Ahogy hét közben már jósoltam, beértem magam a The Patient (s01e03-04) lement részekkel. Kezd látszani, milyen is lesz a sorozat és hogyan építik fel a részeket.

Továbbra is maradt a felállás: Alan fogságban a nappaliban, Sam rendszeresen jön hozzá és terápiás üléseket tartanak. Van is abban valami röhejes, ahogy a doki igyekszik pótcselekvéseket kitalálni a gyilkolás helyett. Volt, amit így leírva elég idióta ötletnek érzek: tartsd a napi rutint, menj be dolgozni! Az aztán segít elvenni a kedvet a gyilkosságtól, robotolni egész nap…

Ám, a szereplők számát bővítik. A harmadik részben Sam anyja, a negyedikben egy elrabolt férfi csatlakozott a csapathoz. Talán az utóbbi az érdekesebb, mert már van kihez beszélnie Alannek, és hallhatjuk az ő terveit is. Bonyolódik a felállás, és mindig ott a fenyegetettség. Sam bármikor robbanhat és ölhet – az megint nagy jelenet volt, amikor Alan arra ébredt, hogy Sam elrabolt valakit és bezárja mellé.

Most úgy látom, minden rész végére jut egy kis csavar, egy nyitott vég, ami majd meghatározza, miről lesz a következő részben. Ilyenkor sajnálom is, hogy nem darálásra szánt, egyben leadott sorozat, mert van késztetés, hogy nézzem a részeket egymás után.

A színészek továbbra is odateszik magukat, és én változatlanul Sam megnyilvánulásait tartom az érdekesebbnek.

Egy, aminek még mindig nem tiszta, mi lesz a szerepe: az a sok visszaemlékezés Alan múltjára. Ott is körvonalazódik egy konfliktus Alan, a felesége és az unortodox zsidó vallásba belesodródott fiúkkal. Az biztos, hogy nekem nem fog jól esni, ha a pszichopatás vonalba bejön komolyan a vallás.

Innentől pedig megyünk tovább a sorozattal hetiben.

Ami már kellett: a héten lezárták a Five Days at Memorial (s01e08) sorozatot. Az utolsó három rész nagyon rétestészta volt, én ezeket összenyomtam volna egy részben.

Mert mit is kaptunk a zárlatra? Egy nagy megállapítást. Hogy politika is, hogy mi legyen dr. Anna Pou ügyével. Ha őt előveszik és megbüntetik azért, amilyen döntéseket a Katrina idején hozott, akkor mi lesz a következő hurrikán alatt? Mert lesz még. De melyik orvos megy be majd dolgozni, ha tudja, hogy később olyan döntésekért kérik számon, amiket rémes körülmények között hozott, választások nélkül?

Fura is azzal a zárlat, ahogy egyszerre van jelen, hogy számon kellene kérni azért, amit tett, miközben még a nyomozók is tudják, hogy egy jó orvost szednek elő, miközben senkit nem kérnek számon azon vezetők közül, akik miatt olyan áldatlan állapotok uralkodhattak el a kórházban és a városban.

Lassú, vontatott, túlságosan ragozott dráma. Hiába jó színésznő Vera Farmiga, és el tudja vinni a részeket a hátán, ez így akkor is kevés. Csak szaporították a szót, hogy kihozzanak egy olyan befejezést, ami semmilyen. Se számonkérés, se igazság, se semmi. Még csak olyan érzetem se volt, hogy lezárták az eseményeket. Ha valaki belekezd, az első 5 részt érdemes megnézni, annak volt súlya. Utána lejtmenet.

Az American Horror Stories (s02e03) Drive epizódja meg egy városi legenda kis csavarral. Tudjátok, amelyikben egy nő megijedve menekül az őt üldözni kezdő kocsi elől. Majd a végére kiderül, hogy nem bántani, figyelmeztetni akarta, mert valakit látott a hátsó ülésen. Itt erre húzták rá egy csavart, ami nem fogok előre lelőni.

Különben az adott neki értelmet, mert addig attól szenvedtem, hogy mennyire rühellem a rész szereplőit. Hősnőnk, Marci alaphangon is irritáló személy, aki hajtja az egyéjszakás kalandokat nemtől függetlenül, majd rájövünk arra is, hogy férje is van, aki már komolyan szenved attól, hogy belement egy ilyen kapcsolatba. Maradjunk annyiban, tudtam drukkolni, hogy a környéken ténykedő sorozatgyilkos szemet vessen Marci fejére.

A csavar majd átír pár dolgot, de a megítélésen nem változtatott. Kifejezetten utálatos főszereplőt kaptunk a részben. Az sem segített, hogy éreztem abban a poént, hogy Bella Thorne játssza. Az egykori Disney üdvöske itt szőkén mutathatta meg, mennyire irritáló tud lenni. Mennyire? Nagyon.

A látvány a szokott minőség, szépen összerakták az epizódot.

Ha novella lenne, erre mondanám, hogy tipikus csalimese. Szépen hozza a horror elemeket, a feszültséget is. Illik az előző részekhez is, van helye az AHS antológiában.

Talán csak AHS visszatérő színészt nem láttam benne. Nem rémlik, hogy Thorne feltűnt volna eddig bármelyik AHS évadban.

Végül, a hét végére megérkezett a The Rings of Power (s01e04) új epizódja is. Volt is benne egy olyan információ, ami annyira húzza az agyam, hogy legszívesebben már nézném is tovább. De előbb nézzük a részt.

A látvány még mindig döbbenetesen szép. Továbbra is megvannak azok a beállások, amelyek olyanok, mintha egy nagyon szép, festett könyvet lapoznánk. Ki vannak dolgozva a kosztümök, a helyszínek. Talán Khazad-Dum nem volt annyira mutatva, mint elsőre, de Numenor igen. Még az is, ahogy megvillan a háttérben a város, míg a szereplők beszélgetnek.

A cselekmény épül lassan, és hadrendbe állnak a szereplők. Itt már bőven lehet akár eltéréseket is keresni, mert Numenor végzete tényleg eljön, de másképpen, mint ahogy innen sejthetjük. Most úgy tűnik, a régens királynő szövetségre lép a tündékkel és mennek Délre. Baj is az előismeret, mert onnan tudom, hogy Numenor Sauron szövetségese lesz, és amikor a tündék halhatatlan földjeire támadnának, akkor jön el az özönvíz, amit a királynő megálmodott, és mindent elpusztít. Abban reménykedem, hogy nagyon nem írják át Tolkien történetét, akkor csalódott leszek.

Van sok utalás, és érdekes rész – Délen az a markolat. Nekem a gyűrűlidércek pengéi jutnak róla eszembe, majd meglátjuk. Khazad-Dum mélyén felfedezték és Elrond által nevet kapott a mithril.
Ebben a részben is harcoltak, terveket is szőttek.

De akkor, ami annyira megbolygatta a lelkem. Az égből leesett varázsló. Én annyira szerettem volna, ha Gandalf az. Most viszont, az orkok egy elejtett mondata alapján ő lenne Sauron? Rendben, abban is tudom látni az iróniát, ha az aprónépek segítik most, később meg ők okozzák a bukását. De akkor is… Elesett, segítőkész, annyira nem az elemi gonosz, ami szerintem Sauron. Bár, ahogy a varázslata végzett a szentjánosbogarakkal akaratlanul is – a skorpió nem tagadhatja meg a természetét?

Nagyon érdekel mit hoznak ki belőle, jövő héten kiderül.

Jó színészek pocsék filmje? Valami olyasmi ez a bérgyilkosos – bosszúállós történet. A történet még csak kerekedik, de ennyi vigasztalan történetet…

Halmozva vannak a bűnök és a gyerekek ellen elkövetett rémtettek. Szinte nincs is olyan szereplő, aki valamiképpen ne lenne érintett. Ráadásul mindenki, a pozitív szereplők közül, pokolian szenved is. Alex, a bérgyilkos, akivel egy gyereket is el akartak intéztetni, megtagadta a parancsot. Még vissza is dobta a labdát, ha bántják a kislányt, a megbízói ellen fordul. Bántották, Alex meg állta a szavát. Mi lehetett az indíték? Kiderül, részeges apja volt, aki fizikálisan és szexuálisan is bántalmazta a gyerekeit. Beatriz, akit nem csak megölnek, miközben tartotta a száját és nem beszélt, előtte a saját apja kényszerítette prostitúcióra, és alig volt 13. A nyomozó Vincent, aki majd elmeséli, hogy a feleségét halálra gázolta egy részeg sofőr. Amikor a 10 éves kisfiuk kiszállt segíteni az anyjának, a sofőr visszatért és halálra gázolta a gyereket is, hogy ne legyen szemtanú. Mondjuk úgy, roppant nyomasztó volt ezt végignézni és hallgatni.

De ez volt benne, mert nagy akciójeleneteket sem kapunk. Alex megy végig a gyerekkereskedő gyilkoson, egyre feljebb a ranglétra tetejére. Még csak izgalmas módszerei sincsenek: az egyik férfi pl. az edzőteremben fut a futópadon, Alex meg lelövi az ablakon keresztül. Talán két rövid kézitusa van benne, ami jól nézett ki és ennyi. Értem, különben miért – a rendőröket, Alexéket játszó színészek nagyja már kiöregedett a zsánerből, nem lehetett velük komolyabb akciójelenetet forgatni anélkül, hogy röhejessé válnának. Igaz, legalább annyi ízlésük volt, hogy a gyerekek ellen elkövetett visszaéléseket nem mutatták meg. Amikor pl. Alex rábukkan egy szexvideóra, amint rájön, mi jutott hozzá, már le is csapja a laptop tetejét, hogy ne kelljen látnia – neki se, nekünk se.

A nyomozás sem izgalmas, az elejétől tudunk mindent. Alex többször is elmondja, mit és miért kell megtenni. Az FBI ügynöknek sem azt kell kiderítenie, mi történt, tud már mindent. Csak elég bizonyítékot kellene benyújtania, hogy az ügyészség vádat emeljen.

Mi maradt akkor? A már említett színészek. Rossz is belegondolni, hogy ilyen stábbal egy jobb forgatókönyvvel mit lehetett volna kihozni. Liam Neeson lett Alex – az eredeti akciópapa most is bérgyilkos, akit csak a túlerő meg az árulás győz le. Minimális játékteret kapott, mert a karaktere beteg, a memóriája cserben hagyja – innen a cím is. Csak ez a film nagyon nem olyan, ahol mélységeiben ki lehetne bontani, milyen borzalmas, ha valakit cserben hagy a saját elméje. Guy Pearce Vincent lett, és két oldalt kapott: a megszállott, igazságot tenni akaró nyomozó és a magányos, sokat vesztett szenvedő ember. Monica Bellucci, a gyerekkereskedő szervezet mögött álló Davana szerepében. Szinte csak eye candynek használják – még olyan jelenete is van, ahol az orvosa azt fejtegeti neki, milyen fiatalos. Azért a Maléna már nem tegnap volt, de az is igaz, hogy a fiát játszó színész mellett szerepelve nem az jutott az ember eszébe, hogy anya – fia párosnak tűnnek.

Bár az akciópapa filmek már kimentek a divatból, Liam Neeson volt eddig nálam a kivétel, tőle ezeket is elnéztem. Ez viszont még nekem is túl lassú és vigasztalan film. Ez most nem tetszett.

Már megtanulhattam volna, hogy ne az alapján válasszak estére filmet, hogy hány perces. Csak éppen álmosan nehezen szánom rá magam egy 2-2,5 órás filmre, pedig lehet, azt kellene kipróbálnom. Most sikeresen beválogattam a 90 perces Panamát, de ezt is belekerült 2 órába megnéznem. Mert sikerült elaludnom rajta, aztán kereshettem vissza ébredéskor, hol tartottam benne.

Nem sok jót jelent már az sem, hogy akciófilm létére elaltatott. Nem is tudom, melyik jelző fedi le jobban, milyen is ez a film. Vontatott. értelmetlen, unalmas, hogy párat említsek.

Nagyon nem állt jól neki, ahogy történelmi adatokat akart belekeverni a látottakba. Ez nagyon nem a Narcos, hanem egy agyatlan akciófilm. Mondhat olyanokat, hogy éppen kit vonnak be Panamába, ha annak semmi köze a cselekményhez.

Bár az sem teljesen tiszta, hogy mi is a főszereplő feladata. Elsőre azt hittem annyi, hogy megvesz egy repülőgépet és a diktátor ellenes erőknek juttatja. De mennek embervadászatra a dzsungelbe, buliznak a fegyverkereskedővel, aztán mintha lenne egy bosszúhadjárat, majd egy nagyon ótvar túszszabadítás és ennyi. Értelme az nem sok volt.

Az akció is elcsépelt, semmilyen. Most mit mondjak egy olyan lövöldözős jelenetre, ahol az elvileg pozitív szereplő bekapcsoltatja a rockzenét, aztán úgy lövi halomra az ellenséges oldal katonáit, mintha egy gitáron pengetne? Főszereplőnk elvileg a szuperkatona, de egy normális verekedés nincs a filmben.

Arra inkább volt energiájuk, hogy félmeztelen nőkkel igyekezzenek eladni magukat. Enrique, akitől a gépet akarja Becker megvenni, három nővel jár jegyben és élnek is együtt, bár néha szerintem több nő is ágyban volt a férfival, nem csak ez a hármas. Becker is már az első este kiszúr a bárban egy kihívó nőt, akivel egy ital után már szobára megy. Róla sokat mondok azzal, hogy még amikor agyonlövik, akkor is pucéran terpeszt, csak egy kis vérrel a két melle között.

A jellemek is inkább semmilyenek, mint létezők. Ha csak Becker alakját nézem, amikor megismerjük, nagy világfájdalommal hever a halott felesége sírján. Aztán a volt főnöke ráveszi a panamai munkára, és már említettem is, milyen könnyen felszedi a félig prostituált lányt a bárban. Éppen csak a kezét nem kéri meg. Ismétlem: előtte még a felesége sírján gyászolt, majdnem ott is pusztult. Ki miért csinál is ebben a filmben bármit? Nem fontos.

Egy ilyen filmben színészi játékról is kár beszélni. A nők esetében ott az eye candy faktor, mert félpucéran és fehérneműben kellett vonulniuk meg vonaglani, a többieket meg a fizetési csekk motiválhatta. Azon merengtem is, Mel Gibson mitől olyan vidám benne. Hogy pár mondatért mennyit tesz zsebre? Ez a legerősebb tippem. De, ahogy képet kerestem a poszthoz, feltűnt, hogy Morgan Freeman neve is a filmhez van kötve. Róla meg le is maradtam. Freeman, ebben? Hol és mikor? De annyira nem érdekel, hogy ezért újra belenézzek ebbe a borzalomba.

Még trash filmnek is béna. Rossz film, nagyon sok értelemben.

Kezdjük egy múlt heti sorozatnyitánnyal: The Good Fight (s06e01). Jogi sorozat úgysincs éppen, amit néznék. Bár az első rész után azt kell mondanom, ez már nem az a sorozat, ahol a tárgyalások a lényeg és tényleg joggal foglalkoznak. (Ez hiányzik is az alapsorozat, a The Good Wife évadaiból.)

Az iroda megint átalakult, de nem tartósan. Hiszen Liz mellé akarnak egy másik névadó partnert is, és mily meglepő, egy férfit. Érkezik Ri’Chard – bár annyira nem meghökkentő a férfi, mint a neve, de majdnem. Marissa ügyvéd próbál lenni, Carmen pedig újabb bűnöző ügyfelet kap. Közben meg tüntetések, magukat megölő madarak vannak köröttük. Vagyis, nem éppen a bíróság felé eveznek a szereplők útjai, és aki tárgyalásra megy, ott hamar végez – ebben a részben Marissa bukott egy beadványt, meg talán Carmen volt egy előzetes meghallgatáson.

Van viszont a háttérben politika és szinte szatíra. Vártam is valami belsős poént: ahogy a nyomorult madarak halálra zúzták magukat az ablakban és ott a vér, az valami nagyon baljós. Ahogy az is, hogy folyamatos a tüntetés zaja, kint valami nagyon zajlik. Várja az ember, hogy valami jöjjön kintről, és hasson a szereplőkre.

De a cselekményben említhetném azt is, hogy Diane úgy érzi, az események ismétlődnek. Volt már olyan rész, hogy álomból ébredt a szereplő. Meg is fordult a fejemben: most is?

Hiába hiányzik nekem nagyon a tárgyalóterem és az esetek a történetből, az egésznek a hangulata még eladja. Akkor is, ha én is unom már, hogy megint a feminista vonalon pörögnek, hogy miért fáj annyira Liznek, hogy férfi társat tesznek mellé. Igaz, legalább fekete: Diane azért lett ellökve a névadó helyről, mert ő fehér. Hiszen ez a sorozat másik visszatérő témája: a rasszizmus. Elkalandoztam. Az irodai életnek, a különc és hagyományosabb ügyvédek ügymenete, a társas helyzetek finom humora nézeti velem most is.

Az új szereplőt is pozitívan fogadtam: Andre Braugher lett Ri’Chard. A kiállása, a hangja megvan hozzá. Az érdekelne, milyen ügyvédnek, de inkább azt látjuk egyelőre, milyen cégvezető.

Majd meglátjuk, záróévad, várok valami csavart a végére.

Hét elején lement a House of the Dragon (s01e04) következő része is. Ha rövid akarok lenni, tettünk egy újabb lépést a Viserys utáni családi viszály felé.

Most nem volt vér és csata, Daemon jött jelenteni és felkínálni a megszerzett koronát a háborús diadala után. Természetesen belesétált Rhaenyra házassága miatti feszült légkörbe – azon merengek is, hogy segíteni próbált most a lánynak, vagy a bátyja jól látja, és csak azon mesterkedett, hogy a trónhoz jusson közelebb. Bár, ha annyira önző és hataloméhes lenne, aminek gondolják, elcsábítja az unokahúgát. De elengedte – az már más kérdés, hogy Rhaenyra mihez kezd a megszerzett impulzusokkal.

Két szembenállás, ami kezd kibontakozni: ahogy Viserys egyre messzebb löki az öccsét; valamint Alicent és Rhaenyra ellentéte. Amikor éppen a mostohaanyjának mesél arról, hogy nem akar egy várba zárva csak gyerekeket kinyomni magából? Alicent éppen a leírt helyzetben van. Ki is emelik a két nő közötti ellentétet – miközben Alicent elszenvedi a házasságát, Rhaenyra éppen felfedezi a testiséget úgy, ahogy a mostohaanyja sosem. Itt még nem éles árok közöttük, de érezhetően az lesz. Elég csak megnézni, hogy nekitámad a lánynak, amikor mindenki azt hiszi, Daemon viszonyt kezdett vele.

Lassabb, építkező rész, és a Spartacus alapján azt mondanám, most nem volt vér, jöttek a cicik. Bármilyen vulgárisan is hangzik, de ez a helyzet. A politikai ármánykodás a szokott, a mellé tett szórakoztató és látványelem a halál helyett most a szex.

A látványvilág a szokott, ahogy a színészek játékában is ugyanazokat az elemeket látjuk. Daemon hozta a léha herceget, Viserys a betegséggel küzdőt, Rhaenyra kapott új színt azzal, hogy a testőrét elcsábította, de egyelőre még tartja a hideg hercegnő szerepét, majd meglátjuk, innen hogyan tovább.

Nem friss premier, mert már lassan 1 hónapja megy, de most szántam rá magam, hogy elkezdjem a The Patient (s01e01-02) első évadát.

Thrillerből lett regény, szeretem az ilyen feldolgozásokat. A cselekmény is érdekesnek tűnik, feszültnek, ha izgalmasnak az eddigiek alapján nem is tudom nevezni.

Adott egy pszichológus, aki egy idegen szobában tér magához. Kiderül, a lábán lánc, nem tud elmenni. Majd besétál az egyik betege, aki közli vele, hogy az igazi neve Sam és gyilkos késztetései vannak, melyekből a dokinak kell kigyógyítania. Persze ő haza akarja könyörögni magát, erre Sam felvezeti, hogy sorozatgyilkos igazából, és napi szinten az ölésen járnak a gondolatai.

A feszültség megvan, hiszen mindig egy aknamező, hogy a beszélgetéseken mi derül ki Sam személyéről vagy éppen a tetteiről. De nem izgalmas, mert az amúgy is rövid részeket, kb. 20 perc egy epizód, lassítja, hogy rendszeres elem a doktor visszaemlékezése a korábbiakra. Most egyedül van, otthonról rabolta el Sam, de a múltban ott volt a felesége, akinek a gitárját a történet elején a fiuknak ajándékozta. Tippre a nő meghalt, de biztosan eljutunk még arrafelé, mert egyelőre csak random képeket láttunk a közös életükből.

Mivel abban a szobában játszódik a cselekmény, látványelemet nem is várok. A színészeknek kell eladni, és 2 rész alapján menni is fog nekik. Steve Carell szimpatikusan, érzékenyen hozza Strauss doktor alakját. Mondjuk, az jobban szórakoztat, ahogy Domhnall Gleeson a magát visszafogni igyekvő sorozatgyilkost jeleníti meg. A kis tikkek, ahogy a kezét piszkálja, vagy amikor szinte befeszül az arca, amikor a doki valami olyasmit mond neki.

De érdemes azt is kiemelni, hogy még a függővégekkel is jól húzzák az idegeket. A második rész végén pl. kiderül, hogy valaki még van a házban. De ki? Majd a folytatásban kiderül.

A tervek szerint hétvégére beérem magam a sorozattal, aztán majd mesélem hetiben, hogy alakul a sorozat.

Az Orphan – Az árva azok a thrillerek között van, amelyek meg tudtak lepni, és amelyekre máig pozitívan gondolok vissza. Akkor, az a csavar nagyot ütött.

Most elkészült az előzményfilm, de a történethez nem sokat tett hozzá, azt kell mondanom. Amit az alapfilm végére kinyomoznak, most azt nézhetjük meg alaposabban. Vagyis, Leena szökését az elmegyógyintézetből, Estherré alakulását és az amerikai első családját, akiknek a vesztét okozta. Most az is kiderül, pontosan hogyan.

Kissé bajban vagyok azzal is, hogy az alapfilmben volt pozitív szereplő, akinek lehetett drukkolni. Mivel nem akarták azt a filmet teljesen újra leforgatni, csak más családdal, így most kaptunk egy extra csavart. Megtudjuk, mi történt az eredeti kislánnyal, és az Albright família nem éppen olyan ártatlan, mint aminek kinéznek. Esther szinte méltó ellenfelet kap, mert Tricia és a fia, Gunnar Albright szintén mutatnak pszichopata tüneteket, és nekik is megvan a maguk terve a nővel, aki kislánynak néz ki.

Szinte sajnáltam is, hogy most is kaptunk egy olyan részt, hogy Esther/Leena romantikus érzelmeket kezd el táplálni a családfő, Allen iránt. Ha már olyan jól kitalálták, hogy mit kell lepleznie Leena jelenlétének a családban, felesleges indíték lett, hogy Esther/Leena a nő helyére tört a családban.

Mivel előzmény, az a trükk, ami miatt annyira emlékszem az elsőre, itt nem megjátszható. Tudjuk, hogy ki ez a nő és milyen betegségben szenved. A film végig nyílt kártyákkal játszik és inkább azzal akar sokkolni, hogy Leena milyen könnyen öl és manipulálja az embereket. Túlzás is, ahogy ebben a filmben tulajdonképpen három pszichopata feszül majd egymásnak.

Nem egy látványfilm, és félutas megoldásokat használ. Vagyis, simán látjuk annak a mozdulatait, ahogy Leena valakit agyonszúr, utána csupa vér az arca, de az igazi horror vérengzést nem tették bele. Annál jobb, mintha pl. a mészárlás után tiszta ruhában meg érintetlen konyhai késsel vonulna el a tetthelyről, de nem is realisztikus. Popcorn véres.

Tévéfilmes a történet, a látvány és ma már a szereplőkre is ezt mondom. A nagyja különben is ismeretlen – de az anyát játszó Julia Stiles határozottan karrierje hanyatlását élheti meg. Különben sem hiszem, hogy olyan nagyon meg kellett erőltetnie magát bárkinek is: a legtöbb esetben vagy a széles művigyor, vagy az érzéketlen nézés kellett és ennyi.

Egyszer meg lehetett nézni, de nyomába sem ér az eredetinek. Nem tudom azt sem írni, hogy több lenne egy sikerfilm újabb rókanyúzásánál.

Ki emlékszik olyanra, hogy Tom Hanks negatív szerepben volt látható? Én nem. De ezt a szerepet bevállalta és valami olyat tett bele Baz Luhrmann Elvis Presley filmjébe, amit tőle nem szokhattunk meg. Már ezért érdemes volt leülni elé.

Mert ez a film egy más megközelítésben mesél a rock királyáról. Tom Parker ezredes lesz az elbeszélő, aki védbeszédet mond maga mellett. A jelen, Elvis halála után a nyitópont, amikor őt vádolják visszaélésekkel és az énekes halálba hajszolásával. Egy közel 3 órás filmben fejti ki, hogy milyen volt Elvis és érvel, hogy nem ő tehet a végéről. A durva különben az, hogy mégiscsak az sül ki belőle, hogy nagyon sok mindenért ő a felelős. Mintha vak lenne arra, hogy önzésből mit vétett az énekes ellen. Kihasználta, és úgy alakította a karrierjét, hogy neki, Tom Parkernek legyen a legjobb. Amikor Elvis menekülni akart volna, nem engedhette el – a saját adósságai miatt -, és mondhatni, belezsarolta egy olyan életbe, ami a pusztulásba vitt.

Talán ez az, ami nekem legjobban lejött a filmből. Elvis itt egy álmodozó, egy muzsikus, akit az álmai húznak előre. Megvan egy cél, el akarja érni és azért teljes erőbedobással küzd. Lehet az egy új stílus, egy nagyszabású show vagy valami anyagi, mint egy ház. Parker lesz az, aki megöli az utolsó álmait, és így ez az Elvis csak egy robot lesz, akit bedrogoznak, lenyomja a haknit és feladja. Akart volna egy komoly filmszerepet, világ körüli turnét, és Parker egyiket sem engedi. A fiatalabb Elvis még lázadt és ki tudott törni, de a 40 éves, az apjával és az anyagiakkal fenyegetett Elvis már csak belepusztul ebbe.

Tetszett az is, hogy átadja a film, hogy milyen hatást gyakorolt az énekes – nem csak a zenére, hanem társadalmi kérdésekben. Nagyban mennek a polgárjogi harcok, a feketék küzdenek az egyenjogúságukért, és Elvis az ő kultúrájukat terjeszti. Van is egy olyan rész, ahol egy rasszista politikus azért száll rá a fiatal énekesre, mert a hangzása, a mozgása az afroamerikai kultúrát idézi, népszerűsíti. De látszik is, hogy Elvis a fekete zenészekre nézett fel, tanult tőlük, később népszerűsítette is őket.

Van idealizálás a történetben, ez is igaz. Elvis emelkedik a Jó piedesztáljára, míg Parker egyre lejjebb süllyed a Rossz felé. De ettől működik a film – miközben ott van a karrier, egy olyan életmű, ami máig meghatározó a zeneiparban, a kettejük dinamikája mozgatja a filmet. Nehéz is igazságot tenni, mert abban is van igazság, hogy Parker főleg a kezdeteknél sokat tett, sztárt és ikont faragott Elvisből. Csak aztán már nem Hóember volt, aki a merészet és meghökkentőt kereste, aki nagyot nyújtott – hanem a kényelem ember, aki begyűjtötte volna a pénzt és semmi kockázatot nem vállalt volna. Nem véletlen, hogy ő nyomja annyira az Elvis nevével eladott ajándéktárgyakat. Míg Elvis merne újítani, megújulni, Parker már semmit nem próbálna ki.

Látvány, színészek, zene – Luhrmann ezekhez nagyon ért, és egyik téren se nagyon lehet belekötni. A soundtrack egyszerre eredeti Elvis, egyszerre újrajátszás és helyet kap benne a korszak egyéb zenéje, a maivá tett Elvis dalok is. Sokszínű, miközben megvan a tematika.

Látványos, harsány, a korszakot és azt a show világot is megmutatja, amit a rock királya épített. Az különben önmagában látványelem, ahogy Austin Butler az elején adhatja magát, aztán egyre inkább ahhoz az Elvishez igazítják még az arcát is, akit mindenki ismer.

Erős a szereposztás. Ahogy írtam, Luhrmann jó abban, hogy kihozza a színészeiből a maximumot. Tom Hanks nekem teljesen megújult ezzel a szereppel, míg Butler azt mutatja, hogy több van benne, mint egy helyes pofi, amibe a tini Carrie Bradshaw beleszerethet.

Bár szeretem Luhrmann filmjeit, ettől azért kicsit tartottam. De nem kellett volna. Közel 3 óra és le tudott kötni végig.

Ezt most komolyan ennyi volt és ezzel az üzenettel? Nem elég, hogy különben is sok minden zavart a filmben, de az a vége, a levél és az indokok egy része, az végleg betette a kaput.

Mert mi is a dráma? Adott egy férfi, aki felszámolta az életét és elment a Szentföldre disznófarmot vezetni. Ha jól értem, korábban menő orvos volt. A fia sikeres színpadi szerző, a lánya még keresi a helyét és örök kamasznak tartja a család. Senki nem érti, nem tudja, miért lépett ki a férfi az életükből és miért ezzel foglalkozik, amikor a helyiek rosszul vannak attól, hogy a Szentföldön disznókat tart. A lányával és a volt feleségével, ha nagyon muszáj, még kommunikál, de a fia évek óta hiába ír neki, arra nem válaszol.

Képesek voltak arra vezetni mindent vissza, hogy azt nem bírta megemészteni, hogy a fia homoszexuális és nem lesznek unokái, akik tovább vinnék a család nevét. Nem mintha nem létezne béranya, meg mesterséges megtermékenyítés – és a fia akar is gyereket, jegyzem meg. Annyira durva volt ezt betenni a legvégére!

De különben is sok minden van benne, ami vagy felhúzott, vagy hiányosnak érzem. Egyrészt, Harry indokai még azzal a végső levéllel se kerekednek ki. Miért pont disznók itt, amikor tudta, ez milyen indulatokat fog kavarni? Az kegyetlen, ahogy egy helyi, megszállott pap rászáll. Lesz itt keresztégetés, mint a KKK a feketék ellen. De ez nem elég, még a férfi kisállatként tartott malacát is leszúrják és otthagyják a teraszon kivérezni. Milyen keresztények ezek? Kétlem, hogy Jézus attól büszke lenne rájuk, hogy szenvedni hagytak és megöltek egy ártatlan állatot. De ott van Annabelle terhessége is – ki tudom sakkozni, hogy a rakétatámadás alatt, attól a random sráctól eshetett teherbe, de meg sem próbálta találni a férfit? Egyáltalán, se munkája, se szakmája, se semmije, hogyan akar egy gyereket felnevelni? Egy ideig arra tippeltem, majd a bátyja örökbe fogadja, de nem.

Ha már az a malac – miatta vagyok bajba a film időkezelésével is. Annabelle már szülés előtt van, amikor azok a megszállottak végeznek a malaccal. Egy rendes, házi sertés volt a kis Júdás. És ugyanakkora volt a történet elején is, pedig a malacok gyorsan nőnek. Igaz, sokkal drámaibb a kicsi, aranyos malacot kivéreztetni, mint lenne egy 50-70 kilós hízót. De, Harry nem is hizlalja, akkor is nőnie kellett volna. Plusz, elég nagy sertéstelepe van. Ehhez képest nincs olyan munkavégzés, aminek lennie kellene az állatok körül. Egyszer nem ganézott, vagy etette őket, noha nem voltak alkalmazottai sem. Mégis, milyen farm volt ez?

A személyes drámák se fogtak meg. Harry majd összebarátkozik egy rabbival. De az nem derült ki, hogy Moshe miért enged a kezdeti elveiből, hogyan lesznek barátok. Az egyik percben Moshe Harry ellen beszél és sértő levelet ír neki, a következőben meg már legjobb barátok.

Amikor Monica haldoklik és David, a fia mániásan kerüli? Az utolsó közös emlékük, hogy Monica kopog a fiánál, aki nem nyit ajtót, meg sem szólal. Állnak az ajtó két oldalán.

Megpakolták a filmet neves színészekkel is. James Caan, Tom Hollander, Jonathan Rhys Meyers, Rosanna Arquette. De miért, ha a történet ilyen… nem is tudom, mi a jó szó.

Az biztos, hogy nem találom a film értelmét és sajnáltam a malacot. De ennél többet meg sem jegyzek belőle, attól tartok.

Ahogy már írtam, nagyon jól nézeti magát a sorozat és a végére is értem a Fakes (s01e06-10) első évadának. Különben hatalmas nyitott vége van, érdekes is lesz, kap-e folytatást.

Ugyanis, a végére kiderült, ez az egész csak a nyitány. Ahogy Becca és Zoe elindulnak az úton, hogy nagy illegális vállalkozásuk legyen. Bár a keret miatt az elején úgy tűnt, hogy a végső bukás után, már ellenségként mesélik el, mi történt velük. Nem – az egész egy trükk, mert a végére a lányok továbbra is barátnők, és ott kapják meg a felkérést, hogy tényleg csinálják a hamisítást nagyban. Igen, volt affér a rendőrökkel, de sokkal kisebb az ügy, mint az elején tűnt. Tryst jár majd rosszul, neki nagyon nem jönnek be a számításai. Valahol meg is érdemelte, bár itt mindenki egyre jobban süllyed lefelé.

A sorozat elején megfigyelhető jellemzők különben kitartottak végig: keverik a tini zsánert a bűnfilmmel. Miközben a lányok építik a birodalmat, az egyik szembenéz a szülei házasságával és az anyja zsarnoki felével, a másik meg az alkoholista bátyjával. Ott a szerelmi szál, és annak is lesz értelme, hogy egy bizonyos szereplő eddig miért csak az egyik lány történetében volt benne. Mellette ott az iskola, bulik és népszerűség. Az zavart is, ahogy Zoe küszködik azzal, hogy mi is ő. Kocka, leendő menő? Ezért hoz be egy csodabogarat a körükbe, aki leginkább csak idegesíteni tudott.

Továbbra is áll, hogy a két lány felváltva a saját történetét meséli. A végére pedig nem Tryst kap újabb saját részt, hanem összeér a két történet, és egy részen belül ugrunk a lányok történetei között, hogy eljussunk a közös nevezőre.

Kis szórakoztató, de feledhető sorozat. Egy gyors darára alkalmas.

Nekikezdtem az American Horror Stories (s02e01-02) éppen véget ért évadának is. Kezdetnek 2 részt, bár eléggé rá vagyok kattanva az ilyen antológiákra, azért belátom, jobb nem egyben nézni. Akkor túlságosan rááll az agyam a csavarokra.

Az első rész a Babaház volt, amelyben egy állásinterjú nem várt fordulatot hoz. Hősnőnk egy babaházban találja magát, ahol különféle feladatokat kell megoldani, hogy a ház ura megtalálja a tökéletes anyát a gyerekének. Kellően szürreális, megvan a horror elem a babákkal – amelyek önmagukban is ijesztők tudnak lenni, de akkor sem fogták vissza magukat, amikor a leggyengébben teljesítő babát lemészárolták.

Van visszacsatolás az AHS évadokra is. Nem nagy, de annyi, hogy rá lehessen ismerni. Mondjuk, a Covent a gyengébb évadok között van, és Myrtle sem volt éppen a kedvenc boszim benne.

Ha már visszacsatolás, van AHS rendszeres színész is benne, Denis O’Hare személyében.

A második rész az Aura, amely egy ajtóra szerelhető kamera neve, amelyen látod, ki kopog nálad. Jaslyn is felszerelteti az új otthonukban, és egy zaklató kezd feltűnni a képernyőn, akinek más nyoma sincs. Mire Jaslyn rájön, hogy ez milyen jelenség, szembe kell néznie azzal is, hogy a férje mit titkolt el előle. Ez inkább thrilleres és a félelemmel játszó rész volt, nem olyan véres darab, mint ami az első részben benne volt. A téma sem eredeti, a visszatérő szellemek is gyakoriak a horrorokban.

Működött a csavar a végén, és a klasszikus horror véget sem spórolták le. Hiszen a gonosz soha nem megy el igazán, visszatér.

Itt is van AHS ismerős, Gabourey Sidibe személyében. Mondjuk, nekem fura választás, hogy pont Max Greenfield kapta a férje szerepét. Pláne, hogy a történet során látjuk a férfi egykori menyasszonyát, aki aztán nagyon más zsáner, mint Jaslyn.

A történetek lekötöttek, ha volt is, amire számítottam a vége kapcsán. Bryce bűnössége többek között. Közös, hogy jól alkalmaz horror zsánereket, van csavar, korrekten leforgatták őket és van AHS évadokban szereplő színész is benne.

Még 6 rész van vissza, majd még mesélek.

Még most sem lett vége a Five Days at Memorial (s01e07) évadának. Tovább megy a nyüglődés a következményekkel és a számonkéréssel, és csak nagyon kis lépésekkel halandnak előre.

Mert mit is kaptunk most? Anna Por további gyötrődését, a harcát a munkájáért, miközben görcsösen mondogatja, hogy nem tett semmi rosszat. A két nyomozónak egyre többen megnyílnak, és ebben a részben mindent összeszedtek, amit lehetett. Felmérték a kórházat, a gyógyszereket, beszélgettek a halottak rokonaival és többen megnyíltak, elmondták, mit is tapasztaltak az utolsó nap. Vagyis, elértünk addig, hogy meg is vádolják Annát.

Kár, hogy elnyújtott, szinte unalmas – drámai súlya akarhatott lenni a vallomásoknak, csak éppen az ötödik részben azzal a nyomorral túl magasra tették a lécet.

Amit kiemelnék, és a rész legerősebb gondolatának éreztem, azt a LifeCare igazgatónője mondta ki. Az orvosoknak menni neki, biztonságos helyzetből. Azt üldözik, aki átszenvedte azt az 5 napot. Miért nem azokat vonják felelősségre, akik hagyták addig fajulni a helyzetet? Miért nem azt keresik, hogy miért nem kaptak segítséget, és amit kaptak, miért volt annyira kevésre elegendő?

Már nem merem azt írni, hogy jövő héten akkor zárás. Ha ilyen mértékbe nyújtják, simán lehet 10 részes is az évad.

Végre sikerült a Resident Aliennek (s02e12) valami nagyobbat mutatnia!

A részben megint a szokott köröket kezdték futni – a seriff és a helyettese közti szópárbajok, a polgármester tervének erőltetése, hogy modernizálják a kisvárosuk és Harry kergetőzése a gyerekekkel. Vagyis, minimális haladás, kisvárosi, kedélyes humor többségben.

A végére viszont betettek egy felismerést, ami elég sok mindent átírhat a történetben. Ezzel el is érték, hogy várjam, mi lesz legközelebb.

A látványvilág különben a szokott, és egyre rémesebbnek látom, amikor az űrlények az eredeti alakjukban vannak. Az még csak hagyján, az sem tetszik, de elviselem, amikor Harry csak fejben űrlény, ahogy Max látja. Itt viszont kapunk teljes űrlény alakot, meg egy világvége víziót is, és nem mutatnak. Sőt, kis pénzes félmegoldásnak mondanám.

A színészek hozzák a kötelezőt és Tudyk bővíthette Harry tipikus repertoárját: a morgás és gonosz fintor helyett bejön a szinte kétségbeesés és némi félelem kombója, amikor felméri, hogy egyre emberibb már ő maga is.

Végül, amivel nem bírok betelni. LotR: The Rings of the Power (s01e03). El se tudom dönteni, mit dicsérjek benne leginkább, annyira működött ez a rész is.

A történet épül tovább, és kezd körvonalazódni, merre fele is tartunk. Hiszen van egy nagyobb terv, a gonosz készül visszatérni és mindennél nagyobb győzelmet aratni. Galadriel most megsejt valamit, és látjuk is, hogy délen mi zajlik. Valami hatalmas és sötét, nagyon gonosz közeleg, és rendeződnek a szereplők.

Ha már Galadriel került szóba, most az ő szálán jutunk el egy csodás helyszínre. Megérkezett Numenor, a sziget királyság, ahonnan majd Elendil és gyermekei útra kelnek Középföldére. Igen, akinek Isildur a fia, akinek Aragorn a nagyon távoli leszármazottja… Azt nagyon díjaztam, ahogy Numenor emlékeztet Minas Tirithre. Nem pont olyan, de hihető, hogy majd a túlélők ennek mintájára hozzák létre a maguk városát Középföldén. Már itt a Fehér Fa is, éppen úgy a palota előtti szirten, ahogy majd a fehér Városban is. És a fénykorában látjuk a várost, nem a háborúban, mint a Fehér Várost. Elendil alakja különben nagyon szimpatikusra sikerült, míg Elendil még nagyon fiatal és forrófejű. De nehéz nem arra gondolni, hogy mi vár még rájuk és mennyi háború… Numenor szigetén is zajlik valami összeesküvés, és húzva is van az agyam, hogy mi fog még itt kiderülni. Hiszen tudom, hogy a Nazgulok 9-éből 3 is Numenor szigetéről származott, és az egyik, a vezető éppen a királyi családból…

Ok, még egy mondat. Elképesztő, mennyire oda van figyelve minden kis részletre. A Tudás Csarnoka, elég csak azt az egy helyszínt megnézni. A tekercsek, vagy az a festmény Elrondról és a fivéréről, alatta a térképpel. Nagyon sok történet van, amit a LotR nem mesélhetett el, pedig megérdemelné, és nagyon bírom, hogy itt van nekik hely. A félvér testvéreké most éppen, akik közül az egyik az emberi életet választotta és Numenor királya lett, míg a másik a tündér felét választotta, és a Nagykirály mellé küzdötte fel magát a történet jelenére.

A könnyed percekért a gyeplábúak voltak felelősek, és a mágus, aki nekem egyre inkább Gandalf. Annyira jól aláhúzza ez az egész, hogy Gandalf miért volt a hobbitok barátja mindig is, és járt hozzájuk egyszerű tűzijátékosként később is! Aranyos, ahogy Norival barátok lesznek. Szinte várom, hogy majd letelepednek a most még vándor népek, és Nori családja kiás egy üreget, aminek a Zsáklak nevet adják…

Az akciót pedig a délvidékről kaptuk, ahol a sötét bőrű tünde katona fogságba esett. Láttuk az orkok pusztítását, egy szökési kísérletet és egy vargot.

Vagyis, volt világépítés, könnyedebb részek humorral, meg akció is. Hozzáteszem, jó 70 perc a rész, vagyis nem korlátozzák magukat a sorozatoknál megszokott 40-re. De ki bánja? Én simán nézném még sokkal tovább is, és már most gyötör is, hogy egy hetet kell várni az újabb részre. Össze van ez rakva, nagyon is.

Vagyis: a történet, a szereplők, az egésznek a megjelenítése, most is remekül összeállt.

Szerintem érdekes, hogy vannak témák, amiket felkapnak, és viszonylag sok hasonló történet születik egy időszakban. Meg is ütötte a fülemet, amikor ebben a sorozatban emlegetik Lucille Ball-t, akinek a megformálásáért Oscarra jelölték idén Nicole Kidmant. A sorozat nagyjából ugyanabban az időszakban jött ki, és egy másik meghatározó tévés női személyiséget mutat be. Vagyis, Julia Child tévés karrierjének kezdeteit nézhettük meg a Julia első évadában.

A sorozat alapvetően két témát boncol: a kulisszák mögé visz minket, az állami tévé miképpen hozta létre az első szakácsműsort. Látjuk, hogy az egyes, ma már teljesen megszokott kamera beállítások hogyan jöttek létre, de azt is, hogy mennyire ellenezték az elején a műsort és micsoda harcokat kellett vívni, hogy beindulhasson. Julia Child elég sokat költött rá – durva is, hogy miközben Lucille Ball a sorozatával vagyonosodott, Julia Child az elején még az ételt is maga vette, amit megfőzött. Amikor már sikeres volt a show, eladták más csatornáknak is, akkor is húzták a szájukat, hogy nekik kellene állni az anyagköltséget. Egyáltalán kapott fizetést az asszony? Érdekes volt, nagyon filmes, és izgalmat tudtak csempészni abba, egy 20-30 perces szakács műsor hogyan kerül adásba és készül el.

Mellette egy női sorozat is, amely olyan témákat boncol, mint a házasság, a karrier és a barátság. Julia keményen megdolgozik azért, hogy legyen valaki. Érdekes is, hogy feministák letámadják azért, hogy bezárja a nőket a konyhába. Miközben ismert tévés személyiség lesz, és semmi ilyen szándék nem volt benne. Csak át akarta adni, hogy az amerikai nő is lehet igényes és főzhet nem mindennapi ételeket – nem szakmaként a háziasszonyokra akart terhet rakni, inkább a főzés örömét hirdette.

Látjuk, milyen a kapcsolata a férjével. Tetszett, hogy vannak hullámvölgyek és ez nem egy idillinek ábrázolt tökéletes kapcsolat. Hibáznak, megbántják egymást, de mindig össze tudják szedni a darabokat és küzdenek tovább együtt, egymást szeretve és támogatva. Megkapó, ahogy ott vannak egymásnak, legyen szó Paul festészetéről vagy Julia szakácsműsoráról.

Julia egyik vonzó ereje, hogy mennyire jó barát és törődik az emberekkel. Kiemelten két barátnő van mellette: Avis, aki mellette visszatér az életbe, miután a férje halála padlóra küldte. Egy karakán, előkelő asszony, erős személyiség és jó barát. Judith, a menő szerkesztő, aki a komoly munka mellett barátságból tart ki Julia mellett. Céltudatos, hatalmas a munkamorálja, és jó volt látni, hogy mit ad neki Julia és a szakácskönyv. Az is munka, de kikapcsolódás is. Julia mellett feltöltődött.

A sorozat egyik varázsa is az, hogy átjön, milyen volt Julia Child vonzásában. Nem volt szép, érdekesen beszélt, de hatalmas szíve volt és szenvedéllyel élt. Még Russ, a rendezője is a hatása alá kerül, pedig a férfi komolyan küzdött eleinte, hogy ne kelljen Julia műsorán dolgoznia. Jót is mosolyogtam azon, amikor látszik, hogy az ő életvitele is hogyan változott meg – az elején kapott egy sima tonhalas tésztát, a végére már együtt főz a feleségével és együtt, jobbakat esznek. Mert lehet még a főzés is közös program.

HBO, így nem meglepő, hogy beletették a pénzt a külcsínbe is. Meg van idézve a korszak ruhákkal, berendezésekkel, társadalmi problémákkal. Az egyik tévés lány, Alice kapcsán téma lesz nem csak az, hogy nőként milyen nehéz egy férfiak uralta szakmában feltűnni, pláne, ha még fekete is a nő.

A szereposztás is tetszett, és nem is bulváros filmesekkel töltötték fel a soraikat. A címszerepet játszó Sarah Lancashire színházi gyökerekkel rendelkezik, a férjét játszó David Hyde Pierce többek között 4 tévés Emmy nyertese. Sok jó alakítás van a sorozatban és megvan a színészek között a kémia.

A második évad már be van rendelve, én biztosan visszatérek majd arra is. Hangulatos, kellemes sorozat, ami mellékvágányon komolyabb témákat is mert behozni.

A Netflix egyik tartalomgyártási módszere, hogy színészekkel/rendezőkkel szerződik pár filmre. Többek között Halle Berry is rendelkezik ilyen megállapodással, és így született meg a Megsebezve című film.

Nagyon Halle Berry projekt – megrendezte, producer volt és a főszerepet is eljátszotta. A nő jelenléte áthatja az egészet, és nem is nagyon van olyan jelenet, amiben ne szerepelne.

A zsáner már érdekesebb, mert egyszerre sportfilm és karakterdráma. Mindkettőnek megvannak a jellegzetességei benne, bár a dráma az, amely többször háttérbe szorul. Nem egy olyan kemény történet van benne, amit félbehagynak és éppen csak bedobtak egy jelenetben, valamint a konfliktusok megoldása is furcsa.

Nézzük is, hogyan. A főszereplő, Jackie egykor nagymenő harcos volt, aki címmeccset is vívhatott. Egy nagy vereség azonban pontot tett a karrierje végére – már nem akar verekedni, és az eltelt években csak elvolt egykori menedzsere, mostani szeretője mellett. Különben is terhelt a múltja – amik kiderülnek, amikor az anyjával veszekszik. Nem is értem, egy ilyen témát hogyan lehet olyan könnyen lesöpörni az asztalról. Akkor Jackie bemondja, mi történt a gyerekkorában, de egyszer sem beszélik meg, nincs semmi következmény. Ezért is nem értem, a végén mégis mi van az anyjával. Kibékültek, mégsem, mi van? Ehhez jön hozzá, hogy egykori párja halála után rá marad a közös gyerekük, egy kisfiú, akit évek óta nem is látott. Jackie miatta kezd el változni, jó anya akar lenni.

Ez vezet át a sportfilmbe. Mert miből tudná eltartani magukat, mihez ért? A harchoz. Egy MMA fejes lát a visszatérésében fantáziát, meccset szervez neki és edzőt is talál neki. Jackie pedig küzdeni kezd – a gyerekéért, de aztán már magáért is. Vannak hullámvölgyek, de elkezdi felépíteni magát, miközben megint formába lendül.

Van bőven edzési jelenet, látjuk a nagy meccset is. Én nem lettem tőle MMA rajongó, és nem is tudom, mennyire idézi a jelenet a valódi harcokat, de a sportfilmes döntő meccs izgalom megvolt. A vége is pont az egyik, amit be szoktak dobni. Van a nagyon rózsaszín vég, amikor az esélytelen mindent visz, és van a reálisabb, amikor az erkölcsi győzelem az övé. Mint a Rocky első részében. Nem árulom el, ebben melyiket választották.

Különben kissé gondban vagyok a film végével, mert a jelen konfliktusait feloldják, de jövőt nem látok benne. Mi lesz Jackie és a fia jövője? Ki tudja, még csak utalás sincs rá.

Hosszú lett a film, a 2 óra bőven megvan, nem véletlen. A drámát is bontani akarja, korrekt sportfilm is akar lenni. Sportfilmként jobban szerettem, annak minden stációja megvan, a drámában a fentebb említett nyitott kérdések és félbehagyott problémák zavartak.

Halle Berry a drámai oldalát mutatja meg, az sem véletlen. Ezt a filmet a képességeivel és nem a külsejével akarta eladni. Az látszik, mennyire benne van az egészben.

Nem volt rossz film, de azért ezt a dráma – sport kettőst még emésztenem kell kicsit. Talán nekem sötétebb, mint amit most jól esett volna néznem.