Minden napra egy film

Minden napra egy film

Harlots

Kurtizánok kora 1. évad

2018. november 17. - BBerni86

Kosztümös, intrikás, kihasználós.harlots.jpg

Margaret Wells örömházat visz, az egykori prostituált igyekszik egyre magasabbra jutni. Most készül egy jobb helyre költözni a lányaival, amit ellensége, az előkelő bordélyt vezető Lydia Quigley nagyon meg akar akadályozni. Felbérel egy vallásos szónokot, hogy a nő ellen beszéljen. Lánykereskedelemben is részt vesz, és az innen szerzett bírósági ismerőseit is arra használja, hogy Margaret életét nehezítse. Az asszony azonban küzd ellene, mindent bevetve. Nagyobb lánya már egy nemes kitartottja, bár Charlotte nagyon szabadulna, hiszen sir George féltékeny és birtokló. A kisebbet, Lucy-t eddig távol tartotta a férfiaktól, de most eladja a szüzességét és kitartót keres neki. A lány próbál megfelelni, de egyre jobban gyűlöli az ügyfeleket. Miközben Quigley és Margaret között mérgesedik a helyzet, egyre többen szenvednek a lányaik közül.

Ez is egyike azon sorozatoknak, amelyek eddig nagyon kiestek a látókörömből. Amikor elindult, olvastam talán róla egy cikket, de nem volt semmi kedvem örömlányokról sorozatot kezdeni. Volt egy félelmem, mégis miről szólna.

A 2. évad kapcsán olvastam róla kicsit többet, és gondoltam, belenézek, milyen. Az lett a vége, hogy az első évadot – mindössze 8 rész – ledaráltam 2 nap alatt. Kosztümös, korrekt sorozat, ami történetesen prostituáltakról szól a XVIII. századi Londonban, de nem a szex a film központi témája.

A sorozat igazából két dologgal tudott megfogni: az első, a két ház és madame vetélkedése. Elképesztő, mit ki nem találnak, hogy a másiknak keresztbe tegyenek. Könnyű Margaretnek drukkolni, miközben látjuk azt is, hogy teszi őt is egyre rosszabbá a harc. De neki még van visszaút, ő még nem korrupt. Quigley viszont szó szerint másokon élősködik, és érik neki az akasztófa is, ha egyszer lebukik.

A másik, a karakterdrámák. Minden mellékszereplőt érdemben tudnak használni, és érdekes történeteket kapnak. Charlotte vágya a szabadságra nagyon szimpatikus volt, érdekel is, mi lesz a lánnyal a későbbiekben. A szentfazék Florence nagyon mélyről mászott a tiszteletreméltóság maszkjába. Az egykori prostituált most vallásos szónok, és őt is szorongatják. Emily Margaret lányai közül ment át Lydia házába, és ott végigszenvedi a nő bánásmódját. Aki kiszolgáltatja az erőszakos férfiak perverzióit, bezárja a lányokat is. Emily túl akarja élni. Harriet De tele van színes, érdekes figurákkal az egész sorozat. Talán csak egy van, akit nem bírtam. Az egyik főszereplő, Lucy. Nekem annyival szimpatikusabb a nővére, hogy vele együtt én is éreztem, hogy az anyjuknak Lucy a kedvence, és mások szívnak miatta.

Ha már karakterek, a casting egész jól sikerült. Jessica Brown Findlay rég az egyik kedvenc angol színésznőm, és itt ő is egész más arcát mutatja meg, mint amit eddig megszoktunk tőle. Vadmacskás, érzékeny, több arcát megmutatja itt. Lesley Manville szintén nagyon elkapta az undok karakterét, de sok mást is felsorolhatnék.

A sorozat a Hulu sorozata, vagyis nem HBO szintű pénzekből forog. A külső helyszíneken ez látszik is, de a jelmezekre és a belső terekre odafigyeltek, jól nézett ki a sorozat.

A második évada is már lement, majd mesélek még arról is. Mert nézem majd tovább is.

 

Harlots – 5/4 díszletben, színészekben, drámában erős, azért a kisebb pénzből készülés néha látszik.

https://www.youtube.com/watch?v=j7--ofHqPMo

GameDay

Ki? Mit? Mikor? Hol? Miért?

Lopjuk kicsit az újságírás híreinek fő kérdéseit. Ilyen stílusban ki ismer rá a filmekre? A szereplő adatok? ki, mit, mikor, hol és miért csinált.

1: John 2014-ben, New Yorkban a maffia ellen indul, mert az autója ellopásakor megölik a kutyáját.

2: Az 1960-as években a mérnök Neal az űrprogram fontos szereplőjévé válik az Államokban, hogy eljusson a Holdra.

3: 2014-ben Lou a Los Angeles-i éjszakában egyre bulvárosabb és durvább képeket készít pénzért.

Megoldás: Tovább!

Tovább

Not another happy ending

Szerelmes, szabotálós, regényt írós.

Jane írt egy regényt, melyben az apjával kapcsolatos emlékeit dolgozza fel. De senkinek nem kell, már külön fala van, ahova a visszautasításokat gyűjti. De akkor jön a francia származású Tom, aki lát benne fantáziát, not_another_happy_ending.jpgleszerződteti két könyvre, és a lány szerkesztője is lesz. Ám a címváltással felhúzza a lányt, aki közli, megírja a másik könyvet, és viszlát. Az első hatalmas siker lett, és Jane életébe több változást is hoz: szerelemre lel, és az apját is visszakapja. Viszont, az új regény vége nem akar összejönni. Tom felfigyel rá, leblokkolt. Segíteni akar, és az író miből táplálkozik? Szenvedésből. Így elhatározza, hogy barátja és munkatársa közreműködésével szabotálja Jane életét, hogy írni tudjon. De a trükközés közepette kénytelen lesz szembenézni azzal, hogy a regénynél mennyivel fontosabb neki a lány maga.

Roppant kíváncsi voltam erre a filmre, újabban ugyanis romantikus komédiákat van kedvem nézni. Itt külön érdeklődésre adott okot, hogy regényből készült, és nálunk se a film, se a könyv nem beszerezhető. Angolul azért összejött, és most elmesélem a tapasztalataim.

Először is, nem egy szokványos romantikus komédia. Csak annak indul. Ahogy Jane megérkezik, Tom elkezd vele foglalkozni és megszületik a sikerregény. Közben végig érezni, hogy ez a két ember összeillik, és szerelmes párnak is működnének. Megvan a szikra – de még fel se lobbanhat, máris eltérünk a zsánertől. Jane megsértődik, Tom barátból ellenséggé válik, és érkezik Will, az új szerelem, akivel össze is költözik a lány, és a film egy pontján egy eljegyzési gyűrű is előkerül.

Amikor Jane leblokkol, akkor indul a komikusabb vonal, azzal, ahogy Tom keresztbe akar tenni neki, hogy végre tudjon írni. De szegényem annyira béna dolgokat tud kitalálni, hogy nem válik a film igazán komédiává. Az a legnagyobb húzása, hogy a lány féltett szobanövényét kicseréli egy elszáradtra. Pedig ötletel, ebbe-abba bele is fog, de talán nem is igazán akartak ezen humorizálni.

Mert a felszín alatt végig ott van az is, hogy ez nem arról szól, hogy vége legyen a könyvnek. Ugyan külön vannak, nem is beszélnek egymással, de Jane és Tom a film szerelmespárja, akik szeretik egymást, csak ezt maguknak se vallják be. Így Tom kísérletei igazából azt a célt szolgálják, hogy Jane életébe visszajusson.

Vagyis, a film a romantikus és a komédia mezsgyéjén halad, de igazán egyik se tud, vagy akar lenni. Vannak jó pillanatai, de igazán jó helyett csak pozitív értelemben érdekes lett.

A cselekmény viszont intelligens, és finom humora is van. A karaktereket egyedivé igyekeztek tenni, és egy-egy mellékszereplő igencsak egyedi ötleteket kapott. Amit az egész film alatt nem értettem, az pl. Tom haverjának munkája. Segít Tomnak a kiadóba, de mellette irodalmat is tanít, ránézésre középiskolásoknak. Közbe belestünk az órájára, és akkora idiótaságokat mondott a gyerekeknek, hogy nem értettem, mi van. A végén magyarázza el, hogy ezzel szórakozik. A gyerekek mindent elhisznek neki, bármekkora idiótaság is legyen.

A casting is jól sikerült. Karen Gillan már nagyon szépen építi a karrierjét, itt remekül működött naivának. Caestecker meg a kedvenc SHIELD ügynököm a sorozatból.

Igazából jobbat vártam, de így is tetszett, egyedi. Kár, hogy nálunk nincs a regény kiadva…

 

Not another happy ending - 5/3,5 bájos, van benne valami egyedi, de nem igazán romantikus, se nem komédia. Érdekes.

https://www.youtube.com/watch?v=1xmweTUqjkA

Mit várunk?

Dumbo

6b2667c3cedcbf3a10d6cfc1186c05dd.jpgCím: Dumbo

Készítők: tovább dübörög a Disney meséket életre keltős projekt. A Dumbo történetében is újul, és jó stáb is gyúlt össze hozzá. Eva Green jó színésznő, és itt olyan társai lesznek, mint Colin Farrell, Danny DeVito, Michael Keaton, Alan Arkin. Azt mondtam már, hogy korunk egyik legnagyobb és legegyedibb mesélője, Tim Burton rendezi? Ugyan az utóbbi években nem volt átütő sikere, de bízom benne, hogy ad valami nagyszerűt Dumbónak.

Műfaj: családi film

Cselekmény: születik egy kiselefánt, olyan nagy fülekkel, hogy külön gondozó kell neki, és nem lehet tudni, mire lesz alkalmas. Amikor kiderül, hogy ezekkel a fülekkel repülni tud, a cirkusz lecsap. Egy különleges műsorba szervezik be, ahol egy bájos légtornász oldalán bizonyíthat Dumbo. De aztán a kis elefánt egykori gondozója elkezd rájönni, mi zajlik a színfalak mögött.

Várható megjelenés: 2019 tavasz - talán március vége

Miért várós?

- Nem volt a kedvenc Disney mesém, de azért szerettem. Timmy miatt láttam párszor.

- Talán ciki, de én szeretem a Disney élőszereplőssé tett klasszikusokat.

- Eva Green, ha a film nem is tetszik, az alakításai jók szoktak lenni.

 - Disney, a látvány garantált.

- Tim Burton rendezi, aki a Charlie és a csokigyárral már alkotott egyszer csodás mesét. De az Ollókezű Edward, a Nagy hal, és a meséi, mint a Karácsonyi lidércnyomás, még nem is kerültek említésre.

A megtisztulás éjszakája

A sziget

Gyilkosos, összeesküvős, túlélős.

Az Egyesült Államok komoly problémákkal néz szembe: túlnépesedés, szegénység, presztízsvesztés. A kialakult helyzet kedvez az Új alapító atyáknak, akik radikális programmal nyerik meg a választásokat. Ők azt vallják, adni kell az embereknek egy napot, amikor minden feszültséget levezethetnek. A megtisztulás éjszakáját, amikor mindent szabad. A kipróbálásra Staten Island kerül kiválasztásra. Az embereknek megvannak a maguk tervei: a templomba zárkózva imádkozni, őrizni az árut, bosszút állni, és van, aki csak őrjöngeni akar egyet. Az alapító atyák elégedetlenek, nem indul be a vérengzés. De maszkos banda jelenik meg hirtelen, és az öldöklés elszabadul. Egy gengszter, az egykori szerelme a saját bőrükön tapasztalják, hogy az Alapító Atyák hogy akarnak új Amerikát építeni.a_megtisztulas_ejszakaja.jpg

Még emlékszem az első részre, amiben igyekeztek pszichés elemeket is betenni, nem csak egy gyilok pornó volt. Talán nem véletlen, hogy abban még egy olyan színész játszott, mint Ethan Hawke. A folytatások már rámentek a gyilkosságokra, a nagyon átlátszó kormányszintű összeesküvésre, valahogy sokkal olcsóbb lett az egész franchise.

Vagyis, az alapötlet még mindig ütős, de nem tudtak jó filmeket kihozni belőle. A legújabb menet a Sziget, vagy ha az eredeti címnél maraduk, az első megtisztulás éjszakája. Az egyik szemem sír, a másik nevet miatta.

Az mindenképpen jó pont, hogy talán most vették a folytatások közül legkomolyabban az alapanyagot. Próbálnak történetet mesélni, valami újat mutatni, nem csak túlélni az éjszakát. Érezni benne az igyekezetet, de még mindig nem az igazi az összhatás.

Működhetne frappáns trash filmnek is, a film vége el is megy ilyen irányba. És működik, ha nekem nem is a szívem csücske az ilyen típusú mindenki gyilkol mindenkit menet. De ott megvan a zsáner, és azon belül hozzák, amit kell. Vannak beszólások, hősök, meg maszkos gyilkosok, akiket úgy lehet írtani, mintha csak egy videójátékban nyomulnánk.

Még egy olyan gyilkost is behoznak a képbe, aki önmagában ijesztőbb, mint a film végére megjelenő álarcosok. A Skeletor névre keresztelt figura a heg tetoválásaival kifejezetten kattant és ijesztő alak lett.

A gond csak az, hogy mellette nagyban nyomják a politikai összeesküvést is, amit a korábbi filmekből már jól ismerünk. Komolyan, azon kellene meglepődni, hogy az Alapító atyák ezekkel az éjszakákkal akarják kiirtani a szegényeket és népességet csökkenteni? Ok, azt jó ötletnek tartom, hogy megmutatták, honnan erednek a maszkos gyilkosság ötletek, de maga a csavarnak szánt összeesküvés harmatgyenge.

Ahogy az is elég béna történetszál, hogy a bandavezér megindul megmenteni a szerelmét, aki ugyan dobta, de azért most nagyon össze tudnak majd dolgozni az életben maradásért. Klisés.

Nincsenek ismerős színészek, nincsenek jól összerakott karakterek, megint csak az erős ötlet van, amit nem tudnak kellően kibontani. A vége jó trash akció, megvannak a kötelező beszólások, vannak hatásos jelenetei. Meg lehet nézni, az előző folytatásoknál simán jobb, csak végig úgy éreztem, ennél tudnának többet is.

Indult sorozat is, már abban bízom, az talán képes lesz magasabb szintre lépni.

 

A megtisztulás éjszakája: A sziget - 5/3,5 az előző részeknél komolyabb, de az üzenet és gyilok pornó a végére túl szájbarágós.

https://www.youtube.com/watch?v=UL29y0ah92w

Kasza!

Magnum PI

Nem is értem, minek is akartam neki esélyt adni. Nem szerettem az eredetit sem, ami még gyerekkoromban is kasza.jpgretrónak hatott. Hiába, Tom Selleck nem szimpatikus nekem, Magnumként pláne. Jay Hernandez egy fokkal jobban, de nem mentette a személye számomra a sorozatot.

Ahogy elkezdtem nézni, az ugrott benne, ez a MacGyver magánnyomozós változata. A baráti társaság jól elvan, miközben nyomozgatnak. 2 részt bírtam, és már láttam a sémát. Nyitáskor kapunk gyönyörű képeket Hawaii részeiről, nekem még ez tetszett benne legjobban. Magnum elvállal egy pitinek tűnő ügyet, ami egy csavarral kap egy nagyobb jelentőséget. Bevonja Higginst, amikor kell neki a nő (igen, ez változott, most nő, és fogadunk, hogy a végére romantikus szálak is lesznek?) számítógépes tudása, majd a végére bekerül egy látványosabb üldözéses akció. Mit hagytam ki? Ja, Magnum valakinek nyom egy könnyezős beszédet. Az első részben a kissrácnak, a másikban Higgins volt a meghatott hallgatóság.

Hernandez helyesebb, mint Selleck, de ez nem fog a képernyő előtt tartani. Ilyen agyatlan akciósorozatnak a MacGyvert nézem, ott legalább van egy ötletes gonosz, akit bírok.

Bocs, Magnum, én nem nézlek tovább!

Bűbáj herceg és a nagy varázslat

Kalandos, szerelmes, átoktörős.

Bűbáj Fülöp pár napon belül 21 lesz, és a herceg szó szerint leendő királysága minden nőjének álompasija. Csecsemőként apja rosszakarója, a sötét mágiában jártas Nemezis átokkal sújtotta: minden nőt bűvöljön meg a tekintete. Ha a 21. születésnapján nem csattan el az igaz szerelem csókja, akkor a királyságban nem lesz többé szerelem. Bűbáj herceg most éppen három menyasszony közül kellene, hogy válasszon: Csipkerózsika, Hamupipőke és Hófehérke is a lagzira készül. A király azonban látja, hogy a fia nem szerelmes és nem tud választani, küldetésre küldi. A hercegnők aggódnak érte, így a jóakaróik felbérelik a tolvaj Lenore-t, hogy bubaj_herceg.jpgvigyázzon a hercegre. Csak éppen a fiú álcában rejtőző lány az egyetlen, akire nem hat Fülöp átka. És Nemezis látja, ő megtörhetné az átkát. Így ahol tudja, nehezíti az útjuk, míg a kettős valóban el nem kezd egymásba szeretni.

Szeretem a kifacsart meséket. Nagyon fel tudja dobni a történetet, ha egy elemet kicserélünk valami nagyon másra, és rögtön új értelmet kap minden. Ebbe a sorba illeszkedik a Bűbáj herceg is, aminek már a címe sejteti, mi lesz a nagy csavar: most nem egy hercegnő átkát kell megtörni, hanem bizony a hős herceget ismerhetjük meg közelebbről.

Aki ugyanúgy Charming, mint ahogy több évadnyi Once upon a time-ban Hófehérke hívta a hercegét. Itt ugyan ez, a magyarul Bűbájos a herceg vezetékneve és nem a jelzője, de teljesen úgy használják, mintha a keresztneve lenne. És jelzőként is megállja a helyét. Csak éppen ez a Bűbáj herceg nem egy hősies alkat. Mondhatni, elég életképtelen lovag, és a legnagyobb fegyvere a mosolya. De, és mesében döbbenet, van karakterfejlődése. Hitelesen. Teljesen kész voltam azon a döntésen, amit a mese végén meghoz. Nagyon nem egy szokványos mesevég, persze jön fordulat és megoldás, de maga az ötlet dicséretes. Jobb ember lesz a végére, és kész nagy áldozatokat is meghozni.

Mivel ilyen a herceg, sejthetitek, hogy a hozzá illő lány nem egy kényes hercegnő lesz. Lenore a girl power megtestesítője, aki sikeres tolvaj, nagyszájú és vagány. Az ő szerelmük nem az a fajta, amelyben meg kell menteni a lányt. Végső soron ők majd egymást mentik meg, és egészítik ki egymást.

Amit még nagyon bírtam, a három klasszikus mesehősnő itteni arcát. Csipkerózsika, aki folyton csak aludna. Hamupipőke, aki ezerrel pörög, mintha folyton határideje lenne. És a kedvencem, Hófehérke, aki kész üldözési mániában szenved. Viccesek lettek.

A történet kalandos, hiszen a páros elindul a nagy kalandra, és többek között küzdenek szörnyekkel és természeti akadályokkal. Vicces is, hiszen a mesék pont annyira vannak kifacsarva, hogy mókásak legyenek. Nekem bejött a film humora. Mellette klasszikus mesei elemek is vannak, például betétdalok. Nem sok, de jól elhelyezve, és egészen fülbemászóak lettek.

Itt kell megjegyeznem, hogy eredeti hangokkal nem semmi a mese zenei része. Hiszen olyan énekesnők adják a hangjuk, mint Sia, Demi Lovato, Avril Lavigne.

Tényleg sajnálom, hogy a grafika furcsa kicsit, nem a Disney és DreamWorks szint, mert ezt leszámítva nagyon szórakoztató kis mese az, amit jól esett nézni. Nekem tetszett.

 

Bűbáj herceg és a nagy varázslat - 5/4 jópofa, humoros, felnőtt fejjel is élvezhető, nagy kár, hogy nem szebb a grafikája!

https://www.youtube.com/watch?v=mz8KCGHQRpU

süti beállítások módosítása
Mobil