Minden napra egy film

Minden napra egy film

5 film, amit látnod kell

Korlátozva

2021. március 02. - BBerni86

f5_83.jpg5: 1000 szó – Jack a szavak mágusa, mindenből kibeszéli magát. Most azonban egy guru megleckézteti: egy fa kerül Jack udvarára, és minden kimondott szóval lehull egy levél. Ha mind elfogy, Jack meghal. El kell kezdenie minimálisan kommunikálni, és ezzel nem egy kényes helyzetbe keveredik, átértékelődnek a kapcsolatai. Mi is a fontos az életben?f4_93.jpg

4: 100 dolog – Paul és Toni kötnek egy fogadást, hogy a cégük jövőját eldöntsék. Mennyire függnek a tárgyaiktól? Meg tudnak nélkülük lenni? Mindenről le kell mondani, és bizonyos időközönként egy-egy dolgot kérhetnek csak vissza használatra. Komikus helyzetek és f3_103.jpgnagy döntések várnak rájuk: kellene egy nadrág, vagy a mobiljuk nélkül nem bírják ki?

3: Hanta boy – Fletcher ügyvéd, nagydumás, aki eladja a jeget is az eszkimóknak. A házassága rá is ment, és a fiával is akadnak azért gondok. Míg a gyerek azt nem kívánja a születésnapján, hogy az apja ne hazudhasson. Fletcher pedig valóban képtelen lesz lódítani, éppen egy fontos ügy tárgyalásakor. Mi lesz f2_109.jpgebből?

2: Féktelenül – a várost zsaroló Payne-nek nem tetszett, hogy két rendőr megakadályozta a tervét. Van neki másik, és egyben bosszú is: egy buszra tesz fel bombát, és Traven nyomozót keresi meg a hírrel. Jack felugrik, és próbál mindenkit életben tartani a buszon, miközben nem lassíthatnak és nem szállhatnak le. Szerencsére Annie, az f1_107.jpgegyik utas belevaló társ lesz.

1: Palm Springs – Nyles bement egy barlangba, ahova nem kellett volna. Az eredmény: ugyanazt a napot élheti újra és újra. Nem tud elszökni, meghalni, semmit. Balszerencséjére magányos, így időnként társakat keres, amiből csak a baj lesz. Roy az örök napját Nyles kinyírására szenteli, míg Sarah akár a szerelem is lehetne, ha nem lenne pár sötét titok, ami tőle is elválasztja. De vajon van kiút?

A jó pasi

Üzleti szektorban ténykedő, barátnős, gyorsan élő.

Tommy menő befektetési bankár egy sikeres cégnél. Jóképű, gazdag pasi, akinek minden ujjára akad egy dögös barátnő, és a férfiak is irigylik. Beth már három hónapja a barátnője, és a kapcsolatuk most lép a következő szakaszba. A nő még azt is képes elfogadni, hogy a férfinak mennyire fontos a munkája, és gyakran kell éjszakáznia vagy lemondja a közös programokat a munka kedvéért – noha szívesen venné, ha néha Tommy őt a_jo_pasi.jpgtenné az első helyre. Közben a cégben is változás van: az egyik legjobb eladó, Baker, egy másik cégnél sokkal jobb ajánlatot kap, és elmegy. Tommy az egykori katonai mérnököt, Danielt ajánlja a helyére, aki informatikai zseni, és csak elpazarolják a képességeit sima IT szakemberként. Az előléptetés azonban nem csak megváltozott feladatokkal jár, Daniel személyét is igyekeznek megváltoztatni. A szolid, érzékeny fiatalemberből városi menőt faragnának, noha ő ezt nem akarja és egyre inkább közös hangot talál Beth-szel.

Ezt mégis minek akarták eladni? El tudom képzelni, hogy romantikus filmnek. El tudom képzelni, hogy karakterdrámának. Még akár egy Tőzsdecápák másként verziónak is el tudom képzelni. Csak igazából egyik sem, és nem is nagyon tudok mit kezdeni a végeredménnyel.

Nézzük csak sorba!

Ha romantikus film lenne, akkor komolyabb szál lenne benne a szerelem. Azt ugyan látjuk, hogy milyen Tommy és Beth kapcsolata, ami egyike Tommy ügyeinek. A nő igyekszik, nem is sejti, hogy a férfi mekkora játékos és csak egy kis részletét mutatja meg a személyiségének, nem egy hűséges típus. Még akkor is, amikor Beth nézőpontjából csak a jóképű srácot látjuk, aki már 3 hónapja hű barátja, akkor is érezni, hogy valami nem stimmel közöttük.  Nincs meg a szikra, de még a barátság sem. Abszolút olyan érzésem volt, már akkor, mintha még csak az ismerkedő fázisban járnának.

Majd képbe kerül Daniel, és annak sincs több nyoma, hogy közte és Beth között lenne igazi szikra. A karaktereik jobban összeillenek, és a barátságuk alakulása meg is van rajzolva, de a hirtelen váltás a végére, amikor Beth is rádöbben, milyen Tommy igazán, még így is hirtelen. Valahogy nem tudom komolyan venni, ha az egyik percben még az egyik férfi miatt sír, a másikban meg már a másik karjaiban hever.

A jó pasi – vajon melyikre utal a cím? Tommy társadalmi szemmel az. Sikeres a szakmájában, jól néz ki, a nők szemében jó pasi. Amíg ki nem derül, hogy milyen a természete, az örökös alfa, akinek eszében sincs letelepedni és egy ember mellett maradni. Daniel, aki erkölcsi értelemben jó? Még csak azt sem éreztem, hogy bárki si bűnhődne, vagy jutalmat kapna a végére. Ha ez egy karakterdráma, nem kellene valami tanulság, bukás vagy nagy győzelem a végére?

A mutatott közeg miatt pedig a Tőzsdecápák és a Wall Street farkasa, amit még ide lehetne hozni. Mintha azoknak a kistesója – vagy inkább a béna rokona – lenne. Látjuk, hogy tesz dekadenssé és normaszegővé az a közeg. Nem véletlen, hogy Daniel fel is mond, mert az ő jófiú karakterével esélytelen, hogy ott beilleszkedjen. Annyira nem megy bele a film a tényleges munkájukba, a stiklikbe, csak a keretet adja, miért ilyenek ezek az emberek.

Látványelem nincs benne, ahogy frappáns párbeszédek és helyzetek sem.

Vagyok akkora sorozatnéző, hogy a Gilmore Girls, Friday Night Lights színészei bevonzottak, de nagyon üres a film is, a karaktereik is. Nagyon nem szerettem ezt a filmet.

 

A jó pasi – 5/1,5 még csak nem is értettem, mi akar ez lenni: romantikus, dráma vagy béna Tőzsdecápák?

THE GOOD GUY - Official US Theatrical Trailer in HD - YouTube

Batman: Soul of Dragon

Mitikus ajtót zárva tartó, harcos, egykori csapatot összeállító.

Fiatalok érkeznek a hegyekbe, hogy O mestertől tanuljanak. Mindenkinek vannak sötét pontok a múltjában, és legyőzésre váró gyengeségei. O mester a kiképzés egy szakaszán feladatokat is kezd nekik adni: van itt egy kapu, amit zárva kell tartani. A nyitáshoz egy kard szükséges, amit Lady Shiva kell, hogy őrizzen. A túloldalon batman.jpgugyanis egy kígyóisten várja, hogy átjöhessen és elfoglalhassa a világot. Egy áruló katasztrófát okoz, és csak a mester áldozata menti meg a világot. Évekkel később a 4 túlélő a maga életét és küzdelmét vívja, de Richard Dragon újra összeszedi egykori tanulótárait. Egy szekta hisz abban, hogy át kell hozniuk a világba Naga istent, és sorra gyűjtik be a hozzávalókat. Batman, Richard, Shiva és Ben pedig szorosan a nyomukban vannak.

Rendben, tisztában vagyok vele, hogy a Hollywood-i stúdiók nagyon be akarnak törni az ázsiai piacra. Azon már meg sem lepődöm, amikor direkt olyan karaktereket írnak a sztoriba, amit oda lehet adni egy ázsiai sztárnak. A Marvel volt, hogy alternatív verziót forgatott, amit Kínában játszottak, eltérően a filmet a világ egyéb részeitől. De ez a Batman animáció, akkor is… nem is tudom. Furcsa, idegen?

Ahogy elkezdődött, fogtam a fejem és arra jutottam, nem Batman jut róla eszembe, hanem a James Bond. Igaz, nem a modern Daniel Craiggel, hanem még a Sean Connery és Roger Moore vonal. Majd felidézte bennem a Leszámolás Kis Tokióban című akciófilmet és lett egy kis Bakelit érzetem is a végére. Vagyis, a diszkó, a keleti hatások és James Bond kombó volt ez nekem, amiben Batman karakterét olyan felesleges volt beletenni…

Ok, még az is probléma, hogy a hegyi szerzetesrend inkább illik a Marvel világba – ahol Strange tanult varázsolni, vagy éppen azok a szerzetesek, ahonnan Iron Fist érkezett. Egyszerűen nem fér a fejembe, hogy került ez így a DC univerzumba.

Grafikában is hozza azt a régies hangulatot, amit a film többi fele is. A karakterek, a járműveik és a ruháik is olyanok, hogy szinte vártam, mikor ereszkedik le a diszkógömb és kezdik rázni egy ABBA dalra. Nem szép ez az animáció, ahogy a szereplők és a külcsín sem. A harcban volt dinamika, de nem elsősorban a verekedések miatt nézek ilyesmit. A plakát nagyon megtévesztő, az alapján egy sokkal komolyabb, reálisabb látványvilágot várnék, ez meg csak ilyen… diszkó retró.

A zenében is ezek a dallamok köszönnek vissza, és egyszerűen rosszul voltam tőle, ahogy vidám dallamokra verték egymást. Itt sem Batman hangulat volt, sokkal inkább Scooby-Doo. Csak amit a Rejtély Rt. meséiben jóízűen elnézek, egy DC Batman animációban erősen nem tudok hova tenni.

Abba már nagyon bele se akarok menni, hogy a történettel milyen gondjaim vannak. Ok, egyet azért kiemelek. Ben évekkel korábban rátalált a szektavezérre, aki most a nagy ellenfelük lesz és nyitni akarja a kaput. Azt megértem, hogy akkor nem ölte meg – ártatlan gyerek volt. De miért nem vitte magával, keresett neki egy normális otthont vagy tartotta volna maga mellett? Most komolyan képes volt a szektában hagyni, akik aztán szépen ki is nevelték belőle az istenkomplexus, pszichopata vezérüket?

Pedig van ebben pénz, a szinkronhangokon látni. De direkt ilyen a koncepció és ismétlem magam: engem elidegenít. Miért kellett ebbe Batman karakter? Simán, random karakterekkel jobban lenyeltem volna, de Gotham igazságosztójával így ez gagyi animáció lett.

 

Batman: Soul of Dragon – 5/2 az egésznek retró jellege van, kis keleti ízesítéssel. Kb. olyan, mintha diszkófilm lenne.

Batman: Soul of the Dragon | Official Trailer 2021 - YouTube

Snowpiercer

1. évad

Hatalmi harcos, zárt világos, túlélős, nyomozós.snowpiercer.jpg

A világ véget ért: az emberiség tönkretette a természetet, és amikor harcolni próbáltak vegyszerekkel a lehűlés ellen, elhoztak egy újabb jégkorszakot. Egy mágnás, Wilford előállt egy vonat ötletével, mely állandóan mozgásban van, önellátó és a túlélők azon élhetnek. A jegyek gyorsan elkeltek: a gazdagok megvették maguknak a luxust, mások szolgálni jelentkeztek a helyért. Van azonban még egy csoport, akik az utolsó pillanatban potyautasként szálltak fel. Őket a vonat végére, a Farokba zárták, és éppen csak élni hagyták. Most azonban szükség van onnan egy férfira: Layton nyomozó volt, és valaki gyilkolni kezdett a vonaton. Neki kell megtalálnia a tettest. Layton elvállalja a megbízást, hogy a vonatot figyelhesse meg, előkészíthesse a kitörésüket. Hamarosan rá kell jönnie, hogy nem Wilford, akivel szembe kell szállnia: a vonat hangja, személyzet feje, Melanie Cavill az, akinek az eszén túl kell járnia.

Ez a történet is kalandos utat járt be. Eredetileg egy képregény volt, amiből koreai film készült, de amerikai húzónevekkel: aki most Layton, abban a történetben Chris ’Amerika Kapitány’ Evans játszotta. Ha kasszát nem is robbantottak vele, kultfilm lett. Az alapján pedig megérkezett a sorozat is.

A képregényt nem ismerem, de a filmet igen. Amit gyorsan le kell szögezni, hogy a sorozat sokkal inkább tömegfogyasztásra készült el, szórakoztatóbb és nem sokkoló. Az egy akció menet volt, társadalmi üzenettel és borzongató részekkel. Az agyamba égett, amikor pl. a Farok lakói meglátják, miből és hogyan készülnek azok a szeletek, amiket enni kaptak. Itt kivettek minden ilyen részt, és a végjáték sem lett olyan drasztikus.

Ebben is benne vannak társadalmi kérdések. Nincs tökéletes rendszer, és ez bármely oldalról indokolható. A gazdagok áloméletet élnek, luxusban és maximális kiszolgálás mellett. A Farok lakóit betegségek tizedelik, uralkodnak rajtuk, egészen állatként tartják őket. Miközben mindenkinek megvan a helye, és a rendszer működik, igazság nincs benne. Miért lehet valaki érdemtelen annyira magasan, míg jobb emberek szenvednek? De mi az alternatíva? Melanie és Layton szemszöge is érthető, és az összecsapásuk rendszerek összecsapása is.

Az elején van egy kis krimi, ami színezetnek korrekt: ki a gyilkos, és miért öl? Layton nyomoz is, de már a kezdetektől érezni, hogy ez a krimi csak betét, valójában másról fog szólni ez a sorozat. Kicsit mint a sakk. A felek taktikáznak, lépnek egymás ellen, és bár kirobban a tényleges harc is, nem ott dőlnek el a dolgok. A szövetségek, a források birtoklása, az információ, aki valakit nyertessé tehet.

Jól kihasználják a vonat zártságát, miközben lenyűgöző környezetet is teremtenek vele. A luxus kabinokon keresztül a dolgozók világa, a Farok minimalizmusa, és a kinti fagy is ábrázolva lett. Lehetne sokkal paranoiás érzet is, ahogy a vonat falai behatárolják őket, de kifejezetten színes világot sikerült ábrázolni – igaz, van hozzá vagy 1000 kocsinyi hely.

A külsőségeknél azonban jobban szerettem, ahogy a vonat társadalmát és lakóit leképezik. Sok erős mellékszereplő mozog itt, és része egy nagyobb egységnek. Mint egy kaptár, amiben mindenkinek megvan a maga helye. Ruth, a mérnökök, Audrey, Bess – azért is szeretem ezt a sorozatot, mert sok szereplőt mozgat, akiknek mind megvan a maga története és a helye a rendszerben. Roppantul izgatja maga a rendszer az elmém, ami itt egyszerre jó és rossz.

Adott vagy elvett belőle, hogy ennyivel populárisabb? A magánéleti szappan – Layton őrlődése két nő között – nem hiányzott volna, de különben egy szórakoztató, nézős sorozat.

 

Snowpiercer – 5/4 könyörtelen disztópia, de mellette szórakoztató sorozat is, ami nem sokkol, csak leköt.

Snowpiercer | Official Trailer | Netflix - YouTube

SpoilerZóna

  • Berlin 36

1_103.jpgGretel eleinte nem akarja komolyan venni az edzést és az olimpiát: zsidóként nem akar aranyat nyerni a náciknak. De aztán páran azt tanácsolják neki, csinálja meg. Ezzel megcáfolja a náci ideológiát – ha nem találnak olyan árja lányt, aki felül tudna kerekedni rajta. Az edző különc alak, de vigyáz arra a felkészítő táborban, hogy a lányok dolgozzanak és ne egymással háborúzzanak.

A nácik aztán ide küldik Marie-t, akinek semmi technikája, de magasat ugrik, tehetséges. Gretel szobatársa lesz, és ők ketten 2_106.jpgösszebarátkoznak. Gretel segít neki edzeni, és lassan már csak egymásnak jelentenek kihívást. A náciknak nem tetszik, hogy Gretel is ennyire jó, így lecserélik az edzőt. Az új mindenkit Gretel ellen hangol, aki már edzeni sem edzhet rendesen, hanem futtatják. Amikor a lányok bezárják a fürdőbe, Marie az egyetlen, aki rajta kívül bent van. Gretel pedig rájön, hogy Marie igazából fiú.

A története valahol tragikus: az anyja lányt akart, a férjét 3_101.jpgelkergette, és a fiát lányként nevelte. Orvoshoz fordult, hogy ismerjék végre el férfinak. De a nácik lecsaptak, és lányként versenyeztetnék. Ha megnyeri nekik az olimpiát, mehet a tengerész akadémiára. Mégis, Marie az egyetlen, aki segít a lánynak, és tartja benne a lelket. Gretel minden kvótát teljesít, övé a legjobb eredmény.

Mégis, levelet kap, hogy az eredményei nem elég jók, hogy olimpiai résztvevő legyen. Közben az ugróknak azt mondják, sérült és nem tud versenyezni. Gretel és Marie összebeszélnek, a lány egy amerikai újságírónak mondana el mindent. A párt résen van, és a férfit baleset éri. A lánynak is megmondják, ha nem nyugszik el, a családja következik. Marie is 4_79.jpghall mindent.

Marie bejut a döntőbe, de ott mindig leveri a lécet, és még érmet se nyer a náciknak.

Gretel és a családja az Államokba távoztak, a lány ott is bajnok lett. Ott alapított családot is. Marie viszont a náci rezsim foglya maradt, évekig nőként versenyeztették, világcsúcsot ugrott. Egy részeg este utám letartóztatták, és ott ismerték el végre férfinak.

  • Az üres ember

James felfedezi a szektát, akik az Üres Ember 5_66.jpgtanításának élnek. Spirituális szeánszokat les ki, a kórházban megtalálja a fiatalembert, aki a másik világot közvetíti. Katatón állapotban hever, és a szekta az ő jeleit foglya a szertartásokkal.

Itt talál rá Amandára, aki elmondja neki, az emberi test nem tudja sokáig közvetíteni azt a másik világot. A hordozó lassan belehal, ők pedig azt találták ki, hogy létrehoznak neki egy új gazdatestet, egy üres embert. Ez James, aki igazából 3 napja létezik. Amanda találta ki a történetét, és írta bele a családja elvesztését, a házasságtörést. Ő lesz a következő üres ember.

Red Dot

Menekülő, bosszút álló, hidegben rejtőző.

David és Nadja fiatal pár, akik az utóbbi hónapokban több változáson vannak túl: elköltöztek Stockholmba, összeházasodtak. A nő orvosi egyetemre jár, míg David sokat dolgozik. El is hidegülnek kissé, és a nő nagyon sérelmezi, hogy David otthon a videójáték előtt ül kikapcsolódásként, nem vele foglalkozik. David szereti a nőt, nem akarja elveszteni, így szervez maguknak egy közös hétvégét, ahol megint egymásra találhatnak. Az északi red_dot.jpgfényt néznék meg, sátoroznának és pihennének. Azonban már az érkezéskor gondjuk akad: a fekete bőrű Nadját két vadász kinézi innen, és a kocsijukat is rasszista felirattal rongálják meg. Nadja mérgében megkarcolja a kocsijukat. A szabadban aztán észreveszik, hogy becélozták őket. Nem csak vicc, valakik – talán éppen a rasszista vadászok a nyomukba erednek. A fagyban menekülnek előlük, nem csak magukat mentve: Nadja most vallja be, hogy gyermeket vár. De vajon miért ők kerültek a célkeresztbe?

Kezdjem azzal, amin a saját szemöldököm is felszalad? Ebben a filmben nem egy ember hal meg. Alapból van a pár, akire vadásznak. Ők pedig visszatámadnak, és lesz itt bőven áldozat is. A múltban is van súlyos történet. Ennek ellenére én kit sajnáltam? Nem az embereket. Ha többen meghalnak, azt se vettem volna tragikusan. Viszont, a főszereplő párnak volt egy nagyon aranyos kutyája, aki a Borisz névre hallgatott. Ami azzal a kutyával történt, az egyetlen, amit tragédiaként néztem a filmen. (A Snowpiercer első évadában is a megfagyó teheneket sajnáltam legjobban.) Szóval, ez egy olyan film, amiben nem a szereplőket, hanem a kutyájukat találtam a legszimpatikusabbnak.

Nézzük is ezt a két embert! Az szimpatikus lehetne, milyen nagyon szeretik egymást és dolgoznak azon, hogy együtt tudjanak maradni, jó legyen az életük. A nő orvos akar lenni, a férfi informatikus. Átlag, egyszerű emberek. Nem különösebben szimpatikusak, de nem is ellenszenvesek. Viszont, ahogy megy előre a cselekmény, én azokat a vonásokat vettem észre, ami miatt idegesítettek: ahogy Nadja megkarcolja a vadászok kocsiját. Nem tudhatta, hogy ők hagyták a feliratot a kocsijukon. Ösztönből, nyersen cselekszik. Erőszakosan. Ok, nem kell mindent lenyelni és tűrni, álljon ki magáért az ember, de tudja, ki ellen, ne vakon! David meg nem egyszer olyan szerencsétlen és tehetetlen…

A menekülés röviden szólva unalmas. Egyre több a sérülésük, nagy a hideg is. Csak sodródnak az eseményekkel, és nagyon rosszul ítélik meg, kiben bízhatnak és ki van ellenük. Ez film, így talán nem gáz, hogy ha azt írom, okosabbnak és kreatívabbnak kellett volna lenniük, nem ilyen szerencsétlennek. Bár szegény Borisz élte volna túl…

A vége az egyetlen, ami azért ült. Hiszen ki fog derülni, hogy sokkal több van a történet mögött, mint amit elsőre megmutatnak belőle. Van arra korábban is utalás, hogy valami történt velük korábban. De hogy mi az, és hogyan vezet ehhez a pillanathoz, az egyetlen, ami jól működik itt. Ugyan van némi mese faktor is benne, de az legalább hatásos, nem olyan unalmas, mint amikor a szemöldökükre fagyott hóval vacognak a nagy fehér semmiben. Érdekes, a Holnaputánt nézve máig fázom. Itt szinte megfagynak a szereplők, és nem tudott ilyen érzetet kiváltani belőlem a film.

Hangulata egy kevés akad. A skandináv hideg, de csak fizikailag. Az a sötétség, lelki hideg, ami a skandináv krimik sajátja, az a ridegség, itt nem találtam meg.

Vagyis, ez a film most nem tetszett. Se a szereplők, se a történet, se a kivitelezés.

 

Red Dot – 5/2 a végén a csavar, minden indoklása tetszett és ült, még a vége is. De addig… nem annyira.

Red Dot | Official Trailer | Netflix - YouTube

The Crown

4. évad

Uralkodós, családi problémás, kosztümös.the_crown.jpg

II. Erzsébet egyre inkább szembesül azzal, hogy az örököse nem azon az úton halad, amit kijelöltek a számára. Hiába érték el, hogy Camilla másnak a felesége legyen, nyílt titok, hogy Charles még mindig viszonyt tart fenn vele, és nem akar nősülni. A nyomás azonban nagy, és amikor megismerkedik a fiatal Diana Spencerrel, aki a családjának tetszik, nem marad választása. Sokan tudják, hogy ebből nagy tragédia lesz, de a fiatalok házasodnak, gyereket vállalnak, és egyre inkább szenvednek egymás mellett – a királynő azonban ezt nem akarja meglátni, foglalkozni vele. A választásokat közben megnyeri a munkáspárt, és elnök lesz Margaret Thatcherből, aki nagyon hamar kiérdemli a Vaslady becenevet. A királynővel hullámzik a kapcsolata: két erős személyiség, akik sok mindenben nem értenek egyet. De együtt kell átvészelniük háborút, magánéleti botrányokat és merényleteket is.

Elért arra a pontra a The Crown, amikor már olyan eseményekről mesél, amelyek sokak emlékeiben is élnek. (Nekem még nem, számomra még mindig történelmi a sorozat, ebben az időszakban még nem éltem.) Vagy, ha nem is emlékezhetünk rá személyesen, olyan történetek, amelyeket ismerünk, hiszen közszájon maradtak. A Vaslady és Lady D azoknak is ismerős, és tudunk róluk több mindent, ha a mi életünk előtt történtek is ezek.

A sorozat nagyon ügyes abban, hogy megmutassa a saját nézőpontját, miközben érzékelteti, hogy ez egy olvasata a történteknek. Hiszen ez egy szórakoztató sorozat a Netflixen, nem a brit királyi család történetének hiteles krónikája. Igazából nem lehet tudni, mi zajlott zárt ajtók mögött a palotákban.

Emberileg viszont nagyon hihető és érzékletes, amit megmutatnak. Charles és Diana, akik annyira mások, akik szabadulnának, de a rang és a történelmi hagyomány nem engedi meg. Ahogy még akaratlanul is bántják egymást. Különösen tetszett, ahogy az enyhülést követően a nő népszerűsége pofon a férfinak, aki erre megint ellöki a feleségét.

Itt ki is mondják, hogy egy ember van, akinek számít az akarata és a jóléte. Minden a királynő körül forog, és mindenki alárendeli magát annak, amit ő akar, ami neki jó. A testvére feladott minden egyéni ambíciót, az uralkodásban való részvételt. A férje, a gyerekei, mind neki engedelmeskednek, akár kimondatlan parancsokra is. Diana is ezt a leckét kell, hogy megtanulja. Mindig az van, ami II. Erzsébet szerint helyénvaló.

Margaret Thatcher alakjához is emberként nyúlnak: az asszony, aki mélyről felküzdötte magét, és férfiaknak parancsolt. A szerető feleség, a fiát bálványozó anya. A győzelmei, a vereségei – az alap a történelem, de mellette a sorozat az embert kutatja és mutatja meg – így jön képbe a már emlegetett szubjektív olvasat.

A kedvenc részeim mind kis emberi momentumok voltak: ahogy Charles besértődött a feleségére. Amikor II. Erzsébet szembesült azzal, hogy mennyire hűvös a gyerekeivel, és próbálta kitalálni, melyik a kedvence a négyből. (Az bizony érdekes döntés, hogy időnként kifejezetten szociopata karakter lett a királynőből.)

De mellette ez egy lenyűgözően kinéző sorozat. Meg lehet nézni, mennyire igyekeztek életre kelteni a történelmet. Diana ruhái, a hajviseletek, a beállítások. Érezni, mennyi munka és pénz van ebben a sorozatban – látni, és értékelhető is.

A casting továbbra is parádés. Gillian Anderson nagyon nagyot játszik és Corrin is jó.

Ez az évad is végig lekötött, és továbbra is maradok a sorozat híve.

 

The Crown – 5/4,5 – látványos és profin kivitelezett sorozat, erős alakításokkal és hihetően történelmet írva.

The Crown Season 4 | Official Trailer | Netflix - YouTube

GameDay

Rosamund Pike - most jöttem rá, mennyi feldolgozásban játszott már.

Íme, pár szerep, amelynek irodalmi alapja volt. A kérdés kettő az egyben: melyik filmben játszotta a karaktert, és ki gamef_52.jpgaz eredeti szerző?

1: Marie Colvin (2018)

2: Erica Wilcox (2019)

3: Amy Elliott Dunne (2014)

4: Helen Rodin (2012)

5: Jane Bennet (2005)

Megoldás: Tovább!

Tovább

Fontos vagy nekem

Átverős, zsaroló, másokat kihasználó, játszmás.

Marla Grayson tisztában van azzal, hogy ebben a világban két embertípus él: az oroszlánok és a bárányok. Volt már nagyon szegény, és nem akar többé az lenni. Már oroszlán ő, aki soha nem veszít. Hivatásos gondozó: olyan időseket felügyel, akik már nem képesek ellátni maguk. A vagyonukból fizeti magát, és nyerészkedik. Megfelelő fontos-vagy-nekem.jpghálózattal olyan embereket is öregek otthonába zár, akik még nagyon is önellátóak, és közben leszívja a megtakarításaikat, a vagyontárgyaikat. Jennifer jokernek tűnik: idős, nincs senkije, viszont vagyona bőven akad. Gyámság alá helyezteti, intézetbe zárja – ám azzal nem számol, hogy a nő nem az, akinek látszik. Egy nagyon gonosz, hatalmas ember akarja szabadon látni, és megfizetni amiért Marla oda juttatta, ahova. Marla azonban nem visszakozik, és felveszi a harcot a titokzatos orosszal és a bérenceivel. Mindkét fél képes elmenni a végsőkig.

Ez a film is a Netflixen kötött ki – mondjuk, lassan már ennek örülök. Akkor sugározzák, meg tudom nézni, és nem kell azon morogni, hogy várom és várom, de csak nem tudom megnézni. Ez pedig egy jól sikerült thriller.

A történet egy részét azonban nehéz befogadni. Nincs hős, itt mindenki antihős. Merengtem is, kinek kellene drukkolni? Adott egy nagyon kemény bűnözői mag, akiknek ölni semmit nem jelent, gyilkosok és még rosszabbak. Ide tartozik Jennifer is, aki most egy öregek otthonába van elzárva. Marla pedig tönkretesz bárkit, aki elé kerül és minden lelkifurdalás nélkül rombol időseket és családokat, hogy egy élet megtakarításait megszerezze magának. Mindezt olyan szenvtelenül, hogy lazán szociopata is a nő. Igaz, nem teljesen, egyetlen ember van, akit szeret és akivel törődik: a párja, Fran. Egyik oldal mellé se lehet kiállni, el lehet ítélni mindegyik fő szereplőt. Mire a film végére értem, magamban meg is fogalmaztam, mindegy, ki arat győzelmet. Oroszlán győz, és az ártatlanok szenvednek tovább.

Ez viszont nem megy a jó történet, az izgalmak rovására. Abban is van egy pokoli logika és ész, ahogy Marla kihasználja a többieket és átver mindenkit, majd megindul a játszma közte és az oroszok között. Észjáték elsősorban, de akció is akad benne. Mennek bíróságra, elhangzanak fenyegetések, de a fizikai erőszakig is eljutunk. Bár nem tudtam egyik fél mellé sem elköteleződni, egy percre nem unatkoztam, szerettem a fordulatokat, és érdekelt, ki fog nyerni.

Látványra korrekt a film, ahogy egy gazdagok világában játszódó thrillernek kell. Jó ruhák, szép lakások, drága autók. Nem egy látványorgia akció szemszögből, de helyette intelligensen építik a történetet, és más harcmezőkön mérik össze az elszántságukat. Amit a végére Marla kitalál, vagy amilyen ultimátumokat adnak egymásnak…

A szereposztásra semmilyen panasz nem lehet. A főhős, Rosamund Pike, és kezdem azt gondolni a színésznőről, hogy a negatív alakok állnak neki a legjobban. Amit a Holtodiglan hősnőjeként vászonra tett, mintha oda nyúlna vissza Marla megformálásakor is. Hideg, okos, szép és egyben félelmetes nő. Más arca is van, de ezt nagyon meggyőzően játssza. Peter Dinklage játssza az ellenfelét, hasonló intenzitással. Hisztik, vagy hideg tervezés – a legvégén még az utolsó élő Lannister alakját is felfedezni véltem benne, ahogy Marlával leül arra a bizonyos tárgyalásra, és amit mindketten kihoznak abból…

Eladta nekem maga a történet is, de a színészei is sokat tettek azért, hogy emlékezetes legyen. Ha csak kicsit szimpatikusabbak, talán új kedvenc is lenne. De olyan romlott mindenki…

 

Fontos vagy nekem – 5/4,5 Pike a hasonló karakterekben remekel, most is. De a sztori is izgalmas, mai és borzaszt.

I Care a Lot | Official Trailer | Netflix - YouTube

süti beállítások módosítása
Mobil