Az Into the Night meglepően érdekes sorozat lett. Az alap egy regény alapötlete, hogy a napsugarak végeznek minden szerves élettel. Ezért, egy repülőgép utasai folyamatosan repülnek az éjszakában. Most pedig itt a spin-off is.

Változik a helyszín és visszaugrunk az időben. Egy tudóscsapat végez próbamerülést, ez menti meg őket. Mire a felszínre jönnek éjjel, csak üzenetet találnak, hogy a Nap öl. Felszedi őket a címadó tengeralattjáró, egy Yakamoz S-245-ös és a tengerészekkel együtt próbálnak rájönni, mi történt és hogyan tovább.

Ami alapból érdekes volt benne, hogy miképpen tapasztalják meg azokat a következményeket, amelyeket az alap sorozatból már nézőként ismerhetünk. Pl. a szerves anyagok felbomlása – hogy még a konzerv sem ehető, megváltozik a szerkezete. Itt is keresik a megoldást, és más emberek, más dolgok merülnek fel bennük, bár vannak azonos elemek is.

Ami kapcsolódik ahhoz, ami az Into the Night nézőknek jelent csak valamit: meg is jelenik a repülő, és összeértetik a cselekményt. Akár ezzel is lehet kezdeni, de akkor utána kell a repülővel szintre kerülni, mert az mindkettőben egyértelműnek tűnik, hogy a folytatás már közös úton fog haladni.

Mellette meg a sorozat saját cselekményszálai között is vannak izgalmasak. A katonák és a tudósok között feszültség van. Kell javítani a tengeralattjárót, lesz potyautasuk, de kapunk egy elég durva részt is csapdát állító kannibál bányászokkal.

Annak is megvan a saját varázsa, hogy ez a világvége mit hoz ki az egyes túlélőkből. Pszichésen kötött le, hogy lesz, aki feladja és végez magával, míg mások a végletekig kapaszkodnak az életbe és az emberségükbe. Természetesen a szörnyek is megjelennek, akikben feltörnek a gyilkos ösztönök. Ha ez hatalommal is párosul, történhetnek rettenetes dolgok. Nem dolgoztak sok szereplővel, de aki megkapta a fókuszt, nekik tudtak adni valami érdekességet. Drogfüggőnek lenni az apokalipszis kezdetén, egy tengeralattjárón akadva? Pokoli.
Amit viszont nagyon nem szerettem benne. Nem bírták ki, bele lett erőszakolva egy szerelmi szál. Defne és Arman pár voltak, szakítottak. A nő továbblépett, de most elveszti a vőlegényét. Nagyon hamar megint kikötött Arman mellett. Felesleges szál volt, és erős a gyanúm, hogy csak azért kellett, hogy indokolja, miért is készül ki annyira Arman, amikor Defne nem él túl egy partra szállást. (Amit, megjegyzem, maga a nő erőszakolt ki. Ő akarta megnézni a bányát Spanyolországban, ahol menedéket ígértek. Aztán kannibálokat találtak…)

Bajban is vagyok ezzel a szállal, mert Defne (az őt játszó színésznővel egyetemben) már az elején is idegesített – nekem nem is fájt, amikor halálra késelték. Titkolózott, settenkedett, meg azt se csíptem, ahogy a kapcsolatait kezelte.

Látványra nem kell sokat várni – eleve szűk tereken játszódik, és amikor partra szállnak, mindig éjszaka van és leginkább barakkok között mozognak. De itt nem is az a lényeg.

A török hang sem zavaró, hála a feliratnak. De tény, a kevés angol rész kifejezetten jól tudott esni a fülemnek.
Van irány, merre tovább. Össze is kötik a végére a két sorozatot. Most pláne érdekes lesz, hogyan folytatják. Beolvasztják egybe, vagy marad két sorozat párhuzamosan elbeszélt eseményekkel? Majd kiderül.

Újabb nem filmes sorozatra bukkantam a Netflixen. Kisállatok a vadonban. Az első részt néztem meg, aminek az Új jövevények volt a címe.

Az alapja az, hogy három faj kicsinye születik meg a rész elején, és kezd el barátkozni a világgal. Mindegyiknek adtak is nevet a készítők, de egyiket sem jegyeztem meg, mind nagyon idegen hangzású, nem angolszász. De nem is ez a lényeg, inkább a fajok: medvefóka, oroszlán és elefánt.

Történetként van elbeszélve, és az anyai gondoskodás és a közösség bemutatása után mindegyik történetben megjelent valami veszélyforrás. Pl. a hiéna, amely az elkóborolt kicsi fókákra vadászott, vagy az örvény a folyón való átkeléskor. Miközben természetfilm, igazi állatokat látunk, sikerült úgy vágni és szerkeszteni, mintha forgatókönyv alapján menne a cselekmény drámai tetőpontokkal, veszélyekkel és megoldásokkal.

(Arra különben fogadnék, hogy nem fognak olyasmit mutatni, hogy valami ragadozó elkapja a kölyköt és megeszi. Nincs rajta korhatár karika.)

El is gondolkoztam azon, hogy ha valóban megtörténne, pl. a hiéna elkapná a bébit, azt is simán csak filmeznék? Valahogy olyan fura nekem, hogy közbeavatkozás nélkül csak rögzítenek. Azt meg tudom érteni, hogy pl. az egymásnak eső oroszlánokat eszükben sincs szétválasztani, de egy hiénát kétlem, hogy olyan nehéz lenne elijeszteni. Miközben meg ok, ez a természet rendje, a hiénának is enni kell. De ez csak az én agybajom, ami felötlött bennem, amikor keservesen felvisított a kicsi fóka.

Jól néz ki, az eredetiben Helena Bonham Carter a narrátor; remek felvételek vannak és egyelőre az érzékenységet sértő rész sem volt benne. Ha majd vadászni kezdenek a kicsi oroszlánok, nem feltétlenül vagyok kíváncsi az étkezésre, meg hasonlók. De itt még nagyon kicsik, tejet szopnak.

A fóka és az elefánt kapták a nagyobb szerepet ebben az epizódban, a kicsi oroszlánok egyelőre csak rejtőzködnek az anyjuk védelme alatt. De mindegy, melyik állatfajt nézem, sok érdekességet elmondanak és nagyon tanulságos, miközben szórakoztató is.

Lesznek még más állatok is, és a most megismert kicsik sorsa is folytatódik – jellemző, hogy a végén előre vetítik, milyen veszély jön a folytatásban, megvan a horog, hogy nézzem tovább. Majd fogom is, úgyhogy lesz még beszámoló.

Ahogy már írogatom egy ideje, a tini filmek reneszánszát a Netflix hozta el. Nagy sikerekből faragtak trilógiát és sorozatokat is rendszeresen indítanak kisebb-nagyobb sikerrel. Most egy folytatást választottam ki, de hamar meg is bántam.

A magas lányt még szerettem, a folytatását viszont nem tudtam tolerálni. Nincs olyan konfliktus, nincs olyan dráma – csak erőltetett az egész, és az a rózsaszín szemüveg, amit a végére ránk adnak, nekem kifejezetten kényelmetlennek bizonyult.

Nézzük csak azt, hogy mi a film két konfliktusrendszere: Jodi rászánja magát, hogy jelentkezzen a középiskolai musicalbe, és meg is kapja a főszerepet. A magabiztossága az első próbáig tart, mert akkor megszólal a fejében egy hang, amely mindig leszólja és elbizonytalanítja. Másrészt, a feszültség miatt surlódnak Dunkkal, mindenki mond olyasmit, amit nem gondol komolyan, és mire feleszmélnek, már szakítottak is. Amit egyik sem akart, de persze nem beszélik meg, csak mindenki duzzog magában, és féltékenyen figyeli, ki tűnik fel a másik mellett.
Hol marad a szórakoztatás? Engem inkább bosszantottak most. Mű balhékban szenvednek, és közben elmaradnak a komédia elemek. Inkább lelkiznének, meg beszélgetnek, csak éppen alapból nem vagyok kibékülve azokkal az elemekkel, amelyekkel küszködnek. Ok, már nem tudom ezt a tini drámát átérezni, nem én vagyok a célközönség, de akkor is gyengébbnek éreztem a filmet az előzményhez képest.

Van egy pontja, ahol az előző filmnek is beszólnak egy nagyot. A meghallgatáson van egy olyan megjegyzés, mely szerint vannak a világban igazi problémák is, az nem tragédia, hogy valaki magas. Ok, ez is igaz. De nem simán arról volt szó, hogy a magassága önmagában lenne gond. Szociálisan okozott gondot, mert a többiek csináltak belőle céltáblát miatta. Durva is, hogy most mennyire meg van az egész fordítva: Jodi példakép lett, népszerű diák. Nekem nem is hiteles, hogy ennyire gyökeresen megváltozott körötte mindenki.

Az egyetlen gonoszkodó szereplő is mit kapott most? Javuljon meg! Az már valaminek nagyon az alja, ha a középiskola gonosza azon dolgozik, hogy jobb ember legyen.

Minden színész visszatért különben. Netflix, nem meglepő. Nem szokásuk színészeket cserélni. A többség szimpatikus is, de ez nem olyan film, amiben emlékezetesnek lehetne lenni. Mivel Ava Michelle énekes színésznő, nem meglepő, hogy táncol és énekel is – iskolai musical, de nem éreztem jó választásnak a darabot. Túl tini nyálas a belőle mutatott részlet, és nem is hihető, hogy olyan táncot összeraknak középiskolában, mint amit itt mutattak.

Azt már említettem, mennyire nem szerettem a végét, ami túlságosan is happy end? Még cukrosabb, mint amin a Disney mellett felnőttem. Mindenki örül és boldog, meg szerelmes és olyan jó minden. Túl sok lett.

Most véletlenül sem találok közös vonást a két sorozat között, amiből néztem egy-egy részt. Egyik sem haladt igazán? Nem teljesen igaz.

All American: Homecoming (s01e10) egy nagy időhúzás. Érezhetően az évad egyik krízise, hogy mi lesz Simone és Damon között. A múltkor a lány szembesült a helyzettel, most meg kerüli a fiút. Nincs eldöntve semmi, nincs megbeszélve semmi, csak kerüli. Damon mellett viszont feltűnt Thea, vagyis még bonyodalom is indul. (Unalmas szappan.)
Van ugyan mellette más szál, most hátrányos helyzetű fiatal sportolókat akarnak segíteni, de túl könnyű az eset. Feltűnik egy gazdag támogató és minden rózsaszín. Ahhoz képest, hogy az a koncepció, hogy mennyivel nehezebb a fekete sportolóknak és fiataloknak, nagyon nem ezt látjuk. Gazdagok, aki meg nem annyira, máris van támogató. (A nemi erőszak témát is ugyanilyen könnyen, súly nélkül le tudják rendezni.)
Végül, a nagynéni nyüglődése. Csúszik az is egy rossz szappanopera szintjére. Feltűnik egy régi haragos, indul a cicaharc.
Az egyetlen, amiben van – vagy mégsem – haladás, Damon biológiai szüleinek kérdése. JR anyja jött, mesélt valamit és mondhatni ledobta a bombát, csak éppen a srácok már csináltattak tesztet, ami nem éppen ezt az eredményt hozta. Most akkor mi van?
Nagyon sok mindenre rá tudom húzni, hogy érezhetően nyüglődnek, merre menjenek tovább. Le lehet gyorsan zárni mindent és Simone mehet vissza az alapsorozatba, de arra is van kezdemény, hogy lehet itt bonyolítani, ha marad ezen az egyetemen.

Pepe (6. rész) esetében az alapkoncepció változatlan. Van egy helyzet: jön a híres kritikus, akit le kellene nyűgözni. Gábor próbálkozik egyedül, aztán a végére atyai tanáccsal meg némi segítséggel minden szuper. A sztori más, de mögötte a fordulat, tanulság, alapváz egyezik.
Most többet főztek és azon jókat tudtam mosolyogni, hogy Gábor milyen arcokat bír vágni, amikor valaki kritizálni meri. A gyerekek alaposan felhúzták…
A szerelmi szál látszólag halad, gyakorlatban ugyanolyan súlytalan, mint minden más eddig. Laura úgy dönt, nem passzolnak Gáborral, nem ábrándozik feleslegesen, viheti a másik lány a férfit, ha sikerül neki. Egy csók majd el is csattan, de már most érezni, mennyire mű az egész. (A kémia meg nulla.) Eddig is mindig ezt játszották: valamit belengetnek, aztán nagyon gyorsan visszakoznak. Tippre ez lesz most is.
Amit értékeltem a részben, Gábor múltjának egy darabja és egy emberi pillanat két egykori barát, későbbi ellenség között. Igen, Duna-parttal és a hangulattal mű is, de ott legalább valami volt. Nem csak az érzés, hogy mennyire megkomponált és művi az egész.
Elvileg komédia, de ezt a részt viccesnek se mondanám. Bár érezhető, mi van poénnak szánva, gyakran nem működik. Mű.
Ez lesz a rész fő jelszava: mű.

Annyira jókat hallottam erről a sorozatról, kíváncsi lettem. Hát, engem nem győzött meg The Tourist. Azt meg nem is értem, hogyan akarják folytatni, hiszen be van rendelve a következő évad, miközben itt eléggé el lett varrva minden szál.

Adott egy ír férfi, akit egy kamion leszorít az útról. Hősünk legközelebb a kórházban ébred, de emlékek nélkül. Még csak a saját nevét sem tudja. Mire feleszmél, már fel akarják robbantani, egy elrejtett telefonról egy elásott férfi keresi, és egy bérgyilkos van a nyomában. Miközben egy kezdő rendőrnő nyomozgatni kezd, a férfi egy pincérnővel kiegészülve a múltja nyomába ered, de hamar rá kell jönnie, hogy sokan többet tudnak, mint mondanak és nem is azok, akiknek tűnnek.

El tudom úgy mesélni, hogy izgalmasnak és érdekesnek tűnjön. Eleve egy nagyon jó helyzetből indul, hiszen hősünk menekül is, amnéziás is, minden csupa rejtély. Csak éppen, nézve mégsem tűnik mozgalmasnak a sorozat. Szinte már untam, annak ellenére, hogy azért minden részben van valami durva vagy látványosabb elem, és egy-egy csavart is bedobnak. Hogy tud valami egyszerre lassan és vontatottan haladni, miközben meg fordulatos és zajlanak is az események?

Talán az egyik, hogy vannak benne lassító mellékszálak. Helen, a megbízott rendőr ténykedése és a magánéleti dolgai jobban nem is untathattak volna. Még, amikor elvileg felszívja magát és kiáll magáért, akkor is annyira áldozatnak és szerencsétlennek tűnik. Bár az ő történetében kellene az önelfogadásnak szerepelnie, mégis, az maradt meg róla a fejemben, hogy mennyire azt láttam rajta, hogy nem érzi jól magát a bőrében. Ez a kapcsolata miatt is ilyen, van egy zsarnokoskodó, parancsoló vőlegénye, aki folyamatosan rombolja az önbizalmát. Hiába van megírva a megerősödésének az íve, hitelesnek nem találtam Danielle Macdonald előadásában.

A pincérnő Luci is gyorsan az agyamra ment. Azt már az első részből sejthetjük, hogy megvan a maga titka és ő sem pont az, akinek tűnik, de minél előrébb járunk és többet tudunk meg róla, annál kevésbé áll össze a jelleme. Nem találtam a logikát abban, amit csinál. Elhagyja a férfit, szerette egyáltalán, mi is van a pénzzel, mit keresett az isten háta mögött Ausztráliában? Vagy, honnan tudott Kosta bátyjáról? Ha a nagy maffiavezér nem tudta, mert eleve az volt a cél, hogy mindenki elől elrejtőzzön, egy piti kis csaló hogyan jött rá az ő történetére?

Miközben össze is áll a történet, meg adagolják a csavarokat, mindig találtam valamit, ami mégsem stimmel. Ha pl. Elliot könyvelő, akkor miért ő indítja a drogfutárokat a reptéren? Most akkor mi is ő?

A vigasztalan ausztrál tájban viszont egészen western hangulatot sikerült összehozni. Elkeserítő, nyomasztó, baljós az egész. Amikor az akciójelenetek jönnek, azokban odateszik magukat. Olafur Darri Olafsson jelenléte végig fenyegető, és róla el is hittem, hogy leütve bedobják a kútba, de kimászik és bosszút áll.
Dornan is jól hozza a karaktert, csak éppen nekem szimpatikusabb más szerepekben. (Nyugi, a Belfast ingázó apájára és a Once upon a time seriffjére gondoltam, nem arra a bizonyos BDSM függőre.)

Nekem csalódás volt, de a kritikusok szerették, jók a nézőszámai is, a BBC fogja folytatni is.

Ha hetiben igyekszem ezekről a magyar sorozatokról írni, még gyorsabban kiábrándulok, mint tenném különben. Ismételni ugyanazt hetente? Hát, kb.

A séf meg a többiek (s01e08) újfent csak egy másolat. Semmi új ötlet, ugyanúgy jött a szakácsok párbaja és a kiskutya őrzése, mint az oroszban. A Júliát játszó színésznő szimpatikus, és annak megvolt a hangulata, ahogy egy szelídebb vezetéssel igyekezett a konyhát irányítani. Csak… láttam ezt már. Lehet, hogy a magyar színésznő jobban mutat a sorozatban, de ha melléteszem, hogy majd Győző mellett köt ki – már az orosz páros a hihetőbb.

A mi kis falunk (s06e14) több apró történetszálból állt össze – mivel sok volt, az elég változatossá tette, mert önmagában mind sovány lett volna. Károly eltűnik, majd kiderül, hogy bevitte a rendőrség. Az irodában kisebb pánik tör ki, míg a férfi a fogdában is megtalálja a helyét. A Répák javító bizniszbe kezdenek; Janó meg táncleckéket vesz, és a féltékeny Kati félreérti a helyzetet.

Ok, egy-egy mosolygós poén akadt benne, még ha olcsónak is tűnik. Ahogy a halász anekdotát a börtönben véres gyilkosságnak hiszik. Más viszont csak simán fárasztó, mint Janó – Kati szála. Hat évada megy köztük a huzavona, de fogadnék, Janó megözvegyülése óta lehet köztük feszültség. Azóta nem jöttek össze, most meg ezek a kamaszos féltékenységi jelenetek – nem öregek már ehhez?

Még mindig a színészek viszik a hátukon és a legtöbbet el is lehet velük adni.

Ha minden igaz, A besúgó 8 részes évadot kap, az utolsó 3-at összevárom és majd arról egyben remélhetőleg tudok szebbeket is írni.

Ok, rá vagyok kattanva a kutyás filmekre. Togo után egy másik munkakutya-hős következik, őt Rubynak hívják és szintén igaz történet alapján készült róla film.

A történet két szálon indul: a kutya és leendő gazdája útját is követjük. Daniel be akar kerülni a K9-es egységbe, és idén van az utolsó esélye, jövőre már túl koros. De nincs szabad kutya, így gondol egy merészet és maga keres leendő rendőrkutyát. Ruby pedig gazdát kell, hogy találjon. Már annyiszor visszavitték a menhelyre, hogy a tulaj lemondott róla. Lelkes alkalmazottjának csak pár óra haladékot ad, este jön az állatorvos elaltatni a kutyát. A találkozás után meg indulhat a nevelés. Lesz-e rendőrkutya a menhelyi mentett kutyusból?

Benne van az összes elem, amivel kutyás családi filmet el lehet adni. A kutya aranyos és humorosan rendetlenkedik. Van egy összetartó, szerető család körötte, természetesen kisgyerekkel. Meg van jószándékú, de keménynek tűnő kiképző. Van vizsga, van éles bevetés.

Igen, kiszámítható. Igen, eltolták szentimentális irányba, és érezni is belőle, hogy direkt és hogyan játszanak a nézők érzelmeivel. Egy-egy ponton messze el is mennek: amikor Ruby megszökik, miután Daniel egyszer leszidja. Az annyira műnek hatott, hogy komolyan rombolta az összképet. Pedig, ahogy már emlegettem, még elfogult is vagyok a kutyás filmekkel. Ha így is erőltetett volt nekem, egy nem kutyafilm rajongó számára az egész film, de az a rész teljesen sok is lesz.

A mondanivalója azonban fontos. Egyrészt, nagyon állatbarát az egész és felhívja a figyelmet arra, hogy mennyi elhagyott kutya van, akik nagyon értékesek is lehetnének, ha kapnának egy esélyt. Benne van az is, hogy a hátrányokat le lehet küzdeni. Daniel diszlexiás, figyelemzavaros és örökmozgó, ebből sok megvan a kutyában is. (Ez az egyik oka, amiért még nem K9-es tag, noha egy évtizede rendszeresen jelentkezik. A kiképző nem hiszi, hogy van benne elég fegyelem a munkához.) Egyéni módszerekkel, odafigyeléssel azonban ők is képesek mindenre, sőt, jobbak is lehetnek. Több munka, ráfigyelés, de nem lehetetlen. Egy-egy betegség vagy hátráltató tényező nem kell, hogy leküzdhetetlen gát legyen, csak egy akadály, amivel meg kell küzdeni. Le lehet győzni.

A végén mutatnak képeket az igaziakról, és gyorsan meg is állapítottam, hogy Hollywood szépítése nagyon működött. Eleve színészek játsszák a hétköznapi embereket, munkaköri leírás, hogy jobban néznek ki. Ok, Grant Gustin esetében feltűnt az is, hogy egyre jobban látszik a kora a vonásain is, de csak nem lehet örökké kölyökképűnek lenni, ha neki olyanok is a génjei. (Az a poénkodás, hogy szívesen lenne szuperhős, különben nem tetszett. Ok, leesett, ő játssza a sorozatban Flash-t, de ez annyira olcsó poén…) Viszont, a kutya nagyon más alkat. El is mondják, hogy Ruby félig border collie. A fotón, az igazi Ruby képén látom is a faj egy-egy jellemző vonását. Bear, aki a filmen játssza a kutyát, viszont egyértelműen skót juhász keverék és nem border collie. Aranyos kutyus, de akkor miért kell kihangsúlyozni, hogy border keverék, amikor láthatóan ő nem az?

De nem is ez a lényeg. Ez egy szerethető film, ha nem is annyira profi, mint a Togo volt. Itt jobban észrevehető, hogy manipulálják a cselekményt és nyomnának zsebkendőt a kezünkbe. Nem is néz ki annyira jól, kiszámíthatóbb. De attól még szerethető, van humora és teljesen vállalható családi film.

Már elkaszálták, vagyis ez a Pacific Rim történet ezzel a 2. évaddal, alig pár résszel véget ért. Igaz, el is van varrva minden szál és a végére a szereplők maguk mögött hagyják a Black-nek nevezett senkiföldjét és célba érnek.

De mi is jutott ebbe az évadba be? Azonnal kaptunk egy új ellenséget, akik meg akarják kaparintani Boy-t és kimosni az agyát. Jobb híján hívjuk őket sivatagi boszorkányoknak, akik a Kaiju lényeket istenítik és minden ember bukását szeretnék. Gyorsan és sok szállal kapcsolják be őket: most Boy miatt, de korábban ők voltak azok is, akik a Travis szülőket üldözték és náluk a válasz, mi történt a két felnőttel.

Nagyon észrevenni, ahogy minden korábbi nyitott szálat most rövidre vágnak. A legjobb példa erre Shane, aki egyszer feltűnik, tesz valami önfeláldozót és már vége is van a szereplésének, a hozzá kapcsolódó konfliktusoknak. Valahol érthető is, ennyire rövid idő alatt nem lehetett nagy lelki válságokat megoldani és több szálon haladni. Így gyorsan egység lett, harcoltak a banyákkal és a csapattagok nem érhettek rá lelki kínokra sem.

Ebből jön, hogy a szereplők nem fejlődnek, mi több, idő sincs igazán foglalkozni velük. Mei teljesen háttérbe is kerül, leginkább csak akkor látjuk, amikor valamiért Hayley túl zaklatott, hogy párba álljon a bátyjával és a másik lánynak kell beszállnia irányítani a Jaegert.

Cselekményközpontú akció az egész, ami onnantól lesz izgalmas, hogy tényleg egymásnak esnek a banyákkal és a lényeikkel. Van egy hangulatos hajsza, jó pár kisebb-nagyobb csata és a szülők kapcsán egy érzelmesre hangolt kitérő.

A grafika ugyanaz, mint az első évadban. Ami kitűnt és ki is emelem, hogy a banyákat mennyire jól összerakták. Egészen horror hangulatú, ahogy a maszkokban a sivatag démonjaiként ténykednek, ahogy kántálnak vagy éppen harcolnak együtt.

Történetzárásként elment, és nagyon érezni, ahogy a korábban nyitott szálakat most összehúzzák, hogy hiányérzet nélkül el lehessen köszönni a szereplőktől. Jut eszembe, továbbra sem gyerekmese.

Elkezdték meghúzni a vonalakat, amelyek köré az évad épülni fog. Ezek nagyja egyezik azokkal, amiket az első részben is láttunk:

• Balthazar és Maya történetének utóhatásai, avagy mi lesz a gyerekükkel? Balthazar folyamatosan gyötrődik, és nem is egyszerű összerakni, mi minden kínozza. Egyszer ugyan kimondta, hogy nem akarja ezt a gyereket, de ha ilyen egyszerű lenne a képlet, nem lennének az álmai, és nem kellene annyi nyugtatót beszednie. A 3. rész végén különban Maya valamiben mesterkedik, szóval csak történik valami. Ugyan ez a szál érdekel, de nem akarom az egész évadban várni, hogy dokink eldöntse, mi legyen a gyerekkel.
• Az új kolléganő: jó érzékkel talán nem lesz megint flört és szerelmi szál, mint az előző nyomozónővel. Most csak együtt dolgoznak, az ugratással is leálltak a WC/szex miatt, nekem jobban működnek kollégaként.
• Viszont: Camille is rejteget valamit. Rendszeresen megfigyel egy családot. Arra is sor fog derülni, hogy őt ki bántotta és hogyan.

Mellette meg vannak a napi ügyek, és abban most is erős a sorozat. A nyomozás, a végére egy váratlan csavar, ami mégis illik. A pszichés beteg esetében (2.rész) talán sok is volt egy kicsit, de a gyerekrablás (3. rész) esetében nagyon ült.

Kriminek jó, a magánélet meg jó összekötő. Csak derülne ki a baba sorsa...

Voltak jelek, hogy ezt a filmet semmilyen tekintetben ne vegyem komolyan. Már a szereposztás sugallt valamit, és a cselekmény rövid váza is errefelé terelt. Így is lett.

Csak azon merengek, hogy a Veszélyes direkt hajlik néha már paródiába, vagy ezt valaki komolyan gondolhatta? Abból kiindulva, hogy Arany Málna jelölései is vannak, kétlem, hogy egy jót akartak nevetni a zsáneren. Inkább félrementek a dolgok.

Már maga az alaphelyzet is furcsa. Adott egy pszichopata, tulajdonképpen bérgyilkos, aki 8 év után szabadult a börtönből és terápiára jár, hogy normális lehessen. (Ami kiderül róla, az alapján elég sokakat és nem is könnyeden ölt meg, mert vérfürdő rendezésben jó volt. Hogyhogy csak 8 évet kapott?) Amikor a testvére meghal, elmegy a temetésre. A nyomában meg ott az FBI, mert a lakásán találnak egy hullát. Közben meg a testvére nem is balesetben halt meg, végeznének vele is, és hamarosan csata indul a szigeten.

Nem is tudom normálisan leírni. Annyi benne a logikai bukfenc, hogy egy ponton fel is adtam. Eleve az, hogy Dylan volt főnöke akart vele végezni, ismerik egymást az embereivel együtt. Akkor mégis hogy öltek valaki mást meg Dylan helyett? Annyit nem változott 8 év alatt, hogy mással össze lehessen keverni. De ott van az is, hogy a testvére simán eldugott egy japán tengeralattjárót bombákkal együtt. Mert a doboz aranyat megértem, de egy komplett tengeralattjárót? Annak se láttam értelmét, hogy az adósság behajtása helyett egyszerre megölték a férfit. De ki lehetne emelni azt is, amikor egy fél banda lő egy futó férfira, de nem találják el. Igaz, Dylan egy légvédelmi ágyúszerű golyószóróval(!) is alig bír két embert leszedni, pedig az aztán vitt mindent.

A történet tehát akció szinten pocsék, de érzelmileg sem jobb. Szintén paródiába hajlik, ahogy Dylan érzelmekre képtelen voltát használják. Még kis cetlijei is vannak, hogy mit illik mondani egy temetésen, meg hasonlók. Az anyja meglátja, már dobná ki is. Egy ponton meg merengeni kezd, hogy visszajött segíteni nekik, noha ő nagyon durván kidobta és azt hitte a halálba küldi, el is menekülhetett volna – lehet, hogy mégse olyan rossz ember?

Külön érdemes kiemelni Mel Gibson karakterét, aki Dylan pszichiáterét játssza. Állandó lelki segélyként működik és Dylan rendszeresen fel is hívja, hogy viselkedjen. A doki meg adja az instrukciókat – roppan bizarr és paródiába hajló, szintén. Tudom, a színész nagyon mélyről igyekszik vissza Hollywood kebelébe, de akkor is. Tulajdonképpen ez a figura és ezek a beszélgetések, amelyek után még azt is elhinném, hogy ez egy akció komédia. Végig azt ragozzák, hogy Dylan virágnyelven kéri az engedélyt, hogy megölhesse a rá törő bandatagokat, a dokinak meg nem esik le, és folyton óva inti attól, hogy engedjen az erőszakos késztetéseknek. Fárasztó? Tulajdonképpen az.

Nem Gibson az egyetlen színész, akiről el lehet mondani, hogy igencsak kihunyóban van, ha már ilyen szerepeket vállal. Ok, Famke Janssen soha nem volt túlzottan szimpatikus nekem, de messze nem az volt tőle a megszokott, hogy egy nagyon mellékszereplő, pár soros szereppel bíró ügynököt játszik. Scott Eastwood az, aki kb. azt játssza meg tudja, amit itt is csinál. Szépen elvan gagyi akció szerepekkel, meg néha egy nagyobb film kis mellékszereplőjeként.

Mondanivaló nincs, gagyi a történet és a látvány is. Nem egy emlékezetes darab, és így kedves voltam.