Minden napra egy film

Minden napra egy film

Fülemre való

2021. szeptember 16. - BBerni86

Roppantul érdekel, hogy filmre kerül-e a Ready Player Two is.

Amíg kiderül, Alan Silvestri közreműködésével emlékezhetünk az első filmre.

(Merjem említeni, hogy a regényeket is el/újraolvashatjuk?)

Legends of Tomorrow

6. évad

Űrlényekkel fogócskázó, elveszett kapitányt kereső, időutazós.

A csapat éppen egy punk bulival ünnepelte, hogy sikeresen megmentették a világot, amikor Sara nyom nélkül eltűnik. Ava elől igyekeznek eltitkolni az esetet, de persze sokáig nem lehet és megkezdik a kutatást. Kiderül, hogy a nő űrlények fogságába került és begyűjtötte egy fejvadász. Ahogy arra is fény derül, hogy Gary egy űrlény, de legends.jpgmég így is próbál Sara segítségére lenni, aki egy idegen bolygón, egy őrült zseni kísérletében kell, hogy résztvevő legyen. A világban és az időben elszabaduló lényeket természetesen el kell kapni, és ehhez a Legendák új tagot soroznak be: Spooner gyerekként lett idegenek által elrabolva, azóta érzi őket és a nyelvüket is képes fordítani. A csapat tagjaként tanulja meg mindezt kezelni. Közben egyesek szakítanak, mások házasodnak vagy éppen családot alapítanak.

A Legendák őrültek, akik dilis helyzetekbe keverednek. Itt jó értelemben szokott elgurulni a gyógyszer és tartanak meg a sorozat nézőjeként. Csak éppen lassan kezd több lenne az idióta elem, mint amit még viccesnek tartok.

Az idei kezdés kifejezetten zavaró volt számomra. Amennyire tudtam szeretni a fantasy lényeket, vagy a pokolból szabadul lelkek történelmi rosszaságait, annyira nem érdekelt, hogy egyes űrlények mit és hol kavarnak a történetben. Nem is néztek ki jól, de a történetek is… Az sem segített sokat, hogy kezdetektől Sara Lance az a szereplő, akivel nem szimpatizálok. Már azóta, hogy kihajózott szinte kamaszként Oliver Queen és apja társaságában. Most egy teljes és sok helyet kapó mellékszálat visz, a másik bolyón, Bishop fogságában. Rendben, azért egy jelenet volt, amin mosolyra gördült az ajkam: amikor Sara Lance meghalt és mutatták a holttestét. (Különben miért van az, hogy csak az a halál végleges és azok a tragédiák megkerülhetetlenek, amelyek zavarnak? Igen, én még mindig sajnálom Rip családját, bezzeg Rory lányát nem kellett javítani az idővonalon…)

De oda akartam kilyukadni, hogy a sorozat első fele nagyon nem tetszett. Az űrlényes befogások az időben, a Sara utáni nyomozás is untatott. Arról nem is beszélve, hogy nagyon irritáló, hogy mennyire a jelen körül kell maradniuk. Tudom, olcsóbb mondjuk egy 1960-as évek elejét leforgatni, mint lenne a nagy francia forradalmat, de így meg nem is igazi időutazók, inkább csak a huszadik századot járók.

A második felére kezdtek visszatérni, és már jobban szerettem a sztorit. Mivel a második fele a jobb, az utóérzetem is pozitívabb. Constantine körüli ügyek jobban lekötöttek – még akkor is, ha nagyon nem tetszett, amilyen véget írtak a szereplőnek. Persze, ezt is értem: valahogy ki kellett írni, és nem lehetett túl nagy tragédia. Hol van az már, amikor az egyik főszereplő végleges, hősi halált halt, hogy mentse a többieket? De nem ő az egyetlen, akinek a története itt most parkolópályára került. Lesz még egy távozó. Kezdem unni, mennyire hasonlóan köszönnek el az egyes szereplők. Házasodnak, a családra koncentrálnak – jellemző, hogy ki maradt már csak az eredeti felállásból?

A sorozat egyik mozgatója, hogy a Legendák személye változik. Ennél merészebbek is lehetnének az írók, mert nagyon úgy érzem, sokan lettek a Legendák. Nem is jut mindenkinek normális szál – nem véletlen, hogy az is elment, aki az évad végén távozott. (Ha minden igaz, Matt Ryan csak karaktert vált, a másik szereplő viszont leköszön.) Van még, akinek nem sok értelme van a hajón – pl. Nate, akinek fel sem tűnne a hiánya a történetből.

Elnézem, néha még jól szórakozom rajta, de most a kezdés nagyon nyögvenyelős volt.

 

Legends of Tomorrow – 5/4 az elején nagyon nem tetszett a koncepció, túl jól se nézett ki, de a végére magára talált.

https://www.youtube.com/watch?v=fbiBFR8I23g

Idézzünk!

(A kertész klub villámlátogatása – Alma nem is sejti, hogy a gazdag hölgyek nem éppen a kertészkedő fajták, de akad egy védelmezője.)

  • Ha már a körmökről beszélünk, hölgyeim, ti hogyan tartjátok ilyen puhán a kezeteket kertészkedés után? Az enyém iszonyatosan néz ki a sok gyomlálás és tövis miatt. Valami vicceset mondtam?
  • Ó. Csak szórakoznak, mert azt hiszed, hogy mi is kertészkedünk.
  • Ó. Értem. Én csak feltételeztem, mivel mind nagyon szeretitek a virágokat...
  • Én szeretem a sült csirkét is. De ez nem jelenti azt, hogy le akarom vágni a fejüket.
  • Miért ne? Olyan jó lennél benne. (Why woman kill)

 

(A király beteg és az udvari orvos új dolgokkal próbálkozna, a herceg nem éppen örömére.)

  • Kikevertem egy egészen új elixírt. Ez majd segít felséged apján.
  • Ah! (Beleszagol a herceg, bűzlik.) Mi van benne?
  • Kígyómáj, kecskenyál, kuvik karom.
  • És miből gondolod, hogy ez segíthet apámon?
  • Minden hozzávaló K-val kezdődik. K-val, mint király.
  • Ki innen! Vidd csak ezt is! (Az élet vize)

 

  • Én… sajnálom. (Robin sírni kezd a taxiban, amibe éppen csak beült.) Csak... Épp most hagytam el a férjemet.
  • Igen? Én már kettőt elhagytam. Gyakorlat teszi a mestert. (Lethal White)

 

A döntés teher, kölyök. Mégis meg kell hoznod. (Dreamland)

 

(Jake, a családapa és komoly rendőr fontossági sorrendje, amikor vidékre indulnak.)

  • Ugye tudod, hogy nem lesz térerő a tóparti házban?
  • Ne már! Hogy kapok így el Pokémonokat? De nem gond. Most hétvégén a szabadban is el lehet őket kapni. (Brooklyn Nine-Nine)

 

  • Hol Isten templomot emel, ott a gonosznak is lesz kápolnája.
  • Kissé váratlan, hogy egy katolikus pap Luther Mártontól idézzen.
  • Mr. Fenn, a jó és a gonosz örök harcának kereszttüzében állunk. Akárhová menjen is Isten, a gonosz követni fogja. (Gonosz csoda)

 

(A Legendák azon tagjai is megismerik Bishopot, akik eddig nem találkoztak vele.)

  • Ez Bishop?
  • Nem ilyennek képzeltem. Egy őrült szupergonoszhoz képest jól néz ki a fickó.
  • Ez jellemző rájuk. (Legends of Tomorrow)

 

(Jani kifejezetten örülne, ha a fia végre otthagyná az egyházat.)

  • Most pedig bökd ki, hogy mi a baj.
  • Nem tudom ezt tovább csinálni.
  • A fetrengést? Megértem. Lassan már 11 óra.
  • A lelkipásztorkodást.
  • Elhagyod az egyházat?
  • Nem tudom. Lehet.
  • Van Isten! (A mi kis falunk)

 

(Mert a vitákat félre lehet tenni, amikor veszteséget kell feldolgozni.)

  • Tényleg elment.
  • De én itt vagyok.
  • Köszönöm.
  • Még egy család vagyunk, ugye?
  • Igen.
  • Akkor viselkedjünk úgy! (Clickbait)

Dreamland

Vágyak földjén

Bankrablót segítő, kamasz válsággal szembenéző, gazdasági válságos.

Eugene még kisgyerek volt, amikor az apja elhagyta a családját. A férfi nem bírt beletörődni, hogy az álmok földjének gondolt táj lassan végez velük és az álmaikkal. Viharok, zord természet, tönkrement termés és a bank egyre nagyobb fenyegetése – elmenekült. Eugene anyja idővel újra férjhez ment, született még egy lánya és adreamland.jpg család a farmból próbált megélni, de ugyanolyan reménytelen maradt a helyzet. Mire Eugene kamaszodik, már bármikor elveszthetnek mindent és a fiúnak hiányzik az apja, aki mesés alakká nőtt a képzeletében. Olcsó füzetekből a törvénykívüli jófiúk lesznek a hősei. Ezt használja ki Allison Wells: a bankrabló és gyilkos nő sérülten a család pajtájában rejtőzik, és meggyőzi Eugene-t, hogy nem gyilkos és csak a körülmények áldozata ő is. A fiú egyre inkább beleszeret a nőbe és kést vele tartani Mexikóba is.

Miből látszik, hogy egy filmben nem nagyon bíznak a készítők sem? Elég jó jel, ha folyamatosan csúszik a bemutató és jócskán van eltérés a gyártás és a bemutatás között. A Dreamland esetében is megvan ez a jel. 2017-ben készült, 2019-ben egy filmfesztiválon debütált, 2020-ban limitált kópiával moziba került, aztán szinte azonnal ment is videóra. A film megtekintése után ott is a helye, vagy a nagyon késő esti műsorsávban.

A történetben még lehetne ötletet találni, csak éppen el van nyújtva az egész. Jelenetsorok hossza van benne, melyek kihúzás esetén sem hiányoznának. Nem is nagyon értem, miért kellett ilyen hosszúra forgatni.

Bár azt mondhatnám, a kor ábrázolása vagy valami keret miatt kellett. De a tény az, hogy nagyon hamar, már a nyitó jelenetekben is lejön, hogy a paraszti megélhetés szinte lehetetlen küldetés ezen a vidéken és mindenki nyomorog, vagy hamarosan nyomorogni fog. Az emberek, a táj, minden olyan nyomorult. Ezt még tovább ragozni, felesleges – hozzá már nem tesz semmit, láttuk az elején is ezt.

Majd nagyon hosszan azt nézhetjük, ahogy Allison behálózza a fiút. Nem mintha nehéz dolga lenne. Szép nő és el tudja játszani azt a bűnöző hőst, aki a fiú ideálja. Kamaszhormonok és gyermeki rajongás egy kis apakomplexussal, amit a mexikói út lenne hivatott kezelni – Eugene esélytelen, hogy ellenálljon. Újfent csak azt éreztem, hogy annyira egyértelmű volt az egész, hogy nem jelentett semmit az a sok beszélgetés.

Később sem támasztja alá, ahogy a nő viselkedik. Az még ok, hogy Eugene lesz az új bűntársa. De nem tudtam eldönteni, hogy valódi vonzalom is kialakul a részéről, vagy akkor is csak manipulálja, amikor már kettesben szelik az utakat és túlvannak egy közös rabláson is. Vagyis, ez számomra egyik fél részéről sem volt szerelmes film. Allison manipulál és egyszerűen nem illik az érett nő a kamasz fiú mellé. Eugene számára meg Allison egy olyan ideál, ami valójában nem a nő. Ha meg is sikerülne szökniük, akkor is bukásra lennének ítélve – nem is tudtam drukkolni nekik egy percig sem.

A vége egyedül, ahol felpörögnek az események és nem unatkoztam annyira. Kiderül pár titok, lesz némi akció és egy nagyobb összecsapás is. A sorsok végére kikerülnek a pontok és értelmet nyer a keret is, aminek tetszett a nyitottága. Noha idegesíteni szoktak az ilyen ködbe vesző jövőképek, de ennek a filmnek jól állt.

A hangulat is ok, benne volt látványban is a válság és a korszaka.

A történethez képest erős a casting, de ez nem mentette meg. Nekem nem tetszett a film.

 

Dreamland – 5/2 végig vártam a plusz poént, de az csak nem jött. Margot Robbie meg nem viheti a hátán.

https://www.youtube.com/watch?v=agn4t4SOB_0

5 film, amit látnod kell

Skandinávok

A skandináv krimik divatos zsáner lett, és ezzel együtt a skandináv filmek is betörtek a nagyvilág piacára. Nálunk is jól mennek, már több sikert is láthattunk nálunk is.

f1_155.jpgA legfrissebb még Oscar-díjat is vitt haza, mint a legjobb idegen nyelvű film, 2021-ben. Még egy kört mindenkinek – az angol címét jobban szeretem, de nekünk ez van. A cím nem adja vissza, mennyire kemény drámát kapunk az italozásról. A film hőse egy születésnapi bulin hall egy elméletről. E szerint fent kellene tartani 0,5 ezrelékes alkoholszintet a vérben, és sikeresebbek, boldogabbak lennénk. A tanárok tesznek egy próbát, de elszalad majd az a bizonyos ló…

Ha már Oscar, pár éve volt egy másik film, amit szintén jelöltek erre a díjra. Nem nyerte meg, ennek ellenéref3_148.jpg nekem ez tetszik jobban. A bűnös. A történet szerint egy rendőrnek kisiklott az élete, vizsgálat folyik ellene. Amíg eldől, maradhat-e a cégnél vagy meghurcolják, a segélyhívásokat kell felvennie. Egyszer azonban egy bajba jutott nő hívja, akit szerinte elraboltak. Az irodába zárva, a telefonjával igyekszik megmenteni a brutális végkifejletig. Jön az amerikai remake is, már tényleg. De magasan van az a léc.

f2_153.jpgTudom, az ilyen listákba gyakran előveszem Adler-Olsen krimijeiből készült filmeket is. Nem véletlenül, a Q ügyosztály az egyik kedvenc skandináv krimi sorozatom. A filmek is jönnek szépen sorban, 4 résznél tartunk. Mivel az első a kedvencem, most inkább a harmadik részt teszem ide. Palackposta: amit egy elrabolt fiú vetett a vízbe, utolsó segélykérésként. Ahogy pedig nyomozni kezdenek, kiderül, hogy milyen tragédia zajlik évek óta: vallásos családból lopnak el egy testvérpárt, de csak az egyik térhet haza.

Az egyik legismertebb svéd, de nem krimi sztori Ove életéről szól. Özvegy, mogorvaf4_134.jpg öreg, aki már csak arra vágyik, hogy felakaszthassa magát és meghalhasson. Valami azonban mindig közbe jön: segítenie kell tolatni az új szomszédnak, el kell érnie, hogy a szomszédot ne csukják intézetbe, hasonlók. Mogorva, de a szíve arany. Még inkább így látjuk majd, amikor a múlt is megelevenedik, és látjuk, hogy minden csapás ellenére hogyan tartott ki és élete az életét Az ember, akit Ovénak hívnak.

f5_112.jpgVégül, de nem utolsó sorban a skandinávoknál vettem először észre, hogy más szemlélettel készülnek háborús filmek. Az egyik királyról szóló nem kötött le különösebben, A homok alatt annál jobban. Fiatal, még szinte német fiúkat látunk, akik most hadifoglyok. A háború véget ért, de ők csak akkor mehetnek haza, ha egy norvég partszakaszon felszedik az aknákat. Még a kirendelt tiszt is másként kezd nézni rájuk, ahogy felismeri: ezek csak gyerekek. Ez persze a tragédiákat nem teszi könnyebben feldolgozhatóvá.

Eleven kór

Gyilkosos, rejtélyes, múltbeli kísérletes.

Madison élete nem könnyű, pedig nincsenek nagy álmai. Férjhez ment, és anya szeretne lenni. A férje azonban erőszakos alak, és már két babát elvesztettek, ami mindenkinek nagy stressz. Madison harmadszor terhes, amikor megint vitáznak. A férfi a falnak löki a feleségét, aki el is ájul. Mire magához tér, egy rejtélyes alak brutálisan végez eleven_kor.jpga férfival. A rendőrség ki nem mondottan a nőre is gyanakszik, aki elvesztette a harmadik babát is. A testvére igyekszik tartani benne a lelket, miközben Madisont látomások kezdik kísérteni. Ezekben ugyanaz az alak, aki Derekkel is végzett, más embereket öl meg. Hamarosan azt is kikövetkezteti, hogy a gyilkos neve Gabriel és egy régi sérelemért áll bosszút. Ahogy Madison az anyját is megkérdezi Gabrielről, kiderül, hogy a lánynak volt egy képzeletbeli barátja gyerekként, aki szintén erre a névre hallgatott. Ráadásul Madison örökbe fogadott gyerek volt, aki nem emlékszik a korábban történtekre. A rendőrség most utánanéz, és döbbenetes dolgokra jönnek rá a múltjával kapcsolatban.

Tudom, már magamnak is sokszor leírtam, hogy horror filmben ne akarjak logikát találni. Ettől függetlenül próbálkozom vele, és az eredmény: az ehhez hasonló filmek végére ki vagyok akadva, és egyszerűen nem értem.

Ha csak az alapokat nézem, még akár működhetett is volna. Azt el tudom képzelni, hogy Gabriel az évek alatt megszerezte a vezető szerepét, de ettől még egy emberi testről beszélünk. Honnan szerezne szupererőket? Vagy csak az, hogy hol tanult volna meg úgy fegyverrel bánni és verekedni? Egyáltalán, egy orvosnak se tűnt fel, hogy mi zajlik a testen belül? Pedig kellett, hogy menjenek orvoshoz, a terhesség miatt.

Még csak azt se mondhatom, hogy a Stranger Things nyomdokain járva orvosi kísérletek hozták volna mindezt létre. Itt teljesen spontán, a természet alkotta meg Gabriel alakját is. Akkor mégis hogyan?

A történet tehát nem lett a szívem csücske. Bosszantott és sok elemét nem tudtam hova tenni. Utólag a címet is durvának érzem. Igaz, nem a magyart. Részben az Eleven kór is felidézi, de közel sem annyira, mint az angol. Az konkrétan elárulta az orvosi megoldást a történtekre.

Mennyire ijesztő? Próbálkoznak, de annak ellenére, hogy este láttam, nem hozta rám a frászt. A nagy elszámolásnál, vagy, ha úgy tetszik, a kaszabolásnál egyszerűen nem nézett ki jól Gabriel mozgása. Amit már emlegettem: az volt, ami, de attól miért lenne természetfeletti képessége, ereje és gyorsasága? Az, hogy műnek is néz ki, csak rátesz erre egy lapáttal. Nem slasher horror, nincs benne talán egy jump scream elem sem. Mégis, mi kellene, hogy megijesszen? Talán egy olyan jelenet volt, ami megcsapott. Amikor kiderült a múlt titka, és egy nyers felvételen pontosan látszott, kicsoda/micsoda Gabriel. Ott sem az ijedtség a jó szó, sokkal inkább a borzasztó rémlik fel.

A színészek sem adták el számomra. Annabelle Wallis különben sem a szívem csücske – se a Tudorok, se a Peaky Blinders nem kedveltette meg velem, éppen ellenkezőleg. Itt még rátett egy lapáttal, hogy sötét hajszínt kapott és rémesen nézett ki vele. Azt már megszoktam, hogy szőke. Itt nem. De a haja lenne a legkevesebb, ha elhinném neki a karaktert. De azt sem. Nincs egy emlékezetes szereplő sem benne, attól függetlenül, hogy pl. McKenna Grace játssza Madison gyerekkori énjét.

Jó vegyesek különben a film kritikái – találni egészen jókat, de lehúzókat is. Azt hiszem, most a fanyalgók közé kell beállnom.

Ha már James Wan horrort akarok nézni, maradok a jövőben a bevált filmeknél: a Fűrész első részénél, vagy az Insidious sorozatnál. Ezt meg feledem.

 

Eleven kór – 5/3 annyira szerettem volna, ha meg tudok ijedni. De nem – hihetetlen és talán 2 jelenet ütött.

https://www.youtube.com/watch?v=Gczt0fhawDs

Várható heti megjelenések

  • A legjobb dolgokon bőgni kell - magyar dramedy
  • A védenc - amerikai akció, thriller
  • Kedves elvtársak! - orosz történelmi dráma
  • Kuponkirálynők - amerikai vígjáték
  • Normális világ - spanyol romantikus dráma
  • Természetes fény - magyar/lett/francia/német történelmi dráma

A héten sincs olyan film, amire kedvem lenne elmenni moziba. Majd DVD-n vagy online sugárzás, mi lesz előbb...

Lethal White

Strike 4. évad

Magánnyomozós, gyilkossági ügyes, régi rejtély nyomába eredő.

Robin és Cormoran között kínos csend állt be. Miután a férfi megzavarta a nő esküvőjét, Robin elment a nászútra, próbálja egyben tartani a házasságát, de a munkáját sem akarja feladni. Cormoran is talált magának egy lethal_white.jpgkapcsolatot, de nem lehet tagadni, hogy inkább a másik kell nekik, nem az aktuális párjuk. Egy új megbízás töri meg a kínos csendet. Egy fiatal, zavart férfi keresi fel őket azzal, hogy még gyerekként látott egy gyilkosságot, ami most sem hagyja nyugodni. A véletlen úgy hozza, hogy éppen az a politikus akarja velük megfigyeltetni a zsarolóját, aki szintén érintett az ügyben. Miközben Robin titkárnőként épül be, igyekeznek azt a régi ügyet is felderíteni. Ahogy egyre mélyebbre ásnak, úgy lesz egyre nehezebb nem felhozni a saját életük problémáit is.

Ahogy a regények születnek, az angolok sorozattá is formálják Cormoran és Robin kalandjait. (Úgy tűnik, ez a sorozat jobban bejött Rowlingnak, mint a Harry Potter előzményfilmek.) De mit is tartogat nekünk a negyedik évad?

Aki olvasta a regényt, nem lesz meglepetésekben része. Ami valahol jó is, mert egy nagyon korrekt feldolgozást kaptunk. Követi a regény eseményeit. Annak legfontosabb jelenetei, a párbeszédei is visszaköszönnek a sorozatban.

Minden szereplő vissza is tért, és nem csak a főszereplők, bár természetesen ők a legfontosabbak. Ez mondjuk annyira nem meglepő: a Strike sorozatként is kifejezetten sikeres, és mivel csak 3-4 rész egy évad, nem jelent a színészeknek sem túl nagy leterheltséget, miközben egy sikeres projekt részesei. Tom Burke és Holliday Grainger is nagyon szerepben már a negyedik évadra. Most Grainger kapott egy kicsit nagyobb játékteret: Robin többször is beépül és álcázza magát. A fekete haj és majdnem emós kinézet kifejezetten jól is állt neki. Burke Cormoran szokásos színeit hozhatta: a céltudatos nyomozó, a fájdalom a lába miatt és a nők miatti fejfájás.

A mellékszereplők közül igazán senki sem emelkedett ki. Talán Joseph Quinn marad meg legjobban majd az emlékezetemben, aki szépen hozta a drogtól és lelki kínoktól összeomló fiatalembert és azt a verziót is, aki már kezd tisztulni is jobban lenni. Kerr Logan, mint Robin férje egyre halványabb. Most kifejezetten szánalmasnak találtam, ahogy csak tengett-lengett és szép lassan kicsúszott a kezéből a házassága. (Aminek meg sem szabadott volna köttetnie, teszem hozzá magamban, noha én kifejezetten nem szeretném most sem, ha Cormoran és Robin egy ponton többek lennének, mint kollégák.)

A krimi talán az, ami most kevés volt nekem. Egyik részről, nem találom teljesen etikusnak, hogy a megbízójuk titkai után nyomoznak, mondhatni, személyes érdeklődésből. Nem azért fizették őket, hogy egy több évtizedes történetnek eredjenek a nyomába. Aztán beleszőtték az ügybe mégis, ez összesimult, de így sem lett egy különösebben izgalmas sztori. Minimális bulvár elemeket tartalmaz ugyan, de olyan vérszegényen, hogy az sem dobta fel az érdeklődésem szintjét.

Amit rontott az is, hogy visszatérő elem lett, ahogy Cormoran Robin, és Robin a férfi miatt szomorkodik/sopánkodik. Tudom, ezzel kisebbségben vagyok, de akkor sem tudok örülni annak, hogy kb. 2 rész múlva szerintem már szerelmes párként is együtt lesznek, nem csak kollégákként.

Összességében egyszer meglehetett nézni, korrekt feldolgozás is, igényes kivitelben.

 

Lethal White – 5/3,5 nyugis kriminek, adaptációnak is korrekt, de valami hiányzott, hogy megfogjon.

Strike: Lethal White: Trailer - BBC - YouTube

Az élet vize

Próbákat kiálló, átkot megtörő, gonosz erőkkel szembeszálló.

A király haldoklik. Az udvari orvos napokat, legfeljebb egy hetet jósol neki. Az idősebb fia, Falk azt várja, hogy jelentsék be a trónra lépést. Öccse, Lénárd viszont mindenre készen áll, hogy megmentse az apját. Az elvarázsolt erdőbe is elmenne, ahol egy elátkozott kastélyban a legendák szerint az Élet Vize folyik. Falk nem hagyhatja, hogy az öccse így jó pontokat szerezzen az apjuknál, így maga vág neki az útnak. Az ellenséges viselkedése azonbanaz_elet_vize_1.jpg bukáshoz segíti csak: nem tér haza. Lénárd is útra kel, és bizonyítja, hogy a bátyjával ellentétben neki a szíve is jó. Némi tündéri segítséggel a kastélyba talál, ahol felébreszti a királylányt és belevág a három próba teljesítésébe. Miközben a fiatalok között gyengéd érzelmek is szárba szöknek, a gonosz erő is megtalálja a maga lovagját, hogy megakadályozza a mese boldog befejezését.

A németek mesesorozatának egy része, amely valóban Grimm mesén alapul. Meg is van a varázsa, melyet egyik-másik műmese nem tudott hozni. Igazi, családi mese, benne minden elemmel, amire szükség van.

Természetesen megint a jó szív és a bátorság kell a sikerhez. A herceg elbukna, ha nem adna ételt és pénzt az elesettnek, hiszen ez biztosította a mágikus segítséget. A próbákba belevágni bátorság kellett. Ugyanakkor itt egy más értéket is látunk: a két herceg abban is ellentétes, hogy máshogy készültek az életre. Falk vívni és harcolni tanult – mondanom se kell, egyszer se volt szükség arra a történetben, hogy kardot rántson –, míg Lénárd olvasott és tanult. Rögtön az első próba az átok megtöréséhez matematikai feladvány volt. Nézőként jót mosolyogtam rajta, klasszikus matematikai – logikai feladvány, amely a gondolkodás rugalmasságát vizsgálja.

A család kiemelten fontos, mint egy Disney mesében. Lénárd az apja megmentéséért vállalja a kihívásokat. Később a hercegnő azért nem indul azonnal a hercegével, mert előbb meg kell mentenie a népét is az átoktól, ami egy kis átértelmezéssel a tágabb családja. De talán a legjobb példa az, ahogy Lénárd majd a végén igazságot oszt a bátyjának is, akinek addigra bőven van a rovásán lopás és csalás, de még gyilkossági kísérlet is. Mindezek ellenére a bátyja – ha nem mese lenne, hanem mondjuk a Trónok harca, ezzel ki is érdemelné, hogy Falk majd tőrt vág a hátába és átveszi a trónt, de ezt nem Martin, hanem a Grimm testvérek jegyzik, így a gyermeki mesék naiv happy endje megvalósul.

Az tetszett, hogy bár a játékidő rövid, nincs egy óra sem, a történetben sok minden történt. Folyamatosan pörgetik az eseményeket, és nagyon kevés üres időt engedélyeztek. Ami belekerült, azon is inkább kínomba mosolyogtam: a tündér figyelmezteti a királylányt, hogy siessen a kastélyba. Mi meg látjuk, ahogy a lány szép kényelmesen lovagol tovább, szinte lépésben. Meg is fordult a fejemben, ha ilyen, amikor siet, akkor milyen lehet a normál utazási tempója… lépés és pihenés?

Mese, így humor is van benne. Leginkább a mellékszereplők révén, akiknek nincs is más funkciójuk, mint humorosan szerencsétlenkedni kicsit. Az udvari orvost emelném ki elsősorban, aki elég nagy kóklernek tűnik. Az a maró, zöld nedű, amit orvosságnak gyártott… A Gonosz Mostoha a Hófehérkében barátságosabb méregbe mártogatta az almát.

Szokás szerint ismert színész nem került be, de nem is kellett.

Kivitelben a szokott, szeretem a vidéki kastélyt, az operettet idéző ruhákat már kevésbé.

 

Az élet vize – 5/4 a külcsín a szokott német mesefilm kinézet, de a történet aranyos, kellően mese.

Az élet vize 2017 HD - YouTube

SpoilerZóna

Gonosz csoda

Fenn megírja a sztorit, amit fel is kapnak. Az emberek hinni akarnak, és le lett filmezve, ahogy Alice visszaadta egy f3_147.jpgkisfiúnak a járás képességét, mindössze a hit által. Fenn ezzel visszakerül oda, ahonnan saját hibájából letaszíttatott: saját rovat, egy jó lapnál.

Ám Alice nagybátyja, a helyi pap valami rosszat érez. Ő nincs oda érte, hogy Alice-t szentként kezdik tisztelni. Pedig az egyház is kijön. Bár a vizsgálat vezetője szkeptikus, a püspök szeretné, ha valóban csoda tanúi lennének. Amikor Hagan atya fulladni kezd, Alice előttük menti meg az életét. Az egyház jóvá hagyja a csodát. Nagy, közös misét szerveznek.f2_4.png

Hagan atya azonban öngyilkos lesz, felakasztja magát. Fenn ösztönei jeleznek, és rájön, ez gyilkosság volt és az atya rájött valamire. Visszanyomozza, hogy itt a XIX. században halálra égettek egy boszorkányt, aki a Mary névre hallgatott. Volt egy fia, akinek Alice a leszármazottja. A banya Alice-on keresztül ügyködik, és a f1_154.jpgneki szentelt lelkeket a pokolba rántja.

Az istentiszteletet szakítja félbe, és azt hazudja, az egész csak az ő műve volt. Kamu az egész történet. Alice is rádöbben, milyen erő kísértette meg. A banya lelepleződik és Fennre támad. Alice az életét adja, hogy megmentse. Ezzel Mary is meghal, Alice volt az utolsó leszármazottja. Fenn imádkozik, és a lányba visszatér az élet.

A karriernek megint annyi, de felajánlják neki, hogy írja a helyi kis újságot.

süti beállítások módosítása
Mobil