Minden napra egy film

Minden napra egy film

Fülemre való

2021. október 21. - BBerni86

Egy újabb dallam, ami összeforrott a hozzá tartozó filmmel.

A 007-es zenéje, vagyis a James Bond Theme.

Ez éppen a Casino Royale verziója.

A Tale Dark and Grimm

1. évad

Mesélős, családi átkot megtörő, kiforgatott.a_tale_dark.jpg

Jancsi és Juliska boldog gyerekként nőhetnek fel, akiknek királyi szüleik mindent megadnak és nagyon szeretik őket. Ám egy napon szörnyű rémálom szakad rájuk: a szüleik lefejezték őket. Lehet, hogy csak egy rossz álom volt? Vagy valóban varázscérna látszik a nyakukban, ami felszívódik lassan és újra élnek, nem csak álmodtak? Lehet, hogy minden szeretet és a családjuk csak egy átverés? A két ijedt gyerek elmenekül, hogy olyan otthont találjon magának, ahol valóban szeretik őket. Első gondolatuk a Pékné az erdőben, aki mindig remek édességekkel készült. Be is fogadja őket, és tömi őket minden jóval. Csakhogy rá kell jönniük, mennyire érti szó szerint, hogy a gyerekek ennivalóak… De őrült kalandjaik során viaskodnak az Ördöggel, a bennük levő fenevaddal, egy gonosz varázslóval, aki lányok lelkét gyűjti és egyéb fenevadakkal, mindezt három holló tolmácsolásában.

Ötlet az volt ebben a kis sorozatban. Fogtak pár ismertebb és néhány nem annyira közismert Grimm mesét, és egyetlen történetté formálták azt. Ezzel együtt jár, hogy nem minden követi az eredetit, de ez nem is baj.

Már a kezdésnél szembesülünk ezzel: Jancsi és Juliska az eredetiben nem voltak királyi pár gyermekei. Az is nagyon új elem, hogy az apjuk szőke és fehérbőrű, míg az anyjuk afrikai hercegnő. Ennek megfelelően a gyerekek is vegyesek: Juliska szőke kislány, Jancsi meg egy kapucsínó fiúcska. A történet szempontjából ez lényegtelen, csak a királyi származás nem. De már mutatja, hogy milyen irányba viszik el a történetet.

A másik, ami hamar feltűnik, hogy ezek a beköszönésnek megfelelően véres mesék, lerázzák magukról a Disney mesék tündérporát. Itt bizony kínoznak a pokolban, halnak meg jó szereplők is – még véres jelenet is akad, ha azt a mesélők át is változtatják csak árnyjátékká vagy nagyon elnagyolt jelenetté. De azért itt simán belefér, hogy a lassan farkassá váló Jancsi egy halom nyuszi és mókus tetemén heverészik meg falatozik.

De közben meg olyan ötletei vannak, mint a MotiváLó, ami több, mint cuki. Így kapunk egy kis cukrot, de még több popcorn vért is.

Ahogy kinéz: egy fokkal szebb, mint a Klaus grafikája volt, de különben azt a mesét idézte meg. Pláne, amikor az özvegyet láttuk, aki halakkal dolgozott… De az a mese a gyengém, annak ellenére, hogy állítom, szebb grafikával klasszikus lehetne, így ezzel a képi világgal is meg tudtam békélni. Néha fura kicsit és szögletes, de akadtak kifejezetten jópofa megoldások is benne.

A cselekmény változatos, és megvannak a tanulságok. Arról, hogy kell egyensúlyban élni, vagy mikor kell a szívre és az észre hallgatni, mit jelent a család. Sok minden, amit a többi mese is átad, csak itt nyersebb és szórakoztatóan rémesebb a körítés.

A szereplők jól ki vannak találva, és az is tetszett, ahogy majd visszatérő alakokként megjelennek. Nem csak átszaladnak a cselekményen a gyerekek, hanem közösségre lelnek, és ezt ki is használják a későbbiekben. Összeáll majd a nagy csapat, hogy legyen értelme annak, amin addig keresztül kellett menniük.

A szinkronnal sem szálltak el, igazság szerint sztárszínész nincs is a stáblistán. Azért egy érdekes választás akadt: Adam Lambert, mint az Ördög? Hát…

Bele lehet kötni ebbe-abba, de a fekete humora nekem eladta, és eléggé nyitva hagyták a végét ahhoz, hogy antológia sorozat lehessen még belőle.

 

A Tale Dark and Grimm – 5/4 a grafikája nem tetszett, de a mese ötletes volt és nagyon díjaztam a sötét humorát is.

A Tale Dark & Grimm NEW Series Trailer | Netflix Futures - YouTube

Idézzünk!

De most már elfogadtam azt, aki voltam, vagyok és leszek. Már tudom: a szerelemnek nem kell fájnia. Már tudom, hogy meg kell tanulnod szeretni magad. Csak akkor állsz készen a szerelemre, és hogy megoszd az életed valakivel. (Sounds like Love)

 

(Amikor Jancsi és Juliska beköltözik a mézeskalács házba, vannak gyanús jelek…)

  • Miért van tele ez a szekrény gyerekcipőkkel?
  • Biztos elhagyták őket.
  • Az egyikben van egy láb. Egy kis lábfej.
  • Ne aggódj! Nincs semmi baj. A tervem tökéletesen működött, és minden rendben van.
  • Ha te mondod. (A Tale Dark and Grimm)

 

Ha nem vállalod a kockázatát, hogy apróságok félremennek, esélyed sem lesz a fontos dolgokat jól csinálni. (The Good Doctor)

 

(A világ sorsát eldöntő kutatás közben hősünk…)

  • Te meg mit csinálsz? Fát gyűjtesz?
  • Vörös fenyő. A kolbász füstölésénél finom aromát ad.
  • A kolbászra gondolsz?
  • A szakács mindig az ételre gondol. (Mese a 12 hónapról)

 

  • Streamelhetsz máshonnan is. Mondjuk a fészerből?
  • A fészerből. Hálóruha a fészerben? Mi vagyok én? A fiú A szobából? (Pretty Smart)

 

(Nem egyszerű a munkahelyi puccs…)

  • Fred Micklent nem lehet nyílt terepen üldözni, csak akkor, ha tuti, hogy földre viszed. Ellenkező esetben visszatámad, kibelez, és felfal a kurva szavanna kellős közepén. És az fájni fog ám, de nagyon.
  • Akkor mi a tökömet kezdjek?
  • Vársz, jóember! Egyáltalán nem figyelsz rám? Vársz a megfelelő pillanatra és bizonyítékra. Bombabiztosra, ami Fredet valami eltussolásához köti.
  • Na persze! Te könnyen beszélsz. Fred engem néz a puskacső felett.
  • Megmondom őszintén, hogy elég kétségbeesettnek tűnsz. És nagyot kétségbeesetten nem lehet húzni.
  • Ezt is a természetfilmből tanultad?
  • Nem, ez Szun-Ce. A háború művészete.
  • Anyám, borogass! (The Morning Show)

 

Ez az, nem? Minden lény keres egy helyet, ahová tartozhat. Amit otthonnak hívhat. (What if)

 

(Axe és Chuck újra egymás ellen.)

  • Le kellene tartóztassalak most rögtön.
  • Ha le tudnál, már megtetted volna. Különben sem láttam kint a zsarukat. Megkergetsz a folyosón? Mert nem tudsz elkapni. Ő talán igen, de te nem.
  • Elkapnak téged hamarosan. Mint az ügyvéded is előadta, megsértetted a banktörvényt. Horogra tűzték neked a piszkos pénzt, te meg ráharaptál, mint az éhes sügér. És most fülön csíptek. Milyen érzés?
  • Úgy érzem, inkább én húzom magammal a csónakodat. Mert nem sügér vagyok. Hanem a kurva nagy fehér cápa. Nem tanultad még meg?
  • Mindegy, nem számít. A legnagyobbakat is kifogják. Kampóra húzzák őket a kikötőben, a hasukat felvágják, az emberek meg vigyorogva fotózkodnak velük.
  • Mindig is ez voltam neked. Egy trófea. A trófea. Semmit nem tudsz létrehozni, felépíteni, elérni egymagad. Úgy akarsz felmászni, hogy engem lehúzol. (Billions)

 

(Hirtelen sokan lettek Gyuriéknál, mivel segíteni beköltözött az anyós is. Állandó gond is, hogy ki mikor használja a fürdőt.)

  • Nekem naponta minimum két tusolás jár.
  • Ezt értem, de mikor szeretnél?
  • Nem lehet, hogy Gyuri a tóban fürdik?
  • Hallom ám.
  • Gondoltam, az olyan egészséges.
  • Legyen maga egészséges! (A mi kis falunk)

 

  • De ne áruld el senkinek, jó? Bűnös élvezet.
  • Hogy lehet bűn az élvezet? (Pretty Smart)

 

(A menesztett, szexuális zaklatással vádolt riporterhez végre ellátogat egykori főnöke.)

  • Szevasz, Mitch!
  • Minek köszönhetem a látogatást? Máris kasztrálnak?
  • Nem, az majd jövő csütörtökön lesz.
  • Ja, tényleg. Talán még befér a máglyán megégetés és a szurokba-tollba forgatás közé.
  • Elintézzük. (The Morning Show)

The Night House

Gyászoló, halott titkait kutató, másvilági.

Beth gyászol, és csak még rosszabb attól, hogy jele sem volt annak, milyen tragédia közeledik felé. Azt gondolta, boldog házas és Owennel, a férjével minden rendben van közöttük. Nem tudja felfogni, a férfi miért evezett ki a tóra a csónakjukban és lőtte főbe magát. Most otthon van, mereng, és próbálja megérteni, miért. A házat azthe_night_house.jpg építész Owen tervezte és építette kettejüknek, és minden éjjel rossz érzés kísérti benne. Különös, sötét álmai vannak, és mintha éber pillanataiban is kísértené valami. Ahogy mélyebbre kezd ásni a férje életében, szembe kell néznie azzal, hogy milyen titkokat őrzött előle. Valami sötétet, ami még mindig a nyomában jár és nem akarja ereszteni a nőt sem.

Elsőre nem tudtam mit kezdeni ezzel a filmmel. A leírás alapján kísértetházas horrort vártam, aztán az ötlött fel bennem, hogy ez egy elcsépelt Lisey története, csak nem másik világ van benne, hanem szellemvilág, ami vagy létezik, vagy sem.

A film teljes első fele érdektelen volt. Valami baljós van benne, de mindig elütik és marad csak annyi, hogy Beth szenved. Beth kóvályog a házban. Beth beszél egy barátjával és csak szenved tovább. Ha nincs az a kis sötét és fenyegető hangulat, akkor inkább gyászolós dráma lenne, nem is misztikus thriller.

Ahogy Beth kezd rájönni, hogy mit titkolt a férje és módszeresen leköveti az életét, már kapunk egy kis izgalmat. Igaz, nagyon nem kell nyomoznia, mert olyasmik bukkannak fel, mint egy fotó a telefonjában, vagy pont belebotlik abba az emberbe, aki el tudja mesélni, mit látott. Kényelmes így, inkább azzal játszanak el, hogy milyen irányba vezet el, amit a nő megtud. A film eleinte még meg akar téveszteni. Házasságtörés, vagy valami sötétebb zajlott Beth háta mögött?

Közben persze marad a további lelkizés, hiszen Beth szenved és gyászol attól függetlenül, mire jön rá. Nem tud könnyen továbblépni.

Így pláne nem tetszett, ami a végére kiderül és ami teljesen misztikus szál. Egyszerűen nem egyértelmű, hogy milyen entitás az, amely Beth életét akarja és miért. Még csak a módszerét sem érzem logikusnak. Sokkal egyszerűbb lett volna, ha a nőt őrjíti meg és hajszolja a pisztolyig, nem a férjét. Hiszen amikor ezt kezdi el összehozni, csak a véletlennek és egy aggódó barátnak köszönhető, hogy nem ő nyer.

Vagyis, logikát értelmetlen keresni a filmben, ami akkor is zavar, ha a válaszok természetfelettiek és misztikusak. Attól még lehetne értelmes is a film, hogy másvilági lények vannak benne, akik szintén akarnak valamit…

A kivitelezés sem fogott meg. A ház nagy és üres – az megadja az alaphangulatot és a zene az, amivel esetleg még kicsit rá tudnak tenni. A jump scream elemek mondjuk nem hiányoztak, de más félelmet meg nem voltak képesek kelteni bennem. Nem tűnik egy drága filmnek, nincs úgy látványelem benne és a lény is nagyon kényelmes megoldást kap – felveszi Owen alakját, így Evan Jonigkeit eljátszhatja, nem kellett kis CGI sem.

Rebecca Hall kellene, hogy vigye a vállán az egész filmet, rajta kívül kevesen és keveset szerepelnek a filmben. Nem éreztem úgy, hogy nekem eladta volna a sztorit. A szenvedéstörténet átjött, de azt meg nem is nagyon akartam nézni. Igaz, maga Beth sem lett éppen szimpatikus azzal, ahogy gyászol és ahogy vakon megy előre.

A kritikái különben jó voltak, de ez olyan eset, amikor ennek ellenére nem bírtam a filmet.

 

The Night House – 5/2,5 ezt is csak azért kapta, mert helyenként tényleg borzongató a hangulata. De untam…

THE NIGHT HOUSE | Official Trailer | Searchlight Pictures - YouTube

5 film, amit látnod kell

Színészcsemeték filmjei

Nem egyszer megesik, hogy a szülő foglalkozását választja a gyermeke is. Színészeknél is akad erre bőven példa. Az már más kérdés, hogy hányuknak sikerült a szülőt idéző karriert befutni…

f1_162.jpgSikolykirálynőként volt számon tartva Janet Leigh, hála Hitchcock rendezésének. Ő szülte Tony Curtisnek Jamie Lee Curtis névre hallgató leányt, aki a szüleivel felérő karriert hozott össze. Bőven lehetne tőle filmet válogatni, de a sikolyok miatt maradjunk a Halloween-filmeknél, melyekben Jamie alakítja máig a lányt, akit a féltestvére egy nagy vérengzés közepette elintézne, de ő nem adja könnyen az életét.

Színészként, rendezőként is a legnagyobbak között tartjuk számonf2_160.jpg Clint Eastwoodot. Nem csak egy gyerekéből lett színész, de talán a fia neve cseng jobban. Már csak azért is, mert nagyon hasonlít az apjára. Tehetsége talán kevesebb, így Scott Eastwood nem is nagyon kap főszerepeket. A leghosszabb útban azonban igen, és e romantikus történetben az dminál, amiben a színész a legjobb: a külleme.

f3_155.jpgMára már elváltak, de Ethan Hawke és Uma Thurman frigyéből két gyermek is született. A lányuk a nyomdokaikba lépett, és szépen is halad az egyre jobb szerepek felé. Bár a személyes Maya Hawke kedvencem a Kisasszonyok, a legtöbben talán a Stranger Things 3. évadában láttak, ahol plázában nyomozott a srácokkal.

Tom Hanks egyike Hollywood állócsillagainak. Amit ott elf4_139.jpg lehet érni, ő megtette. Az első házasságából született Colin Hanks, aki ugyan nagyon hasonlít az apjára, de a karrierje sokkal kisebb az övénél. Elég szerencsétlen, de jólelkű alakokat játszik folyamatában. A legemlékezetesebb talán a Fargo első évadának rendőrje volt, aki a gyilkossági hullám megállításában nem remekelt, de a végére azért becsajozott.

f5_115.jpgJohnny Depp és Vanessa Paradis lánya, a szüleire látványosan hasonlító Lily-Rose Depp modell, de színészkedik is. Egyelőre a főszerepek még nem jönnek, de azért egyre nagyobb szerepeket sikerül megcsípnie. A The Kingben pl. még csak pár sor jutott neki Timothée Chalamet mellett – és bár a Voyagers történetében is ő volt a férfi társai vágyainak tárgya, itt már aktívan részt is vett az új bolygóra tartó fiatalok túlélésében, és nem csak mellékszavazott Tye Sheridan és Fionn Whitehead mellett.

Egy igazán dühös ember

Bosszút állós, nyomozós, rablóbanda nyomába eredő.

A pénzszállító céghez új munkatárs érkezik. Eddig Európában dolgozott, angol. Elvált, más családtagja nincs, és most itt próbálna szerencsét. A papírjai rendben, és a szükséges teszteken éppen átmegy. Golyó mellé teszik társnak, aki a H becenevet adja a férfinak. Már az első szállítás alatt rajtuk ütnek, de H kezeli a helyzetet. Nem wrath_of_man.jpgcsak leszedi a rablókat, de a pénzt és a társát is megvédi. A közvetlen felettesét aggasztja, hogy Hill minden érzelem nélkül ölt, de a főnök örül, hogy végre van egy embere, akit nem tudnak kirabolni. Így kötelező pihenés helyett kinevezést kap és még több munkát. Nem sejthetik, hogy Hill igazából min dolgozik. Sorra méri fel a kollégákát és egy rablás érdekli, ami pár hónapja történt. Profin pakolták ki az egyik pénzszállítót, és nem csak az őrök estek áldozatul, de egy közelben parkoló autó utasa is. Miközben a rablók újra készülnek lecsapni, egy nagyon dühös ember alig várja, hogy szembenézhessen velük.

Kellemes meglepetés volt ez a film. Nem túl agyaló, de az idősíkok váltogatásával sikerült rejtélyesebbé tenni és érdekesebbé a történetet. Ha simán megtudjuk, hogy Hill mitől olyan dühös és miért, min dolgozik igazából, egyszerű lett volna. Így viszont mindig kicsit átértékeli a dolgokat, amiket egy-egy újabb fejezetből tudunk meg.

Mert a filmet részekre osztották, amelyeknek saját címeket is adtak. Eszembe juttatta ezzel a Tarantino filmeket, de azért messze volt ez a film attól a szinttől, amit Tarantino képvisel. Stílusa volt ennek is, de olyan párbeszédei és írása nem. A lényeg azonban az, hogy ez a felosztás is adott neki pluszban, amitől jobb lett.

A történet úgy van akciókra kihegyezve, hogy a múlt több szemszögből lepörög előttünk, és mindig kicsit mást fednek fel belőle. Így nem csak egy adrenalin mozi lesz: ha nem is hatalmas a csavar és egy ponton már kiszámíthatóak az események is, több lesz annál, hogy a nagyon mérges ember kitölti a haragját annak okozóin.

Akció, de mit is takar ez jelen esetben? Leginkább lövöldözést, pár pofont. A banda ex-katonákból áll, akik elsősorban fegyverrel dolgoznak. Hősünktől sem áll távol, hogy lőfegyverekkel alkosson. Elcsattan némi pofon is, autók is vannak, de összességében a lövöldözés, ami leginkább megmaradt a fejemben.

Korrekt stábot raktak össze. Statham korrekten hozza a szótlan igazságosztót, bár azért nem tudott nem eszembe jutni, hogy Clint Eastwood hogyan oldotta volna ezt meg hasonló korában. (Hiába, Scott küllemre nagyon hasonlít az apjára, állandó emlékeztető, ha negyed annyira tehetséges színésznek tartom csak, mint az apját.)

Aki nagyon kellemes meglepetés volt, Jeffrey Donovan. Rég volt már, hogy a sorozatában minden lében kanál kémet alakított – most kevésbé szépfiús, cserébe jobb a kisugárzása. Annak ellenére, hogy az antihős oldalon állt most, Hill után ő volt a legszimpatikusabb nekem a filmben. Ha átlát Jan késztetésein, neki még akár jól is végződhetett volna ez a történet, neki még tudtam volna drukkolni.

De ezzel eljutunk oda, ami nem nagyon tetszett a filmen. Kicsoda Hill és kikkel dolgozik együtt? Van egy tippem, hogy mi a szakmája és azzal nem fér össze, hogy King FBI ügynökként hogyan van körötte. Most akkor ő melyik oldalt képviseli? Igen, a történet szempontjából nem lényeges, csak a bosszú, de azért fent tudok akadni ezeken.

De korrekten néz ki, jó az időjáték benne és bejött a stílusa. Ezt én elnéztem.

 

Egy igazán dühös ember – 5/4 vagyok annyira elvetemült, hogy nekem a hideg pszichopata feeling eladta, nagyon is.

WRATH OF MAN | Official Trailer | MGM Studios - YouTube

Várható heti megjelenések

  • Hibás Ron - amerikai/brit animáció, mese
  • Ainbo - a dzsungel hercegnője - perui/holland mese
  • Dűne - amerikai/magyar/kanadai sci-fi
  • El akartam rejtőzni - olasz dráma
  • Elk*rtuk - magyar politikai dráma
  • Gyilkos Halloween  - amerikai horror

A héten nagyon egyértelmű, mit kell nézni. Dűne. Még akkor is, ha nagyon készen van, ahogy az Elk*rtuk ki van plakátolva.

Kate

 Bérgyilkosos, bosszút álló, titkos játszmás.

Kate gyerekkorától kezdve egy célra lett nevelve. Ő lett a tökéletes orgyilkos, aki kérdés nélkül hajtja végre a küldetést. Most éppen Japánban dolgozik a felettesével és egy jakuza fejest kell kiiktatnia. A lány visszakozna, amikor az áldozat mellett egy kislány tűnik fel. Egy szabálya van csak: gyereket nem bánt. A parancs azonban kate.jpgváltozatlan, a lánya szeme láttára kell agyonlőnie a férfit. Megteszi, de valami eltörik benne. Ki akar szállni, és be is jelenti, hogy elmenne a szervezettől. Ideje azonban már nem lesz rá: egy egyéjszakás kalandot követően fura tüneteket vesz észre magán. Megmérgezték, uránnal. Már csak órái vannak hátra. Kate utolsó célja az lesz, hogy megtalálja a gyilkosát és elintézze. A nyomok a férfi bátyjához vezetnek, akit a lánya szeme láttára kellett lelőnie – de vajon tényleg ennyi a történet, vagy van még valami a háttérben?

Ez az ötlet sem egyedi. Egy profit halálosan megmérgeznek, és mielőtt meghal, meg akar fizetni a gyilkosainak. Mi benne az egyetlen új elem? Talán annyi, hogy a profi gyilkos ezúttal nő lett.

Bár a háttérre nem pazarolnak sok időt, azért egy Nikita történet gyorsan felismerhetővé válik. A kislány, akit gyilkosnak nevelnek, és ha elesne, már meg is van a kiszemelt, akit az utódjának lehet nevelni. Zavart is, hogy egyes kérdések nagyon ködben maradnak. Ez most egy kormányprogram, vagy magánzók művelete? Minkettő lehetne, de nem tudni, melyik a helyes válasz.

Ami fontos a filmben, az egyedül az akció. Látványosan verekedi át magát Kate alakja az egész történeten. Semmi gyengédség, semmi megállás, csak tör előre és minden kapcsolatában van valamilyen erőszakos elem is. Ki áll hozzá a legközelebb? Talán Varrick, aki egyszerre a pótapja és a tartótisztje. Min alapul a kapcsolat? Hogy ő tanította meg mindenre, és máig tőle kapja a célpontokat. Ani, akit a pártfogásába fog venni – honnan ismeri? Ő volt az a kislány, akinek végzett az apjával. Ahogy mondtam, mindenben meg lehet találni a halállal kapcsolatos elemet. Minden arra mutat, hogy Kate számára az lesz a végjáték, amit majd a végén látni is fogunk.

Így meglepődni nincs min, a film nem igényli az agyunkat. Azt is pontosan lehetett érezni, hogy mi az igazi történet. Kate nem véletlenül akkor lett megmérgezve, amikor. Pontosan az volt minden háttérében, akit vártam. Nem is hiszem, hogy ez bárkinek is csavar lett volna, aki látott már pár hasonló filmet. Adta magát, hogy így jöjjön ki a lépés.

Marad az akció, amit korrekten össze is raktak. Tempós, változatos, és fel lehet ismerni a nagy akciófilmek behozta elemeket is. Amikor pl. a környezetükben levő tárgyakat fogják be és azzal küzdenek, mindig beugrik a Bourne-filmek világa. Az már más kérdés, hogy mennyire hiteles, ahogy Kate mindenkit elintéz. Durva, de amikor a Kick-Ass első részében Hit Girl rendez mészárlást, azt könnyebben bevettem. Itt van abban valami zavaró, hogy a már saját lábán állni is alig tudó Kate egy teremnyi gyilkos harcost könnyeden elintéz. (Nem csak azért, mert egy-egy jelenetben Winstead papírvékonynak látszik.)

A filmnek adott egy pluszt a keleti környezet, még ha csak az Ázsiát megcélzó törekvések miatt is került bele. A zenék, a helyszín, más tőle és ezt is tudtam értékelni most.

Az meg marad kérdőjel, hogy kétmondatos szerepre miért kellett Michiel Huisman.

A zsánerében elment – az agyam nem dolgoztatta meg, de a szemem szerette.

 

Kate – 5/4 akciófilmnek korrekt, de a történet nem lett éppen csavaros. Ki nem találta ki elsőre a gonoszt?

KATE | Official Trailer | Netflix - YouTube

What if…?

1. évad

Humoros, kalandos, hősies, más világos, megmentős.what_if.jpg

A Watcher lát minden univerzumot és megfigyeli, mi történik bennük. Van, ahol Steve Rogers nem tudja a szérumot megkapni, ami szuper katonává tenné, és hogy ne vesszen minden kárba, Peggy Carter lép a helyére. Van, ahol egy zombivírus írta át a történelmet, máshol T’Challa került ki az űrbe, míg egy másik verzióban Erik más taktikával közelít a céljához, és előbb számol le Tony Starkkal, minthogy Wakanda felé venné az irányt. Hatalomra juthat Loki, de lehet Thor nagy barátja is, amennyiben a Jégóriások trónörököseként és nem Thor testvéreként nő fel. Elbukhatnak a Bosszúállók, mielőtt a csapat egyáltalán felállhatna, de Doktor Strange is ráléphet egy nagyon sötét útra. Minden út pedig oda vezet, ahol már a figyelő sem maradhat csak megfigyelő.

Nem véletlen, hogy éppen a Loki sorozat évada után érkezik a What if. Ott már megbarátkoztunk a párhuzamos univerzumok elméletével, és most kapunk is egy nagy adagot abból, hány más módon történhettek volna a dolgok.

Ez egy lazább szerkezetet eredményezett: minden epizód egy más világ, ahol valamit csavarnak a saját Marvel ismereteinken. Változó, mennyire erős történetek jöttek így létre. Carter Kapitány születése például nagyon nem tudott lekötni, de jó volt teljesen más irányból közelíteni látni Killmongert, még ha ez Tony végét is jelentette. A Marvel univerzum egyik fájdalmas lépése volt szerintem, hogy ezt a karaktert megölték, még bőven volt benne lehetőség és akár meg is válthatta volna magát. De sorra lehetne venni minden részt és elemezgetni.

A végére, pontosan az utolsó két résszel pedig mindent össze is kötnek. Remek lezárást kapott így a széria, és kellett is ez, hogy legyen valami, ami többé teszi random történeteknél. Elég félelmetes lett a gonosz is, ha most is áll, hogy a saját magához nagyon hasonló ellenfelet kapott a fő karakter. Hiszen mit tud a Watcher, és mit tudott a Hatalom köveit megszerző Ultron? Nagyon közel került egymáshoz a kettő.

Megvan annak is az oka, hogy miért kellett ezt animálva létrehozni. Hatalmas és széles világok között lépkedünk, egy vagyon lett volna élőszereplősen. Így szabadabban mozogtak, és pl. remekül meg tudtak mutatni egy világot, ahol szinte mindenki zombi lett már. Vagy, szabadon mozoghattak a dimenziók közti térben is.

Le a kalappal, hogy mennyi színész bevállalta a karakterük szinkronját is. Nem fogok teljes listát írni, de olyan világsztárok ültek le szinkronizálni, mint Benedict Cumberbatch, Samuel L. Jackson, Michael B. Jordan, Chris Hemsworth, Tom Hiddleston vagy Josh Brolin. Ki kell emelni, hogy ezt még megélte Chadwick Boseman, így T’Challa hangja még ő lehetett. Sokkal fájóbb, hogy kik azok, akik végleg kiszálltak és elhatárolódtak a projekttől. Még olyanok is, akiknek túlélte Thanost a karakterük. Mert pl. azt jobban megértem, hogy Robert Downey Jr. és Chris Evans már végleg eltávolodna, de Chris Pratt miért maradt ki?

A grafika. Nem fogom tudni azt írni, hogy mennyire tetszett. Játszottak ezekkel is, és voltak jobban sikerült vagy éppen kevésbé tetszetős részek. Az akciókra minden esetben odafigyeltek, néha azonban a karakter külcsíne nem nagyon nyerte el a tetszésem. Az összkép azért pozitív, volt, akit nagyon levettek grafikusan is.

Izgalmas, változatos és volt benne humor is.

Ezt a szériát is szerettem és simán nézném még tovább, mi lett volna, ha…

 

What if…? – 5/4 akad gyengébb, de humoros és izgalmas rész is, a végére összeér. Eredeti hangért pacsi.

Marvel Studios' What If...? | Official Trailer | Disney+ - YouTube

SpoilerZóna

Don’t Breathe 2.

f1_161.jpgPhoenix minden napja harci kiképzés. Apja, az egykori tengerészgyalogos edzi. Ritka alkalom, ha egy másik veteránnal, egy nővel kiengedi a városba, aki bevásárolni szokott nekik. Egy ilyen alkalommal egy férfi simítja meg a lány különös haját: van benne egy ősz tincs is.

Éjjel ez a férfi tér vissza a bandájával. A kutyát kiiktatják, majd betörnek. A vak tengerészgyalogos felveszi a harcot velük, a lány egy dobozba zárkózik előlük. A sokk ellen azonban nincs védelem: a támadók vezére megmutatja a haját. Neki is van egy ilyen ősz tincse: elmondja, Phoenix igazából az őf2_159.jpg lánya, akit a vak férfi vitt el évekkel korábban, amikor tűz ütött ki náluk és őt elvitték a rendőrök. Phoenix vele tart.

A férfi így sem adja fel. A rá küldött kutya lesz, aki elvezeti a bűnözők tanyájára. Megkezdi a szabadító hadműveletet, lesz, aki utat enged neki, mert nem bírja a gyomra, amit a kislánnyal terveznek.

f3_154.jpgMert kiderül, a férfit nem az apai szeretet motiválja. A párjának sürgősen szív kell, abban a robbanásban a mérges gázok megbetegítették. Jobbak az esélyek, ha egy rokon szívét kapja. Ezért is keresték meg az elveszett lányukat. Élve vágnák ki a szívét.

A lányt sikerül megmenteni, a vér szerinti szülei meghalnak és a nevelőapja is haldoklik. Meg is akar halni – bevallja, milyen bűnök terhelik a lelkét, de az a vezeklése, hogy ezt a lányt megmentette és szabadon engedi.

süti beállítások módosítása
Mobil