Akkor, a hét eleji sorozatnézések.
A Westworld (s04e04) most is szórakoztató volt, és az akció betétek mellett azért visszaidézték, hogy az elején
mi adta el ezt a sorozatot a látványa és a színészei mellett. Az elején azt tippeltük, ki valódi és ki a robot, de volt még egy trükk. Az idővel. Ezt játszották el megint, csak most nem az évad végén, már a felénél megvolt a leleplezés.
Nem fogom szétszálazni, de az eddig látottak nem egyszerre zajlottak. Most sorba teszik, mi mikor is van. Így kicsit más a történet fekvése is, és még inkább disztópia lesz, mint eddig. Maeve és Caleb, Bernard és C már a helyén vannak. Christina maradt megint, aki nem teljesen passzol bele a sztoriba. Ott továbbra is várok valami csavart – addig meg jókat mosolyogtam azon, ahogy a randin Marsden karaktere utalgatott, és az eddigieket látók értik a poénokat, szegény Christina meg nem.
Amit eddig mindig írtam, most is áll: komoly akciós szcénák kaptak benne helyet. Talán a nyitány, Maeve és Caleb egy korábbi bevetése rossz értelemben idézett videójátékot, de annál szórakoztatóbb volt, amikor Maeve átvezette magukat az új Westworld játszótéren.
A színészek továbbra is el tudják adni, és belőttem az új arcokat is. C a Prodigal Son nyomozónője, míg az ő felettese, a lázadó vezér korábban a bárók ellen lázadt a Badlands posztapokaliptikus világában. Tudom, ennek a sorozatnak a szempontjából lényegtelen, de engem szórakoztat rájönni, ki és honnan ismerős.
Belekezdtem a Vinland Saga (s01e01) nézésébe is. Hát… az első benyomásom elég vegyes.
A történet nekem tetszeni fog. Egyelőre megismertünk egy viking családot – harcos apa, kissé beteg anya, egy
nagyszájú kamaszlány és egy aranyos, naiv kisfiú. Tudom, hogy bosszútörténet lesz, és ez az alap, minek az elvesztése viszi majd a sötét útra a most nagyon kis cuki gyereket.
Jól hozza a helyszínt, az élet nehézségeit, gyorsan bemutatja a szereplőit is.
Ami viszont kegyetlen: az anime elemek egy ennyire viking történetben. Azon túl, hogy nem angol a nyelv, a szereplők külcsínében, a harcmodorukban meg teljesen visszaköszön az ázsiai anime hatás. Az elején forgattam is a szemem, hogy nem sok kellene, hogy a családfő egy szamuráj legyen. Majd megszokja a fülem és a szemem, de most még van bennem tiltakozás az ázsiai hatású vikingek ellen.
Különben korrekt a grafikája, a kedvenc képem az volt, amikor a háttérben egy flottányi hajó égett. Az egészen festményre illett.
De hosszú még az évad, ez csak az első benyomás. Majd mesélek, hogy haladok vele.
Végül, Irma Vep (s01e07). Közeledünk a végéhez és haladunk a szürrealizmus felé.
Már múltkor is írtam, hogy Mira elkezdett Irmává alakulni és suhan át a falakon. Most meg is fogalmazza, hogy
Irma időnként átveszi az irányítást, ilyenkor ő egyszerre Mira és Irma, ami különleges képességgel jár. Már csak abban reménykedem, hogy az a kép, ami a nyitányban van, ahogy Irma elrepül az Eiffel-torony felé, nem történik meg a végére. Az azért már sok lenne. Így is zavar, ahogy mindenki természetesnek veszi, hogy Mira átmegy a falakon.
Továbbra is a szokott színtereken mozgunk – látjuk az első verziót, amit most forgatnak és magát a forgatást. Ebben a részben a magánélet kevesebb volt, inkább Mira suhanása volt a téma és leselkedett kicsit. Több helyen hallotta is, mit gondolnak róla, vagy hogyan flörtölnek mások.
Plusz, elhangzik egy fontos kérdés. Mi szükség van a Vámpírokra (a forgatott filmre) a XXI. században? Ott jön egy monológ arról, hogy a mozi miképpen varázslat, és megint kilyukadunk Mira – Irma átlényegüléshez, de maga a kérdés, ami megfogott.
Amit látunk a Vámpírokról, és tulajdonképpen követjük az egészet, nekem nem érdekes. Nehézkes és több helyen buta történet is. Azt pl. fel nem fogom, hogy miért Irma a címszereplő és miért ő lett ikonikus alak a sorozatból. Egyáltalán nem tűnik annak az alvilági, badass karakternek, aminek mondják, de amit nem látok.
Már roppantul érdekel, mire lyukadnak ki a végére. Egyre kevésbé tudom elképzelni.
felfedez egy hatalmas aranyrögöt. De tényleg nagy, mint egy szikla. Míg Keith elmegy markolóért, Virgil marad őrizni az aranyat kevés vízzel és élelemmel, miközben hőség van és farkasok is vannak a környéken. Amit ki akartam ebből hozni, hogy minek kell azt az aranyat őrizni? Ketten nem bírták mozdítani és kocsival sem tudták elhúzni. Akkor mégis milyen random ember vihetné el előlük? Mennyi az esélye, hogy valaki pont itt álljon meg pihenni és észrevegye a fémet, mint Virgil? Vagyis, eleve elhibázott a szituáció.
mindkettőt.
Az biztos, hogy ezzel aláhúzták, hogy mennyire sietnek a cselekménnyel. Nagyon sok minden nagyon gyorsan történik, és lehet kapkodni a fejünket. Alder is szervezkedik, gyűjti a dal őrzőit, ebben a részben is begyűjtött egyet. Ha ilyen tempóban halad, nagyon gyorsan meglesz a 6 őrző… A fele már ki van pipálva.
építi a bizalmat. Másrészt, egyéb izgalmak is vannak a börtönben. Mert van egy zsaroló őr, van veszélyes új barát meg gyorsan szerzett ellenség is. Ahogy sejtettem, már kaptunk is egy olyan jelenetet, ahol Jimmy az izmaira és a jobb horgára kellett, hogy támaszkodjon.
Az első rész mindenesetre a bevezetés és a határok meghúzása. Láttuk, mi történt a hadszíntéren, láttuk, hogy mi mennyire gyanús és a kérdések milyen következményekkel járnak James kérdései. Eljutunk arra a pontra, amennyit a könyv fülszövege hoz. Innen indul a nyomozás és a felderítés.
szálat zártak, egy üggyel már nem kell foglalkozni, de Tim Kono gyilkosa még leleplezésre vár.
befektetőt, sikeres lesz, a barátnőjét elveszi és babát várnak. Csak a világon végigsöpör egy újabb járvány, szinte mindenki fuldoklik. Az idő pedig George számára visszapörög, és újra fél évvel korábban találja magát. Most menteni próbálja maguk, már akkor a járványról beszél, persze nem kapja meg a szerződést sem, a barátnője meg elhagyja és azt hiszi, megőrült. De valaki ad neki egy címet – újra visszapörög az idő, elmegy a címre és találkozik a Lazarus projektesekkel.
Elfognak egy hírhedt sorozatgyilkost, és egy kis hegyi börtönbe küldik éjjelre. Valakik meg felfegyverkezett csapatot küldenek a kimentésére. Csak éppen az igazgató lányát elrabolták, és zsarolják, hogy ne adja ki a gyilkost. A börtönben lázongás, harc a fegyveresekkel és még az igazgató gyerekeivel is kavarnak…
mozifilm. Nem való annak. Egyből DVD-re vagy tévébe vagy sugárzásra, de moziba?
húzták rá a rész humoros jeleneteit is, mert persze a német színész még agysérült se lesz hagyományosan, szökik ő a kórházból, amint és amiben tud. Már írtam, de a sorozat egyik legjobb figurája az övé. A nagy buliállat, de néha vannak olyan bölcs villanásai, hogy több tőle, mint egy tehetséges életművész.
néznek.
Passz. Azt ugyan tudtam értékelni, hogy nem ugyanazt a történetet mesélik el újra, mások a konfliktusok és a történet sem egyezik teljesen, de akkor sem értem, mi az a plusz, amit ettől a filmtől kaphatnánk.
mint az eredeti változata.
eltűnését kutatják.
vezeti a cselekményt. Az előtörténeteket kipipálja más idősíkokkal, hogy egy pontban összeérjenek és jöhessen a beépített munka.