Versenyre készülő, stílusokat összeegyeztető, táncos, szerelmes.
Joseph mindig is arról álmodott, hogy a családi ács szakmát félretéve táncos lesz belőle. Amikor a barátnőjével és egy barátjukkal meghívja a csapatába őket Yuri, a párizsi nagymenő hip-hop táncos, megragadja az alkalmat. Az első megmérettetést sikeresen veszik, ám akkor Joseph rájön, hogy Emma a háta mögött kavar Yurival is. 
Szakítás következik, nem csak a lánnyal, a csapattal is. Barátjával egyetlen párizsi ismerősénél húzzák meg magukat, aki egy balett iskolát igazgat. A tulaj már Rémi lecserélését tervezgeti, akinek elő kell állnia valami újjal. Kínjában azt találja ki, Joseph és Karim adjon leckéket a felvételire készülő táncosainak. Eleinte a hip-hop és a balett táncosok is ki vannak akadva, de a tánc szeretete összehozza őket, és Josephet is megihletik a hip-hop versenyre – ahogy a szép balerina, Chloe sem hagyja hidegen az érzékeit.
Újabban, ha táncos filmet akarok nézni, a Netflixen és/vagy Youtube-on keresgélek. Erre a filmre is ott bukkantam, és már az megvett, hogy Párizsban játszódik. Van is egy szép jelenet, amikor totálban a párizsi éjszakát látjuk a tetőről, a középpontban a kivilágított Eiffel-toronnyal. Vagyok annyira Párizs mániás, hogy nekem azért a képért megérte megnézni.
De különben is egy könnyen emészthető, szórakoztató darabról van szó, egy ártalmatlan délutáni kikapcsolódásról. Nem mond semmi újat ez a film, a zsáner elemeiből építkezik, de nem is akarja megváltani a zsánert.
Eleve az, hogy a balettet hozza közelebb a modern tánchoz, már ez ismerős. A hip-hop táncos és a balerina szerelme, ezt is láttuk már. A szívem érted rapes volt számomra az első fecske, és voltak követői, még az alapfilm is kapott – igaz, elég gagyi – folytatást.
A történet is ismerős, nem lep meg senkit. Ok, két dolog volt benne, amin felhúztam a szemöldököm. Az egyik, amikor Emma visszajön. Én azt hittem, majd ellenfelek lesznek a viadalon, nem sírja vissza magát ide. A másik, amikor van egy pillanata a film vége felé Karimnak és Réminek. Fogtam is a fejem, hogy most mi van. De különben a tipikus limonádé, romantikus zsáner szerint, némi tánccal.
A szereplők szimpatikusak és könnyen megkedvelhetőek. Igaz, a két kiemelt karakteren kívül senkit nem ismerünk meg mélyebben, csak adnak nekik valami jellegzetességet, ami megkülönbözteti őket a többiektől. Joseph és Chloe is a családi múlttal, a tánc iránti szenvedélyük eredetével lesz csak mélyítve. Illetve, Joseph esetében van egy folyamat, hogyan néz szembe azzal, hogy fél a bukástól. (Egy ponton már úgy is éreztem, túlbeszélik a témát, de azért még belefért.)
Ismert színész nincs benne, de még csak olyan sem, akit láttam volna másban. Ez nem zavar, és táncos filmben ez nem is meglepő. Inkább legyenek táncos gyökerei, és hitelesebb legyen a táncban, mint legyen ismerős más filmből. Persze, a kettő kombinációja az igazi, nem véletlenül nyert Oscart Natalie Portman egy balerina szerepében. De ide vissza! Táncosnak jobbak, mint színésznek, de ezzel nincs itt semmi baj.
Direkt halogattam a táncok kérdését. Mert nem tudom azt írni, hogy mennyire tetszett, amit láttam. Ahogy elkezdik összerakni a versenyre a számot, meg is ijedtem, mert nagyon nem jött át, mit csinálnak. Egyedül az fogott meg, ahogy a végén egymás mellé teszik a két stílust, és mégis összhang van a két tánc között, bár teljesen más a kettő. Sajnáltam is, hogy a történet szempontjából ez csak trükk – azért nézőként még jól mutatott, és a zeneválasztás is bejött. Itt legalább tényleg a verseny tánca a legerősebb a filmen.
Nem tartom egy jó filmnek, de azért egyszer szórakoztató volt megnézni. Az Eiffel-torony és az utolsó tánc miatt simán meg lehet nézni.
Legyen tánc - 5/3,5 bár kellemesen elszórakoztam a filmen, nem egy eredeti vagy látványos film. Limonádé.
(Ovation) Új lány érkezik az iskolába, a különc Irene. Mániája a természetfeletti, és kísérleteket akar végezni az osztálytársain. A népszerű Madison eredményei zavarba ejtőek: lehet, hogy képességei vannak? De hogy vegy rá az együttműködésre? (Among the Untrodden) Hősünk felfedez a padlásán egy makettet, ami a városa, kicsiben. Rájön, amit azon megtesz, a valóságban is megtörténik. Istennek lenni azonban még egy kisvárosban sem könnyű feladat… (A small town)
Mindig van valami groteszk vonás, egy fekete tükör, ami rádöbbent, mi a baj az emberekkel. Kihasználjuk egymást, irigykedünk, egocentrikusak vagyunk – így aztán még az elején szimpatikus, jónak tűnő hősök is elbuknak. Hirtelen nem is tudom, hogy a 10 részben volt-e olyan, aminek a végére azt tudom mondani, hogy happy end. Igaz, ezek a keserűbb befejezések nagyobbat szólnak.
Álomgyár
élet, mire a többiek tortával és a meglepetés kiáltással előjönnek.
másikban Kornél igyekszik túlélni a mindennapokat – zavarja, hogy az asztmája miatt nem focizhat és az anyja mindentől félti. Unatkozik, míg egy itt nyaraló kislány fel nem vet valamit: itt mindenki mágikus lény, akik a múltban történtek elől menekülnek. Ahogy Kornél a rejtély nyomába ered, valami olyasmire bukkan, amit nem sejthetett előre: az igazságra az apjáról, aki egyre inkább hiányzik az életéből, de talán most ez is változhat.