Minden napra egy film

Minden napra egy film


Hétvégi kirándulás

2022. augusztus 25. - BBerni86

Erősen töröm a fejem, hogy találjak valamit ebben a történetben, ami miatt legalább kicsit tudnám ajánlani. Azt valahogy kevésnek érzem, hogy van benne pár szép vágókép. De lehet, hogy többet nem fogok találni. Először is, a történet ismerős is, nem is dolgozták fel jól. Két barátnő bulizni megy,…

Tovább

Bíbor szívek

Netflix receptre készült New Adult romantikus film – úgy tűnik, a tinik után a fiatalok szívébe is be akarnak férkőzni regényfeldolgozásokkal, hiszen ez is az. Mivel az eredetit nem olvastam, ahhoz nem tudom mérni, de a hasonló Netflix filmekhez igen. És áll, hogy amit a tinifilmeknél tanultak, ide…

Tovább

Tekken: Bloodline

1. évad

Először is: nem ez az első Tekken találkozásom. Láttam a filmet is, bár elég gyorsan töröltem az agyamból, elmesélni se tudnám. Az egyik első x-box játékunk ez volt a Mortal Kombat mellett, szóval vertük egymást a baráti körrel éppen elégszer ezekkel a karakterekkel vagy éppen küszködtünk az Iron…

Tovább

A jég ellen

Rendben, olvastam már, hogy a szánhúzó kutyák a sarki felfedezőknél nagyon is munkakutyák voltak és nem kedvencek. Olvastam azt is, hogy szolgáltak húsként is. Ennek ellenére pofon tudott csapni a film. Én kb. azon a szinten voltam, mint a film fiatalabb hőse, Iver. Ő kötődött a vezérkutyájához, és…

Tovább

The Sandman

1. évad

Már nem egyszer megfogadtam, ha valami igen tetszik, alszom rá egyet, csak utána kezdek el róla írni. Mert rögtön a vége után el vagyok vakulva, és csak rajongok. Most azonban teszek egy kivételt, talán azért is, mert a Sandman volt az első képregény, amit olvastam. Most meg itt van belőle a sorozat…

Tovább

A Fekete Rák hadművelet

Gondoltam, egy télen és a hidegben játszódó film majd segít elviselni a nyári meleget. Ha azt nem is, de elaludni el tudtam rajta… Mondjuk, ha előre megnézem, miről is szól pontosan ez a film, talán máskor is állok neki. Posztapokaliptikus körülmények, az emberiség éppen a következő nagy háborúban…

Tovább

Girl in the Picture

Kettős érzés, mert filmként nem tetszett ez az alkotás. Rendben, dokumentum-film is, nem szórakoztató krimi, de akkor is. Ugyanakkor egy olyan történetet mesél el, amin csak fogom a fejem. Ilyen nincs... De, van. Ha rövid akarok lenni, adott egy házaspár egy kisfiúval. A nő meghal - megölték? -, a…

Tovább

Resident Evil

1. évad

Valaki még tudja követni, hogy ki kicsoda és mi történik a Resident Evil univerzumban? Egy ideje érzem már, hogy elveszettem a fonalat. Még az anime filmek a közös szereplő miatt, Leon, valahogy beleférnek. A legutóbbi film, ami szinte tinisre vette az alaptörténetet, ugyanaz másképpen vonalon…

Tovább

Párbaj – Freestyle

Norvég film a Netflixen és a táncos téma miatt megnéztem, de túlságosan is szenvedtem vele. Ha belegondolok, sok minden miatt. Egyrészt, ott van a cselekmény. Valahol Hamupipőke mese, mert a kis norvég táncos csapat, ami már éppen feloszlana a megélhetési gondok miatt, meghívást kap a nagy francia…

Tovább

The Umbrella Academy

3. évad

Visszatértek egy újabb agymenésre, aminek nem sok köze volt a képregényhez. A helyzet az, hogy nekem így jobban be is jön a képregénynél. Talán az első évad követte leginkább, az is tetszett a legkisebb mértékben. Ahogy elszabadulnak és gurul a gyógyszer, jobb a végeredmény. Vagyis, a Feledés Motel…

Tovább
süti beállítások módosítása