Kifejezetten jó filmeket lehet kitalálni, amelyben valamilyen pszichés beteg alkot valamit. Általában bűnügyi témában. A Harcosok klubja a jobbak közül való, de ilyen volt Momoa legutóbbi lányos – bosszút állós filmje is, ami a gyengébbek közé került.

A Fear of Rain is ezzel játszik el – annyi különbséggel, hogy itt nem az oidipuszi nyomozás adja a feszültséget. Rain tisztában van a betegségével, és pontosan tudja, hogy nem bízhat meg abban, amit lát. Az agya be akarja csapni, és sok minden csak hallucináció, amit igaznak hisz. Végig szórakozik is a film azzal, hogy melyik szereplő igaz, ki az, akit csak Rain képzelete keltett életre.

Különben meg a Hátsó ablak, amiből merít. A lány meglát valamit a szomszédban, és meggyőződése lesz, hogy az ott lakó nő elrabolt egy gyereket. De ki hisz neki, pláne most, hogy a gyógyszerei elhagyása miatt újfent bajba került, és már azt fontolgatják az orvosok, hogy nem maradhat a családjával, intézetbe kell zárni?

Némi tini panelt is villantanak, mert különben Rain helyes és tehetséges lány, művészi képességekkel és megtetszik az új fiúnak a suliban. Már, ha a fiú igazi, és nem csak Rain találta ki. Mert természetesen vele kapcsolatban is felmerül a kérdés.

Igyekeznek megjeleníteni, pl. a kameramozgással Rain idegállapotát, növelni a feszültséget. Ez nem feltétlenül tetszett, ha értem is a betételének az okát. Engem inkább kizökkentett, bár különben is igaz, hogy nem nagyon tudtam beleélni magam Rain világába, ahogy az őrület és a valóság kéz a kézben jár egymással.

Látványra ez van benne, különben meg kisvárosi thriller. Látjuk az iskolát, a környékbeli családi házakat és ennyi. Ezt a pszichés betegség és annak ábrázolása igyekszik eladni, és nem külső látványelemek.

A szereposztásra azt mondanám, B lista. Van benne olyan szereplő, aki látott szebb napokat – Katherine Heigl a romantikus komédiák üdvöskéjéből jutott el az anyaszerepekig. Madison Iseman olyan sikerekben volt benne, mint az új Jumanji filmek, és valahol tudom is értékelni, hogy többet igyekszik játszani, mint a helyes szőkét a suliban, de nem igazán győzött meg. Israel Broussard meg kb. ugyanazt hozza, amit a Boldog halálnapot filmekben.

Bár azt nem láttam, mennyi pénzből készült, a bevételei siralmasak. A kritikái közepesek – egyen különben tudtam mosolyogni is, amiben az itteni pszichés beteget Jared Leto Jokeréhez kezdték el méregetni. Joker, mint skizofrén? Ok, nem kezdek bele, mert a DC univerzumból Joker a kedvenc gonoszom, és arról több mondandóm lenne, mint Rain őrületéről ennek a film kapcsán.

Egyszer megnéztem, ennyi ebből különben elég is volt. Se olyan poén, se olyan fordulat nem jutott bele, ami miatt kedvem lenne újrázni. Ha azt nem is találtam el, a szereplők közül ki az, akit csak Rain betegsége kelt életre.

Egy résszel az évadzáró előtt – Criminal Minds (s1609). Az események felpörögtek, és egy egészen izgalmas résszel lettünk gazdagabbak. Azért nem mondom, fokozható lett volna, de így is kerek a történet.

Rossi célba ért, felismerte a sorozatgyilkost és megindulhatott a játszma. Elias egészen meglepőt lépett, és ez az, amit néztem volna tovább is. Ahogy a nyomozó és a sorozatgyilkos felmérik egymást, igyekeznek kiismerni és legyőzni a másikat. Helyette hamar fizikai hajsza és üldözés lett belőle, de legalább egy kicsit azt nézhettem, amit jól esett.

Igen, tudnék azzal jönni, hogy hirtelen jutottak Elias nyomára, de remélhetőleg elfogadható véget írtak neki, majd kiderül. Már megnézhettem volna, de inkább filmet néztem, de arról majd később.

Ebben a részben még élesebben látszott, hogy mennyit öregedett a csapat, míg a sorozatgyilkos fiatalosabb. Már a visszaemlékezős részeknél is ez látszott, a nagyon ősz jelenlegi Rossi kapcsán még inkább.

Nem tetszett a szerelmi szál Garcia kapcsán, de ez sem újdonság. Lehet, a You évadokkal kellene behoznom magam, mert sokkal jobban lekötött a fordított felállás – amikor Elias szemszögét kaptuk, és nem a BAU profilozókét.

Majd az utolsó rész eldönti, milyen szájízzel köszönök el. Gilford jó casting volt, és talán nem csapják össze a végjátékot. Még reménykedem.

A The Good Doctor (s06e11-12) lekötött annyira, hogy abból a heti részt is megnéztem.

Az idővonal ugrott, Lea már jócskán terhes. A 11. részben még el is mentek egy baba előtti utolsó nyaralásra, és valami nagyon cuki volt, ahogy megmentettek egy sérült kutyát. Ugyan behozták vele a lelkizést, ahogy szembenéznek a szülővé válás félelmével, de annyira aranyos volt az a border collie. Még az is megfordult a fejemben, hogy egy állatorvosos sorozatra is vevő lennék – Az élet dicséretét is szeretem, de abból ritkán és kevés rész van.

A 12. epizódban is Shaun és Lea hozta a cuki vonalat – ahogy a házfelújítás miatt befogadták magukhoz Glassman-t és ahogy a kezdeti félelmek ellenére jól megvoltak.

Különben beindult a karakterleépítés – nem árul el melyik doktornak, de menni kellett etikai vétség miatt. Hiába, túl sokan lettek hirtelen, és nem lepne meg további leépítés sem. Van 2-3 olyan személy jelenleg, akit nagyon könnyen leléptetnének a jelenlegi helyéről.

Jók voltak az orvosi esetek is – bár a Lim vezette operáció minimum fura volt azzal, ahogy műtét közben találták ki, mit is csináljanak, ebben a két részben bőven volt eset és megoldáskeresés is.

A The Legend of Vox Machina (s02e07-12) is két heti adaggal került fel a listára. Annyira jól szórakoztam, hogy csak néztem tovább, és nem hagytam meg jövő hét elejére.

A cselekményt nem akarom mesélgetni, röviden: kellően mozgalmas volt. Már értem azt is, miért eddig tartott az évad, és mi volt a koncepció. A családi titkok felfedése – többekről kiderül, hogy nemesi sarjak, nem csak kedvenc pisztolyhősünk aggathat rangot a neve mögé – mellett, akinek nem volt spéci képessége, most begyűjtött egy-egy ereklyét, és a szerencsétlen zsoldosokból igazi hősökké nőtték ki magukat. Egy sárkánnyal leszámoltak, megtudtuk, mi a sárkányok nagyobb terve és a 3. évaddal majd mehetünk neki a nagyobb összecsapásnak, immár plusz fegyverekkel és képességekkel.

Minden rész több szálon vezetett, kalanddal és harccal, több mágiával. Az idióta, szexista humor is visszatért, amit annyira nem díjaztam, de mellette jóféle poénok is kerültek bele. Amikor Grog izmai összemennek, és a két gnóm hurcolja keresztül a vadonon, azt vagy 4-szer megnéztem. Amikor a farkassal huzakodnak rajta, az nagyon kész. De azon is jót vigyorogtam, amikor Vax az új szárnyain először száll a csapat elé, az ikre meg képes megjegyezni, hogy nem ér, hogy neki csak repülő seprű jutott, míg a fivére szárnyakat kapott.

Volt zenélés, hősies kiállás, nagy csata és vérfürdő.

Amilyen paródiának tűnt a legelején, már annyira epikus kezd lenni a sorozat. Én egyre inkább rákattanok, és kifejezetten várom a következő évadot.

Végül, amivel még mindig nem tudok mit kezdeni: Servant (s04e04).

A helyzet az, hogy 10 részes az évad, az a 4. volt, és még mindig nem tudok többet, mint az elején. Az lejött, hogy Leanne már gonosz szereplőként lesz eladva. Ebben a részben ki is mondta, hogy kezd rákapni arra, hogy bántson másokat. Az is egyre nyilvánvalóbb, hogy szembe fognak szállni vele.

De milye ereje van? Mi is az a baba? Dorothy végre szembe tud nézni az igazsággal, lesz valaki, aki elmondja neki? Nem úgy érzem, hogy az utolsó évad majdnem végénél járunk. Szerintem már írtam, még mindig annyira homályban vagyunk tartva, hogy az nem is kicsit irritál.

A látványt viszont nem aprózzák el – Halloween rész volt, jelmezekkel és látványosan.

Csak éppen ezt a sorozatot soha nem az adta el, amit láttunk, hanem, amit nem tudtunk. Más szinten volt horror, de már annyira túl van nyújtva…

Különben már lement ebből is az új rész, az ötödik, de egyre nehezebben szánom rá magam. A hatodik részre van ígérve, hogy megtudjuk Leanne-ről az igazat. Hát, kíváncsian várom, tényleg elmondják-e.

Egyszer volt, hol nem volt, egy ausztrál kislány, aki azt vette a fejébe, hogy ő lesz a legfiatalabb ember, aki körbehajózta a Földet. Tervet készített, előadta a szüleinek, és meggyőzött egy sportolót, aki már többször is megtette a távot, hogy készítse fel. 16 évesen beállította a rekordot, írt róla egy könyvet, amiből film készült – a Netflix leadta. Ez a Jessica útja.

A film elsősorban magára az útra koncentrál, és azokra, akik segítették, követték a lányt végig. Vagyis, látjuk a riportereket, az aggódó családot, és Bent, az edzőjét, aki a rádió mellől továbbra is igyekszik a lelket tartani a lányban. Mivel nagyon kalandokat nem tudtak beletenni, így több nézőponttal igyekeztek eladni a történetet.

Ha a cselekményt nézem, akkor kisebb problémák és egy nagyobb akadt az úton. A lányt pl. nagyon megviselte, amikor szélcsendbe került, nem tudott haladni, és halálra unta magát a vitorláson. Annak is megvolt a maga fájdalma, hogy telefonon hallotta, a családja mennyire boldogan ünnepeli együtt a karácsonyt, míg ő az álmát éli, de az ünnepi asztal mellett csak pár plüss ült a kabinban mellette. A végére betett nagy vihar, ami a valódi, nagy kihívás. Szépen elő is van készítve, mit hol tanult meg, amivel majd azon a ponton is felül tud kerekedni. Milyen tapasztalata volt viharban, hol tanulta a hullámok működését, az apjával hogyan építettek olyan bizalmi kört, hogy azt legyen képes mondani a 16 éves gyerekének, hogy ő van a helyszínen, ő látja, mi a legjobb.

Mellette szép vágóképeket tettek be – helyes volt, ahogy a vitorlás körül ugráltak a delfinek. Méltóságteljes és hatalmas a bálna. Az pedig valami csodaszép volt, amikor éjjel a csillagos ég visszatükröződött a vitorlás körül.

Ezek miatt volt érdemes megnézni, mert egyéb, visszatérő elemek azért tudtak zavarni. Azt nagyon sokaltam, ahogy a sajtóval hadakoztak. Visszatérő elem volt, hogy a sajtó képviselői a család háza körül várakoztak, míg ők rászánták magukat a nyilatkozatra, vagy éppen letámadták, aki éppen elment vagy hazament. Nem is értettem, egy riportert miért emeltek ki a sokból. Végig vártam a poént, milyen szerepe lesz a történetben, de nem emelkedett ki a többiek közül. Legfeljebb annyiban, hogy őt mutatták a legtöbbet és az ő riportjait nézették meg velünk is.

A film üzenetét nem is igyekeztek elrejteni. Ki van mondva, példákkal alátámasztva, hogy Jessica miért lehet példakép. Hogy az álmokat meg lehet valósítani, csak el kell hinni őket és dolgozni értük. Túl papír zsebkendő vadász is, amikor a lány a hajón a kommenteket nézi, és szembesül azzal, mennyi embert inspirált. Pedig a lány posztjai között vannak kifejezetten jók is, kár volt ennyire édesre venni a reakciókkal, magától is átjött volna a lényeg.

A színészek terén felemás az élmény. Cliff Curtis cinikus edzője tetszett, kifejezetten jól megoldotta az olyan jeleneteket, ahol adja a morc hajóst, de azért igyekszik valahogyan beilleszkedni Jess napfényes, derűs családjába is. Teagan Croft szépen hozza a kötelezőket, mondhatni, végigküzdi a filmet. A boldog részek azért jobban álltak neki, de legalább nem volt olyan érzésem, hogy egy majd 30 éves nővel akarnak egy kamaszt előadatni. A legismertebb név talán az anyát életre keltő Anna Paquin, aki ennek megfelelően a legtöbb képernyőidőt kapta Jess mellett. Sok volt neki – nem tudtak több mindent beletenni, mint a lányában nagyon hívő, de azért érte aggódó asszonyt.

Vagyis, pozitív az üzenete, nagyon szép tájak vannak benne – remekül lejön, milyen kicsi is az ember egy hajóval az óceánon. Ez-az lehetett volna benne kevesebb vagy jobban megírt, de így is egy kellemes filmélmény volt. Az meg jó dolog, ha igazi, mai és inspiráló emberekről nézünk filmeket.

Most úgy tűnik, nagyon messze van még Amerika felfedezése. Már csak azért is, mert Leif Erikson ebben az évadban még nagyban Harald mellett áll, aki a Baltikumban kezdi meg a kalandozásait. Igaz, legalább látom, miért küldték őt el erre: tanult. Navigálni, asztrológiát, ilyesmiket.

Ami viszont volt: Freydis maradt északon, és a hit védelmezőjeként igyekszik ténykedni. Messze őt találtam és találom most is a legkevésbé szimpatikusnak a kiemelt szereplők között. Bár, már jobban elviseltem. Jobban megmutatták, milyen harcossá vált. Ahogy meg az életét irányítja, ahhoz be kell látni, hogy ő viking, más az értékrendje. Itt simán belefér, hogy elválik a férfitól, akit szeret, és akinek a gyerekét várja, mert a saját sorsát teljesíti be. A pogányok szigetén helyi kalandba keveredik, de aztán a végére csak odaér a királyné elé, és emeli nagyobb szintre a játszmát.

Harald és Leif története is egyelőre kis kaland – egy kalandos út, hogy áttörjenek a blokádon, és Konstantinápolyba érkezzenek. Új embereket ismernek meg, hajóznak és küzdik le a nehézségeket. Nincs nagy háború, nincs nagy kaland – a cél is annyi, hogy Harald pénzt gyűjtsön, Leif meg olyan ismereteket, amelyekről még nem is tudja, mennyire hasznosak lesznek később. (Különben a 3. évadban jön az apja is, Vörös Erik.) Új elemek, kis történelem, vagyis kalandfilmesre felduzzasztott történelmi és szórakoztató sorozat.

Végül, Anglia is színen volt. Kevesebbet, pedig én kifejezetten élvezem, ahogy Godwin ügyködik a hatalma megszilárdításában és leendő gyermekeinek felemelésén. Keveri a lapokat, és legtöbbször csak akkor jönnek rá, miben mesterkedik, amikor már véghez vitte az akaratát. Ok, szeretem az okos, kissé gátlastalan alakokat, és Godwin az. Jelenleg őt tartom a sorozatban a legravaszabb szereplőnek – Leif másképpen okos, Harald meg nagyobb harcos.

Van is késztetésem, hogy nézegessem, kivel mi lesz és mennyire teljesülnek a vágyaik. De nem akarom elrontani magamnak a sorozatot, mert 3. évad már biztosan lesz, és mindenki éppen olyan helyen van, hogy onnan izgalmasan folytatódhasson a története. Ha most nem is olyan léptékben, hogy elhiggyem, országok sorsával játszanak.

A külcsínre is ez igaz: jól néz ki, vannak csaták és párbajok, több helyszín. De nem az a nagyszabású sorozat, ami a történelem nagyságát nézve lehetne. Ezért vannak visszafogva a kalandok, és ezért csak egy hajóval ereszkednek le dél felé a főszereplők. Ezért vív Freydis párbajt háború helyett.

A színészek különben mind visszatértek, és meg is vannak a magam kedvencei. Laura Berlin Emmája, Davis Oakes Godwin szerepében, Leo Suter mint Harald. Díjakat nem fognak nyerni vele, de a sorozaton belül karakteresek.

A kérdés már csak annyi, hogy mire mutatják be a 3. évadot.

Felmerült bennem, ehhez mennyire kellene rajongónak lenni. Bár, annak ellenére, hogy az eredetinek nem voltam az, a csajos verziónak még annyira sem, ezzel a résszel elvoltam. Megállapítottam, hogy készítettek neki egy Stranger Things verziót, nem véletlenül kapta Finn Wolfhard az egyik főszerepet.

Most a gyerekek vannak a középpontban, pontosan az egyik eredeti szellemírtó unokái. A kislány döbbenetesen hasonlít is a nagyapjára, és nem csak az eszét tekintve, de úgy sminkelték és öltöztették, hogy azzal is megidézze a férfit. Ha nem látom kiírva, hogy Mckenna Grace játszotta, el sem hittem volna, annyira elváltoztatta ez a haj és a szemüveg.

Van rejtély, van gyerek nyomozó- és akciócsapat. Ismételhetem magam, de nagyon érezni benne annak a sorozatnak a hatásait. A felnőttek kifejezetten szerencsétlennek tűnnek mellettük, és a srácoknak kell megmenteniük az ősi átok miatt bestiává váló anyjukat. Ok, a régiek is beköszönnek egy cameó erejéig, de itt már nem ők viszik a prímet.

A történet egyszer simán nézhető, és éppen annyi humort tettek bele, hogy szórakoztató is legyen. A kedvencem különben az volt, amikor az ősi isten kapcsán megjegyzik, hogy azt hitték, csak ma divat, hogy valaki semlegesnemű. Különben tényleg jól elkaptak egy ilyen gender alakot, simán lehetne nő és férfi is az isten.

Jól adagolják a nosztalgia faktort is. Ahogy előkerül a fészerből a régi autó, vagy, ahogy Phoebe beüzemeli a régi szellemcsapdákat. Az egyenruhába is belebújnak, és az a jellegzetes dallam is fel fog csendülni. Talán ezért nem is tudom eldönteni, hogy mennyire újrakezdés, mennyire a régi nézők kiszolgálása ez. Talán kicsit mindkettő.

Egész jól is néz ki a film: van látvány elem, meg cukiság is benne. Azok a kicsi habcsók emberkék – nem mintha ebben a méretben ártalmatlanok lennének, és lesz is nagy habcsókirtás, de ez még mindig barátságosabb megoldás, mint annak idején az óriás volt.

Nem spóroltak a szereposztáson sem. Mckenna Grace és Finn Wolfhard már saját jogon sztárszínészek, akik mellé olyan szereplők érkeztek, mint Paul ’Hangya’ Rudd vagy Carrie Coon. Azon jót is mosolyogtam, hogy amennyire Grace kellemes megjelenését visszavették, annyira lett dögös anyuka Coon. Szerintem semmiben nem láttam még így kinézni, pedig már ebben-abban szerepelt.

Ha a kritikáit túl jónak nem is mondanám, összességében inkább pozitívak, mint rosszak. Bevételt meg szépen termelt, szóval, már be van rendelve a folytatás is.

Kezdjük talán a folytatólagosan nézett sorozatokkal, vagyis jöjjön a sport és a rasszizmus kérdésköre két párhuzamos sorozatban.

Az All American (s05e09) két dolgot boncolt most: vitte tovább Billy kinevezését a focicsapat vezető edzőjének, illetve Liv szembesült azzal, hogy nem küzdött eléggé a kapcsolatáért. Nem mondhatnám, hogy túlzottan haladtak volna előre. Inkább konfliktust építettek csak minden téren: Liv úgy tűnik, késve kapott észbe, és Billy is kihúzta a gyufát, mert Spencer előbb tudta meg mástól a tényeket. Vagyis, lesz még ebből dráma.

Különben tipikus tinisorozat volt, a szokásos panelekkel. Ez a sorozat már irányt váltott, és egyre inkább maradnak is a kivételes helyzetben levő fiatalok életének ábrázolásánál. Mert most mi is a legnagyobb gondjuk: melyik dögös lánnyal járjanak? Tényleg az jön le belőle, milyen nehéz nekik.

Az All American: Homecoming (s02e09) hozta a szövetségek és a beavatások témáját. A lányok és a fiúk esetében is azt látjuk, hogy a gólyákkal indokolatlanul kemények, és nem is érteni, miért. Ezt próbálják kicsit megmutatni – a lányok pl. így építenek közösséget a gólyák között. Ha együtt szenvedik át, összekapcsolja őket egy életre. A fiúk esetében pedig a változás indul majd el.

Közben van diákelnöki kampány, sportteljesítményben megingás és tanácsadás, meg a szokásos szerelemi szálak sem maradtak el teljesen.

Tartalmasabb, jobban megírt ez a sorozat. Igazából csak ismételni tudom magam: ebben jobban a konfliktusok, jobban tartja az eredeti témáját. Itt is megvan az érzetem, hogy a kivételezett helyzetű fiatalok mutogatásával nem lehet eladni, hogy mennyire nehéz az életük, de itt kevésbé mentek még el az olcsó szappan irányába.

Végül, hosszú idő után pótlás: Szélhámos plébános (s02e07-10). Félbehagytam, most befejeztem a 2. évadot. Megkaptam azt is, amiért nem néztem anno tovább, meg azt is, amit szerettem benne.

Egyrészt, még mindig bejön az a tematika, ahogy Maik kicsit rosszalkodva, egyedi szemszögből nézve, de valóban segít a gyülekezeten. Van benne humor, némi izgalom is és kellemes hangulata van az egésznek.

Még azt is el tudom nézni, ahogy az egyházmegyét igyekszik némi pénztől megszabadítani. Itt is inkább ötletesek, mint durvák. Nagyon messze van attól, hogy pl. a perselypénzt kezdje el ellopni.

Viszont, még mindig szerelmi sokszöget építgetnek. A terhességet legalább rövidre zárják, de így is van felesleges gyötrődés. Rossz nézni, ahogy tulajdonképpen senkinek nem jó a helyzet, és mégis olyan nehezen lépnek. Nem biztos, hogy tetszett, ahogy a végére feloldották.

A másik, Maik öccse. Nagyon irritál a figura és a színész is. Mondjuk, én rendszeresen utálom azt a figurát, aki miatt a jobbra érdemes főhős mindig bajba keveredik, mert meg kell mentenie. Akik olyan szerencsétlenek, és viccesnek igyekeznek eladni őket, pedig nem azok. Itt az öccs, de éppen a Tolvajtempó reklámja megy mellettem a tévében, abban is van egy közel ennyire bajba keverő, idegesítő fiatalabb testvér.

Viszont, humorosak a mellékszereplők. Egész jól el vannak találva a színészek is. Itt bírom a közösséget, ahogy az ügyes-bajos dolgaik megtöltik a részeket.

A 3. évadnak most majd előbb nekiállok, most ott tartok, hogy esténként szívesen megnézek és mosolygok belőle 1-1 részen.

Vannak olyan napjaim, amikor úgy érzem, bevonzom a drámát. Tegnap az unokahúgom keresztelőjével elment a nap, ma meg a kaukázusi pásztorunk úgy elkapta a könyököm, hogy felsebezte a bőröm és csuklótól vállig fáj a karom. Tanulság: ne engedd, hogy egy 50 kilós kutya böhöm állkapoccsal a játékának nézzen. Mondjuk, könnyebb leírni, mint megvalósítani.

Az meg tragédia a köbön, hogy erről szívesebben mesélek, mint a szombat óta tolt filmről.

Ugyan a Faber-Castell 2 részben lett leadva, de 1 történet. Nem is kell sorozatként kezelni, ez egy életrajzi film és kiteszem a pontot.

Az első szakasz volt, ami lekötött. A Faber-gyár örököse vadászbalesetben – a rossz nyelvek és valószínűleg igazából öngyilkosság volt – elhunyt és a család feje azt találja ki, hogy a lányunokája, Ottilie vegye majd át a gyárat. Az intézet helyett így a lány a nagyapja mellett kezd betanulni, küzd azzal, hogy a korban a nőket mindenki csak anyának tudja elképzelni, noha gyorsan és sokat tanul, van érzéke az üzlethez. Szerelmes lesz egy báróba, nagyjából egy időben készül feleségnek és gyárvezetőnek lenni. Ám jön a de, amivel elment a filmtől minden kedvem.

A kort nem értem, vagy nem áll össze a történet?

Nem értettem, Philipp miért mondott le a szerelméről. Nem értettem, Ottilie miért hagyta magát kitúrni a gyár vezetéséből. Azt pláne nem értettem, amikor majd a váláskor a nő mindent otthagy a férjének – noha az övé volt eleve minden. Nem a férfinak kellett volna elmennie?

Igazságtalan az egész. Castell nyíltan és évekig csalta a nejét, de amikor Ottilie otthagyja a saját szerelméért, simán a férfi kap mindent, a gyerekeket is, mert a nő ’erkölcstelen’. Az miért nem érdekelt senkit, hogy Castell miket művelt? De nagyon sok ilyen elem van benne, amit nem tudok hova tenni. Phillip és Castell esete a legrosszabb – milyen barát az, aki arra kéri a barátját, hogy engedje át neki a szerelmét? Meg mi kell ahhoz, hogy az meg is tegye ezt? Minek, miért?

De kérdésfeltevésnél e téren többre nem futja tőlem, egyszerűen nem értettem miért történnek így az események. Még az a legjobb tippem, hogy regényesebbre akarták venni a forgatókönyvírók a történetet, de az csak ilyen nyakatekert módon sikerült.

A nagypolgári, nemesi miliőt szépen elkapták. Főleg a családi kastélyban és a gyárban járunk, de egy-egy jelenettel elérték, hogy mégis többnek tűnjön a film. Lehet az színház, vagy utazás lovaskocsin vagy vonaton. De lehetne mondani a ruhákat is. Nem egy nagyon látványos történelmi film, de a tévés keretet szépen megtölti.

A háború, amit emlegetnek, a történet idején zajlik, de a filmbe nem emeltek be. Gondolom, az már jóval nagyobb költségvetés lett volna, és Ottilie szempontjából nem is volt fontos látnunk, milyen volt az I. világháború frontja.

A színészek között ismerős nem akadt, de ez nem is zavart különösebben. Mindenkinek megvolt egy típusa, amit szépen hoztak. Azt nem nekik rovom fel, hogy személyiségben nem áll össze, miért így alakultak az események.

Az életrajz érdekes volt, a filmre is passzol ez a jelző. Amit magammal viszek belőle: hogy mennyire volt az a kor is a nőkkel és mennyire nem értettem Castell és Philipp báró karakterét, döntéseit a történet nagyjában.

Ha a kaukázusi holnap sem harapja le a kezem, majd mesélek pár sorozatrészről.

A podcast műsorok felfutóban vannak – sorozat már sok van, ami egy sikeres podcast alapján készült. Olyan is akad, amiben egy krimi kapcsán készítenek a szereplők ilyen műsort. Ezzel próbálkozik ez a film is, kisebb-nagyobb sikerrel.

Főszereplőnk, Ben be akar futni íróként, és egy podcast elkészítésén dolgozik. Az áttörés folyton elmarad, amikor egy texasi temetésre hívják meg – a család tévesen azt hiszi, hogy a halott Abilene az ő barátnője volt. A család, főleg a lány bátyja bosszúra készül, és Bent is be akarja vonni. Ebből meg jön az ötlet, hogy erről a bosszúról és nyomozásról, a különös texasi csodabogarakról kellene műsort készíteni.

Igazán azonban egy zsáner mellett sem kötelezi el magát – keresik Abilene gyilkosát. (Mert a család nem hiszi el, hogy valóban drogtúladagolás történt.) Mégsem igazán krimi. Elég egyedi humora van, és kifejezetten humorosnak szánt jelenteket tettek bele, de nem is komédia. Igyekszik Texast, az ott élőket egy külön társadalmi rétegkén megfogni, de nem is szatíra. Kicsit ez, kicsit az, némileg furának is éreztem ettől a végeredményt. Néha nagyon le tudott kötni, máskor meg az órát nézegettem, mikor lesz már vége.

Lassúnak éreztem, amiben alig haladnak az események. Kriminek gyenge is, de hét nem is nyomozók vagy a témához kicsit is értők erednek az eset nyomában, hanem egy író meg egy bosszúszomjas testvér.

A szereposztáshoz képest elég egyszerűek lettek a szereplők. Van, akiről annyira keveset tudunk meg, hogy az még klisének is kevés. Ben és Ty kapnak nagyobb szerepet, a családtagok meg közbe-közbe felbukkannak köröttük, de a többségről egy mondat se jutna eszembe. Különcök, de annyira mégsem, hogy erről meg is ismerjem őket. A guru Quentin kapcsán meg a szinkronhangja, ami húzta az idegeim. Meg is fordult a fejemben, hogy meg kellene hallgatni, Ashton Kutcher is így játszotta-e és beszélte-e, mert kb. olyan, mintha alaposan be lenne nyugtatózva.

Ha már emlegettem a szereposztást – ismert arc bőven akad benne, ha sztár nem is. Az a szint, ahol beugranak innen-onnan a színészek, de senki nem tud húzónévként kiemelkedni.

Látványelemet sem tudnék belőle kiemelni. Legnagyobb részt Ben és Ty járják a környéket, beszélgetnek ezzel-azzal, miközben készülnek a felvételek és időnként a férfi szerkesztője minősíti az elkészült anyagot. Az egyetlen jelenet, ahol valóban előkerül a fegyver és a címbeli bosszú is megtörténik, olyan semmilyen. De ebben a filmben nem is az akciót kell keresni, és nem csak azért, mert nincs benne.

Egész jó kritikái vannak, és tény, hogy nem egy hagyományos szórakoztató film. Nem is véletlen, hogy fesztiválokra vitték, majd kiadták. Nekem hol jobban, hol kevésbé tetszett, de annyira nem fogott meg, hogy akár csak egyszer is újra akarnám nézni.

Akkor - gyorsan és tömören.

Servant (s04e03) - erről viszont nem tudok mit mondani. Olyan szinten nem értem, mi van, hogy már csak a fejem fáj. Annyira válaszokat akarok már kapni, hogy az felülírja, mit szenvednek különben egy-egy részben.

Plusz, bennem egyre erősebb egyes szereplők megütésének a vágya. Elmondják valaha, hogy mi is történt az eredeti Jerichóval, és mi van minden mögött? Hogy is vűrnak valakitől egy bizonyos viselkedést, ha pont azt nem tudja, miért kellene úgy viselkednie?

De ennyi. Különben mi történt? Felvettek két segítőt, két öreglányt, akik kapcsán ment a gyanakvás, nem-e a szekta tagjai. De nem is érdekelt igazán. Mert megint csak időhúzás, semmi válasz.

The Good Doctor (s06e10) az érzelmekre igyekezett hatni. Ötvözték az orvosi esetet a nagyon személyessel - Lia terhes, és a hegszövetek miatt veszélyben van ő is, a baba is. Shaun keresi a megoldást, lesz műtét, nem várt szövődmény és nagyon feszült percek is.

De most az volt nagyon jól eltalált ebben a részben. Amikor mindenki némán ott volt Shaun mellett, akinek most mit sem ért a tudása, csak ülhetett a folyosón, és imádkozhatott, hogy Audrey és pótapja, akinek nem jut eszembe a neve, megmentse a szeretteit.

Volt más eset is, meg egyéb magánéleti gyötrődés is. Danny és Jordan története továbbra is irritál, de most jobban lecsúszott az is, annyi érzelmet bele tudtak tenni azokba az utolsó jelenetekbe a folyosón, a műtét eredményére várva.

The Legend of Vox Machina (s02e04-06) - én kifejezetten élvezem ezt a videójátékot idéző menetet. Viszik tovább a kalandot, meglett egy újabb ereklye és a sárkányok is folytatták a terveiket. Volt nagy áldozat, újabb rejtély és a korábban feltűnt musical-vonal is beköszönt egy dal erejéig.

Szimpatikus, hogy mindig más hős van a középpontban, és bár nem hosszú, nagyon sok részes sorozat, mindenkit igyekeznek építkezni. Persze, megvannak a magam kedvencei, de itt mindenkit tudok kedvelni.

Látványos, kicsit bemutat a zsánernek, miközben maga is epikus fantasy.

Azt pedig továbbra sem értem, hogy mindössze 12 résszel meddig mennek el. Nem hiszem, hogy 6 részben ezt be lehet fejezni - vagyis, lesz 3. évad is?