Minden napra egy film

Minden napra egy film

Gyilkos elmék (13. évad)

2018. május 05. - BBerni86

Nyomozós, csapatos, életben maradós.

A csapatot támadás érte, és hogy a személyes érzelmeket teljesen félre tudják tenni, Matt Simmons érkezik a tettes elfogására. Mivel közben Matt saját osztagát feloszlatják, kap egy helyet a BAU tagjai között. Nekik is az életükért kell küzdeniük: kapnak egy igazgatóhelyettest a nyakukra, aki nem is titkoltan azért dolgozik, hogy a részleget bezárhassa. Az irodai harcok mellett a sorozatgyilkosok elfogása sem maradhat el. Gyilkos bohóc, traumát kiheverni nem tudó fegyveres is vár rájuk. Meg kell oldaniuk túszhelyzetet, ahol az egyik túsz ráadásul Matt felesége. Garcia is kénytelen szembenézni kamaszkori démonával, amikor a szüleit halálra gázoló férfi meghallgatására kell mennie.

letoltes_10.jpgÉvadok óta írom, hogy a Criminal minds már nem az a sorozat, ami egykor volt. Érdekes krimi volt, amiben valóban volt jelentősége a személyiségmodelleknek. Időről időre próbálják megújítani, de ami ment az első pár évadban, most már nagyon nyögvenyelős.

Ami nekem a legjobban fáj, ahogy a karakterekkel bánnak. Nem mernek elengedni senkit, jó, ez így nem igaz. Az egyik legjelentéktelenebb elemzőt, akinek a nevére sem emlékszem már, megölték és eltemették. Hozzáteszem, a helyét azonnal fel is töltötték. Minek ennyi nyomozó ebbe a szériába? Egy 40-45 perces részbe esélye sincs mindenkinek szerepelni, nem is győznek alibiket kitalálni, egy-egy karakter miért nincs az aktuális részben. Ráadásul sokaknak olyan a szakterülete, hogy érdemben nem is tud hozzászólni a munkájukhoz. Amióta Aisha Tyler állandó figura, nem tudnék egy esetet sem, amihez szervesen kellett volna a jelenléte. Komolyan, annyi a legtöbb érdekesség vele kapcsolatban, hogy mennyire más a hangszíne itt, mint amit az Archer szériában csinál.

De nem tetszik az sem, ahogy a másik sorozatból ide tették Matt figuráját. Igaz, nekem már az sem tetszik, hogy az anyasorozat lett a túlélő, és a sokkal változatosabb, érdekesebb kis sorozatot befejezték.

Mert nem lehet azt mondani, hogy ebben jobb esetek lennének. Lement 22 rész, és ha 2 emlékezetes gyilkost tudok belőle mondani, sokat mondok. A másikban legalább érdekességet adott a más kultúra, a folyamatosan más világvárosok.

Az átívelős szálak is egyre gyengébbek. Gyakran érdektelenek is: mégis, ki gondolta komolyan, hogy a nyugdíjtól folyton visszatáncoló Rossi szerelmi életével töltsék ki az üres perceket? De amit tudtak itt régebben, pl. Reed személyiségéből fakadó drámákat betenni, teljesen megszűntek. Reed már nem csodabogár, senki meg nem mondaná, hogy milyen szociális zavarai voltak egykor. És nincs fejlődés, hogy lett ilyen, csak ilyen lett.

Nagyon próbálok találni benne valamit, ami miatt érdemes még a heti egy részt megnéznem. De minden, ami eddig a pozitív oldalon volt, lassan elveszti a helyét. Sok szereplőt megszerettem, érdekel a sorsuk, de már semmi érdekes nem történik velük. Utálom, ahogy a színészek ki-be járnak a sorozatba – Shemar Moore egy részes beköszönése is tiszta felesleges volt. A krimi már gyenge, nem is pszichés nyomozások vannak, megy le az egész egy olcsó krimi szintjére. Arról nem is beszélve, hogy a logikát is lehet kidobni az ablakon.

Már mérlegelem, a megszokás itt tartson-e még. Nagyon billeg a léc, már kifáradt a széria.

 

Gyilkos elmék - 5/2 az ügyek egyre jellegtelenebbek, a csapat túl nagyra nőtt. Le kellene ezt már zárni!

https://www.youtube.com/watch?v=JHr8DdiIZ7A

Az útvesztő 3. Halálkúra

Túlélős, mentő akciós, vírusos, harcos.

A szabadon maradt immunis túlélők igyekeznek kiszabadítani a társaikat a VESZETT karmai közül. A nagy rajtaütésen sokakat is sikerül kimenteni, de Minho fogságban marad, amibe Thomas képtelen beletörődni. A többiek már az utat tervezik a szigetre, ahol újrakezdhetik, ő azonban az utolsó városba menne, Minho megmentésére. Serpenyő és Newt, majd Brenda is csatlakozik a mentőalakulathoz. Eközben a VESZETT és movieposter.jpgTheresa folytatják a kísérleteket, már közel jutnak a megoldáshoz, de a vírus erősebbnek bizonyul. A várost már falak védik, de lassan ez sem jelent megoldás. Sürgősen ki kell találni valamit. Mindenki akar a másiktól valamit: Thomasnak kell a lány, hogy bejusson a barátaiért. Theresának kell a fiú vére, amiben ott a megoldás. Tisztázniuk kell azt is, hogy állnak most egymással.

Egyszer volt, hol nem volt, a posztapokaliptikus világmentős kamaszfilmek és regények özönében feltűnt egy, ami más volt. Mert végre nem a szerelmi szál volt a történetben a kiemelt helyen, végre nem egy erejét megtaláló lánynak kellett megmentenie mindenki mást, miközben megreformálja a társadalmat is. Szerettem is az Útvesztőt, amiből az első film is kifejezetten nézhető lett.

Regényben erősek a folytatásai is, a Tűzpróba a kedvenc részem – a regények között. De a második előzménykötet is ütős lett. Mivel az első film sikeres lett, ez a sorozat sem kerülhette el a trilógiává válást. Amivel már több bajom lett. Már a Tűzpróbában sem ismertem fel az eredeti történetet, annyit variáltak rajta. De az legalább látványos popcorn akciónak elment.

De most ez a Halálkúra… nem is tudom, mivel lehet ezt elkezdeni.

Talán azzal, hogy ez már nem Dashner sorozata. Teljesen új történetet adtak neki, csak éppen azokat a szereplőket mozgatják benne, akiket Dashner talált ki. De ennyi nem elég a boldogsághoz!

A filmnek egyszerűen nincs épkézláb története. Buta fordulatok és cselekményszálak vannak benne, amelyek önmagukban sem értelmesek, nemhogy az eredeti regénnyel összevetve! Elég csak a vírus ellenszerére gondolni… végig elég lett volna pár vérvizsgálat? Akkor, mégis, minek kellett a gyerekeket beledobni az útvesztőbe, és miért kínozzák még mindig őket pszichés kihívásokkal? Vagy, a végén ott van Thomas kezében az ellenszer. Mégis, ki fog belőle még gyártani, hogy a teljes városnak, a tudósoknak és a cégnek vége? Vagy annyiban hagyják, nem lesz gyógyítás? Az meg annyira nem Thomas! Semmi értelme. A regény vége sokkal jobban el lett találva.

Megbocsátóbb lennék, ha legalább azzal ellensúlyoznák a tartalmi gyengeséget, amit a Tűzpróba tudott. Az izgalmas, látványos, akciókaland volt. Itt nincs olyan látvány, az akciók is sokkal szimplábbak. Már az a horror hangulat sincs benne, amit a Tűzpróba egy-egy ponton fel tudott mutatni.

Ha szerethető momentumokat keresek, a színészeknél lyukadok ki. Dylan O’Brien a Teen Wolf óta nálam a kedvencek között van, ha rombolja is a helyét olyanokkal, mint az Amerikai bérgyilkos. De a legjobb különben Thomas Brodie-Sangster volt, lopta itt a showt.

Nálam a csalódások listájára kerül fel, a film helyett inkább a regényt fogom újrázni!

 

Az útvesztő 3. - 5/2,5 kevésbé látványos, nagyon butított és tönkretett cselekmény – elrontották a sorozatot!

https://www.youtube.com/watch?v=qhPeitfB5l0

Tökéletes hang 3.

Lányos, zenés, turnés, versenyes.

A lányok 3 éve kimaradtak az egyetemről, de az önmegvalósítás senkinek nem akar összejönni. Beca szakított a barátjával, és sikeresen kirúgatta magát a zenei cégtől is, ahol producerként dolgozott – nem volt hajlandó feladni a jó zenét az ügyfél hóbortja miatt. Amy lóg Beca és Chloe nyakán, akinek nagyon hiányoznak a régi szép napok.274261_1513174675_3674.jpg Nagy kedvvel is készülnek a Bella találkozóra, ahol azt kell látniuk, hogy Emily az új lányokkal milyen jó és boldog, míg ők nyomorultak. Aubrey veti fel az ötletet, hogy katonai fejes apjával benyomatja maguk az európai turnéba, ahol a kint szolgáló katonákat kell szórakoztatni. Ott derül ki, hogy ez egyben verseny is, Dj Khaled itt választja ki az előzenekarát. A Bellák a győzelemre hajtanak, míg Beca körül egy producer, Chloe körül egy fess katona és Amy körül a régen nem látott apja kezd el körözni.

Egyre kevesebb az eredeti ötlet, az olyan film, ami nem feldolgozás vagy folytatás. Mondom ezt úgy, hogy nagyon bírom a Marvel filmeket, amelyek talán a legtöbbet ártanak a sokszínű filmpiacnak. Azért nekem hiányoznak a meglepetés filmek, az olyan eredeti történetek, amiért rajongani lehetett vagy egy nagyon jót nevetni rajtuk.

A Tökéletes hang pont olyan kis komédia volt, amit nekem találtak ki. Zenés volt, elég jó soundtrack albummal. Volt benne poén, szerelem, verseny, barátság és személyiségfejlődés. Még azt is megengedte magának, hogy látszólag durva poénokkal éljen. Összeállt az egész, és a zenekar feltör receptet egyedien, szórakoztatóan vitte sikerre.

Ám sajnos, a sikerek sorsa nem került el. Már a második rész sem tudta megismételni az első szerethető voltát, de most láttam a 3-at is, és azt kell mondanom, messze ez a leggyengébb eresztés a három film közül. Mintha nem is ugyanabba az univerzumba járnánk…

Egyrészt, a durvább poénok maradtak, csak már nem poénok, hanem kínosak. Van egy rész, amikor Fat Amy (nem vagyok hajlandó a magyar szinkron Háj verzióját használni) a reptéren akar poénkodni a katonákkal, akik zavartan néznek össze, hogy ez a csaj mennyire lehet ép. Én éppen így éreztem magam Fat Amy jeleneteinek 95 %-ában. Nagyon túltolták, és már nem vicces, hanem ciki és gáz, amit kezdenek vele.

De a zene sem a régi már, annak ellenére, hogy sokkal többet énekelnek benne. Nincs benne olyan ikonikus dal, mint ami az előző kettőbe bekerült. Amikor a lányok azzal szembesülnek, hogy a másik bandák hangszeresen mennyivel jobban szólnak – akkor bennem is ugyanez fogalmazódott meg. Sajnáltam is, hogy ők nem lépték meg a hangszeressé válást.

A szereplők magánéleti gondjai klisések, túlírtak és a legtöbb idegesítő is. Amy és az apja – kész fájdalom. Beca és a karrier, mintha nem tudtuk volna előre, hogy ez lesz a vége? És Chloe meg a szerelemre vágyás… kevés olyan béna szerelmi szál akad, mint amit Brittany Snow és Matt Lanter kapott ebbe a filmbe.

Maga a film története is semmilyen, unalmas. Kevés maradt a Bella érzésből benne. Eddig szóltak is valamiről, volt bennük a végére egy megható gesztus, valami, amiért érdemes volt megnézni. Most mi van? Béna baki parádé.

Méltatlannak érzem ezt a búcsút – miért nem vártak meg a folytatással egy jobb sztorit?

 

Tökéletes hang 3. - 5/2,5 a varázs és a humor eltűnt. Némelyik karaktert (Amy) túltolják. Olyan buta is a sztori!

https://www.youtube.com/watch?v=Lt25TFcHuEg

Beyond (másodszor)

Más világos, harcos, képességes.

Holden nagyon igyekszik visszailleszkedni az egyszerű hétköznapokba. Elvállal egy állást az apja vállalatában, Willa mellett igyekszik szerető barát lenni, és a másvilágból hozott képességeit elnyomja. Amelyek ezt nem akarják hagyni: a fiút egyre több véres látomás kísérti, újrakezdődnek az alvajárások is. A szülei is bajt éreznek, ha ezt nem is mondják meg neki. A saját szakállukra kezdenek nyomozni a szekta után, mely legutóbb magának akarta a fiukat. Eközben több kómába esett beteg is feléled, és gyilkos képességekkel útra indul. Már nem önmaguk, valami megszállta őket odaát, és az emberek világában készítenek elő egy nagyobb tervet. A visszatérő Charlie feszültséget generál Willa és Holden között, akiknek a kapcsolatuk is át kell értékelni, négyszögesedve Holden öccsével.beyond.jpg

Valaki magyarázza már el nekem, miért maradnak ilyen sorozatok életben, amikor olyanok, mint a Forever volt, kaszát kapnak? Sokan nézik? Nagyon nem. Direkt rákerestem a nézőszámokra. Az első évad közel millió nézővel indított, hogy beálljon 300 ezresre. A második évad még ebből is veszett. Az évadzáró mindössze 0,26 millió nézőt tudott felmutatni! Siralmas és szánalmas egyszerre. Akkor mégis minek ez?

Még csak azt se mondhatom, hogy jó a története. Mert nagyon nem. Az csak egy dolog, hogy nagyon lassan indulnak be az események, de amikor már izgalmasnak kellene lenniük, akkor is megmaradnak a nyugdíjas tempónál. Nincs feszültség, nincs izgalom, nincs ebben semmi!

Ötlet is nagyon kevés. Az első évadot lezárták, és kínlódtak, hogyan nyissanak új fejezetet ebbe a világba. Keserves a végeredmény is. Már nem egy jó fantasy – őszinte leszek, az sose volt – de minden guilty pleasure élményt is kivettek belőle. A rosszfiúk célja egyszerre banális és értelmetlen, a szekta úgy ostobaság, ahogy van. Nincs jó ellenfél.

Mondjuk, jó jófiúk se. Nem tudtak szerethető karaktereket írni. Hajlamos vagyok amúgy is a gonosz erőknek szorítani, de itt szomjaztam érte, hogy a démonok kezdjék el megölni a karaktereket! Természetesen, mivel ez egy ifjúsági széria, erre nem kerülhetett sor. Ebbe is, milyen logika van? Jön a világpusztító démon hadsereg új otthont rabolni, és senkit nem ölnek meg? A pacifista vérszomjas démon nem önellentmondás egy cseppet?

A szerelmi szálakon is sírni tudtam volna, természetesen nem meghatottságomban. Olyan ostoba húzásokkal van az is tele, hogy megszavaznám a forgatókönyvíró pénzbeli szanálását érte! A szerelmi háromszögeket is nagyon unom, de bevett filmes húzásként le tudom nyelni. De amikor Luke elkezdett nagy szemeket meresztgetni Willa felé, legszívesebben megütöttem volna a laptop képernyőjén keresztül! Az egyik részben még az exével szerelmes meg hempereg, rá egy részre, meg azt mondja a bátyja barátnőjének, hogy ő a legmenőbb ember, akit ismer, és olyan szerelmesen nézi, mintha ő lenne a kedvenc csokija? Luke, amúgy se szerettelek, de ezzel nagyon le is írtad magad nálam!

Mindezen túl ronda a CGI, már amikor van. Komolyan, jobb lett volna, ha nem is próbálkoznak. Ha elképzelem, sokkal jobb lett volna, mint ez a látvány.

Arról még nem láttam kiírást, kap-e még egy esélyt a csatornától. A vége nyitott, lehetne. De nagyon remélem, hogy belátják, nem hiányzik ez a széria senkinek! Én kaszálom is, az fix.

 

Beyond - 5/1 a látvány nem viszi el a hátán, a szereplők és a történet még annyira se. Unalmas, túlírt.

https://www.youtube.com/watch?v=xwVxQw27DVU

Idézzünk!

Tomi, hadd osszam meg veled a rocksztárok első számú szabályát! Ha ilyen fejjel játszol a koncerten, amikor jön a tömegbe ugrás, biztos, hogy k*rvára pofára fogsz esni, mert mindenki a csuklóját nyiszálja éppen. (A tanár)

 

  • Rám ne nézz! Eszembe sincs mindenféle fákba nyúlkálni! Tudjátok, mik mászkálnak az ehhez hasonlókban?
  • Afganisztánban voltál, ott lőttek rád!
  • Figyelj, a pókoknak nyolc lába van. Soha nem láttam nyolclábú tálib lázadót! (Beyond)

 

  • Azt hiszem, beszélnünk kell velük.
  • Ne féljen, Uram, a kardom és az életem is a magáé.
  • Nincs is nálad kard. Meg életed sincs, ha már itt tartunk. (iZombie)

 

  • Nekem régen jobban tetszett.
  • Amikor üres és szomorkás volt?
  • Igen, tökéletes volt. Mint egy ravatalozó, ahol Pokemon kártyákat árulnak. (The Big Bang Theory)

 

  • Azt akarod, hogy eljátsszam Jacket?
  • Sajnos, segít gondolkodni.
  • Uh, ok. Hé, Mac, szeretem azt a nagy agyadat, tényleg, de ha hagynád, hogy lepuffantsam azt a 17 tökfejet kint a 2 megmaradt golyómmal, akkor már a Főnix gépén ülhetnénk martinit szürcsölgetve ahelyett, hogy itt ülünk. (MacGyver)

A sziget

Menekülős, klónos, kalandos, szerelmes, akciós.

Lincoln egyike a menekülteknek, akik túlélték a világ pusztulását. Egy titkos kolóniában várja, hogy elmehessen a szigetre, a világ utolsó lakható pontjára. Próbálja betartani a szabályokat, de egyre több kérdése van. Valami nem stimmel. Furcsákat álmodik. Az orvosa is felfigyel ezekre, és elkezdi kivizsgálni őt. Egy nap elcsatangol az épületben, véletlenül sétál be a titkos részlegbe, ahol szembesül a valósággal: nincs sziget, csak halál. Akit 5879_1.jpgkisorsolnak, megölik a szerveiért. Jordan, aki rég tetszik neki, a következő kisorsolt túlélő. A férfi visszamegy a nőért, és ráveszi, szökjön meg vele. Kint döbbenten szembesülnek vele, hogy a világ nagyon is élhető, hazudtak nekik, és most vadásznak rájuk. Mert klónok, csak termékek. De ők is élni akarnak, és nem adják könnyen az életük.

Utálok belegondolni, hogy ez a film is már 13 éves. Nem is először láttam, szerintem a tévé is leadta már párszor, de most jól esett nosztalgiázni kicsit vele.

Ekkor még Ewan McGregor sztár volt. Éppen túl a Star Wars részeken, már tudtuk, milyen jól énekel – hála a Moulin Rouge szerepének. (Nekem még mindig nagyon fáj, hogy a Chicago lett egy évvel később az Oscar nyertes musical, nem a Moulin egy évvel korábban.) Most, ahogy elnéztem, az is felmerült bennem, hogy itt még jól is nézett ki. Játszani még ma is tud, szó se róla, de itt még jó ránézni is. Pont megfelelő ez a film arra, hogy popcorn mozi legyen.

Mert bizony, Michael Bay film, nem arra kell várni, hogy megmozgassa az agyam. Látványfilm. Jól felismerhetőek a rendezőre jellemző vágásokat, autós és repülős üldözések. Mondjuk, nekem még mindig jobban bejött ez az elképzelhető járműves világ, mint amit a Transformersbe összehozott a rendező, bár hasonlóak. Itt még tetszett. A Transformers nem.

Talán azért, mert itt van törekvés arra, hogy a látvány mellett a történet is értelmes legyen. Az eleje kifejezetten jó sci-fi alap, és ha nézőként érezzük is, hogy túl sok minden nem stimmel és itt bizony valami mocsokság zajlik – még a trailer is előtte a klón poént. De jól sejtet, okosan építi egymásra a részleteket, és egyszerre teremt egy rideg, tudományos környezetet és benne naiv, de szerethető karaktereket.

A világba kilépés, a kezdeti akciók is a helyén vannak. Az utolsó kb. 40 perc száll el teljesen, és degradálódik a film egy látványos, de agyat és logikát nélkülöző akcióvá. Csillog-villog a film, szép, jó nézni, és leköt, de azért nem bántam volna, ha nem kell teljesen lekapcsolni az agyam közben.

A karakterek fekete-fehérek, de annyira eltalálták a stábot, hogy ezt is kész vagyok elnézni. McGregor ekkor nagy kedvencem volt, ahogy Scarlett Johansson is. Sean Bean, szegényem, itt még rosszfiú. Jól állt neki, kicsit ki is mosta most a fejemből, amit Stark családfőként beleégetett. Hounsou is karakteres, ha nem is annyira izgalmas itt, mint a Véres gyémántban. Tényleg, vele mi lett? Ekkor kezdett felívelni a karrierje, de közben eltűnt…

Ami még tetszett, és újra megcsapott, mennyire szerettem, a film zenéje. A végén az emberi hanggal is játszó score… borzongat. Ok, nem egy Hans Zimmer, de vannak szép dallamai… nekem akkor is tetszett, ha ez óta nem is tett le semmi hasonlót az asztalra Jablonsky!

Ma már jobban látom a hibáit is, mint újkorában, de még bírom. Jó popcorn mozi.

 

A sziget - 5/4 érdekes sci-fi, ami átcsap brutális akciófilmbe. Sztárok, látvány, popcorn, ma is.

https://www.youtube.com/watch?v=ZtyC3jFh6eM

Viking vakáció

Családi, ünneplős, titkos, gyerekes.

Abbie és Doug házassága javíthatatlanul tönkrement: már csak veszekedtek, meg is csalták egymást, a válás mellett döntöttek. Ám közeledik Doug apjának születésnapja, és a súlyosan beteg férfit nem akarják kitenni a családi drámának. Így megegyeznek, hogy otthon titokban tartják a helyzetet, és a gyerekeik fejébe is beleverik, nehogy elszólják magukat. Gordie azonban hamar ráébred, mi a fia családjában a helyzet. Az unokáinak igyekszik viking-vakacio.jpgsegíteni, akiket a szüleik veszekedései nagyon megvisel. Lottie mindent mániásan jegyzetel, Mickey a vikingek szokásainak hódol, míg a legkisebb köveket hord magával. Egy napon a nagyapa a tengerpartra megy le a gyerekekkel, és egy nem várt esemény egy korábban mondott kívánsággal párosulva nem is kis zűrzavarhoz vezet, viking temetéssel.

Közbe akad egy-egy olyan családi film, ami különös, de valami nagyon szívmelengető sül ki belőle. A család kicsi kincse, a Vademberek hajszája – fekete humor is van benne, valami nagyon fájdalmas, de valami nagyon felemelő és szerethető is.

A Viking vakáció nagyon nem tűnt ilyen filmnek. Egy tipikus családi drámának indul, aminek már az elején belengetik, hogy a családi találkozónk várhatjuk a vígjátéki elemek. Amik aztán mégse akarnak jönni. Elkezd az egész unalomba fulladni, és a film ugyanazokat az elemeket ismételgeti. Mondanom se kell, mennyire hamar lefáradtam tőle.

De! Kitartottam, és a jutalmam a film utolsó negyede lett, amiben viszont meg van az a plusz, amit az egyedi, de értékes családi filmek tudnak nyújtani. Nagyon beteg a humora, de mégis nagyon ütős poénokat kezd el felvonultatni és a családi szál is többé válik. Nem lesz happy end, nem lesz limonádé, nem lesz klisé halom, de érzelmekre kezd el hatni tudni. A karakterek fejlődni kezdenek, a szituációk sokkal érdekesebbek – azért az izgalmas jelzőt még a végére se merném használni.

Hatalmas, ahogy a gyerekek utolsó ajándéka a nagyapának az egész családot sokkba rántja. Ahogy mindenki néz rájuk, és képtelenek felfogni, mit csináltak… el se lehet mesélni.

Tetszett, hogy a karakterek elkezdenek magukba szállni. Nem lesz tiszta happy end, a gondok nem oldódnak meg maguktól, de felismerik, hogy nem ellenségei egymásnak, hanem ők egy család, akik csak egymásra számíthatnak a világ ellenében.

Mert még valamit megvillant a végére a film: ad egy kis kritikát a mai mindennapoknak is. Amikor a sajtó minden áron szenzációt akar faragni, nem is az a lényeg, mi történet, hanem hogyan lehet minél hangzatosabban eladni. És a családnak össze kell fogni, hogy kivédjék a helyzetet. Mindenki képes lesz kicsit jobb lenni.

A mellékszereplők is a végére érnek be: akik korábban felületes és érdektelen figurák voltak, itt kicsit jobban meg tudnak nyílni, és ők is el tudnak indulni egy szerethetőbb irányba.

A szereposztás is jó, ha néhol meglepő is. A nagyszájú, hatalmaskodó anya illik Rosamund Pike alakjára, aki belevisz valami keménységet, amit a Holtodiglan pszichopatájaként is felvillantott. David Tennant meg azért érdekes, mert amilyen pszicho karaktert tud játszani, olyan kis szerencsétlen és ártatlan itt.

A vége miatt érdemes volt megnézni, de addig ki kell tartani, mert elég unalmas.

 

Viking vakáció - 5/3 közhelyes családi dráma, egy olyan fekete humorú véggel, amit tanítani lehetne. Szíve nő.

https://www.youtube.com/watch?v=wWBMeQRYYa8

Várható heti megjelenések

Indul a moziban:

- Hang nélkül (ígéretes horror, rajt van a kívánságlistámon)

- Kutyák szigete (melodrámának tűnik nekem, amire rásütném a fura jelzőt)

- Színpadon az életem

- Szűzőrség

- Taxi 5. (ezt már nem is merem minősíteni - a 4 is olyan alulrepülés volt, hogy ezt látatlanba is el merem könyvelni földbe csapódó katasztrófának)

 

DVD-n várható:

- A legnagyobb showman (musical, cirkuszos, jó szereposztással, gyengébb történettel)

- Utóhatás (katasztrófafilm és dráma, a katasztrófát én is éreztem, csak nem úgy, ahogy a készítők szerették volna)

- Apavadászat (komédia)

- Kísértettörténet (romantikus dráma)

- Dzsungel-mentőakció (mese)

 

Ami nekem a program, a héten megyek a Bosszúállók Végtelen háborúra, várhatóan szombaton kaptok is róla kis összefoglalót. Tudom, csúnya dolog tőlem, hogy nem premierrel nézem, de akkor tele volt a mozi! Most majd kapok levegőt is a teremben és lesz helye a táskámnak is. A dvd-k közül kettőt már láttam - anno írtam is róluk - az Apavadászat és a Kísértettörténet meg rajt van a nézendőim listáján, ami jelenleg olyan hosszú, hogy nem ígérek semmit. Jönnek a sorozat évadzárók, és le vagyok maradva... de majd szépen sorba haladok.

Jó filmezést mindenkinek a hétre!

Rampage - Tombolás

Gén átírós, szörnyes, zúzós, akciós.

Az űrben illegális kísérleteket folytatnak a gének manipulálásával. Az eredmény egyszerre siker és borzalom: a célt elérték, de a teremtett állat – egy óriási patkány – mindenkivel végez. A minták egy mentőkapszulában indulnak a Földre, de egy robbanás miatt szétszóródnak. A Claire vezette nagyvállalat meg is kezdené a rampage.jpgbegyűjtést. Davis állatok mentésével foglalkozik, egy rezervátumot vezet. Az egyik legjobb barátja egy albínó gorilla, George, aki védelmezi a családot és jelelni is tud. A leeső vegyi anyag kapcsolatba kerül a majommal, akinél megindulnak a változások. A mérete nő, szinte sebezhetetlen és nagyon agresszív. A kormány lekapcsolná, Davis és a módszert kidolgozó tudós védené, Claire begyűjtené. Egy jeladóval csalják Chicago felé, és a meginduló óriási gorilla, farkas és krokodil pusztítani kezd.

Az óriási szörnyek mindig is mozgatták az emberiség képzeletét: a mitológia tele van velük. Az ókori görögök, az egyiptomiak, de még a biblia is vonultat fel párat. Nem is véletlen, hogy a mozi születése óta érkeznek az újabb és újabb hatalmas, veszélyes lények. Ezek némelyike pusztító, mint Godzilla, mások még akár pozitív lényként is értelmezhetőek, mint King Kong.

Idén tavasszal is kaptunk egy újabb, bocsánat, három újabb hatalmas szörnyet. Csak ezúttal nem isteni beavatkozás, isteni lény, vagy sima génváltozás hozta létre. Ezek az állatok a tudomány egy vadhajtása miatt változtak meg, és lettek szörnyek.

Ha csak a szörnyeket nézem, jönnek is a kérdések. Mégis, kinek a fejéből pattantak ki? A gorilla nem kapott semmi extrát. A többiekhez képest nem is sokat nőtt. A krokodil se lett nagy szám, nagyon beidézte nekem az új generációs Godzilla verziót, talán annál bénább volt szegényem. A farkas… abban volt ötlet. Ugyan a CGI nem hibátlan – a Thor 3. óriásfarkasa messze szebb lett, de amikor kitárta a lábait és leutánozta a repülő mókust… azon eldobtam az agyam. Ilyen ötletből kellett volna több bele!

Mert sajnos az akció agyatlan. Claire, aki állítólag okos nő, és nem mellesleg ő a főgonosz, hogy gondolta, hogy nagyvárosba csalja az állatokat? Komolyan? Mintha nagy teljesítmény lett volna valahonnan máshonnan sugározni. Milliárdos volt, simán megvehetett volna egy kis vidéki rádióadót fillérekért és akkor nem egy nagyvárosba vonulnak fel az állatok. Ok, értem a mögöttes okot is. Ez jobban néz ki a vásznon… de a katonák se okosabbak, és röhejes, mit túl nem élnek ezek a turbó állatok. Repülőből zuhanás, bombázás… megküldik őket bombával, semmi. De Rock meglövi a krokodil egy lágyabb szövetét és persze, ott sérül… jaj.

A CGI felemás. Ma már vannak jobbak, bár azért ez sem a leggyengébb kategória. Szerintem az állatokba lehetett volna több ötletet vinni, egyedül a farkasba voltak. A csontlövés, a repülés – a többi meg nem kapott semmit? A külsejük se lett éppen nagyon eltalált. Amikor pedig Rock és George, már nagyként vannak egy snitten, nagyon érezni, hogy a színész csak a zöld háttér előtt pózol, és mögötte kép van.

A történet a semmi extra, agy nélküli akciódömping. Kikapcsolódni pont jó agyalás nélkül, néhol még vicces is tud lenni.

A színészválasztás is tetszett. Akerman jobb gonosznak, mint előtte jónak bármiben.

Nem egy jelentős film, de kellő elvetemültséggel szórakoztató, egyszer simán nézhető.

 

5/3 nyári popcorn mozinak pont jó: ismert színészek, nagy zúzás, agy nélküli történet.

https://www.youtube.com/watch?v=Zwbb6Qvyym0

Botrány (vége, 7. évad)

Politikai, ármányos, merényletes, hatalmas.

Olivia Pope felért a csúcsra: Mellie lett az elnök, és Olivia a mindentudó mögötte. Nem csupán a stáb főnöke, de a B165 igazgatója is ő. Az elnök az ő tanácsai szerint alakítja a világ sorsát. Olivia érzi is a hatalom ízét, és biztos benne, hogy csak ő tudja, mi a helyes lépés. Így még arra is képes, hogy Mellie háta mögött merényletet vezényeljen le. A régi csapat, az élen Quinn és Olivia apja is látja, hogy a nővel valami baj van. Próbálnak a lelkére beszélni, de nem hallgat senkire már. Sőt, erőszakosan lép fel a régi barátokkal szemben is. Szembekerülnek egymással, és megindul a harc nem csak az ország sorsáért, de Olivia lelkéért is. Vajon visszatalál még a fénybe, vagy a fehér kalapot ki lehet dobni végleg?scandal-abc.png

Egyszer volt, hol nem volt, amikor a Scandal volt az egyik kedvenc sorozatom. Épp csak az nem tetszett benne, ahogy Olivia és Fitz szerelmi szenvedését nyújtották – még jobban, mint a rétestésztát. De az évadok teltek, és a sorozat nagyon más lett.

Most, a hetedik évadra már teljesen más a sorozat profilja, mint az első két évadban volt. Már egyáltalán nincsenek napi ügyek, problémamegoldás. Az egész a politikáról és a mögötte levő machinációkról szól, legfeljebb még a szerelmi szálakat csavargatják – de már azokban is csak ismételni tudják magukat.

Olivia és a férfiak – mindig ugyanazok a körök! Rajtam kívül nem unja senki, hogy mindenki Olivia hálójába kerül és visszajár hozzá? A gyomrom fordul fel tőle, ahogy ugyanazokat a férfiakat váltogatja, legfeljebb egy-egy új szerető is képbe kerül. Jake koslat utána, Fitz is mindig visszajön. Ebbe az évadba mindkettő jön és a szokásos köröket futja: annyira utálom!

De ugyanúgy ismétlődik Abby és David kapcsolata is. Nagyon szépen megvannak, ahogy talán a 3. évad táján is? Nagyon déjá vu.

Az egyetlen pár, akitől nem vagyok rosszul – Quinn és Charlie. Sőt, kifejezetten aranyosnak találtam, ahogy az egykori bérgyilkos páros most családot alapít, és olyan nagyon tudják szeretni a kicsit! Hol vannak az idők, amikor még a kínzásért lelkesedtek ennyire? De nekik ez jól áll.

A politikai része is már csak bulvár. Nagyon hihetetlen már az egész. Mint egy szappanopera, csak itt azon megy a játszma, hogyan vigyenek keresztül egy törvényjavaslatot, vagy kivel szövetkezzenek – esetleg kit gyilkoljanak meg. Már nem okos a sorozat, csak olcsón szórakoztató. Még tudom nézni így is, el is vagyok vele, de fáj a szívem azért, ami egykor volt ebben a sorozatban, és ma már nincs.

A karakterek még mindig működnek, ha nagyon meseszerűek is. De az évek alatt megszerettem őket, és érdekel, mi lesz velük. (Kivéve Olivia és Fitz szerelme, az nem érdekel.) Stílusuk van, és akadnak közöttük kattantak is – bár ebből sokat visszavettek ebben az évadban, pedig szerettem azt a fekete humort, ami már nincs. Szerencsére a színészek még mindig beletesznek egy pluszt, ami miatt lehetett nézni.

Fura, de nekem sokkal jobban átjött a gonosz Olivia, mint a jó. Tetszett az is, ahogy ezt a nő ruhatárán megmutatták: a fehér-fekete színekkel játszottak végig.

A varázs megkopott, de még szórakoztató – csak egy sokkal butább módon.

 

Botrány - 5/3,5 Olivia bevadul és megjavul – a régi varázsnak annyi, de a maga módján még jófajta.

https://www.youtube.com/watch?v=5C-lK2UNNF8

süti beállítások módosítása
Mobil