Minden napra egy film

Minden napra egy film

5 film, amit látnod kell

Újhullámos háborús

2018. november 13. - BBerni86

Múlt héten a klasszikus háborús filmekből szemezgettünk, most nézzük, merre halad most a zsáner! Új megközelítés, új hősök, új képvilág. Melyik tetszik jobban?

5: Becstelen brigantyk - Tarantino háborús filmet is nagyon sajátosan forgat, és szinte őt ki is emelhetném, mert f5_4.jpga rendezői kézjegyei teszik a filmjét mássá. A történet több szálon halad, amelyek a film végére elkezdenek összeérni. Van egy zsidó lány, aki a családja legyilkolását igyekszik megbosszulni a moziból. Van egy fiatal német tiszt, aki udvarolni próbál neki. Van pár amerikai, akik nácivadászokként a legnagyobb vadra fenik a foguk, Hitlerre. Van egy zseniális náci, akinél műveltebb és kulturáltabb, mégis dermesztő szörnyeteget nehéz találni. Soknyelvű, izgalmas alkotás, amiben a párbeszédeknek végig súlya van. Menő jelenetek. Hatalmas sztár stáblista, és a rendező kivétel nélkül sokat kihoz a színészeiből, itt is. És a zene is. Nagyon Tarantino, és nagyon nem szokványos háborús film.

4: A fegyvertelen katona - a film, amivel Mel Gibson elkezdett bocsánatot nyerni, és ami leginkább közel van a f4_4.jpglistán a klasszikusokhoz. De van egyetlen vonása, ami miatt nem a klasszikusok, hanem az újhullámba tettem. Mégpedig az elv, amiért a film hőse annyi áldozatot meghoz, és így is hős lesz. Andrew Garfield remek alakításában Desmond hazafias indíttatásból katonának jelentkezik. Felveszik, de a kiképzésen azzal szembesülnek, hogy a fiatalember nem hajlandó fegyvert fogni. Megvívja ezért a maga harcait, de a film végére kiderül, hogy a bátorság nem fegyver kérdése. A kiképzés hangulatos, a főszereplő szimpatikus, a háború ábrázolása pedig brutális.

3: Saul fia - erre a listára egy magyar filmet is felírhatok, és élek is a lehetőséggel. Hányan láttuk moziba? f3_4.jpgEmlékszem, én a film után tettem egy jó nagy sétát, annyira rám nehezedett a film. Utána mennem kellett éjszakai műszakba dolgozni. Maradjunk annyiban, aznap éjjel nem én voltam a világ legboldogabb embere. De pont ezért kell ezt a filmet megnézni, mert hat, súlya van, és igenis, csapjon csak pofon annak a borzalma, amit az emberek képesek tenni egymással! A technika, ahogy Nemes Jeles bezár a filmbe, iszonyat erős. Szinte belefulladsz. Szokni kell, nem erre szoktattak minket, de az élményért megéri. A történet szerint Saul egy zsidó, aki Auschwitz poklában dolgozik pár társával. Égeti a holtakat, lapátolja a hamut, tereli az érkezőket. Ám egy nap egy halottban a fiát fedezi fel. Akkor valami feltámad a lelkében, és elhatározza, a gyereke zsidó temetést fog kapni. Küzdelme több, mint egy apa megszállottsága. Nekem az Antigoné jut eszembe. Amikor a temetés minden bennük lévő isteni és jóság kifejezője, aminek erősebbnek kell lennie az emberi törvényeknél. Mert ha ezt hagyjuk elveszni, nem emberek leszünk már, csak vadállatok.

2: A homok alatt - európai alkotás, és nekem ez volt az, ami rányitotta a szemem, hogy elmúlt az a korszak, f1_3.jpgamikor az amerikai hősök bemasíroznak, és jól befűtenek a náciknak. Más szemmel nézzük a háborút, és a feldolgozás részeként mindkét oldal bűneivel szembenézünk. Ebben a filmben azt mesélik el, a norvégok hogyan fogták be a tengerpartjaik aknamentesítésére a német hadifoglyokat. A filmben egy csapat 17-19 éves fiút látunk, akik egyáltalán nem a náci eszméktől fűtve álltak katonának. Még inkább gyerekek, mint katonák. És nem mehetnek haza, szedni kell az aknákat. Még a katonatiszt is megsajnálja őket, ahogy teszik a dolguk, álmodoznak a hazatérésről, és iszonyatos veszteségeik vannak. Az agyamba égett, amikor az ellátásukért pénzt kapó nő moslékkal eteti őket, rosszul lesznek, és az egyik fiú azért robban fel, mert lehányja az egyik aknát. Dráma, szentimentalizmus nélkül minőségien érzelmes, érdekes a történet. Ha nem lennék annyira Nolan rajongó, ez lett volna a listavezetőm. Ennek jobb az emberi drámája, a története, de tény, hogy a Dunkirk minden technikai téren ráver pár kört.

1: Dunkirk - mint elkötelezett Nolan rajongó, mi mást tehettem volna az élre? Christopher Nolan ebbe a történetbe f2-2.jpgis bele tudott tenni egy csomó mindent, ami jellegzetesen az övé, nekem a film is nagyon tetszett. A cselekmény magja a történelemből mindenkinek ismerős lehet: a nácik beszorították a szövetséges haderőt, vérfürdőre volt esély. A britek egyszerűen képtelenek voltak kimenteni az embereiket a csapdából. Míg nem jött az ötlet: a civilek is hadd szálljanak be, mentse mindenki a katonákat, aki csak tudja! A vereségből így lett győzelem. És a film több zseniális ötleteiből csak párat emelek ki: az időkezelés. Három történetet követhetünk nyomunk. Az egyik a kimenekítésre váró katonáké, a másik egy civil hajóé, akik menteni indulnak. A harmadik a pilótáké, akik fedezni igyekeznek a szövetségeseket és a civil hajókat. Mindegyik történet más időkeretet kapott - egy hét, egy nap, egy óra. De egymással párhuzamosan vannak elbeszélve, és roppant izgalmas, amikor a film egy-egy pontján másként látjuk a más cselekményben már látott eseményeket. Ahogy összeér minden, ahogy folyamatosan kell a nézői figyelem, nagyon Nolan, nagyon bírtam. A remek színészválasztás. Sok mindenkit ide hozhatnék, Nolan a castingban is tehetséges. De Tom Hardy lesz, akit kiemelek. Minimál eszközökkel, az arcán repülős maszkkal, valami nagyot oda tesz a vászonra. Aztán, a film látványvilága. Olyan zseniális képek és beállítások vannak benne, hogy hiába háborús film, az ember néha csak gyönyörködik. Az óceán a repülős szemével. A légi csaták. Néha meg csak borzongunk. Fuldoklást egy lehulló kézzel bemutatni... a retinámba égett. Nagy trükk, hogy az egész filmben egy németet se látunk. Az ellenséget nem látjuk, de érezzük a fenyegető jelenlétét és feszültség, félelem van végig a történetben. Végül, a zene. Hatásos, él a filmmel, és az a feszültség, ami lüktet benne... Oscart nem adtak érte, de akkor is olyan film, amit érdemes megnézni, lehetőleg szélesvásznon.f2_4.jpg

Időcsavar

Apát keresős, más dimenziós, mesés.

Alex és Kate elkötelezett tudósok, akik a világ működését tanulmányozzák. Van egy elméletük a hiperkockáról, mely szerint dimenziók és világok között lehet utazni, elég hozzá a megfelelő frekvencia megtalálása. A tudományos munka mellett szerető házaspár és szülők is, akik lányuk mellé most fogadtak örökbe egy kisfiút is. idocsavar.jpgÁm Alex egy éjjel eltűnik, és 4 éve nyoma sincsen. Meg nagyon akar hinni az apja visszatértében, romlik a viselkedése az iskolában, nem tudnak mit kezdeni vele. Öccse, Charles Wallace hoz haza egy különös nőt, mrs. Miaz-t, aki nagyon nem evilágian viselkedik. Amikor csatlakozik hozzájuk Meg osztálytársa, Calvin, a három mrs. dimenzióközi utazásra hívja a gyerekeket, hogy hazahozzák az apjuk. Közben szembe kell nézniük a saját félelmeikkel és a világot fenyegető gonosszal is, amely már a Földet is fenyegeti.

A trailer hangulatos volt, még vártam is a filmet. Az is megfordult a fejembe, ha siker lesz a film, kijön a regény is, új sorozatba is kezdhetek, mert az Időcsavar regények több részesek, a film alapja csak egy a sok között. De se siker, se könyvsorozat, csak egy csalódás.

Kezdjem azzal, ami legjobban bökte a csőröm? Ok. Hogy hívják a film főgonoszát, a sötétséget? Röviden Aznak. Csak éppen itt nem ölt bohócruhát, és nem gyerekeket ragad el a városkából, hogy lebegtesse és megegye őket. (Pedig az jobb lett volna.) Az itt hosszabb névvel is rendelkezik, ami nem Krajcáros. Hanem Kamaszodsz. Amikor meghallottam, legszívesebben felvihogtam volna. Kamaszodsz?

És tényleg, ha visszafejtem a cselekményszálakat, akiket elkap a gonosz, a gyereki naivságot hátrahagyva felnőttesebbek, vele együtt gonoszabbak is lesznek. Konkrétan úgy van beállítva a filmben, mintha a világ minden baja abból fakadna, hogy a gyerekek felnőnek. Jó, bele tudom látni, hogy arra akarja a film a hangsúlyt tenni, hogy a gyermeki hitet és képzeletet meg kellene őrizni egész életünkben, nem megölni a belső gyermeket, de így ez akkor is röhejes volt. Nekem megfordult a fejemben, ilyen logikával az is megoldást hozna a Föld minden bajára, ha minden ember fogná magát és öngyilkos lenne, mert az emberiség az a kór, ami lassan elemészti a bolygónkat. És mindezt egy gyerekmese gondoltatta velem…

Mert ez gyerekeknek szól. Kalandot jelent a történetben egy repülés. Mesebeli, varázsos tájakon kelnek át a szereplők, és rejtvényeket oldanak meg. A segítőik, a három mrs. olyan, mintha Óznak lett volna három jó boszorkánya. Ugyan fizikai magyarázatot igyekeznek bemesélni nekünk, de akkor is egy hatalmas mese az egész. Ha a szeretet a frekvencia, amivel utazni lehet a dimenziókban, kérdem én, a sötét „Az” hogyan utazik? Mert egyre csak terjed.

Az üzenet, mely önmagunk elfogadásáról benne van, szintén nagyon gyerek- és kiskamasz filmes. De azt simán el tudom képzelni, hogy a regény is erre van kihegyezve.

A történetet tehát utáltam, de két dolog elvitathatatlan a filmtől. Az első: nagyon szép látványra. Ha az agyunk kikapcsoljuk, nagyon szép a külcsín. A másik, iszonyatosan erős a casting. Reese Whiterspoon, Oprah, Chris Pine, Gugu Mbatha-Raw, Galifianakis, Levi Miller többek között a szereplők között.

Jut eszembe, miért lett Miaz, Ki és Melyik Mrs? Arra nem jöttem rá. Nincs Mr. Mindegy is.

 

Időcsavar - 5/2 nagyon látványos, csalogató castinggal, de a történet felnőtt fejjel nagyon gáz. Kár érte.

https://www.youtube.com/watch?v=O4mxNu5uyto

The other site

Watchmen

Amikor Zack Snyder még ígéretnek számított, képregényeket álmodott akkor is filmre, még a Marvel és DC univerzumok születése előtt. A 300 kultikus lett, és a Watchmen is mutat értékeket, ha annyira nem is lett sikeres, mint a spártaiak hősies helytállása.

A Fumax kiadta a Teljes Watchmen sorozatot egybe, ami egyike azon kevés képregénynek, ami nyert Hugo- és Locus-díjat is. Érdemes megnézni, mennyire vitte át a vizualitását Snyder a filmjébe.

Várható heti megjelenések

Mozi:

- A belleville-i zsaru - francia akció komédia, az új Omar Sy film.

- A sértés - európai vegyes tárgyalótermi dráma.

- Gyémánthajsza - Keanu Reeves gyémántokkal kereskedik, szerelmes lesz és életveszélybe keveredik Szibériában.

- Ki az árnyékból - ausztrál thriller, amibe beköltözik a gyereket váró házaspár egy rejtélyes házba.

- Lány - benelux dráma egy balerináról, aki komolyan küzd, mert fiúnak született.

- Legendás állatok 2. - a heti nagy film, menjünk vissza a Harry Potter univerzumba! Fantasy kalandra fel!

- Ruben Brandt, a gyűjtő - magyar animáció.

DVD:

- A hihetetlen család 2.

- Hotel Transylvania 3.

- Sicario 2.

- A keresztapa - trilógia egyben

Az igazi csoda

Családos, másságot feldolgozós, gyerekes.

Auggie sok tekintetben kivételes kissrác. Jószívű, kedves, okos, tele álmokkal és szeretettel. De Auggie nem átlagos gyerek. Súlyos rendellenességekkel született, műtétek sora kellett ahhoz is, hogy a mostani arcnak tűnő arca kialakuljon. Anyja szeretné, ha végre gyerekek közé kerülne, iskolába járna, nem otthon tanítanák. Bár félnek az_igazi_csoda.jpga gyerekek reakciójától, belevágnak. Eleinte mindenki megbámulja a fiút, de szerez barátokat is, és lassan a személyisége képes lesz feledtetni az arcát, leküzdi a csúfolkodást is. Jack eleinte kényszerből barátkozott vele, de tényleg megszerette a fiút. Igazi haverok lettek, de egy beszólás sok mindent összetört, amit meg kell javítani. Via, Auggie nővére megszokta, hogy Auggie a családjuk napja, ő legfeljebb a hold lehet. De most lesz valaki, akinek ő a nap.

Palacio írt egy olyan regényt, ami nem véletlenül lett bestseller. Szívbemarkoló volt, és remekül működött a szerkezet, melybe az összes fontos szereplő szemszögéből megmutatta az eseményeket. Sikerregény, nem kerülhette el a megfilmesítést. A Csodácska Az igazi csoda címen készült filmre, jött is ki filmes borítós regény is, különben az új cím nekem jobban bejön. De most nézzük a filmet!

Nagyon korrekt adaptáció lett, amelyen érezni, a készítők mennyire szeretettel és tisztelettel nyúltak az alapanyagához. Tartottam tőle, hogy nem fogják tudni visszaadni a regény több elbeszélős szerkezetét, de még ezt is nagyon korrektül megoldották. Ahogy a regényben, itt is más-más karakter kerül a középpontba, és meséli el az ő szemszögét. Ehhez narrációt kellett alkalmazni, de megtették, és nálam működött. Nem lett idegesítő, felesleges vagy túl sok. Éppen eléggé leképzi azt, ami tetszett a regényben.

A cselekmény most is szívbemarkoló. Az ember akaratlanul is sajnálja a gyereket, aki nem tehet arról, hogy nem volt arca, most pedig ronda. Ettől hősiessé válik, ahogy mégis helytáll, és barátai lesznek, teljesít. Kis iskolai ügyek adják a cselekmény magját, de Auggie különlegessége miatt ezek is felnagyítódnak, és érzelmekkel tartalmassá teszik a filmet.

Nagyon tetszett az is a filmben, mennyire pozitív az egésznek a hangulata. Vannak komoly konfliktusok, fájdalmak benne, mégis feelgood tud végig maradni. Auggie családja nagyon közel van a tökéleteshez, de nem lettek mégse meseszerűek, hanem hitelesek. Együtt lehet érezni akármelyik tagjával, és meg lennék lepve, ha a szíve mélyén nem szeretne mindenki olyan közösségben élni, mint amiben ők teszik. Ahogy mindig számíthatnak egymásra, ott vannak egymásnak, példaértékű az egész.

Kellett ehhez az is, hogy ilyen casting legyen. Julia Roberts soha nem volt a kedvenceim között, sőt, kifejezetten szeretem nem szeretni a munkáit. De ebben a filmben nagyon működik, mint Auggie anyja. Elhittem neki az egész történetét. Owen Wilson is remekül passzol ehhez a vicces, de egyben komoly apához is, aki a gyerekei biztos pontja, aki mindig mosolyt tud csalni az arcukra. Jacob Tremblay a Szoba után gyereksztárrá növi ki magát, és itt is remekül helytáll, ha a film egészében az arcmaszk alatt játszik is. Azon meg külön jót mosolyogtam, hogy Mandy Patinkin igazgatóvá változott.

Remek adaptáció, tartalmas családi film, érdemes megnézni!

 

Az igazi csoda - 5/4,5 szép film, tartalmas és tele van életszeretettel, erővel, a casting is erősre sikerült.

https://www.youtube.com/watch?v=xSW0YoUuWo0

A Discovery of Witches

A boszorkányok elveszett könyve - 1. évad

Természetfeletti lényes, tiltott szerelmes, rejtélyes.

Diana Bishop doktorként és kutatóként tér haza Angliába, ahol Oxfordban lesz vendégtanár, miközben a legújabb munkáján dolgozik az alkímiáról. Egyik könyvtári napján egy olyan könyvet adnak ki neki, amelyet évszázadok óta a_discovery_of_witches.jpgnem látott senki. Hirtelen mindenki a lány után érdeklődik, az egész természetfeletti világ. Diana tudja magáról, hogy boszorkányok voltak a szülei, de neki nincsenek képességei. Amikor a vámpír Matthew Clairmont az életébe lép, és szerelmes lesz, lassan az ereje is visszatér. Szükség is lesz rá, hiszen vámpírok és boszorkányok szövetségei is fenik a foguk a lányra vagy a könyvre. És a fajok közti Szövetség a fajok közti kapcsolatokat is tiltja, de egyre reménytelenebb, hogy Diana és Matthew tudnak, vagy egyáltalán akarnak-e egymás nélkül élni.

Az ősz váratlan sikereinek egyike ez a sorozat. Még a csatorna sem várt ekkora érdeklődést, de a lehetőséget megragadva azonnal be is rendelték a sorozat következő évadát. És ez ráadásul egyike azoknak a sorozatoknak, amelyet az is tud követni, aki nem tud, vagy nem akar angolul sorozatot nézni. A boszorkányok elveszett könyve címmel, ami megegyezik a sorozat alapjául szolgáló regény címével is, magyarul is leadják, ha jól tudom, most valahol középtájon járnak szinkronnal a részek.

A cselekmény a természetfeletti romantikus kategóriába illik, de több tud lenni, mint egy sima szerelmes történet. Bár tény, hogy a Vámpírnaplók felnőtt nézőinek is a kívánságlistájára illik. Vámpír, boszorkány, tiltott és végzetes szerelem. Talán ez a sorozat legmesésebb eleme, ahogy Matthew és Diana olyan megmásíthatatlanul vonzódnak egymáshoz, és egymásba szeretnek. Kicsit a YA világ öröksége ez, de nem kell, hogy elrettentsen ez senkit.

Mert mellette van egy nagyon jó világa a sorozatnak. Több titkos szervezet, mint a már emlegetett Szövetség, de van Szent Lázár Lovagrend is benne, például. Ezeknek mind megvannak a játszmái, nyílt és titkos céljaik. Ahogy a három természetfeletti lény csoport, boszorkányok, vámpírok és démonok is, vívják a maguk harcait és intrikáit. Ezek egy része egyre direktebben kapcsolódik a sorozat szereplőihez, és így a sorozat két arca egyre jobban közelít egymáshoz.

Mindezek mellett természetfeletti sorozat is, amiben öröm nézni, ahogy Diana egyre több képességet fedez fel magában, és elkezd varázsolni. Szerencsére a csatorna nem sajnálta a kivitelezésre az időt és a pénzt, és ha nincs is sok varázslat, ami van, látványos. Két kedvencem volt: a boszorkány víz első megnyilvánulása és a boszorkánytűz, ahogy Diana íjat formált a tűzből és lőtt/lecsapott.

Tehát vannak benne romantikus kalandok, kutatás egy rejtély után, és harcok is. Sőt, ha jobban belegondolok, két nyomozás is akad benne, mert a boszorkányok elveszett könyvét és Diana szüleinek halálát is nyomozzák, illetve a lány múltját, majd a képességeit.

A 8 rész az első kötetet dolgozza fel, ügyesen. Mertek annyit változtatni, hogy már ez az első évad kellően pörgős és érdekes legyen.

A casting is bejön, nagy Matthew Goode fan vagyok, úgyhogy örültem, hogy itt van ebben.

A 2. évad tehát érkezni fog, aki nem tud várni, magyarul regényként a 2. kötet is elérhető.

 

A Discovery of Witches - 5/4 hangulatos, jól kezeli a forrásregényt, jó a casting és a látványra sincs panaszom. Bejön!

https://www.youtube.com/watch?v=B5qMoVTAwGk

SpoilerZóna

Sötét folyosók

Ugyan nem szoktam a mozifilmek poénjait lelőni, de mivel ebből regény is létezik, talán nem nagy baj, ha a Sötét folyosók titkait most feltárom.

Kit megint bajba van, őt vádolják egy gyújtogatással. Az anyja már kétségbe van esve az új párjával, mi legyen a lánnyal. Kit csak békét akar, és válaszokat: miért kellett meghalnia az apjának? Az anyja egy magániskolába akarja küldeni, és bármennyire is tiltakozik, kénytelen elmenni.

Az igazgatónő hűvösen viselkedik, az épületben állandóan félhomály van, ráadásul egy erdő közepén. Nincs térerő,sp2_3.jpg de ha lenne, se tudnak se netezni, se telefonálni, mert a telefonjaikat elszedték tőlük. Majd Kit attól is sokkot kap, hogy csak 5-en lesznek tanulók. Állítólag mindegyikükben van valami különleges, de ők ezt nem veszik észre magukon. Mindannyian problémás kamaszlányok, akik mindenhol csak bajba keveredtek.

Az órarendjük is különös. Mindössze 4 tantárgyuk van: matematika, festészet, irodalom és zene. Az igazgatónő, madame Simone meg van róla győződve, hogy ezekből valamelyikben lesznek kimagaslóan jók. Az első vacsora mellett ismerik a tanárokat is, minden tárgynak egy tanára van. A lányok szeme a zenetanáron akad meg, aki egy jóképű fiatalember, Jules, aki egyben madame Simone Duret igazgatónő fia.

sp4_2.jpgEleinte semmiben sem remekelnek, Veronica ráadásul mindenkivel nagyon undok is. De aztán az ő kivételével minden lány elkezd különleges lenni. Az egyik matematikai rejtélyeket kezd el oldani, a másik csodás képeket kezd festeni, a harmadik komoly verseket hoz létre, Kit pedig úgy zongorázik, mintha mindig is ezt csinálta volna, nem csak pár órát vett volna 9 évesen. Jules kifejezetten sokat foglalkozik a lánnyal, és el is kezdenek közelebb kerülni egymáshoz.

De a lányok tehetsége egyre jobban elszabadul. Árnyakat látnak mozogni a sötétben, megszállottan foglalkoznak a maguk területével. Amikor végre összebeszélnek, rájönnek, mi bennük a közös. Mindegyiküknek volt valamilyen természetfeletti élménye, mindegyikük látott már szellemet.

Kit a könyvtárban kutakodik, és rájön, fiatalon meghalt művészek alkotását folytatják. Az árnyak, amiket látnak, sp3_2.jpgcsak nem a szellemek, akik rajtuk keresztül akarják folytatni a munkájukat? De bizonyíték kell. Veronica, az egyetlen, aki semmiben nem lett jó, tart vele a felfedezésben. Fel is áldozza magát, hogy Kit megszökhessen és segítséget hívhasson. Míg Kit megszerzi a telefonját, Veronica az igazgatónő csapdájába sétál.

Kit is a tanárok keze közé kerül, és az igazgatónő most fel is fedi neki az igazat. Direkt olyan lányokat vett ide, akik médiumok lehetnek. Az alkotásokat akarja. Kényszerítené őket a munkára, amíg bele nem őrülnek a szellemek közvetítésébe. Jules, aki megszerette a lányt, segít neki szökni. Az anyja teljesen ki is akad, hogy a fia elárulta.

sp1_2.jpgAz épület kigyullad, egyre terjed. A madame rohan a műalkotásokat menteni, Kit a lányokat akarja kijuttatni innen. Ketten a munkájukba merülnek, nem hajlandóak vele tartani. Veronica pedig egy szellem megszállása alá került, de rajta sikerül Kitnek segíteni. Ők menekülnek, Jules segítségével.

Végül már csak ketten maradtak odabenn, míg kint megérkezett Kit hívása után a rendőrség és a családjaik. Mire kimennének, rájuk zuhan a tető. Jules meghal, Kit is a másvilágon találja magát. Az apja szelleme várja, aki arra biztatja, éljen még, még sok dolga van. Kit magához tér, kimegy, és a síró anyját megölelve viszik be a kórházba.

Egy olyan srác, mint Jake

Családos, iskolakeresős, konfliktusos.

Jake különleges kissrác. Kreatív, okos, ugyanakkor furcsa is. Fiú létére szeret szoknyát hordani, tündérmeséket hallgatni, hercegnőset játszani. Amikor elkezdődik az iskola vadászat, a tanárnője próbálja finoman figyelmeztetni az anyját, hogy a fiának van egy olyan oldala is, melyet a bemutatkozó levelekből ki lehet hagyni, de amint találkoznak a fiúval, nyilvánvaló lesz, hogy Jake más. Alex, aki szenved az anyja kritikájától, most a fia miatt kezd el aggódni. Egyre nagyobb otthon a feszültség, lassan már a férje sem tudja, mit mondhat vagy tehet otthon anélkül, hogy azzal bántaná a felségét – aki újra terhes, így a szokottnál is jobban vigyáznia kellene magára.egy_olyan_srac_mint_jake.jpg

De most komolyan, mi volt ezzel a filmmel a cél? Ültem előtte, és a felétől egyszerűen nem értettem, mire akarnak kilyukadni vele. Családi dráma, ez egyértelmű, de aztán megakadtam vele. Mi az üzenet?

Ha a film konfliktusait nézem, már ott is ellentmondásra akadok. Az elején úgy tűnt, a tanárnő azért is sugalmazza Alexnek, hogy vegye bele a bemutatkozó levelekbe, hogy Jake lányos, hogy ezzel is plusz pontot szerezzenek, ezzel is fel lehet tűnni. De utána teljesen visszájára fordul az egész, mintha szégyenfolt lenne, amit leplezni kell és leszoktatni róla a gyereket. A film végére Alex össze is szólalkozik a nővel. Nekem meg még mindig nem világos, hogy ez elején az ott mi volt. Hogy lett egy lehetséges pontszerzésből szégyenfolt?

Aztán, ott van Alex konfliktusa az anyjával. Az asszony akármit tesz, Alex azt támadásnak értékeli. A fiát is igyekszik távol tartani tőle, és végig érezhető, mennyire viszolyog, amikor az anyja beszél vele, mindegy miről. A film végére ki is mondja, hogy úgy érzi, az anyja lekicsinyli őt is, meg az életét is.

Alex nekimegy a férjének is. És amik ott hangzanak el, szerintem még ott van a film tartalmának leginkább a veleje. Amikor Greg a neje fejére olvassa, hogy az ő hibája is, hogy ilyen a fiuk. A nő az, aki minden este lányos tündérmesét olvas neki, megvesz neki minden hercegnős holmit kérés nélkül. És komolyan megsértődik, ha a fiú lányosságát bárki észre meri venni – amit a filmben többször is látunk, Alex teljesen megsértődik, amikor az egyik barátnője úgy jellemzi egy ismerősnek Jake-et, hogy lányos.

Úgyhogy, a film végére már addig jutottam, hogy ez nem is a gyerek drámája. Hanem a szülőké. Csak sajnos annyira erőltetettnek éreztem a vége és az eleje miatt! Az elején nekik semmi bajuk, a végére is visszaesnek idill földre, akkor miért kellett a balhézás a cselekménybe? Hiába próbálom, nem tudom kihámozni a film lényegét, mert az elejét, a közepét és a végét nem érzem logikusan összetartozónak.

Ha ezeket külön lehetne kezelni, jobb lenne a benyomásom…

Mert különben a film értelmes kérdéseket vet fel, van benne dráma is, csak az egész valahogy képtelen összeállni.

Pedig a casting kifejezetten erősre sikerült. Az anya Claire Danes lett, az apa Jim Parsons, a tanárnő Octavia Spencer. Látni rajtuk az igyekezetet, és mégse, a cselekmény lehúzza.

Összességében nekem nem tetszett, nem éreztem logikusnak a filmet.

 

Egy olyan srác, mint Jake - 5/3 a témafelvetés érdekes, a casting erős, de mi volt ennek az értelme? Nem jövök rá.

https://www.youtube.com/watch?v=yR-5Rme7sQ8

The Deuce

2. évad

Utcai életes, pornóforgatásos, kapcsolatos, maffiás.the-deuce.jpg

Pár év eltelt, egyre jobban keresnek a filmeken és a kuplerájokban, a Deuce élete átalakult. A lányoknak már mellékállásaik vannak az utcai menetek mellett, a futtatóik a menedzserük szerepét kezdi el átvenni. Candy már csak filmeken dolgozik, és egyre inkább a kamera mögött, mint előtte szerepel. Megvan a nagy ötlete is, a Piroska meséjét dolgozná fel művészfilmes pornóba. A főszereplőnek választott Lori igyekszik saját lábra állni, de a stricije ragaszkodik az aranytojást tojó tyúkhoz. A finanszírozás miatt Frankie a maffiát is bevonja. Vincent is igyekszik szabadulni ebből a világból, de a maffia nem enged. Abby még mellette van, de már mást akarnak az élettől. Abby a lányoknak segítene, szeret mozgásban lenni, míg Vincent már egy nyugodtabb, röghöz kötöttebb életet szeretne.

Jót tett a sorozatnak, hogy éveket ugrottak előre, és a szereplők előrébb tartanak az életükben, mint ahol az első évadban elköszöntünk tőlük. Arra odafigyeltek, hogy az ott megkezdett utakat vigyék előre, így nincs hiányérzet, de már sokkal kiforrottabb alaphelyzetből indulnak.

Az évad témája is egységesebb, mint a tavalyi évben. Ott mozaikokból állt össze a Deuce élete, nem igazán volt egy fő szál, hanem párhuzamosan futó fontos szálak voltak. Most viszont megérkezett Dirty Red, és a film elkészülte köré építik fel a cselekményt, amihez mindenki kapcsolódik majd valamiképpen.

Ezzel együtt járt az is, hogy a kiemelt szereplő személye is változik. Maggie Gyllenhaal simán James Franko fölé nőtt ebben az évadban, aminek még örülni is tudtam, mert sokkal érdekesebbek a vele történő események, mint amit Franco két karaktere összeszenved. Egyrészt, a kulisszák mögé lesés, ahogy a film története születik, a helyszínek és színészek kiválasztása, maga a forgatások, ezek adják a sorozat szórakoztató, de érdekes részét is. Másrészt, Eileen karaktere nagyon mélyről jött, és most már valaki, felküzdötte magát. Jól megy a girl power trendhez, ami most nagyon megy. De több is ennél a figura, azok a részek is működnek, amikor a fiával és a szüleivel való kapcsolatába látunk bele.

Frankie és Vincent viszont egyre jelentéktelenebbek. Frankie egy szórakoztató lúzer, aki engem mindig is jobban idegesített, mint szórakoztatott. Vincent korábban tevékeny, álmodó figura volt, most már fásult. Franco jól hozza, de rém rossz nézni a szenvedéseit.

Egy-egy lány története van még kiemelve az utcáról, de ezek csak színezik az eseményeket. Igazán értelmes szála egyiknek sincs, csak ki kell tölteni a részeket, amíg Dirty Red vagy az ikrek története folytatódhat. Ez is része a Deuce életének, de egyértelműen érezni, hogy ez lassan már a múlt lesz.

Ebben az évadban lényegesen kevesebb tabut döntögetnek. Visszavettek a szexuális tartalmakból, messze nem mutatnak semmi olyasmit, amit az elsőben bevállaltak. Nekem nem is hiányzott. Szerintem ez is azt fejezi ki, merre haladt a szexipar.

De ez nem jelenti azt, hogy a korhangulat és az igényes kosztümök, díszletek ne lennének meg. Simán megidézik a korszakot, odafigyelve a ruhákra, zenékre, az egész miliőre. HBO sorozatnál mondhatni, ez alap.

Egy évad még jön, majd mesélek arról is!

 

The Deuce - 5/4 a kort jól megidéző, igényes kivitelű sorozat, ami már kevésbé korhatáros az első részénél.

https://www.youtube.com/watch?v=DcF_MyQ77OA

süti beállítások módosítása
Mobil