Pont egy ilyen kis mosolygós, zenés Disney-film kellett most nekem. Könnyed, szórakoztató, igazából klisés is, de hangulatos, családi, könnyen fogyasztható is.

A történet hőse egy indiai gyökerekkel bíró amerikai lány, aki egy új iskolatárs segítségével fedezi fel a DJ szakmát. Természetesen van családi történet, természetesen megtetszik neki a fiú és természetesen verseny is lesz, ahol majd megmutathatja az apjának is, mit tud és emléket állíthat az anyjának. Rhea története sok tekintetben pont az, amit minden hasonló film hoz.

Ám, ebben azért volt egy kevésbé megszokott elem. Ha minden az átlag forgatókönyv szerint készült volna, akkor Rhea és Max a végére pár is lennének. De a fiú történetébe bevittek egy elemet, ami borítja ezt, és érdekesebbé tette a filmet. Nekem jól is esett, hogy Rhea nem a szerelemben találta meg a válaszokat. Arról nem is beszélve, hogy a történet szerint 15 éves, nem is tetszett volna, ha nagy szerelmi történetet kerekítenek.

Ha már a kor – ezzel kapcsolatban volt egy kis gondom a szereposztással. Avantika tényleg 15-16 éves volt a forgatás idején, de nem annyinak néz ki. Simán kizökkentett filmnézés közben, hogy végzősnek is elmenne, nem alsóbb évesnek. Különben szimpatikus a színésznő, más bajom nem is volt vele.

Tetszett az is, hogy egy nagyon sokszínű baráti kört tettek a lány köré. Van egy túlbuzgó, ételekkel foglalkozó öccse. Van két barátja, akik a technika és informatika megszállottjai. És itt simán benne van, hogy velük lóg és jó barátjuk az iskola legmenőbb lánya. Jó a kémiájuk, ha a valóságban nem is tudom elképzelni, hogy Ginger ilyen barátjuk lenne. Túl mások.

Igaz, más mesés elem is van benne. Rhea mondhatni teljes állásban dolgozik az iskola mellett a családi étteremben. 15 évesen annyi felelősséget pakolnak rá, hogy az 17-18 évesen is sok lenne. Lehet koraérett, de az apja az, akinek gondolkodnia kellene. Hol normális az, hogy a 15 éves lánya vezényeljen le egyedül egy fogadást az étteremben?

A zene az, amiről még szót lehet ejteni. Azt szépen hozza, hogy a DJ és a zeneszerzés milyen kapcsolatban lehet, és pontosan mit is csinálnak a keverőpulton. Nyilván nem szakmai továbbképzés, de annyit átad, hogy értsük, milyen munka van benne, milyen készségek kellenek hozzá. Az már más kérdés, a film zenéje mennyire tetszett. Maradtak a pop vonalon, vagyis fogyasztható. Rhea származása miatt belekerült egy is indiai hangzás, de csak finoman. A filmben elhallgattam, de csak úgy nem hallgatnám az OST albumot.

Jól esett, helyes volt és zenés – ennyit vártam, ennyit kaptam, ennyi most elég is volt.

Amikor nem tudom, mibe kezdek bele, aztán a végére minden bajom van. Megrázó egy film, és utána igencsak nehezemre esett elaludni. Hát, ha kicsit előre olvasok, mi is ez, nem lefekvés előtt nézem meg.

Ugyanis a Mr. Jones egy életpálya egyetlen, ám annál fontosabb részét emeli ki. Gareth Jones több nyelven, oroszul is beszélő, kiemelkedően intelligens újságíró, aki eredetileg külügyi pályára készült. Azzal lett ismert, hogy interjút készített Hitlerrel, és most kampányol, hogy Anglia vigyázzon, mert Hitler sokat akar, háború lesz. Sztálin és a fejlődő Szovjetunió, amiben a megoldást látja. El is éri, hogy kiküldjék Moszkvába. Ott már felfigyel a jelekre, hogy valami nem stimmel. Amikor elszökik az ukrán területre, ahonnan az anyja is származott, első kézből tapasztalhatja, mi van Sztálin propagandája mögött.

Megrázó a film. Sima, langyos politikai történetnek indul, egy kis irodalmi felhanggal. A háttérben ugyanis Orwell írja az Állatfarmot. Nem véletlenül, először az van kihangsúlyozva, mr. Jones farmján indul a történet. Majd a történetben ki is derül, hogy hatott Jones Orwellre, aki szintén Sztálin és a szovjet módszer embere volt, míg a hazatérő Jones nem vállalta fel, hogy elmondja az igazat, és Orwell az egyike volt azoknak, akik hittek neki.

De, elkalandoztam. A film onnantól több mint fájdalmas, hogy Jones elszökik a felügyelő tiszt elől, és bolyongani kezd Ukrajnában. Nem akarom elmesélni, mi mindent lát, de közben már nem tudtam, hova nézzek. Ami borzalom elképzelhető, arra ott lesz példa. Utána már hiába van azzal játszma, hogy a szovjet hazugságot terjesztő, Pulitzer-díjas Duranty és Jones hogyan kerül szembe az újságokban, az ukrán részek az ember minden életkedvét elveszik, és valami elképzelhetetlen, hogy ez megtörtént és a világ hogyan szemet hunyt. Van szónoklat, hogy a békének ára van, de azt könnyű mondani a jólétből, fűtött szobából, biztos távolságból.

A film vizuálisan is rátesz egy lapáttal. Tévés kosztümösnek tűnik, semmi extra, hogy aztán az ukrán térbe csöppenve minden színt elvegyenek, és mintha egy nyomasztó, fekete-fehér filmet néznénk. Talán egyszer tűnt fel benne szín: amikor egy viskóban feltesznek levest főni, és a tűznek volt valami színe. De az a leves… Az egyik legborzasztóbb dolog, amit mutatnak, és az külön borzalmas, hogy végignézhetjük, ahogy Gareth is felismeri, mit kapott enni a gyerekektől. (Mert abban az otthonban már felnőtt nem maradt, csak éhező és fázó gyerekek.)

A stáb is korrekt – James Norton játssza a fiatal újságírót, és annyira átjött a szenvedés, amit végigél, hogy pluszban hozta azt a rettentést, ami amúgy is a film sajátja. Peter Sarsgaard remek ellenpont lett a megalkuvó újságíróként, és kellően dekadens figurát teremtett belőle, néha egy kis plusz színnel, mert sejteti, hogy abban a történetben is kell lennie tragédiának. Talán Vanessa Kirby, aki nem kapott rendes szerepet. Egy jelenete van, ami hatásos, de különben ő csak díszlet a filmben. Amikor Duranty az ő neve alatt akarja a hazugságait megírni, de Ada megtagadja. Belengetik Jones szerelmi szálának, de annyira nem tértek el a történelemtől, hogy valódi szerelmi szálat írjanak nekik.

Most pedig nyomom be a Disney-t, mert ki kell mosni az agyamból, amiket itt láttam. Max Irons Holodomor filmje is megrázott, de ez sokkal durvább.

Ma nem nagyon tévéztem, csak elkezdtem pótolni ezt a maffiás sorozatot. A 2. évad megy már, én meg belenéztem, érdemes-e behoznom az eddig részeket.

A benyomások röviden: 1 rész nagyon kevés eldönteni, hogy nézzem-e.

A londoni maffiafőnököt megölik, a helyét átvevő fia bosszút akar. Minden bűnszervezet a tettest hajkurássza, mert Sean minden tevékenységet leállít, amíg nincs meg a gyilkos. Egy beépített rendőr meg kihasználja az alkalmat, hogy feljebb jusson.

Rengeteg a nyitott kérdés, és inkább csak rejtélyeket kapunk a kezdésre, nem válaszokat. Miért van rosszban Sean anyja és a lánytestvére? Most akkor ki is a gyilkos és miért? Sokak titkolóznak, üzelmeik vannak, vagyis kellően bonyolult lehet a sorozat, és az ilyesmikre rá bírok kattanni. Tudni akarom a válaszokat, de ahhoz néznem kell.

A másik, a látvány. Nyers és erőszakos. Már a nyitányban élő embert égetnek, és tudják fokozni. Tévében nem is tudom, milyen korhatár karikát nyomnék rá. De ízléssel, nem undorít, csak bűnszervezetről szól, és ezek az emberek nem mennek a szomszédba némi erőszakért. Nekem az átverések és titkok adják el, de ezektől lesz látványos.

A szereplők, színészek kapcsán 1 rész után nem nyilatkozom. De majd nézem tovább, és eldöntöm, van-e szimpatikus alak és jó alakítás. Azzal különben szerintem nem lesz gond - Joe Cole már ebben a részben úgy nyomta a szociopata gyászolót, hogy öröm volt nézni. Amikor nem tudod eldönteni, hogy nyakon szúr vagy elbőgi magát.

Vagyis, kaszálni biztos nem fogom, nézem az első évadot.

Direkt nem olvastam utána a filmnek – annyit tudtam, hogy a főszereplő keresi a rokonait, és kiderül, hogy Angliában vannak még családtagjai. Meghívják magukhoz, vendégek lesznek egy esküvőn egy vidéki kastélyban. Aztán ott majd valami nem stimmel.

Mi volt a legnagyobb bajom? Vártam a poént, és rá lehet érezni, hogy nagyjából mi lesz az. Sok az utalás – meg lehet nézni Walter műkincseit, az a lovag – sárkány szobor az egyik leginkább áruló. Ahogy terelnek, amikor Evie a frigyre lépő párról kérdez. Az idős rokon, aki láthatóan annyira örül Evie-nek, mert már attól félt, hogy meg kell halnia. (Ahogy fogalmaz a lányról és a halállal kapcsolatban.) De, ha csak azt nézem, hogy sok szép, fiatal és gazdag nemes a vidéki kastélyban. Ha természetfeletti lényt kell társítani, melyik ugrik be? Nekem pont az, ami itt is lesz.

Azért van benne új elem is. Hogy miért fontos annyira egy Alexander-lány, és miért örül az egész család annyira Evie-nek. Hogy pontosan kicsoda Victoria és Lucy. Vagyis, nem teljesen kiszámítható, de azért nem is lett olyan érzésem, hogy nagyon átértelmezték volna ennek a lénynek a mitológiáját.

Hosszas különben a felvezetés, és direkt megtévesztő. Ahogy Evie beilleszkedik a gazdagok életébe, és a leghelyesebb, leggazdagabb, legkedvesebb férfi kezdi el csapni neki a szelet, az egészen romantikus filmes. Ha nem lennének a jelek, amiket észre lehet venni. Túl szép, hogy igaz legyen. Mert az is.

Mindennel együtt a végére vesztett el a film. Az akció nem állt jól neki, és nem is tűnt valami hitelesnek, ahogy Evie majd megmenti magát, aztán szörnyvadásznak áll. Most komolyan, egy fiatal nő le tud győzni többszáz éves lényeket? De amúgy is vannak problémáim a történet mitológiájával. Ha minden a frigyekből fakad, nem csak az erő, de az életük is, akkor a halálok, főleg annak a bizonyos személynek a halála nem kellene, hogy mindenkit halandóvá tegyen? Én komolyan azt vártam, hogy az a halál majd mindenkit az eredeti korára változtat, vagyis a többség szépen porrá lesz. Nem pedig Evie kezd majd vadászatba…

Különben hiába ilyen a vége, azért nem hiszem, hogy folytatást bárki is tervez neki. Nem véletlenül csak a vége volt harcos és akció jellegű. A meglepetés volt a lényeg, hogy mibe csöppent a nő. Azt pedig megtudjuk már ebben a részben.

Túlzásba nem vitték a külcsínt, de a vidéki kastéllyal nagyot húztak. Van hangulata az épületnek, ha egyes részei kimerítik a merő giccs fogalmát is. A lények megjelenítése lehetett volna ötletesebb is, de még az sem volt vészes.

A szereposztás – nem sztárok vannak benne, de pár olyan színész igen, akit azért már lehetett látni ebben-abban. Evie az a Nathalie Emmanuel, akit Daeny szabadított fel a rabszolgaságból, és lett a nő tanácsadója, tolmácsa a Trónok harcában. Walt, vagyis Thomas Doherty Disney körből jött, ő játszotta Hook kapitány fiát, újabban meg az újabb Gossip Girl állandó szereplője. Azt bevallom, a komornyikra rákerestem. Annyira Sherlock Holmes/Batman rémlett fel, és nagyjából el is találtam. Az egyik Sherlock – az amerikai sorozat – nyomozóját játszotta, ahogy a Gothamben ő volt Alfred. Sean Pertwee különben nagyon jópofán tolja túl a démoni szolga szerepét. A többiek inkább csak eye candy szerepet kaptak, neki volt lehetősége egy zsánerfigurát megnyomni.

Egyszer meg lehetett nézni, de nem lesz ikonikus darab.

Miss Scarlet és Duke (s02e06), vagyis, az évadzáró. Amelyben felvonultattak mindent, amit ebben a sorozatban jól tudnak készíteni. Vagyis:

• a két főszereplő közti játszma. Ahogy egyszerre ott is vannak egymásnak, meg nem is. Szokás szerint, mire megtörhetett volna a jég, megzavarták őket, a pillanat elszállt. Nyilvánvaló okból: évődhetnek a következő évadban is.
• az ügyben van egy csavar. Könnyed krimi különben ez a rész is, nem egy okos sorozat, de szórakoztató és valóban nyomozgatnak benne.
• a humoros mellékszereplők mindegyike feltűnt legalább 1-1 jelentre. Nagy kedvencem lett Eliza házvezetőnőjének és a halottkémnek a kettőse, de Duke szerencsétlen tanítványát is bírom. A végére egészen kikupálódott több tekintetben. Eliza vénlány barátnője, akit még mindig rossz látni. Ha ő feltűnik, esik a színvonal.

Plusz, egyre több potenciált látok a nyomozóiroda vezetőjében is. Még akár Duke riválisa is lehet a nőért, majd kiderül, mi fejlődik ki belőle. Nekem bejön, ahogy egyszerre van egy kedvesebb meg egy rosszfiús oldala.

Ami viszont most sem tetszett:

• nagyon feltűnő, hogy mennyire egysíkúan öltöztetik a főszereplőket. Az estélyre csak kapott egy báli ruhát a karakter, de különben abban az unalmas kosztümben forgatta az évadot, amit a történetben varrtak neki.
• a már emlegetett szerencsétlen barátnő.
• Eliza is tud néha idegesíteni, de azt inkább kezdem zavarónak találni, hogy öregebbnek tűnik a színésznő, mint a szerep, amit játszik.

3. évad már van, annyira megszerettem ezt a sorozatot, hogy majd nézem azt is.

A Chicago Fire (s11e09) és Chicago Med (s08e09) is a szokott formáját hozta. Ismételni tudnám magam mindkét sorozat esetében – több szappan, kevesebb eset és a szereplők leépítése. Bár azt hittem, April állandó visszatérő lesz, most esküvővel és új vállalkozással inkább viszi magával Ethant is. Mondjuk, ami szálat eddig ebben az évadban kapott, az a kapcsolata alakulása Aprillel, így ezt akkora veszteségnek nem éltem meg.

Ha már Med, annak sikerült feszültebben zárnia karácsony előtt. Milyen változásokat fog hozni, hogy a kórház új vezetőséget kap? Abban is lehet érezni a feszültséget, ahogy bevezették az új, már szinte teljesen számítógépes műtőt.

A Fire kapcsán ennyi mondandóm sincs. Most komolyan az volt az egyik fő szál, hogy Gallo szavazatokat igyekezett szerezni, hogy Herrmann mehessen konferenciára? Severide meg ugyanazon a csonton rágódott most is. A nagy mentés a héten meg egy híd leengedésén múlott.

Vagyis, még látványosabb is a Med lett, hála az új műtőnek és a kivetített képeinek.

Haladtam az Alaska Daily (s01e04-06) évaddal is.

Amit le tudok vonni tanulságként, hogy igyekeznek nyitni a cím szerint a csapat többi tagja felé is. Nem csak Eileen nyomozása van benne, hanem közvetítenek a helyi fesztiválról, és mások is kapnak más témákat, amiket meg kell írniuk. Jót tesz neki – könnyedebbé is teszi. A komoly krimibe kerülnek mosolygós részek barátokkal és összetartással – keressenek bár az irodában elveszett háziállatot, vagy adjanak tippeket, hogy lehet feldobni egy óriás zöldségekről szóló cikket.

A fő bűnügy is halad lassan előre, és oldani kezdték Eileen komolyságát is. Már nem zárkózik el, nem csak együtt tud dolgozni a többiekkel, de a magánélete is színesedik. A ’nem akar semmi kapcsolatot és mindenki hagyja békén’ felállásból lassan lesznek barátai és pasija is.

Nem egy nagy krimi, ezek a részek nyújtották és lazábbá tették az őslakos lányok gyilkosának ügyét, de cserébe hangulatosabb összességében.

Pótolgattam A nagy fehér főnök (s01e06-08) újabb ballépéseit is.

Azt mindenképpen díjaztam, hogy abbahagyták az ide-oda lépegetést. Nem folytatják a korábban meghozott döntések visszavonását – mondjuk, ’Boti melyik iskolába jár’ témában ezekben is volt ilyen, bár már mindenki beállt egy álláspontra, aminél marad. Fixnek tűnik, hogy marad a fiú a  gimnáziumban; és ha jól értem, átköltözik az apjához és Brigihez. (Nem is fogom bánni, ha az idegesítő anyja a német papucsával kevesebbet lesz színen.) A múltból is egyre több minden kiderül, és elkezdték felfedni, ki milyen múltbéli sérelem miatt olyan, amilyen.

Minden főszereplő szerelmi szálaival játszanak, már amennyire ezek szerelmi szálak. Inkább randik, egymás mellé sodródások. Igaz, én hálás vagyok, hogy nem a romantika dominál. Inkább a humor, vagy a szereplők nagyjára amúgy is jellemző nyomorúság.

Azzal szinte részről részre küzdök, hogy ez mennyire szatíra és vegyem komolyan, vagy engedjem el, és nézzem komédiának. Most az ősmagyar fajvédő banda oszt éppen meg. Az reális, hogy ilyenek működnek nálunk bűnszervezetként?

Cselekménnyel egyelőre bírják, és vannak benne meglepő húzások. Nem gondoltam volna, hogy a milliók kapcsán ilyen könnyen megoldódnak majd a konfliktusok. Kitalálnak mindig valamit, mozgalmasak voltak ezek a részek is. Még egy-egy komolyabb pillanatot és emberi drámát is sikerült belesűríteni. Ami legutóbb megmaradt, ahogy Nándi mesélt a fiának a saját apjáról, illetve Brigi elrohanása, amikor a kocsmáros komolyan felvezette neki, hogy ő élete szerelme.

Igaz az is, hogy vannak olyan témák, amelyeket nem tudok összehozni történetben. Pl. Brigi most mesélt arról, hogy még Ottóként mennyire bele volt esve, ha jól értettem, Tatárba? Aki a bátyja baráti körébe tartozott? Hát eddig le nem esett volna, hogy ők valaha is egy csapatba tartoztak volna.

Végül. Young Sheldon, ami már a 6. évaddal jelentkezett. 8 rész ment le eddig és mivel a formátum a szokott cc. 20 perces, gyorsan meg lehetett nézni.

Ami azonnal feltűnt, hogy gyorsan el kell köszönniük és elvarrni a szálakat, vagy egy nagyobb időugrást végezni. 6 éve megy, egy olyan sorozatban, amelyben volt 3 gyerek. Egyedül Georgie, akinek jól áll, hogy már nem tűnik annyira kamasznak. Mondjuk, annyira felnőttnek sem, hogy Mandy összejöjjön vele, nemhogy hozzá is menjen. (Itt ugyan még tartja magát, hogy nem lesz Georgie felesége, de az Agymenőkből tudjuk, hogy Georgie elveszi a felkoppintott barátnőjét, ha később el is válnak.) Különben megvan annak is az alapja, hogy lesz majd Georgie Texas autógumi-királya. Mandy apja abban az ágazatban dolgozik. De, vissza az eredeti gondolathoz. Iain Armitage és Raegan Revord, a sorozat ikerpárja annyira kamaszodni kezdett, hogy az már több mint látványos. A történet szerint Sheldon és Missy 11-12 évesek, de már mindketten jóval többnek néznek ki.

Pozitív fejlemény, hogy Mary a templom helyett otthon van. Az egyik kedvenc részem volt, amikor Sheldon beolvasott az egész gyülekezetnek az álszentségükről. Elfogadásról és felebaráti szeretetről szónokolnak, a gyakorlatban meg Mary-t kidobták és ellökték, nem is a saját, Georgie viselkedése miatt. Bírom, amikor ilyesmiket feszegetnek – akár a videótéka és a kölcsönzött filmek szintjén.

Őszintébbnek érzem most a sorozatot, és bírom, ahogy beszólnak maguknak. Missy pl. megállapította, hogy mennyire proli a családja. Nem keresik az elveszett cukiságot, de nem is olyan drámai, mint az előző évad próbált lenni. Ezt most félutas megoldásnak érzem, jobban ki is jöttem vele.

Jött vissza minden szereplő, és nagyon lassan barátkozom Emily Osment figurájával is. A Pretty Smart rossz érzése még velem van, és bántja is a szemem a ’majdnem 30, még 18 sincs’ páros is, de alakul.

Most kipróbálom hetiben, meglátjuk.

Újabb ötlet, hogyan kapjon új színeket a Predator. Ha már egyszer visszajáró vadászok a Földön, akkor a modern kor helyett egy régebbi időben is megnézhetjük, mire jutottak vele az emberek. A Préda a 18. századba vezet vissza, amikor lényünk Amerikába kötött ki, és a farkas, medve viadalok közepette belefutott fehér vadászokba meg egy makacs komancs lányba is.

Jó, ennyire nem mondóka a cselekmény. Nem is a Predator a kiemelt szereplő, hanem a lány, Naru. Az ő helyzete már mutatja, hogy modernizálni akarnak, ha a történetet vissza is helyezték a múltba. A lány sok mindenhez ért: gyógyító, nyomkövető, betanított egy kutyát maga mellé és vadász is akar lenni. De mivel nő, senki nem veszi komolyan, és nem értik, miért akarna vadászni. Talán csak a bátyja, a törzs legjobb vadásza, aki igyekszik esélyt adni neki. Amikor egy puma elragadja az egyik törzstagot, a kiszabadítására induló csapat tagja lesz Naru is, és majd ott kerül képbe a Predator meg a francia vadászok. (Azért abban láttam a poént, hogy a Predator ugyanúgy figyelmen kívül hagyja a lányt, nem tartja veszélyesnek. Ezek szerint az űrlények is lebecsülik a nőket?)

Akciófilm, a vadászatokra van kihegyezve, így nincs is értelme a cselekményen merengeni. Annyi van neki, hogy keretet adjon a vadászatoknak és teret a nagy áldozatoknak. De az okos filmektől messze van – kb. mint egy videójáték, nagyon el tudom képzelni ugyanezt, valamelyik szereplővel végigjátszva konzolon is.

Jól néz ki, és még arra is figyeltek, hogy legyen változatosság a harcokban. A Predator sem mindig ugyanazt teszi, ahogy a különféle emberek is többféleképpen igyekeznek megölni a lényt. Az már más kérdés, mennyire teszi a Predator egyenlővé a küzdelmeit. Az ő űrtechnikájával nem tűnik fairnek, ahogy levadássza akár az embereket, akár az állatokat. Ebben kezet foghat a francia vadászok fejével, aki egy egész bölénycsordát kiirtott, és miért? Nyomorult állatoknak esélye sem volt a lőfegyverek ellen. És nem az étel volt a cél, otthagyták az összes húst.

Nem azon van a hangsúly, de egyértelműen a rossz oldalra vannak téve a fehérek. Ugyanolyan gyilkosok, mint a Predator. Talán még rosszabbak is, mert a Predator csak a méltó ellenféllel végez, másokkal nem foglalkozik. A franciák viszont kedvtelésből is öltek, bárkit.

A pozitív oldalra Naru, Taabe és a lány kutyája kerültek. Ők azok, akik harcban és elvekben is a többiek felett állnak. Hűségesek, bátrak és elveik vannak. Sajnos, lehetett sejteni, hogy a végső harc előtt a film egyik hősének el kell esnie, és könnyű kitalálni, ki lehet az, akinek a halála elég vérszomjassá teszi a lányt, hogy nekimenjen egy űrlénynek. A kutya különben nagyon aranyos, érte jobban izgultam, mint Naru miatt. Azt sejtettem, hogy nem a Predator győzelmével zárul a film, de azt nem lehetett biztosra venni, hogy egy medve, a fehérek vagy a Predator nem végez a gazdájának segítő hűséges állattal. (Az különben érdekes volt, hogy ez már ténylegesen kutya volt, nem háziasított farkas.)

Arról nem tudok nyilatkozni, maga a Predator milyen lett. A rajongók a fegyvereiről, páncélzatáról is belövik, melyik korszak lénye és mennyire autentikus, ehhez nem értek. Már azért láttam pár filmet, de nekem elég egyformák. Ezért még az unokahúgom is kiakadna, ő is az a fajta, aki sorolja, hogy a Predator megjelenései miben mások.

Egyszer elment, szórakoztató akciófilmnek kerek – azt meg érdeklődve várom, hogy még kinek eresztik neki az űrvadászt, ha maradnak ezeknél a történelmi színeknél.

Az egyik szemem sír, a másik nevet. Megkaptuk a válaszokat. Az már más kérdés, hogy mennyire tetszettek. Azért nem pont olyan, mint a Lost vége, de azért felrémlett az is lelki szemeim előtt.

De, a vége előtt kezdjük az elején. Folytatás, és egyenes folytatás. Feltűntek a figurás lapok, és újabb játékok indulnak. Ám most van, ami más és ez is hamar kiderül: a mostani játékmesterek egykor maguk is játékosok voltak, és ezekben a játékokban az életüket teszik ők is kockára. Mindben, aki veszít, annak halnia kell. Arisu meg eléggé rápörög arra, hogy válaszokat kérjen a játékmesterektől: mi ez a hely? Hogyan lehet hazajutni? Ez egy ponton már idegesítő is.

Most is szűrten látjuk a játékokat, és váltakozó a hosszuk is. Van olyan, amikor egy epizódon belül akár 2 is belefért, de olyan is, hogy egy játék tartott 2 részen át. Alapvetően Arisu és Usagi játékát követjük, akik csapatként dolgoznak együtt, de bele lehetett nézni a többiek megpróbáltatásaiba is. Chishiya a szív/ész játékokban brillírozott, amikor egymással is pszichés hadviselésben voltak, és sokkal többet jelentett a megfigyelőképessége és az elméje, mint a fizikai képességei. A börtönös játék kifejezetten tetszett, a tippelő már kevésbé, abban nem is értettem, mi volt a játékmester célja. A legkevesebbet Hikari volt játék közben mutatva – ő a harcos kihívásokat gyűjtötte. A főszereplők pedig a csapatjátékokat vették sorra. Sok volt benne az ötlet, a fordulat – megint ki voltak találva a feladványok. A kedvenc talán a vízparton a pontgyűjtés, de tényleg sokféle akad, és mindenki megtalálhatja a leginkább fogára valót.

Akció, dráma és vér igények is ki lettek elégítve. Bár már áthatja a játékokat, hogy mindenki válaszokat akar, azért egy-egy játékba merülve meg van az a hangulat, amit az első is tudott hozni. Finoman bántak azzal is, hogy Arisu és Usagi lassan többek is egymásnak, mint barátok. De romantika nincs a sorozatban, mindössze apró utalásokkal játszanak, és az elég is benne.

Kellően látványos is, extrém is. Bár kifejezetten durva tartalmat nem mutatnak, és a legmagasabb korosztály besorolástól azért távol maradnak, ötletben vannak itt brutálisak is. Pl. a már emlegetett tippelés. Ott egy nagy adag sav dőlt arra, aki leggyengébben tippelt, és szabályosan szétmállott a teste a rázúduló folyadéktól. Vagy, a pontgyűjtős csapatjátékban az egyik ellenfél pucéran játszott – hátulról mutatták is, elölről a kritikus pontot valami mindig takarta. Nem is tudom, mennyire lőtték be. Biztos nem 18+, de azért szerintem a gyerekkorhatárt elérte – 14+?

Visszatértek az előző évad szereplői is, és amennyire meg tudom ítélni, hozták is szépen a típusokat. Abban érezni talán legjobban a sorozat anime gyökereit. A főhősök kiemelkedő jósága, ők nem csak túlélni akarnak, empatikusak és másoknak is segítenek. Az olyan megosztó karakterek, mint Chishiya. Az egyik legokosabb a csapatban, de egyben az egyik leghidegebb is. Néha, őszintén szinte mindig annyira szociopata, hogy az már ijesztő is lehet.

Róla jut eszembe – még valami, ami miatt felötlött bennem a Lost. Most több olyan jelenet is volt, amikor belenéztünk a szereplő múltjába. Milyen ember volt odakint? Jól vannak válogatva, mindig hozzátesznek a szereplő jelleméhez, és magyarázzák, miért úgy viselkedik, ahogy itt látjuk.

Ha valamibe kötekedni akarok a végső válaszon túl, hogy mi is volt ez a játéktér, az lenne, ahogy a nagy csatában visszavonták a halálokat. Ebben a sorozatban sosem féltek fontos szereplőket beáldozni – talán csak az tűnt biztosnak, hogy Arisu meg lesz tartva a végéig. Nem is kellett csalódni, a legnehezebb csatában, az utolsó előtti kártyajátékban hullottak a szereplők, mint a legyek. Korábban is vesztettünk pozitív szereplőket. De az, ahogy a halottaikból ott jó páran felkeltek, még ebben a játékverzumban is túl videójátékos volt.

De ez nem változtat azon, hogy bírom ezt a sorozatot, és bírom az ilyen halálos játékokat. Kíváncsi leszek, más szereplőkkel lesz-e más évad, vagy ennyi volt. Működhetne úgy, ha tudod, mire megy ki a játék? Nem is tudom.

Tudom, mindig megfogadom, hogy nem nézek ilyeneket. Pontosan az a karácsonyi románc nyál, ami allergiás tüneteket okoz nálam. Mentség, hogy nem az én tévémen ment, nem nálam volt a távirányító, és inkább csak hallgattam, mint néztem? Vagyis, sütit sütöttünk anyámnál, és ebből ki lehet találni, ki választott filmet.

A történet egyszerű, bár van egy trükkje, amivel igyekezték feldobni. A szerelemben meg úgy általában az életben csalódott Jessica azt tervezi, idén nem karácsonyozik. Mivel éppen szakított, a szerelmes képeslapnak vett lapokat a számára legtöbbet jelentő embereknek írja meg, és adja fel egy kis üzenettel, hogy mennyit jelent neki a címzett. A nagynénje, aki felnevelte. A zenetanárnője, aki elindította élete szenvedélyéhez, a csellóhoz. Az öccse, aki nem csak a testvére, de a nagybetűs családja is. A barátnője, aki mindig mellette áll és megmondja az igazat. Annak a dalnak a szerzője/énekese, amivel átvészelte a rossz napokat. Minden levél célba ér, mindenkit meghat, és mindegyik megváltoztatja valamiképpen az emberek életét.

Az is a trükk, hogy nem csak Jessica történetét követjük. A zenetanárnő fia lép be az ő életébe, és vesznek együtt karácsonyfát, díszítik fel az árvaházba, meg hasonlók – szigorúan csak baráti alapon, de persze lehet sejteni, hogy karácsonyi romantikus filmben mi lesz ebből. Közös karácsonyozás, meg miegymás. De a másik 4 címzett is vagy az életén változtat jó irányba a levél hatására, vagy megismer valakit és szerelmes lesz. 5 nagyon egyszerű és happy end történet találkozik össze, amiket a levelek kötnek össze.

Egyik történet sem valami okos, érdekes, vagy kereshetek még jelzőket. Nem is viccesek, csak vicceskedők. Viszont váltakoznak, mozgalmasabb tőle a film, és a sok szirupos történet egyben valahogy fogyaszthatóbb lett, mintha csak 1 lenne a filmben. Az rém unalmas lett volna, így viszont legalább látszatra történtek dolgok.

Édes, kedves, szeretetközpontú az egész. Nem is fogom túlragozni – aki látott párat már, mindet látta. Egyik éven alaposan belemerültem, így belecsömörlöttem és nekem egyformák. Nem is tudom elképzelni, anyám hogy nézte ezeket egész karácsony és az ünnepek alatt…

A látványról nem nyilatkozom, mert ritkán néztem csak fel a tévére. Gondolom, klasszikus kisvárosi miliő, cuki és színes minden. Amennyit láttam, ilyen volt.

Ami meglepett, hogy erős B kategória a színészgárda. Aki sorozatnéző, 3 színészt simán be tudott azonosítani a főszereplők közül. Torrey DeVitto Chicago Med évadokban volt kiemelt szereplő. Én ugyan kissé idősnek találom már a szerepe szerinti pozitív, fiatal lánynak, de legyen. Grant Show, a Dynasty évadokból az özvegy nagynéni radarján feltűnő férfi. Chad Michael Murray meg egy ideig elég jól ment tini lány vágytárgy témakörben, és a Tuti gimi mellett moziszerepei is voltak. Egy hasonló karácsonyi romantikusban annyira nevenincs színészeket várnék, hogy 3 ismerős arc feltűnése meg is lepett.

Anyám szavaival élve csak egy kellemes kis limonádé, ami mellett nyugodtan lehet sütni-főzni és még nézni se kell igazán, hogy értsd. A süti jó lett, a filmet is túléltem, nem is utáltam.

Ebben az időszakban, vagyis karácsony és szilveszter, újév az egyik kedvenc sorozatom, amit egyszerűen csak jó nézni, ez a sorozat. Mivel volt 3. évad, és az ünnepekre pont lement minden rész, tudtam is nézni folyamatában.

Minden, amiért ezt a sorozatot szeretem, megvolt benne most is. Az a nosztalgikus, kevésbé modern élet, mint a mai. Ahogy a család és a barátság a komoly értékek, és persze a főszereplők állatorvosok, így cuki négy- vagy más lábszámú egyed is bőven akad benne.

Alapvetően részenkénti felépítésű, és van egy-egy orvosi eset, amit meg kell oldani benne. Egy ló, amely megvadul, ha ostort lát. Egy kutya, amely időnként rohamot kap, és nem jönnek rá, miért. A haldokló bocik, és a kétségbeesett gazda, aki el nem tudja képzelni, mi történik az állataival. Még a legelején Siegfried mondta, hogy nem csak az állatokat kell kezelniük, de a gazdáikat is. Erre most is akad bőven példa.

Most sem sikerül minden állatot megmenteni, az életben sincs így, de több a siker, mint az elhulló állat. Ennek különben örülök, még ha tudom is, hogy attól valós, hogy nem tudnak minden állatot megmenteni. Azért mai fejjel vannak így is kemény részek benne – az egyikben Siegfried visszaemlékezik a háborúra, ahol egy állatorvosi osztag vezetője volt. Annak olyan gyomros van a végén, hogy rettenet volt nézni. A sereg lovai éltek haltak az emberekkel, küzdöttek értük és megtestesítették azt, amitől egy állat jó lehet. Mit kaptak érte a seregtől? Túl sokba kerülne őket hazavinni, úgyhogy lőjék le őket kolbásznak. A lovaikat… Nem is csodálom, hogy Siegfried egykori bajtársa véget is vetett az életének, ilyen emlékekkel. Még inkább az a csoda, hogy pl. Siegfried is megmaradt a pályán. Elképzelni se akarom, milyen lehetett, amikor az életed kockáztatod a sérült állat kimentéséért a frontról, aztán miután meggyógyítottad, szép és nemes állat, közlik, hogy lődd le húsnak. Nem először látom, hogy az állatorvosi pálya neheze, hogy nekik kell elaltatni/végezni az állatokkal bizonyos esetekben. Ugyan a háborús erre rossz példa, de volt a folyóban lábát törte tehén is, amelynek használhatatlanná vált a lába. Nem csodálom, hogy Tristan csak nézte és képtelen volt meghúzni a ravaszt. Még ma is nagy számban vannak az állatorvosok között az öngyilkosok – ha itt nem is emelik ezt témává, de ilyen részekkel rá van világítva a miértekre.

Megint van kis magánélti szappan is. James és Helen a nyitányban házasodnak, és látjuk, milyen páros lesznek. Tartottam ettől a lépéstől, de jól működtek együtt, és Helen megtalálta a helyét az állatorvosi praxisban is. Még jobbak is így, mint amikor James csak udvarolt neki. Tristan is udvarolt, végül önismereti leckét kapott. Tristan és Siegfried kapcsolatában is sok minden kimondásra került, ahogy Mrs. Hall családi démonai is végre elnyugodtak, és végre gyógyulni kezdhetnek a nő sebei.

De, mindenen túl még van valami ebben a sorozatban. A II. világháború, aminek az előestéjén járnak. Már háborús intézkedések vannak, megindul a toborzás és a sorozat kellemes hangulatára rákerül egy sötét felleg. A végére különösen, amikor James és Tristan meghoznak egy döntést. Különben igazam lett – amikor közösen jelentkeztek, gondoltam, hogy Tristan fog menni, noha James volt annyira megindulva. Igazam lett.

Most aztán tűkön is ülök, lesz-e negyedik évad és mi lesz a szereplők további sorsa.

Minden fontos szereplő visszatért, és nagyon szerethető is mindenki. Helen, vagyis Rachel Shenton sokáig nem volt szimpatikus, de ebben az évadban az egyik kedvencem lett. Sokkal jobban áll neki az orvosfeleség szerepkör, mint a tanyasi lány.

Megvan a külcsín, a korhangulat és úgy változatosnak érzem, hogy igazából annyira sok helyszín nincs is benne. Istállók, a Farnon rendelő, visszatérő helyszínek a kisvárosból. De jó így. Egyetlen egy, ami szemet szúrt. A karácsonyi plusz részben szürke szűrővel igyekeztek téli hangulatot teremteni. Hát, a szürkének tűnő fű nem éppen hó…

Most meg küzdök magammal, hogy ne kezdjek netes kutatásba, mi lesz Tristan sorsa. Ha meghal a háborúban, nem biztos, hogy meg akarom nézni a 4. évadot, ha elkészül.