Ha nem fájna a fejem, most kezdenék arról írni, hogy mennyire jól tud sikerülni egy könnyed, romantikus, kémes akciófilm. A Ghosted jópofa, jól néz ki, kikapcsol. Csak nem megy a lelkesedés, mert úgy érzem, valaki belülről veri a koponyám.

A címével azért hadakozom kicsit. Ha kémes környezetbe teszem, ok. De a filmben akkor foglalkoznak ezzel, amikor Cole bőszen írogat Sadie-nek, aki nem reagál. Cole testvére ki is mondja, hogy ghostingolja a srácot. Bocs, magyar szót nem tudok rá. Mert azért nem letiltja, csak figyelmen kívül hagyja, mintha szellem lenne.

A történet különben egyszerű, de jól használja a romantikus és kémes paneleket. Ahogy a szópárbajt jól sikerült randi követi, ahogy a nagy gesztus személytévesztéshez vezet, és nem megfelelő alakok hiszik azt, hogy Cole a Taxman – az Adószedő fedőnevű szuperügynök, aki sorra hiúsítja meg az ügyleteiket. Ahogy bele is megy, hogy eljátssza a csalit. Egyszerre sikerül azt hoznia, amit vár az ember, de olyan dinamikusan és csavargatva, hogy mégsem volt olyan érzésem, hogy ezeket már láttam. Pedig láttam.

Igen, a cselekmény pár részéhez érdemes az ember agyát kikapcsolni, de ez nem is John le Carre adaptáció. Ez inkább popcorn kémfilm, ami szórakoztatni akar. Nem véletlen, hogy szerelmes pár van a középpontban, és építenek is arra poénokat, hogy milyen köztük a viszony. Itt vicces, ahogy mindenki azt mondja nekik a civakodásukat látva, hogy menjenek szobára. Itt el lehet nézni, hogy felgyorsul a tetőtéri étterem pörgése, és pont alattuk nem törik be az üveg. itt el lehet nézni, hogy Cole a középiskolai birkózócsapat emlékeivel felül tud kerekedni képzett gyilkosokon. Inkább jópofa elemnek találtam, ahogy birkózó fogásokat vetett be. Nem éppen olyasmi, amit verekedésekbe az ilyen filmekbe be szoktak tervezni.

Bírtam a főszereplő párost. Ahogy divat, kicsit a nemi jellegeket megcserélték. Sadie a rendíthetetlen harcos, aki lever és agyonlő mindenkit. Cole az érzékenyebb, aki növényekről bedobott tudásával húzza ki magukat többször is a rossz helyzetből. Még fejlődést is mutatnak: Cole a végére igencsak átmegy harcosba, ahogy Sadie is felvillant egy nőiesebb oldalt magából. De helyesek együtt, és a különcségeik is kiegészítik egymást.

A mellékszereplők náluk jobban egysíkúak, és akad is egy-egy figura, aki túl egysíkú. Leveque olyan semmilyen rosszfiú lett. Adrien Brody valahogy nem főgonosz alkat. Itt különben ugyanazt játssza pepitában, mint a Poker Face nyitányában.

Ha már színészek – erős a szereposztás. Chris Evans és Ana de Armas a főszereplők. Mindketten saját jogon sztárok, plusz a Tőrbe csalva után jó megint együtt látni őket. A mellékszereplők nagyja is ismert színész, és rengeteg benne a cameo. Nem is tudom, mi volt a kegyetlenebb: Sadie kém exei, akik elvesztették a testrészeiket – pl. Ryan Reynolds. Vagy a nyakukra küldött bérgyilkosok, amelynek az Amerika Kapitány barátai címet is adhatnám Anthony Mackie és Sebastian Stan kiemelésével.

A könnyed és a hangulatos, ami leginkább megmaradt bennem jelzőként. Volt mit nézni, kellően mozgalmas a cselekmény és tele van sztárokkal. Soha rosszabb popcorn mozit. Bírtam.

Nézzük, mit néztem a hétvégén. Kiemelkedően jót nem, de azért kellemes részek akadtak.

Vasárnapi ebéd mellé A mi kis falunk (s07e17).

Újdonság talán annyi, hogy nagyon úgy gondolom, Gyuri alakja rendszeres mellékszereplőnek vissza lesz írva. Már vissza is tették a figuráját a főcímbe. Nem örülök neki, ő pont az a túlságosan karikatúra alak, ami inkább idegesít, mint nevetettet. Most különben talált kocsi kapcsán kevergett.

De maradt a szokásos felépítés: három történet egyben. A talált kocsi, amivel cameo szerepet kapott Vastag Tomi. Piroska félelme, hogy Zömbiknét kihasználja valami bájgúnár. Pali bácsi és az eltűnt liba esete.

Vagyis, minden a szokott. De legalább hangulatos volt, és Gyuri egy-egy megnyilvánulását leszámítva nem volt túlzottan erőltetett. Azon még mosolyogni is tudtam, ahogy Stokit kiakasztotta a libavadászat.

A Class of ’09 (s01e05) viszi tovább a vonalat, amit vártam. Egyre közelebb kerülünk ahhoz, hogyan született meg az MI rendőrségi rendszer, és már fejtegetni kezdik azt is, hogy korruptan jár el.

Közben még pár választ is adtak – megmutatták, miért vannak testpótlásai két szereplőnek is. Mondjuk, az előző rész végi zárás sejtette, de így már egyenesen ki is van mondva. Azt meg kifejezetten érdekesnek lehet találni, hogy a pótlás miképpen fejlődött az évek alatt. Egészen más a jövőbéli, mint a jelen korszakában.

Amit még érdekesnek találtam még, a kapcsolatok alakulása 30 év tükrében. Pl. van egy házaspár, akik a múltban ismerkedtek meg, a jelenben erős páros voltak, a jövőben már elváltak. És bírom, ahogy ez a sorozat adagolja az infókat, mi történt az emberekkel. A thriller vonalon is ezt játsszák, csak ott talán kiszámíthatóbb, mi történik.

A White House Plumbers (s01e05) zárt, és tulajdonképpen ebben is a pontokat tették ki. Ha rövidre akarnám vágni, a két főszereplő lett a balek, akiknek el kellett volna vinni a balhét. Még csak észre sem vették, hogy erre vannak kiszemelve. Egy kis idő, hogy ráébredjenek dolgokra és így is döntést kell hozniuk, mit tegyenek.

Szánalmasak, szerencsétlenek, és értelme sem volt az egésznek.

A történet zárta, így kerekebb, de az egész sorozat valahogy fura és nem esett jól. Az sem segített, amire a Kennedy-merénylet kapcsán célozgattak. Jó nagy rúgás az egész a kormánynak, elnöknek – korrupt és megvető, szemét mindenki, ha valami következtetést le akarok vonni.

A Chicago Med (s08e20) pihenő részt kapott a végére készülve. Már tudják, hogy jön a változás, egyesek helyezkednek, de még nem robbantott senki. Kivárnak.

Helyette orvosi eseteket láttak el – volt egy fogyókúrázó férfi ájulással és fáradékonysággal. Olyan plusz poénnal a végén, hogy azon csak mosolyogni tudtam. Még aranyos is volt, ahogy mindketten azon merengtek, mit szól majd a párjuk, ha meglátja a másik, mit ’szültek.’ Igen, itt van egy olyan eset, amikor a nő csak a vajúdásnál jött rá, hogy terhes. És még orvosi magyarázat is van rá, hogy lehet ilyesmi a 21. században. Azt is eláruljam, a férfiből mi került ki? Nem, legyen valami rejtély is.

Oliver Platt alakítását és a karakterét is bírom, de ez a szerelmi szál már az agyamra megy. Most is találtak egy helyzetet, amit feleslegesen húznak. A barátnőjének ugyanis van egy bátyja, aki elég morc. Most komolyan, ezt kell átívelve nézni?

A másik, hozott magánéleti szál Dean, a fia és Hannah története. Nagyon remélem, hogy nem mennek el abba az irányba, amit most belengettek. Ilyen szerelmi háromszöget aztán nagyon nem akarok látni.

De szerencsére 2.0 műtős eset, a házaspár története és a kórház fóbiás nő esete is több súlyt kapott, mint ezek a magánéleti játszmák.

A Silo (s01e06) most kicsit George múltját piszkálta.

Vagyis, megint nem a nagy rejtély felé haladtunk. Juliette kénytelen volt szembenézni azzal, hogy milyen a férfi múltja, és ez mit jelenthet a kapcsolatukra nézve.

Szépen megvolt írva, karakterépítő rész és a játszmákat hozta ez is. Csak, nagyon tudom, mit akarok látni, és egyre távolibbnak érzem. Ha minden felfedezés ilyen lassan jön, és ennyi kitérő epizód lesz, igencsak messze van még, hogy Juliette megfejtse a szenzorok és a kinti világ rejtélyét…

Elnéztem, önmagában jó volt, és derültek ki fontos részek. Mint a megfigyelőrendszer, és a bírók munkájának több mélysége. Igen, itt az előismeretem húzza le. Ez az a sorozat, amiről sokkal jobbakat írnék, ha összevárom, és egyben mesélnék az évadról.

Gyerekkönyv siker volt, nálunk is olvasható. Pont olyan történet, ami illik a Disney profijába. Jött is belőle a film.

Az eredetit nem olvastam, így nem tudom, mennyire ismer rá az, aki szerette azt a történetet. De mivel az írónő elvállalt benne egy cameo szerepet, gondolom, hogy nem lehet éppen gyökeresen más, mint amit elképzelt. Plusz, már az első kb. fél óra után egész jól megtippeltem, mi lesz a vége. Vagyis, annyira követi az elvárásokat, hogy simán el tudom képzelni, hogy megírva is így lett.

De a történetről is valamit. Flora egyre inkább álmait elvesztő kislány – a szülei válásközeli állapota és ahogy mindketten egyre rosszabbul vannak, nagyon rossz a kislánynak. De akkor az élete csöppen egy mókus, akit a porszívóból kellett kiszedni. Flora hamar meg lesz róla győződve, hogy Odüsszeusz szupererőre tett szert, és megindulnak a kalandok. A családnak meg pont erre van szüksége.

Talán látszik, miért is írtam, hogy Disney kompatibilis. Gyerek és cuki állat? Pipa. Szőke, cserfes kislány és egy nagyon cuki mókus. Ha animált, ha élőszereplő, egyszerűen jó nézni ezt a mókust. A kutyás filmeket is szeretem, de azért mókust ritkábban látni képernyőn.

A családi üzenet – mondanom se kell, hogy úgy a legboldogabbak, ha együtt vannak. Ugyan George a karrierválságában elköltözött, de nyilvánvaló kezdettől, hogy a feleségével még szeretik egymást. Csak az álmai jókora ütést kaptak, és menekült minden elől. Ahogy Flora is azt akarja, hogy legyen minden a régiben, ki nem mondva a szülei is ezt szeretnék. Együtt tudnak megoldani mindent, és a legszebb emlékeik is közösek. Vagyis – a Disney kb. annyira szereti a család fontosságát mondogatni, mint Vin Diesel a Halálos iramban filmekben, és ebben a sztoriban ez meg is van.

A szuperhős vonal. Ezt nem is kell ragozni. Disney – Marvel – Bosszúállók…

Kedves a történet, alapvetően kellemesen humoros is. Némely poénja azért nagyon gyerekekre van szabva, de tudtam mosolyogni rajta anélül, hogy nagyon le kellett volna kapcsolni az agyam. Akad bőven utalás benne olyasmikre is, ami azért nem gyerekeknek van kitalálva. Ahogy a Rose & Jack díj a medencében landol, eltörik és a Jack baba lesüllyed a vízben? Nekem akkor esett le, hogy a díj a Titanic szerelmes párjáról lett elnevezve.

A főszereplők kevesek és szerethetők, legfeljebb kicsit szerencsétlenebbek, mint ami ildomos a mindennapokban. A mellékszereplők sokasága meg humoros mellékalak. A sintér, akinek a mókusok tették tönkre a karrierjét és azóta vadászik rájuk? Kb. mint azok a szerencsétlen felnőttek, akiket egy-egy filmben a gyerekek vagy egy állat kijátszik.

A szereposztást sztárnak nem nevezném, de nem is névtelenekkel tömték tele. A főszereplő család tagjai mind ismertek vagy egy-egy sorozatból, vagy komikusként bizonyítottak. Rájuk is van írva a szerep, így mondhatni, biztosra mentek a készítők.

Ragozhatnám még, de nálam már eldőlt ott, hogy cuki a mókus. Szerencsére más jóság is van benne, nem csak az állati főszereplő.

Ahogy ígértem, meg is néztem, hogyan folytatódnak Nadia és Alan kalandjai. Hamar fogtam is a fejem, mert teljesen új körbe kezdtünk. Miközben meg nem értem, hogyan rázódott vissza az univerzum.

Az első végén azt hittem, kettéváltunk. Egy világ, ahol Nadia emlékszik az újraélt napokra, és egy másik, amelyben Alan az emlékező fél. Itt viszont úgy vannak egymással, mintha nem lett volna az a kettéválás. Ettől még a történet érthető, most is szórakoztató, csak ennyire közel nézve egymás után a két évadot, ez zavart.

Nem ez az egyetlen változás. A készítők kitaláltak egy trükköt, hogy ne ugyanazt nézzük, csak kicsit másképpen. Most nem időhurkot, hanem időutazást kaptunk. A mágikus eszköz meg a metró. Felülsz, visszautazol, és egy más korban, akár más városban szállsz le. A trükk az, hogy a testüket nem viszik magukkal a szereplők – Nadia és Alan is egy-egy felmenője testében nézhette meg, mi volt korábban. Így juthattunk el a II. VH utáni Budapestre – igen, a Keleti Pályaudvar nagyon is felismerhetően benne van -, a hidegháború alatti kettévágott Berlinbe és kb. 40 évvel korábbra, amikor Nadia megszületett.

Változás van abban is, hogy Alan éppen csak dísznek van ebben az évadban. Talán egy rész foglalkozott azzal, hogy mi volt az ő családi múltjával, és abból se kaptunk sokat. Azt is írhatnám, ha teljesen kihagyják a sorozatból, akkor sem történt volna semmi. Mert Nadia az aranypénz nyomába ered, és korokon át szervezkedik, hogy valahogy megörökölhesse őket, nem csak azt az egyetlen darabot, amit a nyakában hord.

Eltűnt a sorozatból a fekete humor, hiszen itt nincs halál és újabb kör. Pont, hogy vigyázni kell, hogy ne történjen semmi végleges, amivel a múlt átíródna. És úgy ér körbe minden, hogy kilyukadunk oda, hogy mindennek pont így kellett történnie. Ebben lehetne látni a fekete humort – Nadia elég sok mindent elszenved – még meg is szüli magát az anyja testében -, hogy a végén az univerzum a képébe vágja, hogy így is ugyanaz lesz a történet vége.

Ahhoz képest, mennyit ugrunk az időben, nem látványos a sorozat. A jelen és az anya idősíkja sem különül igazán el, de még a hidegháborús Berlin sem. A 40-es évek Pestje is csak azért, mert ott sűrűn mondogatva vannak olyasmik, amivel a korszakra utalnak.

A színészek visszatértek az első évadból, ha Natasha Lyonne is az egyetlen, aki sokat van képernyőn. Ő továbbra is nagyon húzza előre a sorozatot, színt ad neki akkor is, ha ez most nem komédia. Plusz, a budapesti részekben lehet a magyar színészeket keresni, mert akadnak. Molnár Piroska, hogy egyet kiemeljek, de nem ő az egyetlen. Nagy szerepe egyiküknek sincs, de az is érdekes élmény, amikor egy angol nyelvű sorozatban úgy megszólalnak magyarul, hogy nem szinkronnal nézzük. Megjegyzem, elsőre fel sem fogtam, hogy magyart hallok, néha olyan érdekes az akcentus.

Összességében az első évad jobban megfogott, de nem volt rossz ez az évad sem. Másabb, komorabb – és valahol díjazom is, hogy mások voltak, mint elsőre.

Némileg hangulatfüggő is, milyennek találom a filmet. Simán el tudom képzelni, hogy máskor jócskán morogtam volna rajta, most viszont pont elment ez a könnyed akciófilm. Komolyan egy percre se vettem, így működött.

Plusz, simán elnézek olyasmit, amiben a szakmájuk legjobbjai ügyködnek. Lehet az fodrászat, ruhatervezés, parfümkészítés, bármi. Itt éppen gyilkolás és csapdaállítás.

A történet nem izmos, tulajdonképpen egy egyszerű bosszútörténet. Anna gyerekként Moody-nak köszönhette, hogy túlélte Vietnámot és a vérengzéseket, amelyben az egész családját elvesztette. A férfi felnevelte, szakmát adott neki, és végig apaként állt mellette. Így, Moody meggyilkolása nem maradhat megtorlatnak és Anna hadjáratba kezd. Egy csavar azért akadt benne, de azt vártam is Samuel L. Jacksontól. Ő nem az a színész, akit egy akciófilmben könnyű megölni.

Megvan a maga hangulata és ha nem gondolok bele a dolgokba, még menőnek is mondanám. Kifejezetten tetszett, ahogy Anna és Michael kerülgette egymást. Ahogy nem lehetett tudni, hogy miként esnek egymásnak – ölnek vagy ölelnek. Igen erősen igyekeztem kizárni az agyamból, hogy Michael Keaton már nem éppen az a korosztály, akit egy ilyen szerepkörben elképzelek. A helyzet az, hogy színésznek nagyon jó, és eladta ezt is, ha jó pár évvel fiatalabb színész is játszhatta volna.

Maggie Q meg nagyon otthonosan mozog ebben a szerepkörben, és jól is áll neki. A Nikitát is végignéztem, és itt szinte ugyanazt a szerepet játssza. Még mindig profin vonul, csap oda, és akkor is elhiszi neki az ember, ha negyed akkora, mint amilyen nagyságú férfiakat megver a szerepe szerint. De talán azt bírtam annyira Annában, hogy nem a fizikai ereje és képességei a legerősebb fegyverei. Nagy taktikus és nagyon okos nő.

Jó a film látványra. A verekedések, akciók, robbantások és minden más ül benne. Eléggé látványmozi, hogy lekössön, de nem tör a zsáner megújítására. Szépen, szórakoztatva hozza, amit a néző vár és ezzel most elégedett is voltam.

Jó a tempó. Viszonylag gyorsan felvezeti a történetet, aztán már bele is vágunk a bosszúba. Néhány kocka elhelyezkedése menet közben derül ki, de már írtam, hogy ezt nem okos filmként kell nézni. Minél egyszerűbb szintre hozzuk a motivációt, annál szórakoztatóbb. Bosszuld meg a nevelőapád. Szüntesd meg a fenyegetést.

A film gonosza, Hayes különben elveszik a többiek mellett. Maggie Q, Samuel L. Jackson és Michael Keaton, akikre lehet emlékezni a vége után. Nem is rögzült, hogy a főgonosz mit és miért akart – ok, ennyire azért nem túlzok. Simán annyiról volt szó, hogy Moody olyasmit kezdett el piszkálni, ami felfedhette volna a személyazonosságát, ezért megelőző csapást mért.

Hogy kicsit ismételjem magam: hangulatos, nézhető akciófilm jó színészekkel. Nem lesz klasszikus, nem akarom majd visszanézni sem, de egyszer jól esett.

Lehetett sejteni, hogy a Spencer után nem állom meg, és gyorsan megnézem A Korona soron következő évadát, amiben szintén Diana és Charles kapcsolata, a válásuk az egyik kiemelt téma. Más a két műsor, kissé bajban is vagyok azzal, hogy összemérjem őket, de tudat alatt megtettem, akár el is mesélhetem, mire jutottam.

Ami adta magát, hogy összemérje az ember, az azonos életszakaszban levő Dianát hogyan játszották a színésznők. A Netflix filmsztárt szerződtetett, Elizabeth Debicki-t. Külsőre ő is megkapta a hercegnőt jellemző frizurát, ruhákat és mégsem jutott róla eszembe Diana Spencer. Emma Corrin sokkal jobb választás volt korábban – ő hozta azt a melegséget, emberközeliséget, ami Diana sajátja volt. Debicki alakításában van valami arisztokratikus távolságtartás, merevség. Jobban elhinném a család tagjának, mint annak a lázadónak és menekülőnek, aki lett belőle. A szenvedés meg az a terület, ahol Kristen Stewart és a Spencer nyer. Ott egy összeomlást láthattunk, itt közel sem jut olyan mélyre a szereplő. Ha gonosz lennék, megjegyezném, hogy ha jutna, se látnánk, mert Debicki nem úgy játssza.

Pedig az írók kitettek magukért, és kifejezetten jó jeleneteket írtak nekik. A tényleges válás az egyik legjobb rész az évadban, a sok válás közé beékelve a hercegi párét, és azzal a bizonyos beszélgetéssel. Fogalmam sincs, az életben lehetett-e ilyen, de ez gyönyörűen megragadta, hogy milyen ez a két ember, mit éltek át együtt és miért volt a kapcsolatuk eleve kudarcra ítélve. Aminek különben láttuk a jeleit kezdettől – elég csak arra gondolni, hogy mennyire mást értettek szórakozás alatt.

Szintén remekül megfogták Dodi és az apja alakját. Nagy ötlet volt, hogy nem Dodi felemelkedése kapott külön részt, hanem az apja története ért meg egy epizódot. Kiemelve azt, hogyan akart az angol nemességhez csatlakozni, hogyan alázta a királynő folyamatosan, és hogyan indult a barátsága Dianával – ott mellesleg egy jelenetre meg tudta villantani Debicki azt a szerethetőséget, emberi melegséget, amit végig nagyon vártam a karakterétől. Még inkább ki lett hangsúlyozva, hogy milyen a Windsor-ház, és mennyiben más volt a hercegnő. Gyomorforgató, ahogy pl. a Windsor-villát kipakolták, egy kisebb vagyont kaptak ajándékba, de még csak arra sem méltóztatott senki, hogy személyesen megköszönje vagy lemenjen érte Franciaországba. Ha II. Erzsébet nem is, nem értem, valamelyik gyerekét vagy Margitot miért nem tudta leküldeni. Volt abban elitizmus és rasszizmus, duplán aláhúzva. Azt szintén lehetne fejtegetni, hogy a kivetett David életében nem kellett nekik, de azért a vagyontárgyait szívesen elfogadták.

Különben is, folyamatosan osztotta a sorozat a pofonokat és a kritikát a királyi családnak, gyakran olyan megállapításokkal tűzdelve, amikre a néző hevesen bólogat. Bár nem hiszem, hogy tényleg maguk közt lennének ilyen megfigyeléseik, mert akkor nem kellene már változtatniuk? Pl. Andrew herceg, amikor bejelentette, hogy válik, mert ezeket az állapotokat már nem bírja elviselni. Beszél az anyjával arról, hogy Sarah milyen vidám, üdítő jelenség volt. Milyen reményeket fűzött hozzá a család. És Andrew szájába adják, hogy befogadják a királyi családba a más egyéniségeket, akikkel modernebb és fiatalabbak akarnak lenni, aztán kiölik ezeket belőlük, mert nem bírják elviselni, hogy mások, mint ők. Diana történetére is igaz, de erre a nőre is. Ha még jobban belenyúlunk, Margit tragédiájáig is elérünk, amit megint elővettek. Hogyan tették tönkre a kapcsolatát, és most hogyan teheti meg Anna hercegnő, amit neki nem engedtek meg. Egy élet fájdalma lehetett abban, amikor nekiment a testvérének, hogy amit megenged a lányának, miért tagadta meg a húgától? Legszívesebben válaszoltam volna neki: volt egy lényeges különbség. Anna nem engedélyt kért, közölte a tényeket. Margit ilyen szempontból sokkal jobb kislány volt, ezért a boldogsága volt az ár.

De a sorozat foglalkozik a piszkos anyagiakkal is – hogy mennyire visszatetsző, hogy a királynő, aki az egyik leggazdagabb nő a világon, állami költségvetésből fizetteti több luxusigényét. Konkrétan a jacht kerül elő – nem is értem, ha a királyi család használja, miért nem bírták ők felújítani? De mondhatnám a tüzet is Windsorban. Arra is van egy monológ benne, amikor a miniszterelnök meg meri jegyezni, hogy ilyen kiadásokat magánúton is rendezhetné a királyi család – milyen nézést kap érte. Meg beszédet, hogy a szolgálataiért ennyi jár a királynőnek. Most komolyan sajnálni kellene, hogy királynőként kell élnie? Olyan rossz érzéseket kelt, amikor valaki, akinek aztán tényleg mindene megvan, sajnáltatja magát.

Egyre hangsúlyosabb az a kérdés is, hogy miért nem változtatnak? Miért olyan konzervatívak? Annyira más már a kor, és a királynő olyan elveket követ, amelyek a viktoriánus korban születtek. Még igyekeznek mindkét oldal érveit beletenni: miért képviselik ezeket, illetve, miért lenne ideje másként élni a családnak. Nem is tudom, ebben vagy a Spencerben volt, hogy ez nem család. Ez egy Rendszer. Ha a Spencerben is volt kimondva, de ez a sorozat is ezt üzeni. A királyi család egy üzem, és nem egymást szerető/gyűlölő rokonok csoportja.

A külcsín természetesen most is pazar. A Netfix egyik zászlóshajója, és a királynő halála miatt plusz érdeklődés is övezte. Nem véletlen, hogy egy 6. évadot is készítenek. Abban jön Kate és William – engem különben jobban érdekel, hogy Diana halála benne lesz-e, vagy azt nem merik piszkálni, lévén sikeres film készült már belőle Oscarral jutalmazva. Elkalandoztam – a helyszínek, a kosztümök, a berendezett terek csodásak, már csak azért is érdemes megnézni.

A színészgárdára szintén igaz, hogy nem spóroltak és tele van nagy színészekkel, remek alakításokkal. Debicki nekem nagyon nem tetszett, de különben csak dicsérni tudok. Imelda Staunton hozta az első olyan királynőt, akit nem éreztem komolyan szociopatának. Lesley Manville az idős Margitba is simán beletette, hogy az ő hercegnője a sztáralkat, akit nem engedtek ragyogni. Benne volt a tragédia, de az a pezsgés is, amit nem törtek meg. Jonny Lee Miller visszafogottsága, Major olyan szerénynek tűnt, szinte csak bocsánatot nem kért, hogy él. Dominic West lett Charles, és ő másképpen rossz választás, mint Debicki. Jó színész, eljátszotta remekül a szerepet, csak éppen sokkal szimpatikusabb és kellemesebb, mint amilyennek a herceget képzelem. Itt helyenként még sajnáltam is, és nála a leginkább látható, hogy a színész lényegesebb kellemesebb jelenség, mint az eredetije.

Zárszónak annyit, hogy hamarosan 6. évad – majd mesélek arról is.

Kicsit bontom a sorrendet, mert a hosszú hétvégén leginkább sorozatokat néztem, és ennél hosszabban nem akarok írni róluk.

Kezdjük egy évadnyitással: From (s02e01-05).

Még mindig nagyon erős a sorozat hangulata, és tudják fokozni a rejtélyt. Tulajdonképpen semmire nem kaptunk választ, legfeljebb egy-egy elmélete lesz valakinek. Azért, ahhoz valahol kell tudni írni, hogy 5 rész alatt semmit ne válaszoljanak meg, ami az évad fele.

A nyitányt leszámítva nem volt nyers horror – akkor sem láttunk dolgokat, csak a sikolyokat hallottuk. De, bocsánat, egy alkotását láttuk a szörnyeknek. Nyomorult lányt, akit egy fához szegeztek, és még élt másnap reggel. Ott sem volt vér, inkább pszichésen hatott. Most inkább azzal játszanak, hogy a közösség és az itt lakók is kezdenek szétesni, egyre többeket látomások kínoznak. De hogy mindez jelent-e valamit?

Jó húzás volt, hogy behajtott egy busz a községbe, és sok új szereplőt hozott. Így lehetett frissíteni, és meglepő magánéleti szálakat bedobni. Pl. érkezett a helyi doktornő menyasszonya, akinek van egy olyan titka, ami felkavaró lesz, amint kiderül. És ki fog, mert ami kell neki, abból igencsak véges a készlet.

Viszont, az már kevésbé tetszett, hogy a korábban megszeretett szereplők jó része kevesebb teret kap. Az első évadban idekerültek – felbukkannak, van egy-egy jelenetük, de Jade kivételével nem érzem, hogy haladnának bármerre is.

Nem csak a válaszokra várva nézem, jó ez a sorozat, csak nem látom, hova tart.

A White House Plumbers (s01e04) esetében viszont most látom, hogy hova tartunk és mi is ez az egész. Ahogy már írtam, annyira szerencsétlen ez a banda, hogy simán Nixon bukásához vezethet a ténykedésük. Ebben a részben pont ide értünk, és látjuk, hogyan próbálnak boldogulni a lebukás mellett. Megvan a szatíra, ahogy a kormányt zsarolják. Megvan a fekete humor, ahogy az ügynökök szerencsétlenek, és a feleségnek kell bedobni magát.

Itt már drámai színe van a történetnek, és továbbra is a színészek adják el. Tényleg annyira balfácánnak játsszák a szerepeiket, hogy az ember nem érti, hogy lehettek CIA és FBI alkalmazásban.

Még mindig nem jó nézni, de már legalább értem, mi a témája.

A mi kis falunk (s07e16) teljesen recept szerint készült. Több kis kaland, némi szexuális felhang és nagyon sok szereplő belenyomása a részbe. Azért abból látni, kik a legnagyobb kedvencek, hogy kiknek kell minden részben benne lenni, és kik kapnak időnként pihenőt.

Ez különben a pap – állatorvos és köre története volt két szálon is.

A másikon pedig Bazsóék szerencsétlenkedtek, újfent. Szabadulószoba by kretének. És még ez volt a jobbik fele, mert abban legalább helyzeti humor bőven volt. Inkább az, mint ahogy János – Janó esetében a szerelmi témát nyomják.

A Pepe (s02e07-08) duplázott, és úgy elléptek a korábbiaktól, mintha megint évadnyitányban lettünk volna. Fanni ment – nem is hiányzik. A színésznő inkább eye candy volt benne, mint igazán szereplő. Azzal meg nem is tudok mit kezdeni, hogy mindenki milyen gyorsan továbblépett. Gábor már össze is jött a cukrásszal, akinek nem bírom megjegyezni a nevét. De jön új szereplő, volt focikupa és választások, meg antik lelet feltárása WC csatorna kiásás közben.

És, igen, látszik is, ami az, amire rendszeresen panaszkodom és itt is előfordult: étteremről szól, és alig van benne éttermes téma. Nem főznek. Helyette kisvárosi és magánéleti szappan, ami nem köt le annyira.

A meglepetés nekem mindenképpen az volt, hogy Fanni helyére jön Mónika, akit Bata Éva játszik. Igen, A mi kis falunkban ő volt Teca. Csatornát váltott, és miközben egy az egyben ugyanaz a figura lesz, mint Fanni volt, azért van javulás. Egyrészt, Bata Éva sokkal hihetőbb pár lesz Simon Kornél mellett, mint Kovács Panka, aki színésznőként nem sokra volt képes. (Én sokáig vártam is, hogy az unokaöccs, és nem a séf mellett köt ki a végén.) Nem véletlenül a félpucér fürdést emlegetik és mutatják tőle a legtöbbet. Bata Éva érettebb is, és színészi kvalitása is bőven több van. De ugyanaz, a Gáborért rajongó séfhelyettes lesz, mint Fanni korábban. Már be is költözött Fanni helyére az albérletbe is… És igen, én azt se fogom bánni, ha a cukrász pofára esik. Nem tudnám megmagyarázni, de én nem bírom azt a nőt.

És, most is volt beleerőszakolt üzenet, de olyan felesleges az a sorozatba… A választást és a focit is simán átforgatták a nemek harcává, hogy Pepe a végére kimondja, együtt kell dolgozni.

A Chicago Fire (s11e21) kapcsán semmi újat nem tudok mondani. Viszik tovább Brett és a baba esetét, és igen, nagyon érik, hogy itt örökbefogadás lesz. Stella megint jótékonykodott, és egy tűzoltósági chat körül ment a hajsza, ki lehet benne és ki nem.

Emlékezetes mentés? Igazság szerint arra sem emlékszem, hogy a mentősök vagy a tűzoltók kit mentettek meg a héten. És ez az, amiért leginkább hajlok a kasza felé.

Az egyetlen, amin megakadt a fülem, hogy Severide már tűzvizsgálós eseten dolgozik, miközben itt mindenki azt hitte, még tanfolyamon van. Lehet, hogy távozik egy újabb állandó? Mondjuk, Kelly megy, Matt jön? Majd meglátjuk.

Akkor, a panaszkodás után néhány olyasmi, amit szívesen néztem. A Silo (s01e05) nyomozós részt kapott, amit arra is tudtak használni, hogy jobban megmutassák a siló dinamikáját. Egyre jobban érződik, hogy mi a szintek megítélése között a különbség. Ahogy az is, hogy a Bírók egyenlőbbek az egyenlők között.

Hogy kicsit konkrétabb legyek, Will Patton karakterét megölték. Juliette pedig meg kell, hogy találja a gyilkosát. De megsúgják neki, hogy a Bírák már találtak bűnbakot, és mindent el is fognak követni, hogy ne kutassa az igazságot. Juliette ennek megfelelően jár el, és látjuk, hogy a Bírák feje milyen ember. Az eddigi legtöbb teret kapja Common szerepelni. És felfigyeltetek arra az ajtóra, amit őriz? Esz is a fene, hogy tudom, mi van mögötte és meddig kell várnom, hogy Juliette is rájöjjön mindenre. Már most a nő fináléját várom, ez a hátránya megvan annak, hogy tudom, mi jön. Pedig, önmagáért is élvezhető, ez pl. egy jól összerakott posztapokaliptikus, társadalmi hierarchiás nyomozás volt.

Az Unicorn Warriors Eternal (s01e05) Melinda alakját mélyítette ebben a részben. Volt kis csata, majd belementünk a szereplő múltjába.

Sejtem, hogy lesz még ragozva, hogy mit kezdjenek a lány testében. Melinda kétlem, hogy elorozná az életét, pláne, hogy tudjuk, milyen gyerekkori traumája van. Az sem lepne meg, ha valahogy még családi történetté is kihoznák ezt az örök harcot.

Különben azok a múltbéli részek simán Disney átgondolásnak is nézhetők. A varázsló inasa Mickey Egérrel, vagy az Arthur király gyerekkorának szentelt mese, talán Bűvös kard? Vagy az a Camelot volt? Bár, azt is ide lehetne rángatni.

Így még kevésbé tudom, merre haladunk, de szívesen nézem a lépéseiket. Jópofa fantasy mese.

Végül, egy új sorozat: Class of ’09 (s01e01-04). Mini sorozatnak van írva, vagyis, nagy valószínűséggel a felét már meg is néztem.

A sztori egy kirakós – van egy FBI-os osztály, akiknek a tagjai majd gyökeresen megváltoztatják a szervezetet és a világot is, tulajdonképpen. Három idősíkon jutunk el egy összeesküvéshez, aminek az előzménye, a kibontakozása és a következménye a sorozat témája.

2009-ben végzik az Akadémiát. Döntő benyomásokat, célokat szereznek, és itt vannak a kapcsolatrendszereiknek az alapja. Legjobb barátok, szeretők, munkatársak. A jelenben, 2023-ban van egy találmány és az eset, ami miatt az bevezetésre kerül. Aminek az ötlete 2009-ben született meg. 2034-ben pedig látjuk, milyen lett az ezen technikát használó világ. Milyen hazugság van mögötte. Nem akarom ennél jobban elmesélni, hiszen az egésznek az lenne a lényege, hogy a sorozatot nézve összerakjuk, hogyan jutottak oda és most mit lehet kezdeni.

Négy kiemelt szereplő van ezekben az években: Poet, a hívő ügynök, akinek most megkérdőjeleződnek a meggyőződései. Akinek rá kell jönnie, hogy valóban félrementek-e a tervek, és ha igen, hogy hozza helyre. Hour, az MIT zseni, aki feltalálta a rendszert. Akit félresöpörtek, de aki Poet régi barátja. Tayo, aki az igazgatói székig vitte, és átvezette a világot az új korba. De vajon hazugságokkal egyetemben? Lennix, korábban Poet szerelme, majd FBI fejes, a jövőben már politikus. Alakulnak a magánéleti szálaik, de végül minden arra a találmányra mutat, és hogy mi lett belőle. Az most ugorjon, aki nem akarja tudni, mire emlékeztet a gép és vele a történet alakulása – ITT KEZDEM. A Különvélemény. Ugyanúgy, ahogy abban a gép, az itteni is előre megmondja, ki lesz elkövető és mit fog tenni. És itt is felmerül, hogy mennyire van igaza. Poet pedig nagyon hasonló helyzetben találja magát, mint ott Tom Cruise figurája. ITT A VÉGE.

Érezni, hogy a készítő regényeket is ír. A történet ívében, ahogy az idősíkokat egyre közelíti, hogy majd eljussunk arra a pontra, ahol a jövőben mindenkinek állást kell foglalnia és tennie valamit.

Nem rossz a sztori, csak ismerős. Így jobban élvezem az olyan epizódokat, mint a kiképzésen a vizsgák, mert azt sejteni vélem, mire megy ki a játék.

Jól néz ki a sorozat. Pénzt toltak bele, és elkülöníthetők is az idősíkok. A jövő leginkább, ami meglepően gépesített ahhoz képest, hogy olyan sokkal nem is megy előre.

A szereplőgárdán se spóroltak. A 4 kiemelt színész sikeres sorozat- vagy filmszínész, mind a 4-et láttam már másban is. A legnagyobb nevű, és egyben a legnagyobb szerepet Kate Mara kapta. Jönnek hozzájuk az olyan mellékszereplők, mint Mark Pellegrino (a Supernatural Lucifere) veszélyes szektavezérként.

És mindig megfogadom, hogy nem lesz kisregény, de új sorozatnál nehezen állom meg. Ebben van ötlet, ha egyes elemei fel is idéznek más alkotásokat.

Ha rá kellene bökni arra a Windsor nemesre, akivel a legtöbbet foglalkoznak filmek és sorozatok, könyvek és műsorok, jó eséllyel Lady Diana nyerne, a szívek hercegnője. Ő volt az első, aki így a sajtó figyelmének központjába került, és máig foglalkoznak vele.

Pablo Larrain azt a pontot mutatja meg a filmjében, amikor már nem volt tovább. Amikor a hercegnő eljutott oda, hogy vagy feláll és menekül, vagy a királyi család megöli. Az utolsó velük töltött karácsony, amit akár úgy is jellemezhetnénk, hogy egy merő kínszenvedés.

Ha valamit nagyon elkapott ez a film, akkor az a szenvedés. Kristen Stewart egész lényéből, a szerephez illően az sugárzik, hogy nem akar itt lenni. Rossz is nézni, ahogy mindenen végigszenvedi magát, és pontosan tudjuk, hogy soha és semmi nem lesz jobb. Ez a család nem változik, mások az értékeik és elvárják, hogy aki belép, álljon be a sorba.

Játszik a film azzal is, hogy mennyire paranioás volt már a hercegnő, és mindent támadásnak vett a személye ellen. Arra nem is adnak választ, hogy valóban ez volt-e a cél, de a lényeg akkor is ugyanaz maradt. Diana szenvedett attól, ami körbevette.

A film egyre mélyebben belemegy, hogy minden, amiért kinézték, egyfajta lázadás volt a részéről. Annyira nem bírt velük egy légtérben lenni, hogy mindenhonnan elkésett. Nem azért, mert olyan pontatlan lett volna, egyszerűen ennyire sokáig tartott rávenni magát, hogy odamenjen. Olyat is látunk a filmen, hogy már elindul, de az utolsó pillanatban sarkon fordul és menekül, mert már nem bírja tovább. Az anorexia, a stressz egyik tünete. Ahogy elő volt neki írva, hogy milyen alkalomra milyen ruhát kell felvennie. Diana pedig direkt cserélgeti őket, és szinte várja, ki meri azt mondani neki, hogy más szettet kellene felvennie.

Nem véletlen az sem, hogy nem sok közös jelenete van a királyi családdal. A film inkább azt mutatja meg, ahogy nagy nehezen ráveszi magát a közös programra, és elindul. Majd onnan vesszük fel a fonalat, hogy lement az esemény és újfent, meg nem értetten és szenvedve gyötrődik magában. Önpusztítás a köbön, amit művelt.

Ez a film nem egy erős nő története, hanem egy megtört és az összeomlás szélén álló asszonyé. Nincs már semmi biztos pont az életében – egyedül azt hagyják meg, hogy még ezen a ponton is a gyerekei elsőbbséget élveztek. Ha mással nem is értett szót, a két fiának igyekezett ott lenni. Igaz, ezen a téren is eljön az a pont, amikor legyűrik, amikor már a fiuk sem hatnak rá, de ez volt az ő végső őrhelye.

Párhuzamot rajzolnak Boleyn Anna és közötte. Ahogy Annát a férje le akarta cserélni másra, ahogy Anna ugyanazt az ajándékot kapta, mint lady Jane, ismétlődik ez a jelenben Károllyal. Mondjuk, abba bele lehet kötni, hogy Annának nem kellett volna mennie, ha van fia. Dianának kettő is volt. Ott nem a szerelem döntött, hanem az örökösödés. Károly viszont kezdettől Camillát akarta, és Diana eleve vesztes helyzetből indult. Lehet érteni, ő miben látja a párhuzamot, a filmben működik is, de annyira tökéletesnek nem mondanám ezt az analógiát. (A madarak is ugyanezt a funkciót töltik be – ahogy őket puszta élvezetből lelövik, fel se használják és kidobják, abban Diana szintén magára ismer.)

Szépen forgatott film, gyönyörű kosztümökkel és hangulatos is. Simán nézhető úgy is, hogy csak azt figyeli az ember, kin milyen szett van.

A szereplők között abszolút Kristen Stewart van a középpontban, neki kell vinnie a filmet. És már írtam, mennyire elkapta ezt a nagy fájdalmat. Lady Di varázsa, amiért milliók voltak oda, ebben a filmben nincs benne, de szerintem nem is akarták megmutatni. A szenvedő asszonyt, a kitörést akarták megragadni, és az megvolt. Leginkább a szenvedés. Kész depressziós tanulmány, amit kaptunk.

Minden alá is húzza ezt – így van építve a cselekmény. Ilyen a zenei aláfestés. A használt szimbólumok sora.

Van egy koncepció, amit tartanak végig. Ez becsülendő is benne. Mondjuk, éppen ezért nem egy könnyű néznivaló. Túl sötét, túl szomorú és fájdalmas is. Ha nem is feltétlenül hiszem el, hogy így történt, pszichés portrénak működik.

Ahogy tegnap említettem, sorozatot néztem, csak nem több szériából 1-1 részt, hanem daráltam. Méghozzá Candy Montgomery történetét, egyből két feldolgozásban is.

Az időrendben az első a Candy, amelyben Jessica Biel játszotta a főszereplőt. 2 éve átsiklottam felette, elolvastam az alaptörténetét, és nem érdekelt. Az HBO most vetítette ugyanezt a történetet, Love & Death címmel, és ebben Elizabeth Olsen volt Candy. Ezt kezdtem el nézni, aztán annyira megfogott a történet, hogy az előző sorozatot is megnéztem. (Pontosabban, az utolsó rész még nem volt az HBO-n, így amíg arra vártam, hamar megnéztem a másik sorozatot is.)

Adja is magát, hogy egymás mellé tegyem, mit tudott az egyik széria és mit a másik.

Az alap mindkettőben azonos: Candy, a csinos kétgyerekes háziasszony egy napon 41-42 fejszecsapással végzett a szomszédságba tartozó Bettyvel. Miért tette, és börtönbe került érte, mi történt? Mindkét sorozat erre adja meg a választ. Mindkettőben látjuk a tettet, az előzményeit és a bírósági tárgyalást.

Az HBO sorozata pár résszel hosszabb, és ki is használták a többlet játékteret. Minden sokkal részletesebb, és a vége egy szórakoztató tárgyalótermi krimi lett, amire a Candy nem törekedett. Abban Candy vallomása vitte a prímet, az HBO-n az egész tárgyalás kiemelt szerepet kapott. De minden részre ez igaz benne: a Hulu sorozata is megmutatja a házasságtörést, Candy múltbeli traumáját, de kevesebb kerettel és kevesebb magyarázattal.

Különbség van a külcsínben is. A Candy kapott egy múltidéző szűrőt, arról tényleg azt lehet gondolni, hogy a nyolcvanas években játszódik. A ruhák, a rémes frizurák, az egésznek a hangulata. Az valahogy reálisabb lett, míg az HBO feldobott mindent. Jobban néznek ki a színészei, és ha több technikai eszköze lenne a szereplőknek, simán játszódhatna napjainkban is. Frissebb ez a sorozat, és valahogy korból kiemelt. Nem nyomja le, hogy ez egy korábbi eset feldolgozása.

A színésznőkön is nagyon látni ezt a különbséget: Elizabeth Olsen egy csinos, mosolygós nőt játszik, aki tényleg az a kisvárosi méhkirálynő, akinek elmondják. Őt le kell csúfítani, amikor tárgyalásra mennek, hogy szimpatikusabb legyen az esküdteknek. Jessica Biel egy szürkébb Candy-t játszott. A ruhái, a kinézete – a vonásaiban fel lehet fedezni azért Biel kellemes vonásait is, de tettek róla, hogy nehezebben. Az a haj is… Neten láttam, elég sokat poénkodtak azon, hogy kölcsönvette a férje kamaszéveinek hajviseletét. Sajnos, nekem is eszembe jutott, amikor először megláttam. Ez a Candy nem az a kisvárosi femme fatale, sokkal hihetőbb, hogy annyira szintje alatti férfival kezd. Itt nem volt olyan nagy a különbség, mint az HBO esetében.

Mindkét színésznő nagyot játszik, de másképpen. Más a szerepük alap világa is: Olsen egy cserfes, a környezetéből kitűnő nőt játszott, aki mélyre temeti a traumáit. Nem véletlen, hogy abban a feldolgozásban keményen gyógyszerezni is kezdi magát a tárgyalás alatt, hogy a méltóságából semmit se veszítsen, ne lehessen rajta semmit sem látni. Biel egy kisvárosi anyukát kapott, aki egy a sok közül. Kicsit más az indokuk is: Olsen karaktere a házassága kihűlt részét akarta feldobta, a szex hiányzott neki – amint a férje felfogta, mi a baj közöttük, változtatott, és ott visszahozták a házasságukba a szikrát. Ott hihető volt, hogy úgy kiáll a férfi csalfa és gyilkos felesége mellett. Biel Candy-je csak unatkozott, és nem is Allan volt az egyetlen viszonya. Ott mélyebben voltak a problémák, mint a kevés szex.

Alapvetően az HBO színészei és megírt alakjai működtek nálam jobban, egy kivétellel. Az áldozatot jelentő Betty. Melanie Lynskey sokkal jobban elkapta az ember agyára menő, pszichésen nem teljesen ok Betty alakját. Őt nézve nem egyszer eszembe jutott, hogy valaki csapja már le. Lily Rabe ugyanezt nem hozta – az ő alakításában is benne volt, hogy Betty fejével valami nincs rendben. De ott inkább úgy éreztem, ha a férje többet foglalkozna vele és kapna egy nyugtatót, rendben lenne.

Még egy, amiért a Love & Death tetszett jobban, és személyesen nekem ez a döntő: a bírósági tárgyalás és Tom Pelphrey. Ő játszotta Dont, Candy ügyvédjét, és nagyon össze volt rakva, ahogy a kártérítési ügyvéd felnő a feladathoz, és nagyon profin levezényel mindent. Mindaz a tárgyalótermi trükközés, meghallgatások és bizonyítékok feltárása, amit ebben a zsánerben szeretek, itt megvolt. A Hulu sorozata ezt a részt rövidre vágta, az HBO bőven hagyott neki teret. Vagyis, aki tárgyalótermi krimi rajongó, hozzám hasonlóan, nem kérdés, melyik sorozat fekszik inkább neki.

De mindkét sorozat jó, remek színésznőkkel a főszerepben és megfogják a történetet. Bár nem értem, miért kellett ilyen hamar duplán elmesélni ezt a történetet, egyik verzió megnézését se bánom.

A héten inkább daráltam, így ez a szekció vékony lesz. De sebaj, hamar nézzük a heti nézős sorozatokat.

A Chicago Fire (s11e20) tényleg ott tart, hogy az ismétlés lesz a kulcsszó. Már nem is törekednek arra, hogy legalább a magánéleti szálakban új dolgokat hozzanak, ismétlik a fordulatokat.

Vagyis, Brett egy tinilány szüléséhez kellett, hogy kimenjen. A kislány burokban született, és majdnem megfulladt. A tini nem akar anya lenni, a babát ott is hagyta a tűzoltóság mentődobozában, majd elment a nagyszüleihez nyaralni. Fogadunk, hogy Brett majd örökbe fogadja? Gabi és Matt volt már ilyen körben emlékeim szerint, de a PD-ben Kim biztosan, és Cruz is örökbe fogadta a mentett gyereket. Úgy tűnik, idén ez a sorozatzárók legtöbbször előforduló kliséje: örökbefogadás, teherbe esés vagy szülés.

Mentés nem volt emlékezetes, még a tűzoltó vizsga sem lett rendesen bemutatva. Ez már csak munkahelyi barátos – szerelmes szappan és rég írom, de nagyon áll, hogy kaszálom idén.

A Chicago Med (s08e19) heti része a Harc a kórházért alcímet viselhetné.

Jack szavazást tartat, hogy átalakuljon-e a kórház fizetőssé. Vagyis, jelenleg sürgősségi ellátást végeznek, és senkit nem dobnak ki. De Jack profitorientált kórházat akar, vagyis már nem fognak mindenkit ellátni, és meg lesz határozva, ki milyen kezelést kaphat. Jó, ha vastag a tárcád…

A szereplők támogatókat kerestek, szövetkeztek és sokan már aggódnak, mi lesz a helyükkel és a kórházzal. Vagyis, volt egy kis belpolitika a kórház falain belül.

Mellette kezelték a heti betegeket, és szappanoperásan mindenki olyan esetet kapott, amelyben a magánélete kérdéseit is átgondolhatta. Pl. éppen az kezelte anyát és lányát, aki még azt sem akarja megengedni a fiának, hogy tesztelje magát, alkalmas lenne-e az apjának vesedonornak. Itt meg egy olyan lányt kellett megmenteni, aki azért esett teherbe, hogy az anyjának donor lehessen a baba.

Szappan ez is, de itt még ott van mellette a kórház és a heti esetek.

Jött egy harccal, és az évad ellenségének felfedésével az Unicorn Warriors Eternal (s01e04).

A cselekmény nem sokat ment előre, leginkább azon megy a probléma, hogy Melinda nem tudta kizárólagosan elfoglalni a fiatal nő testét, aki nem akar a harcosok tagja lenni, és csak vissza akarja fordítani a dolgokat. Ebből vannak konfliktusok, és a harcban is gondot jelent.

Pedig a kicune támadást intéz, mert ő is látja, most bajban vannak a harcosok. Most sebezhetők, és csapdába is csalja őket. Vagyis, lesz szellemhajós csata, meg lelki gyötrődés, hogy mi történik Melindával és a teste gazdájával.

Felnőtteknek, de mese. Sok vonásában aranyos a mese, sikerült egy olyan szintet belőni, ami helyessé, de nem gagyivá teszi a látványt. Jók az akciók, és még mindig van benne bőven ötlet. Miket tud a robot, hogyan néznek ki a kicune irányította zombik, vagy éppen a harcosok képességei.

Young Sheldon (s06e20-22) a heti évadzáróm.

Mivel záró, megjegyzem, ez az évad messze jobb volt, mint az előző. Már egyértelműen vége annak, hogy ez egy komédia legyen. Elmentek dramedy irányba, de megvillan benne humor és családiasság is. Másként, de szerethető a sorozat. Volt most is egy-egy olyan rész, amit nagyon untam, de sokkal kevesebb, mint tavaly.

Az utolsó pár részben révbe értetik Georgie lánykérését, Sheldon ösztöndíjra pályázik és szervezik az utazását, valamint Missy kezd kamaszodni, és ellenszegülni a szülőknek. Egyre inkább átívelnek, ez még jól is áll nekik.

Még mindig bajban vagyok Mandy figurájával. A szülei határozottan jót tesznek a dinamikának, és az időjárás bemondó állásra jelentkezés is tetszett korábban. Már nem tudom annyira egyértelműen utálni, de küzdök azzal, hogy engem irritál Emily Osment. Ha nem láttam volna a Pretty Smart évadot, talán nem így lenne, de sajnos, láttam.

Az is áll, hogy a gyerekek már annyira nőnek, hogy nem hiszem, hogy jó ötlet tovább kiskamasznak mondani őket. Mert egyértelműen nem annak néznek ki. Megérné előre pörgetni a történet homokóráját, és ugrani az időben. Sheldon miatt problémás, értem. Amilyen tempóban végzi az iskolát, hova költöztetnék?

De akkor is…

Nincs még vége, majd meglátjuk, merre mennek tovább.