Minden napra egy film

Minden napra egy film

Legyen tánc

2020. szeptember 07. - BBerni86

Versenyre készülő, stílusokat összeegyeztető, táncos, szerelmes.

Joseph mindig is arról álmodott, hogy a családi ács szakmát félretéve táncos lesz belőle. Amikor a barátnőjével és egy barátjukkal meghívja a csapatába őket Yuri, a párizsi nagymenő hip-hop táncos, megragadja az alkalmat. Az első megmérettetést sikeresen veszik, ám akkor Joseph rájön, hogy Emma a háta mögött kavar Yurival is. 9_7legyen_tanc.jpgSzakítás következik, nem csak a lánnyal, a csapattal is. Barátjával egyetlen párizsi ismerősénél húzzák meg magukat, aki egy balett iskolát igazgat. A tulaj már Rémi lecserélését tervezgeti, akinek elő kell állnia valami újjal. Kínjában azt találja ki, Joseph és Karim adjon leckéket a felvételire készülő táncosainak. Eleinte a hip-hop és a balett táncosok is ki vannak akadva, de a tánc szeretete összehozza őket, és Josephet is megihletik a hip-hop versenyre – ahogy a szép balerina, Chloe sem hagyja hidegen az érzékeit.

Újabban, ha táncos filmet akarok nézni, a Netflixen és/vagy Youtube-on keresgélek. Erre a filmre is ott bukkantam, és már az megvett, hogy Párizsban játszódik. Van is egy szép jelenet, amikor totálban a párizsi éjszakát látjuk a tetőről, a középpontban a kivilágított Eiffel-toronnyal. Vagyok annyira Párizs mániás, hogy nekem azért a képért megérte megnézni.

De különben is egy könnyen emészthető, szórakoztató darabról van szó, egy ártalmatlan délutáni kikapcsolódásról. Nem mond semmi újat ez a film, a zsáner elemeiből építkezik, de nem is akarja megváltani a zsánert.

Eleve az, hogy a balettet hozza közelebb a modern tánchoz, már ez ismerős. A hip-hop táncos és a balerina szerelme, ezt is láttuk már. A szívem érted rapes volt számomra az első fecske, és voltak követői, még az alapfilm is kapott – igaz, elég gagyi – folytatást.

A történet is ismerős, nem lep meg senkit. Ok, két dolog volt benne, amin felhúztam a szemöldököm. Az egyik, amikor Emma visszajön. Én azt hittem, majd ellenfelek lesznek a viadalon, nem sírja vissza magát ide. A másik, amikor van egy pillanata a film vége felé Karimnak és Réminek. Fogtam is a fejem, hogy most mi van. De különben a tipikus limonádé, romantikus zsáner szerint, némi tánccal.

A szereplők szimpatikusak és könnyen megkedvelhetőek. Igaz, a két kiemelt karakteren kívül senkit nem ismerünk meg mélyebben, csak adnak nekik valami jellegzetességet, ami megkülönbözteti őket a többiektől. Joseph és Chloe is a családi múlttal, a tánc iránti szenvedélyük eredetével lesz csak mélyítve. Illetve, Joseph esetében van egy folyamat, hogyan néz szembe azzal, hogy fél a bukástól. (Egy ponton már úgy is éreztem, túlbeszélik a témát, de azért még belefért.)

Ismert színész nincs benne, de még csak olyan sem, akit láttam volna másban. Ez nem zavar, és táncos filmben ez nem is meglepő. Inkább legyenek táncos gyökerei, és hitelesebb legyen a táncban, mint legyen ismerős más filmből. Persze, a kettő kombinációja az igazi, nem véletlenül nyert Oscart Natalie Portman egy balerina szerepében. De ide vissza! Táncosnak jobbak, mint színésznek, de ezzel nincs itt semmi baj.

Direkt halogattam a táncok kérdését. Mert nem tudom azt írni, hogy mennyire tetszett, amit láttam. Ahogy elkezdik összerakni a versenyre a számot, meg is ijedtem, mert nagyon nem jött át, mit csinálnak. Egyedül az fogott meg, ahogy a végén egymás mellé teszik a két stílust, és mégis összhang van a két tánc között, bár teljesen más a kettő. Sajnáltam is, hogy a történet szempontjából ez csak trükk – azért nézőként még jól mutatott, és a zeneválasztás is bejött. Itt legalább tényleg a verseny tánca a legerősebb a filmen.

Nem tartom egy jó filmnek, de azért egyszer szórakoztató volt megnézni. Az Eiffel-torony és az utolsó tánc miatt simán meg lehet nézni.

 

Legyen tánc - 5/3,5 bár kellemesen elszórakoztam a filmen, nem egy eredeti vagy látványos film. Limonádé.

https://www.youtube.com/watch?v=iAObHgO71U4

Várható heti megjelenések

MOZI:

  • Téboly - amerikai thriller
  • Mulan - amerikai kaland, akció, mese adaptáció - várhatóan ezt nézem hétvégén és mesélek róla 15-én
  • Ígérem, hogy visszatérek - francia/német akció, dráma
  • Hab - magyar romantikus
  • Sosem késő - ausztrál dramedy, romantikus

 

DVD:

Új most sincs, olyan filmek jönnek újra, mint az Ha ölni kell vagy Az átok háza.

Palm Springs

Időhurkos, szerelembe eső, esküvős.9_6palm_springs.jpg

Sarah a húga esküvőjére hivatalos, de rémes napja van. Egész nap borozik, így nem is kicsit jön zavarba, amikor beszédet kellene mondania. Szerencsére az egyik ismerős barátja menti a helyzetet, és remek beszédet mond helyette. Nyles kedves is, félrevonulnak a sivatagba együtt. Ám mielőtt összejöhetnének, egy íjpuskás őrült rájuk támad, a meglőtt férfi menekülni kezd, Sarah a nyomában. Amikor Nyles egy barlangba megy be, hiába kéri, hogy ne kövesse, mégis utánamegy. Majd az ágyában ébred, reggel – de ugyanazon a napon. Sarah Nyles szájából kénytelen hallani, hogy egy időhurokban ragadtak. Ő már évek óta ugyanazt a napot éli meg, nincs menekvés. Sarah nem adja fel ilyen könnyen, keresi a kiutat és Nyles az egyetlen szövetségese, akivel őrült kalandokba keverednek. Közben még arra is rádöbbennek, hogy az elbaltázott életeik mennyire illenek egymáshoz.

Az időhurok is az egyik olyan téma, amit mostanában többször elővettek, kb. mint a szabaduló szobák. Csak amíg a szobák a horror felé mennek el, az időhurkok komédia alapeszközök kezdenek lenni. Ilyen film a Palm Springs is.

Ám ebben van egy csavar, ami az egészet fel tudja dobni. Nem onnan indulunk, hogy a hős éli a kis életét, aztán belekerül egy ilyen hurokba. Nyles már eleve egy ilyenben éldegél, és már kész helyzet elé vagyunk állítva. Ugyan nem az első percben lövik le ezt a poént, de a szemfüles néző pillanatok alatt összerakhatja, hogy mi is történik a sráccal.

Egyszerre új is, meg ismerős is, ahogy Nyles és Sarah egymás mellé kerülnek. Nyles már cinikusan szemlél mindent, elfogadta, hogy nincs menekvés, és mindig csak a jelennek él. Sarah azonban most csöppen bele ebbe a történetbe, és neki végig kell járni azokat a stációkat, ami a másnak már múlt idő. A halál, a különféle menekülések – a zsáner klasszikus elemei, amelyeket feldob, hogy ott van mellette a már hurokban ragadt, belefáradt figura.

Jót tesznek a filmnek az olyan meglepő elemek is, mint Roy karaktere és története. A kedvenc részeim közé tartoztak a flashback jelenetek, amikor láttuk, mi minden történt már a korábbi hurkokban. Nem semmi, amivel Roy szórakozott. A medence begyújtása volt különben a kedvencem tőle, de elég kreatív volt a férfi.

Mellette szerelmes filmnek is ok. Ezek ketten nem akarnak összejönni, csak barátok lesznek a közös bajban. Aztán, a közös kalandok alatt megismerik egymást, ahogy más még nem, és úgy jutnak el addig, hogy a másikat szeretik. Ez sokkal hitelesebb így, mintha azonnali vonzalom lenne. Itt volt a kapcsolatuknak íve – pedig itt is megvan ám a zsáner tipikus – összejönnek, boldogok, félreértés miatt balhé és a nagy gesztusos békülés. Nekem nagyon szimpatikus volt, ahogy Nyles azt tudja mondani a lánynak, hogy látta a teljes csomagot, a személyisége legzűrösebb részeit és a hibáit is, de így is kell neki. Mert már ismeri és szereti. Ez az, ami a romantikus filmekből nekem sokszor hiányzik, de ebben megvolt.

Jó hangulata van a filmnek, és még azokat a poénokat is fogyaszthatóan tálalja, amiket különben fárasztónak találok. Pedig a kezdés megijesztett, mi lesz itt, ha maszturbációs poénokkal indítanak? Hála égnek, nem abba az irányba ment el a film.

Korrekten is néz ki, amit egy ilyen komédiába vár az ember. Nem látványorgia, de nem is hiányzott. A kevés helyszínt is mozgalmasnak tudták beállítani.

A szereposztás is meglepően jó. Andy Samberg megkedvelése nekem évekig tartott, de már bírom a karaktereit és a humorát, Nyles kifejezetten jól állt neki. Cristin Miliotival nagyon megvolt köztük a kémia, és a színésznő ezzel végleg feledtette velem, hogy ő volt anyu, akit Ted olyan sokáig keresett. J.K. Simmons meg mindig élmény, most is hozta a formáját.

Nagyon meglepődtem, hogy ez a film ennyire tetszett nekem, nálam a nyár komédiája.

 

Palm Springs - 5/4,5 miközben jó időhurkos film, meglepően új is, humoros és a szereposztás is tetszett.

https://www.youtube.com/watch?v=LI7uZMdIsUw

The Twilight Zone

2. évad

Tudományt meghaladó, életcélt és szerelmet kereső, idegen lényes.

Fiji ünnepelt popsztár, akiért mindenki rajong. Egy napon a parkban sétál, és meghall egy utcazenész lányt. Megkérdezi tőle, mit akar a zenével elérni. A választ: azt, ami neked is megvan. Fiji neki dobja a medálját, majd egy busz elé veti magát. Jasmine pedig hirtelen sztár lesz – valami azonban nem stimmel azzal a medállal. 9_6the_twilight_zone.jpg(Ovation) Új lány érkezik az iskolába, a különc Irene. Mániája a természetfeletti, és kísérleteket akar végezni az osztálytársain. A népszerű Madison eredményei zavarba ejtőek: lehet, hogy képességei vannak? De hogy vegy rá az együttműködésre? (Among the Untrodden) Hősünk felfedez a padlásán egy makettet, ami a városa, kicsiben. Rájön, amit azon megtesz, a valóságban is megtörténik. Istennek lenni azonban még egy kisvárosban sem könnyű feladat… (A small town)

10 részt kaptunk az Alkonyzóna legújabb évadjában. Eléggé rá vagyok kattanva, így sajnos hoztam egy rossz döntést. Elkezdtem nézni egymás után a részeket, és másfél nap alatt ki is végeztem az évadot. Az eredmény: a végére komolyan unni kezdtem a sztorikat, pedig máskor élveztem volna a történeteket. Kell egy kis szünet köztük!

Azt hinné az ember, mivel antológia sorozat, nyugodtan lehet folyamatosan nézni, van annyi különbség, hogy lekösse a figyelmem. Mindegyikben más színészek, ebben ráadásul sok az ismert és jó színész is. Csak éppen a tematika egyezik mindegyikben: a hősünk olyan tapasztalatot szerez a világról, ami túlmutat a valóság keretein és általában a részek végén van egy csavar, ami keserédes befejezést hoz el. Elég sokat néztem egymás után, hogy ne a részek történeteit figyeljen, hanem ezeket a csavarokat és megoldásokat figyeljem. Ami, ha a történet másságából adódóan nem is ugyanaz, de nagyon hasonló egymáshoz.

Idén is tökéletesen betartották, amit a keretben ígérnek. Olyan történeteket mutattak, amelyek a tudomány és a fantázia határán mozognak. Valóságközeli sci-fi, amiben sokféle helyzetet meg tudtak mutatni. Az egyik kedvenc zsánerem az időhurkoké, volt például egy ilyen rész is. Amit feldobtak azzal, hogy most egy thriller keretet adtak neki: mert mi van akkor, ha olyan ember kerül az időhurokba, aki megszállottá válik és halad az őrület felé?

De, a kisvárosban, ahol az egyik lakó isteni szerepet kap – feldobják azzal, hogy a féltékenység mennyire képes mindent tönkretenni. Lehet korlátlan hatalmad és lehetőségeid: az emberi természetre nincs gyógyszer.

De szuperképességek, mint a gondolatolvasás vagy az ufók megjelenése is megjelent a történetekben. Az ufók különben nagyon nem tetszettek. Akarod tudni, hogy vesznek rá, hogy önként legyél kaja? Itt kiderült.

9_6the_twilight_zone2.jpgMindig van valami groteszk vonás, egy fekete tükör, ami rádöbbent, mi a baj az emberekkel. Kihasználjuk egymást, irigykedünk, egocentrikusak vagyunk – így aztán még az elején szimpatikus, jónak tűnő hősök is elbuknak. Hirtelen nem is tudom, hogy a 10 részben volt-e olyan, aminek a végére azt tudom mondani, hogy happy end. Igaz, ezek a keserűbb befejezések nagyobbat szólnak.

Minden rész nyújt valami elgondolkoztatót. A 10-ből legalább 6, 7 akadt, amely komolyabban elgondolkoztatott. Lehet, ha nem darálom ennyire, még magasabb lenne ez a szám. Intelligens sztorik ezek, amelyeket sikeresen el is mesélnek 40-45 percben.

Látványra is teljesen korrekt. Nem mozis látványorgia, de amit egy tévés sci-fi sorozattól várok, azt maradéktalanul meg is kaptam.

Az meg csak ráadás, hogy jó a szereposztás. Olyan színészek tűnnek fel, Topher Grace, Damon Wayans, Jenna Elfman, Morena Baccarin vagy Jimmi Simpson.

A 3. évad berendeléséről még nem láttam hírt, de én örülnék, ha lenne.

 

The Twilight Zone - 5/4,5 önállóan jól működő, okos kis sci-fi sztorik jó szereposztással. A végére azért sok volt.

https://www.youtube.com/watch?v=Bj7ZD3WZt2s

SpoilerZóna

1_92.jpgÁlomgyár

Milou véletlenül kihallgat egy beszélgetést, amiből megtudja, Emil csak azért kezdett filmrendezésbe, hogy őt valahogy visszahozza. Majd látja, a táncjelenete is úgy van összerakva, hogy az ő gyerekkori álmát valósítsa meg. Elindul ugyan a vőlegényével a jelenet után Párizsba, de képtelen elmenni. A határátkelésnél visszaszalad, megkeresi a fiút.

A végén a nagyapa az unokájában is tudatosítja, ez az ő és a nagymama története. A házban fotók mutatják, hogy milyen életük volt: Milou elismert balerina, Emil rendező lett. Családot alalpítottak, és végül a Loire völgyében telepedtek le.2_96.jpg

#kövessbe!

Minden megrendezett kamu volt. A végső szakasznál Alexei próbálja elmondani ezt a fiúnak, de ő a barátnője halálától teljesen sokkosan nekiesik a fiúnak, agyonveri. Már nincs benne 3_93.jpgélet, mire a többiek tortával és a meglepetés kiáltással előjönnek.

Isi & Ossi

Isi megveszi az étkezdét, és át akarja alakítani. Elmegy Ossi meccsére is, akinek a szünetekben sikerül elmondania, hogy nem megy New Yorkba, őt és ezt az életet választja. Ossi megnyeri a meccset, és már tervezgetni is kezdik, hogyan tovább.

The other site

A kőmajmok háza - regény

Egy Kornél nevű kisfiú, akiben felmerül, hogy az ismerősei mágikus lények, és nekik is van egy családi titkuk. De mi az igazság? Izával a nyomába erednek, miközben egy másik gyerek a saját életével néz szembe ugyanott, csak más időben.

A díjnyertes ifjúsági regény filmre is került, de az eredeti a regény! Tasnádi István remek megfogalmazásában.

A kőmajmok háza

Gyerek kalandos, családi titkos, lakóházi mese.

Nyár, ugyanaz a lakóépület pár év különbséggel. Az egyik idősíkban a kis Gyuri próbálja elütni valahogy az időt, amíg a nagyszüleinél nyaral. Rosszcsont, aki szívesen megy tiltott helyekre, lóg be a moziba, és idegesíti az emeleten lakó Dragománt. Egy barátja édesanyja pedig kártyát vet neki, ami előrevetíti, mi vár rá a jövőben. A 9_5komajmok_haza.jpgmásikban Kornél igyekszik túlélni a mindennapokat – zavarja, hogy az asztmája miatt nem focizhat és az anyja mindentől félti. Unatkozik, míg egy itt nyaraló kislány fel nem vet valamit: itt mindenki mágikus lény, akik a múltban történtek elől menekülnek. Ahogy Kornél a rejtély nyomába ered, valami olyasmire bukkan, amit nem sejthetett előre: az igazságra az apjáról, aki egyre inkább hiányzik az életéből, de talán most ez is változhat.

A regénnyel találkoztam először. Tasnádi István írta, nyert vele díjat is. Az Időfutár miatt figyeltem fel a szerző nevére, és bár ez egy egészen más történet, ez is tetszett. A regény jobban is, mint a film, de általában ezzel így szoktam lenni. Azért az mindenképpen jó hír, hogy maga a szerző adaptálta a regényét forgatókönyvvé.

Aki nem olvasta, annak ez persze nem sokat jelent, de aki olvasta is, annak lesznek nagyon ismerős jelenetek és párbeszédek. Mivel friss élményem a regény is, ki tudom jelenteni, mennyire megfelelnek egymásnak benne az események. Van olyan párbeszéd, ami egy az egyben a regényből került a filmbe. Ezeket mindig tudom szeretni, itt is.

A történet pedig azért jó, mert sokkal több van benne a felszín alatt, mint ami látszik. Ha nagyon sarkítani az egészet, akkor igazából csak azt látjuk, ahogy ugyanabban a házban, csak más időszakban, két fiú eltölt egy nyarat. Mindkettőnek lesz egy jó barátja, mindkettőnek kalandjai vannak, és mindketten megtudnak a végére magukról egy nagy igazságot. A kis kalandjaik pedig kimerülnek olyasmiben, mint beszökni a moziba megnézni egy filmet, vagy felmenni a félelmetes öregúrhoz egy társasjáték kedvéért.

Viszont, két réteg van rajta, ami miatt ennél több. Az egyik, ahogy a fantasy elem bekeveredik. A nyaraló Iza hisz abban, hogy ebben a házban rejtőző mágikus lények élnek, és szép lassan Kornélt is bevonja a fantáziavilágába. Mennyivel jobban hangzik az, hogy a házban lakó öreg, részeges néni vízi manó, aki azért jár annyit a boltba palackokkal, mert nem bírja víz nélkül… A gyereki fantázia határtalan, és itt nagyon szépen összesimul a kettő. Akár intellektuális játék is lehet, hogy keressük Iza meséjének a gyenge pontját, hol lehet belekötni? De az eredmény, hogy a mágikus realizmust idézve itt mi választhatunk, melyik variáció tetszik jobban. Lehet a mesét, de a reálisabb képet is elhinni. Erre a regény is képes volt, és a film is egészen jól átvette.

Igaz, látványban nem tudja azt hozni, amit a regény esetén a fantázia. Nagyon látszik, hogy tévés filmet látunk – minimális helyszín, semmi effekt vagy látványelem, egészen szürke az egész. Helyenként erre filterrel is rásegítettek, meg lehet nézni, mennyivel fakóbbak a színek a múltat elevenítő jelenetekben.

De, a másik, ami ad egy plusz réteget. Ahogy egy élet tragédiája megbújik a sorok között. Gyuri története, akinek nagyon kisiklott az élete, de most talán kap egy esélyt helyrehozni sok mindent. Érdekelne is, mi van velük kb. egy év múlva, de ez egyik történetből sem derült ki. Ugyan Kornél a főszereplő, de az igazi dráma és feszültség nem az ő meséjében van, hanem abban, ami az apjával történt az életében, bár ezt csak elmesélik és nem látjuk.

A szereposztás felemás. A felnőttek esetében jobbat kívánni sem lehetne. Még olyan mellékszerepekben is, mint a nagyapáé, Koltai Róbert tűnik fel. De a gyerekek… esetlenek.

A regényt szerettem jobban, de érdemes volt a filmet is megnézni egyszer.

 

A kőmajmok háza - 5/3,5 a történet jó, de nem egyformán érdekes a két idősík. A gyerekszínészek esetlenek…

https://www.youtube.com/watch?v=Gpcnomh9Heo

The other site

Halál a Níluson

Egy gyönyörű, gazdag nő, aki a nászútján van. Egy reggel golyóval a fejében találnak rá.

Poirot-ra vár a feladat, hogy egy hajónyi gyanúsított közül kiválassza a gyilkost.

Már filmesítették, de hamarosan - remélhetőleg - jön a legújabb feldolgozás is.

Addig is, lehet olvasni az eredeti krimit! :)

The Rookie

2. évad

Rendőrös, baráti társaságos, szakmai kihívásos.9_5the_rookie.jpg

Lucy-t még időben sikerült megmenteni, aki vissza is tér a munkájához. Az, hogy elrabolta egy sorozatgyilkos és élve eltemette, nem akadályozza meg abban, hogy megvalósítsa az álmát, és rendőr legyen. Csak némi idő kell, a csapat és a kiképzője támogatása, hogy a magánéletébe is be merjen engedni új embereket, és megnyíljon újra. Annyira belelendül, hogy még Bradford számára is randit szervez. Már Nolan is közel áll hozzá, hogy teljes jogú rendőr legyen. Miközben egyre többen felfigyelnek az empátiájára és a problémamegoldó képességére, felújít egy házat, szakít egy ügynökkel, és felmelegíti a kapcsolatát az egyetemi szerelmével. Közben az új kiképzőjével is összebarátkozik, aki a beépítettek közül érkezett, és a lányával szeretne újra közelebbi kapcsolatba kerülni. A csapatok szállnak ki házastársi veszekedésekhez, tolvajok nyomába erednek, és a mocskos rendőrök ügyeibe is belekeverednek. Vajon ép bőrrel megússzák?

A legtöbb sorozatnak az a sorsa, minél előbbre járunk a szezonokban, annál hangsúlyosabbak lesznek a magánéleti szálak, a szerelmek és a szappan-faktor. A The Rookie még nem tart itt, de már elindult az úton. Szerencsére azon a szinten van, amit még szórakoztatónak tartok.

Minden részben van a csapatoknak egy ügye, amelyek gyakran össze is érnek egymással. Mivel még mindig kiképzés alatt álló járőrökről beszélünk, ez a sorozat nem olyan bonyolult nyomozásokkal foglalkozik, mint a klasszikus tévés krimik. Nem egy CSI, nem is Gyilkos elmék. Itt az is simán rész témája lehet, hogy segítenek előkeríteni egy menekülő gyanúsítottak, vagy vigyáznak a bűnjelekre, amig a nyombiztosítók megérkeznek. Ahogy az első évadban, most is frissítőnek találom, hogy itt azt is igyekeznek megmutatni, hogy milyen sokrétű egy rendőr munkája. Nem csak az olyan speciális egységek fontosak, mint amelyikben Thomas Jane mentalistaként belekontárkodott, vagy ahol egy sorozatgyilkos fia profilozza az elkövetőket.

Közben egyre mélyítik a karaktereket, és ez hozza be erőteljesebben a szappan faktort. Nolan múltjáról egy új darabka: hogyan nősült meg olyan fiatalon? Természetesen jár hozzá egy nő, akit az egyetemen nagyon szeretett, de inkább a családot választotta. De most már más a felállás… Angela nagyon gondoskodó, és miközben nyomozó akar lenni, képes valósággal pátyolgatni otthon a párját – hogy látjuk ezt? Wesley nagyon szétesik egy támadás után, és Angela segít neki összekapni magát. Aztán természetesen láthatjuk majd azt is, milyen lánykérésre készül Wesley. De még Tim Bradford is kap egy szerelmi szálat – érdemes tartom megjegyezni, hogy ez a karakter különben egyre közkedveltebb. Én is bírom. A látszólag morgós, kemény kiképző, akinek arany szíve van, és még jó pasi is.

A casting továbbra is színvonalas. Nem HBO széria, ahol mozisztárok tűnnek fel, de sorozatokból ismerős arcokkal bőven tele van. Wesley Shawn Ashmore lett, aki volt X-Men is és Kevin Bacon mellett FBI ügynök. Mekia Cox, aki most Nolan kiképzője, kiemelt mellékszereplő volt a Once upon a time alsorozatában, és a Chicago Medben is. Nolan új kedvesét Ali Larter játssza, aki a Heroes egyik sztárja volt. Rájuk is írják a szerepeket, úgyhogy a hozzám hasonló sorozatnézők ilyesmin is jól tudnak szórakozni.

Látványra az erős közepes szintet hozza. Tévés akció, nincsenek olyan látványelemek, mint egy moziban, de amit beletesznek, az nézhető. Legyen az üldözés, lövöldözés.

Jó benne az is, hogy egy nagyon szoros baráti társaságot mutat, akik nem csak kollégák. Otthonos érzést kelt a heti részben visszatérni az őrsre és az utcákra velük. Bár nem tudom, mennyire ok, hogy még a kiképzőkkel is ennyire közeli kapcsolatba tudnak kerülni…

Elég nagy nyitott véget kaptunk, szerencsére lesz 3. évad, hogy szépen elvarrhassák.

 

The Rookie - 5/4 több kiemelt szereplő miatt mozgalmas, gyors esetmegoldások vannak, de több a szappan.

https://www.youtube.com/watch?v=CVhiTPh_qtE

süti beállítások módosítása
Mobil