Minden napra egy film

Minden napra egy film

A belleville-i zsaru

2019. április 10. - BBerni86

Nyomozós, összebarátkozós, rendőrös.

Sebastian Bouchard egész életét párizsi kerületében töltötte, és neki ez így meg is felel. Élni, rendőrként dolgozni, mint belleville-i őslakos akar. A barátnője, aki összeköltözne vele, sérelmezi is, hogy a férfi se a kerülettől, se az anyjától nem képes elszakadni. Mikor egy gyerekkori barátja hazalátogat, egy Miami felől érkező drogügylet a_belleville-i_zsaru.jpgnyomában járva, Bouchard is az események sűrűjébe kerül. Ő van a férfival, amikor merénylet áldozata lesz. Ő ígéri meg az özvegynek, hogy előkeríti a tetteseket. Mivel a halott rendőr apósa hatalommal bíró attasé, Bouchard egy repülőn találja magát az anyjával, és Miami felé veszik az irányt. Egy helyi rendőr, Garcia lesz a társa, és együtt állnak neki a droghálózat felderítésének.

Mindenkinek megvannak a maga kedvencei, és születnek is jó rajongói filmek. Amelyek valóban megidézik egy-egy szeretett film stílusát, cselekményét, és közben önmaguk is tudnak lenni. Nos, ez a film nem ilyen.

Francia komédia, az utóbbi évek egyik legtöbbet látott francia színészével a főszerepben – Omar Sy most rendőrként igyekszik bizonyítani, miközben az amerikai életérzést nyomatnák a filmben ezerrel.

Hiszen az amerikai buddy rendőrfilmek voltak a minta. Bouchard nagy rajongója is ezeknek, keményebb akciófilmekkel együtt. Még a filmet is telenyomták Halálos fegyver vagy Piszkos Harry idézetekkel. De ettől nem lesz olyan, mint azok voltak!

Egyrészt, maga az ügy, amit fel kellene deríteni, egyszerű. Tulajdonképpen már a nyomozás elején tudja, kit kell elkapnia, csak a diplomáciai mentesség miatt trükkösen kell bizonyítékot szerezni. Ezzel el is meséltem a nyomozást. Amiben nem a krimi dominál, hanem a mókás helyzetek halmozása. Nem azon van a hangsúly, hogy Bouchard hogyan szerzi meg az információkat, hogyan rakja össze a részleteket, hanem hogyan megy az anyja az agyára. Milyen ruhát vegyen fel, hogy nyomhassa Miami Vice stílusban. Hiányzik is nagyon a krimi belőle, mert hiába alapvetően komédia, mégiscsak rendőrös komédia…

Gond az is, hogy annyira a komédia a hangsúly, hogy aminek drámának kellene lenni, az nem lett az. Meghal szegény jó barát, látjuk a temetését a síró özvegyével és megtört gyerekeivel, a következő pillanatban meg önfeledten megy a buli a napfényes Miamiban? Minek kellett motivációnak egy halál, egy tragédia, ha aztán semmi súlya sem volt?

A két eleinte ellenséges, de összebarátkozó rendőr vonal se nyerte el a tetszésem. Nincs olyan kémia a karakterek között, mint a fentebb emlegetett amerikai filmekben szokott lenni. Amíg megkerülik egymást, amikor már összedolgoznak – nincs különbség az érzésben, ami gond.

A casting. Az Omar Sy filmek többségét bírom, de ez most nem tetszett tőke. Egy-egy ponton drámát kellene játszania, de ezek simán röhejesre sikerültek. A laza, menő zsaru jobban megy a színésznek, de most nem esett jól ez a komolytalan karakter. Luis Guzman lehet még ismerős, akinek meg a rosszfiú szerepek állnak jobban, nekem nem tud hiteles lenni, mint elkötelezett rendőr. (Bár inkább ő, mint Omar Sy.) Azt is furcsálltam, milyen multikulti lett a film. A francia, afrikai gyökerű rendőr az ázsiai barátnővel és mexikói baráttal…

Ettől is többet vártam, se elég vicces, se elég krimi nem volt.

 

A belleville-i zsaru - 5/3 az amerikai rendőrös filmeket koppintja, de kevesebb humorral és eredetiséggel.

https://www.youtube.com/watch?v=7ABftTJehn8

Idézzünk!

(Nővérek egymás közt a családról beszélgetnek.)

  • Hogy van anyu?
  • Alszik.
  • Biztos?
  • Odatettem a tükröt az orra alá.
  • Igen, hát muszáj a múltkori után.
  • 5 perc választotta el az élve temetéstől.
  • Annyira dühös volt… (The Marvelous Mrs. Maisel)

 

(A próbát erős repülős hangok zavarják meg, a rendező ki is akad.)

  • Ez meg mi?
  • Próbálják a Zoliék a repülőhangot, amit te kértél.
  • Zolikám, azt beszéltük, hogy néha elhúz egy repülő a hotel felett, nem azt, hogy lerohanja őket a Delta Force! (Csak színház és más semmi)

 

(Eligazítás, ahol Carl megint megvillantja, mennyire empatikus. )

  • Miféle hely ez a sziget?
  • Zakkant lányokat tartottak ott.
  • Vagyis, akiket a férfitársadalom annak tekintett. Lényegében az állam által számkivetett lányok börtöne volt. Én kamaszkori mélypontjaimon még hallottam apámtól, hogy szerencséd, hogy most élsz Rose, különben mehetnél Sprogo-ra. A faszfej.
  • Nem ismertünk gyerekként, de lehet, hogy kibírhatatlan voltál. (A 64-es betegnapló)

 

(Jake tippje bejön, tényleg a pszichiáter a gyilkos, de már vár rá a kocsijában gyilkolási szándékkal.)

  • Kiszagoltam magát.
  • Tudtam! Maga egy Hannibal.
  • Húzódjon le jobbra! Állítsa le a motort!
  • Miért csinálja ezt?
  • Mert megtalálta a jegyzeteimet, és felteszem, kikövetkeztette, mit tettem Susannel és Jamesszel.
  • Jamest is megölte?
  • Hoppá! Ezek szerint csak Susant következtette ki. De nem számít. Jamest sosem tekintette volna gyanúsítottnak, nagyon kedves és rendes ember volt.
  • Akkor miért ölte meg?
  • Mert nyilvánosságra hozta volna a viszonyom Susannel, ami tönkretette volna a karrierem.
  • Tudtam!
  • Meg kellett tennem a többi betegemért! Tudja, sokan vannak, akiknek az egészsége tőlem függ.
  • Aha, kivéve azokat, akiket meggyilkol.
  • Az csak kétszer fordult elő.
  • Egyszer már korábban is?
  • Rothmanék. Borzalmas emberek voltak, senkinek se hiányoznak.
  • Maga tényleg borzalmas pszichiáter. (Brooklyn 9-9)

 

(Az egyik nyomozónak nem tetszik, hogy Carl átvenné az ügyét, de a főnök leállítja.)

  • Mondjuk, ez éppen nem egy Q ügyosztályos eset.
  • Ne is haragudj, úgy 12 éve történt és az áldozatok múmiák. Ez aztán akkora Q, hogy a fal adja a másikat. (A 64-es betegnapló)

 

(Abigail megérkezik sikeres unokatestvéréhez, aki fel is méri, miért jött a rokon.)

  • És mit akarsz?
  • Reméltem, hogy felvételt nyerhetek Önnél, mint… valami.
  • Mint mumus a gyerekek mellett, esetleg? (A kedvenc)

 

(Miután megszöktették Dumbót, az igazgató számon kéri az idomárt.)

  • Torzszülött, mit művelt?
  • Amiért fizetett, uram. Pokoli műsort kapott. (Dumbo)

 

 (Chester elkapja Marcost, és be akar vallatni vele mindent. A fiú visszaszól, és Chester másik foglya is beszól.)

  • Aha, Chester végzett velük.
  • Mert?
  • Mert… kétségbeesetten azt akarja, hogy számítson valamit ebben a világban, nyomot hagyjon, még akkor is, ha teljesen jelentéktelen. Miután építésre nem képes, csak rombol. Ő olyan, aki a köztévén is megdugna egy kecskét a 15 perc hírnévért.
  • Ahhoz neki még kamera sem kell. (Deadly class)

 

(Gyuri és menyasszonya megint vitáznak, de a nő rögtön vált, amint Teca beszól.)

  • Különben meg nem felejtek el soha semmit.
  • Csak meglocsolni engem húsvétkor.
  • Most mért mondod, drágám? Meglocsoltalak.
  • Téli szélvédőmosóval.
  • Az egy véletlen volt.
  • Hát akkor te vagy ilyen büdös?
  • Az én vőlegényem legalább kreatív. (A mi kis falunk)

 

 (Isten előadja családjának legújabb tervét, testvérei nem is értik, a szülei hogy bírják végighallgatni is.)

  • Nem értem, hogy bírják elviselni.
  • Anya sok bogyót szed. (Miracle workers)

Dumbo

(élőszereplős, 2019)

Családegyesítős, cirkuszos, repülő elefántos.

Holt Farrier hazatér a háborúból, és csupa veszteség lett az élete. A harcokban odaveszett az egyik karja, míg dumbo.jpgotthon egy járvány elvitte a feleségét. Most egyedül maradt két kisgyerekkel, és egykori munkájának is annyi. A cirkuszban lovakkal dolgozott, amiket eladtak. Most elefántok mellé helyezik, akikkel nem tud mit kezdeni. Az újonnan vett elefánt megellik, és a kicsinye felforgatja a cirkusz életét. Hatalmas fülei vannak, ami miatt szörnyszülöttnek kiáltják ki. Még az anyjától is elválasztják, amikor az védeni akarja a kölykét. Holt két gyereke kezd el foglalkozni vele, és rájönnek, a kis elefánt képes repülni. Dumbo hamar szenzáció lesz, akire felfigyel egy lelketlen, gazdag cirkuszos is, akinek csak a profit számít. Amikor erre a cirkusz ráébred, végrehajtják a maguk forradalmát magukért, Dumbóért.

A Disney továbbra is folytatja klasszikus meséinek újraélesztését, élőszereplős formában. A legújabb ilyen projekt a Dumbo, amely eléggé megosztóra sikerült. Én elvoltam vele, de hozzáteszem hamar, soha nem voltam nagy Dumbo néző.

Nekem tetszett, hogy hozzá mertek nyúlni a történethez. Nem a régi mesét látjuk emberekkel – elég nehézkes is lenne úgy, abban a kis elefánt és egy egér vitte a prímet, meg a varjak. Tényleg, majdnem elfeledkeztem a madarakról! Itt van a kis elefánt körül egy egész cirkuszi közösség, családokkal és különböző fellépőkkel. Nem is Timmy lesz Dumbo védangyala, hanem Holt két gyermeke veszi át ezt a szerepet. Más az alaptörténet, amibe beleépítettek egy csomó olyasmit, ami az eredeti meséből jött. Ugyanúgy megvannak a bohócok, egy pillanatra megidézik a varjakat, Dumbo és a toll története is ismerős lesz, vagy az anyaelefánt dala, amikor elválasztják a kicsinyétől és Dumbo kiszökik hozzá – vagy az álomjelenet, most buborékokkal és az ismerős dallammal.

Tetszett, hogy megváltozott a cél és a végkimenetel is. Egy mai mesében nem lehet az a vége, hogy Dumbo cirkuszi sztár lesz, és így visszakapja az anyját is. Most már a szabadság és az anyja lesz a cél, és sokkal állatbarátabb a befejezés is. (Még sokalltam is, amikor az újjáalakuló cirkusznak az egyik szlogenje az lesz, hogy ők emberségesen bánnak az állataikkal.)

De akkor nézzük, miért nem lett jobb ez a mesefilm!

Ami nekem legjobban fájt, a CGI. Már olyan szép digitális állatokat csinálnak, miért lett Dumbo ilyen? Nem tűnik igazi elefántnak, helyenként annyira gumiszerű, hogy lelki szemeim előtt már látom, ahogy a hamburger mellé ugyanilyen gumifigurát adnak a menüben. Nagyon emberi lett, főleg a tekintete. Rajzolva, régen, igazi elefánt volt, csak nagyobb fülekkel. Most nem tűnik annak. Rajzfilmesebb, mint a rajzfilmes.

Az emberi szereplők mesésen leegyszerűsítettek és halványak. Hiába van tele a stáb, olyan színészekkel, mint Eva Green, Danny DeVito, Michael Keaton és Colin Farrell, ha mesefigurákat kell megformálniuk. Farrell ráadásul ugyanazt a karaktert hozza, mint mr. Banks megmentése esetében. Ő lesz az új Disney, megváltásra való apafigura?

Burton néha megcsillantja a zsenijét, vannak ütős jelenetek, de sajnos, nem sok.

Egyes dolgokat szerettem benne, másokat nem annyira. Ez csak egy elment.

 

Dumbo - 5/3,5 újít, de megidézi a régi mesét is. Helyenként nagyon szemkápráztató, máshol fájt.

https://www.youtube.com/watch?v=4rVNJD0_ASg

5 film, amit látnod kell

Börtön

5_22.jpg5: Pillangó - egy férfi története, akit egy francia büntetőgyarmatra küldenek, ártatlanul. Aki szökni akar, és nem engedi megtörni magát. Magánzárka, verés, a szörnyű körülmények ellenére sem adja fel. Minden embertelen körötte, de ő ember marad. Igaz történet alapján, irodalmi forrásból. Két feldolgozása is van már, de minden eddigi vélemény alapján az első film a jobb máig.

4: A góré - nem kell sok, hogy egy jó ember megváltozzon odabent. A film hőse fehérgalléros bűnöző 4_23.jpgvolt, akinek hamar szabadulnia is kellett volna, de minden összejátszott ellene. Beilleszkedik, megkeményedik, és feláldozza magát, hogy a családja kimaradjon abból a mocsokból, ami az ő élete lett. Nekem meg végig az motoszkált a fejemben, hogy megérte neki?

3_26.jpg3: Prison Break - ha évadokra vágom, van olyan része, ami közelébe sem lenne a Top5-nek. De van olyan is, amit feltennék a dobogó tetejére. Sokunk ezért a sorozatért kezdett angolul, hetiben junkie-ként sorozatot nézni. Az első évadban minden tökéletesen passzolt. Remek karakterek, komoly drámák, egy olyan terv, ami okos és merész is. Azt az évadot még most is oda-vissza lehet nézni, a többit sajnos nem.

2: Orange is the new black - a női börtönök mindennapjaiba 2_25.jpgleshetünk be, irodalmi alapanyag alapján. A csini szőke régi drogfutárkodásért kerül be, és szembesül a rendszerrel. Mert van piszok itt bőven. Szemét őrök, korrupció minden szinten. Az emberek pedig legalább ennyi titkot rejtegetnek. Van, aki kedves öreglánynak tűnik, aztán a legnagyobb gyilkos és túlélő mind közül. Nagy karakterek, komoly drámák, és még humora is van. Itt ráadásul, ha be is esik egy-egy gyengébb évad, nincs olyan szintesés, mint a Szökés esetében.

1-1_10.jpg1: Büntető ököl - Vince Vaughn élete legjobb alakítása? Akár ezt is képes lennék megszavazni neki ezért a filmért. Adott egy kisstílű bűnöző, aki 1-2_9.jpgrosszkor van rossz helyen, és neki kell elvinni az egész balhét. Noha csak fel kellene dobnia pár embert, és otthon lehetne a terhes feleségével. De neki becsülete van, leül, amit kiszabnak rá. De nem vár rá nyugodt börtönélet: zsarolni kezdik, még nagyobb mocsokba lökik, és egyre nagyobb a pokol, amit túl kellene élnie. A többi rab, a börtönőrök, mindenki rászáll. Ő pedig emberként viseli, és visszatámad, amikor már minden lehetősége elfogyott. Drámai, megrázó film, tele a börtönök erőszakával, és egy olyan Vince Vaughn-nal, aki soha nem mutatott  még ennyit a színészi kvalitásaiból.

Zoe

Szerelmes, robotos, élet értelmét keresős.

Zoe egy olyan intézetben dolgozik, ahol minél életszerűbb, érzőbb mesterséges emberek – tulajdonképpen robotok – létrehozása a cél. Már a célvonalban vannak, a legutóbbi termék egészen kiváló. Zoe a munka során egyre közelebb kerül a kollégájához is, Cole-hoz. Amikor azonban kezdeményezni próbál, a férfi lefagy. A férfi lassan bevallja, hogy Zoe is az egyik termék, egy mesterséges lény, akit ő programozott. 3 hónapja van üzemben, zoe.jpgés direkt nem tudatták vele, hogy mi ő. Tesztelni akarták, mennyire tud beilleszkedni emberek közé, valaki észreveszi-e, hogy a nő más. A vonzalmuk azonban tagadhatatlan, és megpróbálnak randevúzni is egymással. De a nőt folyamatosan kísérti, mennyire valódi a kapcsolat és a szerelem, vagy csak a programja része.

Ez elvileg egy szerelmes film, némi sci-fi beütéssel. A sci-fi eleve nehezebben nézhető műfaj nekem, de most már bajom is volt. Filmet ennyire régen untam, ha rövid akarok lenni.

Ha hosszabb akarok lenni, akkor ennek a filmnek alig van cselekménye. A szereplők modern környezetben, nagyon búbánatosan néznek nagy szemekkel, miközben sétálnak. Néha beszélgetnek. Még a szerelmi szál is ilyen semmilyen, vagy inkább keserves és fájdalmas. Egyszer nem éreztem jól magam, az egésznek annyira lehangoló a hangulata… Ok, talán az is segített a hatásban, hogy nagyon fáradtan néztem, de akkor is – nem adott semmi pluszt, semmi energiát, csak még jobban leszívott.

Utáltam, amilyennek a jövőt és megoldásait mutatták. Az emberek magányosak – akkor miért nem keresik egymás társaságát? A film alapgondolata az, hogy az emberek annyira egyedül vannak, hogy társnak készítenek nekik robotokat. Ami annyira agyament, amikor ott az a sok magányos ember. Hogy is ne lennének egyedül, amikor inkább beszélgetnének és randevúznának egy robottal, mint egymással?

Utáltam, hogy nincs abban se romantika, se érzelem, se logika, ahogy a két főszereplő egymásba szeret. Miért jönnek össze? Oka nincs, a vonzalmat pedig nem érezni a két színész és a két karakter között.

Még jobban irritált Zoe szenvelgése az embersége miatt. Él, érez, de csak egy gép. Ez meg fáj neki. A férfi robot annyira bele is fájdul ebbe, hogy kéri a kikapcsolását. Sok filozófia, sok szenvedés, én meg nem értem, minek nézem ezt.

Plusz, én nem hiszek abban, hogy az emberiség így tudná kezelni a helyzetet. Ha feltalálnak egy robotot, ami annyira emberi, hogy maga is elhiszi, érez fájdalmat is, de mégis csak egy gép, nem szerelmi aspiráns lenne belőle. Hanem a tökéletes áldozat. Akit megszerez egy szadista, aztán kedvére kínozza. A robotnak fáj, szenved, de meghalni nem tud. Egy tökéletes erőszakolható, kínozható baba – az embert meg miért vonnák kérdőre, ha egy tulajdontárgyával szórakozik? Ha mégis átírná a programját, visszatámadna, akkor meg egyenesen haladunk a Terminátor és a Battlestar Galactica felé. Lehet, hogy csak túl sok Black Mirrort nézek, de hogy szeretnénk egy robotot, ha magunkat se tudjuk?

Nekem Lea Seydoux játéka is fájt – egyszerűen irritál a színésznő, itt is.

Ha ilyet, de jót akartok nézni, inkább az Ex Machina legyen a választásotok!

 

Zoe - 5/2 lassú, túl filozofikus, nekem túl optimista is. Az életben biztosan kihasználnák a gépeket.

https://www.youtube.com/watch?v=1CR7qLjnLX0

Várható heti megjelenések

Mozi:

- A hiányzó láncszem - mese az ember és a majom közti láncszem kereséséről.

- Bocsáss meg, kedvesem - francia dramedy szerelembe eső művészekről.

- Interjú Istennel - a háborúból hazatért megviselt riporter különös felkérést kap: interjú egy férfival, aki azt állítja magáról, ő Isten.

- Miután - szerelmes, erotikus regény adaptációja egy naiv lányról meg a nőcsábász fiúról az egyetemen.

- Susotázs - magyar dramedy.

DVD:

- Aquaman

- A Diótörő és a négy birodalom

A 64-es betegnapló

Nyomozós, nők helyzetével visszaélős, rendőrös.

A Q ügyosztályon feszült a hangulat. Assad átkérte magát a gazdasági osztályra, és hamarosan elhagyja a csapatot. Carl igyekszik úgy tenni, mintha mindez nem is számítana neki, és amikor egy kolléga egy bizarr gyilkosságról számol be, le is csap az esetre. Egy bérlakás falát bontva titkos szobára bukkantak, ahol három a_64-es_betegnaplo.jpgmegcsonkított, múmiává aszott holttest ült egy asztalnál, előttük a saját szaporító szerveikkel. A személyazonosságuk egy egykori, problémás lányokkal foglalkozó intézethez vezeti a nyomozókat. Az egykori főorvos ma sikeres és köztiszteletnek örvendő meddőségi szakértő, aki hamar le is állítaná a nyomozást. De a csapat szagot fog, és miközben megismerik az apja által ide záratott Nete szomorú történetét, egy orvosi összeesküvést is felderítenek.

Hallani rémtörténeteket arról, mi történt a házasságon kívül megesett lányokkal, vagy a szexualitásuk miatt aberráltnak tartottakkal világszerte. Az ír katolikus egyházi intézetek, ahol a szerencsétlen lányokat szinte rabszolgaként dolgoztatták, a gyerekeiket illegálisan elvették tőlük, és kiárusították. A nácik, akik a melegeket ugyanúgy irtották, mint a zsidókat. A 64-es betegnapló a dán valóságba és múltba nyújt nem kellemes betekintést.

Skandináv krimi, így nem kellene azon meglepődni, mennyire komor ez a film. Milyen brutális, amit elénk tárnak. Ahogy a múlt bűnei átgyűrűznek a jelenbe, ahogy a titkos szervezet máig tevékenykedik – jól illik a zsánerhez. Elég csak arra gondolni, hogy e krimik legismertebb történetében a svéd, náci családban hogyan öröklődött a bűn generációról generációra. Mégis, nagyon meg tudja csapni az embert, amivel itt szembesülni kell.

Melyik a brutálisabb? Elkapni, akik bántottak, tönkretették az életed és visszaadni a kölcsönt? Megölni, megcsonkítani őket? Bosszút állni? Vagy védteleneket kihasználni, elvenni az esélyük egy teljes életre, megölni a meg sem született gyermekeiket? Erőszakolni, összeesküdni, boldogan és gazdagon élni a mások vérét mosva a kezükről? A film egyértelműen állást foglal, de nem árulom el, mire jutnak. Hiszen erkölcsi ítélet mondatik itt minden múltbeli bűnről, és ez a film fináléja – nem lesz itt spoiler. Nézzétek meg inkább!

Ha jól emlékszem, ez a 4. Q ügyosztály krimi. Talán az eddigi legjobban sikerült is. Végig nagyon feszes a tempó, és még úgy is a székbe szögezett, hogy előre ismertem a csavarokat és a végkifejletet. (Regény adaptáció, én olvastam az Adler-Olsen krimit.) A múltbeli eseményeket és a jelen nyomozását párhuzamosan mutatják, és mindkettő brutális a maga módján. A múlt thriller elemekkel van tele, a jelen hatásos krimi a nyomok követésével. Mindkettőben van bőven emberi dráma és bűn.

A képi világa, a színei visszaadják azt a komorságot, ami a cselekményben benne van. Nyomasztó, fullasztó, és ilyennek is kell lennie. Nem esik jól nézni, miközben krimiként szórakoztató. Elvisz a sötétségbe, az emberi lélekébe és a történelemébe is.

A színészek a korábbi részekből ismerősek már, és most is nagyon korrekt alakítást nyújtanak. Carl figurája a hálásabb, és Kaas ki is hoz belőle mindent, amit lehetett.

Van humora is, Carl beszólásai nagyon készen vannak. Kellett is, oldani a rettenetet.

Erős krimi, erős dráma, jó skandináv krimi, egy jó regényből. Tudom ajánlani!

 

A 64-es betegnapló - 5/4,5 feszült, rejtélyekkel teli krimi drámai témáról. Izgalmas, érdekes, elgondolkoztató.

https://www.youtube.com/watch?v=ftP7fRgV5vU

The Good Doctor

2. évad

Kórházas, autizmussal küzdős, összetartós.

Shaun felvállalja, hogy hibázott – sokan félnek attól, hogy ezzel véget is az orvosi karrierje, az igazgatóvá előlépő Marcus megragadja a lehetőséget, és kirúgja. De nem így történik, már Marcus is kiáll a fiú mellett, és belátja, mit adhat az osztálynak. Sean képes úgy átlátni az eseteket, ahogy egy másik sebész sem. Alternatív műtéti javaslataival életeket tud menteni, és lassan a saját korlátain is túl tud lépni. Pl. amikor természeti vészhelyzet miatt eluralkodik a káosz a kórházon, egy járvánnyal is küzdenek, képes lesz helytállni minden zavaró körülmény dacára. A magánéletében is fejlődik: lakótársak lesznek a visszaköltöző Leával, támasza tud lenni az the_good_doctor.jpgagydaganattal küzdő Glassman doktornak. De vár rá még egy nagy csata a sebészeti osztály vezetőjének kinevezett dr. Hannal.

Kezdjem azzal, ami az agyamra ment? Talán, ha kiírom magamból, utána jobban fel tudom idézni azt is, miért lehet szeretni a sorozatot… a szappan hatalomra tör! A Grace Klinika első évadait láttam, és itt kezd hasonlóan magánéleti szálakra koncentrálni a sorozat. Még nem az van túlsúlyban, de már erősen arrafelé tendál a széria. Amit műveltek Melendez és Lim között – néha nem akartam hinni a szememnek. SPOILER jön, ki is fehérem, aki nem akarja, ne fedje fel: amikor az évad végén nyilvános csókolózással jelentik be a sebészeti osztály előtt, hogy járnak, legszívesebben visítottam volna a nevetéstől. Annyira kínos, nyálsorozatos jelenet volt, hogy nem értettem, hogy került ebbe a sorozatba.

Mert a The Good Doctor különben tele van érdekes témákkal, és olyan konfliktusokkal, amelyek sokkal izgalmasabbak, mint a ki kivel jár tematika. Ha már Melendez és Lim témájánál maradunk, nekik fel kell mérni, orvosként mennyire befolyásolja a döntéseiket a magánéletük. Mert, ha nem harcolnak a másikkal a saját igazukért a műtőben, ha az érzéseik miatt udvariaskodnak, azt a beteg bánhatja. Továbbra is téma, Shaun mennyire alkalmas sebésznek. Az autizmusa miatt képes csodás dolgokra, másban viszont ő a legrosszabb az osztályon. A kommunikáció, a stresszhelyzet mind olyan tényező, ami veszélyforrás. Érdekes volt nézni, hogy mennyire sokan váltak a védelmezőjévé, és milyen viszályokat okozott, amikor az új sebészeti vezető átirányította a patológiára. (Különben, szerintem is jobb helyen lenne ott, csak nagyobb hatáskört kellett volna neki adni a diagnosztizálásra.)

A szerelmi szálakat minden szereplő életébe behozzák, aminek nem feltétlenül örülök. Ez máshogy szappan, mint a Chicago Med. Úgy éreztem, itt jobban az orvosi esetek elől veszi el a teret a magánélet, és sokszor nem is tudnak mit kezdeni a szereplőkkel ilyen téren. Glassman lánykérése, ahogy Shaun megbirkózik Lea viszonyaival, olyan feleslegesek!

Képi világában folytatja azt az utat, ahogy a Doktor House is ábrázolta az eseteket. Shaun agyában felvillanó megoldások, esetek, nagyon megidézik, ahogy House is dolgozott. Ott is tetszett, itt is, már szinte készítői névjegy lett.

A casting továbbra is erős. Freddie Highmore ugyanolyan alapossággal játssza ezt a betegséget, mint korábban Norman Bates pszichés zavarait. De mellette is csupa, más sorozatokból ismert színész tűnik fel.

Továbbra is nézős sorozat, de nem tetszik, ahogy bulvárosodik.

 

The Good Doctor - 5/4 vannak jó esetek, vannak szerethető karakterek és jó színészek, de lassan a szappan az úr.

https://www.youtube.com/watch?v=ZiTxifzbwkg

SpoilerZóna

Delírium

Tom Walker 20 éve él egy elmegyógyintézetben. A családja, a bíróság is erre kötelezte. De az apja meghal, és a végrendelete mindent megváltoztat. Tom az örököse, aki végre az intézettől is szabadulhatna. Csak pár feltételnek2_24.jpg meg kell felelnie.

Beköltözik az apja házába, ahol egyedül kell eltöltenie 30 napot felügyelet mellett. Nem fogadhat látogatókat, nem hagyhatja el a házat. Ha cseng a telefon, kamera előtt mikrofonba mondja a nevét, és ellenőrzik a személyazonosságát. Ha gond nélkül eltelik az idő, gyógyultnak nyilvánítják, és megkapja az örökségét.

Eleinte nagyon élvezi, hogy kinyílt előtte a világ. Van medencéje, sokat úszik. Bejárja a házat, kedvére rendelhet a közeli üzletből élelmet. Be is rendel mindenféle édességet, ami 20 éve elérhetetlen volt számára.

Egy helyes lány, Lynn szállítja ki a termékeket, és érdeklődik is a férfi iránt. Tomnak is megtetszik a lány, de a 3_25.jpgszabályok miatt jelét sem adja. Jól rajzol, így portrét készít a nőről, amit neki nem mer megmutatni.

De a házban valami nem stimmel. Tom látomásoktól szenved, a halott apja kísérti. Beszól neki. A falakban folyosókat talál és kémlelőlyukakat. Egyre nehezebben különbözteti meg, mi a valóság és mi az elméje szüleménye. Hívja a felügyelőjét segítségért.

Brody kijön, próbálja nyugtatni a férfit. De félreérti a helyzetet 4_22.jpg– megpróbálja megcsókolni a férfit, aki elhárítja az asszony közeledését. Brody ki is akad, és elveszi a férfi gyógyszerét is.

Tom hallucinációi egyre rosszabbodnak. Már börtönben ülő bátyját is itt látja, aki az apjuk széfjét és elrejtett pénzét keresi. Tom meg van róla győződve, hogy Alex is csak a képzelete műve. Lynnt kéri meg, hogy hozzon neki gyógyszert.

Mikor a lány jön, már kérdezősködik is. Mi a története? Tom elmeséli, hogy gyerekkorában a bátyja kicsalta őt egy lánnyal, aki piszkálta. Az öccsét megbilincselte, és végignézette vele, ahogy megfújtja a lányt. Tomnak nem volt bátorsága szólni. Alex folytatta a gyilkolást, de elkapták. Azt hazudta, Tom tudott mindent, és önként nézte végig 5_21.jpgaz első tettet. Neki nem hittek. Alex börtönbe, ő intézetbe került. Anyjuk meg elszökött a szégyen elől. Az apjuk nem kért belőlük többet. Lynn is beavatja a saját titkába: sokat bántották, elhitették vele, hogy értéktelen. Öngyilkos akart lenni, megmutatja a hegeket a karján. Majdnem össze is jönnek, de Tom 30 napig nem kezdhet ilyesmibe. Megegyeznek, majd utána randiznak.

A lány elmegy, Alex jön vissza, és erőszakos. Videót néznek az apjuk hagyatékából, aki bevallja és bánja, hogy a munka mindig fontosabb volt a családnál. Tom lassan rádöbben, hogy mégsem képzelődik. A medence panelja mellett talált kivágott nyelv igazi. Alex is itt van? Mikor Lynn visszajön, Alex elkapja a lányt. Öccsét megbilincseli, és megismételné a kamaszkori történetük.1_12.jpg

Tom a széfet ígéri neki a lány életéért. A medence alatti bunkerben azonban újabb döbbenetes igazság fogadja. Itt van az anyja bezárva, tönkretéve. Nem elhagyta őket, a férje tette ezt vele. Tom ki akarja szabadítani, Alex a pénzt akarja a széfből.

A dulakodás végül a medence betöréséhet vezet. Alex és az anyjuk ott fulladnak meg, Tom és Lynn élve távoznak a házból. Érkezik a rendőrség.

süti beállítások módosítása