Minden napra egy film

Minden napra egy film

Gátlástalan örökösök

2024. március 22. - BBerni86

Vicces is volt, meg nem is. Az biztos, hogy ez egy komédia, csak nem mindig az ízlésem szerinti a humora. Összességében azért inkább elnéztem, mint sem, csak lehetett ez volna jobb is.

A történet adja magát: adott egy gazdag rokon, akit igazán senki se szeret, mert a modora nem kevés kívánnivalót hagy maga után. Szeret mindenkit sértegetni, és a kedvességet hírből sem ismeri. Csak éppen a családban ő az egyetlen gazdag ember. Mi több, éppen haldoklik. Így aztán az örökösjelöltek a betegágy mellé gyűlnek, hogy egy 000gatlastalan_orokosok.jpgkis hízelgéssel, vagy éppen trükközéssel biztosítsák maguknak az örökséget. 3 csapat alakul ki: a főszereplő lánytestvérek, akik a családi boltot szeretnék megmenteni. Az unokatestvérük a férjével, és a fura rokon, aki valamiért mindig a rokonai felé mutat szerelmi érdeklődést, ezzel perverznek és betegnek bélyegezve magát a kiszemeltek szemében. Mindenki beveti, amit tud: a férje péksüteményeit, viccelődést, a másik lejáratását.

A történet motorját majd az adja, ahogy a szereplők egyre messzebb mennek el, és már hajmeresztő, mit meg nem tesznek Hilda néni kegyeiért. Beatrice simán beküldené a férjét, hogy csábítsa el a nénit, akinek még kedve lenne életében utoljára férfival lenni. Savannah és Macey hasonló célból kutatják fel a néni középiskolai szerelmét, és még az sem tántorítja el őket, hogy a bácsi regisztrált szexuális bűnöző. Azért ez komédia, nem erőszaktevő, csak magát mutogató bácsika.

Az különben nem ért, ha az ember menet közben az agyát kikapcsolja. Én egy pontig szerettem volna megérteni, ki kinek és hogyan rokona, de aztán feladtam. Pláne, hogy a film megjátszik olyanokat, mint a két szőke, nagyon fehér nőnek egy latino, esetleg indián húg. A féltestvérük, vagy örökbe fogadták? De az sem volt tiszta, hogy az unokatestvérek milyen ágon azok. Hilda néni testvéreinek a gyerekei lehetnek? Nem derül ki. A történethez igazából nem kell, minden hasonló szálat el kell engedni és nem várni, hogy minden logikus legyen. Akkor sokkal élvezhetőbb a történet.

A szereplők a humorosan szerencsétlen körbe illenek. Senki nem túlzottan jó ember, de nem is gazfickók gyülekezete a család. Önzők, de az egy ilyen filmbe kell is. Mert az természetesen nem jut eszébe senkinek sem, hogy mindegy, ki örököl, megosztozhatnak. Mindenki magának akar mindent, és nem is titkolja. A végére igyekeznek azért lazítani ezen, de az már annyira a vége, és annyira nem olyan stílusú a film, hogy túlzás lenne azt állítani, hogy jobb emberek lettek a végére, mint kezdetben voltak.

A casting egész jó, de azért nem mai felhozatal. Kb. mindenkinek megvolt már a maga nagy dobása, és már elvállalja, amit kap. David Duchovny, akiről nem is emlékszem, mikor láttam utoljára reményteljes filmben akár csak mellékszerepelni is. Anna Faris egy időben paródia királynő volt, most leginkább az exe miatt emlékszem rá. Ron Livingston. Rosemary DeWitt. Kathleen Turner. Talán csak Toni Colette a kivétel, ő még rendes szerepet is kap, ilyenekben meg pihen. Mondjuk, a legjobb Turner volt, jól állt neki a kötekedő, zsémbes néni szerepe, aki mindenkinek az agyára ment.

Amikor nem gusztustalan poénokat erőltettek, és nem kerestem az értelmet, elvoltam a filmmel. Újra nem nézném, de nem is fájt, hogy a pokolba kívánjam.

Vörös királynő

1. évad

Ha már megszegem a saját szabályom, legalább jó okkal tegyem. Úgy is mondhatnám, hogy még magyarul nem jött ki a sorozat alapjául szolgáló regény, de hamarosan már olvasható lesz. Én meg nem vártam meg, végignéztem a sorozatot és csak kicsit bánom.

Igaz, inkább azért, mert a regény trilógia lesz, és a sorozaton – főleg a végén – is érezni lehet, hogy Antonia még csak elindul az úton, amin majd el fogjuk kísérni. Most pedig drukkolhatok, hogy menjen annyira a regény, hogy a folytatásokat is lefordítsák és kiadják, mert mire a sorozat ér el a végére… Attól tartok, az nem mostanában lesz.000voros.jpg

De, nézzük magát a műsort. Krimi, és ami meg is lepett, hogy összefüggő történettel. Kb. valami olyasmit vártam, mint A mentalista. A mindenkinél okosabb hős segít bűnügyeket megoldani, minden részben mást, miközben van egy nagyobb nyomozás, amit szép lassan a háttérben kibontanak. De nem, a Vörös királynő mellszélességgel vállalja fel a nagy ügyet, és nincs mellette körítés. Antonia a világ egyik, ha nem a legintelligensebb embere, akinek mentálisan még rá is segítettek a képességeire. Ő úgy lát és dolgoz fel adatokat, mint senki más. Most mellé rendelnek egy bukott nyomozót, és egy gyilkosság sorozat felderítését kell elvégezniük. Gazdag és befolyásos emberek gyerekei tűnnek el, hogy nagyon brutális módon kivégezve kerüljenek elő. Rögtön az első esetben egy kivéreztetett kamaszfiút kapunk, akinek végig kellett néznie, ahogy elvérzik, majd a fejét is félbe vágták. Nem ő az utolsó áldozat, és Antonia olyan összefüggéseket is meglát, amit még a saját főnöke se akar elhinni neki.

Ez az egyik motor a sorozatban: hogy mennyire extrém a játszma, amibe belekeverednek a szereplők. A hangsúly pedig a játszma. Olyan erők vannak működésben, amelyek túlmutatnak a most elraboltakon és a gazdag szüleiken. Ezért is lehet trilógia, mert van egy minden mögötti történet. A sakk ebben a formában is megmutatkozik, nem csak a titkos szervezet formájában, vagy, ahogy Antoniát nevezik a szervezeten belül. (Ok, a királynőt értem, de miért vörös? A sakkban nem fekete és fehér van? Az ellenfél Fehérnek jelöli magát, ráadásul.) Az igazi célt még nem is nagyon látom. Ki az okosabb? Majd ez is megfejtésre kerül, idővel.

A másik Antonia és Gutierrez kialakuló barátsága. Mindketten az átlagtól eltérő, különc emberek. Csak amíg a nő magának való és szenved, a férfi társasági lény lenne, ha nem előítéletekkel fordulnának felé és hajlandók lennének barátkozni vele. Szívélyes, magának ártva is jót akar másoknak, szereti a jó ételeket és nagyon kedélyes. Bár hangoztatja, mennyire jó rendőr is, egyelőre inkább Antonia utánfutójaként üzemel szakmai téren.

A krimire rátelepülnek a szereplők magánéleti problémai, ezek kötöttek le kevésbé. Antonia férjének lelövése, a gyereke helyzete része lesz a játszmának ugyan. Ám így is ismétlődő, kevés újat tud mondani.

A színészeket egészen jól eltalálták. Vicky Luengo nagyon hozza Antonia fura és mintha belassult reakcióit, míg a társa ellenpontozza a pozitív megjelenésével. Hú, az a bonyolult neve a színésznek, nem is akarom kiírni… Övék a színpad és működik is a kettősük.

Nem látványsorozat, de legalább az olyan elemeket kölcsönözik máshonnan, mint Antonia különleges értelmezési folyamatának bemutatása. House, Sherlock, Shaun – van már pár ilyen a palettán. Annyi gyilkosság meg nincs, hogy azokat is ide tudjam sorolni. A legsokkolóbb elem a fagyasztott, félig lefejezett fiú volt, de azt sem töltött túl sok időt a képernyőn. Mondjuk, azt annyira nem is bánom.

A program tehát legközelebb a regény elolvasása, aztán majd figyelem, lesz-e és mikor folytatás.

Dzsungelhajsza

John Cena is benyúlt egy buktába. Ahogy nézem, jókorába. Akár a bevételek, akár a kritikai megítélés. A Dzsungelhajszát eléggé utálták.

A történet fura is. Mason katona, akinek le kell szerelnie, és az ügyvédi tanulmányait fejezi be. Rühelli, és kapva 000dzsungelhajsza.jpgkap az alkalmon, amikor egy volt bajtárs ajánl neki egy testőri munkát. Jól is fizet, és nem tűnik igazán veszélyesnek. Egy riportert kell elkísérnie egy dél-amerikai diktátorhoz, aki kézben tartja az országát, és akarja is az interjút. Aztán persze beüt a krach: a diktátort éppen most akarják leváltani, és ő is rácsapódik a riportert mentő Mason akciójára.

Túl sok olyan elem van benne, ami butaság és önellentmondás. Elég csak Mason barátjába belegondolni. Sebastian éppen azért ezt a munkát adta Masonnek, mert az volt a terv, hogy majd megsúgja neki, hogy igazából ne Claire-t vigyázza, hanem a diktátort intézze el. Őt tartják felelősnek Mason csapatának halálért és a férfi sérüléséért, szóval, ajándéknak szánta a bosszú lehetőségét. Ehhez képest a végén mennek a mentőakcióra, és simán minden megbízásnak ellent tartva éppen az a csapat menti majd meg Venegast, akiket a kiiktatásért fizettek. Vagy: Mason házassága. A semmiből rendbe jön, mert a katona Mason jól érzi magát, az ügyvéd meg nyomorult volt, ami nem tetszett a feleségének. Micsoda? Egy ponton Claire rámászna a katonára, miközben egészen addig másokkal flörtölt és nulla volt köztük a szikra. Az is egy ’Mi?’ pillanat volt.

Az akcióba is tettek bele olyasmiket, amiket olcsó B filmekbe szoktak használni. Mason elvben úgy lesérült, hogy komolyabban mozognia sem lenne szabad, nemhogy ilyen kaland- és túlélőtúrát végigcsináljon. De vasember, megoldja. Mindent. A végén egymaga fenntartja az egész sereget, aztán kevés barátjával kiegészülve még győzelmet is aratnak. Nem esküdnék meg rá, de kb. úgy nézett ki, hogy köztük nincs veszteség, a sereg meg kiterülve hever. Könyörgöm, még olyan beállított jelenet is van, amikor Claire és Venegas tátott szájjal bámulják, hogy Mason miképp írtja Schwarzenegger stílusban az ellent.

Azzal is bajban vagyok, hogy simán a diktátor Venegas lett a kedvenc szereplőm. Messze a legokosabb az egész csapatban, és nagyon előre ki tud számolni mindent. Van stílusa és a humort is ő hozza a történetbe. Azon majd megszakadtam, amikor kiderült, hogy golyóálló öltönye van, amit Kolumbiából rendelt magának. Még fel is ajánlja, hogy csináltat másnak is. Kész. Valahol merész is, ahogy meg merték játszani, hogy propagandát nyomnak a nyugati hatalmaknak. Mert ok, Venegas diktátor. De el van magyarázva, hogy a legrosszabb döntések nem a sajátjai. Ultimátumokat kapott a nagyhatalmaktól. Megteszi, amit kérnek, vagy vérfürdő lesz. Amint meg meri lépni, saját döntéseket hozna, már indítja is a demokrácia programot.

Még csak a szereposztás sem gyenge. Cena akcióhősnek termett, Alison Brie kellemesen ellépeget mellette. A komédia megy neki. Marton Csokas rutinból hozza a rosszfiút, Alice Eve simán szép kell legyen. Juan Pablo Raba meg egy jelenség mellettük. Van sztárfaktor is, van ismert szerepük vagy sorozatuk. Nem nagy szerepek, de a minimumot beletette mindenki.

Vagyis, szerintem sem egy jó film, de én annyira nem utáltam. Agyatlan akciónak elnéztem, és egye fene, de én bírtam a diktátort.20

Eszeveszett küldetés

Ahogy már emlegettem, Lacheau és baráti köre egymást felváltva készítik a filmjeiket, és váltogatják a rendező, főszereplő, stb. személyét.

Az Eszeveszett küldetés is az ő körük terméke, ennek Tarek Boudali a gazdája. Megrendezte, részt vett a megírásában és a főszerepet is játssza. A baráti, egyben színészi kör tagjai meg játsszák a további szerepeket mellette. Különben folytatás is, hiszen már láttuk, ahogy Rayane azt hitte, a halálán van, ezért bevállalós nyomozó lett. Most meg a különleges egységbe igyekszik bekerülni, csak éppen megzavarja a terveket, hogy a000eszeveszett_kuldetes.jpg nagymamáját túszul ejtik Mexikóban, és a kiszabadításához értékes ékköveket kell ellopnia az unokának.

Az a fajta komédia, ami már annyira lent van, hogy inkább idegesíti az embert, mint nevetteti. Pedig van érzéke a színésznek a nevettetéshez és a karakterekhez. Miközben a szereplői mind karikatúrák, és van nem egy idegesítő vonásuk is, szerethetők és van bennük valami emberközeli. Nem is értem, hogyan, mert néha a kretén jelző is beugrott róluk.

De lehet, azért érzem így, mert simán össze lehetne szedni, melyik jelenet és poén melyik ismer akciófilm vagy jelenet kiforgatása. Elodie Fontan pl. ebben a részben egy olyan ügynöknőt játszik, akiben keresztezték a terminátort – még a szeme is villan meg úgy – és a Kingsman első részéből Gazelle-t. (A lány, akinek nem lábai, hanem pengeéles fémlapjai voltak.) Amikor Rayane toronymászásba fog tapadó ruhában? Tom Cruise és a Mission: Impossible valamelyik része, azokat már nem tudom számon tartani. Csak itt minden ki van figurázva és paródiává alakítva. Vagyis, Rayane sem mássza majd meg a tornyot, hanem szépen legurul az épület oldalán, éppen annyira tapadva, hogy ne zúzza össze magát az érkezéskor.

Ez rányomja a film látványvilágára is a nyomát. Akció, de inkább a paródiába hajló fajta. Érezhető az is, hogy nem olyan költségvetésből dolgoztak, mint a kiszemelt filmek készítői. De mivel ez komédia is, nem is az volt a cél, hogy komoly akciófilmet gyártsanak. Abba nem nagyon férne bele visszatérő poénként, hogy a Lacheau játszotta Tony rendszeresen össze lesz keverve David Guettával, még bulit is kell DJ-ként tartania a nevében. Amikor meg eltörik az orrát - megjegyzem, nem egy jópofa maszkot, hanem egy elég vaskosat kapott -, az a legnagyobb baja, hogy most ki fogja róla azt hinni, hogy ő lenne David Guetta.

Annyi mindenbe bele lehet kötni, mert ez egy lökött film. Ahogy paródiába hajlik, elő is jön az irtózásom ettől a zsánertől. De ez a csapat szerethetőn csinálja, és elnéztem ezt a filmjüket is. Nem fogom jó filmnek nevezni, de az a nézhető komédia, amin egyszer még nevetni is lehet.

8-as kód 1-2.

Lehetne külön is nézni ezt a két filmet, nem is egynek vannak szánva. Az első teljesen kerek történet, a második 5 évvel később készült és elég erőltetett folytatás. A lényeg, érezhető, hogy nem az volt a terv, hogy majd lesz egy második része és nem összefüggő történetet mesélnek el.

Viszont, annyira egy szint mindkettő, hogy nem láttam értelmét szétszedni. Az első az, amiben még több ötlet volt. 000code8.jpgX-Men kistestvér, olcsóbb kivitel, több társadalmi kérdéssel benne. A lényege az, hogy vannak emberek, akik képességgel születnek. Eleinte használta őket a társadalom, kb. ők építették fel a városokat, de aztán kitaszítottak lettek. Ha használják a képességeiket, félnek tőlük, megbélyegzik. De, ha simán csak élnének, sem jobb a helyzet. Senki nem akar olyan alkalmazottat, akinek Ereje van. Connor is ebben a cipőben jár. Az apja egy ponton bűnözni kezdett a megélhetésért, bele is halt – így az anyja a képességeiket mellőzve nevelte a fiút. De Mary beteg lett, pénz kell gyorsan, és Connor belesodródik egy rablóbandába. Ott felismerik, hogy a fiú sokkal erősebb, mint amit tud magáról, és egy veszélyesebb akciókba mennek bele.

Moralizálós film lett, olcsó akciókkal tűzdelve. A rendőrök egymás között merengenek olyasmin, hogy az Erővel élők annyi pofont kapnak a társadalomtól, hogy eljön az a pont, ahol már nem lehet tovább bírni. Connorral is emberségesen igyekeznek bánni, megértik, hogy miért sodródott oda, ahova. Mellettük ott vannak azok, akik legszívesebben minden Erővel bírót kivégeznének. Sci-fi alapokat kapott, de a rasszizmus a téma, csak itt nem bőrszín vagy rassz alapján utálkoznak.

Az akció meg olcsó. Eleve nincsenek is ötletes képességek és a megnyilvánulásaik sem látványosak. Connor különben Villámszóró, vagyis az elektromosságot manipulálja. Mit ne mondjak, nagyon régen a Mortal Kombat moziban, még a régiben, Raiden sokkal jobban nyomta, mint ami sok évvel később Connornak jutott. A szeme különben nagyon a villámistenéhez hasonlóan villan meg egy ponton, de különben Raiden köröket verne rá. A többiek meg még ennyit sem kaptak. Van gyógyító lány, fagyasztó, telekinetikus. Igen, az X-Menben elkoptatott alakokhoz képest is unalmas.

Nincs sztárfaktor sem. Robbie és Stephen Amell játszották a főszerepeket, amit elhibázott lépésnek találtam. Unokatestvérek, és azt még értem is, hogy Robbie bevonta az ismertebb rokont a produkcióba. Csak éppen annyira hasonlítanak egymásra, mint a Hemsworth fivérek, vagyis látványosan. A történetben fura is, hogy teljesen idegenek, nincs rokoni szál, pedig testvéreknek néznek ki. Mellettük még Kari Matchett, aki ismerős lehet, de beteg anyaként nem sok lapot osztott neki a film.

A 2. rész meg pár évvel később veszi fel a fonalat, amikor Connor kijön a börtönből, Garrett meg már alvilági000code8_2.jpg kiskirály. Az Erővel élőknek még rosszabb a sora, ugyanis egy feltörekvő közszereplő kitalál egy robotkutyát, ami kiiktat bárkit. Kb. mint a Terminátor, csak ezek kutya formájúak. Megvan a nagy beszéd, hogy biztonságosak, és nem bántják, aki megadja magát. Aztán egy testvérpár tapasztalja, hogy nem ez a valódi helyzet, és a menekülő kislány kerül Connor közelébe. Itt már más a felállás, itt már lázadnak a rendszer ellen. Változtatni akar már Connor is, és majd szembe is szállnak a K9 programmal és a kitalálójával, akinek szintén megvan a maga sötét kis titka.

5 évvel későbbi, és semmit nem tud felmutatni, amivel jobb lenne. Sőt. A történet bénább, még annyi üzenet sincs benne. A képességek is rosszabbak. Pavani is Villámszóró, csak éppen ő az elektronikus rendszerekben másképpen van benne, és ki tudta kapcsolni a kutya robotot. Connor, Garrett képessége sem lett látványosabb, ahogy a menekülés/visszacsapás sem. Akciófilmnek ez nagyon béna. Üzenet meg annyi sincs benne.

A színészeken is látni, hogy kevesebb a lelkesedés a történet iránt. Az első részben még látszott, hogy nagyon akarják és lelkesek, itt már megfáradtabb és unottabb mindkét Amell. Nem is értem, minek kellett ez a folytatás, semmi értelme nem volt.

Bár nem ez a lényeg, de a filmek megítélése is ezt tükrözi vissza. Az elsőnek még egész jó kritikái voltak, nálam jobban szerették. A második már erős közepes, és ez is jobb, mint amennyire nekem tetszett.

Sorozatnéző

The Regime, The New Look, Tokyo Vice, Young Sheldon, A mi kis falunk, Resident Alien, Masters of the Air, Invincible

A heti részt már jobban meg tudtam emészteni. Igaz, The Regime (s01e02) még mindig kiakasztóbb, mint amit el bírok viselni, de most legalább volt, amin nevettem is. Elena pillanatok alatt került az új testőre hatása alá, és000ther12.jpg igazítja hozzá a politikát. Némelyik agyament ötlet még vicces is, ahogy a képzett orvos hirtelen a népi gyógyászatba veti minden hitét, mások már kevésbé. A túlzások és a karikatúrához képest is felnagyított elemek most is taszítottak. Az a végén a vérvonalas történet? Nincs változás a kívülről ronda szerkesztett palotával sem, ahogy a kormánytagok ármánykodásával sem. Lehet, itt az lesz a legérdekesebb, hogy a nőn keresztül hogy akarja mindenki a maga pecsenyéjét sütögetni? Plusz, hetente ledöbbenhetek rajta, hogy volt, aki ilyen jeleneteket bevállalt.

 

Érdekes ponthoz ért a The New Look (s01e07). Dior most nyitja majd az új szalont, és már keresik a tökéletes 000tnl17.jpghelyszínt hozzá. Chanel meg a parfümökkel bűvészkedik, hogy Svájcban nyithasson üzletet. Minden eddiginél jobban ki van hangsúlyozva, mennyire más ez a két ember, akiket csak az köt össze, hogy mindketten átírják a divat történetét. Chanel maga csinálta ember, kellően önző, a jég hátán is megél. Benne megvan az a gátlástalanság, ami Diorban nyomokban sem. Mi több, ha nem lennének az emberek, akik Christian mögé állnak és segítik, itt simán úgy látszik, el is bukott volna. Már a befektető oda állította volna, ahova csak akarja. De ez a rész több teret adott Maisie Williamsnek is, aki a haláltáborból hazatérve próbálja hasznossá tenni magát. Ott is lesz még valami titok, majd kiderül, mit kezdenek vele. Továbbra is Binoche benne számomra a legemlékezetesebb, ő tényleg hoz egy olyan jelenséget Chanel bőrébe bújva, akit megjegyez az ember.

 

Azt se gondoltam volna, hogy a Tokyo Vice (s02e07) eljut oda, hogy azt a jakuza tagok kezdem el sajnálni, akit az első évadban ki nem állhattam. A hatalmi váltás a szervezeten belül nagyon nem jön jól ki neki, és a testvérével000tokyo27.jpg nem kicsit szorítják sarokba. Nyomorult kissrác meg nagyon kezd belesüllyedni a mocsokba, észre se veszi, és már tönkre is tették az életét. Érdekel is, hogy azon a történetszálon majd mire lyukadnak ki. Lesz onnan még visszaút? Különben ez egy kitekintő rész volt, megnézhettünk, Jake honnan származik. Azzal meg csak szaporodnak a kérdések, mert egyáltalán nem olyan az otthona, ahonnan menekülnie kellett volna. Szerető szülők, rajongó húg. Talán abban van a válasz, amit majd a húga kérdéseire válaszol. Hogy az unalom miatt menekült innen, neki kellett a kiszámíthatatlanság és a pezsgés. Aztán azért kicsit majd itt elérik a japán szálak, és már készítve van elő a következő nagy összecsapás. Elvben tudni vélem, hova lyukadunk ki, de azért még ebbe nehezen látom bele. Nem segít, hogy Keller történetszálát egyre feleslegesebbnek érzem, és ezzel a családi háttérrel Elgort még inkább fiatalítva van. Minden esetre, minden szálon haladtak kicsit, nár érezhetően elő van készítve a finálé elővezetése.

 

000ys74.jpgTexasban visszaváltott a Young Sheldon (s07e04) a szokott felállásra. Vagyis, a német tanulmányi útnak vége, visszatért a család. Most szembesülnek azzal, mi változott, amíg nem voltak itt. Nyomorult Marynek azért fájhatott, hogy mennyire jól elboldogultak nélküle. Nem nagyon haladtunk semerre, poénok se igazán voltak. Így maradt annyi a benyomásom, hogy túl gyorsan lezavarták Németországot, vagy Taylort Missy szálán. Gyors visszarendeződés volt, talán csak Connie kivételével, akinek nem lesz háza egyik részről a másikra.

 

A mi kis falunk (s08e17) kapcsán már nincs új a nap alatt. Újfent több kis részből jött össze a nagyobb, és igyekeztek legalább 1-1 mondatra minél több szereplőt belenyomni. A poénok is ugyanarra épülnek – Janó és a doktornő, vagy Bazsó üzelmei. A polgármester kapcsán ugyan volt célozgatás, mi alakul közte és Zömbikné között, de meglepne, ha tartósan abból valami kijönne. Nem rosszabb az átlagnál, de nem is kiemelkedő rész.

 

A Resident Alien (s03e03) kapcsán lassan eljutok oda, hogy minden jobban érdekel, mint Harry szerencsétlenkedései. Kb. mindenki előbb el tud jutni valamilyen megoldáshoz, mint ő. Ott van körötte minden000ra303.jpg válasz, az emberek, akik kapcsán rájöhetne a szürkék mesterkedéseire, de egyszerűen van rá. Dudik remekül komédiázik, de engem már fáraszt a karakter butasága. Azt várom, a polgármesteréknél mikor esik le a tantusz. De akár a seriffhelyettes is belenyúlhat valamibe, és ott van még Linda Hamilton is, akit most ugyan nem mutattak, de ő is esélyesebben tesz valamit, mint Harry. Abban sem vagyok biztos, hogy egyáltalán megértette az úrlény, amit felfedezni vélt a Yellowstone Parkban. Pedig elvben sokkal intelligensebb, mint az emberek, de ezt egyre jobban meg tudom kérdőjelezni. De nem ez a mélypont, mert ezek bosszantanak kicsit, de azért még elszórakozom a beszólásokon vagy a kisvárosi idiótákon. Az űrlény maszkok, azok viszont megviselnek. Megint volt Harry feje helyén is, és a rész végére jött egy új lény is. Ő madárszerű. Még rondább, mint Harry űrlény alakja. Hát az volt a mélypont.

 

A Masters of the Air (s01e09) a végére tartogatta a poént. Vagyis, ebben a kisebb film hosszúságú záró részben 000masters.jpghangzik el, hogy ők voltak a levegő urai. Mondhatnám azt is, hogy a Luftwaffének erre a részre lett annyi, és a légteret az USA és az angolok uralták Európa felett. Nem is nagyon tettek mást, mint első körben hazaért mindenki. Vagyis, Rosie is ki lett lőve a végére, de a szövetségesek fölé még elvezette a gépet és a szovjetek gyorsan haza is küldték. Ő kapta meg a torokszorító részt is, mert ahogy menten át Lengyelországon, ő látott haláltábort. Mivel ő zsidó szereplő benne, pláne hatott rá. Nem véletlen, hogy amikor az egyik társának később bűntudata van, simán tudja mondani neki, hogy azért, amit ők megtettek másokkal, megérdemlik. A fogolytáborból is szabadultak – volt, aki megszökött, volt, akit felszabadítottak. A végén már nem is volt más küldetésük, mint élelmet szórni a kiéheztetett vidékre. Mindenki már a jövőt tervezte – kaptunk újdonsült apukát, meg friss jegyes vőlegényt is. Stílusosan meg a záróképen hazarepült a század. Igaz, az nem maradt el, hogy megnézzük a végén az eredeti fotókat, és pár sort kiírjanak arról, kivel mi történt később. Egyedül azért volt hiányérzetem, mert voltak olyan fontos mellékszereplők, akik egyszerűen eltűntek, pedig az is érdekelt volna, velük mi lett. De korrekt zárást írtak, lezárva a háborút és a közös kalandokat. Nem ez volt a leglátványosabb vagy a legizgalmasabb rész, de kerek véget adott a szakasz történetének.

 

Végül, ha nem is új évad, de folytatás. A téli szünet után visszatért az Invincible (s02e05) és jókora vérfürdővel. Mark még fel sem épülhetett teljesen a sokkból, otthon is egy vészhelyzet közepébe csöppent. A Földön, az űrből000invincible25.jpg is eszméletlen veszély jön, és a csatában meg hatalmas vérfürdő lesz. Kétszer is fordult akkorát a gyomrom, amit eddig a The Boys tudott csak produkálni, de most sikerült itt rajzban is megismételni a bravúrt. Már az durva volt, ahogy a magát másoló lányt tucatszor tépték darabokra, de ami a Hangya helyi verziójával történt… Na, ott kezdett ugrálni a gyomrom. Nyilván nem azzal lesz vége a sorozatnak, hogy most mindenkit megölnek, de azért ez brutális. Egyre jobban sajnálom ezeket a szerencsétleneket is. Magánéleti nyomor, bűntudat, meg ezek a brutális csaták is. A történet viszont kerek, ki van találva, és jól meg is vannak rajzolva az akciók. Az már más kérdés, hogy egyre inkább gyomor kell hozzá. Mondjuk, amíg az egyéb és személyes drámákkal többé teszik a sorozatot ilyen kegyetlen akcióhalmaznál, nem fogok panaszkodni. Hiszen volt már olyan sorozat is, amit csak a véres csaták miatt néztem. Ebben meg van más is.

Mindenki a vonatra 2.

Amiután apa elhagyta egyszer a gyerekeket, most megnézhetjük, milyen, ha az anyáknak jön össze hasonló mutatvány. Nagyon próbálkoztak különben, hogy ne ugyanazt meséljék újra, csak nőkkel, de nem vagyok benne biztos, hogy igazán sikerült volna.

Egyrészt, túlságosan hasonló az alaphelyzet. A szülők az utolsó pillanatban még leszállnak a szerelvényről, ami aztán elindul. Másoknak nem szólhatnak, mert nem akarnak a szülőtárstól beolvasást kapni, hogy egy éve ezért bántják őket, és ők sem voltak jobbak. Szóval, akcióba kezdenek, hogy minden titokban maradjon, de el is rendeződjön. Naná, hogy visszatérő szereplőként felbukkannak olyan alakok is, akiknek az apákkal is akadt ügyük, mint a rendőrök. A gyerekek újfent kalandoznak a vonaton, és megint ott van az a bizonyos kalauz is.000mindenki2.jpg

Talán ez az, amiért ez a rész nekem kevésbé tetszett. Az még hihető volt, hogy a gyerekek bujkálnak a jegyvizsgáló elől, aki ráérzett, hogy tilosban járnak. De az, hogy most egy kémtörténetbe kezdik képzelni magukat, és közbe is avatkoznak. Pláne, hogy külső szemlélőként teljesen nyilvánvaló, hogy mennyire félreértik a helyzetet, és megoldás helyett csak bajt kevernek. Most nem mókás volt a gyerekek része, hanem egyszerűen csak fárasztó.

A szülők oldala jobban tetszett, ha azért itt is elengedték a gyeplőt, és olyasmiket is megtettek, amit igaziból nem tudok elképzelni. Mint a helikopter eltérítés. Nem létezik, hogy ezt per vagy valami komolyabb dolog nélkül megússzák, itt meg nem lett semmi következmény.

Fokozva lettek a jellemek is. Paz Vega játssza a hihetőbb anyát, Clarát. Mellé viszont odatették Paz Padilla alakításában a kelekótya Susanát, aki közel áll a dilis jelzőhöz. Bevállalós, felelőtlen, gyerekes. Minden, amit Clara a férjében nem szeretett, benne sokszorosan megvan. Nem is csoda, hogy a volt férj ledöbben, hogy ő nem kellett kísérőnek, de Susana elmehet a csapattal. Közben meg érthető, miért ilyen a nő. Ő hozza a poénokat, ha azok kretének és fárasztók is. Clara magától megakadna, de Susana mindig rákényszeríti a rugalmas gondolkodást, és csak megoldódik minden köröttük.

Az kicsit fura is, hogy a gyerekeken nem nagyon látszott, hogy eltelt némi idő az előző rész fogatása óta. Egyedül Susana fián, aki már korábban is túl nagynak tűnt, hogy szülői felügyelet mellett kelljen utaznia. Most kész fiatalember, és ki is vették azon gyerekek közül, akik a vonaton utaznak.

Ahogy folytatáshoz illik, minden szereplőt visszacsábítottak erre a részre is. Talán az arányokat megkavarták, és most az apák helyett az anyák kapták a több képernyőidőt, de megvannak a másik szereplők is a maguk jeleneteiben.

Most sem látványfilm, és ami látványelem lehetett benne, jobb lenne, ha nem is lett volna. Értem itt a vonaton kialakuló túszdrámát a gyerekekkel, ami nélkül jobban kedveltem volna a filmet. Az megint egy olyan extrém és hihetetlen része a filmnek, ami miatt kizökkentem és azon kezdtem gondolkodni, mennyire kretén ez a film.

Egyszer meg lehetett nézni, nagy baj nincs vele, csak a folytatások szabálya: látványosabban, fokozottabban jelennek meg az első rész elemei, nekem elvitték nagyon a hiteltelen sáv felé a filmet.

Sisi

1. évad

Jobb híján ezt a sorozatot találtam, amiben szóba kerül a magyar forradalom és szabadságharc, bár inkább a megtorlás van benne előtérben. És nem is a magyarok benne a lényeg.

Ez a sorozat egy történelmi romantikus sorozat, amire ki kellene írni, amit a The Great is megkapott. Vannak benne igazságmorzsák, de azokat aztán szabadon kezelték és írtak belőle egy saját történetet. Itt fogták Sisi alakját és olyan szinten kiforgatták, hogy nem ismertem rá. Mert hiába máig körötte a romantikus máz, Sisi nem volt egy hősnő. Igen, az nagyon romantikus regényes, ahogy a nővére helyett őt jegyzi el az ifjú császár, de 000sisi.jpgonnantól kezdve jön a lejtmenet. Egy boldogtalan házasság a nőnek, olyan társadalmi elvárásokkal, amiknek nem tud és nem is akar megfelelni, a sok meneküléssel. A szépségének megőrzése az utazásokkal a szenvedélye, mellette rossz anya és feleség, és a császárnéi/királynéi feladatokat is hanyagolta. Egy beteg, depresszív asszony, akit megtört az élet, csak a körötte levő luxus és álmok miatt nem így akarjuk látni.

Ez a sorozat nem is ezt a nőt mutatja. Mintha egy teljesen más személy lenne. Ez a Sisi buja – most komolyan, az a nyitó jelenet, hogy a 15 éves kamaszlány maszturbál? Értem, hogy most divat Sisi újraértelmezése és feminista színeket beletenni, de se a társadalmi helyzetére, se a történelmi személyre nem jellemző, amit itt a szexualitásával műveltek. Itt Ferenc József ’játssza a fejfájóst’ – míg Sisi el nem csábítja, aztán átmennek nyúlba. Itt bámulatosan tudja kezelni, hogy megcsalják, míg neki hűségesnek kell lennie. Mi több, harcol is a férjéért. Amin legjobban ledöbbentem, hogy itt jól kijön az anyósával is, akivel valójában kb. háborúztak egymással. Belefolyik a politikába, nevelheti a gyerekeit – igazából az anyósa nem engedte neki. Nincsenek utazások, menekülés Bécsből és még nyoma sincs annak a szépségkultusznak, ami épült köré már életében.

De nem csak a császárné, Ferenc József is új személyiséget kapott. A császár született hivatalnok volt, aki nagyon szabályszerűen végezte a napi rutint, és ízig-vérig bürokrata volt. Ehhez képest itt egy G.I. Joe Ferenc aktivizálja magát, aki kimegy a frontra és maga küzd az olasz területek megtartásáért. Szabad idejében meg kéjenc nemes, aki bordélyokat látogat, és simán belemegy abba is, hogy amíg a felesége terhes, az anyja küldte lánnyal tartsa fenn aktivitását. De mit is várnánk, amikor a családi rendezvényről, a menyasszonyától megy bordélyba? De lehetne ilyen szempontból Andrássy Gyulát is említeni, aki az évad végére Assassin’s Creed stílusban késeli meg a császárra törő merénylőt a budai várban az erkélyen.

Megjegyzés: most komolyan nem futotta jobb budai várra? Még csak nem is emlékeztet rá.

Történelmi sorozatként is komoly bajok vannak vele. Ha már ma írok róla, akkor csak egy nevet írnék: Arad. Az egy dolog, hogy ide azért kellett, mert az egyik kivégzett felesége megátkozza a császárt, ami majd el is rontja párszor a kedvét. De időben sem stimmel. Itt Aradról megy a császár lánynézőbe. Amikor merényletet követnek el a császár ellen, itt felnagyítva és nagyon drámaian a lánya keresztelőjén késelik meg, majdnem bele is hal.

Egy ponton már igyekeztem is elengedni, hogy azt listázzam, mi minden nem stimmel és nagyon más, mint a történelem. De nehéz, amikor folyton jön egy dolog, ami kibillent az egyensúlyomból, hogy ezt mégis ki gondolta komolyan. Ld. G.I. Joe Ferenc. Egy steampunk romantsy-ként még elmenne, de ez történelmi romantikus akarna lenni…

Ami viszont jó benne: korrekten néz ki a sorozat. Ki van maxolva az eye candy faktor, és a ruhákon sem spóroltak. A magyarországi részeken ugyan erősen fintorogtam, de különben a királyi luxus és a szép belső terek is megvoltak.

Még egy, a magyar szál miatt és a szinkronizálás nehézségei kapcsán. Sisi beszélt magyarul, itt már kamaszként is. Ferenc rá is érez, a magyaroknak bejön, ha a császárné magyarul beszél hozzájuk és a férjét tolmácsolja. Nem kicsit fura, amikor Sisi magyarról, ami ’német’, magyarra vált és kapunk egy akadó, furcsa akcentusú magyart. Annál csak az furább, amikor a magyar nemesek teszik ugyanezt, és hallásra nem változik semmi.

A történelemhez annyira minimális köze van, annyira mese, hogy azon tudnék morogni, de most elengedtem. Kosztümös romantikusként elnéztem.

C.A.U.G.H.T.

1. évad

Ezt én is úgy olvastam, de annyira találó, hogy ezzel kezdem én is: a Trópusi viharban Kirk Lazarus megmondta, hogy nem lehet fullban nyomni a kretént. Akkor nem jön Oscar. Ez a sorozat viszont fullban nyomja, és nem is szeretjük. Én legalábbis biztosan nem.000caught.jpg

A történet szerint van egy ausztrál tábornok, aki pár katonáját átküldi egy szigetre, hogy ott egy hercegnő mobiljának tartalmát töröljék. Kimenekítésről aztán nem gondoskodik, a kis csapatot meg elkapják a szerencsétlen lázadók. Az ausztrál katonák meg felfedezik, hogy ezzel beindíthatják a népszerűségüket. Ők kezdenek el tippeket adni a lázadóknak, milyen videókat forgassanak, és szívesen játsszák is a szegény, halálosan rettegő túszok szerepét. Közben persze a lázadó vezér kiakad, hogy mennyire nem érnek semmit el, így kivégezné őket, de erre megint elindul valami agyament szerencsétlenkedés.

Egyszerűen kreténség, ami ebben a sorozatban zajlik. Nem simán paródia, mert nem csak felnagyítják a kliséket, de annyira el is túlozzák, hogy az már zavaró. Most mit mondjak arra, ha a szépfiú katona innen kezd edzővideókat leadni, meg építeni a szexi fogoly katona imázsát? A riporternő, aki a szakmába visszakerülésért ki akarja deríteni az igazat, a Justice vezetéknévre hallgat, mi másra? De van egy katona, aki kb. a Kung-Fu Pandából lett lopva. Vagyis, akinek megrázkódtatást okozott szőke, fehér bőrű létére, hogy az őt felnevelő kínai pár nem a biológiai szülei. Az amerikai katonák rágózása. A terrorista vezér, aki simán összefogja a kezével a szétvágott nyakát.

Az egyetlen jó dolog, hogy legalább rövidek a részek és gyorsan meg lehetett nézni. Olyan szinten buta itt minden, hogy különben kínzásra alkalmas eszköz ez a sorozat maga is. Buták a szereplők, az alaphelyzet és a poénok is. Nem is tudtam nevetni, inkább csak morogtam, hogy megint sokaknak elgurult a gyógyszere és ez lett az eredmény.

Azt meg fel nem fogom, hogy komolyabb mellékszereplőket hogy tudtak ebbe leszerződtetni. Tudom, a pénz nagy úr, de nem feltételezném Susan Sarandonról vagy Sean Pennről, hogy rá vannak szorulva egy ilyen mellékszerepre. Mondjuk, Penn kapta a sorozat egyetlen vicces részét. Amikor azt mondja, őt nehéz megijeszteni, volt már Madonna férje is.

Jellemző az is, hogy nyitva hagyták a végét. Ha akarnák, lehetne folytatni, de jobb lenne, ha mégsem. Bár kétlem, hogy az írásába beleszakadnának. Ez az a sorozat, amiben bármi megtörténhet. Kínos szóviccek, altesti humor és minden kreténség, ami az ember eszébe jut. Szopnak ki mérget intim helyről, rejtőzködnek WC-ben és lesz, aki állatbőrben kommandózik.

Próbálhatok kedves lenni vele, de nem fog sikerülni. Ez simán eléri azt a butaság szintet, ami fárasztó és nem vicces. Az első gondolatra visszatérve: fullban nyomták a kretént.

Wil

Már csak azt kell megfejtenem, hogyan bírtam ezt a filmet végignézni. Ha azt hittem, a Marlowe volt szenvedés tegnap, nem voltam felkészülve erre a háborús drámára.

A történet helyszíne Antwerpen. A fiatal Wil most lett rendőr, és az első és legfontosabb parancs, amikor munkába áll, hogy ha a nácik valamit csinálnak, ők játsszák Bálám szamarát, és csak néznek. Mégis, amikor egy náci elkapja Wil-t és társát, hogy egy begyűjtésre kísérjék el, és a begyűjtött zsidó család egy ponton menekülni kezd, a 000wil.jpgfiúk a család mellé állnak. Kissé szerencsétlenkedve és nem céllal, de Wil megöli a németet. Ezzel máris kész a patthelyzet: ezért a németek nem csak velük, de a családjukkal is simán végeznének. A fiúk hallgatnak, de Wil társának családja meg akar győződni arról, hogy Wil valóban nem lesz árulóvá. Fenyegetnék, de valahogy úgy alakul, hogy Wil belehabarodik a társa nővérébe, és Yvette bevonja a fiatalembert az ellenállás munkájába is. A németek nyomon vannak, ők nyomás alatt és a film tetőpontján tényleg oldalt kell választani. Tudják, hogy az életük a tét és dönteni kell, melyik oldalra állnak.

Nem csak azért nem tetszett a film, mert nem tudtam mit kezdeni a végével. Wil van központi szereplőnek beállítva, és a film végéig igyekszik jót cselekedni. Segít az ellenállásnak, kiad belsős titokat és azt a családot is ő bújtatja, akik miatt az egész történet elindul. De amikor a náci tiszt ott van vele szemben, és mondja, hogy mindent tud – most választhatsz. Feladsz mindenkit vagy az elvek embere maradsz, és megölnek; akkor Wil az életet és a megalkuvást választja. Látjuk, ahogy pakolja fel a zsidó családokat és gyerekeket is a halálba tartó kocsira. Most ebből mit hámozzak ki?

A jó emberek is feladják az elveiket, ha olyan egyszerű a választás, hogy kitartva mellettük biztosan halni kell? Azt akarná a film megértetni, hogy milyen könnyen tud a hatalom kollaboránsokat nevelni? Mert az életért küzdenek, lealjasodnak. Vagyok annyira rossz véleménnyel általánosságban az emberekről, hogy el tudom hinni. Csak éppen filmen nem ezt szerettem volna látni. Az átlagember Wil nyomába lépne, a könnyebb utat és az életet választaná. Csak éppen egy filmben az átlagembert akarom nézni és megérteni? Én nem annyira.

A másik bajom Yvette volt. Elmondani nem tudom, mennyire idegesített az a nő. A viselkedése, az agressziója, az egész habitusa. Meg a színésznő is, az arckifejezéseivel. El nem tudtam képzelni, Wil minek és mikor szeret bele, amikor Yvette kb. végig úgy néz ki, mintha minimum Auschwitzban lenne szigorú tekintetű kápó. A filmben meg ő a jó nő? Nem mintha Wil alakját egy jóképű fiatalember játszaná, de ő nem is úgy van bemutatva, mint egy jó pasi. Yvette viszont jellemezve van azzal, hogy megkívánják és szép nő. Éppen csak nem annak látszik, és nem csak a fizikai adottságai és kora alapján, az egész kisugárzása és a nézése miatt.

Szenvedtem azzal is, hogy nagyon lassan a halad történet, alig szól valamiről. Vagy, pontosabban, azt ragozza túl, hogy mennyire félnek, mennyire nem tudják, mit kellene csinálni. Gyötrődnek csak, azt meg nehezen viselem. Ismételten: emberi, reálisként el tudom fogadni, de egy filmen nem ezt akarom látni.

A külcsín tévés. Leginkább a ruhákkal teremtik meg a korhangulatot, és még a helyszínekkel se vagyunk elkényeztetve. Stúdiós tévéfilmnek néz ki, még csak városi vágóképeket se alkalmaztak.

Remélem, ezzel megvolt a heti mélypont, mert jelen esetben azt lenne nehéz megmondani, hogy lehetett volna ez a film még rosszabb.

süti beállítások módosítása
Mobil