Végre, most valamit mutatott a Billions (s07e04). Húzzák a harcvonalakat. Jó volt látni, hogy miképpen ügyködik Mike és Wendy is. Még akkor is, ha az előzményekhez képest gagyinak is érzem, hogy a végén megint meg kellett beszélniük, és kezet rázniuk, hogy szabotálják Mike elnöki törekvéseit. Könyörgöm, nem arról szólt az első két rész, hogy erre szövetkeznek? Még, ha Axe nem is szállt be, a csapat erre készült. Nem is értem, hogy Taylor miért is ment át újra Mike emberébe. Csak nem kell majd megint hadrendbe állítani… De, a lényeg, végre próbáltak valamit csinálni, és Mike-nak kellett kármentést végeznie. Nem értek célt, de támadtak, és nem csak gyötrődtek, mihez kezdjenek. Erre meg rájönnek az irodai események, és kicsiben Chuck is. Akit egyelőre nagyon jelentéktelennek érzek, még csak lépeget, de nem is ő lényeg. Még nem jó, de ez már egy alakul.

Update: hamar megnéztem az 5. részt is. Viszik tovább a tematikát, röviden most Taylor próbálkozik Mike ellen, és így bekerül Wendy csapatába. Vagyis, amit nem értettem a 4. részben, most a helyére kerül. Neki is változatlanok a céljai, csak ő alaposabban tervez, mint a másik kettő. Eddig ő is az egyetlen, aki vitt be találatot. De most összeállnak, és megint ki van mondva, hogy indíthatják a Mike elleni terveket. Chuck pedig megint teljesen érdektelen volt. Némi humor volt az ő részében, de különben nem haladt semerre. Ennyire értelmetlen az ő szereplése még sosem volt. A 4. részt többre értékeltem - ez a záró évad, és ha ilyen lassan haladnak Mike ellen, Wendy és Chuck csapata is, akkor szappanoperát kezdünk? Tudom, hogy nem, de ez már az 5. rész volt. Mikor lesz már tényleg valami fajsúlyos???

Az Only Murders in the Building (s03e06) viharzást hozott. A nyomozás az eddigi részekhez hasonlóan kis lépésekkel halad, viszont a karakterek közti dinamikával jól játszottak. Mindenkinek van egy magánéleti válsága, és döntéshelyzete. Mabel egy új szerelem és álláslehetőség felé kacsint. Charles a szakítása miatt van padlón, míg Oliver szembe kell nézzen azzal, hogy milyen ember, akibe kezd beleszeretni. Van vicces új szereplő, van jó színházas kutatás és közben színházi babona is. Vagyis, sok újat nem tudtunk meg, de a szereplők döntenek, összecsapnak, és innen más irányokba indulhatnak tovább. Tetszett is, ahogy mindenki megkapta a maga nagy jelentét, és a szokásos humor adag mellett jellemző, lélektani részeket kaptunk. Mindenki a magány és egyedül maradás ellen küzd, és már sokkal kevésbé izgatja a nagyjukat a nyomozás, mint korábban.

Ha már gyilkossági nyomozás, a héten volt a The Afterparty (s02e10) fináléja. Meglepően gyorsan helyére pattintották a történetet, amiután az utolsó két jelenlévő is gyorsan megtette a maga vallomását. Vagyis, Zoe és az anyja is elmondta az éjszakát, a maga szemszögéből. Nem véletlenül kaptak csak fél-fél részt, miközben a leleplezés és zárás is ebben a részben volt. Egyik zsáner sem lett volna jó ha 40 percre el van húzva. Különben is, ez volt az évad legrövidebb része. Zoe horror élményeket kapott, és ez egyszerűen nem az a sztori, amit horrornak hitelesen el lehet adni. Mert nem ijesztő. Zoe is tulajdonképpen egy elpusztíthatatlan kutyával csapott össze és magának okozta a félelmét. Az a kutya is inkább vicces volt, mint ijesztő. Pláne, amikor visszatért. Vivian pedig koreai szappanopera stílusban mesélte a maga történetét, ami annyira giccses és túltolt, hogy még ennyi is sok volt belőle. Kiderül, ki a gyilkos és miért. Még azt is látjuk röviden, kire mi vár. Szépen el van varrva, és mindenki megkapja, amit érdemek. Nem kell okosnak lennie a megoldásnak, a lényeg, hogy elmagyarázták, és Poirot stílusban még a különféle történetekből és levetítették, hogyan történt a gyilkosság. Jópofa volt, jól lezárt, én bírtam az évaddal együtt.

Akkor, az animációs szekció. Harley Quinn (s04e09) heti agymenésében kaptunk egy újabb abszurd szereplőt. Milyen lenne a klón, aki 95%-ban Harley, a maradékban meg krumpli? A két Harley akciózik egyet, Ivy puccsot kísérel meg Lex ellen és még az is kiderül, ki ölte meg Éjszárnyat és miért. Mozgalmas rész volt, csattanós befejezéssel és a sorozatra jellemző mocskos és véres humorral. Nem is tudom, melyik volt a durvább. Ahogy Ivy golfozása véget ért, vagy Harley részeg ámokfutása? Ahhoz képest, mennyire záródnak a szálak, azért meglepő, merre viszik tovább a sorozatot. Jött a végén Joker, pedig már azt hittem, még kapunk egy levezetést, és ennyi volt. Lex terve kivédve, éljenek a rosszak és a denevér család. Külcsínre pedig stílusos volt a fekete-fehér külcsín, de bírtam azt is, ahogy a végére egy-egy kiemelt alakra visszatért a szín a nappal előtt. Mondjuk, a Pleasantville és a Sin City már megmutatta, mennyire jól tud kinézni a fekete-fehérben egy-egy színezett elem.

A My Happy Marriage (s01e10) is halad, pár újabb lapot felfedtek, de még mindig nem nagyon értem, mi a végjáték. Valahogy kevésnek érzem, amit Miyo kapcsán az anyai családja elindított. Mintha még lenne valami, amit nem fedtek fel. Erre utal az is, hogy zárásként az anyja történetét ígéri meg a nagyapja a lánynak. Szerintem az lesz a 11. részben. Csak éppen nem tudom, mennyire lehet hinni nekik. De ez már egy másik történet. Ez a harc epizódja volt. Szembe állították egymással Kudót és Miyo megkerült unokatestvérét, akik a lányért küzdöttek. Mindkettőnek jó képessége van, és talán az eddigi leglátványosabb harcot produkálták. Azon komolyan meg is lepődtem, amikor az egyik kardot, a másik pisztolyt rántott a másik ellen. Válaszokra még mindig várok, de ez látványos rész volt. Határozottan többet harcolhatnának benne. Talán majd a démonokkal?

Végül a Foundation (s02e09) háborúja. Gyanítom, még egy levezető részt kapunk, de ide tartogatták az évad leglátványosabb elemeit. Legyen az Demerzel összeállítása a múltban, az égi csata Mallow hadba állásával, vagy majd a tűzparancs és az űrállomás a bolygóra esése. De Gaal és Salvor is az életükért küzdenek, látványosan, de emberi mértékkel, nem mint Nap és Hari az Alapítvány sorsa felett. Drámai, ezt lehetne rásütni a részre. Az valami kegyetlen, amit Nap végigvisz, és amit az áldozatai utoljára tesznek. De Bel Riose is megkapja a maga szívszaggató jelenetét. Most nem tudnék rábökni, ki vesztett a legtöbbet, ki szenvedett legjobban ebben a részben. Szóval, itt volt a látvány, a csata. De, amiért még emlékezni fogok rá, azok Hari utalásai. Annyi mindent tud a jövőről, de annyira keveset mond. A Cleon dinasztia vége? Már nagyon böki a csőröm, hogy mi vár rájuk. Ahogy azt sem érzem véletlennek, hogy nem is Nappal tárgyalt, igazából Demerzel volt, akire hatni akart. Megint értékeljem át, hogy ki ő és mi a szerepe? Hát, várom a következő részt, nagyon is.

Meg sem próbálom a neveket visszaadni. Török film, és a legtöbb név teljesen idegen volt a fülemnek. Kb. mint amikor japán szerzőtől olvasok: amíg benne vagyok a történetbe, nézem vagy olvasom, ráismerek a szereplőkre. Nem tudnám visszamondani a nevét, de tudom, kiről van szó. Utána meg marad a körülírás.

A történet be is csapott elsőre. Nem olvastam el, miről szól, csak nézni kezdtem. A címe csoda, és egy tanárt ismerünk meg, akinek az új szolgálati helye egy isten háta mögötti falucska. Megérkezik, az út jó részét gyalog téve meg, mert oda még az út sem készült el. Aztán szembesül azzal, hogy még csak iskola sincs, ahol taníthatna. A helyiek ugyan felajánlanak egy istállót, de az nem az igazi. El is könyveltem magamban, hogy az lesz a csoda, amit a tanár véghez visz. Mert nem menekül el, marad és dolgozni kezd, ötletei vannak, és több mindenbe belekezdenek. Pl. egy iskolaépület felhúzásába is. Ő tűnt a főszereplőnek, miközben a falu szokásait és a mindennapokat is megismerjük. Hogyan bujdosik a polgármester egyik fia a rablókkal a hegyekben és miért. A házasulandó fiatalembereknek hogyan választanak az anyjuk, és milyen frigyek köttetnek. Visszatérő poén, hogy az anyák pont azt nem veszik figyelembe, amit a fiú kér tőlük. Egy nőben a fogát nézi meg először? Kap egy rohadó fogú arát. A szép, kék szemekre bukik? El kell vennie egy lányt, akinek a fekete szemei úgy keresztbe állnak, hogy fogalmuk sincs, mikor kire néz és még egyenesen menni se tud.

Aztán egyre többször feltűnik az egyetlen szereplő, akinek annyira egyszerű a neve, hogy megjegyeztem. Aziz. Ő a falu vezetőjének fogyatékos fia. Sánta, furán tartja a fejét, a kezét alig tudja használni, nem beszél és szellemi fogyatékosnak is el van könyvelve. Az egyetlen társasága a lova, még a gyerekek is bántják. A tanár viszont foglalkozni kezd vele. Megtanítja írni és olvasni, és lehet sejteni, hogy lehetne fejleszteni, és nem olyan rossz állapotban van, mint ahogy eddig élt, csak senki nem tudott eddig segíteni rajta.

A film második felére már a tanár hátérbe is kerül, és Aziz történetét nézzük. Akinek felajánlanak egy feleséget, az apja jó tettéért cserébe. Ahogy a mesében lenni szokott, ő az a lány, akiről különben minden fiú álmodozott. Ő az okos, kedves és szép, akibe nem lehet belekötni. De mit kezdenek egymással? Miközben a falu nyelve állandóan róluk forog. Mi lesz a csoda?

Annak ellenére, hogy a fogyatékosság és a kormányok bűnei elég komoly és drámai jeleneteket szülnek a filmben, ez egy komédia. Vagy, valami ahhoz nagyon közel álló. Sok a mosolygós, vagy annak szánt jelenet. Némelyik poén a kultúrából fakad, és más háttérrel nekem nem vicces, de azt értem, a filmben miért szánták annak. Pl. ahogy a vőlegényt először beküldik a friss menyasszonyához, és amilyen tippeket és leírásokat adnak neki a férfitársak. De, amire ki akartam lyukadni, hogy egy közösséget ábrázolnak, ahol összetartanak az emberek. Ahol sok a nehézség, de arra törekednek, hogy leküzdjék őket és megtalálják az életükben, amiért érdemes élni. Ahogy beszélnek, ahogy mulatnak. Bár iszlám világban játszódik, és törökök a főszereplők, nekem nagyon eszembe juttatta a Hegedüs a háztetőn történetét és az ottani közösség hangulatát.

Elsősorban a karakterek és a szituációk adják el. Túl mélyen senkit nem jellemeznek, típusok vannak. Néha maguk a szereplők mondják el nagyon velősen, ki milyen. A kedvencem különben, ahogy a falu vezetője a tanárt jellemzi. Aki olyan ember, akinek a szíve fölött is van szeme, és azzal néz az embertársaira. Ezt a mondást még nem hallottam, de nagyon találónak érzem.

Látványelem pedig a táj benne. A kis falu egy hegy tetején áll, és körötte mindenfelé az érintetlen természet látszik. Növeli a falu világtól elzárt voltát, de látványnak nem utolsó. De más szemmel az ottani életnek is megvannak a maga látványelemei: mint a ruhák. Nme tudnám megmondani, tetszenek vagy sem, annyira mások, mint amit megszoktam. Autentikusnak tűntek, bár nem tudom, valóban azok voltak-e, vagy csak a szememnek azok.

Még egyszer nem nézném meg, de egyszer kifejezetten érdekesnek találtam.

A Galaxis Őrzői közül az egyik, ha nem a legnagyobb kedvencem Groot. Igaz, két verzióban: a kicsi és a felnőtt énje áll közelebb a szívemhez, a kamasz annyira nem. Az első évadot szerettem is a sorozatából, és örültem, hogy kapunk újabb részeket.

A sorozat szerencsére a kicsi Groot kalandjait folytatja. Az első rész egy meg nem nevezett bolygón játszódik, az összes többi már az Őrzők korszakában, az űrhajóban. Ugyan más szereplőket nem hozott a filmből, de nem is hiányzott. Groot van akkora személyiség, hogy eladja a műsort.

Ugyanis, Groot önző, szükség esetén gonoszkodó figura, de hatalmas szíve van. Rejtegeti, de rendszeresen tanúbizonyságát adja, ha olyan helyzetbe keveredik. Itt már a kezdés is ilyen, a kismadárral. Újdonságként játszik vele, jópofának tartja, de ahogy megunja, már csak szabadulna tőle. De aztán láthatjuk, hogy miként köszön el tőle. Szeretettel. De minden, majdnem minden részre el lehet mondani, hogy mutat némi emberséget.

A másik közös összetevő a humor. Groot aztán minden helyzetből képes valami vicceset kihozni. Nem is tudom, melyik volt a kedvencem. Játszik a zárás a megfigyelővel, és a legendás maggal. De, a véletlenül ráragadt orr és a szagos világ felfedezése is nagyon bejött. Még akkor is, ha a végén Groot sötétebb fele győzedelmeskedik.

A sorozat különben nagyon gyorsan megnézhető. Egy-egy rész alig pár perces, talán fél óra alatt az egész évad megnézhető. Igaz, ha valami nagyon tetszik, azonnal vissza is nézheti és nevetheti az ember, így el lehet nyújtani az élményt.

A külcsín pedig parádés. Cuki, látványos, jól megcsinált. A legutóbbi Galaxis Őrzői filmben nagyon nem tetszett Groot kinézete, de ez a sorozatos verzió megvett kilóra. Simán tudtam volna kifotózni a nekem tetsző képeket belőle.

Vagyis, nálam az a műsor, amit simán be fogok kapcsolni később is, ha bánkódnék – 4-5 perc, hogy mosolyogjak egyet Groottal.

Ahhoz merészség kell, hogy egy film a felénél fogja magát, és zsánert váltson. Ha mást annyira nem is, de ezt tudtam értékelni ebben a filmben. Teljesen más az eleje, mint a második fele, nagyon sok téren.

Az indulás? Romantikus komédia. Georges szélhámos, ezer meg egy hamis történettel. Belóg egy partira, és ott megpillantja az önfeledten táncoló, gyönyörű Camille-t. Mondhatni, szerelem első látásra. Georges nem engedi el a nőt akkor sem, ha ő bevallottan nehéz eset. Hangulatingadozásai vannak, és olyan szinten menekül a valóság elől, ami már beteges. De együtt maradnak, születik egy fiuk és bohém, de nagyon boldog életet élnek.

A film ezen fele könnyed, mosolygós és tele van életörömmel. Ünnepeli a különcöket és az álmodozókat, és bár utal arra, hogy a többi gyerek nem tud mit kezdeni Gary-vel, aki az otthonában nagyon nem megszokott dolgokat tapasztal és tanul, ami fontos, megvan nekik. Együtt vannak, nagy a szeretet, sokat nevetnek és játszanak, számukra a mindennapok is kalandosak. Még akkor is, ha túlzásnak tűnik az életük, van benne valami olyan pozitív tartam, ami irigylésre méltó. Camille jó anya, Gary jó gyerek és Georges rajong a családjáért. Ha Camille mutat is valami őrültségnek beillő dolgot, Georges tudja kezelni és viszonylag normális ösvényen tartja.

Majd a film vált – a könnyedség átfordul drámába. Camille már nem egy bohém különc lesz, hanem egy pszichésen beteg személy. Már nem mosolygós dolgai vannak, hanem egyre veszélyesebbek. És a film brutálisan mutatja, hogy Georges miképpen lesz képtelen már összetartani. A hullámok összecsapnak a fejük felett, és az a szép, boldog világ egyre gyorsabban omlik össze. Anyagilag is meginognak, de sokkal nagyobb baj, hogy Camille annyira elveszti a valóságérzetét, hogy ön- s közveszélyessé válik.

A film drámai tetőpontjai közé tenném, amikor bekerül a kórházba is, és azt látjuk, hogy amit az orvosok gyógyításnak neveznek, az lassú gyilkosság. Kínzással felérő hideg fürdőzések, és olyan mosdatások, amiket kb. háborús filmekben láttam a hadifoglyok megtörésekor. A sok gyógyszer meg élő zombit csinál a betegből – aki így már nem tesz veszélyes dolgokat, de semmit csak. Néz a semmibe és folyik a nyála. Ez lenne a gyógyulás?

Georges megint próbálkozik, és egy kis időre megvillan a film mosolygós oldala is, de a tragédia már megállíthatatlan. Nem fogom a teljes cselekményt elmesélni, de fájdalmas jelenetek sorában láthatjuk, Camille miképpen veszti el önmagát, mennyire fáj mindenkinek így látni, és hogy nem tudnak segíteni neki.

Nézőként meg azon fogtam a fejem, hogy mennyire nincs megoldás. Orvosi kezelés nélkül sem szabadna hagyni a nőt, de amit gyógyítás címén műveltek vele, az emberkínzásnak tűnt. Ha valaki pszichés beteg, akkor jobb lenne, ha nem is lenne? Mert itt kb. ezt éreztem. Látjuk, a családra mindez milyen terhet ró, és hogyan törnek meg egyre jobban ők is.

Egy romantikus, komédia elemekkel dolgozó filmből jutunk el a mély drámáig. Ettől talán még gyomorba vágóbb, mert mutatja, honnan jutottunk el hova. Hiába próbálnak azért a végére is betenni valami reménykeltőt a végére, arra már túlzottan agyonnyomta a filmet a cselekmény. Pláne, hogy Georges végső döntése még böki is a csőröm. Nagyon mély gyász érte, szenved – de apa is volt. Ráadásul nagyon szerette a fiát. Érte többet kellett volna tennie.

Színes, harsány, a család világát jól bemutató film. Mivel van egy gazdag családi barát is, miatta kifejezetten szép helyszínek is bekerülnek a történetbe. Az a spanyol vár a végén? Az valami egészen szépséges, és jól ellenpontozza a tragédiát, ami majd ott fog zajlani.

A színészekre sem lehet panasz. Virginie Efira meglehetősen erőteljesen hozza a szeretnivalóan és a veszélyesen bolond asszonyt is, fájdalmas mélyrepülésekkel együtt. Romain Duris pedig olyan Georges-ot formált meg, akiről nagyon-nagyon eszembe jutott Az élet szép történetéből a szintén bolondos és játékos, szerető férjet és apát játszó Benigni.

Merész az a zsánerváltás, de működik. Meg tudott csapni a film, és annak ellenére jó filmélmény volt, hogy elég nagy tragédiába fogunk belefutni.

Náci bűnös, más néven és jól él – egy zsidó pedig nem bírja az igazságtalanságot elviselni, és a maga kezébe veszi az igazságszolgáltatást. Van nem egy ilyen film, némelyikben durva csavarral. Vagy olyan akcióval, ami eladja a történetet.

A megtorlás viszont megmaradt minden téren tévés alkotásnak. A történetben nincs csavar – felépíti, hogy a fiatal Victor miképpen ábrándul ki a rendszerből, és ahogy a saját bőrén megtapasztalja, hogy az osztrák közhangulat nincs mellettük. Már nem akarják a bűnösöket felelősségre vonni, sokkal kényelmesebb úgy tenni, mintha semmi nem is történt volna. Inkább a zsidóellenes hangulat fokozódik tovább, őket okolva azért, hogy meg akarnak fizetni az ellenük elkövetett rémségekért. Sokat mond, hogy a rendőrök zsidó poénokat mondanak a sértettnek. A volt nácit védik, még akkor is, ha csak beszóltak neki, míg a zsidó fiút és a barátnőjét véresre verhetik, akkor se csinálnak semmit.

De mindezen túl volt még valami az ábrázolt légkörből, ami talán még egy fokkal rosszabb. Amikor Victor barátnője rákérdez az apjától, hogy mit csinált a háború alatt. Nem válaszolnak neki, sőt, ráparancsolnak, hogy erről nem beszélnek. Az öccse is érdeklődne, szeretnék megérteni, mi volt és ki mit tett, és akik megélték, mereven elzárkóznak. Ezt talán még rosszabbnak érzem, mint a gyűlölködőket, akik felvállalták a nézeteiket. Tőlóük lehetett tudni, mire lehet számítani. De mit kezdesz azzal, aki csak hallgat, és azt játssza, hogy minden szép és jó, meg az is volt? Ha mégsem, az sem érdekes. Az egész film alatt el sem tudtam dönteni, hogy a szülők milyen emberek. Voltak nyomok, hogy ők is mentek a tömeggel, és bűnösök voltak, de ezt cáfolni látszik, hogy Annát végül elengedik maguk mellől Victorral.

De elmond valamit a filmről, hogy sokkal szívesebben elemzem a bemutatott néphangulatot és a múlt rejtésének kísérletét, mint a tényleges cselekményt. Pedig van benne az is – találnak egy bűnöst, egy haláltáboros mészárost, de a bíróság felmenti. Victor a megszállottja lesz, és követhetjük, mit tesznek ők ketten egymás ellen. Mint egy lassú sakkjátszma. Ami azért volt fura számomra, mert Victor annak ellenére kattan ennyire rá a férfira, hogy konkrétan nem az ő családjának ártott. Ilyen megszállottság esetén minimum azt vártam volna, hogy részt vett a férfi Victor családtagjainak megölésében. De itt annyi volt az indok, hogy náci volt, aki ölte a zsidókat.

Nem túl izgalmas ez a cselekmény, mert Victor nagyon kezdő és annyira naiv húzásai vannak. Azt mondjuk nem tudom, az utolsó lépésben segítettek-e neki a gyakorlottabbak, mert az jobban ki volt találva. De addig csoda, hogy a náci és barátai nem végeztek a fiúval. A legostobább húzása talán a vadászaton volt. Egyedül egy csapat volt katonával szemben, akik nagy valószínűséggel mind gyilkosok, és éppen vadászni mentek, vagyis fel is vannak fegyverkezve. Mégis, mit gondolt?

Bár, ott volt egyetlen jó párhuzam. Ahogy a lelőtt apróvadat kiterítik és számolják. Abba nagyon könnyen bele lehet látni, hogy évekkel korábban a zsidókkal ugyanezt tették Pláne, hogy vannak is olyan visszaemlékező részek, amikor nagyon hasonlóan mészárolták le őket.

Látványelem nincs benne, még a leginkább Victor kocsija az. Egy szép sportautó. Különben szimpla lakásbelsők, egy rét és erdő hozzá. Még csak az sincs érzékeltetve, hogy melyik országban járunk éppen. Victor ugyanis Angliában tanul, simán benne lenne, hogy 2-3 ország között ingázunk, de innen nem tudtam eldönteni sem.

A végében is van valami lehangoló. Bár ez nem feltétlenül lenne rossz, de funkciótlannak érzem, hogy mutattak nekünk egy öreg, leharcolt Victort. Túl nagy az ugrás, hogy a szerelmes és a párjával újrakezdő fiú hogyan lett olyan. Válasz meg nyomokban sincs rá.

Nincs ismert színész benne, de nem is kell bele. Vázlatosak a jellemek, és nem sok mindent lehetett játszani benne. Amit lehetett, szerintem beletettek. Nem illett volna a témához, ha ennél szenvedélyesebbre, mondjam azt, ripacsabbra veszik.

Talán többre értékelném, ha nem tudnék a témában jobb filmeket is. De pont erről születtek kifejezetten jó darabok, és ez megmarad ’egyszer a tévében megnézhettem’ szinten.

Ugyan könyvből készült, és a hidegháború korából már olvastam/láttam kémkedős történetet, nagyon igyekeztem semmilyen előzetes információt nem begyűjteni. Csavarokat vártam, okos eseményvezetést, és nem akartam elrontani az örömöm.

Kb. 4 részig működött is. Jó a sorozat időkezelése – több színtéren mozgunk egyszerre, és ki kell raknunk, hogy mi történhetett és mikor. Az alap a történet jelene, amikor Kim Moszkvában igyekszik boldogulni, míg egykori barátja és kémtársa, Nick Londonban jár meghallgatásokra. Próbálják eldönteni, hogy hagyta-e Isztambulból megszökni egykori barátját, vagy az egérútért valami fontosat kapott cserébe, amivel belföldön folytat kémjátszmát. Közben visszaugrunk Isztambulba, amikor Nick vallatta Kimet. Visszaugrunk a barátságuk korábbi 23 évébe, éppen arra a pontra, ahol olyasmi történt, amiről a másik két idősík valamelyikében beszélgetnek.

Az egész történet egy így hálóhoz lesz hasonlatos, mert szépen vezet az egyik esemény a következőhöz. Csak kellő távolságból és ismerettel kell nézni. És kellenek a kémek magyarázatai, amikor értelmezik a beszélgetések. Különösen Kim szeretett rejtjeleket elhelyezni egy-egy megjegyzésébe, és ezeket nehéz felismerni, megérteni. Nagyon kell hozzá, hogy a fejtő ismerje a férfi gondolkodását és az élettörténetét. A nézőnek erre esélye sincs, de Nicknek igen, és ő is lép elő azzá a személlyé, aki Kim hazugságai mögé néz, és értelmezi az üzeneteit.

Lily Thomas ügynök kitalált szereplő, és hamar Watsont kezdtem el látni benne. Ő az, akinek Nick majd elmagyarázhatja a dolgokat. Erre-arra maga is rájön, de fontosabbnak éreztem azt a szerepét, hogy ő kapja a magyarázatokat, amire nekünk nézőknek szükségünk van.

Jól elkanyarodtam az eredeti témától. Azt kezdtem el írni, hogy a sorozat első felében bejött, hogy nem néztem meg előre, mit fogok nézni. Nick és Kim neve nem volt ismerős. Aztán jött Anthony Blunt. Nos, a The Crown ha nem is megszállott, de érdeklődő nézője vagyok, és innen azonnal beugrott a neve. Így a meglepetés ereje elveszett, mert abból a másik műsorból tudtam, hogy mire jönnek rá és mi lesz a szereplővel.

Igaz, voltak más szálak, amiket lehetett nézni, és ahol nem tudtam a végkifejlettet. Jó volt, ahogy Kim mindenkit át akart verni, sokadszorra is. Ahogy a CIA ellen lépkedett, ahogy még a Nicknek adott anyagban is volt félrevezetés. Rényleg azt csodálja az ember, hogy ezekben a férfiakban bárki meg tudott még bízni, olyan szinten és rutinnal hazudtak, jó barátoknak is.

A sorozatnak sokat ad a két főszereplője. Damian Lewis a Homeland óta nagyon könnyen elképzelhető ilyen szerepben, ha most a másik oldalon is áll, és más az ellenség. Ez a hidegháború és nem a terroristák meg a Kelet elleni hadjárat. Simán hozza a mindig figyelő, csendes manipulátort, akin nem látszik, de mindig legalább két lépéssel a többiek előtt jár. Az valami nagyon stílusos, ahogy elhiteti Kimmel, hogy nyert és szabadult, miközben úgy lett elengedve, hogy éppen azt vesztette el, ami éltette. A játszmát. Ő már nem lesz szereplő a kém porondon. Még költői igazságszolgáltatás is volt benne: ez sokkal jobban fájt neki, mintha Nick leszúrta volna.

Guy Pearce stílust tudott adni neki, és egészen szimpatikusan játszotta, miközben pontosan éreztük annak a súlyát, milyen tettek nyomhatják a lelkiismeretét. Benne volt, hogy tudhatott annyi embert és olyan sokáig átverni.

Van ötlet a részek tematikájában, a címben is kiemelt elemekkel. Nem mindig a kémtörténetre utalnak rá, de szinte mindig súlyuk van.

A szerkezete és a színészei eladták, úgy is, hogy különösebben nem rajongok a kémfilmekért. Azokból nekem inkább a Kingsman jön be, de ebben a sorozatban volt ötlet és munka.

Egy újabb film, amiben megnézhetjük valami megszületését. Nem titok, hogy odáig vagyok az ilyen filmekért, és ebben a történetben is megtaláltam, ami lekötött.

Először is, nekem új volt maga a cselekmény. Ferrari kapcsán már láttam filmet, de eddig azt sem tudtam, hogy a Lamborghini is eredetileg vezetéknév, és egy személyt takar. Méghozzá egy fiatalembert, aki a világháborúban szerelőként dolgozott az olasz seregben, és hazatérve nekiállt az álma megvalósításának. A film pedig követi, hogyan nősül meg, kezd el traktorokokat gyártani, majd már vagyonos emberként mi veszi rá, hogy egy sportkocsit is piacra dobjon.

Még az is tetszett benne, hogy nem akar hőst alkotni a történet. A fiatal Ferruccio még jobban beleférne a kategóriába. Nagyon hisz az álmában, fiatal és megnyerő. Jó barát, jó férj, és céltudatos. Talán már akkor vannak húzásai, amiket egy jó ember nem lépne meg, de az kellett a sikerhez. Ha azokat nem teszi meg, pl. nem teszi kockára a családja farmját egy befektetéssel, elsüllyednek. De aztán a szeretett neje, és vele a szíve meghal. A film végén egy részben nagyon eltalálják, amivel megfogják a lényegét: a 2. felesége mondja neki, hogy a szíve helyén van egy lyuk, amit semennyi szeretettel nem lehet feltölteni. Igen, az első nő halála után egyetlen dolog tudott szenvedélyt kiváltani a férfiból, és az a munkája. A kocsik.

Ekkor már Grillo játssza, az idősebb ént. Aki próbál tippeket adni Ferrarinak, aki elég sértő módon rázza le a férfit. Lamborghini válaszként meg kihozza az első sportkocsiját, és csattanós választ ad. És olyankor fel lehet rá nézni, amikor magyaráz, amikor célokat tűz ki. Tudta, kikkel kell együtt dolgozni és motiválta őket. Ez megkapó akkor is, ha a film megmutatta, hogy mellette csalfa férj és rossz apa is volt. Neki nem a család, a sportkocsi lett az öröksége.

Szerelmes film lenne a sportkocsikhoz? Lehet úgy is nézni, ahogy keresik a tökéletes formát és újítanak. Hogy miért olyan a Lamborghini, amilyen. Én szívesebben néztem egy céltudatos ember portréjának, aki elérte a célját. A neve fennmaradt, és mindenkinek a luxus sportkocsi jut róla eszébe. Azt ugyan nem állítom, hogy pontosan igaz a Ferrarinak készített rajza – amin különben a filmen nagyot nevettem -, de ott és akkor igaz volt.

A látványt egyértelműen az autók adják benne. Ha az ember rászánja az időt, a végén ki is írták, mennyiféle autós múzeum adott kölcsön a filmhez valamilyen eszközt. Van is benne rengeteg autó – Ferrari és a Lamborghini is felvonul. Nőként és inkább biciklisként engem ez annyira nem hoz lázba, de még engem is elkapott valami rajongás féle, amikor a kiállítás volt, vagy az utolsó jelenetnél, ahol arról van szó, hogy mit tart a világ a legszebb autónak.

Nekem a színészek inkább működnek vonzóerőnek, és itt akadtak olyanok, akiknek szívesen nézem a dolgait. Grillo egy időben akciósztár irányba ment, de tud mást is játszani. Tetszett a fiatal énjét játszó Romano Reggiani is. Annak ellenére hihető volt, hogy az egyik az ilyen volt, a másik az ilyen lett, hogy külsőre nincs köztük hasonlóság. A magabiztosság, ahogy megnyerték az embereket, a természet és a viselkedés, az kötötte össze őket. Mira Sorvino, Gabriel Byrne és Antonio Banderas vannak még benne ismertebbek, de bevallón, csak Byrne, akit tudok hova tenni a filmből. Ő volt Ferrari, és az arckifejezés, amikor azon a bizonyos kiállításon megnézte az első Lamborghini-t, meg a rajzot, amit Ferruccio küldött neki, azért emlékszem rá.

Nem fogom sorolni, melyik autós filmnél tetszett jobban, melyiknél kevésbé. Nem a nagy vászonra szánt alkotásokkal készült versenyezni, mint a Bale-film vagy Brühl autóversenyzős mozija. Van talán tévés jellege is, de mint egy alkotóról és alkotásáról készült játékfilm, én szerettem.

Kis lépések és Chuck ügyködése. Vagyis, a Billions (s07e03) ezen része kevésbé tetszett. Ugyan ki van jelölve az évad fő konfliktusa, de annyira kisszerű lépéseket tettek jelenleg, hogy azt nem tudom szórakoztatónak minősíteni. Chuck és Mike méregetik egymást, mindketten igyekeznek meghatározni, hogyan tovább. Mellette Wendy és Waggs is válságba jutott, amiből próbáltak kitörni. A maga öltönyös, keménykedő stílusa megvan, de az a nagy húzás, valami emlékezetes, az nem volt benne. Lépjünk is hamar tovább!

Bírom ezt a sorozatot, a humorát, de most kissé úgy éreztem, kiszámíthatón halad. De mi is volt az Only Murders in the Building (s03e05) részben? Kb. úgy vezetik a gyanúsítottak útját, mint a The Afterparty évadban. Legutóbb, a rúzs miatt gyanús lett Charles párja, aki most gyötrődött is, hogy szakítson-e, hogyan kérdezgesse, vagy mi legyen. Közben Oliver meg arra jött rá, hogy az ő kiszemeltjének is van vaj a fején, és ő is gyanús. (Különben én ezért drukkoltam, poén lenne, ha Streep lenne az évad gyilkosa, de ahhoz korainak érzem az 5. részben bedobni ezt.) Mabel meg románcba bonyolódik a fotóssal. Kb. ezek a fő vonalak. Mindenkinek jutott humoros rész, kis magába szállás. Sok helyszín, jó színészi játék. Én meg azon kezdtem agyalni, ha ez a záró évad, akkor vajon milyen vizekre viszik őket a végére? Mindenki kap személyes happy endet, vagy ennél eredetibbek is tudnak lenni? Mert bizony, most úgy tűnik, mindenki párkapcsolat felé halad, ha inognak is egyes viszonyok ilyen-olyan okból.

Elköszönt a Justified: City Primeval (s01e08), és a legjobb jelző, amit akár az egész évadra is be tudnék dobni, a furcsa. Annyira vártam egy poént, miért érinthetetlen Mansell. Annyira szerettem volna, ha valamin felkaphatom a fejem. De annyira szimpla, semmitmondó lezárást kapott az egész, hogy az valami fájdalmas. A nagy leszámolás is, ez mi volt? Kiakasztó. Hosszan tudnám sorolni, miért nem tetszett, ahogy zárták a szálakat. És a legtöbbet az egész évad alatt írogattam, így nem is ismétlem meg. Egyetlen esemény volt benne, amin azért megcsillant a szemem. Nem csak nekem hiányzott, és a végére megérkezett: Boyd, a színész karaktere meghalt. Így jött a sorozatbéli Boyd, vagyis Walter Goggins. Az ő röpke jelenetében több élet volt, mint az egész részben különben. Azért durva az is, hogy rajta mennyivel kevésbé látszik az eltelt idő.

A végéhez közeledik a The Afterparty (s02e09) is, amiben most Isabel meghallgatására került sor. A sorozatrész maga előtte, hogy mi volt az inspiráció. A Gázláng. A nő határozottan úgy érzi, hogy a fia meg akarta őrjíteni, és a pénz áll minden mögött. Ez egy olyan irány, ami nekem különben tetszik is, szívesebben nézném Edgart ravasz és kissé sötét szereplőnek, mint annak az egyszerre zseniális és szerencsétlen férfinak, akinek a menyasszonya látta. A történet tehát alakul, de a rész stílusa nem tetszett. Olyan harsány színek voltak benne és ezek a ruhák – egyszerűen bántotta a szemem. Isabel kék ruhája volt a mélypont, de különben sem tetszettek a külcsínek. Ha már Gázláng, akkor visszafogottabb is lehetett volna. Igen, a harsány, amivel ezt a részt leginkább jellemezném.

Apokalipszis közeli helyzethez képest meglepően humoros és már szinte aranyos résszel jött a Harley Quinn (s04e08). A jelenbe kb. 1 héttel később visszaérő főszereplő párosnak Nora mesélte el, mi történt és hogyan lett a világ fekete-fehér. Vagyis, láthattuk Lex tervét, miközben humoros elemként lekövethettük, Bane mit szerencsétlenkedett Olaszországban. Annyira szerencsétlen nyomorult, hogy az már aranyos. Nme is hiányoztak a főszereplők, kellően jópofa és dinamikus lett a rész nélkülük is. Jól is esett, hogy meg merték mutatni, hogy van maga a világ is annyira erős, hogy Harley és Ivy nélkül is tud miről szólni. Ok, a humora nekem néhol sok – Nora szexéhsége katasztrófa, de inkább vigyorogtam, mint morogtam a héten. Plusz, Ivy megkapta a hét beszólását, miután látta, hogyan hat Supermanre, hogy takarásba került a Nap.

A másik heti animációm viszont csak megzavarni tudott. Már nem értem, mit akar a My Happy Marriage (s01e09) és merre halad. Eddig is zavarosnak találtam, hogy az új szereplő segíteni akar vagy ártani, és most a szokottnál is zavarosabb ilyen értelemben a viselkedése. Miyo egészsége volt mellette, amit mindenki ragozott, és itt is ki kellene már mondani pár dolgot, mert csak találgatnak. Amit eddig biztosnak hittem, már azt sem venném biztosra. Kevés cselekmény, sok találgatás és fokozott rejtély. A külcsín még mindig szép, és a főszereplő páros kapcsolatát is érzékenyen igyekeznek megfogni, de most akkor is egy kérdőjel, ami erről a részről eszembe jut.

A heti kedvencem, de lassan a heti nézősök között a kedvencem a Foundation (s02e08) volt. Viszik tovább a vonalat, hogy mindenki kap legalább egy kis szerepet, és már majdnem az évad tetőpontján van minden cselekményszál. Nagy összecsapások jönnek, és már elkezdték a nagy felfedezéseket megtenni. Most 2 is volt – Demerzel kapcsán Alkony Cleon felől, de Hajnal és a királynős is hasonló következtetéseket vontak le bizonyíték nélkül. A másik a szigetről és lakóiról Gaal és Salvor oldalán. Egyértelműen megvannak a kedvenc szereplőim és történetszálaim. Most megint láthattuk, Hari mennyire okos. Egy kis töredékből is összerakja a sztorit pillanatok alatt, és még emberséget is tudott mutatni ebben a részben. Szimpatikusnak találtam Hajnal és a királynő kettősét is, ők tényleg beforraszthatnák a népeik közti háborús sebeket. És már másnak is látom a sorozat alapkonfliktusát: csak nem kisül a végére, hogy még mindig robotok vs. emberek csata van? Már elkezdtem szemezni a könyvekkel is, de Asimov olyan univerzumot írt, hogy jó sok olvasás kellene. De ha így húzza a sorozat az idegeim, rá fogom szánni magam.

Egy amerikai komédia, ami nem tűnik annak. Ha nem olyan lenne a szereposztás, amilyen, simán azt hinném, hogy egy francia, de nem emlékezetes komédiát nézek. Nem feldolgozás ez véletlenül? Rákerestem, naná, hogy az.

Talán láttam is az eredetit, de nem maradt meg bennem, így összehasonlítást nem fogok írni. De azt muszáj kiemelni, hogy olyan szinten átvették a francia gyengébb komédiák hangulatát, hogy sűrűn töprengtem azon, hogy miért nem illik ez a történet Hollywood keretei közé. Vadásztam, amikor helyszínekről vagy nemzetiségekről volt szó, mert nem értettem, hogy lehet ez amerikai film, amikor nem érződik annak. Végig vártam, hogy kiderül, Olivia párizsi sztár. Még az is, ahogy posztereken reklámozták és amilyen képeken megjelent, az is olyan európai hatású.

Mert kimerült annyiban a történet amerikaivá tétele, hogy Antonio és családja mexikói bevándorlók. Hogy Olivia az Államok sztárja. Nemzetiséget, helyszínt váltottak, de nem került bele semmi olyan kulturális, vagy jellegzetes, amiért megérte volna feldolgozni. Így a másik nélküli emlékek hiányában azt tudom írni, hogy felesleges átdolgozásnak tűnik.

Kezdve azzal, hogy alig van cselekmény és az sem éppen vicces. Annyira vártam valami jó csavart, vagy humoros félreértést. De ez helyenként inkább szomorú volt, mintsem nevetős. Ahogy Olivia hagyja magát egy olyan sehova nem vezető kapcsolatban ragadni. Ahogy Antonio reménykedni kezd, hogy visszaszerezheti a volt nejét, amikor egyértelmű, hogy azért kezd flörtölni vele, mert nem veszi be a nő gyomra, hogy az exe egy filmsztárra cserélte le. Olyan kis szánalmas is volt Antonio, amikor elmesélte az igazat, a nő azonnal kidobta újra, és nem értette, miért. Igen, talán ez lesz a fő gond, amiért nem tudtam ezzel a filmmel nevetni. Nem simán sajnálatra méltók a főszereplők, de inkább szánalmasak.

Egy jó húzása azonban volt a készítőknek: az álkapcsolat nem érett szerelemmé, szerencsére. Még ha Antonio jó ember is, akkor sem illett Olivia mellé, több okból is. Nagyon jó barátok lettek, egymás támaszai, ez benne volt és ez működött is.

A szereposztás igazság szerint és papíron jó. Eugenio Derbez lassan a bevándorlót tartalmazó komédiák visszatérő komikusa. Max Greenfield hihető a több értelemben csaló, de más szinten vonzó üzletember szerepében. Samara Weaving meg simán van olyan szép, hogy sztárt játsszon, mert Oliviát annak ellenére, hogy itt értékeket is kapott a személyiségében, leginkább az jellemzi, hogy ő a lehetetlenül szép nő.

Ami romantikus komédiában látvány lehet, ebben benne van. Szép környezet, a szereplőkön jó ruhák, vagy éppen a csóró voltuk megragadása. De inkább a színészek a látványelemei, eladnia meg a humornak kellene. Próbálkoznak is, de talán ez a másik baj. Nem az én fogamra való, ami ebben a filmben humorforrás. Antonio anyjának románca a háziúrral visszatérő elem, és nagyon tudtam utálni.

Nem fogott  meg, nekem legfeljebb háttérfilmként megy el.

Folytatása lett az Egynyári barátságnak is, ami ezzel már rá is cáfolt a címére. Legalábbis, amit a magyar keresztségben kapott, mert eredetiben nincs ott az a bizonyos egy. De a lényeg, hogy ugrunk a következő nyárra, és a két pár megint együtt megy nyaralni.

A bonyodalmat majd az adja, hogy Marcus nem is annyira nyaralni megy. Egy üzletet is nyélbe akar ütni, és a pár napos közös nyaralás után bele akarja vetni magát a munkába. Ahogy azonban a komédiákban lenni szokott, a tárgyalófél korábban jön, a férfinak meg egyensúlyoznia kell a családja és a barátai, meg a munka között. A másik oldalon pedig új szereplő érkezik, Reese. Kyla apja, aki talán az egyetlen ember a környéken, aki nincs oda a lánya párjáért. Ron persze össze akarna vele barátkozni, de Reese tervei is megvannak a következő pár napra.

Ha valamit változott a film, az a főszereplőihez való hozzáállása. A kezdeteknél a fekete és komolyabb párnak kellett megtanulnia, hogy a másik párosnak is megvannak az értékei, ha első ránézésre nem tűnnek se szimpatikusnak, se értelmesnek. Tény, hogy nem ők a két legélesebb kés a fiókban, de cserében más értékekkel bírnak. Most már pozitív szemmel nézünk rájunk a kezdetektől, de ezt fokozatosan erősítik olyan jelenetekkel, mint amikor kiderül, hogy Ron egész jól beszéli a koreait. Korábbi katonai karrierjére is több súlyt laknak, már nem ő a nagybetűs parkőr. Első ránézésre Marcus tűnik a sikerembernek, de összességében Ron éli a boldogabb életet, és ki is derül, miért.

Hiszen még mindig megvan az alapvető különbség a párok között. Marcus és Emily keményen dolgoznak, sok a stressz. Ron és Kyla valahogy jobban megélik a mindennapokat, és beérik azzal, ami jut nekik. Elég csak megnézni, amit a nyaralásaikról mesélnek. Ők abszolút jól tudják érezni magukat olyan helyeken is, ahova másnak eszébe sem jutna elmenni. Csak most ezek nem surlódást okoznak, hanem a másik pár egyből merít belőlük, és nekik hála a saját életüket is lazábban tudják venni.

De kell valami történet is, így kerül képbe Reese és az ő ügyködése. Mint egy krimi komédia, mert Reese hiába próbálkozik, akkor is béna bűnöző és minden ostobaságba bele is rángatja a családot. A csúcs az, amikor búvárkodni viszi őket, és a szeméttel teli, ótvar öblöt igyekszik eladni nekik, mint remek búvárhelyet. De tele van ilyen húzásokkal – még Ron is gyorsan átlát rajta, de mivel családtag, nagyon próbálkozik a jót keresni benne.

Sok mindenről nem is szól a fim, de némi kalandot tettek bele, elvitték komédia felé. Így azért nem unalmas, kitöltik a játékidőt, de értelmesnek eszembe sem jutna nevezni, amit láttam.

A poénokkal is úgy voltam, hogy egy-egy ötlet tetszett, mások meg nagyon nem. Amikor Maurillio azt hiszi, hogy végre lesz egy barátnője, erre csak bébiszitter kell a nőnek? Az ilyenek tudtak fájni.

A helyszín viszont szép, és a nyári, nyaralós hangulatot drága környezetben simán hozza. Ha azért nem is olyan film, ami után elmennénk egy megismert helyre nyaralni és el is igazodnánk, a tengeri hangulat jól eladható.

Meg az is, hogy minden színész jött vissza a folytatásra. Kiegészülve Steve Buscemivel, akinek nagyon megy ez a fajta poénkodás. Bár azért még mindig Cena és karaktere a legeladhatóbb. Lehet, hogy pankrátor közegből érkezett, de nem az akciófilmek miatt emlékszem rá, a komikus szerepek jobban állnak neki. Vagy a kettő ötvözete, ha a DC sorozatára gondolok.

Nem a nyár komédiája, egynek elment. Ha igazán nem is nevettem, közben morogtam is rajta, azért voltak vigyorok is.