A Hallmark kínálatában még jó helye is lenne. Mivel nem az a csatorna készítette, így jön a szokásos fanyalgás, hogy ennél többet kellene kínáljon egy romantikus komédia.

A történet tizenkettő egy tucat: adott egy szerkesztő, akinek elég sok problémát okoz, hogy bátortalan. Jól ír, a legutóbb szerkesztett könyvet nagyrészt ő is írta meg, simán kaphatott volna társszerzői címet is. De mert szólni? Nem. Ráadásul a könyv szerzője egészen bele is habarodott, de merte ezt valamiképpen jelezni a férfinak? Nem. Amikor az egyik barátnőjének bemutatta, egymásba szerettek és hamarosan már esküdni készültek, mondott bármit is? Nem. Boldogtalan is, és tele van, mi lett volna, ha kérdésekkel. A lagzi Írországban lesz, és ott egy helyi szent – Brigitta – teljesíti a nő kívánságát, ha ezt Maddie eleinte nem is hinné el. Hirtelen megváltozik minden, mintha Maddie lenne a menyasszony és nem Emma.

A poén meg az, hogy az embernek nem mindig arra van szüksége, mint amit szeretne. Maddie kénytelen lesz megtapasztalni, hogy Paul nem éppen az a társ, akivel boldog tudna lenni. Ok, jól néz ki, de annyi mindenben mások, hogy még egy közös programot se igen tudnak összehozni. Mi több, az esküvőre szerzett fotós, James, sokkal több mindent megmozgat a nőben. De nem akarja beismerni. Mégis csak az álmát éli, boldognak kell lennie csak azért is!

A romantika még úgy ahogy kipipálható, ha azzal komoly bajaim is vannak, hogy James és Maddie kb. 2 nap alatt és egy közös kiránduláson egymásba szeretnek. Azzal a nagy, te vagy az igazi érzéssel, ami nem hiteles ennyi idő alatt. Pláne, hogy a kémiát se érezni közöttük. Barátok? Ok. De mint szerelem? Azt nem hitették el velem a színészek. Az Emmát és Pault játszó színészek között sokkal jobban megvolt ez a plusz, ők hitelesebb páros lettek. És nem egyik napról a másikra lettek páros, nekik legalább voltak hónapjaik, és nem óráik.

Viszont, a humor nagyon kevés benne. Nem is jut eszembe olyasmi benne, amin jót tudtam volna nevetni vagy legalább vigyorogni. Limonádé ez a film, és ha a váltás miatt lehetne is benne komédia, az nem jött össze.

A külcsín különben rendben van. Ha már Írországba tették a helyszínt, többször is kirándulnak és kint vannak a természetben. A ruhákkal is játszadoztak és igyekeztek a barátnőknek külön stílust adni. Emma az elegáns, Maddie sokkal inkább bohémnak tűnik a ruhatára alapján.

A szereplők, a történet klisések, így nagyon nem is akarok írni róluk. Bennem van az, hogy minek. Aki látott már 2-3 ilyen filmet, hamar be tudja azonosítani őket. Talán csak egy pont van, ami kicsit bonyolultabb. Paul. Aki egyik oldalról egy szemét, mert kb. Maddie írta a könyvét, és el is várná, hogy a következő kötetbe még jobban legyen benne, már a történet kitalálásában is vegyen részt, de semmi kreditet nem adna érte. Másrészt, egy jó parti, és Emma számára ő az ideális férfi is. Egyszerre jó és rossz karakter is, ami miatt nem is tudom eldönteni, hogy utáljam vagy sem.

A színészek – olyan nincs benne, aki a nevével eladná. A mellékszereplőket még ismeretlen, eye candy faktorral bíró színészek/színésznők kapták, akikkel a rassz kártyát is kijátszották. Emma – Elizabeth Tan – ázsiai gyökerekkel rendelkezik, míg a baráti kör harmadik tagja afroamerikai színésznő. A film párját Lindsay Lohan és Ed Speleers játssza, és mindketten erősen az elfeledés fele tartanak. Lohan kamaszként és fiatalként volt név, Speleers is fiatalon tudott többet felmutatni, de egyikük sem tudta megtartani magát a felsőbb listában. Lohan különben sem tűnik jó választásnak – amit Maddie-ről megtudunk, az alapján egy húszas évei második felében járó nőnek kellene lennie. Lohan viszont egy tízessel több és ez is ront a karakter hitelén. Egyszerűen korban és viselkedésben nem passzol, amit látunk.

Egyszer meg lehet nézni, a háttérfilmnek elmegy kategória. Gáz, ha Szent Brigitta benne a legmókásabb és szerethető alak?

Mese nem nagyon szokott belőlem olyan érzést kiváltani, mint ami ennek a darabnak összejött. Nem tudtam eldönteni, hogy engedjem szabadjára a bennem élő gyereket, vagy felnőtt aggyal nézzem.

A helyzet ugyanis az, hogy simán nézhető gyerekként. A hőssel könnyű azonosulni: Barney jó gyerek, de hátrányos helyzetű. Félárva, akit bolondos nagyanyja és küszködő apja nevel. Nem elég, hogy szegények, de eléggé el is zárkóznak a technológia elől, ami nélkül a gyerekek már nem is barátkoznak. Ugyanis, a mese világában a gyerekeknek robotjaik vannak, akik intézik a közösségi médiát, like-okat gyűjtenek velük és a baráti körük is ők szervezik. De hogy fogadnál barátságot, ha még egy meghívót se tudnak neked küldeni? Amikor a születésnapjára se kapja meg a robotot, az apjának végre leesik, mennyire boldogtalan a fia. Se pénze, se lehetősége, de egy kiselejtezett, szállítás közben eltört darabot haza tud vinni. Ő lesz Rob, és pont azzal, hogy nem olyan, mint a többi gép, Barney nagy esélyt kap az élettől.

A mese pedig elmeséli, hogy miért és hogyan születik a barátság. Hogy mekkora átverés van a reklámok mögött. Hogy a nagy ötletet kitaláló, lehet, hogy egy jó ember, aki tényleg jót akart, de vannak neki befektetői és pénzemberei is. Őket meg egészen más mozgatja: a pénz.

Vagyis, simán tudtam két szinten nézni a mesét. Gyerekként lehet nézni a kalandokat, a mókás helyzeteket, és ahogy Barney életében először igaz barátra lel. Kedves, mosolygós, és egy kis kalandot csempésztek bele a gonosz céges emberekkel. Még azt is tudtam díjazni, hogy nem klasszikus happy end a vége. Többet akartak, mint a kisfiúnak megadni, amire korábban vágyott. Veszít is, nyer is, így kerekebb.

Viszont, nagyon keményen ott vannak benne azok a témák, amelyet szerintem még a gyereknézők nem fognak fel. Simán elmagyarázzák ebben a mesében, hogy a cégek miképpen gyűjtik az adataink, és mire használják ezt fel. Benne van az is, hogy micsoda álságos a like- barátság. Nem egy olyan gyereket látunk majd itt, akit sokan követnek és népszerű, de este magányosan fekszik le, és ha nem is álomba sírja magát, majdnem. Ahogy az is itt lesz, hogy egy gúnyos videó hogy tönkre tudja tenni az embert. Milyen az, amikor népszerű voltál, aztán egyetlen videó és mindenki rajtad röhög.

Látványra meg erős közepes. Az ember alakok elmennek, de messze nem szépek. A robotokat jobban  megcsinálták, csak éppen nem egyszer Wall-E és Hős6os nyúlásnak éreztem. Azért el lehet nézni, és megvannak a maga pillanatai is.

Az biztos, hogy mához közeli történet. Elég csak arra gondolni, mennyiben lenne más a sztori, ha a gyerekek nem robottal, hanem okostelefonnal élik meg ugyanezt a történetet. Ugye? Szinte semmit nem kellene variálni - és mit mond ez?

Eléggé rákaptam erre a sorozatra, így most kissé bajban is vagyok, erről az évadról mit tudok mondani. Szívesen írnám rá, hogy tetszett annyira, mint az előző, de nem lenne igaz. Ahogy az sem, hogy rossz volt. A végére már szívesen néztem.

Talán ez a kulcsszó. Miért csak a vége tetszett?

Az évad elején az előző szálakat zárták. Maddie támadás áldozata lett, és az elkövető bement a rendőrségre. Mentességért mondta volna meg, hol van a nő. Bosch persze mindent bevetett, hogy megmentse a lányát. Elég sokan összefogtak, és lehetett is sejteni, hogy nem írják ki a színésznőt. Majd ugrottunk kb. 4 hónapot előre, és két ügy vonalán mentek tovább. Az FBI el akarta kapni Honey-t és Bosch-t, és egyre agresszívabb módon szálltak rájuk. Másik oldalon meg Honey egyik korábbi ügyfele kerekedett megint bajba, gyilkossággal vádolták. Voltak korrupt rendőrök, más érdekek és persze Harry mindenbe nyakik merült.

Egyszerűen túl sok idő volt, mire kezdett körvonalazódni, mit is nézünk. A végére kötötték össze a szálakat és tettek bele némi akciót is. Nem csak a rendőrökkel csaptak össze, de mentünk bírósági tárgyalásra is, hogy láthassuk, amennyire jó a terepen Harry, annyira Honey is hasít a tárgyalóteremben. Nem is tudom, melyik volt jobb: ahogy magukat tisztázta, vagy ahogy a gyilkossággal vádolt férfit szabadította ki.

Meg is értem, hogy Mimi Rogers nagyobb szerepet kapott, és most több szinten és szorosabban is együtt működött Harryvel. Jobban vitte is a részeket, mint Madison Lintz. Bár az elejéhez képest rajta is látni a fejlődést, de még mindig kevésnek tűnik a színészi eszköztára. Itt egy elnyomott traumát kellett volna átadnia, de kb. ugyanúgy nézett ki traumatizálva és akkor is, amikor már összeszedte magát. Azt nem rovom fel, hogy még mindig nagyon kislányosan fest, és rendőrnek nem találom hitelesnek. Arról nem tehet. Arról inkább, hogy azt az érzelmi feszültséget és sokféle színt, amin Maddie ebben az évadban keresztülment, nem láttam a játékában.

Titus Welliver, vagyis Harry Bosch. Most először volt olyan érzésem, hogy fáradtnak és öregnek tűnt. Nagyon nem tett jót, amikor több részben is borostásan jelent meg és úgy nézett ki, mint aki már el is süllyedt a depresszió mocsarában.Pedig Welliver nagyon tudja hozni Harry önfejűségét és ahogy nem ereszt egy ügyet. Amikor Harry fenegyerek, az sokkal jobban megvan neki. Igaz, ő át tudja azt is, amit Lintz nem. Amikor Harry aggódott a lányáért, vagy az összeomlás szélére került, azt láthattuk is.

Nem volt látványos évad, de ez csendesen nyomozós volt több szempontból is. Csattanókra hegyezték ki, ahogy a közös munka végén Honey lecsapja a labdákat. Nem véletlenül írom azt, hogy a végét már élveztem. De addig el is kellett jutni, és sajnos az első 5 rész nehezen csúszott le.

Úgy tudom, lesz még folytatva, és a végén irányt is jelöltek ki. Stephen Chang alakításában a csapat hekkere most kezdett el szimpatikus lenni, kifejezetten élveztem a magánakcióit is. Jó húzás is volt pont vele nyitva hagyni az évadot, miután azért az ügynöknőnek bevitt egy mentális ütést.

A lényeg, lecsúszott, és annyira semmi sem vette el a kedvem, hogy ne néznék meg egy újabb évadot is belőle.

Azt se gondoltam volna, hogy egy Dano-filmről fogom azt írni, hogy nagyon szívesen néztem. Lélekmelengetőnek találtam. Mi több, Paul Dano volt az egyik legszimpatikusabb alak benne.

A Fabelman család különben Spielberg filmje, és valami nagyon személyes, belső hangot sikerült eltalálni benne. Az ember szinte bele tudja képzelni a kis Stevent is, amint szenvedélye lesz a filmezés. Nem titkoltan vannak benne életrajzi elemek, de akkor is érezni lehetne a hangulatából, ha ezt nem reklámozzák külön.

A cím a családot emeli ki, de igazság szerint Sammy az igazi főszereplő. Kisgyerekként ismerjük meg, majd látjuk, ahogy növekszik és egyre inkább a filmezés bűvöletébe kerül. A játékok egyre komolyodnak, már mozgóképeket és kisebb filmeket készít, rájön készítési trükkökre.

Mivel az alkotó filmek a gyengéim, nekem a legizgalmasabb részek lettek benne, amikor Sammy összerakott egy-egy filmet. Eddig nem sok elképzelésem volt arról, mi történik a vágószobában, vagy miképpen tud egy rendező víziókat megvalósítani, de itt az is meg lett mutatva. Azzal együtt, hogy egy film milyen hatást képes elérni. Amikor a fél terem zokog Sammy egyik korai alkotásán? De lehetne említeni az őszinte családi filmet is, vagy a végzősök napjáról készített filmjét is. Értelmes, izgalmas kisfilmeket kaptunk a filmen belül.

Kissé elkanyarodtam az eredeti gondolatomtól. Sammy felnő a film során, és a családját is elkezdi másként látni. Dráma kerül a történetbe – ahogy az idilli család máza lehull, és ott van annak a nyers igazsága, hogy mennyi szeretet létezik. Mitzi – Burt és Bennie drámája egy külön történetre is elég lenne, de attól lesz egyedi, hogy a gyerek szemén át nézzük végig, aki maga is ledöbben, amikor szembesül vele, hogy a szülei és a család legjobb barátja milyen érzelmi sokszögben is élnek igazából. Ez a családi dráma kötött le kevésbé.

Annak ellenére, hogy Williams és Dano valóban remek munkát végeztek. Michelle Williams már többször bizonyította, hogy jól játssza az ilyen női szerepeket, de az tényleg meglepett, hogy Dano mit a vászonra nem tett. Rogen meg szinte észre sem vehető, de ez így működött igazán a filmen, mert így valóban láthatatlan, ám annál veszélyesebb harmadik tudott lenni a családi dinamikában.

Spielberg nem pakolta tele sztárokkal a filmet, de nem is kellett. Nagyon szépen működött ez így, és a főszereplői valóban odatették magukat.

Amivel még különben szórakoztattam magam, záró gondolatként, hogy későbbi ötleteket vagy ihletőket kerestem a történetben. Az a cirkuszos film nekem is nagy élmény volt, bár nekem már esélyem sem volt moziban látni, gyerekként egy régi klasszikusok sorozatban láttam a tévében, de abszolút meg tudtam érteni, hogy Sammy-re olyan hatással volt, nekem is nagy filmélmény volt. A háborús film, az egyetlen elsétáló emberrel? Ryan közlegény. De az a zseniális diákvideó, arról annyira az jutott eszembe, hogy valami ilyesminek képzelem Riefenstahl dokumentumfilmjét a berlini olimpiáról. (Ok, náci propaganda filmeket csinált, de akkor is el kell ismerni, hogy az a nő nagyon tudott. Attól függetlenül, milyen eszmét szolgált.)

Simán néztem ezt a történetet családi drámának, de szerelmi vallomásnak is a filmekhez. Kikacsintásokkal, kis humorral. Mint a végén a horizont beállítása és David Lynch vendégszereplése.

Még csak el sem tudom dönteni, ez most tetszett vagy sem. Mellette, ellene is tudok érvelni, vagyis, elég tanácstalan vagyok.

Egyrészt, valahol kiszámítható az egész történet. A néző sokkal jobban látja, mi zajlik a medencében és a szereplőkkel, mint a film karakterei. Ami nekik idő és nyomozás eredménye, mi megkaptuk egy az egyben. Volt is azért hiányérzetem, mert nem voltunk érintettek abban, hogy a család kinyomozza, mi is van a medencéjükben. A lényeget mi tudtuk, és nem tették érdekessé, hogy a mitológiája is érdekes legyen.

Viszont, az egyik leghatásosabb jelenet, amikor a ház előző gazdáját számonkérik, és ott meglátják, mibe kerül a víz segítsége. Az öreglány önmagában ijesztőbb lett, mint bármi, amit a medence tudott produkálni. Ahogy bemutatták a fertőzést, majd ennek tüneteit Ray alakjába is beletették, az jobb látványelem volt, mint a medence trükkjei.

Sikerült a főszereplő családot is szimpatikussá tenni. Mindenkinek megvolt benne a szerepe, és át lehetett érezni, miért költöznek és hogyan igyekeznek beilleszkedni. Bírtam, hogy nem hibátlan hősöket tettek le a kertvárosba. Nagyon is voltak sebezhető pontok, ezért is tudott a víz lecsapni. Nem is csak olyasmik, amit megfogalmaztak, de ki nem mondottan is hordoztak sérelmeket. Szép pillanat volt az is, amikor Ray a végén szembe tudott nézni magával, és ráébredt, miképpen menthet meg mindenkit, akit szeret. Hogy tudja jóvá tenni mindazt, amit az évek alatt ellenül lépett, és kimutatni, mennyire szereti a családját. Mondjuk, horror filmben érthető, hogy ilyesmi véget tettek be, de szépen csavarként elő tudták adni.

Az már megosztóbb, amit ezek után tettek. Azt nagyon is meg tudtam érteni, hogy a medence arra a sorsra jut, amire. Azt már kevésbé találtam megmagyarázottnak, hogy miért nem költöznek el. Hát nem tudom, de nem tűnik jó ötletnek ott lakni, ahol minden egy eleven emlékeztető, mit veszítettek el. Erről jut eszembe, az öreglánnyal vajon mi lesz így? Bennem felmerült az is, hogy eleve ő járt rosszabbul, mint Ray. Mit oda nem adott a célért, aztán egyedül maradt a végére. Mintha a megmentett gyereke is érezte volna, hogy az anyjában valami sötét, ami elől menekülnie kell.

Látványra nem erőltették meg magukat. Igaz, mindig félelmetesebb az, amit csak sejtetnek és magunk képzelünk el. Nem is azok lettek a para részek, amikor a víz megelevenedett és tényleg láttunk egy alakot, hanem amikor csak bekábította az áldozatot és berántotta. Azt mondjuk nem értettem, hogy szegény cica minek kellett neki, de ezen nem fogok fennakadni.

A szereposztással is vegyes érzéseim vannak. Nem bírok rájönni, hogy Wyatt Russell karrierjének építése pozitív vagy sem. Itt ő Ray, és már simán hozza is a szimpatikus családapa figurát. Csak valahogy a Marvel univerzumba kerülés után ezt visszalépésnek éreztem, ha a Marvel éppen kénytelen is újrarendezni a sorait. De az már egy másik történet. A feleségét játszó Kerry Condon ismerős még, de neki jutott a kevesebb játéktér. Az őrület és a kifordulás mindig látványosabb, és azt itt Russell játszotta.

Biztos, hogy láttam már rosszabbat, csak éppen azok a kis pluszok hiányoztak belőle. Nem elég ijesztő, hogy jó horror legyen. Ahhoz meg nem elég erős a történet és a nyomozás, hogy thrillerként tudjam értékelni. Családbarát horror? Valami olyasmi.

Lenne kedvem elintézni annyival, hogy mostanában sikerül kikerülnöm ezeket a kretén komédiákat, várható volt, hogy egybe bele kell futnom.

Vagyis: buta történet, szerencsétlen szereplők és vállalhatatlan, gyakran szexista poénok. Háromszor is félbehagytam, csak sajnálatos módon nekem az nem szokott menni, hogy kikapcsolom és nem nézem meg a végét. Akkor befejezetlen érzetem marad, pedig jelen esetben lehet, azzal jobban jártam volna.

A főszereplő, Pat egy sehova sem tartó kis senki. Amikor a főnöke elmegy, a kirúgást ugyan megússza, de meg lesz neki mondva, ha nem villant valamit, egykori tanulója – az új főnök – sem fogja megtartani. Így kénytelen egy megbízásért egy futóbolond nőnek imponálni, és indulni velük a maratoni futáson. Csak éppen Pat dögletesen lusta, semmi kondija. A csapattagok is válogatott eszelősök, sok tekintetben tipikus komédia alakok. A kivétel természetesen a jó nő, a csapatban futó doktornő, aki kedves is és segít a férfinak megbirkózni a kihívásokkal.

A konfliktusok jönnek sorra, és egyiket jobban utáltam, mint a másikat. Pat rájön, hogy a barátnője az új főnökkel csalja. Hogy ne nézzék le, belemegy egy fogadásba, és az egész jótékonysági futás bevételét felteszi egy olyan versenyre, amiben esélye sincs. Természetesen akkor bukik le ezzel, amikor legrosszabb a helyzete.

Tetézi, hogy a legtöbb poén vállalhatatlan, vagy undorító is egyben. Pl. a versenyre készülve a különben kisportolt, esélyes Spencer egy olyan energiaitalt kezd el vedelni, amit a káros hatása miatt már be is tiltottak. Saját bevallása szerint is úgy néz ki tőle, mint egy kiszáradt here. Nekem a zombik is eszembe jutottak róla, de igen, áll az is. Nem mintha a kiszáradás szélén álló Pat jobban nézne ki a végére.

Magát a sportot is kifigurázza a film. Az egy dolog, hogy a szereplők mennyire szenvednek, ez még bele is férne és nem lenne paródia. Viszont, a végére a verseny közvetítésére meghívnak egy focistát. Amikor meghallja, hogy mennyi ott a fődíj, lemegy és nevez ő is. Világcsúccsal nyeri meg a versenyt, és úgy jön vissza, hogy nem is futott, csak sétált egyet. Anélkül jobb lett volna, tény.

Igazán ismert színész nincs benne, nem meglepő módon. Nincs benne olyan szerep, amit elvállalna, akinek már van egy kis renoméja. McHale jár ehhez különben a legközelebb, de ő ismert is arról, hogy bevállal ilyen kreténségeket. Hoppá, mellékszerepben még van egy ismerős. Alyson Hannigan a csaló barátnő, bár alig van pár jelenete az egész filmben.

Nem tetszett, buta és nem is vicces film. Még azt a szintet sem üti meg, hogy jó háttérfilm legyen.

Lassan már el sem tudom képzelni, mi akar lenni a The Regime (s01e03). Most ott tartok, hogy minden rész alapján más benyomásom alakul ki róla. Elena újabb színeit kaptuk meg: láttuk hisztérikusan, hagyva felemelkedni a katonát. Követte az ő vízióját. Most viszont valami újat talált ki, és megfosztotta mindentől, amit addig adott neki. Vagy ez lenne a lényeg? Hogy a diktátor csinálhat amit akar, és a hangulatai határoznak meg mindent? Hogy neurotikus, semmi logika nincs a döntéseiben, és az egész rendszer korrupt? Színészileg sokat beletettek a színészek, jó alakítások vannak benne, amelyek tudják ellensúlyozni, hogy látványra mennyire nulla az egész. Továbbra is a hotelből lett palota a helyszín, és legfeljebb a szereplők ruháiban van változatosság. A történet meg egyre furább, még mindig nem tudok ezen nevetni, és már el sem tudom képzelni, hova tartanak az események.

Ha címet akarnék neki adni, akkor valami szerelmes madárkákat tennék a Resident Alien (s03e04) jelen epizódjához. A felügyelőnő jött, itt ragadt és Harry szerelmes lett, ezzel kb. le is fedtem mindent. A Föld megmentése helyett Harry az eszét veszti – közben meg azon morogtam, hogy kb. minden embernél intelligensebbnek kellene lennie, a katonák beszélnek is arról, hogy kell nekik, mert okos. Csak éppen ezt nem látom semmiben megnyilvánulni. Nem csak most, hogy Heather az eszét vette, eddig sem éppen ő tűnt a legélesebb késnek a fiókban. Úgyhogy, szokás szerint mások történeteit sokkal szívesebben követem. A polgármester családjában lassan már kellene, hogy észrevegyék mi folyik. Az egy dolog, hogy Max látja az űrlényeket és sok mindennel képben van, de már az anyja is kezdi sejteni, mi történhet. Ott várom, mire lyukadnak ki. Egyre közelebb kerülnek a seriffék is, ha ők a szokott lökött módjukon is teszik ezt. Kb. ugyanaz jár a fejemben, mint az eddigi részeknél is. Ha mindenki összetenné, amit tud, már a megoldás is meglehetne. Csak éppen ez komédia, és hiába annyira jól adja Tudyk az űrlényt, én már inkább morgok a lassú haladáson, mint nevetek az olyasmiken, hogy milyen egy polipféle meg egy madárféle űrlény csevegése.

Csak nem irányt vált Shaun élete? Vagyis, a The Good Doctor (s07e03) hoz egy új irányt. Eddig Shaun volt mindig az, aki nyitott volt az újdonságra és esélyt adott az embereknek. A saját helyzete éppen eléggé megtanította arra, hogy nyitottabban álljon az emberekhez. Most azonban kapott egy olyan rezidenst, akivel nem tud mit kezdeni. Mindennaposak az összecsapások, egyszerűen a két ember betegsége nem akar összeférni. Shaun pedig most előszőr nem megoldást keres, hanem elutasítja a nőt. A többiek próbálnak hatni rá, majd meglátjuk, mire jutnak. Különben meg maradt minden a régi: olyan eseteket kapnak, amelyek a maguk életében is megoldásokat hoznak. Pl. nem vagy képes részt venni a barátod családi életében, mert a te családod kirekesztett? Éppen olyan ember mellé kerülsz, aki majd példázza, hogy a nagyobb célért megéri áldozatot hozni. Lassan az is állandó lesz, ki miben jó. Shaun hozza az okos meglátásokat, Park meg egyre inkább a sztársebész szerepébe bújik. Ezen az évadon belül is nem a mostani volt az első eset, hogy ő végezte a nehéz műtétet.

A heti részt nevezhetném úgy, hogy a kollekció meghatározó darabja. Vagyis, a heti The New Look (s01e08) epizódban érkezett egy New York-i fejes, akit mindenki le akart nyűgözni. Még Chanel is bedobta magát, remélve, visszajuthat általa Párizsba. De tudjuk, hogy ez az évad Dior felemelkedése, így nem meglepő, hogy ez lesz az, amikor Christian végre rájön, milyen irányba akar elmenni. Az egész részben a nagy darabot kereste, a meghatározó ruhát és nagyon nem esett jól neki, hogy családi életet is pont most kell élnie. Elment a testvéréhez, és ha az apjukhoz nem is jutottak el, ahogy a bátyja beszélt általánosságban, abban már rá lehetett ismerni, hogy ez lesz az új stílus leírása is. Már itt jót mosolyogtam azon, hogy ez lesz majd divatba is öntve, holott nem is ruhákról beszélgettek. A húg története viszont egyre kevésbé tud lekötni. Még mindig a traumát igyekszik feldolgozni, kis lépésekben tud haladni. Amit értek is, csak éppen több részen át nem jó nézni. Chanel meg szokás szerint kombinál és mesterkedik, és Binoche remekel. Neki még azt is összehozták, hogy önmagának is látszik, és Cocónak is.

A véres rész után csendesebb a heti Invincible (s02e06). A fele banda kénytelen gyógyulni és gyászolni, megint sok mindent és mindenkit elvesztettek. Mark sem ér rá, ha éppen nem életveszélyes helyzetekben van, a kapcsolatát kellene menedzselnie. És most vannak azon a ponton, hogy hiába szeretik egymást Amberrel, egész egyszerűen más az életük, és nincs idejük egymásra. Ment is a lelki szemetelés, de még egymással nem tudtak beszélni. Jó kérdés, szétmennek-e az évad végére, mert mindketten érzik, hogy valami nagyon nem ok így. Mert azt kétlem, hogy Mark fel tudná adni mindazt, ami hősként meghatározza, hogy többet legyen a lánnyal. A nagy szálon meg csak annyi haladás volt, hogy Mark gyorsan megfejtette, mit akart üzenni neki az apja. Új infó: írt regényeket is, amelyeket Mark szemével nézve sokkal inkább önéletrajz, amit a Földön sci-fiként lehetett eladni. A kisöccs is nő, nyomorult Debbie megint meg kell mentse a helyzetet. Azért nagyon gáz, hogy nevelheti fel a férje mástól született gyerekét… Mivel kevesebb volt az öldöklés, egy visszafogottabb rész volt, de azért a sokkoló elem bene tudott lenni most is. Rex eléggé le van robbanva, pl.

A héten jókat vigyorogtam A mi kis falunk (s08e18) részen is. Károly és Zömbikné szála folytatódott, de már érzem, hogy kezd leáldozni neki. Legalábbis, nagyon úgy tűnik, hogy Károly nem akar megfelelni annak az életmódnak, amit a nő várna mellette. Ezen kívül Ildikó dolgozni kezdett a kocsmában, kissé kiszámítható módon a kinézetével és a ruháival lendítve fel a forgalmat. A falu észlényei meg egy emutojást néztek dinoszaurusz tojásnak, és elindultak levadászni a dinót az erdőbe. Az akkora kreténség volt, hogy már vicces is lett. Pláne, hogy Gyuri folyamatosan sorolta a filmes ismereteiből, hogy mi minden sülhet el rosszul. Annyira a szokott formátumot hozza, és sokszor teljesen kiszámítható is volt. Ugyanakkor, ez most valahogy jobban csúszott. Talán kevésbé kretének a karakterek? Passz, de a szokottnál jobban megvoltam ezzel a résszel.

Végül, visszatért Miss Scarlet és Duke (s04e01) nyomozni. Az új szín különben nem csak a DVD borítón, de Eliza filmes ruhatárán is látszik. Rendszeresen meg szoktam jegyezni, hogy nem tűnik hitelesnek, hogy a nő mindig ugyanabban a 2-3 ruhában mutatkozik. Most van új szett, majd nézem is, hogy ebbe lesz öltöztetve a részekben, vagy végre változatosabb lesz a ruhatára. A cselekményben meg kitalálták, hogy haladjanak is, meg ne is. Eliza átvette egy nagyobb iroda vezetését, de az alkalmazottak otthagyták, így változás is van, meg nem is. Lényegében most is magában, legfeljebb a barátokkal nyomoz és még mindig nincsenek ügyfelei. Több szereplő elment, mint Moses, de tettek a helyükre másokat. Így pl. megismerhettük Moses unokaöcsét. Amit szeretek benne, a hangulata, megmaradt. Krimi, de kedélyes. Nem is túl buta az ügy, a mostani bordélyházi rablás is meglepően frappáns megoldást kapott. Természetesen a Duke és Eliza közti feszültség is megvan, bár már érzem, hogy itt is készülnek valamire. Nem véletlenül mondta a nő már a rész első felében, hogy valami változott, más a viszonyuk. William sem véletlenül ejtette el a nő felé szinte első megjegyzésként, hogy gyönyörűnek találja. Feelgood kosztümös kriminek szívesen nézem, az első rész is szépen hozta a humor és nyomozás kellemes egyvelegét.

Először is, a Netflix eme sci-fi története egy regény alapján készült. Nagyon hamar meg is kérdeztem magamban, hogy olvasta a könyvet, aki ezt a filmet adaptálta? Mert kb. olyan, mintha ki lenne belőle emelve a szerelmi szál és egy kis belső válság a főszereplőnek, és ennyi.

Nem tudok továbblendülni azon, hogy mennyire másképpen értelmeztem én a regényt, mint aki ezt az adaptációt megírta. Ez popcorn irányba van eltolva, amiben az a fő téma, hogy Jakub nézzen szembe az érzéseivel, és jöjjön rá, hogyan legyen az a férj, akire a feleségének szüksége van. Szerelmi történetté van írva, amiben a férj pszichológusának szerepét egy űrlény kapta. A regény viszont egy történelmi trauma feldolgozása, amiben Jakub szemén át azt nézzük meg, hogy az apák bűneit, egy más rendszert a következő generáció miképpen tud feldolgozni. Az egyik románc, a másik történelmi és politikai szembenézés. A filmben Jakub és Lenka története a lényeg, a regényben Jakub és az apja tettei között érzem a nagy szembenállást és feldolgozást.

Nem is könnyű a filmet úgy nézni, hogy ez ne jusson rendszeresen eszembe. Próbálkoztak olyasmikkel izgalmat csempészni bele, hogy meghibásodás van a hajón és a főszereplőnek gyorsan megoldást kell találnia, de ez is csak alibi. Érzelmi, pszichés szembenézés a film is, csak éppen a komolyság helyett mentünk a könnyedebb szerelmi téma felé. Annak ellenére is nehezebben nézem sci-finek, hogy a filmen egyértelműen meg van jelenítve az űrlény és része a cselekménynek. Ha az ember csukott szemmel nézné, és az űrlény helyett egy pszichológiai rendelőben lennénk, akkor is működne a történet, nem kellene sok változás. Ezért nem is érzem igazán sci-finek.

Pláne, hogy az nagyon kiveszik belőle, amiért az egész küldetés anno elindult. Jakub egy égi jelenségből kell, hogy mintát gyűjtsön. Válság van készülőben, válaszok kellenek. De foglalkozik majd ezzel bárki is? Nem. Mert az lesz a lényeg, hogy Jakub menjen haza, legyen jobb férj és tudjon apa lenni a gyerekének.

A látvány minimális. Vannak az égből, a jelenségről szép vágóképek. Az űrlényt is korrekten összerakták, főleg, ha eszembe jut, hogy pl. a Resident Alien milyen ronda maszkokkal dolgozik. Ez CGI és egy pókra emlékeztet a lény, ha valamihez nagyon hasonlítani akarom. Különben érdemes angolul nézni, mert Paul Dano adta a hangját. Nem egy szépfiú, de jó színész és az orgánuma jó. Az egyik legjobb élményem a filmben Dano hangja volt.

Pedig itt Sandler is igyekezett, mondjam úgy, színészt játszott, és nem csak ökörködött egyet a baráti körrel. Csak éppen olyan színészek kerültek köré, akik egyszerűen jobbak nála. Az emberi jelenetekben Carey Mulligan lett szerethetőbb és érthetőbb nála – nem is érti az ember, hogyan szedett össze egy Jakub egy Lenkát. Amikor meg csak hallgattam, Dano lopta a showt.

Most kattog is az agyam azon, hogy annak, aki nem olvasta a regényt – szerintem jó páran vannak, nem éppen egy sikerkönyv -, milyen élmény volt ez a film. Egy sci-fibe oltott szerelmesfilm? Vagy az űrlény volt érdekes nekik? Azt sejtem, hogy a cseh történelmi traumát ők sem látták benne.

Vicces is volt, meg nem is. Az biztos, hogy ez egy komédia, csak nem mindig az ízlésem szerinti a humora. Összességében azért inkább elnéztem, mint sem, csak lehetett ez volna jobb is.

A történet adja magát: adott egy gazdag rokon, akit igazán senki se szeret, mert a modora nem kevés kívánnivalót hagy maga után. Szeret mindenkit sértegetni, és a kedvességet hírből sem ismeri. Csak éppen a családban ő az egyetlen gazdag ember. Mi több, éppen haldoklik. Így aztán az örökösjelöltek a betegágy mellé gyűlnek, hogy egy kis hízelgéssel, vagy éppen trükközéssel biztosítsák maguknak az örökséget. 3 csapat alakul ki: a főszereplő lánytestvérek, akik a családi boltot szeretnék megmenteni. Az unokatestvérük a férjével, és a fura rokon, aki valamiért mindig a rokonai felé mutat szerelmi érdeklődést, ezzel perverznek és betegnek bélyegezve magát a kiszemeltek szemében. Mindenki beveti, amit tud: a férje péksüteményeit, viccelődést, a másik lejáratását.

A történet motorját majd az adja, ahogy a szereplők egyre messzebb mennek el, és már hajmeresztő, mit meg nem tesznek Hilda néni kegyeiért. Beatrice simán beküldené a férjét, hogy csábítsa el a nénit, akinek még kedve lenne életében utoljára férfival lenni. Savannah és Macey hasonló célból kutatják fel a néni középiskolai szerelmét, és még az sem tántorítja el őket, hogy a bácsi regisztrált szexuális bűnöző. Azért ez komédia, nem erőszaktevő, csak magát mutogató bácsika.

Az különben nem ért, ha az ember menet közben az agyát kikapcsolja. Én egy pontig szerettem volna megérteni, ki kinek és hogyan rokona, de aztán feladtam. Pláne, hogy a film megjátszik olyanokat, mint a két szőke, nagyon fehér nőnek egy latino, esetleg indián húg. A féltestvérük, vagy örökbe fogadták? De az sem volt tiszta, hogy az unokatestvérek milyen ágon azok. Hilda néni testvéreinek a gyerekei lehetnek? Nem derül ki. A történethez igazából nem kell, minden hasonló szálat el kell engedni és nem várni, hogy minden logikus legyen. Akkor sokkal élvezhetőbb a történet.

A szereplők a humorosan szerencsétlen körbe illenek. Senki nem túlzottan jó ember, de nem is gazfickók gyülekezete a család. Önzők, de az egy ilyen filmbe kell is. Mert az természetesen nem jut eszébe senkinek sem, hogy mindegy, ki örököl, megosztozhatnak. Mindenki magának akar mindent, és nem is titkolja. A végére igyekeznek azért lazítani ezen, de az már annyira a vége, és annyira nem olyan stílusú a film, hogy túlzás lenne azt állítani, hogy jobb emberek lettek a végére, mint kezdetben voltak.

A casting egész jó, de azért nem mai felhozatal. Kb. mindenkinek megvolt már a maga nagy dobása, és már elvállalja, amit kap. David Duchovny, akiről nem is emlékszem, mikor láttam utoljára reményteljes filmben akár csak mellékszerepelni is. Anna Faris egy időben paródia királynő volt, most leginkább az exe miatt emlékszem rá. Ron Livingston. Rosemary DeWitt. Kathleen Turner. Talán csak Toni Colette a kivétel, ő még rendes szerepet is kap, ilyenekben meg pihen. Mondjuk, a legjobb Turner volt, jól állt neki a kötekedő, zsémbes néni szerepe, aki mindenkinek az agyára ment.

Amikor nem gusztustalan poénokat erőltettek, és nem kerestem az értelmet, elvoltam a filmmel. Újra nem nézném, de nem is fájt, hogy a pokolba kívánjam.

Ha már megszegem a saját szabályom, legalább jó okkal tegyem. Úgy is mondhatnám, hogy még magyarul nem jött ki a sorozat alapjául szolgáló regény, de hamarosan már olvasható lesz. Én meg nem vártam meg, végignéztem a sorozatot és csak kicsit bánom.

Igaz, inkább azért, mert a regény trilógia lesz, és a sorozaton – főleg a végén – is érezni lehet, hogy Antonia még csak elindul az úton, amin majd el fogjuk kísérni. Most pedig drukkolhatok, hogy menjen annyira a regény, hogy a folytatásokat is lefordítsák és kiadják, mert mire a sorozat ér el a végére… Attól tartok, az nem mostanában lesz.

De, nézzük magát a műsort. Krimi, és ami meg is lepett, hogy összefüggő történettel. Kb. valami olyasmit vártam, mint A mentalista. A mindenkinél okosabb hős segít bűnügyeket megoldani, minden részben mást, miközben van egy nagyobb nyomozás, amit szép lassan a háttérben kibontanak. De nem, a Vörös királynő mellszélességgel vállalja fel a nagy ügyet, és nincs mellette körítés. Antonia a világ egyik, ha nem a legintelligensebb embere, akinek mentálisan még rá is segítettek a képességeire. Ő úgy lát és dolgoz fel adatokat, mint senki más. Most mellé rendelnek egy bukott nyomozót, és egy gyilkosság sorozat felderítését kell elvégezniük. Gazdag és befolyásos emberek gyerekei tűnnek el, hogy nagyon brutális módon kivégezve kerüljenek elő. Rögtön az első esetben egy kivéreztetett kamaszfiút kapunk, akinek végig kellett néznie, ahogy elvérzik, majd a fejét is félbe vágták. Nem ő az utolsó áldozat, és Antonia olyan összefüggéseket is meglát, amit még a saját főnöke se akar elhinni neki.

Ez az egyik motor a sorozatban: hogy mennyire extrém a játszma, amibe belekeverednek a szereplők. A hangsúly pedig a játszma. Olyan erők vannak működésben, amelyek túlmutatnak a most elraboltakon és a gazdag szüleiken. Ezért is lehet trilógia, mert van egy minden mögötti történet. A sakk ebben a formában is megmutatkozik, nem csak a titkos szervezet formájában, vagy, ahogy Antoniát nevezik a szervezeten belül. (Ok, a királynőt értem, de miért vörös? A sakkban nem fekete és fehér van? Az ellenfél Fehérnek jelöli magát, ráadásul.) Az igazi célt még nem is nagyon látom. Ki az okosabb? Majd ez is megfejtésre kerül, idővel.

A másik Antonia és Gutierrez kialakuló barátsága. Mindketten az átlagtól eltérő, különc emberek. Csak amíg a nő magának való és szenved, a férfi társasági lény lenne, ha nem előítéletekkel fordulnának felé és hajlandók lennének barátkozni vele. Szívélyes, magának ártva is jót akar másoknak, szereti a jó ételeket és nagyon kedélyes. Bár hangoztatja, mennyire jó rendőr is, egyelőre inkább Antonia utánfutójaként üzemel szakmai téren.

A krimire rátelepülnek a szereplők magánéleti problémai, ezek kötöttek le kevésbé. Antonia férjének lelövése, a gyereke helyzete része lesz a játszmának ugyan. Ám így is ismétlődő, kevés újat tud mondani.

A színészeket egészen jól eltalálták. Vicky Luengo nagyon hozza Antonia fura és mintha belassult reakcióit, míg a társa ellenpontozza a pozitív megjelenésével. Hú, az a bonyolult neve a színésznek, nem is akarom kiírni… Övék a színpad és működik is a kettősük.

Nem látványsorozat, de legalább az olyan elemeket kölcsönözik máshonnan, mint Antonia különleges értelmezési folyamatának bemutatása. House, Sherlock, Shaun – van már pár ilyen a palettán. Annyi gyilkosság meg nincs, hogy azokat is ide tudjam sorolni. A legsokkolóbb elem a fagyasztott, félig lefejezett fiú volt, de azt sem töltött túl sok időt a képernyőn. Mondjuk, azt annyira nem is bánom.

A program tehát legközelebb a regény elolvasása, aztán majd figyelem, lesz-e és mikor folytatás.