Az eredeti nyelvjátékot, talán szerencsére, nem igyekeztek visszaadni. Nem érzem így sem jónak a címet, de majd barátkozom vele. De azok a rokonok akkor sem szélhámosok, hanem tolvajok… Mindegy, ahogy írtam, emésztem.

A történet is hasonló érzéseket váltott ki belőlem – ülepednie kell kicsit, hogy ne érezzem ennyire idegesítőnek. Túlságosan is érzem, hogy mindenkire ráírták a szerepét. Elsősorban a leendő apósra és vejére. Még olyan is van benne, hogy megjegyzik Billynek, hogy hasonlít James Bondra. Hiszen Pierce Brosnan játssza, akinek az egyik legismertebb szerepe a 007-es. De különben álcát ölt, rablást tervez, vezet és verekszik – mondjuk, fekete kezeslábasban és maszkban, simán lehet kaszkadőr is, de nem ez a lényeg. Sármos, megnyerő akcióman. Adam DeVine Owen-je meg egy mackós, jószívű, átlagos kedves srác, aki hajlamos szerencsétlenkedni. Sokat mond, hogy míg a film végi rablásnál apósék nindzsásra veszik a külcsínt, ő Shreknek öltözik be. Ez jól is mutatja a köztük levő különbséget.

Ellen Barkin játssza Billy nejét és társát a bűnben, a lányukat Nina Dobrev alakítja és Poorna Jagannathan az egykori rablótárs, mostani ellenfél. Barkin és Dobrev felejthetők. Leginkább az maradt meg belőlük, hogy Dobrev mennyit öregedett a Vámpírnaplók óta. Plusz, mennyire rossz ötlet volt az a tetoválás a karján. Se a karakterhez nem illik, és még zavaró is. Jagannathan viszont nem veszi komolyan Rehan alakját, kellően őrültnek van beállítva és kifejezetten jól állt neki a karikatúra jelleg. Ha utólag visszagondolok majd a filmre, valószínűleg annak a nőnek a jelenetei fognak beugrani. Amikor arról mereng Parkernek, hogy már esküvői ruhát is vett, ha az apja észre térne, és a feleségét elhagyva őt választaná. Ahogy lazán agyonló egy embert, majd szereztet be cápákat, mert stílusosabb lenne azokkal felfalatni, aki felbosszantotta. Ha a nemétől eltekintek, sokban eszembe jut róla a Kick/Ass maffiózó sarjadéka, ahogy most belegondolok.

Nekem a színészek adták el, ha a karaktereik egysíkúak is lettek. Mert a története nem sok. Jönnek a soha nem látott apósék, és Owennek helyt kel állni akkor is, amikor kiderül, hogy miben is utazik ez a két ember. A sok nyálas betét se hiányzott volna, amikor Owen szónokol, hogy Parkerért bármire hajlandó. Ami érthető is, még egy leharcolt Elena is sokkal több, amit Owen a szerencsétlenkedésével álmodhatott magának.

Kevés az akciójelenet, azok sincsenek bonyolítva. Nem is kellett, ez inkább komédia. A rablások egyszerűek, és az akció leginkább abban merül ki, hogy a McDermott házaspár leveri, aki szembeszállna velük.

A humora leginkább közepes. Egy-egy mosolygós jelenet akad benne, de nem az a film, amin jókat nevettem volna. DeVine egyértelműn humorosnak szánt szerepben van, de annyira szerencsétlen és naiv ez az Owen, hogy inkább idegesített, mint nevettetett. Hogy visszakanyarodjam egy korábbi gondolatomhoz, Rehan túlpörgetett és túljátszott jelenetei voltak azok, amelyek még leginkább megmosolyogtattak. Annyira kattant lett az a nő, hogy azzal sokkal szórakoztatóbb, mint Owen.

Eléggé háttérfilm csak, ami mellett lehet takarítani, meg pakolni, vagy éppen kinek mit kell csinálnia.

Elkezd belassulni a Ragnarok? Azért pár harc szokott lenni egy-egy évadban, de a 2. évad záró részeiben egy összeállítás érkezett csak.

5 rész, és mindben Buddha néz szembe Zerofukuval – aki a 7 szerencseisten, csak egyben. Majd el is magyarázzák, hogy lett egyetlen istenből több is, és most miért egyesülnek a részek. A felépítés is megegyezik azzal, ahogy eddig is vezették a részeket. Kijelölik a párbajozókat, miközben kóstolgatják egymást, elmesélik azt is, kik ők a saját történetükben. Itt azzal van kicsit feldobva, hogy Zerofuku és Buddha története egy ponton találkozott a múltban, és Zerofuku a saját gondjaiért a másik férfit vádolta. Eléggé ráfeszült a témára, és a kettejük közti harcban is ez az érzelem hajtja.

Azért egy csavart is hagytak, mert Zerofuku helyére egy ponton más lép. Azzal behoznak egy új istent, aki aztán kísérletezik mindennel és mindenkivel. Fura is az a szál, mert Hajun valami olyasminek lett létrehozva, ami a Marvel Thor filmben Asgardot lerombolta. De kétlem, hogy ugyanaz lenne a két karakter. A keleti neve miatt is, meg nem Asgard rombolója volt ebben a sztoriban, hanem az Alvilágban végzett nagy pusztítást.

Maga a harc is kiszámítható, ahogy eddig is vezették a részeket. Valaki nyerésre áll, erre a másik előhúz valami rejtett képességet. Neveik vannak a támadásaiknak, egészen olyanok, mint egy verekedős játékban a kombók.

De ennek az 5 résznek adott az is, hogy Buddhát meglepően jól kitalálták. Maga a stílusa, ami tetszett. Volt benne valami hippis is, és modern alak lett. Nem azt a régi kori herceget hozta, aki egykor volt, hanem egy laza istent. Igaz, ezt az egyet nem is magyarázták meg. Hercules esetében is ott volt, hogy emberből lett isten, de ott láttuk a folyamatot. Itt viszont ember volt, követői voltak és egy lépcső kimaradt. A történet szempontjából annyira nem fontos, de akkor is.

Alapvetően a harc, a két fél egymással szembeni küzdelme van a középpontban, de főleg az istenek oldalát fokozatosan építik. Narrálják az eseményeket, és magyaráznak egymásnak. Az emberek oldalán Brünhilde végez hasonlót, de olyan emberi közösség nincs az ő harcosai mögött, mint az istenek oldalán látott együvé tartozás.

Tudja azt hozni, amit eddig is néztem benne. Még valahol jó is, hogy most csak 5 rész ment le. Így nem untam el – mert bizony az alapszerkezete egyezik a harcoknak, csak abban van különbség, az adott viadalt melyik oldalnak sikerül megnyernie.

Külcsínben is annyit tud, mint a korábbi évadok. Vannak meglepő megoldásai és különös alakok benne. Mondjuk, most éppen szeretem a formabontó megoldásait, de nem is egy vörös hajú, Gokura hajazó Thort kellett nézni.

A folytatásról még nem olvastam, de a manga él és virul. Épp most olvastam, hogy bele fog kerülni Siegfried is, Brünhilde félisten szerelme, akit az istenek bebörtönöztek. Jó is lesz, ha frissítik a mitológiát, és a görög – skandináv – ázsiai mellé más is érkezik.

Elég sok tolvajokat bemutató film van, és jó sok mindent loptak már a szélesvásznon. Nos, a franciák hoztak egy olyan komédiát, amiben valami újat sikerül nagy tételben elemelni. Parfümöket. Ez magyarázza a címet is, bár az aranyat túlzásnak érzem. Azért nem milliárdosok lesznek a lopott parfümök értékesítését követően.

A film komédia, különben, de a szereplők fél úton vannak a komolyabban vehető emberek és a white trash réteg között. Ha amerikai, és nem francia film lenne, akkor minden bizonnyal át is lépnék a határvonalat. Itt viszont közel vannak hozzá, de nem egyértelműen idióták. Volt egy ötletük, összehozták, és némi emberi gyarlóságtól eltekintve azért nem teljesen idióták.

Látjuk a teljes folyamatot, és ahogy mondani szokás, az egyszerű út a célravezető. Ebben a filmben nincsenek bonyolult tervek, minden nagyon is egyszerű és követhető. Ebből adódóan nem is a lopásnak kell a filmben a feszültséget adnia. Arra ott van a lebukás veszélye és a tervezés a cég tulajdonosával, akinek szintén össze kell kapnia magát, ha pozitív mérleggel akar kiszállni.

Valahol az is a bajom a filmmel, hogy nem vállal fel egy irányt, inkább irányzatokat igyekszik vegyíteni, és a végeredmény így nagyon semmilyen. Nem heist movie, mert ahhoz túl egyszerű terveik vannak. Pl. a kezdet annyi, hogy a szemét közé teszik a csomagolt értékes árut, és egyszerűen kitolják a szeméttel együtt. Nem romantikus film, bár a tolvajok feje pont a cégnél talál szerelmet, és megy végig a romantikus komédiák elemein. Vagyis: találkoznak, összejönnek, megvannak, összevesznek és lesz békülés is egy nagy gesztust követően. De ez csak melléktörténet, minden gyorsan megy és mondhatni, összecsapottan. De ez nem is romantikus komédia, csak van egy ilyen színezet is benne.

Nem is komédia, bár azzal igyekeztek humort vinni bele, hogy milyen emberekből áll össze a csapat és ők mit tudnak szerencsétlenkedni. Ehhez jön hozzá, hogy az igazgató látványosan nem ért semmihez, és az egyértelmű dolgok sem esnek le neki. Pl. miből telne egy raktárosnak luxusautóra? Még meg is fogalmazza a kérdést, de az egyszerű válaszig már nem jut el. A film el sem tudja dönteni, hogy az igazgatót milyennek ábrázolja. Amíg a főszereplő utálja, addig szerencsétlennek és inkompetensnek van beállítva. A végére, mire szövetségre kell lépniük, fejlesztenek rajta, és egy egész jó fej alakot hoznak ki belőle.

Nem látványfilm, minimális helyszínen forgatták és egy ismertebb színész sincs benne. Mondjuk, nincs is benne olyan figura, akit megérné valaki ismertebbnek játszani.

Sok tekintetben tucatfilm és még csak izgalmas sem lett. Ami menti, hogy nem amerikai film. Így azért nem ment el az egész a bugyutaság felé, annak ellenére, hogy egy szereplő sem éppen a legélesebb kés a fiókban.

Kezd kialakulni, mi lesz a nyáron a heti nézős sorozatom. Mert azért akad olyan újdonság, folytatás, amit majd tudok nézni.

A Hijack (s01e04) tökéletesen hozta azt, amit eddig is láttam ebben a sorozatban. Ahogy John alakja egyszerre igyekszik a fontos információkat lejuttatni a földre, megnyerni a túszejtők bizalmát, ugyanakkor szabadulási tervet is szőni, ha minden körülmény adott. Volt egy krízishelyzet, ami neki köszönhetően lett elhárítva, ahogy a válságstáb is neki köszönhetően tudja, kik térítették el a gépet. Mi még ezeket a válaszokat nem tudjuk, de már feltűnnek olyan elemek, amelyek előre sejtetik, hogy ebben az irányban megyünk majd tovább. Az a fajta thriller, ami az idegek harca elsősorban, de egy-egy összecsapást is megenged. Továbbra is elnézem, és tartom, hogy darálni is lehetne.

The Crowded Room (s01e08) is közeledik a végjátékhoz. Annyira, hogy Danny most már felismerte, mi a baja és a doktornő terápiát kezd vele. A személyiségeket igyekeznek egyesíteni, és arra láttunk példát, ez hogyan alakul. Ilyen szempontból Tom Holland jutalomjátéka volt a héten, hiszen már nem más testben látjuk a más személyiségeket, hanem ő játssza őket, mind Danny valamiképpen. A cselekmény nem is sokat ment előre, de színészileg többet bele lehetett tenni, és jobban átérezheti a néző Danny helyzetét. Ami különben emlékezetes marad belőle, az a mostohaapa szemét húzása. Most már ott tart, hogy keresztbe tesz a fiúnak, csak ki ne derüljön, miért akarta agyonlőni a fiú. Az mozgatja is az agyam, hogy az anya mit fog tenni. Meddig falaz neki? Lassan végjáték, vagyis hamarosan ki fog derülni.

Amit végig is néztem a héten: Poker Face (s01e09-10).

Mindkettő más, mint az eddigiek. A 9. részben Charlie az áldozat, akit elütnek. De túléli, amnéziásan és sérülten pont abba a motelbe esik be, ahol az a férfi is van, aki elgázolta. Belecsöppen egy mérgező baráti dinamikába, egy eltűnt lány ügyébe és most neki kell az életéért küzdenie. Ettől izgalmas is, hiszen először van közvetlen veszélyben az ő élete is. Jól összeillenek majd a darabkák, hogy a múltbéli eset és a jelen miképpen kötődik. Arról nem is beszélve, hogy talán most volt a legjobb vendégjáték. A gyilkos baráti párost Joseph Gordon-Levitt és David Castaneda alakította. Gordon-Levitt remekül hozta a narcisztikus fehér galléros bűnözőt – annyira lehetett utálni, pláne, ahogy kihasználta az embereket maga körül.

A zárásban pedig visszatérünk a kerethez. Charlie szembe kell nézzen a kaszinótulajjal. Meg a megoldóemberével, aki talán még jobban kikészült a sorozat részei alatt, mint Charlie. Így nyitnak is egy új szálat, hogyan lehet majd tovább haladni. Mert persze megint lesz valami, hogy a nőnek menekülnie kelljen tovább…

Nekem abszolút bejött ez a sorozat, szeretem a tematikáját és ahogy krimi. Columbósan.

És, most az újak. A My Happy Marriage (s01e01) anime, ami egy manga után készült. Nem az erőszakos vonal, amit általában nézek. Inkább Hamupipőke történet, annyi különbséggel, hogy ebben van mágia, és nem csak Hamupipőke mostohája, de az apja is szemét. A sztori röviden annyi, hogy egy nemes felesége meghal, ő pedig egy idő után újranősül. Születik egy második lánya. Az elsőt szolgaként kezelik otthon, folyamatosan éreztetik vele, hogy nem ér semmit. A fiú, aki kedves volt a lánnyal, aki tényleg megszerette, kénytelen a húgát elvenni, a hősnőt meg hozzáadják a sereget vezető nemeshez, aki hírhedt arról, hogy olyan szívtelen és kegyetlen, hogy már több menyasszonya is elmenekült előle. Bár van benne nem egy romantikus elem, valahogy mégsem lett egyelőre kifejezetten szerelmes. Inkább szomorú. Az nagyon kegyetlen, ahogy a kisebb lány mindent megkap, és élvezi, hogy bánthatja a nővérét, aki szerencsétlen annak is örül, ha egyáltalán szólnak hozzá. Szépen van rajzolva, a tájak és a természet kifejezetten szép benne. A szemek is kifejezők. Az emberi alakok meg tipikus manga figurák – egyetlen dolog tudott zavarni. A magas, szőke, világos szemű japánok, akiknek nincs is európai/amerikai felmenőjük.

A Foundation (s02e01) ott veszi fel a fonalat, ahol elköszöntünk a szereplőktől. Anya és lánya találkoznak egymással, és felmérik, hogyan tovább. Van egy kis kalandjuk, de a lényeges az lesz, ahogyan innen mennek majd tovább. Szokás szerint a császári udvarban történtek jobban lekötöttek – a császár megint ügyködik valamiben, és magas politika, merénylet is volt a történetben. Itt volt a több cselekmény, és hatása lesz annak, ahogy innen mennek tovább. Mert most jönnek rá, hogy még létezik és fejlődik az Alapítvány, míg a császárság halad a bukás felé. Visszatért az összes korábbi szereplő, többeket jó volt újra látni. A díszlet és a kosztümök viszont továbbra is megosztók – nem ronda, van is benne pénz és munka, csak eklektikusabb, mint ami jól esne a szememnek.

Végül, The Afterparty (s02e01-02) új évad is indult, rögtön két résszel. A koncepció maradt ugyanaz: történik egy haláleset, és a nyomozónak mindenki sorra elmeséli, hogy élte meg az előző nap történteket. A poén meg az, hogy mindenki története egy bizonyos stílusban lett leforgatva. Ezzel jellemzi azt is, ki az elbeszélő. A nyitány Aniq epizódja, romantikus komédia stílusban. Az eset alapjai kiderültek belőle, de az is alá lett húzva, hogy most sem szívlelem ezt a színészt és ezt a szerepet. Inkább idegesítő, mint vicces volt. Mondjuk, a mintául vett zsánerrel is így érzek. A második rész a halott friss feleségéé, és történelmi romantikusként megnézhettük a kapcsolat alakulását és az esküvőt is. Jó ötlet volt, látványos lett és működött. Az meg kifejezetten poén volt, ahogy ebbe a viktoriánus környezetbe beleillesztettek olyasmiket, mint a helikopter és a modern kor eszközei. A játékosság, az ötlet most is benne van, és ez pont jó lesz heti nézős sorozatnak. Jött vissza mindenki, aki az első évadban életben és szabadlábon maradt. Az ázsiai vonalat meg nem egy ismertebb komikussal erősítették: a szülők egyike Ken Jeong, a szeretett nagybácsi John Cho. Korábbi udvarlót Paul Walter Hauser, anyóst Elizabeth Perkins játszik. Lehet ez jó, ha bírják ötlettel.

Egy újabb horror antológia, én szeretem az ilyesmiket. Ráadásul, a novellás kötetet is olvastam, amit feldolgoztak. A sorozatot nézve pedig megfogalmazódott bennem, hogy nem is horrort nézek, hanem egy hatalmas allegóriát.

Mert hol is van Monsterland? Nem a szörnyek másvilági dimenziója, nem valami olyan természetfeletti, amivel a sorozatban riogatnak bennünket. Minden történet alapja olyasmi, ami nagyon is valós és mai probléma. Mert a Szörnyek földje igazából a világunk, és a horror része a mindennapoknak. Talán a részek nem mindenki életében előforduló eseteket mutatnak be, de nagyon sok kortünetet, amelyek között nagy valószínűséggel akad egy-egy, amihez mindenkinek van már saját története is.

A sorozat azonban azért horror antológia, mert ezekre a hétköznapi horror eseményekre ráhúz egy fantasy és ijesztő elemet. Szörnyek vannak benne, mitikus és rejtélyes események, mágia. Csak éppen meg lehet nézni, hogy ezeket mind le lehetne venni róla, nélküle is ugyanúgy működik minden történet és talán még ijesztőbb. Én legalábbis ijesztőbbnek tartok egy mostohaapát, aki a világ szemében maga a tökély, az éj leple alatt meg egy pedofil szemét, mint egy fekete szemű szörnyet, aki meg akar enni. Mert az első köztünk jár, a második nem.

Érdemes megnézni, miket veséz ki a sorozat. Kamasz terhesség és egy gyerek felnevelése, aki nem kell senkinek- illetve, az elhagyása. A kamasz tömeggyilkosságba kezd –akár iskolai lövöldözés, akár más színtéren. A pedofil nevelőapa. Környezetszennyezés, vezetői szinten és a hétköznapi ember, aki együtt kell éljen a következményekkel. Mentális betegség. Gyilkosságig vezető féltékenység. Gyermekrablás. Sok ötlet van arra, milyen fantasy keretbe ágyazzák ezeket, és sok a kifejezetten jól sikerült is. Mivel antológia, megvan a változatosság, hogy minden történet más tud lenni. Ami összeköti őket, amit nem győzök hangsúlyozni, hogy az igazi szörnyvilág a való világ.

Nem egy látványparádé, de a meglevő elemekkel jól gazdálkodtak. Inkább ijeszteni akarnak, mint a szemünket kényeztetni szörnyekkel és jump scream elemekkel. De félelmetesebb így, amikor a szomszéd jó emberbe kell belelátnod a szörnyet, nem egy másvilági kreálmányba.

Nem sajnálták a pénzt arra, hogy legalább egy-egy ismertebb sorozatszínész szerepeljen egy-egy részben. Luke 'Mike Colter' Cage kislányát rabolják el. A Good Omens boszorkánya jött sellőnek. Taylor Schilling a változatosság kedvéért nem narancsban és nem börtönből, de a saját elméjével küzd. Hamish Linklater perverziót rejtő szívsebész, Jonathan Tucker alakváltó menekülőt játszik. De vannak még többen is.

Kedvenc részt nem akarok kijelölni benne. Nagyon jól össze van rakva a New Orleans-i történet. Nagyon átérzem, ahogy az ember természetben játszott pusztítására ráfelel egy világvége történet, a Sátán eljövetelével. Nagy ötlet az is, ahogy a gyász és elmebetegség egy zombis történetben lett elmesélve.

Nem egy boldog történet, de ilyen témával hogy is lenne az? Viszont, az ötlet jó, korrekten megcsinálták, és le lehet vonni a tanulságokat. Sok időm elvette, lassan haladtam csak vele, de megérte végignézni.

Örök kérdés marad, mikor járunk jobban, ha először a regényt olvassuk el, vagy megnézzük a belőle készült filmet? Én az esetek nagy részében az olvasásra szavazok, hogy magam képzelhessem el a szereplőket. Ha már látom a filmet, a színész arca hozzáragad a szerephez. Néha azonban annyit emésztem magam a változtatásokon, hogy talán jobb lett volna fordítva.

Az utolsó szerelmes levél történetébe is belenyúltak. Mivel se a regény, se a film nem volt számomra nagy élmény, ez most nem volt annyira fájdalmas. Mégis, az egyik leggyakrabban visszatérő gondolatom az volt, hogy az átdolgozás miértjét kerestem.

Jennifer, Laurence és Anthony szerelmi háromszögét, ami az ötvenes években játszódik, szinte teljesen meghagyták úgy, ahogy Jojo Moyes kitalálta. A levelekkel volt egy minimális játék, máshol dolgozott az idős Anthony, és kimaradt, Jennifer végül miért tudta otthagyni a férjét. A regényben a családi vállalat sötét titkával zsarolhatta. Egyik sem olyasmi, ami lényegében változtatna a történeten. Vagyis, ez a fele a filmnek elég jó adaptáció.

A jelenben viszont van egy újságíró, Ellie, aki véletlenül ráakad egy szerelmes levélre, és rákattan. Ő akarja kinyomozni, mi történt korábban és közben maga is szerelemre lel. Itt vannak a komoly változások, és ezek már lényegesek is. Az még mindegy, hogy más az ürügy, amiért Ellie cikket kezd írni a levelek kapcsán. Viszont, maga Ellie más karaktert és előtörténetet kapott. A regényben pont azért érintik meg annyira ezek a szerelmes levelek, mert maga is hasonló élethelyzetben van, mint a levelek címzettje, J. Ő is benne van egy szerelmi háromszögben, csak ő a plusz egy fő. A másik nő, aki családos férfiba szerelmes és folyton csak várja, mikor választja őt a férfi. Azt akarja, hogy derüljön ki, J. elhagyta a férjét a másikért, és akkor ez remény lenne neki, hogy az ő szerelme is otthagyja majd a feleségét és a gyerekeit érte. A filmben Ellie csak egy szerelemben hitét vesztett kedves lány, a regényben ennél sokkal megosztóbb. Számomra ellenszenves is volt a viszonyával, majd, ahogy Rory-t kihasználta. Érthető, miért gyúrtak ezen ennyit. Nem akarták, hogy a két történet hősnője közül utáljuk az egyiket.

Mivel a története jelentős részét kidobták, a játékidő nagyja a múltban játszódik, és Jennifer van a középpontban. Ennek megfelelően a film látványvilágát is az ő korszaka határozza meg. Nem mintha sok mindent bevetnének – elsősorban Jennifer frizurája és a ruhái árulkodók. Ellie jelen világa szürkébb, ahogy maga Ellie is egy egyszerűbb, halványabb jelenség.

A cselekmény szerelmes, minden téren. Ellie nyomozza a leveleket, a leváltáros fiúval. Jennifer készül elhagyni a szerelemért a férjét, és itt lesz csavar, miért alakulnak majd úgy az események, ahogy. Moyes és az adoptáló előtt ezért az egyért le a kalappal: úgy sikerült amnéziát írni a cselekménybe, hogy az nem lett nagyon szappanoperás.

A szereplők egyszerűek, és a kiemeltek nagyon szimpatikusnak lettek ábrázolva. Fura, de itt nem a házasságtörő Jennifer érződik a rossznak, hanem az őt hanyagoló és kötelező bútordarabként kezelő Laurence. Ez utóbbi kapja különben az egyetlen negatív ábrázolást a filmen.

Nem állítom, hogy a szereposztás egyezett azzal, amilyennek a szereplőket fejben képzeltem. Shailene Woodley, a fiatal amerikai feleségként, aki mindenkit levesz a lábáról, nagyon nem jött át. Még akkor sem, ha legalább a frizurája jól állt. Callum Turnerbe se bírom belelátni a sikeres újságírót, aki háborús övezetekbe is jár. Még Felicity Jones Ellie megformálása volt a legszerethetőbb, hozzátéve, hogy valóban sokat alakítottak a regénybéli alakon.

Különben jól jellemzi a filmet, hogy leginkább azzal voltam elfoglalva, hogy Woodley sminkjét figyeltem. A szokottnál jobban ki volt emelve a színésznő szeme – azon meg gonoszul vigyorogtam magamban, hogy a szeretővel töltött délután után ugyanolyan kifogástalan a make-up, mint amikor felkenték. Ez ám a tartós festék…

Még nem találtam szavakat erre a filmre. Leginkább fogom a fejem, hogy ez meg kinek jutott az eszébe. Nekem közelebb állt egy Háry János történethez, mint egy történelmi filmhez.

A történet igazából nem is tudom, miért zavar ennyire. Ha nem magyar huszárok meg ez a kor lenne, jobban vettem volna, de így nagyon hamisnak érzem. Mária Terézia nagyban benne van a háborúban a poroszokkal, és azzal akarja tárgyalóasztalhoz ültetni Frigyest, hogy egy huszárcsapat elfoglalja Berlint. Ezt vezeti Hadik András, a hű hazafi, akit persze az osztrák urak ott és úgy gáncsolnak, ahogy csak tudnak.

Ennek a kalandnak a története a film, és szépen beleviszik a kalandfilmek eszköztárát. A poroszoknak van egy elit egysége, akiknek a vezetője egy korábbi csata miatt gyűlöli Hadik személyét. Természetesen vele lesz egy nagy leszámolás, miközben az egység úgy vonul, mint Dareiosz Halhatatlanjai a 300-ban. Az osztrák katona, aki már a film elején lopja Hadik tetteit, menet közben is összeesküvést sző ellene és rossz hírét keltené. Van hűséges feleség, aki várja haza a szeretett férjét, és tudtán kívül még a becsületét is megvédi. A huszárok között meg ott van az öreg mester, a fiatal nőcsábász, és kiszabadítják majd a bolondnak tartott ágyúmestert, aki egyedüliként lehet képes belőni magukat Berlin kapuin. Tényleg hozzák szépen sorba, ami egy ilyen filmben kell, és valahogy mégis rossz szájízzel néztem.

Nagyobb próbál lenni, mint amit a költségvetés engedett. Hozzák a tipikus trükköket, hogy úgy tűnjön, egy egész sereggel vonulnak, miközben kiscsoportos foglalkozást látunk valójában. A vár ostroma is ezek szerint lesz összecsapva – talán háromszor szól az ágyú, van egy kis kardvívás, és ennyi. A történelmi filmek drágák, és látni is, hogy igyekeztek fogni a pénzt.

A jelmezek, a huszárok külcsíne… Hát nem éppen divatos arcszőrzettel és hajzattal rendelkeztek. Még a katonai egyenruhákban is valami színpadiasságot éreztem, valahogy nehezen képzelem magam elé, ahogy a huszárok annak idején hogyan vonulhattak. Érdekes, az osztrák uniformissal nem volt ilyen bajom, de a huszárokéra nehezen állt rá a szemem.

Merengtem azon is, hogy milyen világnyelven cseveghetnek, mert itt bizony mindenki értett mindenkit, noha több nemzet fiai voltak elvileg. De még ezen lendültem túl a legkönnyebben, isten ments attól, hogy a magyar színészek megpróbálkozzanak a német szöveggel, és feliratból tudjam meg, mit akarnak mondani.

Amin nem spóroltak, azok a színészek. Az már más kérdés, hogy nem igazán írtak olyan szerepeket, amiben sok mindent meg lehetett volna mutatni. Trill Zsolt vonult küldetésre az első szóra, Hadik ebben a filmben a mintakatona. Túl jó is, hogy igaz legyen. Szerető férj, jó apa és ízig-vérig huszár. Molnár Áron játssza az ifjú titánt, aki vagy nőket szédít, vagy kis költségvetésben Legolast utánozza falon futással meg szaltókkal. (Ok, valószínűsítem, hogy ez utóbbiakat inkább a kaszkadőr hozta össze.) Még Reviczky Thun mestere a legjobb alapanyag, abban volt humor és kis különcség. A nők rosszabbul jártak, kb. 3 nevesített szerep van női, és nincs nagy különbség. Két uralkodó, egy szerető feleség, és különösebben semmi jellem. Még Bordán Lili porosz királynéja tűnt a leginkább életre valónak, ő feltalálta magát, amikor a férje távollétében kellett tárgyalnia az elesett város kapcsán, míg a tanácsadók nyelni-köpni se tudtak.

Talán az a plusz, a spiritusz hiányzott belőle legjobban. Nem tudnék olyasmit mondani belőle, ami miatt emlékeznem kellene később erre a filmre.

Egy újabb film, amit annyira untam, hogy kb. kétszer elaludtam rajta, és annyira butának találtam a cselekményét, hogy már el is kezdtem törölni az agyamból.

Roppant buta, majdnem romantikus komédia. A sztori röviden annyi, hogy Frankie újabb szakításon kénytelen keresztülmenni. Thomas azonban a szokottnál jobban kikészíti: a kisöccsét küldi át szakítani, és szinte azonnal lesz egy Frankie-nél szebb, sikeresebb és érdekesebb barátnője, akinek a kezét is kész megkérni. Frankie felteszi a kérdést: mi vele a baj? Arra jut, hogy van egy gén, ami miatt szakítanak vele. Hogy kiiktassa, neki kell szakítania mindenkivel, aki korábban dobta.

Egy szomorú, sértett lány ügyeskedik majd, akit nem sikerült sajnálnom. Eleve elég debil, ahogy mindenért Thomas kisöccséhez rohan. Tulajdonképpen a gyerektől várja, hogy megmondja neki, mit csináljon. Szánalmas az is, amit majd Thomas kapcsán megjátszik. Nem csak Thomast veri át, de magát is, és az már szánalmas szint, ahogy magához akar kötni valakit, aki nem szereti igazán. És az egész filmben erre kapja a bizonyítékot: mint amikor belopózik a férfi hipnózis kezelésére, és végighallgathat közel 50 okot, amiért Thomas nem szereti. De ő akkor sem adja fel. Ahogy írtam, ez már nem csak szomorú, lejjebb süllyed.

Ha csak kiemelek belőle egy-egy ötletet, még akár viccesen is fel tudom vezetni. Lehetett volna jobb ez a film, de nem ilyen hősnővel. Sikerül minden komikus lehetőséget unalomba és könnyekbe, önsajnálatba fújtani. Az egyetlen működő kapcsolata meg egy kamasz szellemével volt, erre is mit lehet mondani? Maximum azt, hogy kerültek ebbe a filmbe szellemek.

Másban szerintem még nem láttam Maeve Dermody-t, de itt olyan szinten szomorúnak, boldogtalannak, szerencsétlennek is látszik, hogy semmi komikus vénát nem tudok felfedezni benne. Ha ezt a hangulatot játssza, akkor jól csinálja, ha ilyen az alkata, akkor viszont színpadon és tragédiákban a helye. Már önmagában hozza a szenvedés hangulatát.

Nem tetszett a külcsín sem, egyszerűen nem találták el a főszereplőt. Annyira unalmas a hosszú szoknyáival, a pasztell színekkel. Elveszik a háttérben, pedig neki kellene vinnie a filmet. Mondjuk, a baráti köre hasonló a munkahelyi szerencsétlenekkel. Nem elég a történetnek egy ember nyomora, itt rögtön kapunk egy csokorra való szerencsétlent, aki nagyon szenved, mert már megint nincs kapcsolata. Még egy olyan terhes nő is van, akinek a válófélben levő férje éppen azt szervezi, hogy az új barátnője bemehessen vele a szülésre.

Semmi jó nem jut róla eszembe, ez egyszerűen egy rossz film.

Egy példa arra, amikor már belekeveredek a feldolgozásokba. Ahogy elhatároztam, hogy nézem Mickey Haller újabb kalandjait, azon merengtem magamban, hogy fura lesz Matthew McConaughey hangja az Elvis után mai sztoriban.

Aztán elkezdtem az első részt, és leesett, hogy kissé eltévedtem. Itt Manuel Garcia-Rulfo Haller, és a felvezetés alatt szépen jöttek is vissza az emlékeim korábbról. Még az is, hogy kit védett az első évadban, és mi lett a történet kimenetele. Fura is, hogy annyira McConaughey-t vártam, pedig jobban tetszett a sorozat és Garcia-Rulfo megfogalmazásában Haller.

Már csak azért is ezzel kezdem, mert még mindig nagyon jó a szereplőivel ez a sorozat. Nem csak a casting eltalált, de maguk a szereplők is érdekesek. Megvannak a maguk keresztjei, hibáznak és úgy tudnak jó emberek lenni, hogy nem kell ehhez mesehősnek lenniük.

Jó érzékkel építették fel a sorozat szerkezetét is: van egy átívelő eset, ami szépen átveszi a vezető szerepet. Lisa ügye lesz az, de mellette ott van Mickey sok más megmozdulása, egyéb esetek, ami miatt mégsem tűnik úgy, hogy egysíkúan egyfelé figyel csak. Azért nem heti részes és ügyes sorozat lett, de jó volt látni az olyan betéteket, mint a fiatalkorúak bíróságán a tárgyalás közbeni nyalóka osztogatás.

Bírom benne, hogy Haller mennyire ötletes. Igen, kell mögé a csapat, van nyomozója és az irodát Lorna tartja egyben, de azok a zseniális szikrák, a húzások a bíróságon Mickey agyából pattannak ki. Gyakran a folyamatot is látjuk, hogy mitől ugrik be neki valami, amit a bíróságon aztán ki tud játszani. Van kreatív ötlet a sorozatban, miközben a tárgyalás több színterét mutatja. Van előkészítő munka, nyomozás, tárgyalótermen kívüli alkuk és megbeszélések, de magára a tárgyalásra is bemegyünk. Ebben a sorozatban simán jó nézni a kikérdezéseket, de a bizonyítékok tálalását is.

Jött vissza minden szereplő az évadra, és szívesen nézem is őket a szerepeikben. Garcia-Rulfo nagyon elkapta, ahogy Mickey egy zsonglőr a bíróságon, magabiztos és annyira könnyednek tűnik. Aki a cél érdekében simlis is tud lenni. Közben meg a magánéletében mindig megcsúszik – védelmező, hajlamos eltúlozni a dolgokat, és mondhatni megkeseríti a saját életét. Jól kitaláltak neki olyan személyiségdarabkákat, mint az ínyenc volta. Egy szimpatikus energiabomba Lorna, Neve Campbell és Becki Newton jól is hozzák a nagyon más nőket, akiket Haller szeretett. Newton a csinos, cserfes szőke, míg Campbell az első volt feleségként komoly, bántóan erkölcsös barna. Sikkes, erős nő mindkettő, és ezt a vonalat hozza Lisa is, akivel az évad elején gabalyodik össze Mickey. Lana Parrilla és Campbell különben hasonlítanak is, a sorozatban is lehetne jegyezni, hogy miben hasonlít Lisa és Maggie, és az nem csak a külsejük vagy a divatérzékük.

De még egy erős, dekoratív nő érkezett az évadra: Yaya DaCosta játssza Andreát, a Mickey ellen perre menő ügyészt. Kb. olyan a kiállása, de gyakran a külseje is, hogy nem kicsit juttatja eszembe Kate-et a Billions sorozatból.

Jól is néz ki a sorozat. LA szép arcát hozza, és sikkes szereplőkkel van tele. Ok, Angus Sampson, mint Cisco a morcos motorost hozza, de a többiek ruháit simán lehetett nézegetni. Haller nagy öltönyös, Lorna a szexi szőke, Maggie az elegáns, és Lisa jól be lett lőve a kettő közé.

Jó a sztori, jó a casting, szívesen nézem. Úgy tűnik, két részletben, mert most ezzel kísérletezik a Netflix. Az első 5 rész felkerült most, a második etap pedig majd augusztusban jön. Lehet, addig meg kellene néznem Bosch legutóbbi évadát is. Ha már ezt a sztorit nem olvashatom el, mivel az alapjául szolgáló Haller-kötet magyarul még nincs. Jogi krimit meg nem merek angolul bevállalni.

Képregény volt, sikeres lett, meg is indult a licit a filmesítési jogokért. Valahol poénnak érzem, hogy a Disney végül azért lépett vissza, mert nem tetszett nekik az LMBTQ színezet. Nos, a Netflix meg éppen erre harap és rá is tettek egy lapáttal.

Komolyan el kellett gondolkoznom azon, hogy a képregényben mennyi olyasmi volt, amit az animációba beletettek. Az csak egy dolog, hogy Ballister és Ambrosius titkos szerelmes pár. De a történet egy zárt királyságról szól, ahol falak akadályozzák a be és kijutást. Egy hatalmas város az egész közösség. Ehhez képest olyan sokszínűek rasszok tekintetében, hogy talán nincs is, ami nem fordul elő benne. Ballister arabos külsőt kapott, Ambrosius le sem tagadhatná ázsiai gyökereit, a történet elején meggyilkolt királynő afroamerikai, az Igazgatónő skandinávos szőke szépség, Nimona meg nem is kicsit ír vonásokat kapott. Amivel különben nincs baj, de egyetlen zárt városban? Mégis, hogyan? De fantasy, ok, nem kell túlmagyarázni.

Van a történetnek olyan humora, hogy az sok mindent el tudott feledtetni. Azt, hogy túl kiszámítható a történet. Ki és miért ármánykodik, miért pont Ballister lesz a bűnbak. Ha konzerválni akarsz egy fennálló rendet, naná, hogy azt kell lejáratni, aki az új idők jelképe lehetne. Azt is, hogy egy városban minden nációt leképeznek, vagy a lovagi kör homoerotikus áthallásait. Nem egy fordulat túl van játszva, amitől nem működik. Amikor az Igazgatónőt csapdába csalják a vallomásáért? Nimona olyan szinten túljátssza, hogy az elejétől nyilvánvaló, kik és miért vannak abban a jelentben.

De, amit íni akartam, hogy Nimona személyisége hangulatossá teszi az egészet. Vidám, cserfes, minden lében kanál és szeret törni-zúzni. Kb. mint egy virgonc kiskutya, akire akkor sem lehet haragudni, ha éppen bajt kavar. A legjobb beszólások, a mókás jelenetek, az mind Nimona neve mellé kerül.

Mellette nagyon cukira lett megrajzolva. Ok, talán a modern énje annyira nem, de az állatos verziók, vagy az évszázadokkal korábbi kislány arc simán az. Aranyos. Az állati felei meg szőrmók mintának is szolgálhatnának.

Az ő történet jobban meg is fogott, mint Ballister elveszejtése. Ebben különben más, mint az eredeti. A klasszikus meséket fordítja ki, és megcseréli a szörny és a lovag szerepét. Itt egy alakváltót látunk, aki csak barátokat akart, és az emberi félelem kirekeszti. A történet egyik legjobb pontja, amikor Nimona évszázadok szenvedése után azon a ponton van, hogy feladja. Hogy nem számít, ki ő igazán, senkit nem érdekel az igazság. Akkor lehet az is, aminek látni akarják. Totálisan megfordítják a sárkány és lovag alapját, Nimona szájába is adják a végére, hogy ideje átírni a régi mesét. Pont ezt teszi ez a történet is, a képregény alapján, de alapvetően nem ugyanazt elmesélve, ami abban volt.

Lejjebb vettek Ballister antihős jellegéből, azt is mondhatnám, hogy itt végig ő a hős, csak besározták. Az eredetiben azért volt benne rosszfiús szikra, amit itt Nimona mutat fel. Nem véletlenül az olyasmik a kedvenc részeim, mint amikor meglátják a körözési plakátokat. Ballister majd elsüllyed szégyenében, Nimona meg vigyorog és büszke magukra. De különben is olyan életörömöt áraszt az a karakter magából, hogy azért megérte megnézni az egészet.

A mese grafikája különben korrekt. A Netflix sokkal gyengébb minőséget is mutatott már, ez kifejezetten nézhető lett. Van humora, ötletes megoldásai, és ahogy már írtam, egyes pontokon nagyon fel van tekerve a cukiság is.

Mindezzel együtt nem gondolom, hogy ezt gyerekmeseként kellene kezelni. Ahhoz sok az utalás, amit a kicsik nem értenek. Sok az olyan tartalomelem is benne, amit egy kisiskolásnak én nem akarnék elmagyarázni. Felnőtt fejjel jópofa volt.

Amit meg magammal viszek belőle, az Nimona alakja lesz. Amikor vált, és egy közösség sem fogadja be. Amikor öngyilkos küldetésre indul, hogy megfordítsa a mese szerepeit és a szörny legyen a hős. De mit is jelent az, hogy szörny?