Az egyik kedvenc Marcel-filmem Taika Waititi jegyzi. Különben is van olyan filmje, amiből sokkal többet ki tudott hozni, mint ami az alapanyagban benne volt. Vagyis, a rendező neve elég ahhoz, hogy megnézzem a filmjeit. Ha meg olyan főszereplő színésze is van hozzá, mint Michael Fassbender, nem kérdés, hogy mozizok.

A Next Goal Wins igaz történeten alapul. Adott egy focicsapat, amelynél rosszabbat nehezen lehetne találni. Adott egy edző, aki a jók között volt, de egy magánéleti tragédia szakmailag is mélyrepülésbe vitte. A kettőt összeadjuk, és Waititi stílusában nézhetünk egy Hamupipőke-történetet. Amibe benne van az is, hogy nem teljes happy endre játsszunk. A rossz csapatot nem lehet annyira fejleszteni, hogy bajnokságot nyerjenek. Nem véletlenül az a cím, ami: már annak is örülnek, ha történelmük első gólját be tudják lőni egy mérkőzésen. Ahogy az edző tönkrement házassága sem épülhet újra, és feltámadni sem lehet. De ettől még jobbá alakíthatók a dolgok.

A film talán különös is attól, hogy nem akart sima komédia lenni. Életérzés film is, amiben a szigetlakók mindenkit elfogadó, vidám stílusa is hangsúlyos lesz. Teljesen más az értékrendjük, mint a nyugati emberé. Még is van az a hatás, ami Rongen edzőt is éri az elején. Rájuk kell hangolódni, és meglátni, az ő szemléletükben mi az érték. Ez és az elfogadás gyakran, sőt, mindig a komédia és a sport rovására megy, amitől meg szájbarágós a műsor. Akkor is, ha én különben bájosnak is találtam, ahogy a csupa mosoly, elégedett emberek elnézően szemlélik, ahogy az edző kiakad és csapkod össze-vissza, meg állandóan alkoholt keres, hogy valahogy túlélje a helyieket és a helyzetét.

Az edzésnek megvoltak így is a pillanatai, és akadt egy-egy poén is. A kedvencem talán az volt, ahogy a polgármester meg egy csomó mindennek az elnöke terelgetni kezdte az edzőt. Az különben nem kicsit paródia is arról, milyen a fehér ember. Hogy kell neki a látszat, az útszéli misztikum, az olcsó és giccs. Jót is vigyorogtam azon, amikor a tengerpartra szervez neki egy megvilágosító beszélgetést, és a párja ki is akad, hogy a Mátrixból kellett koppintani, hogy valahogy felspanolják az edzőt. Akinek persze le sem eszik, mennyire átvágják, megvan a spirituális élménye.

A film ívét is az adja, ahogy kezdetben a helyiek és az edző más szemlélete és világnézete ütközik. Majd a fejlődés az lesz, ahogy az edző tud váltani, és közeledik a helyiekhez. Így kezdi el feldolgozni a gyászát és a dühét, sok mindent el is tud engedni a végére. Ettől lesz dramedy is, mert nem csak nevettetni akarnak, Rongen valóban egy mély gödörben volt, és onnan kezd el kimászni. Az a történet meg nem vicces.

Különben az felmerült bennem, hogy vannak nagyon fura húzások is a filmben. Ez már a modern kor, mégis csak találgatják, miért változhatott meg az edző olyan gyökeresen. Senkinek nem jutott eszébe, hogy a fiatalon, autóbalesetben meghalt egyetlen gyereke elég ok? Nekem annyira egyértelmű volt.

Agyilag vannak részek benne, amit túlzásnak érzek vagy rossz értelemben furának. De az egésznek a kedvességét és emberségességét nagyon tudtam szeretni.

Látványra nem kell sok mindenre számítani. De a sziget szép hátteret ad, és Fassbender ott van a középpontban. Nem ez élete filmje vagy alakítása, de korrekten végigcsinálta a filmet. Bírtam akkor is, amikor csapkolódott és vedelt, de amikor elkezdett kimászni a gödörből, akkor is. Neki nem csak egy arca van, az érzelmi váltásokat láttam rajta. (Amit éppen nézek sorozat, ezzel nem bír és így feltűnőbb a különbség.)

Összességében nem ez a rendezőtől és a vezető színészétől a kedvenc filmem, de én jól elvoltam vele. Az a kedves film, amin jót mosolygok, meg jobban érzem magam tőle. Kellenek ilyenek is.

Már azon is meglepődtem, hogy ilyen film egyáltalán létezik. Majd azon kerekedtek el a szemeim, ki vette át Schwarzenegger szerepkörét. Vagyis, melyik nyolcvanas évekbeli akciósztár döntött úgy, hogy egy óvodában fog bohóckodni.

A válasz különben Dolph Lundgren. Nem tehetek róla, de szegényem annyi ikonikus negatív szerepet játszott, hogy nehezen vonatkoztatok el azoktól. Stallone ellen bokszolt a Rocky 4-ben. Van Damme életét keserítette meg a Tökéletes katonában. Nem éppen ő az, akit el tudok képzelni kisgyerekek mellett. Bár igaz, hogy újabban és mellékszereplőként inkább pozitív alakokat játszik, mint Aquaman apósa. De itt még főszereplő.

Már maga az óvoda is furcsa volt nekem. Ha óvoda, miért vannak tanórák? Olyan fura volt az egésznek a felépítése. Értelmét még annyira se láttam. Osztályokra voltak osztva, a tanórák is szervezetten mentek, kivéve, amikor mégsem. Mit tanult itt a gyerek? Mi volt az alapelv? Mindegy, nem is ez a lényege. Azért kellett a keret, gyanítom, hogy Reed ügynök még jobban kiakadhasson, miközben próbál szót érteni a gyerekekkel.

Ezen vérzik el különben a film: nem lettek jók a gyerekekkel kapcsolatos részek és nagyon gagyi a kerettörténet. Az előző óvóbácsi különben színvonalas hacker volt, akinek az utolsó munkáját, vagyis egy pendrive-ot keresnek. Állítólag a gyerekek tudják, hol van. Megjegyzem, ha a férfi el akarta mondani hol van, miért nem mondta meg? Miért azt mondta, hogy a gyerekek tudják? Tiszta felesleges.

Gagyi, ezt is írhatom. Buta és erőltetett a történet, amiben nem lehet eldönteni, hogy az FBI vagy a bűnözők emberei a selejtesebbek. A végső leszámolás is, minimum a fájdalmas nézni jelző jár neki. Annál talán csak a film vége volt rosszabb, amivel nagyon nem is tudtam mit kezdeni. Azt még ok, hogy hiányoztak neki a gyerekek és az óvónő, de most akkor mi van? A nőért visszamegy, kerek. De miért az óvodába? Azért csak nem adja fel a jelvényét, hogy kisgyerekeket pesztráljon. Amihez nincs is végzettsége.

Nem vicces a film. Az önmagában nem elég, hogy van ez a nagy ember, és próbál gyerekekkel kommunikálni. Nem nagyon megy neki. Aztán majd a társa ad gyereknevelési tippeket. El is tolódik az egész a túl liberális irányba. Valahogy furcsa volt nekem, ahogy asszertív kommunikációt tanítanak a kicsiknek, és azon problémáznak, hogy nem szabad azt mondani neki, hogy okos volt, mert ezzel túlterheljük és teljesítménykényszer alá helyezzük a gyereket.

Még úgy is nagyon gagyinak éreztem az egészet, hogy anyáméknál láttam fél szemmel, amíg beugrottam délután és egyéb ügyeket intéztünk. Azt is írhatnám, nem lep meg, hogy eddig nem tudtam erről a filmről.

Visszatért ez az agymenés is, és az elején gondban is voltam azzal, hogy mibe is kapcsolódunk vissza. Az első évadból kb. annyi maradt meg nekem, hogy a béna lány a gyógyulással együtt kap némi szuper erőt is, de mielőtt a jó szolgálatába állna, egy fiúval nekiáll utazgatni és szórakozni.

Ehhez képest most erőltettem az agyam, ki a gonosz, hogyan szabadult, milyen mitológia van a történet mögött. Arról nem tudok nyilatkozni, aki nem látta az első évadot, de akinek ki van pipálva, az első részek úgy vannak összerakva, hogy visszaidézzék a korábbiakat. Nem ismételnek, de olyan parkolópályán vannak a szereplők, ami alatt átbeszélhetnek dolgokat és tervezhetnek a jövőre. Addig meg visszakapjuk az alapokat, emlékeket, mit is nézünk.

Gyorsan átfordul harcolós és képességes történetbe. A feltámasztott lénynek megvan a maga terve, amiről a rend egyre többet megtud, és harcolni kezdenek ellene. Érezni is benne a más médiába eső alapokat. Küldetések vannak, külön karaktertörténetek, amelyekbe bele tudok látatlanba is látni egy-egy képregényfüzetet.

A mitológiája felemás. Mivel a vallási dogmák nem izgatnak különösebben, nekem nem gond, miképpen gondolják át a teremtést, istent, angyalokat, mindenfélét. Könyörgöm, ez egy olyan sorozat, amiben a pápa a Vatikán pincéjében simán elrendel és végignéz egy kínzást is. A középkorban ebben nem is lett volna semmi, de ez a modern kor. Vagyis, aki hívő és érzékeny is az ilyen dolgokra, inkább ne próbálkozzon. A pápa is az egyik ilyen botránypont, de az angyalok – glória téma még elvadultabb.

Egy-egy ponton éreztem benne, hogy igyekeznek építkezni. A gonosz több akar lenni, mint egy hataloméhes diktátor, de aztán nem tudták kibontani, és megmaradtak az egyszerűbb indokai. Mások meg félbehagyottak. Az pl. alig van magyarázva, hogy mi is történik Lilith-tel, lóg a levegőbe ő is, a világa is.

Ami tetszett, amikor kiderült, kicsoda Miguel. Voltak rá tippjeim, de az eszembe se jutott volna, amit a sorozat szánt neki. Korábban is bírtam az ő alakját, így azért zokon is vettem, neki mit szántak az írók. Igaz, nem lehet egy ilyen típusú sorozatot áldozatok nélkül megúszni, de nem kicsit jelképes, hogy kik halnak, illetve kik a gonoszok. A harcos apácák a jók. Ava a hősnő, aki felnő a feladathoz és kész feláldozni önmagát is. A rendfőnöknő simán feltámad, miután meghalt. Ellenben a pápa nem kicsit megosztó, és annak ellenére, hogy elvileg a jó oldalon áll, messze nem egy jó embernek tűnik. A főgonosz hímnemű, akit egy harcos nő fosztott meg korábban a diadalától. Ezek után ki kell írnom, hogy a jó szereplők oldaláról ki adja majd az életét, és ki marad életben? Annyira a női oldalra van döntve a sorozat, hogy kicsit más hangsúlyokkal a femináci címkét is rátenném.

Ide kapcsolnám azt is, hogy még egy LMBTQ szálat is sikerült beleerőszakolni. Mégis, minek? Ok, buta kérdés. Az lett volna a csoda, ha a Netflix enélkül kiengedett volna egy sorozatot.

Látványra közepes. A legtöbbször nem ronda vagy igénytelen a látvány, de attól messze van, amit szépnek mondanék, vagy jól megcsináltnak. Egyes elemek rosszabbak az átlagnál, azokban érzem, hogy a képregény miatt erőszakolták bele. Lilith szárnyai, hogy egyet írjak.

A színészeket hozták vissza, de ez nem az a sorozat, amit színészi játék miatt nézne az ember. Gyakran volt olyan érzésem is, hogy az apácák harci ruhái fontosabbak és jellegzetesebbek, többet elárulnak róluk, mint bármi egyéb.

Legutóbb azt olvastam róla, hogy a Netflix elkaszálta. Nem lep meg: nem elég látványos, nem is okos sorozat, így nincs igazán rátűzhető címke. Nem egy látványos akció fantasy sok harccal, de nem is egy okos világuralomért áskálódó történet. Egyszer elmegy, de elsőre is vannak pillanatok, amikor inkább idegesít, mint szórakoztat. Arra viszont hagytak esélyt, hogy egy filmmel még lezárják. Majd kiderül, elkészül-e.

Durva, mennyire utálták ezt a filmet. Amiket találok róla, az alapján egy Adam Sandler rosszízű agymenésre számítottam. Ehhez képest én egészen jól megvoltam vele.

A történet az a fajta, amire különben is rákaptam A bűnösnek köszönhetően. A családod elrabolták, veszélyben vannak. Te az irodádban vagy élő rádióműsorban, és csak a beszéddel lehet esélyed megmenteni mindenkit. Zárt hely, telefonon kapcsolatot tartva, legfeljebb az épületben mozogva, amikor a családrabló ad valamilyen feladatot. Mindezt különben éjszaka, hiszen Elvis egy éjfélkor induló beszélgetős műsort vezet.

Az tudja elrontani, amikor már nem elégednek meg a telefonálással és az egy szobába zárt alaphelyzettel. Elvis akcióba lendül, az ellenfél is mozog, és kb. hajszába kezdenek a rádió épületén belül. Ott már sikerül egyre több hihetetlen elemet felhalmozni, és az már nem is igazán feszült, amikor üres termek között bújócskáznak. Valahol értem, miért akartak így valami mozgalmasabb elemet is beletenni, de nem kellett volna. Azt a feszültséget, amit a telefon egyik felén lenni, és a beszéden kívül mást tenni nem nagyon lehet, nem tudja hozni az épületen belüli hajsza.

Arról nem is beszélve, hogy a betett hulláktól a saját paródiája kezd lenni az egész. Túl hihetetlen, hogy valaki erre képes lehet. Az olyan körítéssel együtt is, hogy katona volt és a sereg kiképezte pl. bombák telepítésére. Még akkor is sok, ha a végére tudjuk a csavarokat.

Mert a filmnek van még egy trükkje. Korábban is van rá utalás, de igazából akkor esik le, ha már tudjuk, az egésznek mi volt a veleje. Elvis megosztó személyiség, akinek a száján is, ami a szívén. A történet elején a főnöke figyelmezteti is, hogy a stílusa miatt megütheti még a bokáját. Akkor és ott az van kiemelve, hogy nyíltan és bántóan kimondja a véleményét. Elvis azonban másról is ismert: a durva tréfáiról. De ezt a végén veszik csak újra elő, és értelmezik újra a főnök figyelmeztetését. El van rejtve az infó, ami a későbbiekre nyom tud lenni.

A teljes poént nem akarom lelőni, de a film végére nem is kicsit játszanak el azzal, hogy mi történt igazából, ki nem az, aminek mondja magát. Egy fokkal több is az átverés, mint ami még jól esne. Amikor már a csavar csavarjának is csavarja van, és mindent 5 perc alatt dobnak ránk a végén, az már sok a jóból.

Magamban elmosolyogtam azon is, hogy kinek kellene elvinni a produkciót a hátán. Mondjuk, a poszter egyértelműen lök Mel Gibson felé, aki különben beleesett az idős színészek egyik rákfenéjébe. Tom Hanks kapcsán szoktam még morogni azon, hogy már nagypapa korban van simán, talán van is unokája, de a filmvásznon kisgyerekes apákat játszik, mintha 20-30 évvel fiatalabb lenne. Most ezt adja elő Gibson is. Ok, idősen is alapíthat családot, de miért kell azt nézem, hogy a 70-hez közeli férfinak óvodás korú gyermeke van? Miért fájna annyira, ha az a gyerek szereplő unoka lenne? Különben a keménykedés még mindig nagyon megy a színésznek, azok a részek álltak neki legjobban, amikor nem az aggódó apát, hanem a gonoszkodó arcot hozta.

Mellé betették William Moseley-t, akiről már mindig a Narnia és a The Royals fog eszembe jutni. Nem túl szerencsés, hogy a 40-hez közel is fiatalembereket játszik. Mit is mond a filmben, hány éves? A húszas évek eleje, ha jól rémlik. Moseley több mint egy 10-sel idősebb, és nem annyira kölyökképű, mint pl. Austin Butler.

Nem látványfilm, amikor az akar lenni, nem áll jól neki. Én minden bajával együtt azért elnéztem, még vigyorogni is tudtam rajta, de ez már Gibson leszálló ága. A lényeg, hogy annyira azért nem rossz film, mint amennyire lehúzták.

Egy újabb film, amire nem nagyon tudok mit írni. Még csak azt sem merném rá mondani, hogy természetfilm. Ez dokumentumfilm akar lenni? Még arra hajlok leginkább.

A története nagyon egyszerű. A kaliforniai puma élettere nagyon lecsökkent, és a faj már a kihalás szélére került. Az állam terve, hogy újabb fizetős autópályákat épít, még inkább ellehetetlenítené az állatok helyzetét. Így is, a plusz pálya nélkül nagyon sok és fiatal egyedet vesztenek el azért, mert a területét járja be a nagymacska, elütik és belehal a sérülésekbe. A film készítői azt akarják elérni, hogy megmutassák ezeket az állatokat, szimpátiát keltsenek. Ehhez kamerákat szereltek fel, és egy olyan területet, ahonnan már kiszorult a puma, de visszatérhetne, megfigyelnek. Nézik a környékre tévedő állatokat, és drukkolnak, hogy egy nőstény visszatérjen. Kölykei legyenek. Vagyis, újfent benépesüljön velük a szakasz.

A történet nagyja abban merül ki, hogy kamerákat tesznek ki, és nézegetik a készült képeket. Örülnek, amikor megjelenik a puma és talán kétszer látunk olyat is, amikor sérült állatot igyekeznek megmenteni az állatvédők. Azért annyi érzékük volt, hogy egy sikertörténetet követtek nyomon, amikor a nagyon sérült állat élni akart, a doki adott neki egy esélyt és a puma életben is maradt. A statisztikák is benne vannak a filmben – nem ennek a macskának az esete a tipikus, sajnos.

Nagyon kevés a cselekmény, és bántóan unalmas az éjszaka kamera képeit nézni, aztán örülni egy jól sikerült fotónak. Az üzenet is nagyon szájbarágós. Nem az állatokról tudunk meg többet, vagy a visszatelepülő nagymacskát követjük. Sokkal inkább a fotók elkészültének a története ez, és a szavazásnak, hogy ne épüljön autópálya, hagyjanak legalább egy ösvényt és reményt a pumának.

Még csak szentimentalista és érzelmes sem lett, pedig az állatvédelemmel el lehetett volna menni abba az irányba is. Ez sokkal inkább száraz, és a készítő történetére fókuszáló. Mi másért zárta volna azzal a filmet, hogy a fotói bekerültek a National Geographic egyik számába, és dedikál?

De ettől az üzenete még fontos. Az ember iszonyatos tempóban teszi tönkre a többiek életterét, és halálra ítélnek fajokat szükségtelenül. Nem szabad ezt hagyni, az állatoknak is kell hagyni teret.

Már úgy álltam neki, hogy a regényen átrágtam magam. Mert ez eredetileg könyv – ugyanaz a szerző, aki a Daisy Jones & The Six kötetet írta, amiből elég sikeres sorozat lett. Szerintem Daisy, a szerelmi háromszög után majd jön Jenkins Reid több története is filmen, de egyelőre van ez a hármas.

Sajnálatos, de pont egy olyan témát ragoz, ami nálam a legrosszabbak között van. Rühellem a szerelmi háromszögeket, pláne akkor, ha valaki tényleg benne igyekszik lenni mindkettőben. Ok, itt elég speciális helyzet alakul ki, de akkor is. Hiába talált ki Jenkins Reid egy ilyen történetet, nekem bajom van a hősnő viselkedésével.

Emma mást sem akart, mint elmenekülni otthonról, kalandozni és bejárni a világot. A gimis álomfiú, Jesse felfigyel rá, és együtt állnak neki az álom megvalósításának. Már házasok és még mindig nagyon boldogok, amikor Jesse egy fotózásra tartva lezuhan és eltűnik. Emma lassan kezdi újra: visszaköltözik a szülővárosukba, átveszi a családi könyvesboltot, majd összejön a középiskolai legjobb barátjával. Sam mindig is szerette, csak éppen ott volt Jesse. Most már el is jegyzik egymást, amikor megcsörren Emma telefonja. Jesse hívja – egy lakatlan szigeten volt eddig, de hazaúszott és vissza akarja kapni az életét.

Emma pedig abban a helyzetben találja magát, hogy mindkét férfit szereti. Jesse a nagy szerelem, akit túl jónak gondolt magához, de megkapta és csodás volt. Sam meg a biztonság, az új kezdet. Hogy válasszon? Az alapvető probléma meg az, hogy kívülről teljesen egyértelmű. Évek teltek el, és Emma nagyon megváltozott. A kalandozó, világjáró energiabombából könyvesboltos lett, aki családot tervez és szereti a kisvárost. Jesse pedig rohanna mindenfelé, neki a régi Emma kellene. Még ki is mondja. Emma más lett. Folyamatosan ezzel szembesülnek, hogy már nagyon mást akarnak az élettől. Emma mégsem tud dönteni, egyszerre szédíti mindkét férfit. Ez az, amiért közel ellenszenves is nekem.

Megjegyzem, a regényben még inkább, mint a filmen. Jenkins Reid úgy írta meg, hogy éppen azt a férfit szereti jobban, aki a szeme előtt van. Jesse elhívja kávézni – amint vele van, nem is érti, miért nem megy vele azonnal és annyira imádja. Aztán hazamegy Samhez, és már vele boldog, vele fekszik le és nem is érti, hogy gondolhatta, hogy nem ő az igazi. A filmen ebből visszavettek, szexuálisan és érzelmileg sem ugrál annyira a két férfi között, de még így is több volt, mint amit tisztességesnek tartok.

Nyomorult Sam. Nekem különben ő a halványabb, a kevésbé szimpatikus, de akkor sem ezt érdemelte. Simán visszafogadja a nőt, amikor pontosan tudja, hogy éppen egy szex hétvégéről érkezik vissza hozzá. Még mondja is, hogy tudja, de hallani nem akarja, amikor Emma bevallaná, mit csinált és bocsánatot kérne. Nekem a végére kb. olyan érzésem volt, hogy mindkét pasi túl jó Emmának.

Pedig a filmből is kikerekedik a lényeg. Hogy változunk, velünk az érzelmeink is. Így a nagy szerelem is halványodhat, és más lehet az igazi, ahogy mi is mások leszünk. Mindenki kap a végére happy endet, szépen el van varrva minden. Mégis, Emma alakja a regényből már annyira felhúzott, hogy filmen sem tudtam szimpatizálni vele. Igaz, nem is nagyon próbáltam.

A szereposztást erős közepesnek mondanám. Igazi sztárnak senkinek nem sikerült lennie, de közel vannak/voltak hozzá. Philippa Soo a Hamilton egyik főszereplőjeként mindent nyert, amit csak lehetett. Ő volt Alexander felesége benne, kb. a legfontosabb női szerep a darabban. Utána filmezni is elkezdett, de semmi nincs a Hamilton sikerének a közelében. Simu Liu bekerült a Marvel főszereplők közé, aztán most már úgy tűnik, egy olyan történetben, ami jól el is hal. Ő volt a gyűrűs történet főszereplője, utána szerintem még csak cameo szerepet sem kapott a többi filmben. Luke Bracey meg sikergyanús akciók és románcok főszereplőjeként is feltűnt, majd már csak mellékszereplőként, de igazán semmi se robbant be.

Nagyon női film is lett, pedig azért elég extrém történet van benne. Jesse olimpiai szintű hosszútávúszó volt, aki azért nem lett olimpikon, mert Emma mellett inkább felfedezte a világot és élhetett az imádott fotózásnak. Évekig egyedül marad egy szigeten. Hogyan éli túl? Majd edzeni kezd, mindig egyre többet úszik, hogy majd hazaérjen. Ok, a románcok amúgy is kevésbé kötnek le. De simán megnéztem volna ezt a filmet Jesse oldaláról, ami vele történt. Jenkins Reid különben nyilatkozta, hogy direkt nem ez a történet született meg. Neki Emma volt az érdekes. De még így is, van a regényben egy fejezet, amikor Jesse kiakad, és azért elmesél dolgokat a feleségének. A filmben ez nincs benne.

Nem is látványfilm, ebből adódóan. Az emberek és az érzelmeik a lényeg. Hallmark filmnél különben jobb, és Jenkins Reid jól meg is írta. De Emmával akkor sem barátkoztam meg.

Lényegi változás nincs A mi kis falunk (s08e13-14) háza táján. Ugyanaz a felépítés, stílus és szereplőgárda. Az egyetlen, ami feltűnt, hogy Reviczky egy ideje nem volt színen. A többieket cserélgetik, feltűnnek, az állatorvos kb. akkor volt utoljára, amikor rájött, hogy a doktornő lakbért fizet, csak Károlynak. Különben is egy ideje tolódnak az arányok, mások szerepelnek többet, míg az eredeti gárda tagjai jelen vannak, csak kisebb arányban. Igazán nem is megy az idő és a cselekmény, még csak az évszakok se haladnak. Egyet még – mivel most két heti részt egymást után néztem meg, a szokottnál jobban feltűnt, mennyire ugyanazt a poént adták el kétszer. Vagyis, Répák más kocsijával próbáltak ügyeskedni.

Arról fogalmam sincs, hogy minek nézem még a Chicago Fire (s12e05) heti részét is. Kelly szokás szerint fel van szívódva, még mindig esküvőt szerveznek kis léptekben, és nincs egy értelmes mentés sem. Egy új szereplő jött, egy egykori bokszoló, aki most tüzet olt. Talán kíváncsi vagyok, hogy lesz-e esküvő, vagy kitalálnak ellene valamit. A Chicago Med (s09e05) is a szokott formáját hozta, vagyis magánélet és munka keveredik. Jellemző, hogy mindenki olyasmi esetet kapott, ami személyesen is felkavarta. Vagyis, Mitch egy olyan férfit látott el és kereste a családját, akit gyermekként pszichés problémák miatt megnyomorítottak. Maggie próbálta a válását feldolgozni, és egy férfit már képbe is hoztak neki. De lehetne még sorolgatni, jellemzően a maguk bajai tükröződnek vissza az esetekben. Valamint, a Will pótlék is a szokott ügyekbe keveredett. Megint megtalálta, hol lehet a rendszerbe belekötni. Jobban szeretem, amikor a gyógyítás fontosabb, és nem mindenben visszatükröződika  dokik élete.

Ha már címeket adok a Masters of the Air (s01e06) részeinek, akkor ez volt az Erőgyűjtés. Vagyis, azt néztük meg, hogyan igyekeznek töltekezni a pilóták, hogy újra képesek beszállni a gépekbe. Jó érzékkel többféle verziót bemutattak, ki miből merít erőt. A kedvencem Rosie része volt, aki látszólag rendben van, kész bevetésre menni, aztán egyszer csak tényleg látni, hogy milyen küzdelem neki is menni, és kockáztatni. Jól vitték a zene motívumát. Ez volt kiegészítve egy oxfordi konferenciával, és Bucky fogságba esésével, kihallgatásával. Megjött a válasz arra is, hogy mi lett azzal a szereplővel, akiről tudtam, hogy élnie kell a történelem szerint. Újra együtt vannak a barátok, és egy más oldalról fogjuk velük megnézni a pilóták sorsát. A fogságot. Mivel úgy tűnik, Rosie a legjobb pilóta, ő majd hozza az akciót, a barátok meg talán szökni kezdenek. Most azonban csendes rész volt, akció nélkül. A dráma volt a lényeg, hogy mit tesz a harc a katonákkal.

Évadzárózott a True Detective (s04e06). Végül, maradtak a realitások mentén. Meglepően tisztán körvonalazták, hogy mi történt és miért. Mindenre tudtak olyan magyarázatot adni, ami észérvekkel felfogható. Ok, a helyiek vallomása és látomásai maradtak a misztikum oldalán, de erre nem is építettek különösebben semmit. Szépen elvarrták a szálakat, látványelem nélkül. Volt egy kis nyomozás még, a magánéleti szálakat is csendesen elvarrták. Többen kibékültek, vagy ha nem is mutatták ezt konkrétan, voltak azt sejtető elemek, hogy érzelmileg is stabilabbak igyekeznek lenni. Alapvetően Foster sorozata lett, itt nem volt olyan egyenrangú partenere, mint az első évadban a két nyomozó közötti dinamika. Viszont, mellékszereplőkkel szépen dolgoztak, és jó csapatot építettek köré. Látványra sötét, de vannak benne szépen felépített képek. A sötét ellenére. Ebben a hosszúságban elment ez az évad, inkább a hangulata, mint egy izgalmas krimi vitte el.

Ha egy sorozatnak vége, keresek más néznivalót. Visszatért a Resident Alien (s03e01) is, elvben ez az utolsó évad. Alapozásnak mondanám a későbbiekre nézve. Átvettük, ki milyen helyzetben van, milyen emlékek igyekeznek feltörni. Nyomorult polgármestert kifejezetten tudom sajnálni, tőlük mégiscsak elloptak egy magzatot a szürkék. Harry meg próbálja kitalálni, hogyan legyen tovább. Az vicces is volt, ahogy most a másik űrlénnyel méregetik egymást. Leginkább várom, mire fognak kilyukadni. Egy űrlény meg az a pár emberi segítő kevésnek tűnik, pláne, hogy milyen szinten befolyásolják és használják ki máris a kisvárosiakat a szürkék. Vagy, majd a végén mindenki nekik megy? Egyelőre kisebb poénok, helyzetek vannak benne, a nagyobb vonalat meg várom. Minden színész vissza is jött, rövidebb évadra, ez igaz. Egyelőre szerencsére az űrlény alakot nem erőltetik, ez korábban se tetszett, most se. Reméljük, lesz benne még ötlet.

Meg sem próbálom a neveket idehozni, és úgy tenni, mintha én tudnám őket. Addig jutottam el, hogy ha a sorozatban valakit mutattak, akkor tudtam, hogy pl. ő a rendőr, a titkos segítő vagy a történet gonosza. A neveiket ki tudom lesni netről, de igazából nem tudom őket.

Ugyanis ez egy koreai sorozat, a hasonlókból ismert hosszú és a fülemnek teljesen idegen nevekkel. Mondjuk, a történet érdekelt, és szerencsére kevés olyasmi van benne, hogy valakit csak emlegetnek. Ha akad is olyan, a szövegkörnyezetből azért rájöttem, kiről van szó.

Fekete komédiát vártam, de a sorozat meglepően komolyan veszi magát. Adott egy fiatalember, akinek az unalmas életét egy gyilkosság rázza fel. Szörnyen érzi magát miatta, nem is érti, mi ütött belé. Aztán a hírekből kiderül, hogy az elintézett gonoszkodó ember egy sorozatgyilkos. Hősünk lassan rájön, hogy megérzi a gyilkosokat. Elkapja a düh és végezni is tud velük. Egy másik szereplő, akit a segédként emlegetek, meg elméletet gyárt köré. Ő az igazságtevő, aki végezni tud a bűnösökkel és a természet úgy rendezi a dolgokat, hogy nyom se maradjon utána. Ami megvan a várt fekete komédiából, az legfeljebb annyi, hogy néha mi okozza a nyomok eltűnését, ami miatt a rendőröknek esélye sincs. A hullát összenyalta a kutya, azon aztán kész voltam.

Adni kell neki pár részt, mert többet ki igyekeztek hozni belőle, mint a gyilkosokat ölő fiatalember és a megszállott rendőr párharca. Mert természetesen akad az őrsön valaki, aki nem adja fel, és egészen jól ráérez konkrét nyomok nélkül is, hogy mivel állnak szemben.

De, jön az a bizonyos második réteg. A segítő és a rendőr közös múltja: mert a képregényhősök megszállottja: a kövér kocka, aki tudja is magáról, hogy nem lehet belőle igazságosztó, legfeljebb számítógépes tudásával segítheti a hősét, egyszer már próbálkozott ilyesmivel. De nem hőst, hanem antihőst teremtett, aki a rendőr apját is megölte a maga védelmében. Ez a korrupt alak, akit meg a sorozat gonoszaként jegyeztem meg, tér vissza, és kavarja fel az állóvizet.

Meglepően összefüggő is a sorozat, nem az a tematika, hogy gyilkos hősünk elintéz egy-egy rosszfiút részenként. Abban különben ötletesek a készítők, hogy milyen emberek és milyen bűnökkel akadnak az útjába. Érdemes is lenne megszavazni, kinek ki volt a leginkább ellenszenves. Nekem a látássérült lány, de az is durva volt, ami a kötekedő kamaszfiúkról kiderült. De minden fel van fűzve egy láncra, ahogy Tang megtanulja használni az erejét, segítőre akad és felfigyel rá a rendőr és a rosszfiú is.

Nem is igazán látványos, még maguk a gyilkosságok sem. Sőt, inkább olyan, mintha a főszereplő csak szerencsétlenkedne, de a sors vagy végzet, vagy mindegy minek hívom, mindig a segítségére sietne. A végére a képi világa el is sötétedik, és komor lesz a sorozat. Még kevesebb nyoma a fekete humornak, csúszunk át drámába és bosszúba.

Egy ponton A sebezhetetlen idéződött fel bennem, itt Tang tündököl Bruce Willis helyén. Pláne, hogy a segítő képregényrajongó egész jól behelyezi abba a keretbe. Megvan a képesség, a nemezise, a nyomozó is, aki a történettől függően tud lenni mellettük vagy ellenük.

Színészi játékról se nagyon akarnék nyilatkozni. Sajnálatos módon az jobban le tudott kötni, hogy nagyjából megjegyezzem, ki hogyan néz ki és mi a szerepe a történetben.

Leginkább a furcsa szót tenném a sorozat mellé. Több minden akad benne, de tisztán se nem akció, se nem krimi, se képregényfilmes.

Az első döbbenetem az, hogy Cannes-ban ennek a filmnek a rendezője megnyerte a legjobb rendezést 2021-ben. Aztán leesik az állam azon, hogy meglepően jók a kritikái a filmnek. El nem tudom képzelni, hogy egy sima mozinéző erre be akarna ülni és még tetszene is neki.

A helyzet az, hogy szerintem nekem több pozitív előítéletem van a filmmel kapcsolatban, mint az átlagnak. Szeretem a musicaleket. Marion Cotillard a kedvenc francia színésznőm. Adam Driver ugyan messze nem kedvencem, de színészként tehetségesnek tartom. Még a történetben is van olyan elem, ami miatt érdekelne. Halál, lelkiismeretfurdalás és bosszú. Ehhez képest szabályosan szenvedtem, mire vége lett.

Össze se tudom szedni, hogy jöttek sorba az elidegenítő elemek. Az első, a zene. Nincs benne egy olyan dallam sem, amit érdemes lenne külön is meghallgatni. Fura, elidegenítő, szomorú és semmi báj. A szerelmi téma, Ann és Henry dala különösen alkalmas kínzóeszköznek is.

A második, nem tudtam mit kezdeni Henry alakjával, még a legjobb pillanataiban sem. Látjuk a férfit akkor, amikor mindenki odáig van a műsoráért, és a világ egyik legjobb komikusaként tartják számon. Isten majma a műsora címe. Nekem is az jutott eszembe, hogy majom, csak nekem nem viccesen és kedvesen. Nincs egy poénja sem, amin legalább mosolyogni tudnék. Itt is: elidegenítő, furcsa, depresszív a jelzők, amiket rátennék.

Végig éreztem benne egy paródia jelleget is, ami szintén az agyamra ment. Ann drámai operaszínésznőként lett híres, aki rendszeresen meghal a darabjaiban. És van erre dal is, poén is írva. De még ennél is durvább, amit a címszereplő Annette kapcsán megjátszanak. Ugyanis a kislány helyére betettek egy fababát. Csak a legvégén, amikor a börtönbe megy meglátogatni a férfit, akkor játssza igazi kislány. Annak mondania kellene valamit? Mit jelképez, hogy oda gyerek ment és nem a baba? Passz. Egyszerűen nem fogta az agyam ennek a filmnek a mélyebb rétegeit. Sőt, inkább megkérdőjelezném, hogy vannak neki.

Bár, egy tippem lenne, miért érdemes belehallgatni. A horror egészen új szintje, ahogy Adam Driver musical színészként mutatkozik be. Szabad rapnek nevezném jobb híján a produktumát, és elviselhetetlennek minősíteném. Jobban halálra váltam tőle, mint hosszú ideje akármelyik horror filmen. Bár, a Mosolyogj már egy ideje húzza az agyam, hogy meg kellene néznem, majd kiderül, az feledtetni tudja-e az isten majmát.

Döbbenetesen jó szereposztása van, és mégis akkora borzalom ez az egész. El tudom hinni nekik a szerelmet, a karrier sikertelensége miatti feszültséget, de a gyilkos indulatokat is. Nem rossz alakítások vannak benne, csak rémes történet.

Egy, majd két gyilkosság és egy sikertelen komikus kálváriája. Határozottan az volt a legjobb érzés a film kapcsán, amikor végre vége lett és kikapcsoltam.

Azt nem fogom tudni megválaszolni, miért kellett ez a folytatás. Pláne, ilyen történettel. De itt van, gyerekfejjel némileg talán élvezhető is.

Az én benyomásaim nagyja az volt, hogy értelmetlen és jórészt fárasztó az egész. Kezdve azzal, hogy kb. nulla értelme volt annak, hogy Max megint vérfarkas akar lenni. Ok, rendes gyerekként hozza a kockák tipikus jellemzőit. Vagyis: okos, de szerencsétlen. Ő az, aki tényleg hasra tud esni a saját nadrágjában. Vérfarkasként az állapota alapból adott tiszteletet, ami most nincs meg. De azért nem működik, mert hiába lesz megint vérfarkas, nem jönnek azok a dolgok, amiket ettől várt. Hogy is tartja a mondás? Menekülhetsz, de a gondjaid akkor is viszed magaddal?

A család többi tagja is hasonló helyzetben van, annyi különbséggel, hogy ők a kisfiúval ellentétben nem a szörnnyé válásban keresnék a megoldást. Nem is igen tudták megfogalmazni, hogy kinek mi a baja. Talán Fay esetében érthető, hogy nem tudja, miképp legyen tovább. Továbbtanuljon, dolgozzon, mi akar lenni? Nem is örülnek, amikor Max varázslata az egész családot szörny alakba ragadja. Nem is működik, amikor boldogok lesznek és visszaváltoznak, annyira erőltetett az a rész.

A család témája kerül elő a másik szereplő kapcsán is. Mila egy kb. Max korú kamaszlány, aki mágikus lényeket gyűjt be. Baba Yaga is a listáján van, ami miatt a Wishbone család a nyomába ered, és megindul a hajsza, ki menti/gyűjti be előbb King Kongot, Nessie-t vagy éppen a jetit. Mila indoka minderre az, hogy a szüleinek akar megfelelni és boldoggá tenni őket. Max kezdi el majd feszegetni, hogy valami nagyon nem stimmel abban a dinamikában.

Igen, a Starr szülők indokai meg agyzsibbasztók. Kaphatna ’Mi van?’ díjat. Sci-fi és fantasy találkozása, de nagyon agyament. Fantasy lények erejét szívnák le, hogy egy robotot életre keltsenek vele. Ha legalább valami értelmes céljuk lenne, de ennek még az indoka is béna. Az igazi ember helyére robot kell, mert az tökéletesebb?

Bele lehet magyarázni, hogy a mese azt mondja el, hogy a családnak az a dolga, hogy elfogadjon annak, aki vagy. Ne akarjon tökéletessé tenni, csak szeressen. Terelgessen, de nem zsarnokként rád települjön. A tökéletesség pedig unalmas. Az embert a kis hibái teszik egyedivé és izgalmassá. Az disztópia is lenne, ha mindenki egy engedelmes robot lenne csak és semmi több.

Alapvetően lenne benne jó ötlet is, csak mindig jön valami annyira gyerekes és buta ötlet mellé, hogy azzal el is vette tőle a kedvem. A Pixar tudta fénykorában nagyon adni azt, hogy minden korosztálynak szóljon. Mese, de felnőttként is le tudott kötni és értelmes volt. Ezt nem tudja ez a szörnyes család.

Látványra is megvan a kettősség. Van, ami aranyos és cuki benne. Pl. a természetfeletti lények nagyja. Nessie a kedvencem, de King Kong is plüssállat kompatibilis. Sokkal jobban néznek ki, mint a visszatérő szörnycsalád másik alakja. A múmia design még mindig rettenetes, és Max vérfarkas alakja is inkább mosolygós, mint komolyan vehető. Azt hagyjuk is, mennyire az ő alakmása Mila is. Testvérekként is el lehetett volna adni őket, de itt gyerek szerelmi szálat kapnak. Azért se voltam oda, talán nem kell kihangsúlyoznom.

Döbbenetes is, hogy az angol változatnak milyen színészek adták a hangjukat. Jason Isaacs simán bevállalta Dracula grófot, de a Wishbone családtagok is olyan hangokból állnak, mint Nick Frost vagy Emily Watson. Pedig ez nem is egy jó mese.

Kb. annyi jutott róla eszembe, hogy meg kellene néznem Jessica Brown Findlay (Fay angol hangja) valamelyik sorozatát, amit még nem láttam. Az értelmesebb lenne, mint ez a mesefolytatás.