Minden napra egy film

Minden napra egy film

Fagypont alatt

2021. február 07. - BBerni86

Rendőrös, bosszút állós, embervadászatos.

Az is ugyanolyan munkanapnak indult, mint a többi. Martin rabszállításra lett beosztva, egy másik körzetben. Vannak igencsak erőszakos jellemek a csapatban, fel is készítették őket arra, hogy a banda megpróbálhatja kiszabadítani az egyik vezetőjét. A fagyos úton haladnak, amikor egyszer csak eltűnik előlük a kísérő kocsi, és a fagypont_alatt.jpgrabszállító is kisiklik. A fegyencekkel utazó rendőr kiszáll körülnézni, de eltűnik ő is. A sofőrként elöl ülő Martin is kimerészkedik, majd látva a meggyilkolt rendőröket, rá is lőnek, kénytelen bemenekülni a rabszállító. A rabok szöknének, ő próbál mindenkit bent tartani. A vadász hamarosan rádión felveszi velük a kapcsolatot: neki csak az egyik rab kell, ha őt kiadják, a többiek távozhatnak. Bent megindul a harc, miközben az egykori rendőr is ügyeskedni kezd, hogy kiszedje a kocsiból az embereket. Martin a törvényt igyekszik képviselni, sokáig nem is sejtve, milyen történetbe csöppet bele.

Netflix thriller, és pont annyit hoz, amit egy hasonló csatornán vár az ember. Nem mozis látvány, a színészek se voltak ismerősek, de a történet lekötött és itt tudtam értékelni a kevesebb több elv okos alkalmazását.

Egyrészt, nincs eltúlozva, milyen játszmákat folytatnak a kocsin belül és kívül. Hiszen ez egy zárt szoba rejtvény thriller verziója. Kint van a gyilkos, aki bizonyította, hogy bárkit lemészárol, hogy közel jusson a célpontjához. A célpontja a rabszállítóban, más bűnözőkkel és egy rendőrrel. A rendőr és a célpont bent maradna, a többiek – akik bűnözők, és szintén nem sok erkölcsi gát fékezi őket – kitennék a fiatalembert. Egyrészt, Miguel is ügyködik, hogy kényelmetlenné tegye a bent létet, és ki akarjanak onnan menni. A fagyos télben a fűtés lekapcsolása az alap, de lesz, akit sikerül benzinnel begyújtania, és ennél merészebb ötletei is akadnak. A bűnözők meg azon szenvednek, hogy szerezzék vissza a kulcsot anélkül, hogy a célpontot megölnék. Ugyanis ő lenyelte a kulcsot, de a kibelezés nem opció.

A filmnek megvan a maga feszültsége. Egyszerű eszközökkel, zárt térben, minimális eszközzel, amikor maga a szituáció olyan feszült és extrém, hogy azzal pótolja a látvány- és akcióelemeket, mert azokkal valóban nem vagyunk elkényeztetve. A gyengébb részek közé tartozik, amikor konkrétan küzdenek és lőnek egymásra.

Tetszett az is, ahogy rejtély van hagyva a történetben. Az egykori rendőr miért lett ilyen gyilkos vadállat, mit követett el ellene a célpontja? Az elején már láttuk, hogy valakit elég gyilkos módszerrel kivégzett. Martin szemszögéből ismerjük meg őt, a célpontot és a többi rabot is. A férfi sokáig nem is tudja, kinek higgyen és mi a teljes történet. Amikor az igazság nyilvánvaló lesz, akkor választ ő is oldalt, és dönti el az események kimenetelét.

Különben az is a filmen van, hogy lesz rugalmasabb Martin szemlélete. Az elején ő az a karakter, akinek a szabályok pontos betartása az alap. Még a saját épségét is hátrébb rangsorolja, mint a törvény betartását. Csak aztán olyan történeteket ismer meg, melyek rávilágítanak, hogy a törvény nem mindig egyenlő az igazsággal.

A hangulat nekem eladta a filmet, és tetszett, ahogy a kocsiban ragadva kint és bent is megindult a játszma, de azért voltak hiányérzeteim is. Leginkább a film végén: el nem tudom képzelni, kire mi vár, és hogyan lesz igazság ott. Legfőképpen Miguel kapcsán. A film pedig semmilyen támpontot nem ad erre vonatkozóan.

Nem tartozik a zsáner jobbjai közé, de korrekt darab, ami egyszeri nézésre pont le tud kötni. Másodszorra már gond lenne, hogy ismerem a csavart a végéről.

 

Fagypont alatt – 5/4 egyszerűségében jó thriller, amiben pörgetik az adrenalint is. A végére betett csavar is ül.

Bajocero | Tráiler oficial | Netflix - YouTube

Sneakerheads

1. évad

Cipőre vadászó, barátos, régi életet felelevenítő.

Devin mindene egykor a sportcipők voltak. Üzérkedett és kereskedett velük, nem egyszer járt egy-egy ritka darab nyomában. Ám szerelmes lett, és a családalapításhoz fix kereset és kiszámíthatóság kell. Felhagyott a régi élettel, teljesen száműzte az életéből a régi berögződéseket. Most azonban egykori legjobb barátja, Bobby felkeresi és egy biztos üzletet javasol neki. Ha levadásznak egy ritka cipőt, azzal egy hatalmas gyűjteményt szerezhetnek meg, amiből megvalósíthatnák a régi álmuk: egy saját boltot. Mivel a főnöke kiakasztja – Devin nagyon nem tud sneakerheads.jpgkibékülni a cégnél kötelező öltözködési normákkal – beleegyezik egyetlen közös munkába, szigorúan a felesége háta mögött. A biztos üzlet azonban pénzügyi katasztrófához vezet, és már nem lehet kiszállni anélkül, hogy ne kelljen bevallania a nejének, mi történt a félretett pénzükkel.

Ha már azt hiszem, nem lehet nagyon meglepni, biztosan jön valami, amit nem tudok ésszel felfogni. Ilyen szempontból a Sneakerheads is újdonságot jelentett. Ok, az emberek sok mindenért tudnak bolondulni és gyűjteni őket, de sportcipőket? Nekem is van pár kedvenc cipőm, de eszem ágában sincs azt nézegetni, hogy melyik cég mikor milyen cipőt ad ki, és fejből tudni az egyes darabok jellemzőit.

A sorozat alapján viszont az Államokban van egy mikroközösség, akiknek a cipők jelentenek mindent. Mániás cipőbolondok. Pedig nő vagyok, és nekem is megvan az érzés, amikor beszabadulok egy cipőboltba, és próbálgatok… Ez viszont annál sokkal mélyebb, és valahol betegebb is. A filmben van is egy jelenet, amikor azon merengenek a szereplők, hogy a cipővadászatból milyen jó sorozatot lehetne készíteni – valamelyik pedig azonnal rávágna, hogy mégis kit érdekelne az ilyesmi?

Ezzel meg is van fogva az egyik gond. Nem tudott lekötni a sorozat. Egyszerűen nem éreztem elég alapkonfliktusnak, hogy meg kell keresni egy ritka cipőt. Amilyen kisebb kalandokba keverednek mellette, azok pedig nem kicsit vannak eltúlozva. Michael B. Jordan, aki a Fekete Párduc után kapott a stúdiótól egy igazi párducot, akivel nekik most meg kell küzdeni? Erre csak annyit mondanék, hogy nem is Jordan játszotta a Párducot, csak annak kuzinját. De a világot átutazni és Ázsiában vakon kutatni, az sem jobb. Egyszerűen nem lehet elhinni, hogy valakik ennyire elmennének egy pár cipőért.

Mivel az összes fontos szereplő ennyire megszállott, nem is tudtam megkedvelni őket. Devin folyton billeg a családja és a szenvedélye között, és ezt rossz volt nézni. Bobby meg simán olyan életművész, akik az agyamra mennek. Másokat is bajba kevernek, nem gondolnak át semmit, csak élnek a mában és teljesen felelőtlenek.

Nem jött az életérzés, nem értettem a szereplőket, a kalandjaik meg nem érdekeltek.

Komédia sorozat is, de talán az egész évadban két olyan jelenet van, amin mosolyogni tudtam, de nem szívből. Ahogy a szereplők kalandjai, a poénok is túl agyamentek.

Az különösen zavart, ahogy a sorozatban megjelent Mark Wahlberg, akit mondanom se kell, hogy nem a színész játszott. Volt rosszabb is: egy egész rész ki volt arra játszva, hogy véletlenül összefutnak Jason Stathammel, aki rákattan Bobbyra és csomó mindenben segít nekik. Csak éppen ő sem tűnt fel, mindössze mindig emlegették. Csodálom is, hogy nem lehetett hallani, hogy nem tetszésüket kifejeznék a sorozatról.

2. évados berendelés még nincs, ne is legyen!

 

Sneakerheads – 5/2 akadt benne pár mosolygós jelenet, különben nem tudtam vele mit kezdeni. Nem kötött le.

Sneakerheads | Official Trailer | Netflix - YouTube

SpoilerZóna

  • Boszorkányok

f5_78.jpgAhogy a nagyi rájön, hogy egy boszorkány felfigyelt az unokájára, menekülőre fogják és elmennek egy hotelbe. De pont itt van a boszorkányok éves találkozója, és a fiú pont abban a teremben játszik az egerével és bújik el, ahol a gyűlés lesz. Halja, hogy egy szerrel minden gyereket egérré akarnak változtatni. Egy itt nyaraló dagi fiút be is csalnak és egérré változtatnak. Segít az egérnek f4_89.jpgmegszökni, de így őt is elkapják és egérré változtatják.

A három egér a nagyihoz megy, aki a varázsszerből akar szerezni, hogy visszafordítsa a mágiát. Lopnak egy fiolával, de nem tudja megtörni a varázst. A három gyerek egér f6_2.jpgmarad, de azt meg akarják akadályozni, hogy más is így járjon.

A szert belecsempészik a boszorkák levesébe, akik elkezdenek egérré változni. Majd mennek a főboszorkány szobájába, aki rájuk támad, de közben egérré változik. A saját macskája f7_1.jpgkapja el és végez vele.

A nagyi a pénzzel, a varázsszerrel és a boszorkányok listájával távozik, és boszorkányvadászok lesznek belőlük. Évekkel később új gyerekeket vonnak és adják át a küldetést.

  • A kis lord

f3_100.jpgCedric Erroll kapitány halálával a felesége özvegyen marad, akinek a fia lesz az egyetlen vigasza. A kis Ceddie jó gyerek, aki mindenkivel jóban van a környéken és őt is mindenki kedveli. Az anyjával nagyon közel állnak egymáshoz.

Egy ügyvéd keresi fel őket, Angliából. Cedric apja gróf volt, aki kitagadta kisebb fiát, amikor az amerikai nőt vett el. Nem is ismerte meg a menyét, ahogy az unokáját sem. Most viszont meghalt az elsőszülöttje, és Ceddie az egyetlen örökös. Magához akarja venni, és mindenét rá hagyná. Mivel az asszony tudja, hogy a férje mennyire szerette az otthonát, azt a birtokot, beleegyezik, még akkor is, ha az apósa rá továbbra sem kíváncsi.f1_102.jpg

Az asszony beköltözik Angliában, a birtokon az udvarházba, míg Ceddie a nagyapjához a kastélyba. Ő nem tudja, miért nem lakhat vele az anyja, és látatlanba is szereti a nagyapját. Ő elsőre nem is tud mit kezdeni azzal, hogy a fiú kedves vele, szeretetteli. De nem akarja elveszteni, így a kedvéért változni kezd. Elnézőbb a bérlőkkel, segít az embereknek, még Ceddie-t is leengedi az anyjához, ha továbbra sem akarja fogadni az asszonyt. Megszerette a kisfiút, és f2_105.jpgörül, hogy ő lesz az örököse.

Ám felbukkan az elsőszülöttje özvegye, és van vele egy fiú, akiről állítja, hogy a gróf unokája. Ez alapján Tom, és nem az ifjabb Cedric az örökös. A nő is, a gyereke is közönséges, a gróf tudni sem akar róluk. Most veszi fel a kapcsolatot a másik menyével, és látja be, milyen igazságtalan volt vele és a fiával.

Az újság is lehozza a híreket, és Ceddie egyik amerikai pajtása Minában felismeri a sógornőjét. Tom apja az ő bátyja, és nem Ceddie nagybátyja. A helyzet tisztázódik, Ceddie az örökös és a nagyapja már a menyét is szívesen látja.

Superman: Man of Tomorrow

Világot mentő, útkereső, képességes.

A kis Clark amióta megtudta, hogy földönkívüli, próbál rájönni, hol a helye a világban. Emberfeletti képességekkel rendelkezik, és ezeket az emberiség szolgálatába állítaná. Felnőttként bele is kezd: pilóta ruhába öltözötten Metropolis vészhelyzeteit oldja meg, miközben gyakornokként dolgozik a Daily Planet stábjában. Most érkezik új tag is: a Lex Luthor ösztöndíjas Lois Lane, aki első ügyeként lebuktatta Lex csalásait és börtönbe küldte egykori superman.jpgmentorát. A következő célpontja a repülő ember, akit ő kezd Supermannek nevezni, hogy majd nagyobbat szóljon, amikor leleplezi, hogy nem is ember, hanem űrlény. Clark próbálna hatni rá, de közben új fenyegetésekkel kell szembenéznie: egy csillagközi fejvadász érkezik levadászni Kripton utolsó fiát, megismeri az utolsó marsit és egy új ellenséget is szerez, amikor egy egykori katona a harcok közepette vegyszerek közé zuhan.

Hányszor nézzük meg még a szuperhősök eredettörténetét? Van egy olyan tippem, hogy még sokszor. Ha csak Supermanbe gondolunk bele, az utóbbi években ott volt a DC film, volt már animálva és alternatív animációt is kapott, hiszen pl. a kommunista Superman felemelkedését is láthattuk már. Most pedig itt egy újabb verzió.

Amiért érdekes lehet, hogy más a megközelítés. Ahogy Pókember is béna jelmezekkel kezdett, itt Superman sem az ikonikus ruhájában esik neki a város megmentésének. Elég bénán is néz ki, arról nem is beszélve, hogy akad olyan rosszfiú, aki simán lelövi, leégeti a ruháját. Az meg elég furcsa jelenet, ahogy pucéran elkapja az aktuális rosszfiút, aztán elrepül. De ez a legkevesebb, még hősként is keresi a helyét. Bizonytalan, és itt a múltját is nehezen deríti fel, semmit nem tud magáról.

Lobo és J’onn segítenek képbe kerülnie, és megtalálnia az utat, amelyen járnia kell. Az egyik ugyan ellenségként érkezik, de tőle hallja először a Kripton nevét. J’onn pedig minden mást elmesél, pl. a múltját is általa ismeri meg. A filozófiája kialakításában is döntő szerepe lesz, hiszen az utolsó marsi hatására vállalja fel a származását, és kezd el bízni abban, hogy az emberek félelmét a mástól, az űrlényektől ő megváltoztathatja.

Váltás az is, ahogy Lex Luthor feltűnik és egymás ellenfelei, olykor szövetségesei lesznek. Lex most sem jófiú, nagyon nem, de nem is olyan mérges a kettejük viszonya, mint ahogy általában ábrázolni szokták.

Lois, Clark is fiatalabbak, pályakezdők és nyomokban sincs még köztük kémia. Nekem ez is tetszett, nem erőltettek bele feleslegesen egy szerelmi szálat. Ez az útkeresés meséje volt, nem másé.

Grafikában korrekt, hozza azt a szintet, amit a DC animációk szoktak. Nem kell egy nagy stúdió alkotásának minőségét várni, nem is az a cél. Hagyományosabb, nyersebb, de ezt így szoktuk meg, és működik is.

Azt hiszem, szinkronnal még nem létezik, így elmondhatom azt is, hogy meglepően erős lett a hangsáv is. Nem kevésbé ismert karakterszínészek adják a hangjukat, hanem olyan színészek, akik sorozatot vagy akár filmeket is vittek már a hátukon. Zachary Quinto Lex Luthorként a számomra legemlékezetesebb, de Lois és Clark hangja se panaszkodhatnak (Darren Criss és Alexandra Daddario szólaltatja meg őket.)

Azért jobban örültem volna, ha nem újra elmesélt történetet kapunk, hanem a Flash visszatekerése után nézzük meg a világot – vagy ennyire visszatekert?

 

Superman: Man of Tomorrow – 5/4 már unalomig ismételt történet, összeraktak egy korrekt sztorit, és erős szinkron stábot.

Superman: Man of Tomorrow | Official Trailer 2020 - YouTube

A Discovery of Witches

2. évad

Házasságra lépő, időutazó, biológiai és mitikus rejtély nyomába eredő.a_discovery_of_witches_1.jpg

Diana és Matthew utazása sikeres volt, a reneszánsz Angliában találják magukat. Ám a helyszínnel tévedett kissé a lány mágiája: nem vidéken, Londonba érkeztek meg, ahol a férfinak fontos szerepe volt. I. Erzsébet embere volt, akinek ekkor éppen Skóciában kellett volna lázítania. Egy titkos társaság tagja, olyan rajongókkal, mint Kit Marlowe, aki igencsak ferde szemmel néz a boszorkányra, akit Matthew a feleségeként mutat be. Míg a túlélésért szerepet kell játszani, Diana egy helyi boszorkánytól kezdi el megtanulni, hogyan kell mágiát fonni. Közben a könyv után is nyomoznak, ami nagy valószínűséggel Prágába került egy tudóssal. Az út során Matthew apjával és saját érzéseikkel is meg kell még birkózniuk. Közben a jelenben a boszorkányok mestere tovább ármánykodik, és egyre többen törnek a Clairmont családra, a hagyományokat védve halálig.

Deborah Harkness sorozata sikerregény volt, amit mi sem mutat jobban, hogy lassan ebből is épülni kezd egy univerzum. A trilógia már magyarul is végig olvasható – szerintem a zárás megjelenését simán a sorozat sikerének tudhatjuk be, és már megjelent egy plusz rész is, amelyben Matthew vámpír fiának bonyolódik tovább az élete. (Igen, Marcus története lesz, ha ez súg egyeseknek.)

Már a sorozat első évada is megfogott. Jobban, mint a regény. Így én vártam is a folytatást, ami csúszva ugyan, de megérkezett. Előzmények kellenek hozzá! Vagy a regény, vagy a sorozat első évada! Abban van benne, hogyan ismerkedett meg és szeretett egymásba a főszereplő páros, abban van benne a sorozat mitikus világának alapja és a szabályai, és onnan lehet tudni, mi az a könyv, amit még a múltban is keresnek.

Hangulatos az egész, a személyes kapcsolatokat és a történelmi korszakot is számolva. Látszik, hogy a 2. évad már több pénzből is forgott. Diana esküvői ruháját különben nagyon imádtam, nem meglepő, hogy a sorozatról készült sok képen feltűnik. Több a helyszín, látványosabb a mágia bemutatása, és nagyon eltalált lett a Tudor-kor Angliája is. (Az jobban sikerült, mint a cseh jelenetek helyszíne.)

Még erősebbé válik Matthew és Diana kapcsolata – itt már nem egy fellángoló szerelem van, hanem egy partnerségen alapuló szerelmi kapcsolat, majd házasság. Még az olyan plusz kis árnyalatok is tetszettek, mint Matthew kórja, amitől betegesen féltékeny a nőre. Marcus is megkapja a maga történetét, ez viszont pontosan az a viszony, ami sokkal kevesebb alapra épül fel. Phoebe éppen csak színre lép, és már nagyon komolyan benne is van az életükben. Miatta lenne kedvem előkeresni a regényt is, mert ezt már régen olvastam, és megnézni, Harkness is ennyire gyors és végzetes szerelmet írt-e nekik.

Minden szereplő visszatért, és ez az a sorozat, ami miatt elkezdtem megkedvelni Teresa Palmert. Most is jól állt neki Diana alakja, bár még mindig Matthew Goode a kedvenc. Igaz, erre az évadra akadtak trónkövetelők, mert nagyon jól eltalálták az új karaktereket és az őket játszó színészeket. Kit Marlowe az a Tom Hughes, aki Viktória Albertjét játszotta egy másik történelmi sorozatban több évadon át. James Purefoy meg annyira szimpatikus és karizmatikus Philippe de Clairmont lett, hogy simán elnéznék egy olyan sorozatot is, melyben az ő történelemformáló tetteit követhetnénk nyomon.

Még azt is bele tudom magyarázni, hogy a rasszizmus ellen szóló sorozat, csak fantasyban.

Már most várom a 3. évadot, addig is majd elolvasom a regényt is, jó lesz ragtapasznak.

 

A Discovery of Witches - 5/4,5 hangulatos, a regények világát életre keltő sorozat. Romantikus és kalandos. Folytatás?

A DISCOVERY OF WITCHES Season 2 Official Trailer (HD) Teresa Palmer - YouTube

GameDay

Talán vagyunk páran, akiknek hiányzik Heath Ledger.

gamef_49.jpgTragikusan fiatalon, 28 évesen hunyt el. Nem régen volt a halála évfordulója, így kicsit rá emlékezve keressük a filmeket, amelyekben játszott.

5 karakterének neve következik - melyik filmben játszotta őket?

+1: melyik szerepért kapta meg az Oscart?

1: Patrick Verona

2: Gabriel Martin

3: William Thatcher

4: Ennis Del Mar

5: Bob Dylan

Megoldás: Tovább!

Tovább

A kis lord

(1936)

Családegyesítő, jobb emberré váló, kisgyerekes.

Az Erroll család boldog és szép életet élt. Egy daliás és nemes katona, a szépséges és kedves felesége, a tündéri kisfiúk. A férfi azonban megbetegszik, és nem épül fel. A kis Ceddie marad az anyja öröme, aki hamar a környék kedvence is lesz. Jólelkű, segítőkész fiúvá nő fel, aki nagyon hasonlít az édesapjára. A férje elvesztése után pár évvel az apósa felveszi a kapcsolatot a kis családdal: lord Dorincourt örököse meghalt, már csak egy örököse maradt a grófi címnek, Cedric. Mivel a férje annyira szerette a családi birtokot, az asszony nem akarja elvenni a a_kis_lord.jpgfiától az esélyt, hogy megörökölje édesapja gyerekkori világát. Angliába utaznak, és még abba is beleegyezik, hogy kevesebb kapcsolatot tart a fiával, Ceddie egyedül költözik be a kastélyba. A gróf ugyanis nem bírta megbocsátani menye amerikai származását, soha nem ismerte, a fiát kitagadta miatta és nem is akar ezen változtatni. A kisfiú tündéri lénye azonban az öregre is hatással van, és észre sem veszi, a szeretet hogyan farag jobb ember belőle.

1886-ban jelent meg a regény, amelyből ez a film is készült. A sikerét mi sem mutatja jobban, mint a regény újabb és újabb kiadása – lesz egy 2021-ben is. Valamint, a többszöri filmes feldolgozás is. Az első 1918-as, az utolsó 1980-as. De mivel a szerző másik nagy sikerét, a Titkos kertet is felújították, nem lehetetlen, hogy erre is sor fog kerülni.

Az általam megnézett verzió az 1936-os film. Nekem mindig vonzó egy filmen, ha olyan színészek játszanak benne, akiket kedvelek és már láttam több mindenben. Itt ilyen mankó nem volt, se a nevük, se az arcuk nem volt ismerős a színészeknek. A típusok azonban olyan, hogy megfeleljenek a nekik osztott szerepnek. A zord és szikár öreg, a helyes kisfiú és a bájos mosolyú, szép fiatal anya.

Talán kicsit túljátszottnak éreztem a gesztusaikat, de nem lepődnék meg, ha ez a kor sajátja lenne. Akkor még talán néma filmek is készültek, és szélesebb gesztusokkal játszottak. Nem egyszer szórakoztattam most magam azzal, hogy levettem a hangot, és így is simán lehetett érteni, ki milyen érzelmet fejez ki és reprezentál látványosan.

(Az inkább zavaró volt, hogy helyenként a képkockákkal volt valami gond, és volt egy ugrás egyik jelentből a másikba, de olyan hirtelen, hogy azt nem tudtam vágásnak betudni, inkább valami filmtekerccsel kapcsolatos hibára gyanakodtam.)

De nem is ezek a fontosak. A történet az, ami eladja ezt a filmet. Könnyen rá tudom mondani erre is, hogy klisés, ahogy a gyerek összehozza a családot és a nagyapja megváltozik miatta, de akkor is érzelmes, nagyon szerethető, ahogy ezt a film megmutatja. Nem is annyira magát a folyamatot, mert az gyorsan történik. Ceddie szeretete, ahogy a nagyapjához közelít szinte azonnal változást hoz, és a lord gyorsan változtat a viselkedésén és az emberekhez való hozzáállásán. Csak a menyével békül meg nehezen, de arra meg jó leckét kap, hogy a fiénak vele ellentétben jó volt az ízlése – a bátyjához viszonyítva meg pláne. De ami itt van: hogy a szeretet hozza el a változást. Ceddie szemén át a nagyapa másnak kezdi el magát látni, és inkább az akar lenni, akinek az unoka nem látja, nem a korábbi énje.

Mivel kutyás vagyok, nekem Dugó – ha jól értettem a nevét, ebben azért nem vagyok biztos – jelenléte is növelte a tetszési indexem. Azon kifejezetten jókat mosolyogtam, hogy a gazdájához hasonlóan morgós kutya, akihez a házba rendszeresen bejárók se mentek közel, milyen kezesbárány lett Ceddie mellett és kísérgette a gyereket.

A regényt be kell szereznem, és lehet, más verziót is nézek még a történetből. Bírtam.

 

A kis lord – 5/4 maga a történet még szívmelengető, ha a kivitelezés és a színjátszás ma már más is.

Little Lord Fauntleroy (1936) Drama, Family Full Length Film - YouTube

Mit várunk?

Cím: Rumble

Készítők: képregény alapból dolgozik a Paramount Stúdió. Nagy nevek nem tűntek fel, még az eredeti szinkron sem olyan parádés, de a történet érdekel annyira, hogy át tudok ezen lendülni.mit_85.jpg

Műfaj: animáció, komédia, akció, mese

Cselekmény: egy világot ismerhetünk meg, ahol a szörnyek az emberek mellett élnek. Sportolók. Nagyon menő pl. a pankráció köztük. A fiatal Winnie apja szörny edző volt, és a lány most az apja nyomába lépne. Vajon meddig jut el Steve-vel, lesz új bajnok?

Várható megjelenés: pont most lett megint eltolva. Már 2022-re datálják. Idén se megyünk moziba?

Miért várós?

  • a Szörny RT nem volt a kedvencem, az Egyetemet jobban szerettem. De tetszik az ötlet, hogy ismerjünk meg egy szörnyet közelebbről. Ő nem is ijeszteget, hanem bunyós.
  • Amiről meg a Vasököl ugrik be, amit viszont szerettem.
  • Paramount, de azért adjuk egy esélyt neki. A trailer alapján korrekten fog kinézni.
  • Bízom benne, hogy felnőtt mesének is jó lesz, nem csak a keresztfiam korosztályának. 

Igen, séf: Az utolsó csata

Szakácsversenyes, udvarlós, családdal kibékülő.

Viktor Barinov képtelen élvezni a nyugdíjas éveket. Arra vár, hogy meghívják a Kremlbe, és a miniszterelnöknek főzhet. A valóság azonban az, hogy méhészkedik és az unokájára néz rá időnként, és bosszantják egymást a szomszédjába költözött Gyimával. Egy napon azonban a hazának szüksége van rá: meg kell vernie a kínaiakat a séfek világbajnokságán, még egykori alkalmazottait is összeszedik neki, kisebb-nagyobb eltérésekkel. Nem sok kedve van hozzá, de kap egy indokot, hogy mégis belevesse magát és nyerni akarjon: kiderül, hogy van egy fia, akit le akarnak csukni. Ha nyernek, Ivan megússza börtön nélkül. Így a hacker is a csapattal tart, bár a főzéshezkitchen.jpg nem sok köze van. Ám a franciák egy csinos versenyzője megtetszik neki, és a lánnyal ugratni kezdik egymást. Közben esélye nyílik a családjához is közelebb kerülni.

Eddig fel se tűnt, mennyire hiányzott nekem ez a sorozat. Olyan könnyed kikapcsolódás volt, amin jókat tudtam mosolyogni, ha azért belegondolva a végére már ebből-abból elegem is lett. Ennek ellenére simán néztem volna tovább is, és még reménykedem, hogy előbb-utóbb megnézhetjük, hogy mit alkot a csapat majd az új helyen.

Addig is, itt van ez a film, ami azért jócskán a sorozat eddig magyarul leadott részei előtt jár. Kátya itt már anya, noha a legutóbbi évadban még csak ott tartottunk, hogy összejön a sráccal, akivel ezek szerint együtt is maradt, és gyerekük is lett. A kislány korából ítélve minimum 6-7 évvel vagyunk a sorozat részei után.

Majdnem minden korábbi szereplő visszatér, de jócskán kisebb szerepet kapnak. Itt vannak a szakácsok, akik továbbra is olyanok, mint eddig is voltak. Maradt a kleptomániás és az anyámasszony katonája is. De saját történetet nem kapnak, a háttér részét képezik. Különben Kátya is, bár neki egy fokkal több mondat jut, mint a többiek. A furcsa talán Lavrov hiánya volt, arra csak egy poént kapunk és semmi többet. Azért kellenek, hogy a régi hangulatot megalapozzák, de ez nem az ő vagy a csapat története.

Vitya, Ivan és Gyima viszik a műsort. Vitya nagyon próbál hangot találni eddig nem ismert fiával, és alkot a versenyen. Leginkább Ivan van az előtérben, ahogy összecsiszolódik a családdal és a szerelmi szála. Ha ki kellene jelölni a főszereplőt, rá böknék. Gyima pedig a komédiát szolgáltatja, bár elég tragikomikus módon. Konkrétan elrabolja pár vidéki, akik össze akarják házasítani a húgukkal, ő meg az egész részben menekül, majd saját, gonosz kis módján megoldja a helyzetet. Akkora idiótaság, ennek ellenére elszórakoztam a szökési kísérletein, meg ahogy a műsor vezetői kiakadtak, hogy miért ez a ripacs vezeti a show-t.

Nem új, nem nagy komédia, de vicces. Ismerős panelekből építkezik, de az egésznek van egy olyan hangulata, hogy simán belefért így is. Kellemes limonádé, ami nem váltja meg a műfajt, de simán nézhető és szórakoztató annak is, aki ismeri a sorozatot és annak is, aki véletlenül kikötött ennél a filmnél, előismeret nélkül.

Az idő a készítőknek jót tett. A sorozat elejéhez képest nagyon sokat fejlődött a beletett digitális elemek minősége. A főzés és a kulinária korábban is látványos volt, most megtámogatva kifejezetten hangulatos lett, és a kedvenc poénjaim is innen jöttek. Amikor kiviszik Ivan kotyvalékát a kínai miniszternek…

A színészek újat beletenni már nem tudnak – minimum 2-3 évad hiánnyal is pont olyannak láttam őket, mint ameddig nálunk leadták a sorozatot. Viszont, Nagiev ironikus játéka és poénjai így is megérnek egy piros pontot.

Tanulságot most se vadásszunk, de ezt nem is azért nézzük.

Ha jól nézem, 4 évad is van, ami megelőzte ezt a filmet és még nem láttam. Utána meg még több része van a franchise-nak. Vagyis, reméljük, nem ez volt az utolsó találkánk.

 

Igen, séf: Az utolsó csata – 5/3,5 még mindig vevő vagyok a humorára és a karaktereire, de ez már sokkal tipikusabb volt.

https://www.youtube.com/watch?v=D-SPozA13LE

süti beállítások módosítása
Mobil