Bár nincs ráírva, hogy adaptáció lenne, és nincs is tökéletes egyezés, azért akadt egy regény, különben filmen is létezik, ami nagyon hamar beugrott erről a történetről. A stepfordi feleségek. Simán elhinném, hogy annak némileg modernebb változatát nézem.

A történet egy thriller és egy romantikus film között ingadozik. Megismerjük Alice-t, akinek látszólag tökéletes élete van. Vezeti a háztartást, de emellett barátnőkkel vásárolgat, szépítkezik, iszogat. A férje rajong érte, és még a környékbeliek szerint is olyanok Jackkel, mintha még a nászútjukat töltenék. Sok a szex, láthatóan imádják egymást. De, Alice elkezd kérdéseket feltenni. A férjek minden reggel elhajtanak dolgozni, a feleségek meg nem léphetnek ki az idilli városkájukból. A sivatag tiltott terület számukra. Alice egy korábbi barátnője pedig mintha megőrült volna. A nő is elkezd kérdéseket feltenni, és ezzel átcsúszunk a thrillerbe. Mert egyre több mindenről kiderül, hogy nem stimmel. Miért nem mehetnek el? Mit dolgoznak a férjek? Milyen agymosást kap, aki nem az elvárt babafeleség szerepét hozza?

Alice útját követjük, ahogy egyre több mindenre rájön. Ahogy könyörög a férjének, hogy menjenek el innen. Neki nem kell a gazdagság és jólét, csak együtt legyenek és őszintén egymással. Ahogy Frank, Jack főnöke egyre több mindenbe beleszól, és lassan egy titokzatos, az életük felett hatalommal bíró monstrumként akadályt jelent.

Egész jó a film dinamikája, ahogy egyre gyorsul, Alice és vele mi is minél többet tudunk. Mondjuk, a fentebb említett hasonló sci-fi klasszikus miatt gyorsabban leeshet, miről is van szó, mint a főszereplőnek, de a modernebb környezet miatt jut így is némi meglepetés. Annyira gyorsul, hogy a vége kapkodós is lett az addigi gondosabb építkezés és magyarázatok után. Még csak nem is teljesen tiszta, mi történt és mivé fajultak az események.

Nem egyszerű az üzenetét sem kihámozni belőle. A stepfordi feleségek nekiment a hagyományos nemi sztereotípiáknak, és mondhatni, amellett szólt, hogy a nők többek lehessenek, mint mosolygós házi babák. Itt bonyolultabb a kép, mert a legtöbb házaspár között igazi kapcsolat van, és a férjeknek nem csak egy trófeafeleség kell. Bár, Frank esetében el tudom képzelni, hogy vissza akarta léptetni a nők függetlenségét. Nem véletlen, hogy egyik feleség sem dolgozott, mindenkinek csak annyi volt a feladata, hogy tartsa rendben a házat. A férfi volt a család eltartó – míg láttuk, hogy eredetileg pl. Jack állást keresett, míg a felesége sebészként dolgozott. Itt nem – itt Alice legnagyobb feladata annyi volt, hogy elkészítse a vacsorát. Szép ruhát húzzon. Más a szövegkörnyezet, nem azt éreztem a lényegnek, hogy a nemi szerepeket gondoltassák át.

A látvány is azt a klasszikust idézi. Nagyon ritkán bevillan a mai kor, éppen csak, különben olyan, mintha a hatvanas évek mesebéli kisvárosába csöppentünk volna. Ruhaköltemények, pazar színek, sportkocsik.

Nem spóroltak a színészeken sem. Minden fő szerepben sztár, és kissé belehalok, de el kell ismerni, hogy Harry Styles is jól halad, hogy levesse a fiúzenekar stigmát magáról. Jó érzékkel válogat, hogy ne csak a tinilányok álma szerepeket kapja meg. Azt még nem állítanám, hogy a színészi eszköztára nagyobb, mint az eye candy faktor és a rajongói bázisa, de afelé tart. De a filmet Florence Pugh viszi a vállán, és el is bírja. Idilli kis feleség, gyanakodó asszony, leterhelt orvos – hozza mind.

Nem született új klasszikus, és a vége nem is tetszett – túl sok a nyitott kérdés és összecsapottnak is találtam –, de ugyanakkor érdekes is volt. Nem bánom, hogy megnéztem.

Chris Pine, Harry Styles, Florence Pugh, Gemma Chan, Olivia Wilde

Annyira tipikus romantikus komédia és kutyás film… Nem is tudom azt írni rá, hogy tetszett. Elnéztem, a kutya aranyos benne, de tényleg csak fáradtan, este, jobb film híján ajánlom.

A történet egy kliséhalom, de a romantikus komédiákkal szokott ez lenni a problémám. Adott a tanárnő, akinek megint szakítás jutott, és éppen kezdenie kell egy új iskolában. A nagymamája éppen ekkor hal meg, és a kutyusát – ő Patrick – a lányra hagyja. Persze Sarah utálja a kutyákat, Patrick nagyon el is van kényeztetve és a háziúr sem tűri az állatokat. Ahogy Patrick és Sarah kezdenek összecsiszolódni, lehetséges szerelmek is feltűnnek…

A poénokat elsősorban az adja, hogy Patrick mit rosszalkodik. Azért nem egy Beethoven, hogy ténylegesen felforgassa a házat, de megvannak a maga húzásai. Az csak egy dolog, hogy nem eszi meg, amit Sarah kitesz neki, inkább a hűtőt fosztogatja. Az már komolyabb gond, hogy hiába viszi ki kakilni, a kutyus a szőnyeget jobban szereti. De látjuk azt is, Sarah hogyan próbál dadust találni, amíg dolgozik, és kit mivel idegenít el az eb.

De Patrick van annyira aranyos, hogy a gyengébb történetet simán eladja azzal, ahogy nézni tud, és ahogy tipeg. A szívem szakadt meg, amikor az első gazdi meghal, és a kiskutya lefekszik mellé. De az is hasonlóan könnyfakasztó a kutyabarát lelkemnek, amikor elveszik, és csak nézi a partot, mert szeretne hazamenni.

Az emberi szereplők már kevésbé tetszettek. Mindenki túl van játszva. Edmondson, mint Sarah – annyira szétszórtra vette, hogy az már nem aranyos, hanem közveszélyes. De azt is rossz volt nézni, ahogy azt próbálta meg eljátszani, hogy nem tud/bír futni. Közbe néztem, mennyire kifordította a lábfejét. Csak az a csoda, hogy a nagy erőlködésben nem tört el a bokája. Ed Skrein nem éppen a színészi kvalitásáról ismert, és a jóképű állatorvosként leginkább eye candy szerepet tölt be. Egy ponton a bunkót adja, de az is túl van tolva. Furcsa is, ahogy a film hullámvasútra ülteti: rendes doki, bunkó narcisztikus, majd a végére tesz egy nagy gesztust. De a tanári kar tagjait is meg lehet nézni: mindenki kapott egy klisét, és annyiban ki is merült a szerep.

Látványra semmi különös. Helyes környék, folyópart és az iskola. Nem túl sok helyszín, de azokat váltogatja annyit, hogy dinamikusnak tűnik. Akció, egyéb látványelem nincs, de ilyen filmben nem is kell. Patrick nem rendőrkutya, és nem nyomoznak az új gazdival.

Az is felmerült különben bennem, hogy ezt a filmet már láttam. Túl sok minden volt ismerős benne – de az is jellemzi a történetet, hogy nem ragadt meg annyira, hogy azonnal felsikítsak: ’hú, ezt már láttam!’

Van pár színész, akik kapcsán rejtély, miért úgy intézik a karrierjük, ahogy. Az egyik ilyen Adam Sandler. Egyrészt, tud ő játszani, ha akar. Még jó drámái is akadnak, kap jó kritikákat és lehetne belőle komoly filmes. Ugyanakkor meg ő a gagyi királya. Sok olyan filmet is gyártott, amire a szemét kedves kifejezés lenne.

A Hustle – nálunk Mindent egy lapra – a jó filmek közé tartozik. Egy profin összerakott sportfilm, amely a kosarazás köré épül, és mindent igyekeztek beletenni, ami egy sportfilmbe kell, és amiért lehet is rá emlékezni. Többek között Sandler is jó benne.

De nézzük sorba: a történet a zsáner szokott elemeit hozza, és jól össze van rakva belőlük. Hamupipőke történet, melyben a reménytelennek tartott, bár nagyon tehetséges fiatal sportoló és az esélyt sem kapó edző együtt valami nagyot összehoznak. Mindketten mélyről indulnak, komoly munkát végeznek el együtt és megvalósul a végére az álom. Vannak döccenők, humoros helyzetek, dráma, meg az utolsó utáni esély is, a nagy meccsekkel és edzésekkel tarkítva. Kinek mi a zsánerben a szeretett rész, itt valószínűleg megtalálja. Nekem az edzések a gyengéim, és itt alapos munkafolyamatot is kapunk, minden téren hogyan fejlesztik Bo képességeit. Erőnléttől kezdve labdakezelésen át kosárra dobásig és lelki erősítésig van itt minden. De rivalizálás, barátkozás, nagy meccs – tényleg, kinek mi a kedvenc, meg lehet találni.

Szerethető karaktereket írtak bele, illetve az ellenfél kellően utálható. Hiszen a legnagyobb akadályt majd az ellenük áskálódók okozzák: a szezon csodagyereke, aki nem tűri a vetélytársat. A kosárcsapatot megöröklő aranyifjú, aki megy a saját feje után, bosszúálló, és különben sem rajongója egyik főszereplőnek sem. Ok, van benne egysíkúság is, pláne a negatív szereplők esetében, de azt szépen összerakták, ahogy Bo és Stanley magukat győzik le, komolyan küzdenek az álmaikért. Mindkettőnek van múltbeli esete, amivel együtt kell élnie. Mindketten sebzett, családcentrikus emberek, jófiúk. De szerencsére őket volt mivel árnyalni.

A szereposztás ötletes – eszembe nem jutott volna, hogy egyszer Queen Latifah fogja Adam Sandler feleségét játszani, de itt ez volt és még működött is. Megvolt az összhang, és hiába gondolnám őket két teljesen más egyéniségnek, itt a filmen eladták, hogy mennyire ideális házasság a szerepeiké. Ben Foster remek karakterszínész, ezt a kis szerepet is hozta úgy, hogy nagyon lehessen utálni Vince-t, noha nem úgy gonosz, mint egy filmes rosszfiú. De, ami nagy szó még benne, hogy a kosaras világból mennyi embert megmozgattak. A kosarasokat valódi sportolók játsszák, Bo eredetije is a spanyol válogatott egyik tagja volt. Nevekkel nem fogok dobálózni, mert ez a sport távol áll tőlem, szóval, nekem nem mond semmit, hogy benne volt Anthony Edwards, Boban Marjanovic vagy éppen Tobias Harris. (Fogalmam sincs, hogy a jó hosszú listából olyanokat írtam-e ki, akik ismert és jó játékosok. Passz.) Ha belegondolok, egy név mondott még nekem is valamit, bár ő már nem aktív kosaras játszott: Shaquille O’Neal.

Jó a film dinamikája, a kosaras meccsek is izgalmasak tudtak lenni. Talán a végét túlírtnak éreztem a bukás – újabb esély többszöri megismétlésével, de még ezzel is lekötött. Szerencsére volt benne humor is, ha ebben a filmben a drámát erősebbnek is éreztem.

Marad a kérdés, ha Sandler ezt is tudja, minek kell olyan sok gagyi filmet is csinálnia? Ok, tudom. Nulla munkával sokat keres. De akkor is.

Megy a második évad és jókat hallok a sorozatról, így pótlásba kezdtem: The White Lotus (s01e01-03). Nekem is tetszik, és már találgatok is.

Mert a sorozat beránt egy rejtéllyel: a nyaralás után indul vissza a repülő, és egy koporsót is tesznek fel rá. Annyit tudunk, hogy nőé. De melyiké? Az nem derül ki, ahhoz nézni kell az évadot.

A helyzet meg az, ahogy megismerjük a nyaralókat, bizony, mindenhol esélyes, hogy valaki öngyilkos lesz vagy egy vele levő meggyilkolja. Nézzük csak sorba: a Mossbacher családba van egy munkamániás anya, aki több tekintetben elhidegült már a férjétől. A lányuk meg különös viszonyban van egy évfolyamtársával, akit elhozott a nyaralásra is. Tanya az anyja hamvaival jött, és nagyon maga alatt van. A Patton nászutas pár között meg már most vannak feszültségek, és egészen nyilvánvaló, hogy elhibázott lépés volt egybekelniük. Mindehhez hozzájön egy olyan szállódaigazgató, aki egyre mélyebbre merül a stressz miatt. De ki hal meg, miért és hogyan? Rejtély.

Részről részre megyünk mélyebbre a szereplők traumáiban, és bár a halott miatt van krimis feeling, ez messze nem krimi. Inkább guilty pleasure sorozat lenne: a legtöbben gazdagok és szépek, akik egy luxushelyszínen nyaralnak. Ugyanakkor mindenki nyomorult is egy szinten – nem hiszem, hogy egy boldog szereplő is akadna a történetben. Vagy, ha kicsit boldogabb is az átlagnál, akkor is van valami, ami miatt veszélyeztetve van.

A külcsín hibátlan: Hawaii szép háttér, és a szálloda is több csillagos. A parton és a hotel helyiségeiben mozgunk – jó megoldás. Nem tűnik úgy, hogy be lennénk zárva a szereplőkkel, pedig de. Egy sziget, és nem is nagyon mozgolódnak. Ha pl. Nicole Mossbacher tetteit nézem, lemegy enni, néha feltűnik a medence körül, de állandóan dolgozik és nála van a laptop. Nem is igazán nyaral.

Elvagyok azzal is, hogy nincs igazán szerethető szereplő sem. Nem gonosztevők, nincs rossz sem, csak ellenszenves alakok. Nicole esetében pl. a lányát szidja, hogy az öccsét nem engedi velük a nappaliban aludni, bezárta a konyhába, majd gond nélkül elnézte, hogy a srác kimegy a strandra aludni. Viszont, neki sem jutott eszébe, hogy a lakosztály hatalmas hálószobája, ahol ő van a férjével, oda beengedje a fiát. Olivia különben is kritizál mindenkit, miközben annyira el van kényeztetve, hogy az már beteges. Shane Patton narcisztikus és felszínes, a neje Rachel meg roppant naiv mellette. De sorra lehetne venni mindenkit – a ragyogó felszín alatt rothadás vagy sebek rejtőznek.

Jó a stáb is – sorozatos veteránokkal van feltöltve, némelyik még filmes múlttal is büszkélkedhet. El is vannak találva a szerepek.

Nekem bejön a sorozat humora is, ami kicsit torz. Az igazgatón különösen jókat tudok derülni. Görbe tükör, de vannak nagyon eltalált helyzetek.

Féltáv, de ezen hamar végig fogok érni. Majd mesélem, milyen lett az évad második fele.

Elkezdtem Hilary Swank sorozatát is, vagyis Alaska Daily (s01e01-03). Újságírós nyomozós – annyira egy gyilkossági ügy megoldása van a középpontban, hogy simán krimi, és több tekintetben magánnyomozósnak érzem, nem is igazán újságírósnak.

Az alap szerint Eileen a szakma csúcsán van, ő a Riporter. Csak éppen egy forrása felszívódik, egy feltörekvő politikus lejáratja a nőt. Régi mentora, Stanley csalja le majd Alaszkába, ahol őslakos lányok tűnnek el és kerülnek holtan elő, évek óta, de a rendőrség nem tesz semmit. Eileen egy helyi újságíróbővel eres az eset nyomában, míg kapunk történeteket a szerkesztőségből is.

Így azért nem csak a sorozatgyilkosos szál van, ott van a kiadó élete is, de az a kisebb jelentőségű. Mi több, az is fokozatosan megy el a korrupció és a politika felé. Mert a hírek sem szabadon jelennek meg, már lehet látni, hogy az adományozók miképpen manipulálnák a megjelenéseket. Ezzel is mennek mélyebbre, és ad a sorozatnak egy politikai, feltáró jelleget.

Az ügyek érdekesek, és jól meg van fogva, ahogy rájönnek dolgokra. Ahogy nyomoznak, milyen eszközök állnak a rendelkezésükre. Nem simán megírnak egy esetet, oknyomoznak. Ez adja el nekem, és három rész után még tippem sincs, ki lehet a háttérben. De ez jó, rávesz, hogy nézzem tovább, és valóban értelmesen építkeznek az eseményekkel.

Külcsínre nm egy látványsorozat, de a szereplők mozgásban vannak, és változatos helyszíneket kapunk. Ha csak a gyilkos szálát nézem, már voltak alaszkai kisvárosban, repültek a vadon felett és rendőrségi szervek sorát is végigjárták már.

A szereplők magánéleti szálai már szimplábbak, és tipikusak. A sztár, aki profi a szakmában, és ez a visszatérésnek lehetősége. Ahogy mentorálja a helyi újságírót, akinek szintén van egy családi teher a nyakában. Egy másik tag a szerkesztőségben, akinek a gyerekelhelyezés jelent megoldhatatlannak tűnő problémát. De szerencsére nem ezekkel szappanoznak, hanem nyomoznak és írnak.

Bár Swank neve adja el, aki könnyeden hozza a megszállott újságírót, Jeff Perry az, akit igazán jó volt újra képernyőn látni. A Scandal politikai mágusa itt kevésbé megosztó személyiséget játszik, sokkal több emberi vonással, és jól is áll neki.

Eddig tetszik ez a sorozat is. Ha nem rontják el a krimit, én kitartok mellette erre az évadra biztosan.

Kezdett A mi kis falunk (s07e01) legújabb évada is. Nagyon röviden el tudnám intézni annyival, hogy nem változtattak semmin. A koncepció, a karakterek és a humor is a szokott.

Megint voltak kiemelt történetek: a legnagyobb súlyt Anikó trükközése kapta, aki a nővéréék házában akart randit tartani. Az apja persze pont most bukkant fel, és mindent jól félre is értettek, míg a végére mindenki rá nem jött, mit gondolt rosszul. Kísértetiesen emlékeztet arra, ahogy ezek a szereplők félre szoktak érteni dolgokat. Kicsiben megnézhettük, amikor a kocsmáros azt hitte, a neje csalja, mert Anikó félig látott valamit és kombinált. Megint, ugyanaz a helyzetkomikum.

Mellette a helyi agyasok pénzhez akartak jutni, de szokás szerint minden félresiklott. A polgármester meg a hátát fájdította, és Csuja Imre játszhatta a bedrogozott, kidőlt embert. Kissé túlozva is lett, de itt ez szokott lenni.

Vagyis, minden a régi. Mosolyogni lehet rajta, akadnak benne jobb sorsra érdemes színészek - ebéd mellé elment.

Az első kérdés, hogy mit vár az ember a filmtől. Ha történelemből akar okosodni, és pár dolgot megtudni arról, hogy ki is volt Jozef Pilsudski, akkor ez egy korrekt film. Veszi élete legjelentősebb és érdekesebb szakaszát, és köré felépít egy filmet.

Viszont, ha filmet akarunk nézni, szórakoztató és izgalmas cselekménnyel, akkor rossz helyen járunk. Felmondja a kötelezőket, tesz bele egy kis hazafias pátoszt és magánéleti kavarást, de ennél többet nem tud nyújtani. Nem szeretem ezt a jelzőt, de itt igaznak éreztem: unalmas.

Általánosságban igaz, hogy egy adott esemény jól hangzik, de a kivitelezése vérszegény és el lehet aludni rajta. Vegyük csak Pilsudski szökését a börtönből! Az oroszok nagyon őrzik, sejtik, hogy csak szimulál. Vizsgálatok, állandó ellenőrzés, szigor. De egy szövetséges, egy terv és vár a szabadság. Addig hangzik jól, amíg ki nem derül, hogy a nagy szökés egy egyszerű sétában kimerül. Értem én, hogy két pont között a legrövidebb út az egyenes, de egy filmen várnék valami cifrázást, vagy egy kis meglepetést.

A film egyszerre igyekszik megfogni a lengyel államférfi politikai szerepét és a magánélete konfliktusait. Látjuk, ahogy lobbista hazafiból politikussá válik, nagyhatalmak politikájában helyezkedik és mellette katonai vezetővé is kinövi magát. Az tisztán benne van, hogy mi a szívügye és mennyi mindenre kész azért, hogy a szabad Lengyelország megszülethessen. Nem politikai film, nem is magyaráz dolgokat, kiemel pár eseményt és ennyi. A hatás van meg, nem részleteiben a politikai és katonai tevékenysége.

Szerelmi történetként pedig egy szerelmi háromszög rajza, ami mondhatni minden résztvevőnek fájdalmat okozott, mégsem tettek ellene. Van egy feleség, az első házasságából származó gyerekkel, és a makacssággal, hogy nem lesz kétszeresen elvált nő belőle. Van a fiatalabb, lelkes hazafi leány, aki fokozatosan lép a feleség helyére. Pilsudski ott ragadt kettejük között, és valahol szánalmasnak is találtam, hogy miközben nagyhatalmakkal száll szembe, beszól mindenkinek, és katonai akciókat vezet, az meghaladja a képességeit, hogy egy válást elérjen a feleségénél. Különösen zavaró ez akkor, amikor Aleksandra már gyermeket is szült neki, de Maria makacssága miatt a férfi még csak nem is lakik a szeretőjével és a közös gyerekükkel. A két nőt meg tudtam érteni, de azzal nem nagyon tudtam mit kezdeni, ahogy Jozef beledermed ebbe a helyzetbe.

Látványra szegényes film lett. Nem véletlen, hogy a háború is el van intézve annyival, hogy a kitörés körül a fiúk gyakorlatoznak egyet, utána meg már ünneplik a győzelmüket és Lengyelország megszületését. Se egy jó akció, se valami szemrevaló látvány nincs benne.

Amit azonban jól sikerült megoldani: a szereplőket a sminkeset sikeresen öregítettek. Borys Szyc remekül működött a fiatalabb és az idősebb Pilsudski bőrében is, mert érzéssel alakítottak a vonásain, ráncokon és a hajszínén. Talán ezt sikerült legjobban megfogni a mozgóképen.

Vagyis, történelmi filmként elment, de szórakoztató alkotásnak, amire figyelhettem volna, nem. A végére már az érdekelt legjobban, mikor jön a vége felirat.

Az egyik szemem sír, a másik nevet. Mert van ebben a komédiában humoros jelenet is, de helyenként annyira erőltetett, hogy nem szerettem nézni sem.

A történet mese habbal, de komédia alapnak megfelel: a lelkes közalkalmazott rosszul viseli, hogy ki akarják rúgni. Közalkalmazott, vagyis nem tehetik utcára, de áthelyezhetik, hogy írja már alá a felmondását. Vincent viszont szereti a juttatásokat, a 13. havi fizetést, és hogy tulajdonképpen lógatja a lábát egész nap jó pénzért. Nem mond fel. Így indul az úton, amely elképesztő munkákat hoz neki sorban.

Itt már szólt a vészcsengő a fejemben – ha megnézem, milyen feladatokat kapott meg, a legtöbbhöz szakképzettség kell, és nagyon kétlem, hogy egy irodai alkalmazottat csak úgy oda lehetne tenni pl. egy menekülttáborba biztonsági őrnek. Börtönőrnek még annyira sem lehetne, de azért értem, mi akar ebben a poén lenni. Melyik a legdurvább? Passz. Volt ötletük bőven. Azért azon elkerekedett a szemem, amikor a sarki kutatóállomáson közölték vele, hogy neki kell a jegesmedvéket távol tartani a tudósoktól. Ha nem mutatnak hozzá egy árnyvideót arról, ahogy az elődját megrágcsálja a medve, az kifejezetten vicces is lett volna. Csak túltolták.

Ez a legjellemzőbb a filmre. Mindent annyira megnyomnak, hogy attól már nem vicces, hanem paródia. Elég csak a nő családjára nézni, akibe majd hősünk beleszeret. Az vicces lehetett volna, hogy a korábbi munkahelyén és összejött egy kollégával, és van onnan egy afroamerikai fia. De itt ezt négyszer eljátsszák – félig afrikai, ázsiai, skandináv meg francia gyereke is van a film végére.

Nehezemre esett együttérezni a főszereplővel.  Ha annyira a munkáját szeretné, és hasznos ember lenne, akkor rendben. De Vincent a juttatások és a lekenyerezés miatt szereti a munkáját. Vagyis, az ügyintézését mindenki hozott neki valamit: kis ital, falnivaló, miegymás. Pont annak a közalkalmazottnak tűnik, akit az életben ki nem állhatunk. Aki alig csinál valamit, azért is tartja a markát. Az egész rendszer ilyen korrupt a filmben, még egy negatív vonás. Igaz, a különféle feladatokban meglepően jól elboldogul és sokkal kedvelhetőbb, mint a természetes közegében.

Nem aranyos, nem barátságos, hanem harsány és paródia jellegű a történet. Közben akad egy-egy jobb odaszúrás, de annyira normának veszik a rossz gyakorlatot, hogy az is csak zavart. Emberek lefizetése, zsarolása – ahogy a vezető az alkalmazotton ver le mindent. Isabelle főnöke különösen visszataszító – különben vezető politikus.

A helyszínek sokszínűsége adott neki egy kis pluszt, és néha valóban ültek a poénok. Nem éreztem végig egyformán jónak, de megvoltak a pillanatai és látszik, hogy ez mennyire a főszerepet játszó Jerome Commandeur projektje. Lelkesen játssza végig, és szinte szerethetővé tud tenni egy olyan figurát, akinek a hozzáállása és az életvitele zavar.

Mellékszereplőként, vagy cameo jelenetben ismertebb arcok is felbukkannak. De nem annyi és olyan manőségben, hogy ez tudna javítani a filmen.

Egyszer elment, de annyi elég is volt belőle.

Befejeztem. Jobban tetszett a végére? Nem. De akkor bővebben: American Horror Story (s11e06-10) második fele.

Két részre lenne érdemes osztani még ezt az etapot is. Az első részek zárták a tényleges sorozatgyilkos szálát. Megismertük, ki ő és mi az indítéka. Elég beteg különben, de AHS sorozat, ott ez nem meglepő. Eredetinek nem mondanám, bestseller volt a Rongybaba, sorozat is készült belőle – sőt, Frankenstein is összevarrta a maga szörnyét. A nyomozás most sem volt nagyívű, csak szépen összeértek a szálak. Ahogy mindenki elmondta, amit tudott, pillanatok alatt a megoldás is ott volt. Az jobban tetszett, hogy a szereplők miképpen ismerték egymást korábbról és milyen tettet rejtettek. Az meg is lepett, hogy nyomozónk és Sam is milyen viszonyban voltak anno.

A végére pedig a maszkos gyilkos, a sorozatos eltűnések esete maradt. Lelőjem a poént? Ez már a misztikus részre megy át, és az a gyilkos nem olyan, mint a másik. Szürreálisabb az egész, egy nagy metafora. Bár, azzal bajban vagyok, hogy az AIDS vagy a halál akar lenni. Az egyikre ez, a másikra az illene jobban. Ahogy öli, üldözi, fertőzi őket, az inkább az AIDS. Viszont, ahogy pl. Sam majd megbékél vele, és egy szép fiatalembernek látja, már inkább a halál. Passz.

De a lényeg, hogy kaptunk egy hivalkodó, polgárpukkasztó sorozatot – amely túl szélsőséges ahhoz, hogy érzékenyítsen. Talán csak a vége, amikor a sírba zuhantak a tömegek, ahogy láttuk a tüntetéseket, az volt drámai. A többi az a fajta szürreális horror és kirakat melegek, amely inkább indulatokat korbácsol, nem pedig elsimít.

A bennem levő prűd kifogásolja azt is, hogy nagyon szabados életet éltek a szereplők. Sam, akinél elment, mert ő gyűjtötte a férfiakat, a szenvedést és ő így más szinten mozgott – anyagiakban, stílusban is más volt, mint a többiek. De rajta túl, mindenkinek volt egy olyan korszaka, amikor csak hajtotta az éjszakás kalandokat, és nem egy olyan viszonyt mutattak is, amikor az összes kommunikáció annyi volt a szexrandin, hogy ki az aktív/passzív fél.

Nálam célt tévesztett az egész évad. Horrornak túl szürreális és nagyon propaganda. Érzékenyítésnek meg túl harsány és polgárpukkasztó. Minden évadot még nem láttam, így nem írom, hogy mélypontja az antológiának, de bizonyos szempontból annak érzem.

Néztem egy Chicago Fire (s11e07) epizódot is. Az AHS után jól is esett, hogy milyen barátok, összetartás, családi értékek és gyászfeldolgozás van ebben a sorozatban.

Visszazökkentünk oda, hogy megvannak a baráti körök, akik általában egy-egy jelenetben együtt szerepelnek. Egy-egy ilyen csapat kap egy-egy esetet és így áll össze a rész. Mouch egy baleset után megvett egy motort, és azt szerelte az egész részben, próbálva Severide szakértelmét is bevonni. Cruz az örökbefogadási kérelem elbírálását várta. Egy zaklató is felbukkant a laktanya körül, aki követte őket, és akinek tehette, szidta a munkájukat. Stella pedig a Tüzes lányok miatt bizonytalanodott el: egy anya esett neki, ha a lányával történik valami tűzoltóként, Stella lesz érte a felelős.

Vagyis, mentés most se nagyon volt. Látványos még annyira sem. Lelki ügyek, kis humor – munkahelyi dráma, de most ez is jól tudott esni.

Végül, a Miss Scarlet és Duke (s02e02) része is jobban tetszett, mint a múlt heti epizód.

Egyrészt, azonnal igazolta a sorozat, miért nem kezelik párként a két főszereplőt. Így civakodnak, humor van benne, miközben az is nyilvánvaló, hogy mit leplez a marakodásuk. Még az a fiatal nyomozó is, aki éppen csak megkezdte a betanulást Duke mellett, azonnal feltette a kérdést, hogy párt alkotnak-e a nővel.

Az ügy nem túl okos, de a sok szállal és a nyomok követésével eladta magát. Persze, a magánnyomozó és a rendőrség a végére egyesítette erejét, de abban is megvolt a szórakoztatás, ahogy más úton találták ugyanazon a ponton és felismerésnél magukat.

Úgy tűnik, új fix szereplő lesz Eliza új barátnője, akivel most egy levélpapírt nyomozott le. Humoros karakternek szánták? A nagynénje inkább volt az, engem irritál a nő esetlensége. Túl lelkes is, meg tapad a főszereplőre, mint egy kullancs. Érthető, miért lett ilyen, de szimpatikus nem lett. Akkor már Duke új betanítandó nyomozója – ő is szerencsétlen, bár más szinten és formában, mint az Eliza mellé betett vénkisasszony.

A történelem leginkább a külcsínben jelent meg. Jobb napom volt, mert most nem az kötött le, hogy a szereplők átöltöztek-e egyáltalán a cselekmény alatt. Ami ugye több nap, és ha egy más korszak is, akkor sem ugyanabban kellene dolgozni egy hétig…

Igaz, így is találtam olyasmit, amin bosszankodhatom. Nem akarom, hogy feminista sorozat legyen ebből. Pedig, ahogy most ragozták, hogy Eliza nő, ezért sokan nem veszik komolyan – meg, hogy a férfi nyomozók nemüknél fogva jobbak, ebbe az irányba mutat. Mert természetesen Eliza harcol az ilyen nézetek ellen.

Majd meglátom, milyen napom lesz, de könnyen lehet, hogy Wednesday, akiről sorozat okán legközelebb mesélni fogok.

Vártam a feliratot, hogy a Cluedo alapján. Elég csak megnézni a plakátot – nem úgy néznek ki, mintha egy társas borítóján állnának? Ehhez jön hozzá a cselekmény milyensége.

Vagyis, van egy rejtélyes és hirtelen halál, majd szobák közt vándorolnak, játszanak a nyomokért és a szünetekben vallatják egymást. Nem pont a Cluedo, de emlékeztet rá eléggé, hogy beugorjon. Hogy kerek legyen, miért is kell játszaniuk a családtagoknak és az éppen rosszkor jött építésznőnek, a család játékfüggő, ilyen gyáruk van és a gyilkos is azzal szórakozik, hogy játszanak vagy meghalnak.

Egyik játék betegebb, mint a másik. Van, ahol egymásra kell nyíllal lőniük. Az nem is kicsit agyament. A szabadulószoba játék már sokkal hagyományosabb, de a filmben abból van a kevesebb.

Az egész cselekményben van valami beteg, túlzás – meg olyan logikai lyukak, hogy attól paródiába csúszik az egész. Nem is tetszett, ahogy mindent feloldanak majd a végére. Arról egy másik film ugrott be, de nem nagyon akarom megnevezni, mert akkor lelövöm, ennek az egésznek mi volt az igazi értelme. Abban egy születésnapi ajándék volt egészen más, mint amit a szereplő megélt. De erről eszembe jutott, hogy már horrorban is láttam ilyet. Abban olyan jól sikerült a megajándékozott átejtése, hogy gyilkos lett belőle a végére. Le is döbbent mindenki…

Ok, nem a végén merengek. Idegesített, buta, paródiába illik. Erről ennyit.

Inkább arról, hogy mennyire harsány, jellegzetes és mégis, irritáló a képi világ. Minden szereplő kapott egy jellegzetes színt és karikatúra jellemet. Jeanne a fagyos, túl komoly építész kékben. Theo pirosban az örök gyerek, nőcsábász örökös. Zöldben Lena, a sértett lány, akinek sötét titkai vannak és féltékeny a mostohájára. De lehetne sorolni. Ezek a színek visszaköszönnek minden velük kapcsolatos dologban, és játékhoz illően a környezetük is rájuk van szabva. Az valami egészen röhejes, amikor egyre több hálószobát megmutatnak, és egyeseknek milyen extrém helyen kellene laknia – Jo néni szobája a csúcs, az félig nagyon spártai, félig nagy bemutatás a vénlány rokonnak. Jeanne kapcsán még egy – annyira lekötött (ha-ha) a film, hogy gyakran merengtem azon, vajon parókája, műhaja van-e, mert az a konty nagyon nem illett a fejére. Ott konkrétan más árnyalatú barna volt a haja, mint amit egyébként láttunk belőle.

Krimi, paródia és komédia határain lépkednek, és gyakran elcsúsztak az arányok. Amikor pár szereplő gödröt kezd ásni a kerítés mellett? Ahogy a végén Theo és Jeanne összefognak, és elsütik ugyanazt a trükköt párszor? Ha értem is, miért szánták ezt poénnak, engem csak eltaszítottak vele.

Lehetne azt is feldobni, hogy mennyire idéznek meg krimi klasszikusokat. Ők maguk is emlegetik, hogy olyan a helyzetük, mint Agatha Christie hőseinek a Tíz kicsi négerben. De ez a nyomában sincs annak. A Tőrbe ejtve is eszünkbe juthat – a Cluedo mellett az passzol hozzá legjobban, csak éppen annak gagyi változataként.

Ismertebb nevek, ha nem is igazán nagy sztárok akadnak benne. Ahhoz nem elég, hogy megnézze valaki. Legalábbis kétlem, hogy Miou-Miou vagy Alice Pol rajongók országa lennénk. De a karakterek különben is annyira paródia jellegűek, hogy eltúlzottnak kell lennie a játéknak is, nem is volt szimpatikus.

A francia filmeket ennél jobban szoktam szeretni, de ebben nem találom a szerethetőséget. De lehet, mostanában ilyen passzban vagyok, mert ahogy belegondolok, az utóbbi időben nagyon sok olyasmit láttam, aminek kapcsán arról tudok regélni, hogy mi és miért nem tetszett benne. Ez is olyan.

Szívesen rajzolnák ide egy kérdőjelet. Jó pár zsánert ötvöznek ebben a filmben, de igazán egyikre se éreztem, hogy jól sikerült volna. De nem is fájt igazán a film, láttam ennél sokkal rosszabbakat mostanában is.

Talán az ugrott ki elsőnek, amit már az elején ellőnek. Történhetett volna így is. Erről, pláne, ha a második világháború a történet ideje, Tarantino brigádja szokott beugrani. Mondanom se kell, ez közel sincs azon a szinten. A történet elég gagyi, és alig nyúlnak hozzá a történelemhez. Miért is kellett ez a világháború? Pont olyan ez a történet, hogy bármelyik bukó rendszer zsarnokának a kirablásáról szólhatna. Ha nem emlegetik Mussolinit, még csak ki sem derülne, kit akarnak kirabolni, és merre járunk az időben. Az ábrázolt olasz város még csak háborúban állónak sem tűnik.

Kettes, mint a heist movie. Nem lehet azt mondani, hogy valami ötletes tervük lenne. Simán bemennek hamis iratokkal és pakolják is a felhalmozott kincseket, míg a csapat másik fele eltereli a figyelmet egy hamis bombariadóval. Annyira szerettem volna egy kis ötletet, de az nem nagyon van benne. Pedig próbálkoznak: van egy többféle specialistákból álló csapat, de kihasználatlannak éreztem a képességeiket. Ugyan egy kis csavar van azzal, hogy még a szélhámosokat is át lehet verni, de az nem olyan látványos vagy okos, hogy fel tudja javítani lényegesen a filmet.

Harmadik, ez egy szerelmes film is. Sziget, tisztes nevén Pietro nagy szerelme az énekesnő Gianna. Balszerencséjére a lány megtetszik egy fejesnek is, és nem áll módjában nemet mondani arra, hogy az idősebb nős férfi szeretője legyen. Pedig látszik, hogy a szíve melyikhez húzza – még a férfi is tudja, nem véletlenül fenyegette meg halálosan a szélhámost, hogy a lánynak a közelébe se menjen. Már eleve szerencsétlen jelenetek sorát hozza, ahogy Pietro próbál találkozni a szerelmével, míg a katona mindig a legrosszabbkor jelenik meg. De még sikerül tenni rá egy lapáttal. Gianna terhes – Pietro rá is kérdez, melyiküktől. Gianna állítja, Pietro az apa, de fejfájdító az a jelenet is. Azt sem tudja, mikortól terhes, de az öregtől nem lehet – ugyan, miért nem? Még szinte meg is sértődik, amikor Pietro egyszer az arcába vágja, hogy miért higgye el, hogy övé a gyerek? Minek kellett ez bele? Bőven elég lett volna a lányért küzdeni.

Bár igyekszik humoros is lenni, engem inkább bosszantani sikerült. Mű drámák és erőltetett jelenetek váltják egymást, közben egy-egy olcsó akciójelenettel. De most komolyan, jobb nem jutott eszükbe? Tolvaj specialista pl. azért kellett, mert fel kell másznia egy toronyba és ott lenyomni a sziréna gombját. De, a humornál tartottam. A csapat tagjai nagyon színes egyéniségek, eleve humorosra vannak írva többen is. Mint a sofőr, aki máig egy régi autóversenyes győzelme miatt várja, hogy nemzeti kincsként kezeljék, miközben papok között bujkált a besorozás elkerüléséért. Leírva sem vicces, filmen sem volt az.

Látvány – már feszegettem, hogy nem nagyon akad benne. Olcsó kivitelben van, ami bekerült. Mi lehetett a csúcspont? A riadó? Vagy esetleg az utós üldözés? Bármelyik is, egyik sem lett emlékezetes.

Legalább olasz színészekkel pakolták tele, ez viszont azzal jár, hogy nincs ismerős arc, akinek a kedvéért nézném a filmet. Emlékezetes alakítás sincs benne – a főszereplők némelyike inkább idegesített, mint kedveltette magát. Matilda de Angelis – Gianna – simán 2 arckifejezéssel játssza az egész filmet végig.

Nézve annyira nem fájt, mint utólag, ha belegondolok, mit láttam. Sokkal többet ki lehetett volna ebből hozni. Csalódtam.

Nem mostanában lepődtem meg filmen ennyire. A cím, a plakát, de még a kezdetei után is simán azt hittem, hogy egy természetfeletti horrort nézek. Komolyan azt vártam végig, hogy amint a kislány átlép a krétavonalon, majd jön a másik dimenzióból a szörny.

De ez a film más. Thriller, amiben a gonosz nagyon is emberi és semmi köze más világokhoz. A poént nem akarom lelőni, de megmaradnak a realitásoknál, és valamilyen szinten így még ijesztőbb is. Mert ez olyan eset, ami megtörténhetne a szomszédban is. Hiszen nem tudni, az ismerősöd mit alkot a háza zárt ajtói mögött…

De ennél többet nem írok a csavarról. Meglepett – ahogy írtam, főleg azért, mert én minimum a mumust vártam, nem egy jól rejtőző pedofilt.

A történet eleje különben nagyon lassú – Clara megtalálása, ahogy Paula befogadja és igyekszik fejleszteni, kommunikálni vele. Inkább Maugli film, ahogy a gyereket szocializálni kell, mert láthatóan egész más normák szerint élt eddig, mint mindenki más. A feszültségek is olyasmiből fakadnak, hogy Paula férje sérelmezi, hogy a nő mindent hanyagol az idegen gyerek miatt meg hasonlók.

Paula a kiemelt szereplő, még jobban, mint a kis Clara. Róla annyit tudunk, hogy ijedt, sok mindent megért, de nem beszél. A krétavonalak között hajlandó csak közlekedni. Paula kapcsán viszont kapunk egy középkorú asszonyt, aki nem képes lemondani egy saját gyerek álmáról, bár évek óta hiába próbálkoznak a férjével. Akinek van egy lyuk az életében, és féltékenyen néz a terhes szomszédjára. Látjuk, mennyire gondoskodó és jó anya lenne, és látjuk, miért lesz lassan mánia nála Clara jóléte.

Akkor lép be a thriller, amikor Clara eltűnik a házból. Paula nyomozni kezd, és valahol röhejes is, hogy ő rájön arra napok alatt, amire a rendőrök hetekig nem tudtak. Gyors a megoldás, láthatóan nem igazán krimit akartak készíteni.

Maradtak lyukak is, amelyek tudtak zavarni. Az pl. most sem tiszta, miért tette ki az elkövető a kislányt az útra. Vagy: miért lopja vissza? Bár, arra lenne egy tippem. Ha elkezd beszélni, könnyen elvezethette volna hozzá a rendőrséget. De az ő indokai nagyon homályban maradnak – már alapból, minek tartotta életben a kislányt? Mióta tart? Mi volt a saját gyerekeivel – mert kétlem, hogy véletlen lenne, hogy az egyetemre ment gyerekei nem hajlandóak hazajönni látogatóba.

Kis költségvetésű különben, nem kellett hozzá több mint két lakás – Paula háza, meg a gyerekrablóé. Talán 2-3 külső helyszín került be ezeken túl, pár pillanatos jelenetekre.

Szereplőt sem mozgat sokat, csak a szűk környéket Paula tömbjében. Ők sem nagyon tűnnek fel, még a férje is minimális szerepet kap. Clara és Paula van a középpontban, ami a végére kiegészül a tettessel, mert egy mini verzióban az ő szemszögéből is végignézhetjük, mi történt eddig. Kár, hogy a válaszok abban nincsenek benne, mert nekem az hiányzott. Nem jön össze, egyes dolgokat miért tett meg.

Nem látványfilm, a színészeknek kell eladni. Elena Anaya viszi a hátán, és szépen hozza is a nő sok arcát. Talán az ragadt meg legjobban, amikor a szavaival gratulál a hamarosan érkező picihez, de az arcára van írva a vegytiszta irigység és fájdalom.

Ha tudom előre, hogy nem misztikus horrort nézek, rosszabb véleményem lenne. Untam volna. Így viszont nekem feldobta a meglepetés.