel a kritikusok is egyetértenének.

5: Harry Potter 3. Az azkabani fogoly – Harry már a harmadik évet kezdi a varázsiskolában, amikor egy nem vált5_6.jpg veszedelemmel kell szembenéznie. A varázslók börtönéből megszökött Sirius Black, aki ugyan Harry keresztapja, de egyben egy áruló is, akinek a számlájára írható, hogy Voldemort rátalált a rejtőzködő Potter családra. A fiú egyszerre ered a múlt nyomába, és próbál életben maradni a jelenben. A regényekből is ez az egyik legerősebb – itt még nem írt túl Rowling, volt ötlete is bőven, és ez a filmen is látszik, amit egy horrorokkal is bizonyító rendező vitt sikerre. Látványos, már nem annyira gyerekek a színészek, jó a sztori is.

4: Az éhezők viadala 2. Futótűz – a sikernek folytatódnia kell, pláne, ha az alapot szolgáltató regény is trilógia. 4_5.jpgKatniss kénytelen újra az arénába vonulni Peeta oldalán, mert az évfordulóra a korábbi nyerteseknek kell összecsapnia egy élet-halál menetre. De idén a háttérben is komoly munka zajlik: Katniss lassan jelképpé válik, és már a rendszer ellen készülődnek a lázadók. Látványosabb lett, és befogadóbarátabb. Már attól sokat nőtt a szememben, hogy nem volt az a kamerarángatás a futó jeleneteknél. Minden színész újrázott, további nagy nevek csatlakoztak. Külön szerettem benne, hogy a regény érzelmi csúcspontjait is sikerült beleemelni a cselekménybe. (Az interjúkon a versenyzők kézfogása, pl.)

3: Marvel univerzum – ami annyira szerteágazik, trilógiákat kezel karakterekként, és még ezen felül is egy 3_6.jpguniverzumot mindebből, hogy egyszerűen nem lehetett kihagyni a listáról. Azzal már bajban voltam, hogy egy folytatást kiemeljek a sok közül. A Thor hármasból a 3. tetszett a legjobban. A Bosszúállók 2. etapja is rálicitált az elődjére, és egészen parádés, ahogy a sok-sok szereplőt kezeli. Íve van az Amerika Kapitány filmeknek, bár bevallom, nekem még mindig az első a kedvencem belőlük. De talán nem is kell egy filmet kiemelnem, mert a Marvel azzal filmtörténelmet ír, ahogy ezt az univerzumot egyre építi. Sztárszínészek, döbbenetes látvány, szórakoztatás magas fokon.

2: Batman: A sötét lovag – Christopher Nolan a képregények hősét hús-vér figurává tette, és még a Marvel előtt 2_5.jpgmegtisztította a terepet a képregény filmeknek. A trilógia 2. fejezetében Batman már azon dolgozik, hogy a sötét lovag visszavonulhasson, és olyan törvényes, tiszteletreméltó személyek feleljenek a rendért, mint Harvey Dent. Ám születőben van egy új gonosz, aki káoszt szabadít a városra. Joker átlép a szabályokon és az összecsapás elkerülhetetlen. Nehéz belekötni. A történet erős, több zsánerből is vesz elemeket. Az akciók kemények, a párbeszédek ütnek. Emlékezetes karakterek sorát teszi a képernyőre. A személyes kedvenc bőregerem Christian Bale, de e filmben üdvözölhetjük Heath Ledger zseniális Jokerét, ami egy Oscart is ért. Csak azért fáj az ember szíve, hogy Ledger ezt már nem érhette meg.

1: A Gyűrűk ura 2-3. – lehet, hogy ezen tudnánk a legjobban vitatkozni. Nekem is van olyan barátom, aki szerint 1-2_2.jpg1-1_3.jpga Gyűrű szövetsége, az első rész lett a legjobb. Én nem értek egyet vele. A 2. részben háborúba mennek az entek, Aragorn és társai Rohan megmentésén dolgoznak, Frodo és Samu megismeri Gollamot. A háromban odaérünk a Végzet hegyéhez, Aragorn királyként vezeti a népet, de előtte még harcba hívja a holtakat a Fehér Város védelmében. Elvesztünk olyan hősöket, mint Theoden, és eléri a végzet Szarumánt (rendezői vágás, naná, én inkább azt preferálom) és Gondor utolsó Helytartóját. Csupa nagy pillanat, nagyon látványosan, humorral és drámával. Szépen adaptálták a regényeket, és nagyon szórakoztató filmeket készítettek belőlük. Sztárrá avattak nagyon sok itt ismertté váló színészt, de különben is erős volt a casting. A legsikeresebb sok szempontból A király visszatér (3.). Hullt az Oscar eső, iszonyat nagy bevételei voltak. Bevallom, nekem nem menne a választás a 2 és 3 között.

Zsarolás

Családmentős, nyaralásos, emberrablós.

Az orvos Kevin, a felesége és a 6 éves kisfiuk egy óceáni nyaralásba vetik bele magukat. Mivel a kis Andy nagy álma a hajózás, és a kalózok mozgatják a fantáziáját, Kevin motorcsónakot bérel és a szigetek között hajókáznak. Az egyiken ki is kötnek, de amikor vissza akarnak indulni, a motor nem indul. Hiába próbálnak segítséget hívni, zsarolas.jpgsenki nem keresi őket, senki nem veszi észre őket. A vízen próbálkoznak, két halász szerencsésen rájuk talál. De a férfiak pénzt akarnak a segítségért, 1 millió dollárt. Míg a férfit a bankba viszik, a családját egy szigetre rejtik el. De hiába adja nekik Kevin mindenét, vele is végezni akarnak, a családját a sorsára hagynák. Kevin túléli, de nagyon hamar rá kell jönnie, csak magára számíthat a mentésben. A rendőrség őt hiszi bűnösnek és vadászik rá.

Már nyaralni is veszélyes – tulajdonképpen erre épült a Gyilkos elmék egyik al sorozata, és a Zsarolás is ezt a témát járja körbe. Tulajdonképpen két helyen is megmutatkozik, hogy egy átlag amerikai család milyen könnyen bajba keveredhet. Elsőként, elromlik valami, és a szokásos szolgáltatásrendszer nélkül halálra vannak ítélve. Maguk nem tudják megszerelni a hajót, szomjaznak és éheznek. Majd nagyon könnyen zsarolhatóak lesznek, mert a harmadik világban mindenki kirabolja, kihasználja őket…

Igazából rendes mondanivalót ki se tudtam hámozni a történetből. Ha nagyon poénra akarom venni, akkor annyi a tanulság, hogy olyan helyre menjen az ember nyaralni, ami civilizált. Ahol bárhonnan lehet telefonálni, és nem méregetnek gyanús elemek minden utcasarkon. Ha közhelyet keresek benne, akkor mondhatnám azt is, hogy a szülő mindent megtesz a gyerekéért. Elvérezhet, kínozhatják, csak megy előre rendületlenül.

Akciófilmnek is nézhető, ha már a drámát nem lelem benne. De abban sincs sokkal több köszönet. Ugyan az alapötletben vannak jó ötletek, de nem sikerült izgalmasan kibontani őket. Egyszerre tűnik túl szerencsésnek és túl szerencsétlennek is a főszereplő – kimenekül az elsüllyedő hajóból, megleli a családját egy teljesen idegen országban a szigetek között, ugyanakkor a rendőrség simán kinézné belőle, hogy a családját kiirtani jött ide. Végre megvan, aki elrabolta őket, erre meghalnak a dulakodásba. Nincsenek benne átmenetek: vagy minden összejön, vagy semmi.

Nem lett látványos. A szigetvilág, a víz szép, de különben a film nem egy látványparádé. Kevés helyszín, kevés szereplő. Nagyon érezni belőle, hogy ez csak egy tévés projekt, ami a késő esti műsorsávba lemehet, annyi van csak benne.

Így nem meglepő, hogy se a karakterek, se az őket játszó színészek nem mennek mélyre. Kevin összes motivációja annyi, hogy a családját megmentse. A zsarolók pénzt akarnak. A rendőrség – arra rá se jöttem, ők mit akarnak. Lehetőleg úgy lezárni minden ügyet, hogy az ujjukat se kelljen megmozdítaniuk?

Ismert színész nincs benne. Igaz, Eion Bailey nagyon ismerős volt nekem, törtem is a fejem, honnan. Aztán rájöttem, hogy Once upon a time sorozatban ő volt Pinocchio. Mondanom se kell, abban sem ő volt a főszereplő.

Arra jó, hogy menjen valami, amíg takarít az ember. Vagyis, háttérzaj film, nem több.

 

Zsarolás - 5/2 az alaptörténetbe van ötlet, de a kivitel gyenge, nincs benne emlékezetes alakítás sem.

https://www.youtube.com/watch?v=cr_T1pGT8lw

The other site

Nyughatatlan özvegyek

Steve McQueen rendezte, a forgatókönyv Gillian Flynn munkája. A főszerepben olyan sztárok, mint Viola Davis, Michelle Rodriguez, Liam Neeson vagy Colin Farrell. A zenét Hans Zimmer szolgáltatta. Kasszát nem robbantott, de a téli időszak várós filmje volt a Nyughatatlan özvegyek.

Ami eredetileg regény volt: Lynda La Plante munkája, amiből már egy sorozat is született. Mivel a film friss, nem meglepő módon a regény is olvashatóvá vált magyarul. Épp csak annyi a meglepetés, hogy nem filmes borítóval. Ti olvastátok már a rablásba kezdő bűnöző özvegyek történetét?

Vakrandim az élettel

Megvakulós, szálloda iparos, barátságos, boldogulós.

Saliya, a barátainak Sal gyerekkora óta arról álmodik, hogy egy szállodában dolgozzon. Jól tanul, minden készen áll a terv megvalósításához. De az érettségit megelőzően furcsa gondjai támadnak a látásával. Kiderül, hogy egy ritka genetikai betegség miatt elveszti a látását: azonnali műtéttel 5%-ot sikerül megmenteni. Ő azonban nem hajlandó feladni: a saját iskolájában érettségizik jó eredménnyel. Majd igyekszik bejutni egy több csillagos hotel képzésére, de rá kell jönnie, ehhez el kell titkolnia, mi a helyzet a szemével. Münchenben jó esélyei vannak, és az első nap egy barátot is sikerül szereznie: falaz a késő Maxnek, aki cserébe majd neki segít, amikor hiányzik a látása. A két fiú összefog, és együtt nem csak a hotelben, de az életben is meg tudják állni a helyüket.vakrandim_az_elettel.jpg

Tudjátok, hogy mennyi információt szerzünk a köröttünk levő világról a szemünkkel? Közel 90%-ot. A legfontosabb érzékünk a látásunk. Így nem is lep meg, hogy eddig a látással kapcsolatos témákból inkább horror filmek születtek. Legutóbb a Madarak a dobozban, de korábban is ez volt a vezető irány.

Ám jött az Életrevalók, és megnyílt az út az olyan filmek előtt, melyek vígjátéki elemeket mernek keverni az olyan témákba, mint a bénultság vagy éppen a vakság. Az amerikaiak megcsinálják a maguk Életrevalók változatát, a németek pedig jöttek a Vakrandim az élettel című filmmel, amelyben a vakság vidám oldalát fedezhetjük fel.

Jó, azért nem. Inkább pontosítom arra, hogy a látással együtt nem kell az álmokról is lemondani. Nagyon kemény munkával, jó barátokkal leküzdhetők az akadályok, és lehet teljes életet élni. Sal sorra veszi az akadályokat, és egészen elképesztő, amit képes megtanulni és végigcsinálni. És mernek poénokat építeni arra, hogy mennyire rosszul lát. Nekem a vakság a legnagyobb rémálmom, egyszerűen rettegek tőle, így elképzelhetetlennek tartottam, hogy ezen a filmen tudok nevetni. De tudtam.

Van egy nagyon erős, támogató és pozitív légköre. Az ilyen filmeket napsugarasnak szoktam jellemezni, mert annyira tele vannak az élet szeretetével, a pozitív életszemlélettel, hogy felvidítják a nézőt. Hinni lehet tőle kezdeni magunkban, a világban. Ez ebben a filmben is megvolt, jól is esett a lelkemnek.

A történet pedig jól alkalmazza a komédia elemeket, miközben az is érdekes, hogy mit kell teljesíteni annak, aki ilyen hotelképzésre adja a fejét. Nagyon bírtam, ahogy sorra veszik a hotel elemeit, például ugyanúgy benne van a tananyagban a takarítás, mint a pincérkedés, a konyhai alapok, vagy éppen az italkeverés.

Jó volt a Max és Sal közti barátság is, nekem sokat dobott a filmen, ahogy a két fiú segítette egymást. Kellett a Max hozta vidámság, aki jó ellenpontja, de egyben kiegészítője is volt a komolyabb, nagyon lelkes Salnak.

A fiatal színészek is szimpatikusak voltak. Ugyan még nem láttam őket semmiben, de itt szépen bemutatkozott Kostja Ullmann és Jacob Matschenz is.

Azért nem az Életrevalók, nincs benne meg ugyanaz az érzelmi töltet, de nekem elég közel állt hozzá. Ez könnyedebb, viccesebb, de ugyanúgy az életet ünnepli.

 

Vakrandim az élettel - 5/4 komédia, de érzelmes is. Nagyon pozitív az üzenete, ez egy szeretnivaló film.

https://www.youtube.com/watch?v=AxWyXOrYgU8

The other site

Éjvadászok

George RR Martin a sorozatok világában a Trónok harcával szerzett örök érdemeket, de a szerző van annyira termékeny, hogy más munkáira is lecsapnak a stúdiók. Már fejlesztik a Wild Cards sorozatot, és már nézhetitek a Nightflyers űrkalandjait is. A Nightflyers az Ezer Világ ciklus egy darabaja, melyről többet megtudhattok az Agave Kiadó jóvoltából, akik kiadták a sorozat alapjául szolgáló kisregényt 5 másik, szerintem jobb sztorival bíró novella mellett.

Luther

5. évad

Nyomozós, sorozatgyilkosos, bonyolult kapcsolatos.

John Luther felügyelő átlagos munkanapot kezd, pár új elemmel. Kap egy új munkatársat, akinek meg kellene luther2.jpgmutatnia, hogyan működnek ideálisan a rendőrségen a dolgok. Kapnak egy új ügyet is, a gyilkos több szúrással, bestiális módon végez az áldozataival. A nyomok egy pszichiáterhez vezetnek, aki egyik betegében látja a gyilkost, de mivel a férfit is áldozatnak látja, nem hajlandó kiadni az adatait. A nyomozók a nőt figyelik meg, remélve, hogy elvezet a gyilkoshoz, aki a rajtaütés közben öngyilkos lesz. Valami nem stimmel, de Luther nem tudja a teljes figyelmét az esetnek szentelni. Mert a bűnkirály George Cornelius rajta keresi a fia elrablóját: Alice jelentkezik is, hiszen ő tért vissza, a halálát csak megrendezte. luther1.pngLuther egyszerre akar mindenkit megmenteni, de ennyi pszichopata között mennyi esélye van erre?

A BBC egyik kultikus sorozata tért vissza az 5. évadjával. Idris Elba innen indult, de már cseng úgy a neve, hogy körülbelül olyan nehézség egy új Luther évadot leforgatni, mint Cumberbatch naptárában időt találni az új Sherlock részek elkészültének.

A 4. évad Alice nélkül próbált boldogulni, nem is volt ugyanolyan az évad. Ezt megoldva, és Ruth Wilson szerződtetésével most visszakapjuk a pszichopata hölgyeményt, aki előhozza nyomozónk sötét oldalát. Így látszólag minden készen áll egy erős évadra: Alice és Luther játszmája mellett van egy brutális sorozatgyilkos is, aki nem tétlenkedik, és egyre szaporodnak a holttestek, egyik brutálisabban megölve, mint a másik.

Miért vagyok mégis csalódott?

Ha nagyon mutogatni akarok, az Alice lesz. Aki elszabadítja a káoszt és a poklot. Megvan a Luther és Alice közti dinamika, de sokkal erőteljesebben megjelenik a két ember közti különbség. Alice gátlástalan, és Luther bármennyire is védeni akarja a nőt, annak olyan húzásai vannak, hogy ezt már nem lehet eltűntetni. Már az is durva, ahogy az egész emberrablást megszervezte és levezényelte, de amit aztán tesz nyomorult kölyökkel, hogy Luther visszaadta az apjának, az kegyetlen.

Hogy is lehetnének együtt, ha ennyire különbözik a világuk? Alice miatt kész Luther átlépni a határokat, de Alice annyira messze megy, ahova Luther nem követheti, így elkerülhetetlen, hogy a végére ők is ellenfelek legyenek.

És én azt sajnáltam, hogy ez a szál a vezető. Engem sokkal jobban izgatott a sorozatgyilkos szál, amiben volt pszichiátria, átverés, függések, brutalitás. Az évad egyik jelenete, amikor az áldozat érzi, hogy figyelik, de hiába fordul hátra, nem lát senkit. Mi pedig látjuk, ahogy a gyilkos padlón kúszva közelít felé álarcba. Luther zseniális nyomozó, itt is lehetett volna egy nagy párharc, de ez a szál csak azért kellett, hogy legyen gyilkos is benne. Mert Alice szálát zárják.

Lelki útra megyünk, mennyit hajlandó még Luther feladni a nőért? Valahol ez az egész arról szólt, hogy Luther fel kell, hogy ismerje magában a benne élő szörnyet. De mennyi teret enged neki? A kötelességtudata erősebb, mint a személyes vágyai?

Korrekt rendezés, itt van minden visszatérő színész, és mégis, nem voltam teljesen elégedett.

 

Luther - 5/3,5 Idris Elba jó, a történet sorozatgyilkosos szála jó, de Alice? Csalódás az a szál.

https://www.youtube.com/watch?v=zltvWcctE6g

SpoilerZóna

A bűnös

Mielőtt elkezdem elmesélni a film csavarjait, hamar két dolgot meg kell róla jegyeznem.

1. Írtam, hogy nem lennék meglepve, ha megcsinálnák az amerikai remake változatát. Úgy tűnik, nem kell rá sokat várni. Azt hallani, Jake Gyllenhaal veszi át Cedergren helyét. Ezzel azért kicsit óvatos lennék, mert a Nesbo írta A fiú filmváltozatáról is az terjedt, hogy J.G. lesz a címbeli fiú, aztán semmi hír, hogy készülne a film. Pedig eddig nagy türelemmel vártam, bejött az a regény.

2. Dánia ezt a filmet jelöli a Legjobb idegen nyelvű film Oscar-díjára. Ugyan még nem néztem össze, és a rövidített lista sincs még sehol, kik kerültek be a gálára, de ennek a filmből szívből tudok drukkolni.

4_4.jpgDe akkor most nézzük, milyen titkokat tartogat A bűnös!

Asger kényszerből ül a segélyhívások mellett. Nyomozó, de most folyamatban van ellene egy vizsgálat, és amíg nem tisztázzák a nevét, ide helyezték. Holnap lesz a meghallgatás, már csak ezt a szolgálatot kell kibírnia. Részegek, drogosan eltévedtek, bárki, aki veszélyben érzi magát, hívhatja. Asger türelmesen küld rendőrt, akihez kell, vagy nyugtatja le az arra szorultakat.

Aztán egy remegő hangú nő hívja, Iben. Nem válaszol nyíltan a kérdésekre, és mintha nem is vele beszélne. Asger megérti, hogy a nőt egy ismerőse elrabolta, és azt hiszi, a gyerekével beszél, nem a segélyvonallal. Mivel Iben nem beszélhet nyíltan, Asger nagyon kevés információt tud csak meg tőle. Milyen színű a kocsi, furgon, és a mobil cella információiból látja, merre halad az autó. A vonal megszakad, és a rendőrség egy másik fehér furgont állít meg.

Asger nem tudja elengedni az ügyet, bemegy az elkülönített irodába, és onnan igyekszik többet megtudni. Iben 5_5.jpglakására telefonálva kiderül, hogy otthon van a 6 éves kislány és a kisbaba öccse. A szülők szétváltak. Az apa átjött, veszekedtek, a kisbabára rázárták az ajtót, és elmentek. Asger kér oda egy járőrt, és megkéri a kislányt, menjen be a kisöccséhez, ne legyen egyedül.

Majd az apa lenyomozását követően a férfi mobilját hívja. Michael elutasító. Asger egy kollégáját hívja, aki éppen sörözött. Ideges a holnapi meghallgatás miatt. Ő lesz Asger mellett a tanú. Most azt kéri tőle, menjen el Michael lakására, és próbálja kitalálni, miért tart északra a volt feleségével. A rendőrségi nyilvántartásból látja, a férfi büntetett előéletű, erőszakos. De mit akar északon?

3_5.jpgAz Iben lakására kiérkező járőrökkel is tud beszélni, mivel a kislány vonalban volt. Hallja, hogy a járőr azt kérdezgeti a kislánytól, miért véres a keze és a ruhája. Asger kéri a rendőrt, hogy nézzen szét a házba, ellenőrizze, mi van a kis Oliverrel. A járőr hangja elcsuklik, amikor a szobában megtalálja a babát. Szinte sírva mondja, hogy a kicsi már halott. Asger rá akarja venni, hogy menjen be, nézze meg a pulzusát. A járőr kifakad: látja, hogy nem élhet. Szétszaggatták a hasát, minden csupa vér. A járőr, de Asger is teljesen kikészül.

Újra telefonál Iben. Asger már leszámolna a gyerekgyilkos Michaellel, főleg, hogy Iben a gyerekeivel akar lenni. Nem tudja, mi van a kisfiával. Asger megkéri, kösse be magát. A nőtől tudja, hogy Michael nem kötötte be magát. Behúzatja a nővel a kézi féket, majd kéri, szökjön meg! De dulakodás hallatszik.

Iben a raktérből hívja újra. Most azt a tanácsot kapja, keressen bármi nehezet, és amikor a férje megáll, kiszedné a kocsiból, támadjon a fejére. Megérdemli. Már leáll a kocsi, Michael közeledik, amikor Iben arról kezd beszélni, hogy a kisfia jól van-e. Ő segített rajta, kiszedte a kígyókat a hasából. Azóta csendbe van, nem sír. Asger akkor 1_1.jpegdöbben rá, hogy Iben a baba gyilkosa, de már szólni se tud, hallja, hogy Iben Michaelre támadt, és megint süketek a vonalak.

A társa hívja Michael lakásáról. Végigolvasta a férfi leveleit. Kiderül, komoly harcot folytatott a gyerekei felügyeletéért. A felesége elmegyógyintézetben volt, féltette tőle a gyerekeket, de mivel büntetve volt korábban, nem kapta meg a gyerekeket. Északra a klinika van, ahol az asszonyt kezelték. Asger megnézi a térképen, Michael most is arrafelé tartott.

Hívja a mobilokat, Michael felveszi. Megsérült, Iben elszaladt előle. A férfi teljesen össze van törve: a kisfia halott, a felesége megőrült, és senki nem segített.

2_1.jpegKintről szólnak, hogy Iben a vonalban van. Asgerrel akar beszélni. Kimegy, a többiek előtt beszél vele. A nőnek most esett le, mit tett Oliverrel. Hallja, egy hídon van éppen és búcsúzkodik. Asger próbálja lebeszélni az öngyilkosságról. Elmondja, hogy van, aki hazavárja. A kislánya szereti, és ő megígérte neki, hogy az anyja haza fog menni. Michael is segíteni akar neki. Igen, Oliver halott, de Iben csak jót akart. Nem tudta, mit tesz. Ellenben vele. Asger elmeséli, hogy ő is gyilkos. Megölt egy bűnözőt, mert elege volt, hogy nem tehet semmit. Úgy állította be, mintha jogos lövés lett volna, de nem az volt. Iben megköszön mindent, azzal búcsúzik, hogy Asger jó ember, majd elnémul a vonal.

A csendet az északi körzet hívása töri meg. Asger már gyászolja a nőt és a kisfiút, de kijavítják. Iben lemászott a korláthoz, a rendőrökhöz ment oda. Megdicsérik a férfit, megmentette a nő életét.

Asger leteszi a headsetet, kisétál az irodából. Még látjuk, ahogy a mobilján valakit felhív.

Lady Macbeth

Vidéki, szerelmes, számító, gyilkosos.

lady_macbeth.jpgKatherine felfelé megy férjhez, a birtokos Alexander Lester veszi feleségül. A nőtől mindent irányító apósa egyetlen dolgot vár: örököst szüljön a birtoknak. Ám Alexander semmi vonzalmat nem mutat a nő felé, megalázó helyzetekbe hozza, amiért az após a nőt hibáztatja. Katherine mindent tűr, míg a férfiak Londonba nem utaznak, és egyedül marad a birtokon. A szeme megakad az egyik szolgálón, az új lovásznak felvett Sebastianon. A férfi is vonzódik az asszonyhoz, és hamarosan szenvedélyes viszonyba bonyolódnak. A hazatérő Boris, majd Alexander már nem azt a szelíd teremtést találja otthon, akit megalázhattak és uralhattak. Katherine már kész harcolni a boldogságáért, és nem nézi, ezért milyen eszközt kell bevetnie, vagy milyen határt kell átlépnie.

Találtam egy filmet, amiből végre megértem, miért ível felfelé Florence Pugh karrierje? Láttam már ebben-abban, de eddig nem értettem, miért a sikere. Valahogy ellenszenves volt nekem a nő is, és a szerepei is. De amit itt csinált… igen, a lady Macbeth kellett, hogy érteni kezdjem a jelenséget.

A film magán viseli az eredetét: egy Leszkov novella az alapja, ami magyarul a Kisvárosi lady Macbeth néven lehet ismerős. Van benne egyfajta színházi jelleg, egy jól működő kamaradráma, bár könnyen lehet, hogy a rendezés miatt érzem így.

Mert a filmet a színházi körökből érkező Oldroyd rendezte. De sikerült neki az, hogy nem nyomja el a filmet a színházi jelleg. Sok kamaradrámánál nyomaszt, hogy színpadon sokkal jobban működne, filmen vontatottnak és soknak érzem. Még Benedict Cumberbatch filmet is tudok ilyet mondani (Augusztus Oklahomában), pedig nagyon elfogult vagyok az ő filmjeivel. Itt viszont minden pontosan kiszámított, hatásos és megrázó is.

A történet kosztümös, könnyen rá lehetne nyomni, hogy szerelmes, de igazából ez sokkal több, mint egy szerelmes történet. Már a Lady Macbeth cím, a Shakespeare utalás is előrevetíti, hogy itt lesz egy erős nő, meg lesznek gyilkosságok. Emberi dráma, a szereplőkben nem semmi harcok dúlnak, de a cselekmény is tartogat olyan fordulatokat, hogy az ember torkán akad a falat.

Katherine a XIX. század egyik elnyomott női alakja, akinek aztán minden kijut. Lehetne szavazni, hogy mi a legnagyobb bűn ellene. Az apósa lenézése? A férje közönye és a megaláztatások? Vagy, ahogy a ház foglyává teszik? Átérezhető, szánható a karaktere. Aki egy viszonyba menekül, majd a felfedezett boldogságért nagyon küzdeni is kezd.

És Florence Pugh tökéletesen hozza mindkét női alakot. Az elnyomott, szerencsétlen nőt, akit szánunk. És a szörnyeteget, aki lassan lesz belőle. Ezért a díjak, ezért a siker, tényleg nagy, amit a színésznő itt megmutat.

Nekünk meg marad a nyugtalanító érzet, hogy minden ember szörnyeteg. Ha nem is látszik annak, ott lapul odabent. Ha olyanok a körülmények, elő fog törni, és akkor: jaj, annak, aki az útjába kerül.

Nem könnyű film, nyomasztó, és bevisz a lélek sötét zugaiba. De pont ez a jó benne, ez minőségi dráma, ami meg tud rázni. Hat, lekötött, minden sötétséggel együtt nekem bejött.

 

Lady Macbeth - 5/4 drámai, jól felépített karakterdráma, ami adagolja a feszültséget és könyörtelen. Pugh jó!

https://www.youtube.com/watch?v=2Z0N8ULhuUA

süti beállítások módosítása
Mobil