Nyomozós, bandaügyekbe keveredő, igazságot kereső, válságos.
Harry és Maddie Bosch élete kialakult rend szerint zajlik. Maddie egyetemista, mellette gyakornok Honey Chandler mellett, aki egyre jobban számít a lányra. Ugyan Maddie a jog után majd ügyész akar lenni, de sokat tanulhat a nőtől. A mostani ügy sötétebbé válik a vártnál: az ügyfelük egy olyan ember piszkos üzelmeit készül leleplezni, aki mindenkire kész orgyilkost küldeni, aki hallott róla. Harry pedig védi a lányát, minden áron. Közben egy tűzesetet is vizsgál: a lakókat ki kellett lakoltatni, megfélemlíteni. Amikor a tűz kiütött, a tetőre vezető kijárat le volt zárva. Egy 10 éves kislány, egy terhes nő is az áldozatok között van, és Harry minden felelőst el akar fogni. Akkor is, ha az egyik kartell figura az FBI beépített embere és el akarják engedni. Közben Edgar meg kell birkózzon a tettei következményeivel, a lelkében és a törvény előtt is.
Az utóbbi években a Bosch volt az a sorozat, amivel kísérletezgettem. Nézzem hetiben, vagy egyszerre az egész évadot, darálva, mintha csak egy film lenne? A végére már azt támogatom, hogy ezt érdemes akkor nézni, amikor 1-2 nap alatt az összes részen végig tud érni az ember.
Hiszen ebben az évadban is összefüggenek az események. Ugyan több ügyön dolgoznak, de azokon folyamatosan és nincsenek más, részenkénti esetek. Maddie védelmében is Bosch keresi a bérgyilkost, és aki felbérelte. Ez az egyszerűbb, és inkább érzelmi oldalról jelentős a sorozatban, nem a krimiért.
A másik, a leégett ház és a bent haltak esete. Ez már egy összetettebb történet, ami azért igényli a darálást, mert sok kiágazó szála van, melyek jobban feledésbe merülnek, ha nem egymás után haladunk a részekkel, és mást is nézünk közben. Vegyük csak Irving rendőrfőnök szálát, aki továbbra is rendőrfőnök akar maradni. Ehhez politikai játszmák kellenek, és látjuk is, hogyan igyekszik szövetségeseket keresni és megtartani, hogyan ápolja ellenfelekkel és szövetségesekkel a kapcsolatait. Ebbe a történetbe is bele fog illeszkedni a ház története, mert az FBI is érintett, és Irving fel tudná őket használni… de erről ennyit.
A sorozat most is hozza azt a szikár, sötét hangulatot, ami a sajátja. Harry Bosch az igazság harcosa, és most is azzal szembesülünk, hogy mennyi baj van a rendszerben. Korrupció, szívességek, félrenézések… Érdekes is, hogy még azt is eljátssza a sorozat, hogy másként mérjünk fel hasonló helyzeteket. Mert mi lenne az igazság Edgar ügyében? Nem az, ami végül döntésként megszületik. (Nem véletlenül készül ki a nyomozó.)
Látszólag lassan halad a sorozat, mindenre bőven hagynak időt, de a sok kis mellékszállal már mozgalmas és tömény. Még egy indok a dara mellett.
Karakterfejlődés. Harry esetében nincs ilyesmi, neki pont az a varázsa, vagy inkább jellegzetessége, hogy mennyire a lelkén viseli az elesettek sorsát, és igazságot akar azoknak, akiket bántottak. Vissza lehet vezetni az anyjáig, de ezt már megmutatták. Legfeljebb egyedülálló apaként mutat új színeket, de nem ez a jellemző. Jerry Edgar szenved, Irving manipulál. Ezek sem újak. Maddie keresi a helyét – még mindig Madison Lintz a gyenge láncszem, az esetlen kamasz jobban megy neki, mint az útjára lépő fiatal nő.
Látszik a sorozaton, hogy költöttek rá és szépen akarták elbúcsúztatni a nyomozót. Hangulatos, és vizuálisan is megmutatják a város sötétebb felét. Élveztem is az olyan játékokat benne, mint Harry vagyonokat érő panorámájának ellentétét a városi képekkel.
Bele lehetne kötni egyes kurta szálakba – Harry és a bírónő kapcsolata – de nem érdemes. A fő üzenet és Harry váltása a végén látványosan alá van húzva és indokolva.
Bár az Amazon elköszön a sorozattól, Welliver nem. Már tudni, hogy lesz egy spin-off, ha egyelőre erről nincs is több információ.
Bosch – 5/4,5 a hangulata sötét, szinte noir. Korrekt krimi, jellegzetes alakok – de érdemes darálni.
fejébe egy lemezt ültetnek be – és a láthatatlan szál mindig húzza majd Fragancia felé. Richard nehezen is viseli, hogy Fragancia az egyetlen, aki nem bújik hozzá a családja pénzéért. A lányt az új fiú vonzza, aki ráadásul hatalmas hoki tehetség is, amit Richard apja várna a fiától. A helyzet azután mérgesedik el, hogy Fragancia apja elveszti az állását, az anyja betegségben meghal és értelmileg fogyatékos öccse tisztázatlan körülmények között megfullad. Richard valamiképpen köthető a tragédiához, és a lány tudni akarja, hogyan.
5: Mielőtt megismertelek – Will egy balesetben lebénult, és a család ápolót keres mellé. Lou kapja az állást, és az életvidám lány a férfi halottnak hitt szívét is feléleszti. Kalandjaik vannak, egymásba szeretnek, de ez sem lehet elég. Will túl sokat vesztett, és így nem akar élni, még a nőért sem. Svájcba utazik, hogy eutanáziát végeztessen.
Nem mellesleg koraérett zseni is, aki kézben tartotta a család életét is. Ám egy halálos betegség ellen nem lehet mit tenni – a fiú pedig utolsó tetteként kidolgoz egy tervet, mellyel a szomszéd lányt igyekszik megmenteni az anyja segítségével a síron túlról.
3: Éhezők viadala 3. – Finnick Odair volt az Éhezők viadalának legmegnyerőbb nyertese. Nagydumás, jóképű, magabiztos. A felszín alatt azonban komoly sebeket rejtett, és szabadságra vágyott. A felkelők oldalára állt, és végig kitartott Katniss mellett. A lány őrült tervét is követte, közben az életét is adta a célért, noha frissen nősült férj és leendő apa volt.
harcolókhoz, és az apja is követte. Szerelmes lett egy gyerekkori barátba, elnyerte a kezét és boldog férj lett. Az imádott nő meggyilkolása után azonban kereste a halált, és a nő halálért felelős tiszt a fiút is sírba tette.
Az egyetlen vigasza, hogy a szintén itt dolgozó Mallory, aki helyes is, barátkozik vele. A fiú hamarosan felfigyel arra, hogy a szomszédjukban valami nem stimmel. A család nagyobb gyereke, egy kisiskolás fiú valósággal retteg az anyjától, és még Ben is felfigyel rá, hogy megváltozott a nő viselkedése. Mikor pedig a fiúk eltűnnek, az apjuk úgy tesz, mintha nem is léteztek volna. Szaglászni kezd, és talál egy fába vésett jelet a háznál. Rádöbben, hogy egy sötét szellem szállta meg a házat, aki a gyermekeket gyűjti be. De senki nem hisz neki…
különös jelenség zavarja meg a játékos, és a fényből katonák lépnek ki. A jövőből érkeztek, segítségért. Űrlények lepték el a Földet, és az emberiség kihalása hamarosan bekövetkezik, hacsak nagyszüleik és szüleik nem mennek és segítenek nekik. A világ összefog a jövő megsegítésére, de így is vesztésre állnak. Dan is besorozásra kerül, és a jövőben látja, mennyire esélyük sincs. Az utolsó reménynek mégis ő lesz a kulcsa: Muri felnőve a sereg vezető tudósa és ezredes, aki azt a szert keresi, ami kiírtja az űrlényeket. Ha Dan visszaviszi magával, a múltban még lehet esélyük nyerni.
annyira megszokta a pörgést, és a nagyobb döntéseket, hogy nehezére esik a régi munkamódszerekhez visszatalálni. Közben a menekült nő, akinek segített, képes lesz letenni a különbözeti vizsgát és orvosként keresheti tovább a jövőjét. El azonban nem akarják engedni egymást: a barátság szerelemmé mélyült. Iggy egy betege túlzottan kötődik a férfihoz, ami több veszélyes helyzetet is eredményez és a férfinak át kell gondolnia, hogyan végzi a munkáját. Floyd is szenved: a költözés miatti szakítása és a visszaminősítése mellett egy házas nőbe szeret bele.
hagyományos típusú bárját. A lány elfogadja az amerikai kiküldetést, de megegyeznek, hogy kapcsolatban maradnak, és ha hazajött, belevágnak.
vitás pontot később vitatják meg. A szerződés azonban sokaknak nem tetszik, az egyik szerzőjét meg is gyilkolják nem sokkal később. Amikor pedig leülnek a vitás pontokat rendezni, Jeruzsálem miatt megint összevesznek, és nincs béke. Kiújulnak a harcok.
A Waffle Street farkasa
számonkéri a tulajt, elmondja, a szabályok csak azért vannak, hogy a kisembereket távol tartsák a franchise-tól. Esélyük sincs. Jimmy az 1000 órát még befejezi, az apja és a nagyapja pedig felajánlja a tőkét, hogy megnyissa a saját Waffle éttermét. Erre azonban már tudja, nem ez a szenvedélye. Inkább saját tanácsadói céget kezd (tanácsadás a fő profil), ami a szenvedélye. Mire beindulnak, megszületik a kisfia is és tud venni egy szép családi házat maguknak.
biztatja, hogy szervezzen csapatot és valósítsa meg Abe álmát. George pedig toborozni kezd: Sam Adams lesz az első, a diákszövetségi jóarc, aki nehezen viseli az angolok buligyilkos megmozdulásait. A kiváló lovas Paul, aki a lován kívül más barátot is szeretne már. Geronimo, akinek megígérik, hogy visszakapják az indiánok a földjeiket. Edison, akinek a tudományát varázslatnak nézik és boszorkányként meg akarták égetni. Már csak egy azüstgolyó kellene, hogy a vérfarkas Arnolddal is végezni tudjanak…