Minden napra egy film

Minden napra egy film


Pokoli éden

2024. augusztus 21. - BBerni86

Azzal lett reklámozva, hogy A Legyek urának modernizált változata. Hát, nem tudom, ki hogy van vele, de szerintem nem attól lesz valami modern, hogy a szereplők idősebbek – vannak köztük lányok is, hogy majd szerelmi összetűzések is lehessenek – és napjainkba tették a cselekményt. Ami közös, hogy…

Tovább

Priscilla

Elvisről nem is régen készült film és most is fontos szerepet kapott a filmben. De ez nem a rock ’n roll királyának a története, hanem a lányé, akit feleségül vett. Női film olyan tekintetben is, hogy mennyire nők vettek részt a készítésében. Priscilla Presley memoárja alapján írta a forgatókönyvét…

Tovább

Unorthodox

1. évad

Azért bejelölöm, pótlólag miről írok majd, de ma este már nem jött össze. Olimpia, röviden. Remélem, nem csak én követtem a párbajtőr csapat döntőjét! Akkor, ahogy ígértem, lehetőség szerint még a vízilabda mai kezdete előtt. Az első, hogy olvastam az eredetijét jelentő memoárt. Most gondban is…

Tovább

Egy zuhanás anatómiája

Nyári melegbe nem kellett volna ezzel a drámával küzdenem. Ősszel, vagy akár télen el tudom képzelni, hogy jobban lekötött volna, de most egyszerűen melegem van ennyire komoly témához. Nem segített, hogy az egyik olyan zsánerbe nyúltak bele, amit különben az egyik kedvencemnek tartok. Vagyis, a…

Tovább

Származás

Első ránézésre ez egy olyan film, amit szeretnek az amerikai fesztiválokon és díjátadókon. Igaz történet az alapja és olyan kérdéseket piszkál, mint a rasszizmus az Államokban. Ahogy most rákerestem, elég sokfelé el is vitték ezt a filmet és szerzett pár díjat is. De, akkor a történet. Adott egy…

Tovább

Challengers

Keresd a nőt! Most éppen a teniszpályán. Szerelmi háromszög, hatalmi játszma és egy bajnokság. Nem mostanában láttam romantikus drámát, sport körítéssel meg pláne nem. De azt nem döntöttem még el, hogy ez mennyire sikerült darab. Eleve, a szerelmi háromszögek meg szokták feküdni a gyomrom. Itt meg…

Tovább

Cabrini

Ki tudja, ki a bevándorlók védőszentje? Mivel nem katolikus vagyok, nálunk nincsenek szentek, nekem ez teljesen új adat volt. Hogy ilyen is van. Ráadásul, modern kori szent. De különben is, az amit most Francesca Cabrini életéről végignéztem, annyira fiktívnek tűnik, hogy nehezen emésztem meg, hogy…

Tovább

Egy jó ember

Drámát nézni, tény, nem sűrűn van kedvem. Pláne, ha valami kifejezetten fájdalmasat veséznek, hogy az életkedvem is elmenjen. Szexuális zaklatás, családon belüli erőszak, és minden, ami következményként jön majd belőle. Ez a film a gyászt, önvádat és –áltatást, a függőséget helyezi majd előtérbe.…

Tovább

A Földalatti Vasút

(minisorozat)

Mi is volt az a kifejezés… nem rasszista pornó, de a lényege az lenne. Amikor az van halmozva, hogy a fehérek miképpen és mennyi módon nyomorítják meg a feketéket. Bár egy kifejezetten sikeres és erős regény a sorozat alapja, nem tudtam nem arra gondolni, hogy a sorozat azt vesézi ki, hogy mindegy a…

Tovább

Út a döntőig

A végső játék

Igen, ez is egy olyan film, ami több címet is kapott nálunk. Pedig nem is régi, hogy újraszinkronizálják vagy vágják, vagy bármi, ami indokolná a két címet. 2022-es. Hogy viccesebb legyen, az eredeti spanyol címe meg valami egészen más irány. 47 másodperc. A szerintem legjobban passzoló az Út a…

Tovább
süti beállítások módosítása