Jó kis hányattatott sorsa volt ennek a történetnek. Eredetileg egy szinte teljesen más szereposztással készült volna el. Hát, már nem tudjuk meg, milyen lett volna, ha Sebastian Stan, George Clooney és Josh Brolin szerepelnek benne.

Átverős gengszterfilm, amiben azt is elég kisakkozni, egyáltalán kik a szemben álló felek. Mert a kiemelt szereplők tulajdonképpen kis halak. Megvannak a maguk balhéi és viszályai, de a döntéshozás szintjétől kilométerekre vannak. Szinte a film végéig kell várni, hogy felvillanjon, mi is a történetben az igazi tét.

Bajban is vagyok azzal, hogy egymás mellé tegyem ezt a két részt. Hiszen, amit végig követünk, hogy két kisebb halnak el kellene tűnni, gyorsan pénz kellene nekik. Ezért beleegyeznek abba, hogy vigyáznak egy megzsarolt család tagjaira, amíg az apa a feleségéért és a gyerekeiért megteszi, amit akarnak tőlük. Csak aztán az események más fordulatot vesznek és a kettős kénytelen szembenézni azzal, hogy az igazi szerepük egészen más. Vérfürdő lenne, és a halott bűnbak szerepe lenne az övék. Ami persze nem tetszik, ők is lépni kezdenek és egyre több pénzt szeretnének, miközben csak próbálják átlátni, hogy ki és miért mozgatja a szálakat.

Mert a felső játszma, ami csak éppen megvillan, az egész kocsiipar manipulálására és a nagy gyárosok összeesküvésére épül. Ott már sokkal finomabb és halálosabb eszközök vannak, ahogy a tétek is nagyságrendekkel nagyobbak. Pl. a váltságdíjak és kifizetések – az alul levő Curt 5000 dollárt kapna, míg a teljes összeg közel van a fél millióhoz. Ennyire kis halak az egész történet szempontjából a főszereplők.

A film húzóereje közül az egyik éppen az: ennyire alulról átlátni a játszmát, és a legjobban jönni ki belőle. Bár tény, hogy a film nem úgy van felépítve, hogy szurkolni akarjak nekik. Vagy bárkinek. Mindenki bűnös ebben a sztoriban, csak az a kérdés, mennyire sáros. Még a megzsarolt családapának is megvan a maga mocskos kis titka – egy viszony a cég egyik titkárnőjével, és nem tiszta senki sem. De attól még egy jó játszma, ahogy egyre többet megtudunk, és végül kiderül, hogy mire is megy a játék.

A másik nézésre ösztönző a szereposztás lehet. Talán annyira nem nagy nevek, mint Soderbergh eredeti verziójában lett volna, de azért nem kell panaszkodni így sem. Benicio del Toro, akit a főnök feleségének szeretőjeként nehezebben hiszek el, de dörzsölt gengszternek annál inkább. David Harbour, akit a Stranger Things nagyon feltett a térképre, és a gyarló férjként is megvoltak a maga pillanatai. Jon Hamm, aki szerintem már rutinból hozza az öltönyös keménykedőt. Matt Damon azért döcög, mint svéd milliárdos manipulátor, de ő már túl sok amerikai hőst és kémet játszott, hogy svédnek akár eszembe jusson elképzelni. Mert a karaktert hozta, csak a svédet nem.

Nem látványfilm, legfeljebb némi lövöldözés akad benne, ezt a csavarok és a színészek kell, hogy érdekessé tegyék. Engem le is kötött, ha annyira nem is, hogy újra lenne kedvem megnézni. Az egyszer elég kategória.

A kritikái különben egész jók, és vannak benne olyan elemek, amelyek a rendezőre jellemzők. Nem lesz az új Ocean’s, de pl. a Logan Lucky-nál milliószor jobban tetszett.

Vannak még meglepetések. Simán azt gondoltam, hogy ez egy limitált széria. Megvan a lezárás, elvarrják a szálakat, hogy lehet ezt folytatni? Ráadásul megtörtént eset is az alap. Hozzáköltenek valamit? Antológia jellegű lesz vagy spin-off? Mert a 2. évad be lett rendelve, ha nagyon nem is tudom elképzelni, miképp folytatják.

Olyan szempontból viszont értem a berendelést, hogy kifejezetten hangulatos és paranoid légkört sikerült a sorozatban megalkotni. Úgy pszicho-thriller, majdnem horror, hogy nincs benne erőszakos jelenet. Bár ezt azért annyiban zárójelbe teszem, hogy két család házi kedvencével végez a Figyelő. Nem látjuk, szerencsére, hogyan – csak a fekvő tetemet mutatja a kamera. Szegény kutyus és görény… Már megint szegény ártatlan állatok vesztettek a legtöbbet, amikor a Figyelőnek az emberekkel volt baja.

A történet maga egy nagy rejtély. A Brannock család vesz egy irigylésre méltó, több milliós házat a kertvárosban. Ám fura leveleket kezdenek kapni, a Figyelőtől. A görény e család kiskamasz fiának volt a házi kedvence, és a rendőrség hiába veti fel, hogy baleset történt. Mégis, milyen görény futna addig a falnak, amíg kitörik a nyaka? És a család lassan belekattan abba, ki figyeli őket, írja a leveleket és miért. Nincs értelme, csak a folyamatos rossz érzés. Szinte minden részben más tűnik gyanúsnak, és készakarva pakolják is egymásra a sokféle nyomot. Még a záráskor is csak nézünk a szereplőkkel, hogy van egy maroknyi gyanúsított, de lehetetlen eldönteni, ki lehetett a Figyelő.

A műsor erősszereposztással is forgott. Bobby Cannavale jó nevű mellékszereplő, de itt a főszerepet is simán viszi a hátán. A jó családapa és a rejtélybe belekattanó férfi is megy neki. Szépen hozza a váltást is, ahogy egy rejtély egyre vadabb rögeszmévé válni. Egészen olyan, mintha szenvedélybeteggé válna, csak ő nem lőni kezdi magát, hanem indítékokat keres és elméleteket gyárt. (Megjegyzem, sokkal jobban hozta a függőt, mint Kitsch a Painkiller évadban, pedig a gyógyszeres sorozatban volt szó szerinti értelemben függőbetegség.) Az ő jelenléte a legerőteljesebb, bár tele van a történet ismerős arccal körötte. Naomi Watts játssza nagyon finoman a feleségét, akinek a szelídsége és félelme ellenpontozza a férfi hevesebb érzéseit. Jennifer Coolidge az erőszakos ingatlanos, thriller elem nélkül is egy kifejezetten irritáló szereplő. Margo Matindale az egyik ijesztő szomszéd Richard Kind és Mia Farrow társaságában. Utóbbi kifejezetten para lett, Mia Pearl-je így ahogy van, mehetne egy horrorba is. Seth Gabel meg több sorozatból is ismerős lehet, őt különben Murphy az AHS-ből hozta magával.

Igen, ez az egyik Ryan Murphy – Netflix projekt. Murphy elég jól visszafogta magát ahhoz képest, mennyire gyakran dolgozik ugyanazon színészekkel. Cseppent sem bánja az ember, annyira el van találva egy-egy szomszéd vagy főszereplő. Inkább érdekes lesz, hogy másba átmennek-e a készítővel. Bár, ahogy már említettem, jelenleg azon pörög az agyam, egy 2. évaddal mit kezdenek.

A színészein túl, ami miatt emlékezetes a sorozat, a gyanúsítottak halmozása és a hangulat. Egy szép ház, tényleg pazarul néz ki, és egy-egy éjszakai jelenetben horror helyszínné tudják tenni csak fényekkel és zenével. El van találva, hogy húzzák a néző – vagy legalábbis az én idegeim.

Akkor, már csak ki kell várni a következő évadot.

A családi komédiáknak biztos piaca van. Abból mindig lehet komédiát faragni, hogy az alkalmas vagy nem annyira megfelelő szülő hogyan igyekszik nevelni a gyermekét. Az Igen nap is ilyen film, és ha nem is túl emlékezetes, egyszeri nézésre kellően mosolygós.

Az alapötlet az Igen nap, ami nem tudom, létező mozgalom-e. De nem nehéz kipróbálni, szóval, még azt is el tudom képzelni, hogy a film után lesz szülő, aki kipróbálja. A lényege, hogy kijelölnek egy napot a gyerekeknek, amikor bizonyos szabályok között bármit kérhet, a szülőnek bele kell egyeznie. A filmbéli Torres család egy iskolai nevelőtől kapja erre a tippet, mert már a tanároknak is feltűnt, hogy a gyerekek egy diktátorként tekintenek az anyjukra.

Persze a film kibontja mindennek a történetét is. Allison és Carlos voltak a laza pár, akik soha nem mondtak nemet egy újabb kalandra. Csak aztán megházasodtak és gyerekeik lettek, ami együtt jár a nemekkel. Mivel Carlos a munkahelyén kell, hogy kemény főnök legyen, otthon Allison lesz a ’nem’ kimondója. Először az Igen nap ötlete sem tetszik neki, de a kamaszlánya lázadása miatt mégiscsak eszközt lát benne a nő, és belevágnak.

A film a gyerekek kívánságlistáján halad végig a szülőkkel. Kellemes, abszolút olyan kihívások, amelyek vállalhatók. Egyenek meg egy hatalmas fagyikelyhet, menjenek el paintball csatára és hasonlók. Szerencsére nem akarnak altesti poénokat bedobni, és megmarad kulturált szinten a műsor. Mindegy, hogy a kicsik vagy a nagyobb próbálkozik, ez még egy szelíd verzió. A nagy lázadás is csak annyi, hogy a tinilány már a barátnőkkel, és nem az anyjával akar a kedvenc előadója koncertjére menni.

Az üzenet meg nagyon családi filmes. A család felfedezi, újra, hogy jó együtt lenni. Mindenki megerősödik, hogy mennyire szereti a másikat és összhangba kerülnek. A házibuli lett túlzás a végén a habbal, de még az is olyan ötlet, ami inkább gyerekfilmes és nem vezet ki a zsánerből. Különben meg nagy egymásra borulás, és akár ötletelés is, hogy mit lehet együtt csinálni a gyerekkel.

A látvány ennek megfelelő. Drága elem nem kellett bele, mégis sikerült színesnek és változatosnak lennie. Aranyos, ahogy a kislány öltöztette be a szüleit és sminkelte az anyját. Az valahogy jól leképezi, milyen a film is. Harsány, bolondos, de még inkább gyerekes és vállalható, nincs benne bántó él.

A szereposztásban különben a felnőttek és a nagylány sikerültek jól. Jennifer Garner tulajdonképpen egy ideje magát játssza kisgyerekes anyaként, Edgar Ramirez jóképű szülőpartnere lett a filmben. Jenna Ortega szerethető, helyes. A kisgyerekeket viszont nem találták el. Pláne a fiú csúnyácska is, de a kislánnyal együtt igaz rájuk, hogy pont azt nem hozták, amiért voltak. Ők lettek volna a cuki faktor hozói, de egyik sem cuki.

Semmi eget rengető nincs benne, de mosolygós és kellemesen össze van rakva. Nekem kellemes élmény volt annak ellenére, hogy nem olyan film, amit többször meg akarnék nézni.

Only Murders in the Building (s03e07)

Most gyors leszek, mert ezzel az egy sorozattal tudtam haladni. Igaz, legalább jó sorozat és a rész is tetszett. Egy kis rendeződés, amit most kaptunk.

A csapat szétesett, és a két férfi rájön, hogy nem így kellett volna alakítaniuk az eseményeket. Megbánják, amit egymásnak és Mabelnek mondtak. Megkezdik a békülő köröket, és van is, amit sikerül elrendezni, de nem mindent.

A készítők pedig mindig rá tudnak tenni egy lapáttal. A részben volt sztárvendég: Matthew Broderick lett szerződtetve Charles helyére, és remek kis konfliktusokat írtak neki. Először is, a feszültség Charlesszal, egy korábbi szerep miatt, ami visszatérő poén lett a részben. A másik, ahogy Oliver először odáig van érte, aztán a színész munkamódszere egyre jobban az agyára megy. Talán ezen vihorásztam legjobban a héten.

De lehetne Mabel plakátját is ide hozni, és ő is kapott meglepetés vendéget.

A nyomozásban talán nem haladtunk sokat, de volt humor, sztárvendég és feelgood volt ez a rész is.

Sheila kalandjai folytatódnak, és ezt az évadot a célirányok kijelölésének nevezném. Lassan, de fejlődnek egyes szereplők az első évad után, mások viszont kifejezetten felesleges szálak.

Ami érdekel, az Sheila karrierépítése. A videó befutott, most már kezdődik a hírneve, vannak kilátásai. Van is egy felállásbeli csere: Sheila a családfenntartó, míg a férje marad otthon a gyerekkel. Még mindig lehetne fokozni különben a különféle ötleteket. Egyenes vonalban halad előre, és ha Sheila hall egy jó ötletet, igyekszik aszerint alakítani tovább az életét. Ez már nem az a történet, amiben a torna belső szükséglet. Már híres akar lenni, gazdag akar lenni, és ebben látja a jövőt.

Le tud kötni, ahogy Sheila még magával is harcol. Mert valahol tudja, hogy ő nagyon más ember, mint aminek mutatja magát. Akár úgy is fel tudom fogni az évadot, hogy Sheila szembenéz az igazi magával, és felvállalja, ki ő és mit akar. Az egyik legjobb példa, amikor a férjének is kimondja, hogy ő mindig is ilyen volt, csak előle eddig titkolta ezt az énjét.

Ez nem jelenti azt, hogy jó ember lenne belőle. Sőt, ebben az évadban kifejezetten utálatosnak találtam, ahogy egyik szenvedélyét lecseréli egy másikra. Vagyis, az étkezési zavar vissza lett véve, viszont viszonyt kezdett a férje korábbi politikai vetélytársával. Ha valami tud idegesíteni egy műsorban, az a megcsalás. Még, ha szerintem az a férfi jobban is illik hozzá, akkor is gáz, ahogy mindketten játsszák, bár egyre kevésbé, a családfenntartót és elkötelezett házast, miközben egymáshoz menekülnek a családjuk és minden elől. Ugyan egy ponton azt feszegetik, hogy nem szerelem köti össze őket – inkább utálat, mert egymásban magukat látják, de akkor se tudtam drukkolni se a viszonyban levőknek, se a házasoknak. Mindkét, sőt, mindhárom kapcsolatban van valami elromlott.

Rose Byrne továbbra is remekel. Viszi a sorozatot a hátán, és rengeteget mutat magából. Ami baj a történettel van, azt nekem ellensúlyozza, hogy Byrne milyen összetett személyiségként ábrázolja a főszereplőt.

De, hogy az is szóba kerüljön, ami nem tetszett. Sheila korábbi tanára/társa is saját szálat kapott. Vagyis, Bunny és a szerencsétlen szörfös barátja még mindig visszatérő szereplők. De minek? Csak lopja az időt az ő történetük, ami gyakran kreténség. Néznem kellett olyat, hogy a szörfözés következtében fülbetegsége lett, és szenvedett azon, hogy nem lenne szabad vízbe mennie. Gáz volt ez a kettős, ahogy volt. Ugyan a zsarolással kicsit ténylegesen visszatérnek, de az sem hozott sok mindent a történetbe. Még, ha volt is rá egy poén.

A munka is látszik a sorozatban: a zenék, a ruhák, a hangulat. Ezt most kevésbé éreztem retrónak, de különösebben nem hiányzott, hogy visszarántsanak a múltba.

Még mindig nézette magát a sorozat. Sőt, szerettem is volna, a viszony téma ellenére is, ha Bunny és a szörfös nem rontotta volna annyit a levegőt.

Feminista mese? Az alap nagyon annak hangzik – a hercegnő átmegy nindzsába, és lemészárolja a kastélyra törő, kikosarazott vőlegényt és embereit. Miközben nagyon nem tetszik neki, ahogy páran  beszólnak neki, hogy legyen inkább az a törékeny lány, akinek a szülei akarják látni.

Viccre is lehetne venni, pedig a film komolyan gondolja magát. Még keretet is adnak neki, hogyan lett a hercegnő ilyen szuper harcos. Gyerekkorától kezdve edzették, és egy Mulant idéző nő volt a tanára. Vagyis, a keleti harcművészetek is jöhetnek, nem csak vív, de ugrik, rúg, üt és vág. Meg tulajdonképpen harcol mindennel, ami a keze ügyébe akad. Ez nem magyarázza, miért veszi a gyilkolást is olyan könnyen. Még az elsőnél se hezitál, és nem is foglalkozik azzal, hány emberen kell keresztül gázolnia.

Ez az egész filmre igaz. Szó szerint hullanak az emberek, és ennek semmi hatása nincs senkire. Csodáltam is, hogy nincs tele az egész kastély hullákkal a végére. Amint valaki elesik, már el is felejtettük. Igen, vannak arctalan ellenfelek, akik addig érdekesek, amíg a hercegnő útjába állnak, de ugyanígy bánnak a főellenség párjával, de magával a trónra törő Juliusszal is. Le van fejezve, hurrá, kimennek az udvarra és már utódot is avatnak lovaggá.

Azt meg nem is ragozom jobban, hogy természetesen a jó oldalon álló szereplők közül még egy sem eshet el. Egy egész sereget lemészárol két nő meg kicsit besegít az egyikük bácsikája, de náluk egy áldozat sincs. Persze. Annak a tinis kardozós verziója, amikor Schwarzi és Stallone fénykorukban egy pisztollyal vagy puskával egy ellenséges sereget is leterítettek.

Ha sikerül az embernek az agyát kikapcsolni, akkor egy fokkal szórakoztatóbb. Kicsit videójáték hatású, mert tényleg arról szól az egész, hogy a hercegnő egyik ellenfelet végzi ki a másik után. Meg menekül, lóg az ablakban és szónokol, hogy lány létére is jó harcos lenne.

Igen, az nagyon ki van emelve, hogy a szülei mennyire nem látnak benne többet. Sokat mond, amikor a második gyerekével terhes anyja megjegyzi, hogy megszüli a fiút, akire a királyságnak szüksége van. (Micsoda csalódás lehetett, amikor a második gyerek is lány lett.) De az is nagyon lelombozó, amikor az elvileg a lányát szerető király ráparancsol a lányára, hogy viselkedjen már lányként, és szó nélkül menjen hozzá a neki kijelölt férfihoz. Még azt ebben a kb. középkori környezetben az el is menne, hogy a lányt elsősorban férjhez adni akarják, de az hogyan jön össze, hogy jó szülők, de annyit se engednek, hogy legalább megismerjék kicsit egymást a házasságra kényszerítettek?

És persze a végére ki van mondva, hogy a lányok is képesek mindenre, és éljen az egyenlőség. Ahogy korábban már leszámoltak a rasszizmussal is, mert ez a királyság mindenkit befogad. Fura is, hogy a király egyik téren nagyon modern, másban meg nagyon középkori.

Mindegy, a történet béna és csak verekedés követ verekedést, nem is kell túlragozni.

Joey King a húzónév, bár ellenfélnek is ismertebb arcok jöttek. Dominic Cooper és Olga Kurylenko törtek a trónra. A legjobb, leginkább látványos fegyver Kurylenko szereplőjének jutott. De ez nem az a film, amiben olyan színészi játék lenne, amire emlékezni kellene.

Egyszer megnéztem, elég is volt.

Liam Neeson egy újabb filmben menti meg a világot és a családját. Ok, a családját igen, és ha a világot nem is, de a korrupciót felszámolja az FBI berkein belül. Vagyis, akciópapa megint lecsap.

Viszont, taktikusan már elosztották a szerepköröket. Neeson a rutinos öreg rókát játssza, aki már inkább trükköket és rutint használ. Nem fut a rosszfiúk után, és nem megy bele nagy verekedésekbe. Arra ott van a fiatal ügynök, akivel korábban együtt dolgozott. Dusty Crane, akinek most megingott a hite abban, amit csinálnak, és Travisnek kellene bevinnie a céghez. Csak éppen az események úgy alakulnak, hogy Travis lesz az, akinek el kell gondolkodnia, kinek van igaza.

Travis kapta a robbantásokat és trükköket, Dusty pedig nagyon menekült és nagyon verekedett helyette is. De, ahogy akciópapa filmekben lenni szokott, győz a rutin és a tapasztalat. Mi több, az ellenfél is ezen a szinten mozog. Egy rutinos öreg, akinek megvannak a maga trükkjei. Így lehet, hogy nem a nagy leszámolás a leginkább látványos, azokat már ellőtték a film korábbi szakaszában a fiatalabb színészekkel.

A történet maga sok ismerős klisét tartalmaz. Kezdve azzal, hogy egy összeesküvés köré szerveződik minden. Hogy a végére az ellenfelek korábbi jó barátok, akiknek igencsak nagy közös múltjuk van. Hogy egy illegális szervezetet kell leleplezni. De még az is, hogy merényleteket végeznek belföldön. Ennek ellenére nem volt unalmas film, nem is az volt a cél, hogy meglepő thriller legyen. Akció, ismerős összeesküvés-elmélet elemekkel.

Mellette családi film is, legalábbis olyan szempontból, hogy Travis célja az, hogy a kisunokájának az a nagyapa legyen, amilyen apa nem tudott lenni a lányának. Visszatérő elem a lányával és az unokájával való kapcsolata, sok a közös jelenetük is. Az is üdítőnek hatott, hogy itt a főszereplő nagyapa, és nem apát játszik Neeson. Annyira zavarónak találom, amikor ilyen korú színészek is kispapákat játszanak. Tom Hanks rendszeresen belefut ebbe, de itt tudtam értékelni az unoka – nagyapa dinamikát.

Túl látványosnak nem mondanám, bár egy-egy ponton a fizikát és biológiát ki lehet dobni az ablakon. Nem annyira, mint a Meg 2-ben vagy a Halálos iramban filmekben, de azért messze van attól a vonaltól, ahol mindent reálisan akarnak megjeleníteni.

Gondolom, leginkább Neeson személye adja el. Ennek a zsánernek ő a védjegye, a legnagyobb sikereket ő aratta benne. Jól is áll neki, és tőle valahogy szívesen nézi az ember sokadszorra is a nagyon hasonló filmet. Kapott maga mellé egy Aiden Quinn-t, akinek korábban voltak jelentős szerepei, az utóbbi években leginkább az Elementary rendőrfőnökeként mutatta meg magát. A melléjük tett fiatalok közül senki nem volt ismerős, bár Taylor John Smith egy más filmje a listámon van, ha rá bírom szánni magam.

Vagyis, egyszeri akciófilmnek elment, de nem az a darab, ami kultikus lesz, mint az Elrabolva.

Néha találok egy történetet, amire rápörgök úgy, hogy csak nézem egyik részt a másik után. Általában ezek a történetek végződnek úgy, hogy hajnali 4-kor még a laptop előtt ülök, aztán másnap/aznap úgy érzem, hogy kifolyik a szemem is. És mégse bánom.

Legutóbb a The Great volt ilyen, most a Physical. De itt még nehezebben magyarázom meg, mi vonzott be ennyire, de néztem egyik részt a másik után, hogyan alakul Sheila karrierje és házassága.

Hiszen a történet dramedy, és egy számomra igencsak különösnek tűnő karriert mutat be. Adott a jobb sorsra érdemes családanya, Sheila. Otthagyta az egyetemet, amikor férjhez ment, családot alapított. Egy merő önutálat a nő, és kényszeres dolgai vannak, amelyekkel igyekszik valamiképpen életben tartani magát. Ilyenek a falás, majd hányás rohamai, illetve a balett órái. Csak éppen a stúdiót bezárják, ő meg ott marad kikapcsolódási lehetőség nélkül. Véletlenül keveredik be egy fitnesz órára, és beleszeret a műfajba. Mire észbe kapunk, már tanít, oktató videót forgat és ebből akar birodalmat építeni. Titokban, persze, mert a politikusnak álló férje kb. annyit néz ki belőle, hogy hordja az italokat és süsse a rágcsát az ő nagyon fontos megbeszéléseihez.

Talán az egyik bevonzó az volt, hogy nagyon kíváncsi lettem, mikor dönti a férjére az asztalt, löki busz alá, szúrja le vagy hagyja már el. Elképesztő, hogy milyen nagy a különbség a két ember között, és ehhez képest mégis milyen a viszonyuk. Sheila a minden tekintetben jobb: okosabb, talpra esettebb, jobb ötletei vannak, és messze jobb nő, mint amilyen pasi a férje. Mégis, ő maga is úgy tesz, mintha másodrangú lenne a férje mögött. Danny kampányában minden érdemleges ötlet, minden munka a nőé, és mit kap érte cserébe? A férje felvesz egy régi havert menedzsernek, akivel iszogat és drogozik, míg Sheila majd megpusztul a kettős élete terhei alatt. Olyan szinten tudott idegesíteni a férj, hogy nagyon érdekelt, mi sül ki ebből.

De a vonzóerő része az is, hogy Sheila a megjátszás alatt mennyire más ember. Nem kedves, nem egy házitündér. Hatalmas pakkokat cipel, és ő nem egy jó ember. Azért antihősnek vagy gonosznak sem mondanám, csak hidegnek és ambiciózusnak. Úgy is néztem az évadot, hogy ez az elnyomott Sheila miképpen tör felszínre, és kezdi megszerezni a dolgokat, amiket valóban akar. Legyen az a videó, a szabadidő, vagy a jobb szex. Nem szégyenlős a sorozat, és Sheila házasságának egy újabb halódó fejezete, hogy milyen a házaséletük. Nem részletezem, de Sheila eléggé érzékletesen kifejezi, mennyi kedve van hozzá, meg milyen egoista Danny azon a téren is.

Bírtam benne azt is, hogy dramedy és fekete humorral dolgozik. Mert olyan témákat feszegetni, amit nem szoktunk meg sikersorozatban. Sheila étkezési zavara. Ahogy Greta szembenéz azzal, milyen fétise van a férjének és mit tud ezzel ő maga kezdeni. Sheila belső hangja, ami egyszerre káros és pusztító, de más szempontból meg pár dologra ráveszi. Van annak húzása, ahogy saját magának is az ellensége a belső hangja.

Látványra nagyon retró, de nem bántóan. Vagyis, jól tud kinézni attól függetlenül, hogy egy más kor külcsíne, ruhái és zenéi vannak benne. Sőt, a zenéit még szeretni is tudtam. Sheila meg kapott nagyon jó szetteket.

Látványelemként használja a fitnesz órákat is, de ezeket sem viszi túlzásba. Messze van attól, hogy sport sorozatnak lehessen nevezni. Sheila pillanatok alatt tanul meg mindent, a tanári szerepbe is kb. 2 mondat után belejön. Ritkán látjuk tornázni, órát tartani, sokkal fontosabb a sorozatban a házassága, a titkai és ennek csak egy szelete a fitnesz.

Erős a casting. Ez az a sorozat, amit Rose Byrne nagyon visz a hátán. Mindent döbbenetesen jól hoz: a hideg, szívtelen nőt ugyanúgy, mint a teljesen szétcsúszott, kész roncsot. A fitnesz ladyt, az elnyomott feleséget, az unatkozó és a felpörgött asszonyt. De Rory Scovel szánalmasnak mutatott Danny-je is el lett találva.

Bírtam a sorozat humorát, érdekelt, mire futnak ki az események és nagyon húzza a narráció is, maga Rose Byrne jelenléte. Ez nem jelenti azt, hogy ne lennének olyasmik benne, amik ne zavartak volna. Van több szereplő is, akik céltalannak tűnnek. Bunny egy pontig fontos, tőle lesi el az alapokat Sheila, de aztán a pornóból is pénzt kereső párjával együtt lényegtelenek lesznek, mégis feltűnnek. Annak se láttam sok értelmét, hogy John is ennyi képernyőidőt kapott. Azt érzékeltem, hogy Sheilával igen méregetik egymást, de különben is túl sűrűn láttuk és meredt maga elé.

Eddig pozitív élmény, nézem tovább.

Most úgy érzem, nem is tudom mit érni erről a filmről. De most komolyan: mit meséljek róla, ha kb. ötször és nagyjából ugyanott elaludtam rajta? Annyira nehezen szenvedtem át magam rajta, amire régen volt példa.

Pedig az alapötlet tetszett: a két senyvedő forgatókönyves rájön, hogy a raktárépület gondnoka, ahova becuccoltak, a környék hírhedt sorozatgyilkosa. Mit csináljanak? Arra gondolnak, letesznek valami nagyon újat az asztalra, és megírják a történetét. Csak aztán egy csomó minden nem az, aminek látszik és a film egyre nagyobb szerencsétlenség.

Lesz nő, aki több szereplővel is kavar. Van gyilkos, de nem feltétlenül az, akit annak gondolnak. Ott meg szépen e is vesztettem a fonalat, hogy mit és miből forgatnak, meg mi az egésznek az értelme.

Egyáltalán, mi ez: komédia vagy paródia? Az biztos, hogy nevetni nem tudtam rajta. Egy vicces jelenet vagy helyzet, egy jó egysoros. Annyira kellett volna valami ilyesmi bele, ne nincs benne. Ha hozzáveszem, hogy egy korábbi rendszer filmje és régi, mai szemmel furcsa lehet, még akkor sem látok benne semmi értékelhetőt. Pedig azért ez menni szokott - ott van pl. A sebhelyesarcú. Rosszul tudok lenne attól, hogy a saját kora miatt milyen ruhákban járnak a filmben a szereplők, és milyen a hajuk. De attól még a történet, a színészi munka ott van és meg lehet nézni a filmet értük. A Rémálomgyárat viszont nem érdemes.

Ahhoz képest meglepő, hogy nem ZS listás senkikkel van forgatva. Nem is egy olyan színész akad benne, akit felismerni és aki ennél azért lényegesen többre vitte.97-es a film, szóval, azért volt idejük ennél többet is letenni az asztalra. Ron Perlman pl. az arcberendezése miatt sok rosszfiú szerepet, vagy antihőst játszhat, és itt is ezzel játszottak el. Őt gondolják az írók a sorozatgyilkosnak. Ripacs egy figurát játszik, mert inkább érzem a szereplőt annak, mint magát Perlmant. 

Tovább nem is szeretném ragozni. Nekem altatónak működött és kb. ennyi.