Nem kapott túl jó kritikákat, közepesnek mondanám, ennek ellenére én kifejezetten szívesen néztem ezt a filmet. Ok, nem egy okos darab, de nem is vártam, hogy az legyen.

Leginkább azt mondanám rá, hogy kedélyes akciófilm. Amiben a csapattagok baráti körként is működnek, megvannak a beszólások és ugratások, az egésznek olyan laza a hangulata. Így aztán veszélyérzetet nem is generáltak, nem féltettem a szereplőket egy ponton sem. Talán, sok múlik az előzetes elvárásokon. Én nem nagy akciót vagy okos filmet akartam, csak valamit, ami kikapcsol és tudok mosolyogni rajta. Ezt meg is kaptam.

Különben a történet egy kis magánakciócsoportok közötti versengés. Adott egy fekete piacra került titokzatos tárgy, amit Nathan csapatának kell begyűjtenie. De nem csak ők fenik rá a fogukat, hanem a rivális zsoldosvezér és csapata is. Így aztán megy a kettős játék: a saját munkájuk elvégzése, miközben gáncsolni kell a másik csapatot és kivédeni az ő ügyködésüket. Egyik helyszínről mennek a másikra, egyik akció követi a másikat. A kiemelt vonal végül a fegyverkereskedő Simmonds becserkészése lesz, aki történetesen egy Danny Francesco nevű akciószínész rajongója.

De nem is mesélgetem, mert igazából nézés közben adja ki magát. A sok kis váratlan vagy várhatóbb eset, amit le kell reagálni. Itt rámentek arra, hogy valami mindig legyen, amit kezelni, lelőni vagy átverni kell. Természetesen stílussal.

Egy vékony vonalon egyensúlyoznak különben is: akciófilmnek maradni, miközben egyes elemei már a paródia felé közelítenek, nem is kicsit. Pl. Nathan csapatvezetőnek Orson Fortune-t szerződteti, aki híres az extrém igényeiről. Mivel az idegei nem az igaziak, orvosságra van szüksége: minőségi, méregdrága borokra és a bevetés után egy egzotikus szigeten nyaralásra. Amit itt össze bírnak magyarázni borokról és amit ugratják egymást, ki mit ivott meg a másik elől, az eszembe juttatta, hogy az Archer családban is micsoda piások voltak a szuperkémek. Ok, itt azért nem részegek és függők gyülekezete van, de meglepően sokat szerepelnek a borok és a borozás.

A karakterei érdekes kérdés. Valamiképpen lazák és menők, de senkiről nem tudnám azt mondani, hogy megismertem a filmből. Az külön érdekes benne, hogy a fegyverkereskedő Hugh Grant karaktere, aki hol rosszfiú, hol szövetséges, mennyire külön szint. Sem a film gonoszának, sem a hősének nem tudnám nevezni. Egyik sem és mindkettő?

Ha közös pontokat keresek és nem jellemeket, akkor marad a bevállaló természetük és a szexi hatás. Azért nem teljesen eye candy faktor, inkább egy ’menők és úgy is néznek ki’. Nem is emlékszem pl. hogy Aubrey Plaza mikor kapott ennyi minőségi ruhát és sminket egy filmben. Statham hozta a saját, megszokott karakterét és stílusát. Josh Hartnett vajon mennyire játszhatta magát? De különben még Hugh Grant, akit ki fogok emelni. Neki jót tett az öregedés és hogy már nem romantikus filmek szépfiúja. Különben, azt is lehetne listázni, kit honnan hozott vissza Guy Ritchie, mert sok színésszel van már közös filmje. Az újak közül talán Cary Elwes a kedvenc, de neki különben is jól áll ez a csibészes, beszólogató főnök szerep.

Vannak látványelemek, pörgős sztori, sok színész, akit bírok. Olyan laza is az egész. Nem nagy film, de nem is kell annak lennie. Én szórakozni akartam meg jókat vigyorogni és elégedetten közölhetem is, az megvolt.

Az első gondolatom egy kérdés volt: elkezdtem egy apokaliptikus paródiát nézni? Kb. olyan volt, mintha több világvége túlélési film ötletei egybe lettek volna ömlesztve.

Mert már a kezdésnél szembesülünk azzal, hogy vannak bunkerek, ahol szigorú szabályok szerint élnek az emberek. A Silóhoz képest ezek kisebb és boldogabb helyek, még azt is mondanám, hogy kedélyesek. Már, amit akkor látunk belőlük. Aztán fent vad hordák dúlnak, már amit a Fosztogatók megjelenése után gondoltam. Egy kis Mad Max kevesebb testi torzulással, sok erőszakkal. De van mini Tűzgyűrű is, mert a lovagok rendje robotpáncélba, Lovagnak nevezetten mindenféle szörnyekkel és zavaró elemekkel harcol a felszínen. Ők egy eléggé katonai szervezet. Vannak ghoulok is, akiket legkevésbé tudtam első pillantásra belőni. A végére azért eljutottam oda, hogy gyógyszeres kezelésekkel tartják egyben a testük és az elméjüket, meggyógyulnak, és nem tudnak meghalni. A dolog átka, ha nincs gyógyszer, jön a szellemi leépülés és belőlük lesznek a zombik. De a fő ghoul, aki csak a Ghoul, ő egy más szint. Ahogy kinéz, ahogy viselkedik, kezet foghat a Fekete Ruhással a Westworld sorozatból. (Vagyok annyira gonosz, hogy most mutogassak a mindkettő létrehozásáért felelős Jonathan Nolanre.)

De a lényeg, gyorsan rá kellett jönnöm, hogy ez a sorozat messze nem paródia. Komolyan veszi magát, építi a cselekményét és a szereplőit, csak éppen az alapjai olyanok, mintha egy apokalipszis gyorstalpaló filmet néznénk.

Annyira komolyan veszik magukat, hogy két idősíkban is egy társadalmi – gazdasági kérdésre teszi rá a súlyt és a nyomasztást. A nagyvállalatok szerepe és a profitelvűség. Ahogy a pár nagyon gazdag mindenki életét meghatározza, és miközben maguknak minden biztosítva van, mindenki más csak szenvedjen. Az eszköze az erőszak és a gyilkolás. Nem véletlen, hogy mindkét idősíkon démonizálva lesz a gazdasági elit és a vezetőség. Nem mintha általánosságban az emberekkel kegyesebben bánnának. Erőszak, egymás gyilkolása és kihasználása, diktatórikus rendszerek kiépülése. A jó emberek nagyon gyorsan hullanak el – mint Michael Emerson karaktere, a doki, aki szintén ismerős lehet Nolan egy másik sorozatából – a Person of Interest egyik főszereplője volt.

De mindez egy szórakoztató csomagban van benne, többféle humorral és látványelemekkel. Ezek között akad véresebb, mert pl. a szörnyek simán széttépnek embereket, de ők egymással is végeznek gond nélkül, de visszajön a paródiába illő vonal is, pl. a bunkerben élők egyenruháin keresztül. Szépen megcsinálták azt is, hogy a múlt, amikor elvben még normális volt a világ, fekete-fehérben elevenedik meg. De történelmileg eltérünk, mert kb. a hatvanas éveknek tűnik a külcsín, de itt másként alakul majd a történet, mint nálunk.

Három kiemelt szereplőt követünk. Egy bunkerlakót, aki a felszínre merészkedik az elrabolt apja nyomában. Egy lovagjelöltet, aki célja érdekében a sérült lovagja helyére lép és próbálja ezt a pozíciót megtartani magának. Valamint, a Ghoul, aki a válaszokat keresi. Ő az, aki ezért a legizgalmasabb figura is. Ő teljesen más volt embernek, mint most. Egyszer gazdag filmsztár, most a fenti világ leggyilkosabb fejvadásza. Az ő alakjában összesíti, hogy és miért változott ilyen irányba a világ. Emberi, szerethető figurából lett egy rideg, szívtelen gyilkos, aki már csak minimális emberségre képes. Az sem véletlen, hogy őt játssza a sorozat legerősebb színésze: Walton Goggins. Neki megy az úriember és a kemény western gyilkos figura is.

A szereposztás különben sem rossz, ha pár érdekes döntés azért akadt is benne. Moises Arias, mint Ella Purnell öccse és Kyle MacLachlan fia? Egyszerűen nem hinni el látványra, hogy ők így egy család lennének. Pedig Arias különben nem hozza rosszul a kissé különc, de intelligens fiatalembert, aki most a nyomába eredhet a hazugságoknak, amiket csak neki van mersze és intelligenciája észrevenni a bunkerük életében. De ott volt Maximus barátja is a lovagoknál, akiről még most sem tudom eldönteni, fiú vagy lány.

De most egy, akit kifejezetten bírtam a történetben. Négyes. Az valami nagyon cuki, ahogy a kutya a plüss állatát cipelte magával, vagy, ahogy a dokit védte, még holtában is. Elég mérges is lettem volna a sorozatra, ha hagyják a kutyát meghalni. A Ghoul kb. a sorozat elején végez vele, de aztán ad neki gyógyszert és meg is menti. (Még anno kutyás volt, aki forgatott is a kedvencével.) Ahogy ezt most leírtam, felmerült bennem, hogy milyen gyógyszert is adott a kutyának, hogy olyan gyorsan talpra állt? Csak nem ghoul kutyát csinált belőle???

A második évad már berendelve, jó is lesz, ha kapunk még pár választ. Mert amit megtudunk most, újabb kérdéseket hoz magával. Aki meg ismeri az eredeti játékot, amiből készült, elmesélheti, mennyire idézi/követi azt a sorozat.

Két képzeletbeli barátokkal foglalkozó filmet is kezdhetünk mostanában otthon nézni. Az egyik cuki, színes és nagyon családi. A másik sötétebb és bosszúálló. Tipp, melyikkel kezdünk? Bár a cuki verziónak jobb a szereposztása, a horror hangulathoz volt nagyobb kedvem most.

A történet ismerős elemekből épül fel - a hősnő visszatér a gyerekkori házába az új családjával. Vagyis, a férjével és két mostohagyerekével. Ki más, ha nem a kisebb lány olyasmiket kezd el látni, amit senki más. Konkrétan egy képzeletbeli barátja lesz, de egyre sötétebb dolgok történnek köröttük. Jessica is kénytelen rádöbbenni arra, hogy túl sokat felejtett a gyerekkorából. Valami, amit ő indított el évekkel korábban, most visszatért és bosszúszomjas.

De azt is írhatnám: ne dühítsd fel a cuki játékmacit, mert ha megnő és éhes lesz, bekap. Nagy a foga, az étvágya és a haragja is. Chauncey majd be is mutatja, elég lelkesen, hogy milyen szívesen oltja az éhségét. Kár, hogy a CGI nem erősebb mögötte. Érezni a műviséget benne, és kitalált figuraként is túlzottan géppel szerkesztett hatása van. Ok, a foga nagy és durván morog, de nem lett egy horror állatka mégsem. Anno a Rémecskék, pedig azok báb alapúak voltak, sokkal inkább a frászt hozták az emberre, mint Chauncey medve.

Azt meg hagyjuk is, hogy mennyire jönnek a klisék. Ha a Sikoly egyszer ilyen irányba megy el, bele lehet venni a horrorfilmes szabályok közé, ha a kisgyereked furán kezd viselkedni az új házatokban, mindent hagyjatok hátra és meneküljetek, hátha még nem késő. Az is, ahogy a történet Jessica gyerekkorába nyúlik vissza. De a vége is a horror örök szabályával: a gyilkos soha nem halhat meg véglegesen. Ha lesz folytatás, akkor hogyan térne vissza? Vagyis, macink sem marad örökké a képzelet világában.

De legalább össze van rakva egész normálisan a sok ismerős elemből. Egy-egy olyan rész van benne, amit bántóan túltoltak. Jessica szónoklata arról, hogy félt milyen anya lesz belőle? De a lányok megmutatták neki, hogy képes rá és szereti a gyerekeket? Merő giccs. De fura az is, ahogy Max előző nejére és egyben a lányok anyjára vissza-visszaugranak. Számomra ki sem derült igazán, hogy mi is van itt. Elváltak, és a nő diliházban van? Max meg találkozott mással? Értem, pszichés beteg a nő, és nagyon elvágták magukat tőle, de mikor? Valahogy hiányzik a keret annak ellenére, hogy téma az a nő és a kapcsolata a lányaival.

Nem sok mindent kezdtek Max karakterével sem. Leginkább elküldték, hogy csajos filmként a három kisebb-nagyobb nő/lány nézzen szembe a képzeletbeli baráttal. De a mellékszereplők nem kaptak sok szerepet, lehetett az akár Jessica apja is, vagy egy régi ismerős. A lányok és a nő a lényeg, a házban.

Nem kell nagy nyomozás, készen jönnek a válaszok. A horror szint is lassan emelkedik, inkább csak a család félelmében, mint tényleges látványban vagy veszélyben. Nem volt komfortos, hogy folyton eszembe jutott egy másik történet róla. Pl. a képzeletbeli világ, ahova egy ajtón át mennek be, amit ki kell nyitni? Insidious, ha nem is az a másik oldal itt, mint ott. Inkább emlékeztet arra, mintha egy gonosz Agymanókba csöppentünk volna.

Igazán ismert színész nincs benne. Wise és Payne sorozatból lehet ismerős, de különben ez nem olyan film, ami magasabb szintre vinné őket. Ahhoz nagyon semmilyen szerepeket kaptak, főleg Payne.

Talán az a konklúzió, hogy vannak hasonló témával jobbak. A maci nem lett annyira ijesztő, hogy ezt jó filmnek tartsam. Hiszen a rejtély sem menti meg, túl könnyen és gyorsan, minimális befektetéssel kiderül minden. Egyszer ok, de másodszor már semmi érdekfeszítő nem tűnik fel nekem. Nem is nézem meg újra.

Új sorozatba nem kezdtem, így maradtak a szokásos heti nézősek, csökkent mennyiségben.

Elsőnek, House of the Dragon (s02e04). Kaptunk egy kis ízelőt abból, milyen ha sárkányok csatája dönti el a csatát és nem az emberek. Röviden? Sokkal több a veszteség, mindenben. Rengetegen halnak meg, értelem nélkül. Mert a sárkány tüzet köp, rombol, és nem lehet kiszűrni, szövetséges vagy sem az útjába kerülő emberke. Az épületek sem maradnak egyben. A túlélők kb. annyit nyernek, hogy eltemethetik a holtakat. Lehet ezt még fokozni, de kicsiben már látni, hogy miért igyekeztek többen mindent megtenni, hogy ne kelljen arra a pontra eljutni, hogy sárkányokkal rendezzék a trónviszályt. Közben meg folytatódik a jó - rossz oldal még jobban való elkülönítése. Az egyik oldalon van egy gyerekes Aegon király, aki már semmire és senkire nem hallgat. Mint egy gyerek, de mivel hatalma van és győzhetetlennek hiszi magát, veszélyes. Ott az öccse, aki egy szociopata kezdeménynek kezd tűnni hidegvérrel, gyilkos ösztönökkel és komoly anyakomplexussal. Alicent leépítése sem állt meg - sejtetve van csak, de most csináltak belőle gyerekgyilkost is, hiszen simán házi abortuszt vállalt be. Hát igen, ha már egy tiltott viszonyba kezdett egy olyan férfival, aki különben tisztasági fogadalmat tett, legalább védekezhetett volna. De a lényeg, mindenki csapást szenved és innen megindul majd nagy valószínűséggel a sárkányok háborúja is, ami végső soron a ház bukását is elhozza.

Ha már sárkányok, az volt a Suicide Squad Isekai (s01e05) heti részében is. A csapatnak muníciót kellett vételezni, de Flag éppen egy sárkányfészekbe szállt le a gépével. Kénytelenek voltak megküzdeni az állattal, és a végére kiderült, azért védte annyira a helyét, mert ott volt a tojása. Sajnáltam is nyomorultat. Pláne, hogy ez antihősök és gonosztevők sorozata, így nem kellene, hogy annyira meglepjen, amikor a sárkány kivégzése után azon tanakodtak, hogy a tojásból milyen rántotta legyen. Szerencsére, időben kikelt, így Harley kapott egy kis házikedvencet. Még kicsi, jegyzem meg. Értelem tehát most sem volt sok, és semmivel nem lettünk okosabb. Mégis, ki a Császár? De azt is nehéz benyelni, hogy a helyiek majd simán hagyják a hídfőállások kiépülni és kizsákmányolni a bolygót. ,Az egész projekt mocskos, és bár a sorozatnak megvan a maga szórakoztató volta, itt nem örülnék kb. egyik oldal győzelmének sem. A sárkány - a nagy elment, fura volt a feje, de a kicsit nagyon cukira rajzolták. Reméljük, nem eszi majd meg semmi.

Végül, a Criminal Minds (s17e07) heti menete. Elias ötletének hála elkezdtek azon dolgozni, hogy a korábbi ötletüket Gideonnal miképpen, ki használhatta fel. A gyorsabb haladásért a férfi volt nejét kellene bevonni, de Rossi ellenzi. Emily meg magánakcióba kezd, miközben a csapat egy része kimegy egy eset vizsgálatára. Ázsiai férfiak tűnnek el, halnak meg, és produkálnak egy legalább megoldásában érdekes esetet. .Elias is ügyködik, az ügyvédjét már sikeresen korrumpálta, de azt még nem látni át, mire játszik. Majd ki fog derülni. A rész érdekessége különben nem az ügy volt, nem az akták olvasgatása sem. Hanem, hogy ki játssza Gideon exét. Felicity Huffman, és hogy külön pikantéria is legyen, annak idején viszonya volt a karakternek Rossival is. A színésznőt bírom, de nem tudom, jó ötlet-e még egy fővel növelni a csapatot. Így is nagyon szenvednek, hogy mindenkinek jusson képernyőidő. Plusz, a szakterülete sem tűnik annyira érdekesnek, de az majd még kiderül. Összességében, a nyomozás elment, a nagyobb szál is lassan halad. De hogy hova...

Azt gondolná az ember, Kastner és a családi film kombinációjából A két Lottie születik meg. Talán tényleg az a legtöbbet feldolgozott regénye, és egy egész ikercserés filmsor nőtt ki belőle, és nem mindig csak kislányok cserélnek. De van egy másik története is az írónak, amit a németek időnként elővesznek, leporolnak és abból is gyártanak egy filmet.

A repülő osztály főbb témái: iskola, ahol a helyi és a kollégista gyerekek vetélkednek. Iskolai színdarab. Tavaly is lekerült a polcról a kötet és készült egy újabb változat.

A regényt már annyira régen olvastam, hogy azt nem tudnám megmondani, az eredeti cselekményhez mennyire maradtak hűek. Ami biztos, hogy a történetet áthelyezték napjainkba, és amennyire lehetett, modernizálták is. Ezek a gyerekek már nem színdarabbal bajlódnak, filmet forgatnak. Alapkellák a mobil, ha nem is folyton azon lógnak és nem a neten keresik a dolgokat. Így megmaradt az eredeti hangulat, de azért mégsem múlt időbe tették a filmidőt.

A történet dinamikáját az adja, hogy egy új lány érkezik az iskolába. Felvételezni fog, hogy ösztöndíjjal majd ide járhasson. Nem csak az oktatás a lényeg, hanem a pénz is. Egyedülálló anya gyereke, egy kisöccsel és állandó harc az életük a szegénységgel. Gyorsan beilleszkedik és az ő szemén keresztül ismerjük meg a diákok vetélkedését, illetve egyre többet megtudunk a gyerekek kollégiumi tanáráról és egy különös férfiról, aki magányosan éldegél a környéken.

Van cselekmény - nem a Harry Potter, Percy Jackson és hasonlók fantasztikus kalandjai, hanem csupa olyasmi, ami a mindennapi gyerekekkel is megeshet. Dolgozatra kell készülni, játszanak, és olyan gondjaik vannak, amelyek átélhetők. A kicsi, akit mindenki piszkál és aki már alig bírja a terrorizálást. A szegény, aki igyekszik titkolni, mennyire rossz körülmények között él otthon. A lány, aki az anyja szemébe meri végre mondani, hogy fogalma sincs róla és az életéről, mert nem ér rá.

A tanárok, főleg a kollégiumi nevelő majd igyekszik összebékíteni őket. Ötletei is vannak. Ez már behozza a barátság témáját: miért utálják egymást, amikor barátok is lehetnének? A saját példája is előkerül. Ő is kollégista volt, aki ellenségeskedett a helyiekkel. De aztán a legjobb barátját itt találta meg. És így lesz dupla a történet: mert nem csak a gyerekeknek kell most összebékülni és rájönni, hogyan lehetnek a barátok, a tanáruknak is rá kell jönnie, hogy mentsen meg egy kihűlni hagyott, de fontos kapcsolatot az életében.

A bátorság, a barátság a film erényei. Elsősorban a gyerekeken a lényeg, nekik a cuki faktornak kellett nagyjából megfelelni. A tanárok, felnőttek kevesebb szerepet kapnak köztük, ha a film legnagyobb neve éppen Tom Schilling, a kollégiumi tanár. A nagy monológokat talán nem véletlenül ő kapta. Igaz, A mű szerző nélkül óta elfogult is vagyok, beismerem.

Ahhoz már túl sok feldolgozás van, hogy igazán ki tudjon emelkedni, de egy kellemes délutáni, nosztalgikus néznivalónak jó volt. Pláne, miután a keresztgyerekeim és a testvéremék körében töltök időt, akik úgy rá vannak függve a mobiljaikra, hogy felüdülés ilyen filmekkel visszagondolni arra, amikor nem az volt a közös játék, hogy egymás mellett nyomkodjuk a telefonunk.

Melyik adón is ment ez? Nem lepne meg, ha Netflix, de nem hiszem. Tudom is, hogy nem. Az Amazon Prime sorozata, csak éppen ezen is akkora a Bridgerton hatása, hogy az megtévesztő lehet. Bár itt legalább nem téma a bőrszín, így jobban elsikkadt…

Mert itt nem az a felháborodás tárgya, hogy kinek mennyire barna a bőre, mint a Queen Charlotte-ban legutóbb. Olyasmibe nem mertek belenyúlni, mint VIII. Henrik kinézete, még az ismert portré is benne van a filmben. A feleségei azonban már vegyes rasszból kerültek ki: Edward és Elizabeth feketék, vagyis Jane Seymour – Edward anyja – és Boleyn Anna – Elizabethé – is az kellett legyen. Ez csak azért érdekes, mert Jane bátyja is benne van a sorozatban. Ő az a bizonyos lord Seymour, aki Mary hercegnő mellett intrikál és a titkos szeretője. Ő viszont egyértelműen fehér. Akkor most mi is van? Itt jön az, hogy ebben a sorozatban ez nem téma. A színészt és a karaktert kell nézni, nem a bőrszínét. Ez a sorozat megvalósította a színvakságot, a színész játéka és nem a rassza érdekes.

Már csak azért is lehet így, mert egészen más, ami megosztja a sorozatban szereplő emberkéket. A valóságban a katolikusok és az anglikánok vetélkedtek akkoriban, itt viszont Igazak vannak és Ethiánok. Utóbbiak alakváltók – képesek egy állat alakját felölteni. Az Igazak vannak a politikai hatalmon, és mindent meg is tesznek, hogy az Ethiánok kihaljanak. Komoly megszorítások, halálbüntetések és kitaszítás várt rájuk. Csoda is, hogy még nem kezdtek tömegmészárlásba – megjegyzem, Mary ilyen terveket szövöget, ha királynő lesz.

A sorozat azt követi nyomon, hogy lady Jane – Edward unokatestvére apai ágon – hogyan próbál olyan királynő lenni, aki összebékíti a két oldalt. Alapból is egy művelt, nyitott fiatal nőről van szó, akit a szemébe is Anglia legokosabb nőjének mondanak. De az, hogy az elrendezett házasságában a családja tudta nélkül egy Ethián felesége lett, még további indítékot is ad. Igen, itt Jane Igaz, míg Guildford Dudley Ethián. Hogy még cifrább legyen a helyzet, egy gyerekkori trauma miatt ő képtelen az átváltozásokat szabályozni. Éjjel ember – nappal ló. Van is bőven intrika, meg játszma a trón körül. Politika, merénylet, titkos összeesküvés. Minden részben akad valami az elrendezett házasságba került páros egymás felé közelítése mellett.

Különben, ha kicsit komolyabban veszem a sorozat világát, teljesen értelmetlen és lehetetlen is a két oldal szétválasztása. Az Ethián vérvonal nem egyenes. Generációk kimaradhatnak, és a felvett állat alakja is teljesen véletlenszerű. Ha Guildford esetét nézzük, ő egy elismerten Igaz család sarja, és se az apja, se a testvére nem lett Ethián. Csak ő. Vagyis, bármikor és bármelyik családban újra előfordulhat, így kiírtani sem lehet, ahogy Mary szeretné.

Tudom, ilyen sorozat esetében nem kellene ezzel foglalkozni. Ki is mondják, hogy nem a történelem szerint alakulnak majd itt az események. A fantasy vonal is egészen más, mint a valóság. De azért érdekes, hogy mit vesznek át a valódi történelemből, és mi az, amit módosítanak. Mert nagyon sok minden egyezik azzal, ahogy történt. Ha kicsit csavarnak is rajta. Mint Katherine és az ifjabb Seymour titkos házassága – tényleg megtörtént. Ahogy Mary sem véletlenül a spanyol Fülöptől kap házassági ajánlatot – tényleg ő lett a királynő férje. Közben meg mások egészen furák a sorozatban. Az ifjabb Seymour Dominic Cooper alakította Seymour fia – de ez a sorozatból nem igazán derül ki. Egy közös jelenetük sincs, Cooper karaktere nem is utal arra, hogy lenne már gyereke és örököse. Nagyban azon dolgozik, hogy Mary királynő legyen és ő elvehesse. De a Guildford – Jane házasság sem tűnik sikertörténetnek, a sorozat és az eredeti regény faragott belőle YA fantasy románcot. Bár, legalább humorral. A 'Lóval menjek nászútra?' és az 'Eszemért vettél el?' jeleneteken is vigyorogtam,

Van még egy elem, ami igencsak mássá teszi a sorozatot, de ezt kifejezetten előnyének éreztem. Modern a narráció, pikáns és kicsit talán a The Great stílusát idézi a felépítése. Eszméletlen szövegeket adtak a narrátornak, de a szereplőket se kell félteni. Kalandos, vannak történelmi gyökerei, és ráadásnak még vicces is. Ok, azért akad olyan is, amit nem díjaztam. Különösen bántja a szemem, hogy Stan Dudley (megjegyzés, lord Dudley roppant sok gyereket nemzett. Stanley éppen egy fia sem volt.) éppen Jane anyjával keveredik viszonyba. Talán még az apjának elmenne a nő, de a kölyöknek? Alaphangon is 30 év van a nő javára. Mary és Seymour BDSM vonalon nyomulnak négyszemközt. Milyen egy reneszánsz domina ruházata? Itt meg lehetett tekinteni. Edward király meg menet közben jön rá, hogy meleg és egy tolvajfiúban párra is akad a végére. Mit is mondtam a Netflixről az elején? Még egy, ami az ő sorozataik nyomán itt van. Már nincs is sorozat fontosabb LMBTQ szereplő nélkül.

Különben jól néz ki a sorozat. Akár a ruhák, akár a helyszínek, akár a beépített akciók. Mert Örökkön örökké stílusban itt is összecsap a hercegnő, a herceg meg a merénylők. Kocsmai verekedés és többféle merénylet is van műsoron.

Még a szereposztás is tetszett. Mondjuk, azon rendszeresen fennakadtam, hogy Edward Bluemel mennyire alacsonynak tűnik. Emily Bader Jane-je mellett nem vészes, a nő valamivel alacsonyabb nála, de különben olyan érzetem volt, mintha rá mindenki lenézne. Pláne, hogy az öccsének meg castingoltak egy olyan fiatalembert, akire meg mindenki felnéz. De nem is ez a lényeg. Kate O’Flynn valami elképesztően komédiázott Mary szerepében, Anna Chancellor és Rob Brydon kiugró mimikával, emlékezetes beszólásokkal tették emlékezetessé a szülők oldalát. Dominic Cooper leginkább a fellépésével tudott emlékezetes lenni, ő azért nem lett olyan szélsőséges, mint Mary, akivel legtöbbször szerepelt.

Én jókat vigyorogtam rajta, jóval többet, mint amin morogtam. Nézném tovább is, de nem tudom, lesz-e folytatása. A regénynek nem volt, Hand más Jane-ek történetét mesélte el másképp. A 2. könyv pl. Jane Eyre története másképp. Majd kiderül.

Nyári melegbe nem kellett volna ezzel a drámával küzdenem. Ősszel, vagy akár télen el tudom képzelni, hogy jobban lekötött volna, de most egyszerűen melegem van ennyire komoly témához.

Nem segített, hogy az egyik olyan zsánerbe nyúltak bele, amit különben az egyik kedvencemnek tartok. Vagyis, a történetben fontos szerepet kap egy tárgyalás. Sandra elég sikeres írónő, aki Franciaországba, a férje szülőhelyére költözött vissza a családjával. Amikor Samuel rejtélyes körülmények között kizuhan a házuk tetőteréből, és meghal, a nőnek nem csak a gyásszal és a fiával kell foglalkoznia, hanem az állam megvádolja gyilkossággal. Az események jelentős része zajlik a tárgyalóteremben, és még azt is érdekesnek tudtam látni, hogy ott mennyire más a rendszer, mint nálunk vagy az amerikai filmekben. Nincs esküdtek, az annyira nem lepett meg. De ahogy a meghallgatásokon mindenki kérdezgeti a tanút és nincs az a szokott, súlyos rend, azt furcsának találtam.

Egy állandó felülvizsgálat és újragondolás a történet. Minden szereplő azon dolgozik, hogy a múltban történteket feltárja és a benne részt vevők szempontjából magyarázza. Egy ponton engem már tudott is idegesíteni, amikor olyanokon rugóztak percekig, hogy Sandra flörtölt-e a szakdolgozatát róla író egyetemistával, a férje féltékeny lett-e, ezért üvöltette-e a zenét. Az ügyész kifejezetten nyomult, és ellenszenvesnek is találtam, amikor a tanúba is bele akarta beszélni, hogy mit érzett ő éppen akkor. Nem egyszer váltam a tiltakozást, hogy éppen befolyásolja a tanút.

Bár a zuhanás anatómiája van a címben, mellette ez Sandra és Samuel kapcsolatának is a vizsgálata. Szóba kerül ott pénzügyi dolgokon át időbeosztáson át gyereknevelésig és megcsalásig minden. Talán azért is tetszett az a rész, amikor Sandra ki is fakad, hogy a kapcsolatából kiemelik a rossz dolgokat. Egy bizonyos fényben néznek rájuk, pedig két ember együttélése, egy család működése ennél sokkal bonyolultabb.

A kiemelt szereplők Sandra, kicsit az ügyvédje és egyben egykori párja: Vincent és a nő fia, Daniel. A középpont azonban Sandra, hiszen az a kérdés, ő mit tett vagy sem. Az egyik oka, amiért küzdelem volt a film, hogy a nőt nem találtam szimpatikusnak. Azt meg pláne nem értettem, miért vannak sokan annyira oda érte. Sandra Hüller sokat beletett, személyiséget adott a karakternek, de akkor sem bírtam ezt a nőt. Bajban lennék, ha rá kellene mutatnom, mi, de annyira idegesített benne. Talán az a visszaidézett beszélgetés, amikor arról volt szó, hogy mindig a férje volt az a kapcsolatban, aki adott. Sandrához alkalmazkodni kellett. Amikor Samuel jelezte, hogy neki már nem megfelelő így, ő is szeretne én-időt, dolgozni, Sandra kb. azt mondta neki, ok, oldd meg, de úgy, hogy engem ne érintsen. Mert ő semmit nem adna fel, hogy a másiknak könnyebb legyen. De az is sokat mond, hogy évek óta élnek Franciaországban, de Sandra még mindig inkább németül beszél. A bíróságon is, hiába kellene a franciát használnia, csak visszavált németre. Van benne egy olyan erőszakos él, amit taszítónak találtam.

De a film kerek, történetet mesél el és beágyazza a jelenbe a kapcsolat anatómiáját. Azt meg is értem, hogy a forgatókönyvet miért jutalmazták Oscarral is. Tipikusan az a történet, ami regényként jobban működne nekem, mint filmen. Egyszer meg lehetett nézni, ha Sandra nem irritálna, akkor többször is. Szépen felfedni, mi történt, hogyan éreztek a szereplők, mi mire utal. Mert azért itt a végére át lehet értékelni, mi mit jelentett – ha már többet tudunk a kapcsolatrendszerükről, dolgaikról.

De nyár is van, kánikula is, ez meg hosszú és több figyelmet igényel a drámához, mint amire most képesnek éreztem magam.

Ennyire gagyi történetbe és filmbe belefutni… Pedig a pókokkal kacérkodó horrorban lenne ötlet. Anyámék régi videóján anno, még a DVD előtt elég sokat néztem az Arachnofóbiát. Most is inkább azt kellett volna megkeresnem valamelyik adón…

Mert ez a Pókok – katasztrófa. Az még ok, hogy hogyan kerül be egy ennyire veszélyes faj illegálisan a nagyvárosba a sivatagból. Még azt is hajlandó vagyok elfogadni, hogy kéz alatt miképpen veszi meg egy rovarbolond gengszterkezdemény. (Ok, igazából nem az, üzletelget kéz alatt, de nem droggal. Ennek ellenére mindenki drogdílernek nézi.) Csak aztán már semmi nem akar passzolni. A pók elszabadul, nagyon gyorsan szaporodni kezd, kb. órák alatt – meg egyre nagyobbak is lesznek – és a házban ragadtak meg menekülhetnek. Ezzel össze is foglaltam mindent.

Hiába nyomják bele a szegények sorsát, és hogy mennyire könnyen kriminalizálódnak, az nem vehető komolyan. Nincs ebben a filmben társadalmi üzenet, csak elképzelhetőbb, hogy egy szegény környéken lesz ebből katasztrófa. Ha egy gazdag villájában szabadulna el így a halálos pók, neki lenne pénze szakembert hívni és nem maga próbálkozna. Vagy, segítenének neki, nem lezárnák a házat, aztán boldoguljon a bent ragadt, ahogy tud. Ha legalább ötletes lenne, de nem az. Futkoznak a házban meg sikítanak.

Nincs rejtély, kezdettől tudjuk, mi történik. Nincs feszültség sem, mert azt nem tudom annak értékelni, hogy vajon el tudnak-e futni a pókok elől. Azok különben miben járnak? Rajban, csapatban? Mindegy, de annyira nem érdekes ez a film, hogy még ezen is inkább járt az agyam.

Gagyin néz ki, a pókok és a horrorelem is. CGI-ra nem is igen volt pénzük, így inkább jump scream van meg sejtetés. Van, ahol ez klasszikus lett. Spielberg cápája a klasszikus példa. De ez nem a Cápa és nem Spielberg.

A színészek se adják el, de nincs is mit. Pedig én szeretem a francia filmeket, de úgy tűnik, nem a horrorban. Különben – hogy került ez be a Velencei Filmfesztiválra? Én csak feledni akarom minden egyes ízelt lábbal együtt.

Hogyan lehet politikusokról és követekről izgalmas sorozatot forgatni? Az elnök emberei nekem soha nem jött be, de Az alelnök is hamar leszakított. Szóval, eddig nem volt válaszom erre a kérdésre.

Aztán, felbukkant a Netflixen a The Diplomat című sorozat. Írtam már párszor, mi az egyik legnagyobb csali, amire rákapva elkezdek egy sorozatot vagy filmet. Megnézem a stáblistát és ha kellő mennyiségű pozitív benyomás ér, akár el sem olvasom, maga a műsor miről szól. Nézés közben majd úgy is kiderül… Itt volt Keri Russell, aki ugyan nem tartozik a kedvenc színésznőim közé, de jónak tartom és elnézem a filmjeit. A férjét Rufus Sewell játssza, őt viszont kifejezetten bírom. De Ato Essandoh is annyira jó volt a Chicago Medben annak idején, hogy szívesen megnézzem, mire képes orvosi köpeny helyett élére vasalt öltönyben.

Egy téren sem kellett csalódnom. Jó alakításokkal van tele a film és a színészek közti kémia is megvolt. Sewell, aki nem véletlenül játszott már annyi rosszfiút, itt egészen egyedien összegyúrta a kisugárzását azzal, hogy soha nem tudtam eldönteni, hogy ő a jófiúk egyike a sorozatban, vagy aggódjak folyamatosan, hogy mikor tör elő belőle a karrierista, aki mindenkit legázol. És még meg is köszönnék neki, annyira a hatása alá vonja az embereket. Ahogy Keri Russell összerakta ezt az örökmozgó, keményen lecsapó nőt, akit minden képessége és hatalma ellenére idegesít a tömeg és nem tudja eladni magát. (Sewell karakterének az viszont zseniálisan ment.) A behozott mellékszereplők, a visszatérő szereplők is el tudták érni, hogy emlékezzek rájuk részekkel később is.

A történet alapja pedig egy külpolitikai helyzet gyors kezelése. Egy angol hajó süllyed, de kinek köszönhetően? A legnagyobb gyanúsított Irán és közel van a helyzet egy fegyveres válaszcsapáshoz. De tényleg ők voltak? Játszmázik és megtéveszt mindenki. Még egy részen belül is változik, hogy mit tudnak, kire gyanakodnak és az indokaik. Nagyon fontos az információszerzés, nem véletlen, hogy annyi hírszerző van köröttük. Meg az is, amit ők adnak ki. Vagyis, a média szerepe is jelentős. Látjuk, ami a zárt ajtók és ami a világ szeme előtt történik. A bemutatott megállapodásokat, és mindent, ami mögöttük volt.

Kate ebben a helyzetben lesz londoni nagykövet, ami egyben teszt is. Ha nem is tudja. A következő alelnököt keresik. A gyors váltások, helyzetfelismerés és a folyamatos problémaelhárítás eladta a sorozatot. Igen, politika, de pörgetve és tettekhez kötve. Ezek a szereplők mozgásban vannak, cseleznek és nem csak beszélgetnek, noha az is fontos része a munkájuknak. Megadja azt az érzetet, hogy belátsz a színfalak mögé.

Hozzá van építve a történethez Kate és Hal házasságának kérdése is. Pontosan nem ismerjük az okokat, már kész tények elé vagyunk állítva: még nem nyilvános, de válni akarnak. Kate beilleszkedik nagykövetként, aztán bejelentik. Legalábbis, Kate így gondolja. De Hal szereti, vissza akarja kapni és a közös munka, a stressz elkezdi összerakni a kettőst megint. Nem is azzal van a gondjuk, hogy egymást ne szeretnék, vagy ne lenne meg a kémia már. Inkább az, hogy Kate már nem tud igazán bízni a férjében. Nincs előzménytörténet benne, de simán feltételezem, hogy a karrierje érdekében csinált valami mocskos és önző dolgot, amit Kate megtudott és amiért leírta. Pedig azt valami döbbenetesen eltalálták, hogy mennyire össze van csiszolódva a házaspár. Elég csak megnézni, ahogy reggeliznek.

Bár van szó háborúról, bombákról és rajtaütést is szerveznek, ez azért messze nem látványsorozat. A tárgyalóasztal és ami a folyamatot megelőzi, az a lényeg. Az interakciók. A színészeknek kell eladni, itt ez meg is történik.

A második évad be lett már rendelve, meglepetésemre, én várom is. Talán ez a recept: feszült tárgyalások, sok fordulat és jó színészek.

Ilyet is láttunk már, de ez az olasz komédia nem is akarja megváltani a világot. Simán egy mosolygós romantikus komédia, amit megnéz és el is felejt az ember.

Az alaphelyzet, hogy van egy ikerpár, akik különbözőbbek nem is lehetnének. Az egyik diplomás, komoly munkaerő, táblázatokkal és rideg viselkedéssel. A másik testvér lelkes, nagyszívű, de kb. ingyenélő. Nem is jönnek ki jól egymással, ami a betegeskedő apjuknak nem is esik jól. Egy kis sugalmazásra azt találja ki, hogy az ikrek cseréljenek egy hónapra életet, és akkor majd jobban megértik a testvérüket.

Ahogy meg lenni szokott, ez nem várt bonyodalmak sorát indítja el. Redaelli ármánykodhat a cégben, hogy megkapja azt az elismerést, ami járna neki, de amit sosem kapott meg. Mert ő nem biológiai fia a tulajnak, csak a pártfogoltja. Mindkét fiú szembenéz azzal, hogy miért olyan a testvére, amilyen. Ha meg a céget is mentenék, boldogok is lennének, össze kell fogniuk. Ahogy már írtam, nincs nagy meglepetés, tipikus az egész.

Nem is törekszik meglepetésekre, nyílt vonallal vezet minket át a történeten. Mi kezdettől látjuk, hogy miben és miért mesterkedik Redaelli. Ahogy a fiúk mellé tett nők is egyértelmű, miért vannak ott. Nincs vetélytárs, vagy bármi, ami a szerelmesek útjába állhatna. Agata esetében még rendben is van, neki addig csak felületes kapcsolata volt a szomszédjával. Ott jobban el tudom hinni, mi kezdi őket összehozni és hogyan. Ofelia viszont a másik fiú élettársa volt, már szinte a menyasszonya. Mégis, olyan könnyen váltanak a fiúk és ő is közöttük, hogy az már zavaró. Pedig azt érezteti a film, hogy a lazább iker miért illik hozzá jobban. De komolyan, ilyen könnyen túl tud lépni azon, hogy a párja ikerbátyjával melegszik össze? De a filmben ez fel sem merül konfliktusként. Az egyikkel szakít, akkor már kavarhat is a másikkal, amivel senkinek nincs is semmi baja.

Nagy büdzsé nem kellett hozzá. Minimális helyszínt használnak – a fiuk lakása, a cég és egy kis utcarészlet. Ami látványelem, vagy afféle, hogy a fizikai megjelenésük mennyire átalakítható egymásba. A komoly öltönyös meg a link futár – egy fülbevaló és egy hajvágás, már kész is az átalakulás. A színészek a fő elemek, akik elkomédiáznak a szerepükben.

Különben meglepően pozitív marad a történet végig. Még olyan rosszfiú sincs benne, akinek nagy büntetés járna. A nyomorult Redaelli esetében is belátja a család, hogy miben vétkeztek ellene és elindul majd az a kapcsolat is a gyógyulás felé. Nem lett nagybetűs gonosznak bélyegezve a férfi.

A poénok is eléggé adják magukat. Mindkettőnek bele kell tanulnia a másik életébe, új dolgokkal szembesülnek és ezeket igyekszik szituációs poénokba oltani a film. Hol jobban, hol kevésbé sikerült. Azt mindenképpen tudtam értékelni, hogy nem altesti poénokkal és nagyon olcsó szórakoztatás irányába mentek el.

Mivel meglepően kevés olasz színészt ismerek, az nem lep meg, hogy nem voltak a színészek ismerősek. Olasz filmekben szerepelnek, kevés jutott el hozzánk, ahogy most rápillantottam. Ide különben nem kellett nagy talentum, inkább tipikusan eye candy faktorra épülő film, amit a lányok esetében hoznak is, kicsit a fiúkkal is.

Egy este elment, de újra megnézni nem tervezem. Este, tévé, háttérben és pont.