A címek, régi vesszőparipám. Ennek a filmnek simán Krokodilnak néztem. Még merengtem is, hogy mennyire nincs benne a Lyle, Lyle, Crokodile mondókaszerűsége, de még mindig jobb ez, mint egy kínvers lenne. Erre megnéztem a plakátot, és feltűnt, hogy ez igazából Krokodili. Ok, gondoltam, feladom. Magamban ezt is az angol címén fogom emlegetni.

Majd, jött a következő meglepetés. Javier Bardem, mint a befutni képtelen, álmodozó bűvész. (Utólag megfejtve nekem nagyon Hugh Jackman-t idézte A legnagyobb showmanből.) Aki azt a tanácsot kapja, hogy madarak helyett valami egyedibb állattal próbálkozzon. Úgy köt ki egy egzotikus kisállat boltba, ahol aztán belebotlik a kis krokodilba. Egész komolyan olyan érzetem volt, mintha ez a rész a múlt században játszódna. Így nem kicsit lepődtem meg, amikor másfél év telik el, és beköltözik Hector megürült lakásába a Primm család. Ahonnan meg nagyon mai lesz a film, és elszállt az a régi, mesehangulat, ami a Disney klasszikus, nagy meséit hozta.

Jön helyette egy állatos, családi komédia, ami az Énekelj világát idézte meg. Lyle nagyon szerethető, jót akar, és a családot is a legjobb formájába hozza. Az apa önbizalma, az anya kreativitása a konyhában – mivel szakácskönyveket ír, neki ez a szakma – általa jön vissza, és a kissrác kalandjaiban ő a biztos társ. Mellékes is, hogy ő egy éneklő krokodil – nem azért szeretik meg, bár az volt az első lépés, hogy rájöjjenek, nem egy fenevad került a házukba, aki meg akarja őket enni.

Megvannak a film maga cuki részei, és ezeket szerettem benne. Nekem a kedvenceim között van, ahogy Hector és a kis krokodil összebarátkoznak, ahogy együtt lesz egy boldog világuk, amiben Lyle felnőtt. De tetszett, ahogy folyton az anya közelébe csempészte a csokis meggyet, vagy amikor kitömött állatnak álcázta magát Josh első megjelenésekor a padláson.

A cuki különben is az egyik kulcsszó ebben a filmben. Ennyire édesnek krokodilt még nem láttam kinézni. Már kicsiként, amikor Hector rátalál, akkor a mérete miatt is. De azt a tekintetet, azt a jóságos nézést végig megtartja, testmérettől függetlenül. Nem ijesztő, játékos és kecses lett, még amikor megvillan az is, micsoda vadász fajából adódóan, akkor sem veszélyesnek tűnik.

Lyle alakja valóban nagyon működik, és jól áll a valós környezetben is. Elképesztő, hogy mennyit tudott fejlődni a technika. Alvin, Garfield, Tom és Jerry a nyomában sem voltak egy ilyen külcsínnek. A cica már egy fokkal gyengébb, de azt nem is élő mesefiguraként fogták meg, egy igazi macskát kellett megformálni, és ott jobban ki is jöttek a hibák.

Meglepően erős a szereposztás is – az eredetiben Lyle hangja Shawn Mendes – ok, beismerem. A There’s Nothing Holdin’ Me Back az egyik kedvenc számom. Már azért megnéztem volna, milyen dalokat kapott Mendes. De döbbenetemre nem is ez adta el nekem a filmet – az egyik Lyle cuki volta, a másik Javier Bardem. Ugyan nem értettem elsőre, mit keres egy ekkora név és színészi tudás egy ilyen filmben, de Hector P. Valentini a legnagyobb arc az egész történetben. Annyira, hogy simán megnéznék egy Valentini köré épülő mozit is. Megnyerő, sármos, bűnös, lenyűgöző és nyomorult egyszerre. Brett Gelman morcos szomszédként szintén jópofa, ha benne nincs is meg az a plusz, ami Bardem alakításában igen. Constance Wu és Scoot McNairy halványabbak mellettük, és Wu dalos száma nagyon nem kellett volna – állatokkal énekelve főzni, annyira Disney.

A dalokhoz vissza. Pop, könnyen emészthető, dallamos. A Vivo karakteresebb és emlékezetesebb, de az állat, éneklés, cuki kategóriában oda lehet mellé tenni ezt is.

Igen, sok tekintetben nagyon gyerekfilm. Énekelnek, fontos a család és az összetartás, meg a téma is: énekel egy krokodil. De jól esett.

Az első gondolatom a film után az volt, hogy nem csak a női főszereplő, de én is kiakadok, ha még egyszer megszólal Rezső és a Szóljon hangosan az ének. Magyarul is kifáradtam tőle, de németül – az már egy külön fokot ér a kiakadásmérőn.

Kicsit az egész filmtől volt egy ilyen érzésem – elsőre sok jó ötlet van benne, akár meg is nevettet, de annyira el lesz túlozva aztán minden, hogy már csak bosszant az egész.

Az alaphelyzet még a jó kategória: az autószerelőt nem engedik ki az egész családdal Franciaországba nyaralni, az egyik gyereket otthon kellene hagyni biztosítékként. Így nem utaznak, viszont a szerelőműhelybe behozott nyugati autó ad egy ötletet: német turistáknak kiadva magukat a család elindul a Balatonra nyaralni, ahol aztán kémtörténetbe keverednek. Mennyi kell ahhoz, hogy egy átlagos család annyira kiakadjon a rendszerre, hogy bevállalják a kémküldetést is? Kiderül.

De nem lesz ez kémfilm, megmarad komédiának – mindössze pár elemet használnak fel abból, hogy milyen szerencsétlen a magyar kémszervezet. Simán fotózza a titkos megfigyelést a kiskamasz, és még követni sem sikerül úgy a célszemélyt, hogy ne legyen teljesen nyilvánvaló, mit csinálnak.

Mennyire rendszerkritika? Bár egy szólamot majd puffogtatnak, hogy diktatúrában élnek, és valamit tenni kellene, hogy majd a gyerekeiknek jobb legyen, de leginkább a beletörődést érezni. Kriszta hiába hozza fel, hogy ki kellett volna menni Nyugatra, amíg lehetett, azért jól elvan a mindennapjaikkal és láthatóan nem vette tragikusan, hogy Riviéra helyett Balaton-part jut. Ahogy a végén hazamennek, az is egy boldog és elégedett családot sugall, nem a rendszer ellenségeit, akik ezek után változtatni kezdenek a dolgokon. Ez nem az a film, ahol majd vonulnak a magyar zászlóval.

Az sem tűnik véletlennek, hogy milyen sorozatokat néznek és így elevenítek fel nekünk – volt Linda. Majd ők is belekeverednek egy nyomozásba, és az egyikük kiváló sportteljesítménye is kell, ha az nem is a karate, hanem a sakk lesz. A Mézga család is feltűnik, a nyaraló évad, és ez a család is megy nyaralni. Még hasonlítanak is egy-egy vonásukban a Mézga családra – itt is a fiúgyerek a legokosabb, az apuka pocakos és kisebb.

Az a vidám barakk, amit a történelem tankönyvemben még olvastam, az jelent meg itt. Nem az a rendszer, ami ellen 56-ban felkeltek, vagy amit legutóbb a Mr. Jonesban láttam. Ismétlés: ez vígjáték, nem is célja, hogy komolyabb foglalkozzon ezzel a témával.

Látványra is a vidám barakk, Balaton-part és sok retró. Meg kellene kérdeznem anyámat, neki mennyire hozza vissza az emlékeit, tényleg ilyen volt-e ez a korszak. A filmek, zenék, amit én is ismerek későbbről, megvoltak.

Ha már zene – rengeteg Balázs Pali, még poénokat is írtak rá. De bőven akad más is, pl. Péterfy Bori is énekel benne. Egy volt, amit nagyon nem tudtam hova tenni. Katica rajong valami magyar popsztárocskáért, akinek a poszterét is kitette a falára. A többi zenéhez képest elvontabb, furcsább. Az vajon valódi zenészt mintáz, vagy csak a történetbe tették bele? A neve annyira nem volt ismerős, hogy meg sem jegyeztem. (Bár azt igen, hogy nagyon messze áll attól, ami később a fiú tini popsztár kategóriába beleférhetne.)

A színészek egész jól eladják. Pokorny Lia számomra nagyon szimpatikus nő, Szőke Abigél szépen törekszik egyre feljebb, és olyan sok mindenben feltűnő színészek jöttek mellékszerepelni, mint Szervét Tibor, Ötvös András vagy Orosz Ákos. Patkós Márton játssza Soltész Rezsőt, ezt még emésztem.

Meg lehet nézni, helyenként még mosolyogni és nevetni is lehet rajta, de a kommunista rendszert nem ebből ismerjük meg.

Visszatértek a tűzoltók – és volt nagy mentés? Nem. A Chicago Fire (s11e10) a téli szünet után azzal indított, hogy a majdnem meghaltak még szenvednek az utóhatásoktól. Fizikailag rendben van már mindenki, még a rendőr is, akinek egy rakéta akadt el a lábában – de rémálmok, koncentrációzavar és hasonlók még előfordulnak. Szerencsére Severide jön, van pár tanácsa és mindenki elindulhat a gyógyulás után.

Mellette meg olyan mellékszálakat kapunk, hogy Violet bosszút akar állni, de rosszul sül el a próbálkozás. Brett meg beüzemel egy tárolót, ahova a kisbabákat lehet betenni, és a fiúk morognak a sziréna hangja miatt. Ez volt az egész.

Most is – klikkekben kezelik a szereplőket. Megvan, ki kivel van egy jelenetben általában, és ezt tartották most is. Severide és Stella a kiemelt szereplők, most is. A mentés meg? Egy kéménybe szorult férfit húztak ki – sokkal jobban megcsinálták már ezt ezen a sorozaton belül is, de a 9-1-1-ben is láttam már ilyet.

A Chicago Med (s08e10) esetében pedig azt érzem, hogy keresik az irányt, merre menjenek tovább. Még egy csomó minden eldöntésre vár: Jack. Jó lesz a kórháznak a milliárdos érdeklődése? Mintha még kivárnának, hogy a nézők megszeretik-e a karaktert. Hasonlót érzek az új, MI vezérelte műtővel is. Marcel dolgozik vele elsősorban, és hol idegenkedik tőle, hol el vannak ájulva, mi minden válik lehetségessé általa. Kivárás: szeretjük, folytassák, vagy menjenek másfelé?

Közben meg mennek az esetek – tipikusabb Daniel betege, egy szellemileg fogyatékos nagymama, aki fél, mi lesz az unkájával nélküle. Másféle az autóbalesetben elveszett terhes nőé, akit ketten indulnak keresni a keresőcsapattal. Orvosilag egyik sem egy Doktor House epizód, de el lehetett nézni.

Most a magánéletet is visszafogták, ami jól is esett. Inkább volt ez most kórházas, mint kórházi szappan epizód.

Visszanéztem a Young Sheldon (s06e09-10) legutóbbi részeit is, és a korábbiakhoz nincs mit hozzátenni. Kis kellemes, nem igazán dráma és nem is komédia. Sheldon egy a családtagok közül, a 2 részben egy fontosabb szál volt csak az övé: a befektetővadászat. Mellette láttuk Mary barátnőkeresését és Georgie randi kísérletét, amire Mandy bíztatta fel. Én már most unom különben, ahogy azok ketten húzd meg, ereszd meg játékban vannak.

Már csak olyan semmilyen ez a sorozat – komolyan elkezdtem azon szurkolni, hogy érje le a kasza.

Utolsó évadát kezdte a Servant (s04e01-02). Mi az egyetlen, amit akarok tőle? Végre válaszokat! Mi a gyerek, kicsoda Leanne és a szekta miféle is?

Ehhez képest felvezetésnek kaptunk egy egészen hangulatos horrort. Leanne egyedül van otthon, és a szekta le akarja vadászni. Támadás és menekülés az utcában, első felvonás. Jó volt, amikor a kocsiba zárt lány szemszögéből ment körbe a kamera. A Madarakat idéző jelenet volt, amikor felvonultak a galambok és támadtak. Szemcseppentés és egyéb finomságok. De válasz? Az nincs. Kik voltak ezek, mit akartak? Azt nem tudjuk.

Majd hazajött a család – a baba, a szülők és Julian. Leanne majd megszakad, hogy Dorothy a kegyeibe fogadja, és ápolhassa a nőt, akinek sérült a gerince. (Az még nyitva van, feláll vagy mozgássérült lett.) Indult a passzív-agresszív játszma kettejük között, amiben a férfiak nem tudnak hova állni. Az már olyan volt, amit annyira unok ebben a sorozatban.

Nem fér a fejembe, hogy várják, hogy Dorothy megérti mi folyik körötte, amikor a legfontosabb részletet nem tudja? Hogy hanyagságból megölte a fiát, és a fia csak addig van velük, amíg Leanne is itt van. Olyan hiábavaló így minden köröttük…

Nell Tiger Free különben sokat fejlődött, sokkal jobban játssza a szerepét, mint a sorozat elején, de ez már kevés. Kellenek azok a válaszok.

Kezdett a Legend of Vox Machina (s02e01-03) új évada is. Ahogy az elsőt, ezt is 3 részes etapokban fogják leadni.

Egy nagy kaland lesz az egész, ami részekre bomlik: le kell győzni a sárkányokat, de ehhez mágikus tárgyakat kell begyűjteni. Még nem tudom, hány tárgy lesz, de ha ilyen tempóban haladnak, akkor ebben az évadban nem érnek a végére. Majd meglátjuk.

Tetszik, hogy mozgalmas és szórakoztató. 3 rész alatt már annyi kaland volt, hogy egy regényt megtöltene. Sok lény, bővülő világ – most pl. az izgalmas képességű sárkányok mellett jött szfinx és szörnyhalak is, amelyeknek nem jegyeztem meg a nevét, de elég gyilkos lények. A szereplők múltjából is kapunk darabkákat – ha jól veszem ki, most a félelmeikkel kell szembenézniük, hogy majd szembeszállhassanak a sárkányokkal.

Megvan a sorozat csintalan humora is – alpári humorral, meg nem hősökhöz méltó tettekkel és beszólásokkal, de nekik ez csak ad egy plusz csínt. Talán kicsit visszavettek, már ők is érzik, hogy valamit elértek, és nem kell viccnek lenniük. Már hősök, úgy is kellene viselkedniük. Zenélés még pl. nem is volt, noha korábban Scanlan rendszeresen dalra fakadt.

De az összkép jó – a szokott minőségű rajzolással, sok kaland és humor. Még a drámai vég is megvan, ami beránt a következő 3 részre jövő hétvégén.

Végül, rászántam magam. Annyira kellett annak idején a lezárás, most mégis visszahozták. Criminal Minds: Evolution (s16e01). Kellett ez nekünk? Bár jó krimi hiányom van, valahogy kétlem, hogy ez fogja betölteni az űrt.

Az első – semmi frissítés. Akit lehetett, visszahozták, legfeljebb kicsit más pozícióban dolgozik. Emily feljebb lépett, ő már nem jár terepre. Rossi vezeti az osztagot, de nyomorult eléggé maga alatt van. Penelope visszavonult, de egy gyors segítségre azért meg lehetett fűzni – bár nagyon tiltakozik, nem akar ilyen erőszakos munkát, de nem úgy tűnt 1 rész alapján, hogy lecserélnék. Nagyon úgy néz ki, hogy vissza fog térni az irodába.

Ehhez a visszahozáshoz kapcsolódik, hogy nagyon nem tett jót nekik az idő. Emily és Rossi siralmasan néznek ki, rajtuk annyira látszik az eltelt idő, hogy az katasztrófa. A többiek még csak hagyján, de ők nagyon megtörtnek és öregnek néznek ki. Nem jó nézni, pláne, hogy még emlékszem, milyenek voltak pár évaddal korábban.

Nem tetszett az sem, ahogy a COVID miatti változásokat behozták. Mintha az válasz lenne, miért esett szét ennyire a BAU. Emily még küzd értük, és mivel új évad, valamit biztos elér majd, de mit?

A rész semmi extra, viszont valamit belenget. Átívelést. Hogy lesz egy másokat segítő bűnözői elme, akinek a nyomába erednek. Így látok arra esélyt, hogy külön részek helyett átívelés lesz. Majd meglátjuk.

Bajban leszek, mert erről a filmről úgy lenne érdemes beszélni, hogy elmesélem a végét is, és kielemezzük, mi és miért történt benne. Olyan vége van, ami mindent átértelmez. Csak éppen, ha ezt elmesélem, már semmi értelme sem lesz leülni Az iker elé.

Igaz, ezt nagyon nem is javaslom. Nem sikerült jól a film, és nem a nagy váltás miatt a végére. Az eleje konkrétan olyan, mintha az utóbbi idők sikerzsánereiből kicsit gyúrogattak volna. Adott egy gyászoló család, akik a fiúk elvesztése után visszaköltöznek az isten háta mögé, ahonnan a családfő származik. A nagy, huzatos házukban a megmaradt fiuk pillanatok alatt szerez egy kitalált barátot. Különösen kezd el viselkedni. Ha ez nem lenne elég, Rachel azt is hamar megtudja a környéken élő, mindenki szerint őrült nőtől, hogy itt pogányok laknak és ősi, véres szertartásokat tartanak. Mondhatni, sátánisták. Nem is értem, hogy lehetnek egyszerre pogányok és sátánisták. De kisül, hogy nekik is tervei vannak anyával és fiával.

Annyi mindenre utalnak, hogy az kész katyvasz. Ördögi alku, Rosemary gyermeke, Ördögűző – volt itt minden, rendszer és értelem nélkül. De olyan elemek is előkerültek, amelyeket egyszerűen nem értettem. Egyszer Rachel azt fejtegeti, hogy az ikrei mennyire mások. Elliot angyali, Nathanról meg úgy beszélt, mintha mondjuk fogyatékos lett volna, akit 0-24-ben az anyja ápolt volna. A vége ismeretében egy dolog, hogy mi zajlik a nő fejében, de ez szerintem még az alaptörténetébe se illett bele. De mondhatnám a helyi orvost is – az mégis hogy jön össze? Anthony előre beavatta?

A nagy csavarhoz a végén kellett, hogy olyan zagyva legyen a történet elbeszélése, ahogy látjuk. Hirtelen válások, és néha nem is értettem, hogy kerültünk egyik jelenetből a másikba. Mintha Rachel még narkolepsziás is lett volna, vagy időnként átment volna amnéziásba. De rossz nézni, és nem csak az jön le belőle, hogy ebben a családban valami nagy baj van, de a forgatókönyvvel is.

A filmet a látvány vagy a főszereplő adhatná el. De látványelem még egy szellemjárásos filmhez képest is sovány. Amikor ijeszteni akarnak, maga a zene és a hangvágás közel minden esetben ijesztőbb, mint a látottak. Teresa Palmer szerintem nem tartozik a jó színésznők közé – szerintem itt csak az anya fájdalmát tudta megragadni, azt jócskán eltúlozva.  Rachel más és teljesebb története nem jött át a szűrőn.

Még valami eszembe jutott, amire a végén kezdtem el asszociálni. Servant. Van egyáltalán ebben a filmben eredeti ötlet, valami, amiről nem ugrik be azonnal valami más? Most nem sikerül ilyesmit találnom. Horror zsánerekből és cselekményszálakból nem túl sikeresen összerakott férc ez a film.

Ok, a SAS különleges egység, láttam már filmen, hogy akkor küldték őket, amikor mindenki más már esélytelen volt. De még sincs úgy a popkultúrában ez az osztag, mint pl. a Seal tagjai, vagy a zöldsapkások, idegenlégiósok.

Orvosolandó, ebben a sorozatban meg lehet nézni, hogy a II. világháború idején miért és kik hozták létre az osztagot. Ijesztőnek is találtam, hogy azzal indul a sorozat, hogy a bemutatott események megfelelnek a valóságnak, nagyjából. Ezzel alá is húzták, hogy kételkedni kezdjek mindenben, amit bemutatnak. Noha hihető a helyzet is, a katonai tevékenységük is – mégis, azon pörgött az agyam, hogy történelem vagy fikció? Az ábrázolt személyekre már rákeresgettem, és azért egyeznek a fő vonalak. (Utólag bánom is, hogy a 2. évad előtt ezzel lelőttem magamnak a poént, hogy kiszabadítják-e a fogságba esett társuk, illetve már tudom, ki éli túl a háborút.)

Ami biztos, hogy Steven Knight kezei között egy korrekt akció és történelmi sorozat keletkezett. Játszik magánéleti szálakkal és érzelmekkel is, de az elsődleges benne a háború. A SAS nem hivatalos egységként mondhatni partizánakciókat hajt végre a németek utánpótlásvonala ellen, és mindig arra van kihegyezve a történet, hogy hol és miképpen csapnak éppen le. Bírtam Paddy gyors és véres leszámolásait is, de az egyik kedvencem az volt, amikor turistaként Churchill fiát is magukkal kellett cipelni. Az komédiába illett, ahogy a fiatalember elsütötte párszor az egyetlen mondatot, amit németül tudott. De a franciák érkezése és a Paddy vezényelte kiképzés is roppant jó volt – egyszerre volt benne dráma és akció, meg humor is. Ahogy közölte a franciákkal, hogy felmegy a szomszéd dombra és éles lőszerrel fog rájuk lőni, az nagyon kész volt.

Ezek eladták nekem, és a szerelmi szálakkal igyekeztem nem foglalkozni. Szegény Jock a szeretett nőről álmodozott, David viszonyt kezdett egy francia ügynöknővel – Paddy kapcsán meg utalgattak, hogy Eoin irányában mélyebb érzései voltak, mint a barátság. Ahogy gyászolta, ahogy filmezték az egymáshoz érő kezeiket – nincs kimondva, hogy Paddy homoszexuális lenne. Az akkoriban Angliában ráadásul illegális is volt, amiért börtönbe küldték volna. De őt valahogy ilyen színbe mutatják – később a franciával való összeverekedésében is mintha lenne valami ilyen él. Működött volna ezen szálak nélkül is a film, de arra jó volt, hogy ne csak katonaként, emberként és férfiként mutassa a főszereplőket.

Szerettem különben a karaktereket benne – Dominic West alakította kémfőnök kifejezetten szórakoztatóra sikeredett. Ahogy Chanel ruhában, sminkben először megjelent a színen, akkor nem sok jót néztem ki belőle. De ahogy végig látjuk, hogyan keveri a lapokat, és mennyire jó a munkájában, gyorsan változott a véleményem. Az meg külön jó volt benne, ahogy West a finomabb, női oldalát, de a kemény és férfias katonát is megfogta.

A színészi játék különben is tetszett többségében. Alfie Allen a szigorú, magát végletekig fegyelmező katona szerepében mégis meg tudta mutatni, milyen feszültségek vannak a figurája szívében. Hálás szerep jutott Jack O’Connellnek, mert Paddy megtestesítőjeként ő kapta a legvadabb. leghevesebb karaktert a szélsőséges megnyilvánulások sorával. Még Connor Swindells és vele Stirling is komolyan vehető lett, pedig a színészről nekem mindig beugrik a Sex Education mamlasza.

Ha valakinek mostoha szerep jutott, az Sofia Boutella volt. Katonák és kémek történet, ami arra van kihegyezve, hogy a SAS mennyire macsó és szabályszegő, rettenthetetlen alakokból állt össze. A sok fenegyerek mellé hogyan fér oda egy női kiemelt mellékszereplő? Sajnos, hamar eljutottak oda a szervezkedő, okos kémnőtől, hogy lenyűgöző ruhakölteményekben parádézzon a férfiak körül, és mélyen beleszeressen az egyik – direkt nem mondom meg, melyik – SAS kommandósba. Díszlet lett belőle, hogy azért nő is kerüljön valahogy a stábba.

Akciófilmnek szórakoztató és jól is nézett ki. Nagy összecsapások, jó pár robbantás és katonai akciók sora volt benne. Boutella és West pedig olyan ruhatárat kapott, hogy az is megtalálja a szórakozását, akit nem elégít ki a katonai egyenruha és a félmeztelen katonák látványa.

6 rész, gyorsan nézhető, és már el is árultam, hogy be van rendelve a 2. évad. A BBC sorozatok között nem ilyesmi szokott előfordulni, de működött és nekem kifejezetten tetszett is.

Az ilyen filmekre szoktam azt írni, hogy dramedy. Nem tisztán dráma, de nem is komédia, miközben mindkét zsáner elemeit felhasználja. Nézve elment, így utólag nagyobb bajban vagyok vele. Már azon kattog az agyam, hogy lehet, színdarabként nekem jobban esett volna.

A történet röviden annyi, hogy 10 évvel az érettségi után az egykori osztálytársak és barátok összejönnek az egyikük esküvőjén. 1 hétvége, ami alatt mindenki szembesül azzal, hova és kivel tart az élete, jó-e így neki, vagy változtatni szeretne a dolgokon. Párkapcsolat, gyerekvállalás és karrier is a témák között.

Minden szereplőnek adtak egy-egy történetszálat, abban van különbség, hogy az mennyire kiemelt. A lefontosabbnak Marci története tűnik, aki középiskolás kora óta reménytelenül szerelmes Franciskába. A bankettükön majdnem eljutottak valahova, de aztán mégsem és most újra találkoznak. A lány ugyan a barátjával érkezett, de érezhető, hogy mennyi kimondatlan dolog maradt közte és Marci között. Marci ráadásul saját magával is szembe kell, hogy nézzen: Londonba költözött, de a karrierből nem lett semmi. Itthon meg ott a szőlő, amit a nagyapja mindig is neki szánt. Azt nem teljesen értettem, hogy Franciska miért hozza fel folyton, hogy Marci mindig hazudik. A londoni munkája kapcsán rendben, de amúgy? Azt mondják, már középiskolásban sem tudta eldönteni, mikor hazudik vagy mond igazat a fiú. Ez a rész olyan volt, mintha egy jelenet kimaradt volna. A többiek ilyen szempontból tisztább szálakat kaptak: Ádi, aki örök kamasz igyekszik maradni, és élvhajhászva tölti a napokat, miközben a következményekkel, mint egy gyermek, nem hajlandó foglalkozni. Geri, akit Ádi mindenért szekál, noha egy kulturált, helyes orvosról beszélünk, aki tényleg mindenkinek csak segít maga körül. Ez megint olyasmi, aminél mintha kimaradt volna egy rész – miért bántja Ádi pont ezt a volt osztálytársát? Nóri, aki együtt van Benettel, szeretik is egymást, és valami mégsem működik. Most vannak azon a ponton, hogy vagy esküvő lesz vagy szakítás. Renátó, akit az apósa őrjít meg, de Juli miatt kitart. Ahogy megy előre a történet, egy-egy titok kipattan, és egyre jobban meg lehet ismerni ezeket az embereket.

Azzal játszik a film, hogy adagolja a humort és a drámát. Az tipikusan komédia elem, hogy Franciska idegesítő angol barátját leitatják, hogy Marci kettesben maradhasson a lánnyal. Az jellegzetesen dráma, ahogy Juli egy ponton kifakad, és már rászól az apjára és a férjére, hogy kapjanak már észhez, mert bántják azzal, ahogy viselkednek egymással. Ahogy a barátainak is beolvas, akik 10 éve nem értik, hogy miért van Renátó mellett. Érdekesnek sikerült is lennie, kíváncsi voltam, hogy kivel mi lesz, de szórakoztatónak a humoros jelenetek ellenére sem találtam.

Szép környezetben forgattak, és használták a balatoni környezetet. Szőlészet, hajózás, maga a panoráma – kihozták ebből a maximumot. Lekötött az is, hogy a stílusukkal, a ruháikkal is megszemélyesítették a szereplőket. A lányok kaptak egy-egy feltűnőbb darabot is, nekem talán a Mészöly Anna által viselt darabok tetszettek leginkább.

A szereposztás is bejött – sok fiatal színész, aki nincsenek még úgymond elkoptatva. Még csak azt sem tudnám mondani, hogy valakit felismertem volna valahonnan. A mellékszereplők között akadtak ismert és bejáratott nevek is, de Mucsi Zoltán após figuráját leszámítva nem tolták őket rivaldafénybe. (Jani bá különben túl van tolva, ahogy a színésztől megszokhattuk. Azt nagyon megfogta, hogy a vejét miképpen őrjíti meg egy kelletlen após.) Osztályfőnök volt Péterfy Bori, Szabó Simon meg esküvői fotóst alakított többek között.

A történetben érzett lyukak ellenére egyszer simán elnéztem, talán vissza is nézném még, ha nem zavarna annyira, hogy egyes dolgok kimondatlanok vagy magyarázat nélküliek.

Végére értem a Gangs of London (s01e04-09) első évadának.

Az eleje jól leképezte, milyen lesz a sorozat. Egyrészt, nagyon erőszakos. Végig jellemző volt, hogy kegyetlenül bánnak egymással, és igencsak véres leszámolások akadtak. De épületet is robbantottak, voltak lerohanások és jó sok vér folyt. Másrészt, van egy rejtély, amire elkezdik a válaszokat is megadni. Jól csinálják különben: valamit megtudsz, de azzal generálják máris az újabb kérdéseket.

Eltolódott a főszereplő kérdése is – az elején azt hittem, ez a Wallace család története lesz. Aztán egyre inkább a beépített rendőré lett, akiről nem mesélem el, mennyire korrumpálódik. Már csak azért sem, mert az is annak a szálnak a része, ami majd visz tovább a 2. évadba.

Kiemelkedően jó rész számomra kettő akadt: a menekült cigány – bár megjegyzem, ők nem azt értik ezen megjelölés alatt, mint nálunk – levadászása volt az egyik. Építkezett a rész, ahogy a bujdosó fiút megismerjük, meg lehet kedvelni és szánni, miközben az apja siet felé, hogy a gyilkosok előtt odaérjen. Akik már ott vannak, helyezkednek. A végén pedig egy hatalmas összecsapás – nem is rémlik, hogy így szétszakadni embert már láttam volna, mint ebben. Akciófilmből ötös. A másik a toronyépület robbantása, Alex és Sean szemszögváltásával. Ahogy mindketten néznek, össze vannak vágva az arcaik és a szemük mozgása – meg, hogy kiből mit vált ki a toronyépület összeomlása. Csak egy jelenet, de kifejező és nagyon tetszett a vágás.

Van még ebben bőven potenciál, majd mesélem a 2. évadot is. (Megjegyzem, lesz 3. is, már be van rendelve.)

Újabb Bécsi vér (s03e02) epizód.

A gond az vele, hogy nem tudok hozzátenni semmit. Ugyanúgy krimi, ugyanúgy kényelmes és ugyanazokkal a kérdésekkel viaskodom. Nagyon utálom, ahogy most Clara és Max között feszítik a húrokat. Fel nem fogom, minek kellett így visszahozni ezt a színésznőt. Annyira nem tűnik igazinak, hogy újságíró karrierbe kezdjen az a szereplő.

Az eset most sem túl izgalmas, és érintőlegesen foglalkozik pszichológiával. Az elején nem is értettem, hogy és minek keveredett oda Max. Egy betörésben milyen pszichés tényező lenne? Nekem fura, hogy gyakorló orvos, de úgy jár a tetthelyekre, mintha helyszínelő lenne.

Aztán, fennakadtam azon is, hogy bár a BBC forgatja a sorozatot, a történet mégiscsak Bécsben játszódik és osztrákok a karakterek. Akkor hogyan keveredik bele a bokszerlázadásba az Osztrák-Magyar Monarchia? Ebben a részben egy olyan katonán igyekszik Max segíteni, aki ott harcolva szerzett lelki traumákat – szó van arról, mennyin harcoltak ott, milyen borzalmakat láttak. Aláírom, hogy kevés erről a tudásom, utánaolvastam, és kiderült, hogy az angolok hiába próbálták leverni, nem tudták. Akkor a többi nyugati nagyhatalom, mint a Monarchia, az olaszok, a franciák, stb. küldtek csapatokat. De ennek utána kellett olvasnom – a sorozatból nem derült ki, és csak fogtam a fejem, hogy miként került oda az a sereg? Legalább utalhattak volna rá, ha arra volt keret, hogy egy átkot hosszan ragozzanak.

De mindezen túl a látványvilága a szokott. Az átkot megtestesíteni nem sikerült olyan ötletesen, mint korábban a formabontó divatszalont, de elment.

Bírom a humorát is, és most is vannak olyan meghitt pillanatok a két főszereplő között, amelyek alapozzák az egésznek a baráti hangulatát. Ahogy Max előadta a ’nem lennék jó lélekbúvár’ szövegét, miközben az intézet személyzetén élcelődtek, kész. Az ilyesmi miatt nézem.

Mert bár utólag inkább arra emlékszem, ami nem tetszett, nézve kifejezetten jó szórakozás ez a sorozat.

Újabb példája annak, amikor a szinkronban nem csak módosítanak egy film címén, de az üzenetet is másfelé viszik. Eredetileg Woman is Losers. A nők vesztesek, vagy, ha maradunk a megadott formánál, Vesztes nők. Az is elmenne.

Ez hozná, hogy a nők mindössze azért, mert ez a nemük, már hátrányos helyzetben vannak. A film folyamatosan erre hozza a példákat: egy nem tervezett terhességhez ketten kellenek, mégis, a nő visel minden terhet. A történetben Marty bele is hal egy házi – fogorvos végezte – abortuszba, míg Celina kénytelen otthagyni az iskolát, dolgozni és gyereket nevelni egyszerre, míg Mateo élete semmit sem változik. Celina kapja a lenézést, mert feslett nő, míg Mateo éli világát. Amikor Celina már dolgozik, kevesebbet keres ugyanazért, mint a férfi munkatársak. Amikor férjhez megy, a tulaj csak azért felmond neki, mert már nincs esélye viszonyt kezdeni a friss házas lánnyal. Amikor válna, nem vehet saját házat, nem bérelhet lakást, de még kölcsönt sem vehet fel a férje vagy az apja nélkül. Vesztes nők, ezt mutatja az egész film. Hol van az a forradalom? Hogy az a zárás, hogy törvényes lesz az abortusz? Azt nem nevezném forradalomnak, és a szereplőktől függetlenül történt. Örülnek neki, de semmit nem tettek, hogy létrejöjjön a törvény.

Bár a nehézségekre van kihegyezve, és tényleg olyan, mintha a lányt az ág is húzná, azért nem lett depresszív alkotás. Olyan hősnője van, aki mindig feláll, megy és küzd tovább. Ebben van valami inspiráló is, ha azt rossz nézni, hogy önhibáján kívül mindig rosszul jár. Amit lehet, Celina kihozza az életéből – bár azt nem mondanám, hogy boldog is lesz, de a megelégedettségig eljut.

Van története a filmnek, van drámája – és testközelbe hozza a hősnője történetét. Ehhez kevert formát használ: egyrészt hagyományos, lineárisan elbeszélt történet, másrészt nyitják a falat. Nem sűrűn, de kiszólnak a nézőhöz és megtörik a történetet. Kiemelve, hogy ez csak egy történet, de azt példaként használják. Nézzük csak meg, mitől vesztesek a nők! Néha olyan, mintha várnák, hogy helyeseljünk, hogy igen, tényleg rossz nőnek születni. Modernebb ettől, de nem feltétlenül élvezhetőbb. Engem pl. kifejezetten zavar, ahogy ilyen formán a számba rágják, hogy mi a film üzenete. Lejött volna enélkül is.

Arról nem találtam semmit, mennyi pénzből hozta az HBO, de meglepően realistának tűnt a film. Mintha tényleg csak lementek volna az utcára, egy lakásba és forgattak volna. Nincs is látványelem, a színészeknek és a történetnek kell eladnia a filmet. Talán csak egy jelenet van, a hazatérő katonáknak rendezett buli a lányok táncával, ami filmes és nekem egészen a West Side Story jutott róla eszembe, meg az America.

Ha már színészek – rájuk is igaz, hogy mindennapira alakították őket. Minimális, vagy előnytelen smink és társaik. Komolyan meg is lepődtem, hogy amúgy miképpen néznek ki, főleg a női szereplők. Lorenza Izzo néha kifejezetten slampos a filmben, Chrissie Fit, aki pedig simán elmehetne a West Side Anitájának, egy-egy jelenetben döbbenetesen fiús. A színészi játékukkal semmi gond, csak fura volt egymás mellé tenni Celinát és Lorenzát.

A fesztiválfilmekért nem vagyok oda, ezt sem szerettem, de ezt meg tudtam nézni anélkül, hogy elálmosodjam. Nem volt ez rossz.

1985 jó év volt Steve Guttenberg karrierjében. Kijött a Rendőrakadémia, a nagy sikerre való tekintettel azonnal folytatták is. Ő meg szerepet kapott romantikus filmekben és komédiában is. Nos, a komédia lenne ez a film. És a címe miatt hoztam fel a Rendőrakadémiát. A Bad Medicine miért is kapott volna az eredetit visszaadó címet, ha a címszereplőnek volt egy sikerfilmje, amire rá lehetett utalni? Így lett nálunk Doki akadémia.

Nagyobb gond, hogy a film sem jó. Guttenberg megkapta a szokott szerepét: ő az alapvetően rendes gyerek, aki kicsit rosszcsont, kicsit nem találja a helyét – de aztán az iskolában magára talál, és nem csak megszereti, de jó is lesz abban, amit csinálnia kell. Különben annyira ráírták a szerepet, hogy egyes fordulatokat is kölcsönöztek a rendőrös filmből. Pl. a menesztést, amit majd visszavonnak, amikor látják, mennyire elkötelezett a fiatalember.

A történet lehetett volna vicces, de pont az orvosokkal ezt játszani, azért rossz belegondolni. Orvosi diplomát akarsz, de nincsenek az egyetemi felvételihez jó jegyeid? Vár Közép-Amerika, ahol a tandíjért felvesznek! Most komolyan kellene venni, hogy spanyolul tanítanak, vizsgáznak, stb. miközben az amerikai diákok jó része nem is beszéli a nyelvet? Vagy, azonnal mennek gyakorlatra, ahol valódi betegeket terelnek be eléjük? Itt kb. úgy néz ki, mintha nulla tudással és még kevesebb gyógyszerrel kizavarnák őket dolgozni.

Komédia, rendben, ne vegyem komolyan. Gyakorlat teszi a mestert, és az illegális klinika üzemeltetéssel a fiatalok több tapasztalatot és tudást szereznek, mint különben az iskolában. Ami egy vicc, de rendben, nem vesszük komolyan. Sajnos még így is gyenge a humor. Nem is tudom, melyik volt a rosszabb: amikor pl. halálba újraélesztenek egy parasztot, vagy az igazgató, akinek az anyja szinte vérfertőző, és aki második feleségnek kiszemeli pont azt a lányt, akit a főszereplő is igyekszik felszedni. Egyetlen jelenet volt, ami azért sikerült – amikor nem tudnak bemenni anatómia vizsga előtt holttesten gyakorolni, és vesznek maguknak egy hullát a városban. Akit aztán beöltöztetnek, és úgy visznek a kollégiumba, mintha csak részeg lenne persze, nem hulla. Naná, hogy nem mennek ilyen könnyen a dolgok. Kis Hóbortos hétvége feeling, de ez legalább vicces volt.

Különben egy regény az alapja, de nem mondhatnám, hogy kedvet kaptam volna utánanézni, létezik-e magyar kiadása. Ahhoz jobbnak kellett volna lennie a filmnek.

Igazából már kedvem is lenne újranézni a filmet – ez egy olyan alkotás, amit a második fele átértelmez, és nagy kedvem is lenne megnézni, hogy mindennek az ismeretében másnak tűnnek-e az eleje. Ezért bírnám nagyon, ha Agatha Christie Öt kismalacát filmre vinnék, mostani sztárokkal – nagyon érdekelne, hogy ugyanaz a jelenet mindig kicsit másképp, hogyan nézne ki. Itt is valami hasonló élményem volt, érik az, hogy legalább az első órát megnézem még egyszer.

A cselekményről ezért nem is akarok mesélni – ahogy elindult, megint nagyon Agatha Christie élményem volt. Nem véletlenül az Öt kismalacon merengek már most, bár ez egy más történet. Egy rejtvényes doboz, meghívás egy szigetre, ahol a házigazda gyilkoskereső játékot szervez – csak éppen az események nagyon hamar valódi bűnügybe csapnak át. Még szerencse, hogy véletlenül ide keveredett Benoit Blanc, korunk legnagyobb nyomozója.

Benoit Blanc – minden résszel kicsit árnyaltabb az alakja. Bírom, ahogy Craig még a vígjátéki vénáját is meg tudja vele mutatni – ahogy látjuk a profi, összeszedett nyomozót, majd a visszatekintésben kiderül, hogy neki is vannak nagyon is emberi pillanatai. Vagy az, ahogy unalmában nem hajlandó elhagyni a fürdőkádat. Kicsit Poirot, kicsit Sherlock, de végül is önmaga. (Azt különben jól értem, hogy Benoit homoszexuális, és Hugh Grant játszotta a pasiját?)

A filmnek ráadásul van egy nagyon különleges atmoszférája. Mai – influencer sztárral, divatikonnal, politikussal és új energiaforrások kutatásával. Ugyanakkor olyan, mintha egy Agatha Christie darabot néznék az ötvenes évekről. Ahogy egyszerre modern is, meg nosztalgikus is, az egyik vonzereje számomra.

Ami nem jelenti azt, hogy ne lennének benne túlzások. A vége jókora pofon – nem is a robbanás, hanem a Mona Lisa sorsa. Vagy, ahogy majd ülnek ott a lépcsőn. Elviszi abszurd irányba, és azt nem is hevertem még ki. Igazságszolgáltatás ez is, bár még nem döntöttem el, mennyire vagyok kibékülve vele.

A külcsín különben remek. Elsősorban a ruhákat nézegettem – nagy kedvenceim voltak a Janelle Monae által viselt darabok, de jókat tudtam mosolyogni Blanc ruháin is – az a fürdődressz… Elegáns lett Hahn ruhatára is, míg azon jókat derültem, hogy Kate Hudson hogyan és milyen ruhákban hozta a dívát, és néha visszavonulót kellett fújnia a feltűnő Whiskey miatt, mint a medencés jelenetnél. De jó ki van találva az üveg és a hagyma szimbolikája és megjelenítése is – ahogy tényleg fejtegeti a történet is a réteget, hogy eljussunk középre – az igazság nem véletlenül a hagyma közepében fog kimondásra kerülni.

Döbbenetes a filmbe bekerült sztárok névsora. Daniel Craig, Edward Norton, Janelle Monae, Kathryn Hahn, Leslie Odom Jr. (nagyon úgy tűnik ő a Hamilton után nem énekel tovább, hanem a filmezés felé kacsingat), Kate Hudson, Dave Bautista és még hosszan sorolhatnám. Azokról nem is beszélve, akik személyesen nem szerepelnek, csak a hangjuk vagy a képük egy tárgyon. Az a Renner nevével eladott szósz…

Jó kritikái vannak, mi nézők is szeretjük. Így kit lep meg, hogy már írják az újabb Blac-nyomozás forgatókönyvét is? Várjuk szeretettel!