Minden napra egy film

Minden napra egy film

Csak egy átlagos suli

2018. október 03. - BBerni86

Középiskolás, saját életbe kezdős, szerelmes, anya – fia kapcsolatos.

Liam okos srác, akinek nagy álmai vannak: a csillagászat érdekli, és Oxfordban akar továbbtanulni. Anyja mindenben támogatja, túlzottan is, ami már sok is. Annyira féltette a fiát, és távol akarta tartani saját rossz középiskolai élményei miatt a többiektől, hogy a gyerek kiskora óta magántanuló, akinek barátja is csak három van: az anyja, a nagybátyja és a nagyanyja. Így amikor az év végi zárótesztet megy be megírni az iskolába, és megpillant egy csinos lányt, életében először fellázad. Megbukik direkt a vizsgán, és az egyik cserediákként letoltes_18.jpgtávozott lány helyén elkezd iskolába járni. Különc, az anyja még mindig nagyon rászáll, de elég tapasztalat lesz ez, hogy elkezdhessék a saját életük élni, önálló döntéseket hozzanak.

Erről a filmről egy szóval nagyon sok mindent el tudok mondani. Beteg.

Ám ezt nem úgy értem, mint egy agyatlan, altesti poénokkal megtűzdelt gagyi komédia esetében. Maga a film által bemutatott szituáció beteges, nem is kicsit. Ahogy az anyja itt ránő a srácra, az már pszichikai eset. Nem egyszerű túlféltés, ez kimeríti a fojtás fogalmát. Szóval, igen, én betegnek éreztem az egészet, és nem is találtam szórakoztatónak.

Annak ellenére, hogy egyértelműen komédia, meg sem próbáltak drámát beletenni, bár lehetett volna. Itt mindennek a humorosabb oldalát akarták megmutatni, és Liam nem érezte annak a negatív oldalát, ahogy felnőtt, és amilyen kapcsolata volt az anyjával. Én annyira abszurdnak találtam a helyzetet, hogy már csak ezért sem tudtam kibékülni a filmmel. Hogy nem zavarja a srácot, hogy az anyja ebédre bemegy az iskolába, hogy együtt egyenek a kocsiba? Vagy, a maguknak szervezett szalagavató bál. Kevés ennél cikisebb helyzetet tudok elképzelni, Liam meg fel sem vette.

De maga Liam is tudott ebből kifolyólag irritálni. Az anyja megvédeni akarta ezzel a neveléssel a világtól, és szerintem sikerült elérnie, hogy Liam sok tekintetben életképtelen lett. És nagyon naiv is. Szimpatikus, jólelkű fiú, akivel együtt kellene érezni, de én leginkább haragudtam rá a mulyasága miatt.

A helyzet az, hogy rajta kívül meg nem ismertünk meg sok szereplőt. Az anyja van kicsit jobban árnyalva, de még ahhoz sem eléggé, hogy érteni lehessen, miért csinált papucsállatkát a fiából. Semmi olyasmit nem láttam vagy mondtak, ami indokolta volna, miért így nevelte Liamet. Ahogy a srác apjáról se tudunk meg semmit. Utálom az ilyen lyukakat!

Liam Anastasia látványáért akar bejutni az iskolába, és ehhez képest a lány alig jut jelenethez. Legtöbbször csak a folyosón menni látjuk, míg Liam bámulja. Ahogy nagy nehezen szóba állnak, kiderül, hogy nem lenne rossz karakter, de esélyt sem kap kibomlani. Ezt is sajnáltam.

Azért azt tudtam díjazni, hogy nem kerekítettek a történet végére egy nagy rózsaszín happy endet, amiben a fiú megkapja a lányt is, az áloméletet is, meg mindenkinek a boldogságot. Amennyire mesés volt az egész helyzet, ez legalább tompít kicsit az élén.

Látványra nincs benne semmi említésre méltó, egy kis pénzes kis komédia, amiben semmi látványelem nincs. Nem is kell bele, csak egy iskola folyosókkal, az meg volt is.

Ismerős színész, nagy alakítás sincs benne. Tipikusan tévéfilmes.

Leginkább langyos és semmilyen, csak háttérfilmnek használható.

 

Csak egy átlagos suli - 5/3 kissé béna, de legalább kedves, nem sok vizet zavaró tini komédia, béna poénok sorával.

https://www.youtube.com/watch?v=Ul0BdWColUo

Idézzünk!

(Carl katona akar lenni, de nem egyszerű ajánlást szerezni a West Pointra. Ahhoz önkénteskedni kell.)

  • Néhány rutin kérdés. Miért akarsz mentor lenni?
  • Nem akarok.
  • Akkor miért vagy itt?
  • Valahol önkénteskednem kell.
  • Milyen tantárgyban tudsz segíteni a mentoráltadnak?
  • Semmiben.
  • Különleges képességek?
  • Jól bánok a késsel, hölgyem. Szeretek felvágni dolgokat, és nézni, ahogy véreznek. (Shameless)

 

(Sheldon barátai alig várják, hogy barátjuk hazatérjen a nászútjáról a lakása előtti folyosón állva.)

  • Olyan, mintha lenne ott valaki.
  • Istenem, mi van, ha kirabolják őket?
  • Van rosszabb is. Mi van, ha előbb jöttek haza? (Agymenők)

 

(Stephanie megfogadja barátnője tippjét, és támadással vágja ki magát szorult helyzetéből.)

  • Maga elcseszett Tom Ford, ha ez a Ken baba nem veszi le rólam a mancsát, elmondom a vlogomat néző több ezer anyukának, hogy maga egy görény, aki megalázza a nőket. És, hogy ne vegyék a bazári gönceit, amiket indonéz gyerekekkel gyártat. El fognak fordulni magától!
  • Oké, először is nem indonéz gyerekekkel, hanem vietnámi kamaszokkal. (Egy kis szívesség)

 

(A lúdhoz ragadt tolvajok szembesülnek azzal, hogy a királyi vár az úti céljuk.)

  • Nem akarok tömlöcbe jutni, apu!
  • Nyugodj meg, fiam! Végre eljutunk a kastélyba. Mindig ki akartam fosztani! (Az aranylúd)

 

(A játékos figyelő és a menedzser a gyors labdákról beszél, mire a lelkes segítő megszólal.)

  • Tudja, hogy nevezzük ezt?
  • Gyilkosnak.
  • Dehogy, kakaónak.
  • Mi? Kakaót? Hozom is! (Az egymillió dolláros kéz)

 

(A könyvkereskedőnek végre vevői érkeznek, hála egy új megjelenésnek.)

Mondjunk köszönetet urunknak, Stephen Kingnek, aki könyveket adott, hogy a könyvesboltok a harmadik dimenzióban létezhessenek. (You)

 

(Sherlock és Watson egymás közt.)

  • Maga ölte meg Michael-t? Megérteném. Valójában minden tőlem telhetőt megtennék, hogy megússza.
  • Nem én öltem meg Michael-t. Maga volt?
  • Maga szerinte nem mondtam volna el?
  • Maga szerint én nem mondtam volna el.
  • Nem én öltem meg Michael Rowan-t. Kétségkívül ez lesz a klub neve, amit alapítunk. (Elementary)

Egy kis szívesség

egy_kis_szivesseg.jpgBarátnős, átverős, pénzért machinálós.

Stephanie özvegy, aki egyedül neveli a kisfiát és egy anyukáknak szóló blogba öli kreatív energiáit. Ő a tipikus hebrencs, segítőkész, vidám szomszéd nő. Véletlenül fut össze fia egy barátjának anyjával, Emilyvel. Aki gyönyörű, merész, titokzatos, és meglepő módon barátkozni akar vele. Hamar lesznek nagyon jó barátnők, Stephanie élete titkába is beavatja a nőt és szívesen vigyáz a fiaikra, ha Emily dolgozik. Azon a napon is ezt tette, Emilynek sürgős munkája volt, és Stephanie ment a fiúkért. De Emily nem jelentkezett, majd a rendőrségi hajsza zárásául a holttestére bukkantak egy tóban. Stephanie a gyászoló Sean támasza és szeretője lesz, amikor egyre különösebb események történnek. Mintha Emily kísértene. Talán nem is halt meg? Stephanie kénytelen Emily titkai után nyomozni, mielőtt újabb tragédia történne.

Először is, nem volt csalódás a film, ezt le kell szögeznem. A regény után voltak félelmeim, hogy lehet ezt normálisan adaptálni. Megoldották, nézhető és elég jó film lett az Egy kis szívesség – ha azért a regényt inkább tudom ajánlani, mint a filmet.

A cselekmény lényeges elemeit megtartották, de sokat finomítottak az eredeti regényen. Van, amit különben nem is bánok. Stephanie sokkal szimpatikusabb itt, mint a regényben volt. Itt tényleg az a hebrencs, vidám nő, akinek látszik, nem olyan szakadék szélén táncoló szerető lény, mint a regényben. Itt is beleteszik a regény egyik durva fordulatát, a kapcsolatát a bátyjával, de a regényhez képest sokkal finomabban. Sokkal pozitívabb jellem lett, nem lesz olyan megalkuvó, mint a regényben.

A cselekményt is sokkal elfogadhatóbban, kevésbé botrányosan zárják. A végét átírták, de ez a nézőbarát változat. Ezzel az eredeti éle elveszik, de nem fogja úgy érezni a néző, hogy az ügyeskedőké és a szociopatáké a világ. Thrilleresebb, egy igazságosabb zárással.

Amit viszont nem értettem: miért kellett Emily angol férjét ázsiai színésszel játszatni? Nem mintha bajom lenne Henry Goldinggal, de nekem ő nagyon más, mint ahogy Seant elképzeltem. Golding nekem most nagyon a Kőgazdag ázsiaiak miatt van a szemem előtt, ez meg valami egészen más. De a regényben is.

Ami viszont a casting kapcsán abszolút telitalálat: a két főszereplőnő. Anna Kendrick tökéletesen hozza ezt a kis szerethető, minden lében kanál nőt, akinek azért megvannak a maga titkai is. Tipikusan az a szomszéd lány, aki helyeske és van benne potenciál, de nem ragyog ki a tömegből. A stylist is, de a színésznő is jó munkát végzett. Blake Lively meg valósággal magára húzta Emily karakterét. Volt benne egy kicsi a Gossip girl karakteréből is, nem kevés őrület is. A stylist nála is nagyon tudta mit csinál, érdemes figyelni, mennyire másképp öltöztették a két nőt, és mennyire tükrözték ezzel is a személyiségük!

A film különben látványra is kellemes, színes és szórakoztató. Popcorn thriller, ha szabad ilyen jelzőt alkotnom.

Tetszett úgy is, hogy a regényt tartom az ütősebbnek. Hogy nem tetszett Sean filmbeli formátuma sem. Hiányzott a regény magával sodró narrációja, de humorral tudták pótolni. Szóval, korrekt adaptáció, amiben merték alakítani is az eredeti sztorit.

 

Egy kis szívesség - 5/4 regény után annyira nem érdekes, de a színésznők jók, és a sztorin is finomítottak.

https://www.youtube.com/watch?v=WMT2RWnzKco

5 film, amit látnod kell

Élőszereplős Disney

5: Once upon a time - sorozat: egyszer volt, hol nem volt, egy gonosz királynő, aki egy egész mesebirodalmat átokkal f5.jpgsújtott, és csak egy gyermek menekült, aki felnőttként mindenki megmentője lehetett. Mikor Emma az örökbe adott fiát követve Storybrookba érkezik, még nem is sejti, hogy itt mindenki mesehős, csak nem emlékszik az igazi életére. Hófehérke szerény iskolai tanárnő, a gonosz királynő a város polgármestereként viszi végbe az akaratát, és nagyon nem akarja, hogy Emma megtörje az átkot, amiben nem is hisz. A mesék zseniális újraírása, kalandos és családi szórakozás volt - nagyon kár, hogy a végére nagyon kifulladt, de voltak szép pillanatai.

4: A dzsungel könyve - Maugli, az embergyerek a farkasok között nő fel. A tigris azonban meg akarja enni, hogy f4.jpgmegmeneküljön, vissza kellene térnie az emberek közé. Maugli azonban maradna itt, és mindenféle kalandba keveredik a dzsungelbe, míg eljön a nagy csata is. Roppant látványos, szívvel és izgalommal elmesélt mese. Nekem nagy pozitív csalódás volt. Mesében nem szerettem, de a film bejött.

3: Tükröm, tükröm - a királynő a hatalmát is meg akarja tartani, meg a legszebbnek járó címet is. Ehhez azonban le kell számolnia a mostohalányával, Hófehérkével, aki jogosanf3.jpg örökölné a trónt, és kezd szebb is lenni nála. A lány az erdei törpéknél lel menedékre, és belebotlik egy herceg is, aki a szívét is elnyeri - hiába mesterkedik a gonosz királyné, hogy inkább ő nyerje el a herceg szívét. A mese pikantériája, hogy egy időben csinálták a Hófehér első részével. Amit jobban vártam: darkos, újraértelmezett, menőbb. De aztán ez tetszett jobban. Ami humoros, kedves, és nagyon jó kis gárdája volt. Julia Roberts lett a királynő, Armie Hammer herceggé lett, és Lily Collins Hófehérke volt.

2: A Szépség és a Szörnyeteg - ez a történet már meseként is az egyik f2.jpgkedvencem volt, ha azóta ki is okosítottak, hogy nagyon nem menő üzenetet közvetít azzal a mese, hogy a bántalmazó vadállat barátunktól se meneküljünk, mert tűréssel és kedvességgel megszelídíthetjük... akkor is, mesének szép. Belle az apjáért cserébe a Szörnyeteg foglya marad, aki a zord külső alatt egy érző szívű herceg, és hősnőnk jól bele is szeret, ha kell is egy kis halálközeli élmény, hogy erre rádöbbenjen. Elvarázsolt kastély, szép dalok, és olyan látványvilág, hogy tényleg csak azt lehet mondani, hogy életre keltették a mesét. Az elvarázsolt személyzet köreiben voltak az igazi sztárok, de az Emma Watson - Dan Stevens főszereplő páros se semmi, bár Gaston nálam lopta a showt...

1: Hamupipőke - miért ez a kedvencem? Biztos nem az üzenete miatt. Én ma nem tanácsolnám senkinek jó szívvel, hogy kedvességgel győztes lehet, ahogy Hamupipőke vallja. Viszont a mesét álomszerűen életre keltették. Az édesanyját elvesztett lánykát félti az apja, új asszonyt hoz a házhoz, hogy a lányának legyen anyja. Az új nő azonban féltékeny a lányra, aki fontosabb a férjének nála. A férfi váratlan és tragikus halála után az asszony eltékozolja a vagyont, és a mostohalányát cselédsorba kényszeríti. A királyságuk hercegének azonban nősülnie kell, bált rendeznek, és egy tündérkeresztanya segítségével Ella rádöbbenhet, hogy az erdőben megismert helyes fiatalembert rajta kívül a többiek nem Kit úrnak, hanem királyi felségnek szólítják... szép a mese, a zenéje, a látványa és nagyon szerettem a szereposztását is, jobban, mint az előző négyét. Richard Madden Kit herceg, Lily James Hamupipőke, Cate Blanchett a mostoha, Helena Bonham Carter tündérkedik, és még nem is soroltam fel minden ismerős arcot belőle. Tényleg, csak egy baja van. A szinkron. Minden idők legrosszabb név magyarosítása ebben van, én nem is bírom magyarul nézni. A herceg Kit, ezt kikérem magunknak!f1.jpg

A hitehagyott

Vallásos, kétséges, kapcsolatos.

Ernst Toller tiszteletes elég gonddal küzd ahhoz, hogy naplót kezdjen írni terápia gyanánt. Az egykori tábori lelkész egyetlen fiát is arra buzdította, hogy a családi hagyományt folytatva jelentkezzen katonai szolgálatra. Joseph fél év szolgálat után egyike lett az iraki áldozatoknak, amire Toller házassága ráment. Egy kis történelmi templom lelkészének szegődött, ahol egyre erősebb gyomorpanaszaira nyugodtan borozgathat. Ahol felkeresi egy fiatal nő, aki az első gyermekével várandós, de a férje ettől komoly lelki válságba került. Michael olyan elkeserítőnek látja a világ és természet jövőjét, hogy nem tud abban hinni, hogy egy új generáció bármit is örökölhetne katasztrófán kívül. Miközben Toller segíteni próbál neki, sokkal inkább Michael lesz hatással rá, aminek a saját életében is következményei lesznek.

Ezzel a filmmel nem sok mindent tudtam kezdeni. Leginkább értetlen vagyok vele kapcsolatban. Mi volt ez? Miről a_hitehagyott.jpgakart szólni? Még abban sem vagyok biztos, hogy egyáltalán szórakoztató filmnek szánták-e. Számomra közelebb állt egy művészfilmhez, bár annak meg túl könnyed. Sok-sok kérdőjelet látok magam előtt.

Ami nagyban annak is köszönhető, hogy az a film vége, ami. Ha Toller befejezi, amit elkezdett, ha megtörténik a radikális tett valamelyike (mert kettő nagyon szélsőséges dologba is belekezd), akkor azt mondanám, ez a film arról szólt, hogy környezetünk a katasztrófa szélén áll, és ha nagyon hamar nem lesznek világ szintű változások, akkor a világunk halálra van ítélve. De nem az lett a vége, hanem valami olyasmi, aminek se értelme, se jövője, és még hiteltelennek is éreztem. Nem akarom elmesélni, de egyszerűen nem értettem. Most akkor mégis azt mondja a film, hogy a szeretet minden rosszat felülírhat? De annyira lemennek előtte pesszimistába, hogy ezt nem tudom elfogadni. A fejemben még az is megfordult, hogy a vége álomjelenetnek jobban elmenne, mint realitásnak.

Bocs, tudom, ebből a film ismerete nélkül nem sokat értettetek. De ha megnézitek, érteni fogjátok.

Különben a film kapott egy egész jó narrációt. Toller atya naplót ír, így mindenre szinte azonnal kapunk reflexiót. Ami jól tükrözi, hogy lesz a lelkészünk a címnek megfelelően hitehagyott. Ennek van egy kis sötét humora is, ami fel tudja dobni a különben egyre komorabb filmet.

Van cselekménye, történnek dolgok, ha nem is látványosak. Ha nem is merném mozgalmas drámának nevezni, annyi cselekménye simán van, hogy messze kerüljön az unalmas és eseménytelen kategóriától. Némelyik eseménye kifejezetten jól kitalált: Michael temetése komolyan nem tudom, hogy vicces és nevessek rajta, vagy annyira tükrözi a katasztrófát, ahova rohan a világ, hogy sírni kellene rajta.

Ethan Hawke viszi a hátán a filmet, nagyon hitelesen szenved benne. Egészen megidézte bennem a BBC Sean Bean által hitkérdésekkel küzdő papját, bár azért Bean teljesítménye szerintem nagyobb volt. De lehet, hogy azért érzem így, mert történetben az övé erősebb. Amanda Seyfried meg alig több itt biodíszletnél.

Nekem nem tetszett, kicsit sajnálom is, hogy ezt néztem. Komor is, zavaros is, FURA.

 

A hitehagyott - 5/2 nekem túl művészfilmes volt, érdekes narrációval, de zavaros véggel és cselekménnyel.

https://www.youtube.com/watch?v=hCF5Y8dQpR4

Várható heti megjelenések

Mozi:

- Csillag születik - a nagy dobást kereső zenész belebotlik a lányba, aki a pályáját és az életét is felkavarja. Nálam várós, anno be is tettem a Mit várunk rovatba.

- Guerilla - magyar történelmi kaland 1848 utánról.

- Izlandi amazon - izlandi film, krimis dráma.

- Kékről álmodom - svájci, nekem elborultnak tűnik. Kamaszos fájdalmas, thrilleres vonala is van.

- Nevem: Thomas - melyben Terence Hill motorra pattan road movie-zni Spanyolországban.

- Venom - szintén nagyon várós film, Tom Hardy egy DC képregény rosszfiú után most Marvel közeli antihős lesz. Mondanom se kell, olyasmit várunk minimum, mint a Deadpool.

DVD:

- Valami Amerika 3. - jellemző nem? Leadta a tévé, már meg is vehetjük.

Az aranylúd

Hercegnőt felvidítós, emberi kapzsiságos, varázslatos.

Tyll a falu bolondjának számít, mert ő nem hisz a kapzsiságban, mindig mindenkinek szívesen segít és bizalommal van az emberek felé. Nem is szólítják a nevén, még a saját testvérei is csak Tökfilkónak szólítják. Mikor hercegnőjük átutazóban van a falun, mindenki irigykedik, csak Tyll sajnálja a szép hercegnőt: ő szomorúnak látta. Közben egy rejtélyes koldus járja a vidéket, akit mindenki elzavar, csak Tyll kedves vele és osztja meg kevés ebédjét vele. Hálából az öreg egy fát mutat neki, melyet kivágva Tyll egy aranylúdra bukkan. A kapzsi helyieket az_aranylud.jpgelvennék tőle, hozzá is ragadnak a madárhoz és egymáshoz. Tyll a különös kompániával pedig a királyi palotába tart, hogy a hercegnőnek ajándékozza a ludat. A kastélyban pedig nagy a készülődés: aki megnevetteti a búskomor hercegnőt, az kapja őt feleségül. De eddig egy jelölt sem járt sikerrel.

A mesefilmek – mesék, melyet élő szereplők adnak elő – kezdik újra reneszánszukat élni. Ez nem is kicsit a Disneynek köszönhető, akik minden évben előrukkolnak egy klasszikus meséjük élőszereplős változatával. Már láttuk a Hamupipőkét, a Szépség és a Szörnyeteget, de készül a Dzsungel könyve, az Oroszlánkirály (ez digitális lesz, azért nem élő oroszlánokkal fog forogni) is. A németeknél azonban már évek óta egy kedvelt zsáner a mesefilmeké, csak éppen nem a mozivásznakat, hanem a tévét hódították meg vele.

Ilyen tévés termékük Az aranylúd is, mely a klasszikus mesét mondja el újra, kicsit kibővítve. Hiszen egész estés filmmé kellett gyúrni, így új elemeket is bele kellett tenni, egyrészt a játékidő kitöltésére, másrészt a történet mesei elemeit kicsit realistábbra színezni. Ezt leginkább a királyi udvarban tudjuk kimutatni: itt nem spontán ötlet, hogy a hercegnőt megnevettető fiúé legyen a lány és a fele királyság. A királyné halála után gyászol az udvar, és a király nővére – ő az új karakter – igyekszik magához ragadni a hatalmat a testvére befolyásolásán keresztül. Ő látja, az unokahúga lehetne az ellensége, ezért akarja a lányt annyira férjhez adni és eltávolítani az udvarból.

A mese különben az eredeti fordulatait követi, humoros epizódokkal kibővítve. Nekem nagy kedvencem volt az apa-fia tolvajpáros, akiktől megismerhettük a tolvajok szabályait. Természetesen a fiú béna mindenben, így mindig volt min mosolyogni.

Az egész mesének különben nagyon kedves, gyerekbarát humora van. Elsősorban helyzetkomikumra építenek, és a kicsikre szabva. Néha nekem már nagyon buta is volt ez a humor, de az egésznek a kellemes hangulata feledtetni tudta ezt velem.

Látványra pont olyan, mint amit ezek a német tévés mesék tudnak. Kissé színes, kissé színházias, például a jelmezek tekintetében. De ebbe a mesevilágba illenek, és így CGI nélkül is teremtettek valamit, amit el tudtunk hinni, bár mesének látszott.

Ahogy egy mesében kell, a végére mindenki elnyeri méltó jutalmát tetteiért. Tetszett, hogy egy jó tettel a falubeli gonoszkodó lányok megbocsátást nyernek. Tetszett, ahogy a tolvajok leléphetnek a végén. Ugyan azt nagyon mesének érzem, hogy a szegény fiú hogyan nyeri el a hercegnőt – az életben a hozzá hasonló naiv fiúkat kihasználják, nem nyernek. De mese!

Szívesen néztem, nálam működött hangulatjavítónak.

 

Az aranylúd - 5/4 tévére készült, látszik a kosztümökön és színészeken is, de a németek már profik mesében.

https://www.youtube.com/watch?v=N5JQPHQMVxE

Castle Rock

1. évad

Kisvárosi, rejtélyes, börtönös, halálesetes.

Castle Rock látszólag csak egy átlagos kisváros. Azonban, ha az ember a felszín alá néz, sok tragédia helyszíne a környék. Balesetek, gyilkosságok sorozata kötődik ide. A legújabb, a nyugdíjazás előtt álló börtönigazgató esete. Kegyetlen módon végzett magával, senki nem érti, miért. Mikor utódja megérkezik, és átnézik a börtönt, egy lezárt blokkban ketrecre akadnak. Benne egy fiatalember, akinek se neve, se kora, se története. A börtön legszívesebben eltussolná az egészet, de egy jószívű börtönőr felhív egy ügyvédet. Henry Deaver maga is egy helyi legenda – megmagyarázhatatlan eltűnése után meghalt pap nevelőapja. Nem is szívesen jön vissza, de aztán a városkában ragad. Anyja állapota rossz, a szomszéd lány különös dolgokat mond. És a névtelen fiatalember is kötődik hozzá.castle_rock.png

Hetiben néztem a sorozatot, de megfordult a fejemben, hogy megérné összevárni a részeket. Mert annyira rejtélyes, nehezen megfogható az egész, hogy jobban észben lehet tartani az utalásokat, kis részleteket, ha nem tartunk a részek között hetes szünetet.

Ez valahol dicséret is a sorozatnak, mert nem egy üres, horroros film, ez igényli a figyelmet. Ha nem figyelsz, még annyira sem értheted az eseményeket, mint egyébként. Rá is játszanak a homályra, a rejtélyre. Nagyon keveset árulnak el a történetben, egyszerűen nem lehet érteni, mi történik és miért. De aztán jönnek a kis történetmorzsák, és a végére valamit már fel lehet fogni. Még most sem érzem úgy, hogy minden tiszta, de már vannak elképzeléseim. Ha időm engedné, pár részt újra is néznék, akkor még több mindent érthetnék.

Ennek ellenére a cselekmény lekötött, és ez a rejtély, hogy alig értesz valamit, folyamatosan nézeti tovább. Mert valamit mindig elejtenek, egy kis morzsát, ami beindítja az ember agyát, ötleteket ad, de meg kell nézni, hogy jól gondoltuk-e!

Ez úgy horror, hogy nem a kaszabolós vonalat követi. Talán, a horrorban a leginkább nyomon érhető, hogy ez egy Stephen King sztori. (Agyalok is, vajon regényként meg fog-e jelenni?) Egy kisváros, ahol rejtélyes dolgok történnek. Kicsit természetfeletti, kicsit mégsem. Inkább borzongatnak, valamit érzel a hangulatban, hogy valami nem stimmel. Egy-egy eseménynél viszont elszabadul a vérfürdő is. Lesz itt börtönbeli mészárlás, elszabadul a rendőrségen a pokol, és még sorolhatnám. De már a kezdés is brutális – ilyen öngyilkosságot kitalálni… simán elment volna egy Fűrész filmben.

A karakterek között sok az olyan figura, akik tele vannak titkokkal és további rejtélyekkel. Nem is lehet eldönteni, hogy valakit bírok-e vagy sem. Billegtem. Egyik részben bírtam, utána valami olyat húzott, ami nem tetszett. És a börtönbeli srác – a legenda szerint ő maga az Ördög. Körötte mindenkivel baj történik. De ki ő? Erre kapunk a végére egy választ, de aztán lesz egy újabb rejtély is a végére. Mindenesetre én tudtam sajnálni. Amit összeraktam magamba, ki ő, valahol ő az áldozat. Henry indított el valamit, aminek ő lett az áldozata.

Látványra is teljesen korrekt. A horror jelenetek, a kisváros hangulata, egy-egy helyszín, hibátlan. King nagyon tud emlékezetes házakat kitalálni, itt is akad erre példa. A horror motel például, azokkal a festményekkel. Ijesztő.

Nem is mondtam, ismerős színészek is akadnak benne szépen, és be van rendelve a 2. évad is.

 

Castle Rock - 5/4 nagyon erős kezdést produkált, pszichésen horror, sok rejtéllyel. Nekem bejött.

https://www.youtube.com/watch?v=Pyiu5PGsc-I

SpoilerZóna

My all american

A héten se volt igazán jó film, csavaros, amit érdemes lenne mesélnem, így inkább arról mesélek a hétből, ami azért szíven üt, ha nincs előismereted, ha szerintem a héten nézett másik sportfilm (Az egymillió dolláros kéz) jobban is sikerült ennél. Csak itt van egy csavar. De vágjunk is bele!

Darrell Royal edző interjút ad. Ő Texas legsikeresebb edzője, mind a 20 All-American texasi játékos az ő tanítványa volt. A riporter feltesz a kérdést: ki az ő kedvenc All-American játékosa? (Ez az All-American olyasmi, mint a nemzeti válogatott, a Dream Team.) Gondolkodás nélkül Freddie Steinmark neve hangzik el. A riporter nem érti. Steinmark neve nem ismerős neki, nem is volt All-American játékos. Erre Royal mesélni kezd.

Freddie szülővárosa népszerű fiatalja volt, akit az apja nagyon hajtott. Jó jegyek, az iskolai focicsapat legjobb védőjátékosa, és mellette a család nagyon vallásos is volt. Freddie hajtotta magát, de így is kevés esélye volt: mivel alacsony volt a többiekhez képest, az egyetemi edzők megnézni se akarták.

Linda új lányként kezdi az évet, és a lány, aki körbevezeti, lelkesen magyaráz neki Freddie-ről. Linda nem is s3_1.jpgérdeklődik, a football hidegen hagyja. Aztán elsétál mellette Freddie, összenéznek, és valami kattan közöttük, ha nem is kezdenek még beszélni sem.

Egy nap iskola után a lányok Freddie és az apja után leskelődnek. Freddie félmeztelenül, egy kis rövidnadrágban fut a hegyen, és a lányok távcsővel figyelik. A srác kiszúrja a távcső visszatükröződését, és elindul a lányok felé. Linda nagyon meg is ijed, de nem tudnak lelépni, a kocsi nem akar indulni. Mindenki meglepetésére Freddie randira hívja a lányt.

Majd Freddie, és az idei újonc, Bobby lehetőséget kap egy texasi próbajátékra. Bobby olyan alkatú, amilyet az edzők keresnek. Mindkét fiúnak tetszik az egyetem, és Royal meglátja a fantáziát a fiúban. Először Freddie, majd Bobby is teljes ösztöndíjat kap tőle. Hatalmas az öröm a családban, a fiúk között is. Amit Linda tud fokozni:s7_1.jpg felvették őt is a texasi egyetemre, nem kell elválniuk sem.

Az edzőtábor kemény, 200 fiúból szűkítik le a csapatot. Freddie bekerül, és ő lesz az első, aki ilyen fiatalon a kezdőcsapatba is helyet kap. Ő a védelem szíve, amit a támadás legjobb embere, James Street is hamar meglát, és már akkor a fiú barátja és igazi játékostársa lesz, amikor a többiek még nem jöttek rá, mi rejlik a fiúban.

Menetelnek előre a bajnokságba, a Royal által kitalált támadást egy csapat sem képes kivédeni. Street és Freddie s1_1.jpgis hatalmasakat játszik. Mellette Freddie remek tanuló a vegyészmérnöki karon, és Lindával már a jövőt tervezik, hol fognak élni, házasodni, mennyi gyerekük legyen. Veretlenül kerülnek a döntőbe, a másik veretlen csapat ellen, hatalmas harc lesz. Freddie kész valósággal meghalni a pályán.s8.jpg

Linda komolyan félti is: Freddie lába fáj egy ideje, sántít, és mindenki elől titkolja, milyen komoly fájdalmai vannak. A meccsen az edző is észreveszi, egy kicsit le is hozza, de a hosszabbításba visszaküldi. Ő még 90%-on is jobb, mint a helyettese 100%-ban. Győznek. De Freddie lába fáj annyira, hogy már ő is belátja, meg kell nézetnie. Royal időpontot kér neki a környék legjobb orvosához.

s4_1.pngÉs robban a bomba: daganat van a lábában. Fel kell nyitni – ha jóindulatú, kiveszik és felépül. De ha rák, csípőig amputálni kell a lábát. Royal egy díjátadóról rohan be hozzá a kórházba. Még Freddie az, aki a barátnőjét és edzőjét vigasztalja.

Majd Royalt látjuk, aki a kupadöntőre készülő csapattal kénytelen közölni, hogy Freddie lábát le kellett venni, támogassák a fiút, mert nagy kihívás előtt áll. Elmondja, akkora daganat volt a lábában, hogy a dokik azt sem értették, hogy tudott járni rajta, nemhogy focizni.

Freddie is ki van, de Linda erőt önt belé.s6_1.jpg

Freddie a döntőre a saját lábán akar menni, gyorsan gyógyul. De az orvosa nem engedi mankózni, tolószékbe akarja nyomni. Freddie Bobby segítségével addig gyakorol, amíg nem megy neki botokkal a járás. Kimehet a döntőre. Az orvost még megkérdezi, milyenek az esélyei. Nem akarja megmondani neki, de a fiú kierőszakolja. Ez az egyik legagresszívabb rák, nem szoktak egy évet sem élni a betegek az amputáció után.

Minden úgy van az öltözőben, ahogy hagyta. Felveszi a megmaradt lábára a cipőjét, kisétál a fiúkkal, akik neki nyerik meg a meccset és a meccslabdát.

Royal elmondja a történet végén, hogy Freddie rácáfolt az orvosra. Nem adtak neki egy évet sem, ő még másfelet élt. Máig, minden meccsen a csapat köszön a fiúnak. A kijáratnál van egy kép róla, és a fiúk őrzik az emlékét. Streetből lett All-American játékos, nincs kimondva, de ha nincs a betegség, abból a csapatból Freddie lett volna a másik. 22 év jutott neki.

A vége nagyon szívfacsaró, nem is akarom tovább ragozni. Hét közbe megtettem már.

A Pentagon titkai

Történelmi, újságírós, etikai kérdéses.

Az Egyesült Államok már kezdi belátni, hogy el fogják veszteni a vietnámi háborút. A katonai elemző Daniel Ellsberg kezébe akad egy dokumentum, melybe évekkel korábban elemezték az elnöknek, hogy ez a háború megnyerhetetlen, de mégis folytatni kell – leginkább azért, mert egy elnök sem akart az lenni, aki elveszti a háborút. Ellsberg képtelen ezzel a tudattal élni, kiszivárogtatja a jelentés részeit. Washington azonnal zár, és a_pentagon_titkai.jpgmegtiltja, hogy bárki is közölje a jelentést – hazafias okokra hivatkozva. Ben Bradlee nagyon meg akarja szerezni az anyagot, és nagyon ki akarja nyomtatni. De ehhez a Post tulaját, Katharine Graham engedélyét is meg kell szereznie. Hiszen pontosan tudják, amint megjelenik az anyag, a bíróságon találják majd magukat.

Nem véletlen, hogy ezt a filmet is csak tologattam a listámon, hogy majd megnézem. Ráér még. Pedig az Oscar jelölteket szívesen veszem előre, és ennek a filmnek két nagy jelölése is volt: a legjobb filmnek, és Streep is legjobb színésznőként a listán volt. (Igaz, lassan már az lesz csoda, ha Streep nincs jelölve egy évben.) Egyiket sem nyerte meg – és miután láttam a filmet, nagyon egyet is tudok ezzel érteni.

Egyrészt, rég láttam filmet, ami ennyire untatott. Pedig Spielberg film, és a két főszereplő Meryl Streep és Tom Hanks. De magyarként mennyiben érdekel engem ez a téma? Engem semennyire. Ha újságírós, és jó filmet akarok nézni, akkor inkább beteszem DVD-n az Éjjeli férget vagy a Spotlight-ot. E filmen két állapot között ingadoztam: teljesen hidegen hagyott vagy halálra untam magam.

Ami köszönhető annak, hogy nem egy mozgalmas filmről beszélünk. Tulajdonképpen az egész egy nagy elméleti vita arról, hogy meg szabad-e jelentetni azt a jelentést, vagy sem. Nem kell nyomozni, és bíróságra is csak a végén mennek, amiből szinte semmit nem látunk, így még csak a tárgyalótermi részek sem dobják fel.

Pedig, az alaptéma még érdekes is lehetne. Mit szabad lehozni a lapoknak, hol hazaárulás már a tények közlése? Ha középiskolába lenne vitaklub, vagy akár egyetemen, ez pont olyan téma lenne, amit ott remekül meg lehetne vitatni. A filmben is van ilyesmi, de annyira szárazan, hogy szabályosan beleuntam.

Még akkor is, ha megtaláltam a történet mondanivalóját a ma világának. Abban a korban, amikor ennyire megosztó egy Edward Snowden eset, akit egyesek hazaárulóként agyonlőnének, mások hősként ünnepelnének, ugyanezt a kérdést tesszük fel vele újra magunknak. Mit lehet megjelentetni, mi közérdekű? Szabad-e leplezni az állam disznóságait, különféle okokból?

A film mindezt nagyon amerikai szemmel adja elő, így a saját életteremre nem tudtam átvinni a cselekményt és a történetet. Most, hogy írok róla, most merült fel bennem, hogy érdekes lenne belelátni a mi politikai vezetőink kártyalapjaiba is. Nálunk ilyen botrány még nem volt.

A külcsín korhű.

A színészek is jók, erős a casting is.

És mégse tetszett: se a téma nem fogott meg, se a film. Untam!

 

A Pentagon titkai - 5/2 jó színészek, történelmileg érdekes téma, de annyira untam, hogy szinte fájt is.

https://www.youtube.com/watch?v=B6gr78USvxw

süti beállítások módosítása